Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
^Kírinp 1987. JANUAR 1., VASÁRNAP Könnyű amerikai cigarettával kínál, ő maga Kossuthra gyújt. Aztán magyarázókig hozzáteszi. — Engem a könnyű cigaretta megfojt. A külföldi fajták köziül egyedül a francia Caporalt tüdőm elszívni. A többi, akár a fű ... Egyszer régen megpróbáltam leszokni a dohányzásról. Oka volt: azt mondtam magamnak, hogy ilyen zsokesúllyal soha nem lesz belőlem főportás itt, .a Ro- yalban. Ahhoz legalább tíz kilót kell magamra szednem. Be is tartottam fogadalmamat. — Kimutat az ablakon. — Itt szemben, a régi Hunnia patikában ellenőriztem rendszeres súlygyarapodásomat. Araikor elértem a tízkilós tervet, ott, a patika mérlegén ismét rágyújtottam. — Elmosolyodik. — Le is adtam a felszedett kilókat. így aztán soha nem lehettem főportás..; Az valóban nem lett Rózsavölgyi György. Igazgatója a Royal Szállodának. 12+12 A felszabadulás előtt tizen - Hét esztendeig dolgozott a Royal Szállóban. Gyakornokként kezdte, s felvitte egészen a szohafőnökséglg. Attól kezdve kalandos az életútja, egészen visszatéréséig. Dolgozott a szákszervezetben, az ő vezetése alatt államosították a Bristol Szállót, dolgozott a pártközpont gazdasági osztályán, a Nehézipari Minisztériumban és nyolc hónapig a brüsszeli világkiállítás magyar éttermét vezette. — Hatvanban neveztek ki a Royal igazgatójává. Jó érzés volt tizenhat esztendő után ismét visszakerülni ide. Hogy mi a kívánságom? Szeretnék még egyszer tizenkét esztendőt eltölteni itt. Hunyadi Sándor és az öröklakás A régi emlékek eleven erővel élnek ma is az igazgatóban. Egyik a másikat éri, szinte visszaadni is nehéz azt a sok jóízű történetet, amit elmesél. — A régi Royal elsősorban a művészek és a kereskedők szállodája volt. Elég, ha csak néhány nevet említek: Salja- pin, Hunyadi Sándor, Szőke Szakáll, Joe Pasternak filmrendező, vagy Harmath Imre, a költő... Hunyadi évekig itt lakott a szállodában, a Hársfa utcára nyíló egyik harmadik emeleti szobában. Az ablak a Löwinger-féle vastelepre nyílt, ahová hajnalonként stráfko- csikkal hordták az ócskavasat. Pokoli lármát csaptak vele. Hunyadi barátai mondták is: miért nem vesz magának valami csendesebb helyen lakást. Addig unszolták, míg végül is kötélnek állt. Budán, a Keleti Károly utcában vásárolt egy öröklakást. Egy hétig élt ott, aztán visszaköltözött hozzánk. Nem tudott aludni a hajnali vascsörömpölés nélkül. A másik történet hőse Harmath Imre, a neves operett- és slágerköltő, aki szintén évekig lakója volt a szállodának. — Amilyen precíz fizető volt Hunyadi, olyan feledékeny Harmath. Nemegyszer elfogyott minden pénze. Egy ilyen alkalommal adta el kétszáz pengőért a Royal Orfeum portásának a Hotel Imperial című operett librettójának szerzői jogát. A portás másfél milliót keresett vele... Egyszóval, az igazgatóság felmondott Har- maitJhnimaík, aki hosszas huzavona után ki is költözött, de a postájáért még sokáig visszajárt. Abban az időben lakott itt egy neves olasz szobrász- művész, itt volt a műterme is és idejártak a főhercegnők modellt ülni. Ilyenkor persze a kabinetiroda előzőleg idetelefonált és ml feltettük az ajtóig érő piros szőnyeget. Éppen Magdolna főhercegnőt vártuk, amikor betoppant postájáért Harmath Imre. Peckesen végigvonult a piros szőnyegen, közben odaszólt nekem: azért ezt mégsem kellett volna, Gyuri Ham... Az első vendég 1961. augusztus 21-én nyílt meg az újjáépített Royal Szálloda. Az IBUSZ azonban már augusztus 19-re jelzett vendégeket. Elsőként egy német házaspárt. — A személyzetből, aki csak tehette, ott szorongott a szálló halijában. Virággal, ajándékokkal vártuk az új szálloda első vendégét. Végre megállt egy taxi a bejárat előtt. Aztán belépett egy feltűnően csinos hölgy és egy ingujjra vetkőzött férfi, két bőrönddel. Meghatódva és meglepődve vették át a virágokat és az ajándékkosarakat, aztán a férfi sarkonfordult és elindult kifelé. Szaladok utána, kiderül, ő csak a taxi sofőrje... Rohanok a hölgy után, ő pedig bájos mosollyal kérdezi: ugye, ez a Gellert Szálló... A sofőr, úgy látszik nagyon ráfeledlkezett szépségére és a Gellert helyett hozzánk fuvarozta. Ám a felavatás megtörtént s mi ott álltunk vendég nélkül, mert mondani sem kell, hogy a taxi átvitte a Geller tbe a hölgyet... Ez volt az indulás ... Vesztegzár a Grand Hotelben Amit Rejtő Jenő humoros regényében megálmodott, az megtörtént itt — mindannyian jól emlékszünk még rá — a Royal Szállodában. Filmet is készítettek a regényből, Meztelen diplomata címmel. — Ez is pontosan passzol... Illetve csak a diplomata. Volt itt indonéz, amerikai, svájci egyaránt. Mind menni akart, de persze a vesztegzár még a diplomatákra is érvényes ilyen esetekben. Rengeteg legenda keringett akkor szállodánkról. Egy biztqs, mindenki egészségesen távozott és az is: nem is volt olyan elviselhetetlen az a kényszerűségből együtt töltött tizenkét nap ... És bővelkedett különös epizódokban. Az első szombat este például reggelig tartó bál volt. Utána a sebtiben felállított tábori oltár mellett egyik vendégünk, egy amerikai pap celebrálta a misét... Egy nyugatnémet tv-író azzal fordult az igazgatóhoz, hogy őt károsodás éri, mert a nyugatberlini televízióban fellépése lenne. Ezért térítsék meg az őt ért veszteséget. — Megkérdeztem tőle: véle- | ménye szerint mennyire tehető a kára? ötszáz márka, felelte bosszúsan, ön író,' igaz? — kérdeztem tőle. — Igen. Nos, az itt töltött napokat remekül felhasználhatja, ajánlottam neki. Annyi élményben lesz része, hogy legalább ötezer márkát kereshet majd az üzleten. Csak arra kérem, hogy a többletet, a négyezerötszáz márkát utalja majd vissza nekünk. Erre elnevette magát, s jóbarátként távozott, kártérítés nélküL Szintén nyugatnémet vendéggel történt: felháborodottan tiltakozott az igazgatónál, amiért a mellette levő szobában a bentrekedt személyzetet szállásolták el. — Ez mégis csak hallatlan! — panaszkodott berzenkedve. Mit is válaszolhattam volna neki? Csak ennyit: Még nem tudom, melyik alkalmazottunk lakik ön mellett, uram, csak annyit tudok, hogy ő eddig még nem panaszkodott önre... És egy történet a kósza hírekről: — Az oRástól belázasodtam. Majd negyvenegy fokra szökött már a lázam, amikor felhívtak a városból telefonon. A szálloda egyik kintrekedt alkalmazottja. Nem ismerte meg a hangomat és kétségbeesetten közölte velem a hírt: tudomására jutott, hogy az igazgató, mármint én!, két szobalánynyal megszökött a szállodából ... Mit tehet ilyenkor az ember: megkérdeztem tőle, annyira öregnek tart már, hogy csak két szobalányra taksál? Találkozás, negyven év után Néhány esztendeje, az egyik szilveszter éjszakáján megható | találkozás színhelye volt a j Royal Szálloda. Két testvér adott itt egymásnak randevút, j — Ezerkilencszáztizennyolc- | ban váltak el. Az egyik orosz fogságba esett hamarosan, aztán ott telepedett le Szibériában s ott is házasodott. A másik fiú a harmincas évek nagy gazdasági válsága idején vándorolt ki Kanadába, s azóta is Montreálban él. Itt adtak egymásnak randevút, több mint negyven esztendő után. Annak a vidám szilveszter éjszakának ez a találkozás adta az igazi hangulatát. Nemcsak mi, a szálloda alkalmazottai, minden külföldi és magyar vendégünk egyaránt együtt mulattunk, vigadtunk a szerencsés egymásratalálás örömére. Feledékeny vendégek Az újjáépített Royal Szállóban a nyitás óta kétszázhar- mincezer vendég fordult meg, közülük százhatvankétezer külföldről érkezett. A vendégek között sok a feledékeny ember. Az igazgató a napi postát mutatja. — Most például Günther úr fürdőnadrágját küldjük el utánvéttel Németországba ... Persze, vannak ennél sokkal kényesebb ügyek is. Nemrég például az egyik külföldi úr szobájában egy női hálóinget talált a személyzet. Mielőtt postára adtuk volna, meggyőződtünk róla, hogy a feleségével lakott-e nálunk, vagy sem... De még a nagy körültekintés mellett is akadnak balfogások. Például a férj papucsa is áruló jel lehet, ha az otthon maradt asszony történetesen tudja, hogy férjét gyengédebb szálak fűzik egy magyar asszonyhoz és ő történetesen azt közölte élete párjával, hogy nem Budapestre, hanem csak Bécsbe utazik üzleti tárgyalásra... Telt ház Régen kétszázkilencven szoba, négyszázötven ágy és kilencven fürdőszoba állt a Royal Szállóban a vendégek rendelkezésére. Ma háromszázhatvanhét szoba hatszázegy ággyal és háromszáztizenhét fürdőszobával. Karácsonykor telt ház volt. És egy kellemes meglepetés: minden szobába parányi karácsonyfa, egy diós és egy mákos beigli került, mint a szálloda ünnepi ajándéka. Volt olyan vendég, aki könnyezve mondott köszönetét a figyelmességért ... Ma ismét minden hely foglalt. Olasz, német, finn, görög, lengyel, osztrák, pakisztáni és más, tengerentúli vendégek lakják a modern szobákat Most, újév reggelén még minden bizonnyal jóízűen alszanak, pihenve a nagy szilveszteri nemzetközi bál fáradalmait. Prukner Pál ,\\\\\\\\\\\\\\\\\\\WÄ\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\W.\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\VÄ\\\\\\\VM.W^^ § I m legyen. A cikkben az szerepel, v Ül A. 0 Úfc . t _ttA * *»ÍL |^1P ••• Az újságba előbb-utóbb csomagolnak. Ezt tudomásul kell ^ venni. Az újságok nem az örökkévalóságnak készülnek. A ^ könyvégetés egyike a legbrutálxsabb emberi cselekedeteknek. Az ^ újság elégetése természetes; köztudott, hogy begyújtásnál ^ utolérhetetlen az újságpapír, s a Tüker-alágyújtósnak mind- ^ máig csak a megtisztelő második hely marad. Mégsem sza- ^ bad, mondom, elkeseredni. Mert az az egy nap, ameddig az & újság él, az nagyon jelentős küldetés. § ^ Eltelt egy esztendő, jutott ^ eszembe a napokban, mint ^ ahogy ez most általában min- ^ de akinek eszébe jut. Lapoz- S gatom a jegyzeteimet, s gyor- s san, csak úgy futtából, csi- ^ nálok egy kis zárszámadást. ^ Miről írtam? Elég sokféle ^ dologról. De hát nem ez itt a ^ kérdés, hogy mekkora terüle- ^ tét lehetne körülfogni az ^ írott sorok hosszával, hanem ^ az eredmények ... Mit értek § ezek a sorok? Az ember, amikor odaül 5 az írógép elé — ez a kis § vallomás kikívánkozik belő- ^ lem — mindig azt hiszi, hogy ^ az valami hallatlanul fon- ^ tos, amit meg akar írni. Kü- hozzá se fogna. Hogy centizve azok a löniben § ki vannak ^mondatok, s hány papír ke- ^ rül a szemétbe, amíg végül ^ a szerző most már azt hiszi, S hogy eldöntött valamit, meg- § reformált, felfedezett, kimonS dott valamit? S aztán. Mi történik § No, igen. | tán? |Faügyek § Itt van mindjárt egy eset. ^ Látom a jegyzetfüzetbe^, em- J lékezem is a dologra. Az év íj elején, valamikor tavasz tá- ^ ján Cegléden kivágtak egy | csomó fát. Dörgedelmes cik- S két írtam az esetről, egészen | pontosan június 18-án. A cikk ^költői címe: Beszéd a fákért. ^Megmondtam a véleményemet sokan egyetértettek velem, flekken, vagyis három persze ez csak olyan sejtés — újabb, még dörgedelmesebb cikket, hogy „micsoda beszéd ez; ilyen többet elő ne forduljon”. Ez az újabb cikk a fák védelmében augusztus lián jelent meg. Gondolom nyithatok egy dossziét, ezzel a felírással: „Faügyek”. Az olvasó, ahogy sejtem, már ennyiből is látja, hogy milyen nagy jelentősége van annak, ha valami az újságban megjelenik. Példa azonban akad több is, hogy ezt a sejtést megerősítsem. Kollégium vagy imaház? A jegyzetben megtalálom a február 20-án megjelent cikkem témáját. Amolyan jubileumi cikk volt Nagykátáról, tudniillik azért jubileumi, mert valószínűleg én voltam az ezredik magyar újságíró, aki szánakozón s együttérzőn megénekelte a tanyai gyerekek sorsát, s azt, hogy a tanyavilág pusztulásra van ítélve. A riport kétségbevonhatatlan tényei között szerepelt, hogy télen hideg van, esős időben sár, s hogy mindez egyformán kellemetlen. A lényeg azonban mégsem ez. A cikk felvetette azt a gondolatot, hogy Pest megyében is kellene egy tanyai kollégiumot létesíteni; vagy kollégiumokat — ahová a tanyavilág gyermekei beköltöznének, s járhatnának a községi iskolába. Bizonyára ^ három ^ gépelt oldalon. Tűrhetetlen, ^ hogy fákat vágnak ki. Micsoda ^ dolog; ilyen többet elő ne ^ forduljon! Természetesen nem § az volt a cikk célja, hogy fel- S támassza a kidöntött fákat, S hanem bizonyos tanulságo- ^ kát rejtett, általános érvé- $ nyessége volt. A fákat védte; ^ Cegléden és mindenütt. A köz- ^ mondás szerint, hogy a fiam- ^ nak mondtam, de a menyem ^ is értsen belőle. ^ Nem is maradt el az ered- ^ mény Alig valamivel ké- ^ sőbb Gödöllőn kezdtek na- sgyobb fairtási. Írhattam az mert miért ne értettek volna egyet? — az ügyben ugyanis semmi sem történt. Áprilisban azonban egészen közel kerültünk a tanyai kollégium megvalósításához; nem Nagykátán ugyan, hanem Nagykörösön. Elmondta a városi tanács művelődésügyi osztályvezetője, hogy a szóban forgó kollégium felállításáról 1964-ben hozott határozatot a megyei tanács végrehajtó bizottsága, de elhúzódott az ügy (lám: ugye a határozatot sem valósítják meg mindig, s hol van egy újságcikk a határozattól?!), most viszont kínálkozik a lehetőség. A városban van egy eladó ház, rlindössze 350 ezer forint, s ha a megyei tanács is adna valamennyit, a város is, no meg a helyi szövetkezetek is hozzájárulnának néhány forinttal — meg lehetne venni a házat, s lenne tanyai gyerekek kollégiuma. Tüstént koncentráltam minden rábeszélő képességemet, s június 17-én megjelent a cikk: „Nagykőrösi interpelláció 80 tanyai kisiskolás ügyében.” Érvek érvek hátán, „Szomorú volna, ha nem sikerülne” — hirdeti egy vaskos alcím. És? Nem sikerült. Bármilyen szomorú. A házat ugyan megvette a megyei tanács, de nem tanyai gyerekek kollégiumának. Persze még így is szerencsés fordulatról kell hírt adnom, mert egy időben már- már úgy volt, hogy valami vallási szekta szerzi meg az épületet imaháznak. A zenede Tűnődök, hogy elmondjam-e a ceglédi zeneiskola ügyét. Erről — ahogy a jegyzetből kiderül — április 9-én jelent meg egy dörgedelmem. Mégis borzasztó, hogy egy ilyen városnak, mint Cegléd, a valamikori posta, majd a későbbi kocsma épülete szolgáljon a zeneiskolája hajlékául. Az új zenede első terveit még 1959- ben elkészítették. Néhány év múlva újabb terv született, s most a tavasz idején újra járt egy bizottság a városban, hogy legyen-e zeneiskola, vagy ne Behajtom a jegyzetet, s alapjában véve nem vagyok rossz hangulatban. Legyünk mindig optimisták, hiszen erre is megvan az ok. Igaz az, hogy írtam a Nagybörzsönyi Erdőgazdaság egyik vadászáról augusztus 20-án, hogy a megyei döntőbizottság előtt hogyan nyerte el az igazát, s az is igaz, hogy később levélben keresett fel a felesége, miszerint döntő- bizottság ide, döntőbizottság oda — a vadász ügye nem oldódott meg, a gazdaság packázik velük. Ilyen esetek előfordulnak. De gondoljunk mindig a jövőre. Tervek foglalkoztatnak. hogy mit fogok végezni 1967-ben, az új esztendőben. Kell írni, ugye, egy cikket a faírtások ellen, s itt van a tanyai gyerekek ügye, aztán mi lesz a ceglédi zeneiskolával, s lerakták-e már Érden azt a járdát, végül, mi történt a vadásszal... Megannyi megírni való, fontos, nagy feladat... Érdemes írni7 Nem kétséges. Persze. Hiszen vannak eredmények, ne nézzünk mindig az árnyoldalakra. Csak úgy találomra, itt van mindjárt egy másik cikkem. Valamikor szeptemberben így kezdtem az egyik írásomat: közeledik a tél... hogy a bizottság igenlő választ adott, vagyis, hogy lesz új zenede. Némi turpisság is vegyült a cikkbe, ugyanis megbeszéltük Béres Károly igazgatóval, hogy nem lehet ugyan véglegesnek tekinteni a bizottság véleményét, de meg kellene írni mégis, hogy lesz zeneiskola. A sajtó ugyanis — ahogy mondta — nagy hatalom, s ha megjelenik a bizottság ígérete, akkor már nemigen fognak takarodót fújni. Szóval határozottan ki kell jelenteni: azt mondták, lesz. A határozott kijelentésben riem is volt hiba. Azóta már, amint Béres Károly elmondotta, legalább tízszer volt úgy, hogy lesz zeneiskola, s tízszer volt úgy, hogy nem lesz. Megkérdeztem a megyei tanács építési és közlekedési osztályát. Á válasz: most éppen úgy van, hogy lesz... Az érdi eset Mi sem természetesebb annál, hogy az ember elégedetten veti hátra magát a széken; ugye érdemes dolgozni. Csak megint elkomorul az ábráza- tom, ahogy tovább lapozom a jegyzetet. Itt az érdi eset. Október táján megállít egy érdi ember,' hogy ez már tűrhetetlen, hónapokkal ezelőtt felszedték az utcájukban a járdát, s még most sem rakták vissza a köveket. Botladoznak, bukdácsolnak, de ez mind semmi; mi lesz, ha jön az eső. Megírtam a dolgot, miután meggyőződtem róla, hogy az érdi embernek valóban igaza van. Majd találkoztunk. — Na — kérdezem —, mi van a járdával? Az ember szomorúan legyint. — Maga is csak ígérget. Kiderült, hogy még ő sem olvasta a cikket. Hát akikor mit várhattam volna az érdi tanácstól? No! Már itt is van.'.'. Dékiss János
