Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-03 / 2. szám
MtGVii hírlap különkiadása xi. u v folyam, \ szám 1867. JANUÁR 3., KEDD Korszerűbb üzletek, presszók Már készülnek a tormási tervek Év végén szokás az eredményekről érdeklődni. Mi is ezt tettük, amikor megkérdeztük Molnár Lászlót, a Nagykőrös és vidéke Körzeti Fmsz igazgatóját, milyen beruházások készültek el 1966-ban? — Uj építkezés nem volt 1966-ban, kereskedelmi egységeinket igyekeztünk kulturáltabbá tenni. A város külső területein levő kis boltok annak idején kis maszek vegyeskereskedésekként működtek. Az évek során tönkrement a padlózatuk, megereszkedtek az ajtók és ablakok, sok helyen tönkrement a berendezés is. t — Ebben az évben az volt 6 célunk, hogy ezeket rendbehozzuk. Sok ilyen kis bolt padlózatot kapott, sok helyen kicseréltük az ajtókat, ablakokat. Tanyai boltjainkat sem hanyagoltuk el. Feketei boltunkat villamosítottuk, száxnyvezetékct építettünk hozzá, a boltot is átépítettük. — Jelentősebb összeget vett igénybe a könyvesbolt átalakítása is. Ha a berendezése nem is lett olyan szép, mint ahogy mi szerettük volna, egészében még sokkal kellemesebb a hatás. A Kecskeméti úton a Szücs-Lakatos féle házban új papírboltot nyitunk meg a közeljövőben. A Kőrisfában is megújítottuk a villamos berendezést és beállítottunk egy új hűtőpultot is. — Jelentős összegeket költöttünk kocséri egységeinkre. Az volt a célunk, hogy idén mind rendbehozzuk őket, s később ne legyen rájuk gond. Egy italbolt és egy presszó volt egymás mellett, ennek eredményeképpen a presszó is inkább kocsmának tűnk Idén a presszót átköltöztetik az új házba, a másik két helyiséget pedig összevontuk és egy kulturált 180 ülővendéget befogadó új falatozót hoztunk létre. Volt Kocsérnak egy kultúrcikkboltja is, amiben mindent lehetett kapni, ezt megszüntettük, helyébe egy háztartási boltot telepítettünk, melynek most már raktára is van. Bevezetjük az új falatozóban a meleg egytál ételek kiszolgálását is. — Nagykőrösön, a Szolnoki úton átadunk hamarosan a közönségnek egy presszók Ez jelentős hiányt pótol, hiszen az alszegnek ilyen szórakozóhelye nem volt. A műszaki átadás karácsony előtt megtörtént, most a hiánypótlásokat csinálják az építők. — Újdonságnak számít az is, hogy január, február folyamán a háztartási és vasbolt új berendezést kap és egy részük önkiszolgáló rendszerre tér át. — Végezetül, s ez már a jövő, jól halad a Tormásban készülő ABC áruház, eszpresszó és falatozó építkezésének terve. — 1966-ban 1 millió forintot költöttünk korszerűsítésre — mondotta Molnár László. (b. h.) Hogyan legyünk fiatalok? Január 3-án, kedden este 6 órakor a pártbizottság klubtermében tartják a nők akadémiájának következő előadását. Dr. Ruttner Béla Hogyan lehetünk minél tovább fiatalok? címmel tart előadást a fiatalság megőrzéséről és. az öregedés problémáiról. Hatvan százalék exportra Látogatás a göngyölegtelepen A Pesti út mentén a látogató ládahegyekkel találkozik. A bekerített telepen már nem fér el a sok láda, a Hunyadi Tsz földjeiből „kölcsönkért” területen is tárolnak. — Nem férünk már itt bent — mondja Finta Miklós, a telep vezetője. — De nem is csoda, az ország minden részét ellátjuk ládával, zsákokkal. — A telepen ötvenen dolgoznak. Szállítók, szegezők, varrók. A szegezőben félautomata gépek ontják a ládákat. A- idén több mint 1 millió göngyöleget készítettünk, 591 ezer újat, 489 ezer javítást is kellett végeznünk. A munkánk 60 százaléka exportra készült. Közben Ipacs László szöge- zőnél megállunk. Nemrég kapta a Kiváló dolgozó jelvényt — Nehéz a munka? — A — legyint —, megszoktam. — Mennyit kapnak egy ládáért? — 26 fillértől 1 forint 10-ig, attól függ, milyen a láda. Átlagosan 1500—1600 forint a fizetés. — Hogy zárult az 1966-os év? — Teljesítettük tervünket. —th A portás ÁRUHÁZ, 1966 78 milliós forgalom Az új év küszöbén Németh Ambrus áruházigazgatót az 1966. év eredményeiről kérdeztük. — Hogyan teljesítette az áruház múlt évi tervét? — 108 százalék felett teljesítette, amely azt jelenti, hogy a ruházati cikkekből több mint 18 milliót forgalmazott. Ha az összeget a dolgozók összlétszámával elosztjuk, minden dolgozójára több mint egymillió forint jut éves forA néprajzi gyűjtőpályázat eredménye Kihirdették az 1966. évi XIV. brszágos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat országos döntőjének eredményét. A pályázat nagydíját dr. Szabó Lajos taktaszadai református lelkész nyerte, aki magnetofonnal 505 helyi népmonKRESZ-hérlet Februárban a Pest megyei Rendőrfőkapitányság kedésrendészeti alosztálya előadásból álló filmvetítéses sorozatot indít az autósoknak, Az előadások az autó motorvezetés egészségügyi, közlekedési és műszaki seivel foglalkoznak. A tek 30 forintos áron már hatók a művelődési házban. dát gyűjtött. Az első díj nyertese Barsi Ernő, a győri felsőfokú tanítóképző intézet zenetanára, a második díjat dr. Szabó József szegedi gimnáziumi tanár kapta. Ezenkívül három III. díjat adtak ki, továbbá 26 pályamunka kapott pénzjutalmat és 29 pályázó részesült dicsérő elismerésben. A gyűjtőpályázatot 1967- ben is megrendezik. galomként. Ezekhez az eredményekhez természetesen hozzájárultak a februári árleszállítások és az első félév szezonális időjárása. — A tervteljesítés mellett hogyan tudták kielégíteni a vásárlók igényeit? — Bizony adósak maradtunk sok olyan cikk kiszolgálásával, amelyre a vársárlókö- zönségnek szüksége lett volna. Az igényeket ismertük, de az ipar megrendeléseink ellenére sem tudott egyes cikkekből kielégítő minőséget és mennyiséget készíteni. Ilyenek voltak a finom gyapjú kötöttáruk, nylon ingek, orkánkabátok, egynéhány cipőféleség és a gyermek készruhák. — Az új évben ez megszűnik? — Űj üzletfeleket kerestünk. Gyártattunk több mint félmillió értékben finom kötöttárukat, készruha és cipőellátásunk biztosítására is mindent megteszünk — fejezte be tájékoztatóját Németh Ambrus. (bakonyi) Csengetek. Kis idő múlva megfontolt léptek közelednek a zöld vasajtó felé. Hangos zörejjel nyílik meg az ajtó, s Nagy László, a Gépjavító és Faipari Ktsz portása jelenik meg a nyílásában. — Kit keres? — kérdően várja a válaszom. — Az elnököt! — Sajnos, most ment el, ha csak öt perccel hamarabb jön itt találja. — Nagyot szív cigarettájából és megsimítja ősz bajuszát. Arcán sűrű ráncok, 71 év nyomai. — Megmelegedhetnék? — Tessék! A következő percekben a meleg portásfülkében ültünk. Asztalon a Füles évkönyve, portásnapló, könyvek. A táskából előkerül a karácsonyi dió. Megtör néhányat... Kínál, s még a zsíros jóízű diót esszük, elkalandozik az életében. — 71 éves vagyok, pontosabban 70 és fél. 11 éve dolgozom a szövetkezetnél. Itt a volt malomban kezdtem, mint éjjeliőr, s végig az maradtam, láttam a szövetkezet fejlődését, az építkezéseket, szép új gépeket. Majd nyugdíjba mentem 550 forinttal. Nem volt könnyű megszokni azt, hogy nincs munka, hiányoztak a megszokott munkatársak. Ez nem sokáig tartott, üresedés történt, és így kértek meg félműszakosnak. A nyugdíjjal 1000 forintra nőtt a jövedelem. Meg még ott a szőlő. El-eldol- gozok még abban a kis szőlőben, de már a nyáron segítségre szorultam ... Az évek nem állnak meg. — A könyvek? — Szenvedélyem. Nagyon szeretek olvasni, lenne már egy kocsival, amit elolvastam. Amint látja, ä rejtvényeket is nagyon szeretem. — Talán már meg is fejtette a Füles évkönyv rejtvényeit? — Még egészen nem, de már sokat megfejtettem belőlük. Így gyorsabban telik az idő, higgye el. Az óra hangosan ketyeg, az idő múlik, s már a perceket nézi, két rövidet csenget, vacsorára figyelmezteti a délutá- nos forgácsolókat. Egy fél óra és munkaideje letelik. Holnap újra — és aztán megint. (tóth) Kérdés-felelet játék — Ha lenne egy tízes a zsebedben? / — Megebédelnék. — Ha száz foriaitod lenne? — Megtalpaítatnám a cipőmet és vennék egy nyakkendőt. — Ha ezer forintod lenne? — Láttam az áruház kirakatában egy remek ruhát. — Ha tízezer forintod lenne? — Ruhát, kabátot, kalapot, inget, gatyát, cipőt! — Várj! És ha százezer forintod lenne? — Házat vásárolnék! — Ha egymilliót nyernél a lottón. — Állandóan szórakoznék< Nyáron nyaralnék! — És ha tízmilliód lenne? — Ne hülyéskedj! Ahhoz, hogy a diliházba kerüljek, sokkal kevesebb is elég. — Üj csemege sajtfajta gyártását kezdték meg d nagykőrösi tejüzemben: A paranyicát. Káposztalevél, narancshéj Mintegy nyolcvan centiméteres csatorna kanyarog az Attila és Kazinczy utcából a Somogyi Imre utcán át egyenesen a Kőrös-érbe. Az árok elgazosodott, méteres gyomok száradnak benne. A csatorna medre tele iszappal, semmi remény arra, hogy a víz elfolyjon. Önkéntelen a kérdés, hogy vajon kinek van gondja erre a kis csatornára? Hivatalos személyeknek, vagy a környék társadalmi munkásainak? A Szolnoki út és Somogyi Imre utca találkozásánál előfordul, hogy a környék házaiból kivezető csatornák vizét Teljesítették kötelezettségüket AZ ADÓFIZETŐK Hegedűs Ferencnét, a váró- — Év vége van. A végső si tanács adóügyi előadóját eredményeket még nem is- nagy munkában találom. merjük, annyit azonban máris mondhatok, hogy az adófizető része kifizette mindig van néhányan még most Százszázalékos soha nem volt. számolunk egy WasastalhaUí-c a hűt ? A környék lakóinak kérésé- § re tolmácsolom panaszunkat. ^ Szeretnénk tudni, hogy a híd- ^ mérleg mellett lévő kút vize használható-e? Mivel magas a ^ talajvíz, kérjük az illetékese- ^ két, hogy vizsgálják meg a víz ^ tisztaságát és megnyugtatásul § közöljék az eredményt. Tisztelettel: Botocska Dezső Angyal u. 2. | Mit látunk ma a moziban?! s Szerelem a megfelelő idegen- !; nel. Magyarul beszélő széles- vásznú amerikai film. Csak 16 éven felülieknek. Kísérőműsor: Magyar hír- ^ üdó. 24. világhíradó. Előadások kezdete: 5 és fél ^ 1 órakor. it A kocsiban nincsenek sokan. Ülőhely mindenkinek jutott, s még szabad is akad. Zsong a kocsi, mint a felbolygatott méhkas. Mindenki talál magának beszélgető partnert. Ott hátul a kocsi végében fiatal pár kisbabával utazik haza a szülőkhöz. Közben tervezgetnek, hogy s mint csinálják majd az új évben. Valamivel előttük két idősebb hölgy meséli egymásnak, hogy mit vett a fenyőfa alá az unokáknak. Legelői, az ajtónál négy munkaruhás férfi utazik szótlanul. Látszik rajtuk, hogy munkából jönnek. Az egyik széken 5—6 év körüli fiúcska térdel és nézi az elsuhanó ismeretlen tájakat. Közben egyszer-egy- szer kérdezget a róla gondoskodó nagymamától. Itt mellettem pedig egy hetven év körüli báránybór kucsmás bácsi szunyókál. a? autóbuszra az imént. Karján szalag: a MÁVAUT ellenőre. Udvariasan köszönti az utasokat, s ezek már ekkor mind az ellenőrt figyelik. A kocsiban mindenkin erőt vesz az idegesség, bár mindenkinek megvan a jegye. Csak a szomszédom nézelődik közömbös, nyugodt arccal kifelé az ablakon. Az ellenőr vizsgálódó tekintettel keresi „pácienseit”. Végül is az egyik munkás menetjegyét kéri ellenőrzés céljából. A jegy előkerül, minden rendben van, megy tovább a titokzatos arcú ember. Végül is szomszédom jegyét szeretné ellenőrizni. A bácsika készségesen nyúl a bugyellá- risért, hogy előszedje az igazoló kis papírcetlit. Biztos ujjakkal nyúl a papírpénzek és a hivatalos papírok közé. A jegy nincs sehol. Idős uti- társam idegeskedni kezd. Az ellenőr szigorú tekintettel nézi a bácsi keresgélését. Az meg a községié j- Mindenki becsü- ennek ellenére adminisztrációt városi tanács , , . , . 5 sok idős embernek elengedte Ekkor már az egesz kocsi a 5 jelénetet figyeli. A bácsi új- $ “ .. . .. ra kezdi a keresést, az ered-§ . mondhatnék még? mény ugyanaz, mint az előbb. § ^,z ‘^€n adóvégrehajÖ pedig csak bizonygatja, hogy $ tas sem történt. . van jegye. Kétségbeesett pil- $ lantásokkal tekintget az uta- ^ tokra. Az ellenőr is sajnálja ^ már az öreget. — Nézze, bátyám! én csak !jj a kötelességemet teljesítem. $ Száz évvel ezelőtt adta ki Elhiszem én, hogy maga vett ^ Táncsics Mihály „Főváro- jegyet, de nekem azt látni isisünk” című kis művét. Ennek kellene. Nincs mit tenni, ^ a dátumnak évfordulóján ír meg kell azt a jegyet venni ^ a főváros fejlődéséről, a város mégegyszer, és a büntetést ^jövőjéről Horváth Mihály. is ki kell fizetni. Az öregúr ^ Egész oldalon foglalkozik a megnyugodva nyúl a pénzért, $ lap az 1967. évi népgazdasági hogy kifizesse a 73 forint 40 ^ tervvel, amely a legfontosabb fillért, s ekkor a bankók kö- ^ feladatok megoldását helyezi zül kihullik a keresett jegy. ^ előtérbe. Szomszédom diadalittasan lo- ^ a szerződési rendszer mó- bogtatja a ^papírt. ^ ^ dosítása fokozott feladatot — Ellenőr úr, mögvan afcrótt a döntőbizottságokra. Az jegyöm. mondtam én, hogy selső perek tapasztalatairól ír mögvöttem. Tisztösségös era- ^ a lap e heti számában Sebesaz árok nem képes elvezetni és a járdákon bizony leghelyesebb lenne gólyalábakon közlekedni. Tél van. Attól nem kell tartani, hogy az árok kiönt. De ez az Idő jó alkalom lenne arra, hogy a szükséges takarítást elvégezzék és ezzel tegyék zavartalanná tavasszal á víz elvonulását. Külön megjegyzést érdemel az, hogy felelőtlen emberek még szemétlerakóhelynek is felhasználják a csatornát. Káposztalevél, krumplihéj, kályhahulladékkal vegyesen — „szezoncikk” a narancshéj. Ezen a narancshéjon el is lehetne csúszni. Legalábbis öt- ven-száz forintos bírság erejéig — ha az illetékesek is utánanéznének. Állatkert, expedíciók Három délelőtti TIT-elő- adást tartanak a tavasszal a művelődési ház klubjában a gimnazistáknak és felnőtt érdeklődőknek. Februárban, márciusban és áprilisban egy vasárnap délelőtt egy-egy tudományos kutató számol be munkájáról. Februárban Százéves a Budapesti Állatkert címmel dr. Anghy Csaba professzor, az Állatkert főigazgatója tart előadást. Márciusban dr. Szu- nyogh János muzeológus kelet-afrikai gyűjtőútjáról, áprilisban dr. Balogh János annak a magyar tudományos expedíciónak munkájáról számol be, amely Dél-Ameriká- ban tett gyűj főutat bőr vagyok én kérőm. Az utasok vele örültek (—mitruMiről ír ca Figyelő? reformról, az NDK árreformjáról, a Közel-Kelet olajkonfliktusairól. Közli a lap a Legfelsőbb Bíróság legutóbbi állásfoglalásának érdekesebb részeit. Köszönetnyilvánítás! Ezúton mondtunk köszönetét mindazon kedves rokonunknak, jó barátnak, szomszédnak, ismerősnek, akik felejthetetlen drága feleségem. édesanyánk, nagyanyánk, id. Illés Balázsné szül: Olasz Erzsébet temetése alkalmával mély gyászunkban osztozni kívántak és részvét nyilvánításukkal. koszorúikkal. csokraikkal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. ^ tyén Tibor. Szó van a lapban S a magyar—amerikai kereske- -) 5 delemről, a jugoszláv valuta-