Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-10 / 8. szám
VÁC APLO A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XI. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM 1967. JANUÁR 10., KEDD AZ UVEGDARABOLO KEZDTE A KÉPCSŐ- ÉS ALKATRÉSZGYÁR TÍZ ÉVE Bensőséges ünnepségen vettünk részt az Egyesült Izzó váci, Honvéd utcai nagyüzemében: a Képcső- és Alkatrészgyárban. A gyár régi és új dolgozói, a megjelent vendégek — a pártbizottság, a tanács, az Izzó-központ képviselői — nagy érdeklődéssel és figyelemmel hallgatták Marton Pál üzemi párttitkárt, az ünnepség előadóját. A párttitkár az elmúlt évtizedre visszatekintve elmondta, hogy a gyáregység jelenlegi helyiségeit — az előkészítő munka után — 1957. január elsején vették át, azzal a céllal, hogy az újpesti anyavállalat túlzsúfoltságát csökkentsék, egyes alkatrészüzemek Vácra való kitelepítésével. Az első váci honfoglaló az üvegdaraboló volt. Az új helyen mostoha körülmények között kezdte munkáját. A meg nem felelő helyiségek, a hideg, a minimális szociális körülmények hiánya nagyon sok Holnap befejezik az összeírást Négyszáz falragasz került ki Vácott, hogy tud túl adja: a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az országgyűlési képviselők és a tanácstagok megválasztását 1967. március 19-re tűzte ki. Vácott 88-ról 80-ra csökken a választókerületek száma. ★ Az elmúlt napokban 85 ösz- szeíróbiztos járta a várost. Kétszer is bekopogtattak a lakásokba. Átadták, majd kitöltve elvitték az összeírólapokat. Az összeíróbiztosok elsősorban pedagógusokból, nyugdíjasokból kerültek ki és jól felkészültek fontos teendőjük ellátására. Az összeírást január 11-ig fejezik be. ★ Január 23-án Vácott is megalakul a választási elnökség. Tagjait a Hazafias Népfront városi bizottsága jelöli ki. Feladatuk többek között őrködni a választás törvényessége fölött, ezenkívül a választókerületi jelöltek nevének megismertetése, majd az összesített választási eredmények megállapítása. Megválasztanak 241 választóbizottsági tagot és a szavazatszedő bizottság 160 tágját. ★ A választások előkészítésében városunkban mintegy másfélezer társadalmi munkás vesz részt. SZABÁS-VARRÁS TANFOLYAM kezdődik január 10-én, kedden délután 4 órakor A VÁC VÁROSI MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI HÁZ 12-es helyiségében. Beiratkozási díj: 75 Ft Tandíj nincs. Tanfolyamvezető: RÓZSAHEGYI ANDRÁSNÉ nehézséget gördített az akkor még alig pár száz munkás elé. Ilyen körülmények között indult meg a bakelit-, majd sorrendben a bevezető és spirálgyártás. Ezekkel az üzemrészekkel lassan fejlődött fel egyes szolgáltató csoportok összessége. 1958-ban és 1959-ben a dolgozók létszáma ugrásszerűen emelkedett, a termelés az alkatrészgyártás területén rohamosan nőtt. 1959 a nagy és fontos feladatok végrehajtásának esztendeje volt. A magyar televíziógyártás alapjául szolgáló, első közép-európai képcső- és csőgyár 1959. december 5-re elkészült. 1960-ban beindult a.sorozatgyártás és ma már az 1960. évi darabszámnak közel hatszorosát gyártja az üzem. Az alkatrészgyártás, 1960- hoz viszonyítva szintén megkettőzte a termelését. Igaz, hogy közben kitelepült a du- metrészleg és 1965-ben modern üzem indult meg a K. C.-gyártás vonalán is. Három év óta: a maga nemében szinte páratlan üveggyár készíti a fénycsövek százezreit, a különböző lámpák üveganyagát és ad sok száz dolgozónak megélhetést. A gyáregység fejlődésével párhuzamosan a pártszerve- Jét, a szakszervezet és a gazdasági vezetők feladata is igen megnövekedett. A műszakiak szintén oroszlánrészt vállaltak az eredmények alakulásában. Felfejlődött a főmechanika, az energiaellátás, a gázgyártás; a javítóüzemek, a kazánházak ma már szinte hibátlanul töltik be fontos hivatásukat. Lassan kialakult a törzsgárda. Ma már 73 brigád küzd a jobb, a tökéletesebb termelésért. Sok nehézséget | kellett megoldaniok, de megnyugtató volt, hogy mindig J sikerült. Végül a máról, a jelenről beszélt a gyáregység párttitkára. Az 1966. évet eredményesen fejezték be. Idén tovább bővül az alkatrész- gyártás s új üveggyár létesül. A növekvő exportfel- adatokat feltétlenül teljesíteni kell. A kápcsőgyár ez év második felében megkezdi a robbanásmentes tv- képcsövek gyártását. Az egész gyáregység területén rendezik az utakat, felújítják a csatornahálózatot, s valószínűleg megkapják a régóta esedékes ipari vágányt is. Nagy taps fogadta a beszédnek azon részét, amikor a ma is itt dolgozó 32 alapító tagról volt szó, akik ma is töretlen munkakedvvel vesznek részt a termelésben. Gauser Károly villanyszerelő, D. Tóth Ferenc kőműves, Steidl Lajos asztalos, Józsa Sándorné adminisztrátor, Fogarassy József né létszámgazdász, Ka- kuk János lakatos és Ba- razutti Sándor esztergályos példamutató jó munkája elismerést érdemel csakúgy, mint Brabecz József igaz- . gató szervező tevékenysége. A legjobb dolgozókat jutalomban részesítették. Tíz év nagy idő egy gyár, egy ember életében, A jóra, a szépre mindig kellemes vissza- ! emlékezni. Mi hisszük, hogy az elkövetkezendő jubileum alkalmával újabb , s még nagyobb eredményekről számolhatunk be. A Váci Képcsőgyár nemcsak a városnak, de az országnak is büszkesége lesz. K. A. 21 nap alatt háromezer néző Hírt adtunk arról, hogy a Madách Imre Művelődési Ház képzőművészeti klubja kiáiiítássorozatot rendez. Havonként más-más váci és meghívott képzőművész alkotását mutatják be. Elsőnek Peukcrt Károly festőművész 1965/66-ban készült grafikai termékei kerültek közönség elé. Huszonegy nap alatt háromezer néző tekintette meg a félszáz alkotást. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat január végéig lesz nyitva, hétköznap 16—21 és vasárnap 11—16 óráig. Jó — rossz NEB-vizsgálat a nevelőotthonokban Népszerű a KSQSZ-akadémia Közvéleménykutatást rendeztek a váci kisiparosok között: Milyen témájú előadások iránt érdeklődnek a téli hónapokban zajló KlOSZ-akadé- mián? A beérkezett válaszok többsége egészségügyi témára szavazott. Ennek alapján dr. Vajta Gábor orvos tegnap Az egészséges élet címmel tartott előadást a Köztársaság úti székházban. Egy esztendő alatt ötvenháromezer forint rendkívüli segély Több mint hárommillió forint A most készülő, Vác a fejlődés útján című tájékoztató füzet egyik grafikonja a második ötéves terv időszakában teljesített társadalmi munkák alakulását szemlélteti. Ha ösz- szeadjuk az hgyes években végzett társadalmi munkák értékét, végeredményként 3 356 000 forintot kapunk. A NÉPI ELLENÖRÖK munkaterülete nagy. Nemcsak üzemekben, hivatalokban találkozunk velük, tevékenységük sok esetben kiterjed más, érdekes intézményekre is. A közelmúltban Sas Ferenc NEB-tag vezetésével kilenc népi ellenőr 30 napnak megfelelő munkaidőt töltött el a Siketnémák Országos Tanintézetében és a Vácdukai Nevelőotthonban. Több hasznos megállapítást tettek. Vizsgálatuk középpontjában^ társadalmi tulajdon, védelme, az étrend változatossága, a szakkörök működése, az egészség- ügyi ellátottság s a szabad idő felhasználása állt. Megnyugtató a társadalmi tulajdon védelme a siketnémák másfél évszázados tanintézetében. Az ellenőrzés alaposságára jellemző, hogy népi ellenőreink 1346 darab széket számoltak le, hogy egyeztessék a nyilvántartással. Vácdukán 474 darab lepedőt, 138 színes és 234 darab szürke takarót vettek számadásba a NEB munkatársai. Míg a siketnémáknál a nyilvántartott és a meglevő készlet pontosan egyezett; Vácdukán 200 darab kerti széknek nyoma sem volt a számadásban. Hónapokkal ezelőtt kapták a Váci Vendéglátóipari Vállalattól, csak elfelejtették leltárba venni. AKI INTÉZETBEN ÉLT valamikor, az tudja, hogy a növő gyermekeknek milyen sokat jelent a megfelelő élelmezés. Háromszáz gyermek ellátására jellemző, hogy a Siketnémák Országos Tanintézetében egy év alatt 857 ezer forint értékű élelmiszert használtak fel. Csak burgonyából 150 mázsa az évi szükségletük. Mintaszerű a menzavezetés, nem úgy, mint a járásbeli nevelőotthonban, ahol az élelmiszerraktárakból történő kivételezés nem az előírásoknak megfelelően történik. Raktári rovancsot nem tartanak, így hónapok alatt jelentős többletek halmozódhatnak fel. Az ellátás mindkét helyen változatos. A nevelőotthonban évente 1282 forint jut egy gyermekre, a ruházat pótlására. Ez nem elegendő sem itt, sem a Még csak néhány éve annak, hogy az Állami Biztosító az üzemekben, hivatalokban és egyéb munkahelyeken lehetőséget adott a dolgozóknak a biztosítási és önsegélyező csoportok megalakítására. A csoport tagjai haláleset, vagy baleset bekövetkezésekor — függetlenül a társadalombiztosítási, vagy egyéb szolgáltatásoktól — az Állami Biztosítótól jelentős összeget kapnak. A befizetett tagdíjak egyha- tod része szociális alap céljára a tagok köréből választott intézőbizottság rendelkezésére áll. A tagok a szociálist alapból rendkívüli segélyben s részesülhetnek például há- § 1 zasság, szülés, vagy hosszan-^ l tartó betegség esetében. A vá- ^ cl üzemekben is csakhamar ^ kedvelt lett ez a mozgalom. ' ^ Gerda Tibor, az Állami Biz-t tosító helyi fiókjának igazgató- § ja elmondta, hogy az Egyesült^ Izzóban, a Híradástechnikai $ Anyagok Gyárában, a DCM-J ben, a hajógyárban és a többig nagyüzemben már a szervezés^ kezdetén a dolgozóknak több, ^ mint hatvan százaléka tagja S lett a biztosítási és önsegélye-jj ző csoportnak. Az Izzóban § alakult-meg először a csoport § és napjainkban is eredménye sen működik. A helyszínen Kovencz An-| tál számadatokkal igazolja, $ hogy a csoport magas létszá- ^ mát a jó szervezőmunka kö-| vetkeztében érték el. Már ‘ kezdet kezdetén a Honvéd ut- ^ cai üzem munkásainak és al-1 kalmazottainak 65 százaléka jelentkezett és a múlt év vé-S gére elérték a 80 százalékos^ arányt. Az intézőbizottság tagjai ^ mind olyan emberek, akik sze-& mély szerint ismerik a dolgozókat. Tudják munkatársaik gondját-baját. Molnár Nándor elnök minden kérelmet körültekintően megvizsgál. Pedig nem kevés a felelősségük, amit bizonyít az is, hogy egy év alatt 265 esetben ötvenháromezer forint rendkívüli segélyt fizettek ki a csoport tagjainak. S tevékenységüket dicséri, hogy a kollektíva minden esetben elégedett volt a bizottság döntésével. Mészáros József Karóval támadtak a hatóság emberére Schwáb Kálmán 43 éves kiskereskedelmi alkalmazott házasságát a bíróság jogerősen felbontotta. A per során rendelkeztek a vagyonközösség megosztásáról és a közös használatban levő, Klein Károly utca 8. számú | házban levő lakás sorsáról. Schwábné megkapta a jogerős határozatot és ennek megérkezése után birtokba akarta venni a lakrészt. Segítségül hívta a tanács és a karhatalom képviselőjét és megjelent a házban, hogy leválassza az őt megillető lakrészt. Volt férje ez időben nem siketnémáknál, ahol egy-egy állami gondozott új ruhájának a beszerzésére évente csak 975 forint jut. Mindkét helyen körzeti, illetve tiszteletdíjas orvosok látják el az egészségügyi teendőket. A SZABAD IDŐ hasznos fel- használásának elemzése bepillantást enged az intézmények iskolán kívüli működésébe. A nevelőotthonban kisállattenyésztő, kézimunka, barkácsoló, fotó, egészségügyi, repülőmodellező és bélyeg szakkörök működnek, összesen 120 taggal, a nevelők irányításával. A siketnéma növendékek földrajz, biológiai, művészeti, háztartási, báb és népművészeti szakkörökben fejlesztik tudásukat, - kézügyességüket. A meglátogatott órákon rendszeres, komoly munkát tapasztaltak, de az eredményességet igazolják az év végi kiállítások is. Munkára, életre nevelik mindkét helyen a gyermekeket. A hálótermek, a kertrészek, udvarok rendbentartá- sát. az étkezéseknél a felszolgálást a szolgálatban lévő őrsök végzik. Vácdukán négyholdas ifjúsági termelő- szövetkezet működik. A legutóbbi zárszámadáskor 34 000 forint volt a tiszta jövedelmük. Ennek felét a gyermekek kapták munkaegység címén. A VIZSGÁLAT észrevételeit a népi ellenőrök megbeszélték mindkét intézmény igazgatójával. Az alapos, lelkiismeretes munka nem volt hiábavaló; a javaslatok segítik a hibák kijavítását. — a — volt otthon. Annak édesapja és Margit nevű lánya tartózkodtak a lakásban Schwábné megjelenésekor. Később a férfi is hazaérkezett. Szidalmazni kezdték közösen az asszonyt, majd rúgták, ütlegelték. A segítségére siető rerdőrt is bántalmazták. Karóval támadtak a hatóság emberére, aki Baracsi István lakatos segítségével megfékezte a dühödt támadókat. Hárman álltak egyszerre a bíróság büntetőtanócsa előtt. Beismerő vallomásuk és a tanúk szava bizonyította a hivatalos személy ellen elkövetett erőszak tényét. Schwáb Kálmánt nyolchónapi végrehajtható elzárás- ra, apját, Schwáb Ferencet ^ és testvérét, Bálint Imrénét s négy-négy havi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az s ítélet nem jogerős, mert az ^ ügyész fellebbezési óvást § nyújtott be a vádlottak ter- ^ hőre, mindhárom ítélet sú- i lyosbítása végett. ^ ----------------D ráma az országúton Ismét áldozatokat követelt a közlekedési szabályok be nem tartása. A lapok beszámoltak a váci országúton lezajlott tragédiáról. Arról, hogy Csányi József dömpervezető nem adta meg az áthaladási elsőbbséget a főútvonalon haladó mentőautónak. Az összeütközés egyik áldozata a helyszínen meghalt, a másik tízórás szenvedés után az Amerikai úti idegsebészeten hunyta le örökre a szemét. A rideg hírek mögött mindig eleven emberek vannak. A 40 éves Dó y Istvánt kettős tragédia érte. Előző nap elgázolta egy autó. A váci kórházban kapott gipszkötést. Hazafelé vitte a mentő, amikor a végzetes tragédia történt. A fiatal szerszámlakatost két kisgyermeke várta hiába haza Felsőgödön, az Ady Endre úti házban. Az őrizetbe vett dömper- vezető nemrégen nősült. Öt ifjú felesége várja hiába a parragszentpáli otthon- bafl. Szomorú példákból kell levonni a sokszor elhangzott tanulságot: járművezetők, gépkocsiirányítók: legyetek éberek, óvatosak! A váci síelők örömmel jelentették, hogy a környékbeli hegyekben kitűnő hó áll a téli sport kedvelőinek rendelkezésére. Szakosztályuk tervszerű edzéssel készül a közeljövő versenyeire. (Cserny felvétele) | Kiéber Gábor helyett Sebes Gusztáv lesz az előadó $ Az építők Lőwy Sándor kul- § túrotthona A magyar labda- ^ rúgás története címmel elő- § adássorozatot indít. Négy hó- ^ napon keresztül, vendégelő- ^ adók segítségével rendszere- ^ sen ismertetik e népszerű % sportág diadalútját. Csütörtök 5 estére Kiéber Gábort várták. ^ A neves mesteredző időközben ;• megbetegedett. így helyette $ Sebes Gusztáv, az egykori $ szövetségi kapitány tartja a ^ nyitó előadást, amely után * sportfilmeket is levetítenek. TÁNCISKOLA KEZDŐDIK január 11-én, szerdán este 7 órakor a VÁC VÁROSI MADÁCH IMRE MŰVELŐDÉSI HÁZBAN (Lenin út 58.) Tánctanár: KÉKESI ILONA Jjjé, a hegyekben nagyszert