Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-19 / 16. szám
1967. JANII AR 19.. CSÜTÖRTÖK PUT tiEcrei i/Ctalap 5 VILLANÓFÉNY Megéri? Igen! Üj rendszerű bérgazdálkodást vezettek be a Csepel Autógyár két gyáregységében most, január elsején. Az új rendszer segítségével például közvetlen anyagi érdekeltséget teremtettek a selejtcsökkentésben, mert ezzel arányban — relatíve — nő a bértömeg. Nincs szükség ugyanis újragy«irtásra, a javítható selejt újbóli kézbevételére s az így felszabaduló bért tetszés szerint használhatják fel. A selejt évente milliókat tesz ki egy-egy gyáregységben, a bérhányad sem csekély tehát: a jelentős mérvű selejtcsökkentés érezhetően növeli a bérkeretet, reális, lórimban mérhető alapja teremtődött ezzel a jobb minőségű munkának, a hibátlan terméknek. A kérdés másik, nem kevésbé fontos oldala: a selejtanalitika, a selejtokok feltárása, vizsgálata, «, elemzésük alapján a teendők kidolgozása eddig nemegyszer azon akadt el, hogy nem volt megfelelő státus, bér, stb. ilyen célra. A gyár pártbizottsága — nagyon ésszerűen — úgy tette fel a közelmúltban a kérdést, hogy mi a kifizetődőbb: tudomásul venni a milliós értékű selej- tet, vagy biztosítani két-három mérnök bérét, akik kizárólagos dolga egy-egy gyáregység selejtalakuiásának vizsgálata, a megoldás kimunkálása? A válasz nem lehet kétséges, mi — mit ér meg. Szerencsére, nemcsak a válasz realitására teremtődött lehetőség, hanem a« úi gazdasági mechanizmus előszeleként jelentkező bérezési, bérgazdálkodási köny- nyebbségek is módot adnak arra. hogy necsak tudják a választ, hanem úgy is — cselekedjenek . .. (m. o.) • • Ülést tartott az országgyűlés szociális és egészségügyi, valamint kulturális bizottsága Dr. Pesta László elnökletével az Egészségügyi Minisztérium 1967. évi költségvetésének tervezetéről tanácskozott szerdán az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága. Szerdán délelőtt ülést tartott a Parlamentben az országgyűlés kulturális bizottsága is. Gosztonyi János elnökölt a tanácskozáson, amelyen Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes terjesztette elő a művelődésügyi tárca ;dei költségvetésének tervezetét. mai nap Négy év alatt négy nyugdíjemelés A jövő hét elején megkezdik az új tsz-nyugdíjak kézbesítését 1967. január 19., csütörtök, Sára napja. A nap kél: 7.25, nyugszik: 16.25 órakor. A hold nyugszik: 0.32, kél: 11.08 órakor. A nyugdíjasok számára jelentős időszak volt az elmúlt négy év. Ez idő alatt négyszer emelték hazánkban a nyugdíjakat. Az özvegyi nyugdíjak húsz, az ezer forint alatti régi nyugdíjak tíz—húsz százalékkal, majd a 7Í)0 forint alatti sajátjogú és özvegyi nyugdijak ismét tíz százalékkal emelkedtek. Ez év január elsejétől a tsz-nyugdíjak alsó határát négyszáz, a tsz özvegyi nyugdíjakét háromszáz forintra pmí3! tp le 1962. és 1966. között 246 ezerrel nőtt a nyugdíjasok száma, és jelenleg 1 213 170 embernek kézbesít a posta havi nyugellátási járandóságot. Tavaly nyolcmilliárd 714 millió forintot küldött szét a nyugdíjfolyósító igazgatóság, 3 milliárd 96 millió forinttal többet, mint 1962-ben, 1967ben ennél is többet folyósítanak. Az új rendszer szerint az első tsz-nyugdíjaíi kézbesítését január 23-án kezdik meg. A nyugdíjakat egyébként nyugalomba vonulásuk után még sokáig élvezhetik a kiöregedett dolgozók. A legújabb statisztika szerint, nyugalomba vonulásuk után a nők még átlagosan 24, a férfiak pedig majdnem 16 évig élnek. Félidő a bizalmi választásoknál A Szakszervezetek Megyei Tanácsán szerzett értesülésünk szerint — január közepéig Pest megyében megválasztották a szakszervezeti bizalmiak mintegy 65 százalékát. Leghamarább — talán túl gyorsan is — a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetéhez tartozó vállalatok végeztek, ahol már január 10-ig befejezték a választásokat. A ME- DOSZ gazdaságaiban, vállalatainál is valamennyi szakszervezeti csoport megválasztotta bizalmiját január 15-ig, s a hónap második felében a munkahelyi bizottságok választására kerül sor. A bizalmiválasztások az eddigiek során általában a szak- szervezeti demokrácia tiszteletben tartásával történtek, eltekintve egy-két kivételtől. Volt ugyanis olyan üzem, ahol műhelytanácskozáson egyszerre több szakszervezeti csoport bizalmiját választották meg. Az ilyen „elnagyolt” választáson, a tagságnak nem volt lehetősége szakszervezeti csoportonként megvitatni az eddigi munkát. A tagság alapvető jogait sértették meg ezzel, csorbították a szakszervezeti demokráciát, s természetesen érvénytelen is volt az ilyen választás. A január közepéig megtartott bizalmiválasztások legfőbb jellemzője viszont éppen az, hogy a szakszervezeti csoportok tagsága igen élénken reagált a bizalmiak beszámolóira. Sok hasznos bírálat és javaslat hangzott el ezeken a választásokon. A váci Bélés áru gyárKötelező a róka vadászat ban például a tagság szóvá tette, hogy a gazdaságvezetők évek óta ígérik a korszerűtlen csévék kicserélését, de még mindig nem jutottak túl az ígéreten. A Gödöllői Erdőgazdaságban a dolgozók munkahelyre való szállításában mutatkozó hiányosságokat bírálták. Fontos javaslat is elhangzott a táppénzek kifizetésével kapcsolatban Nem egy erdészet 15—20 kilométerre van a gazdaság központjától. Javasolták, hogy ezután ne a központban, hanem az erdészetekben fizessék a táppénzt. Kérdésünkre, hogy milyen arányban választják meg újból a régi bizalmiakat, illetve választanak új embereket e fontos tisztségre — ezt a választ kaptuk: — Az eddig megtartott választások során a régi bizalmiaknak mintegy 85—90 százalékát újraválasztották. f. I. Hírt ádtunk arról, hogy Pest megye különböző vidékein nagymértékben elszaporodtak a rókák és járványos veszettség ütött ki közöttük. A beteg állatok, míg a kór el nem thatalmasodik rajtuk, szelídek és kezesek. Ilyenkor könnyen megfoghatók, a falusi gyerekek nagy örömére. Pest megyében az utóbbi hetekben eddig hét esetben észleltek fertőzést gyermekeken vagy háziállatokon és megállapították, hogy azok többsége a veszett rókáktól eredt. Időben sikerült az egészségügyi szerveknek megfelelő intézkedésekkel — Pasteur-ol- tásokkal — megakadályozni a nagyobb bajt. A megyei tanács illetékes szervei azonban szükségesnek tartották, hogy elrendeljék minden vadásztársaság számára a rókavadászatot, az amúgyis kártékony dú- vad kötelező irtását. Ezenkívül felhívták a figyelmet arra is: nagy elővigyázatosságra van szükség, mert az elejtett állatok bőre, prémje, lenyúzás alkalmával is terjeszti a fertőzést. Munkaügyi vita után A rádió és a televízió mai műsora Kímélje magát igazgató elv- ■ társ, 240 a vérnyomása, ez már I hypertonia Kímélje magát barátom, 240 a vérnyomása, ez már hypertonia KOSSUTH RADIO 8.20: Haydn-művek. 9.00: Időszerű nemzetközi kérdések. 9.10: Dalok a munkásmozgalom történetéből. 9.20: Az elpusztíthatatlan Molly Brown. Részletek Wilson- Morris zenés játékából. 10.10: Operarészletek. 10.56: Gyerekekről — felnőtteknek! 12.15: Verbunkosok, magyar nóták. 13.03: Gazdaszemmel hazánk mezőgazdaságáról. 13.18; Zenekari muzsika. 13.59: Zenés séta Salgótarjánban. 14.25: Törvénykönyv. A rádió jogi műsora. 14.40: Giuseppe de Luca Ver- di-operákból énekel. 15.15: Üj lemezeinkből. Albert Ferber zongorázik. 15.42: Operettrészletek. 16.07: Zengjen dalunk. A magyar rádió énekkari híradója. 16.37: Fiatalok stúdiója. 17.15: Peter Nero zongorázik. 17.40: Operabarátoknak. Kertész Iván műsora. 18.20: Ifjúmunkás Parlament. 18.35: Kozák Gábor József népi zenekara játszik, Kersics Anka es Tekeres Sándor énekel. 19.uO: Esti Krónika. 19.30: Mozart—Beethoven ciklus. A Magyar Rádió és Televízió szimfó- nikus zenekarának hangversenye a stúdióban. Közben: kb. 20.15: Kockás Sándor könyvszemléje. Kb. 20.45: Zsoldos Imre trombitál. 21.05: IRAK. Dokumentum-műsor. 21.40: Operettdalok. 22.25: Kamarazene. 23:12: Tánczene. 0.10: A svájci olasz rádió énekkara énekel. PETŐFI RADIO 10.00 Muzsikáló fiatalok. 10.25: Moha bácsi, a törpe! A Gyermek- rádió műsora. 10.45: Kedves lemezeim. 11.45: Az anyagi érdekeltség új rendszere. 11.55: Tánczene. 12.15: Zenekari muzsika. 12.53: Száguldás a hegyek között. .. Zenés portré Vincze Ottóról. 14.08: A Lös Indios Tabajaras és a Harmónia énekegyüttes műsorából. 14.35; Szemelvények a Kor- társ januári számából. 15.00: Gsak fiataloknak! 15.45: Az Üj írás szerkesztőségében. Riportmüsor. 15.50: David Ojsztiah hegedül 16.05: Vadászlakoma. Zenés dalos áldomás. 16.35: Fiatalokról — fiataloknak! 16.43: Könnyű fu- vósmuzsika. 16.55: Falusi percek. 17.00; Rossini operáiból. 17.15: „CIA-story” — IX. rész. 17.25: Debussy: Gyermekkuckó — szvit. 17.42: Szemelvények a Nagyvilág januári számából. 17.47; Operettdalok. 18.10: Jenny Petra, Karel Gott énekel. i8.35: Regényismertetés. 19.00: Hanglemezgyüjtők húsz perce. 19.20: Népdalok. 19.44: Az újszülött és környezete. 20.00: Esti Krónika. 20.30: Közvetítés a pécsi Nemzeti Színházból. Szeget szeggel. Színmű 2 részben. 22.44: A dzsessz kedvelőinek. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Muszorgszkij: Hovanscsina — jelenet az I. felv.-ból. 19.20: Forradalmi etűd. 19.35: Közvetítés a Zeneakadémiáról. Hernádi Lajos zongoraestje. Közben: kb. 20.35: Miért szép? Fodor András írása. Kb. 21.30: Berlioz operáiból. 22.00: A XX. század zenéjéből. TELEVÍZIÓ 8.10: Iskola-tv — földrajz (ált. isk. 5. oszt.). Az Északi Közép- hegység összefoglalása. 9.00: Olvasás (ált. isk. 3. oszt.) A szánkó. 9.55' Magyar nyelvtan (ált. isk. 5. oszt.) Miért nyúl a nyúl? A szó jelentése és hangalakja. 10.15: Néma nyomok. Lengyel film. (14 éven felülieknek) 11.40: Egy falu két arc. Riportfilm (ism). 13.40: Földrajz (ism.) 14.30: Olvasás (ism.). 15.25: Magyar nyelvtan (ism.). 17.28: A Magyar Hirdető műsora. 17.40: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. Nagyüzemi baromfitenyésztés Földesen. 18.05: Hírek. 18.10: A mesevilág festője: Vasznyecov. Kisfilm. 18.25: Mérnökök, technikusok, figyelem! Mibe kerül a korrózió? 18.50: A vilá^ térképe előtt. 19.00: Kapcsoljuk Helyszíni közvetítés. 19.30: Mai vendégünk: dr. Terpitkó András pénzügyőr vezérőrnagy, a Vám- és Pénzügyőrség országos parancsnoka. 19.50: Esti mese 20.00: Tv-híradó. 20.25: Kézilabda VB — elődöntő. Közvetítés a svédországi Vaesternasból. A közvetítés szünetében. Hobby:. . . Ugrás a földről (ism.). 21.50: Szülők, nevelők egymásközt . . . „Hadd csináljam egyedül!’» 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. A Celsius-módszer első alkalmazása GYERIKDIVAT, 1967 Változóan felhős, párás, többfelé ködös idő, csapadék nélkül. Gyenge, időnként kissé élénkebb, változó irányú szél. Hideg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 12—mínusz 17 fok között, a vastagabb hóval borított helyeken mínusz húsz fok közelében. Legmagasabb nappali hőmérséklet általában mínusz egy—mínusz hat fok között, az erősen ködös helyeken mínusz tíz fok körül. — Hóhír. Kedden a hegyeinkben általában a hó sportolásra alkalmas volt; Királyréten 16, Dobogókőn 43 centiméter a hóréteg vastagsága. — A Budai Járási Tanács végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén elfogadta a Hazafias Népfront járási elnöksége által előterjesztett járási választási elnökség és járási választási bizottságok névsorát. — A bejárók munkásakadémiájának harmadik előadására csütörtökön kerül sor Vecsésen. Csepus István tudományos kutató előadása után a műsorban fellép Margarita Petrova, a moszkvai operettszínház primadonnája, Környei Lajos, az Ope- ’ráház és Keleti Pál, a Thá- lia Színház művésze. •—-:i"* — Az NDK üdülőhelyeiről tart vetítettképes előadást pénteken este a váci Ország—Világjárók Baráti Körében dr. Mérő József. — Kéménybe szabálytalanul épített födémgerenda lakástüzet okozott vasárnap este Cegléden, a Béke út 16/a számú házban. A ceglédi tűzoltók gyors közbelépése megakadályozta a túz elterjedését, így csupán jelentéktelen kár keletkezett, a megmentett érték azonban 120 ezer forint. 223 EVE, 1742-ben Ismertette és alkalmazta Anders Celsius svéd csillagász és természettudós új módszerét. Celsius a hőmérő skáláját a víz forráspontja és a jég olvadáspontja között száz egyenlő részre osztotta. Eredeti javaslata eltért a ma használatos számbeosztástól. Nála a víz forráspontja felelt meg zérus foknak, 760 mm légnyomás mellett. A fagyponttól a forráspont felé emelkedő számbeosztást csak hat évvel Celsius halála után, 1750-ben, vezette be az ugyancsak svéd Strőmer. A százas beosztású hőmérőt Celsiusról nevezték el és azon, az, egy század résznek megfelelő hőmérséklet-különbséget Celslus-foknak, vagy röviden 0°-nak. Az angolul beszélő országok és Franciaország kivételével, .ahol a Fahrenheit, illetve a Réaumur-féle hőmérőskála beosztás terjedt el, szinte mindenütt a világon, a tudományban pedig kizárólagosan a Celsius-fé- le hőfokbeosztást alkalmazzák. A Budapesti Finomkötöttárugyár bemutatta az 1967-es esztendőre tervezett gyermekdivat kollekcióját. Az új kreációkból láthattunk a képen két sikeres modellt. Ruhakombináció testvérpároknak. Mélykék anyagból készült kötött öltözék. — A váci Forte-g^ár 64 nyugdíjasát látta vendégül klubdélutánján. A nyugdíjasoknak Lenyó László igazgató élménybeszámolót tartott indiai, pakisztáni és libanoni üzleti útjáról. — A Ceglédi Gépállomáson a kombájnműhelyben nemrég áttértek a szalagrendszerre. Ez pontosabb, jobb időbeosztást és ezzel együtt se- lejtmentesebb munkát is eredményez. Nyilasok a vádlottak padján A második világháború utolsó időszakában nyilaske- resztes pártszolgálatosok által elkövetett háborús bűntettek ügyében kezdődik csütörtökön tárgyalás a fővárosi bíróságon. Tizenkilencen kerülnek a vádlottak padjára, valamennyien a XIV. kerületi nyilaskeresztes fegyveres pártszolgálathoz tartoztak, s egytől-egyig részt vettek emberek törvénytelen megkínzásában, kivégzésében. A nyomozás megállapításai szerint mintegy 230 ember meggyilkolásáért felelősek. ,, A bíróság mintegy 150 tanút hallgat ki, köztük olyan személyt, aki egy csoportos kivégzés után nem halt meg, s nyolc golyóval a testében sikerült elmenekülnie. A tárgyalás előreláthatólag több hétig tart. Késelők a bíróság előtt 1966. szeptember 17-ének késő délutánján gyanútlanul ballagott hazafelé Czakó Lajos, Pest megyei lakos. Útközben szembetalálkozott régi haragosával, Majorcsik Ferenccel, aki elérkezettnek látta az időt a „leszámolásra”, s késsel támadt reá. Dulakodni kezdtek, miközben Majorcsik Ferenc több késszúrást ejtett Czakón. Mivel a vérző áldozat erős ellenfélnek bizonyult, a támadó segítséget kapott, rokona, Majorcsik Józse' személyében, aki ugyancsak késsel volt felfegyverkezve. A két támadó olyan súlyos sebet ejtett Czakó mellüregén, hogy annak életét csak a szakszerű sebészi beavatkozás mentette meg. Az elvetemült késelők emberölési kísérletének bűnügyét január 24-én tárgyalja a Pest megyei Bíróság. Elaludt a volán mellett... Biatorbágy határában az M—1-es számú úton Gyenizse György 21 éves gépkocsivezető, budapesti lakos a Konzerv- és Húsipari Szállítási Vállalat tehergépkocsijával nekiütközött a 18-as számú AKÖV tehergépkocsijának, amelyet Papp Ferenc 23 éves sofőr, tatai lakos vezetett. Gyenizse súlyosan megsérült, utasa, Homor András 54 éves árukísérő, soproni lakos pedig az elszenvedett súlyos sérülések következtében, kórházba szállítás közben meghalt. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint a balesetet az okozta, hogy Gyenizse vezetés közben elaludt. A vizsgálat folyik. Két évi börtön * ítélet Nagy Sándor és bűntársai perében A Monori Járásbíróság tegnap hirdetett ítéletet annak a visszaéléseket elkövető bűn- szövetkezetnek az ügyében, amely az Állami Biztosító monori járási fiókjában tevékenykedett éveken keresztül. A vádlottak Nagy Sándor járási fiókvezető irányításával különböző visszaéléseket követtek el, a termelőszövetkezeti tagok kollektív háztáji biztosításának szervezésekor, aláírásokat hamisítottak és többrendben megkárosították a társadalmi tulajdont. A bíróság dr. Korpássy Gyula megyei bíró elnökletével, befejezve a bizonyítási eljárást, Nagy Sándor elsőrendű vádlottat egyrendbeli bűnszövetségben folytatólagosan elkövetett társadalmi tuajdont károsító csalás és többrendbeli csalás elkövetésében találta bűnösnek és összbüntetésként kétévi szabadságvesztésre ítélte. Társai közül Miskolczi Károly egy év és hathavi szabadságvesztés büntetést kapott. Marosvári József háromhavi, Lengyel Zoltán, Lengyel Árpád, dr. Takács János egyenként hathavi szabadság- vesztés büntetéséi a bíróság háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet nem jogerős. Az ügyész gondolkodási időt kért, az első és másodrendű vádlottak védői enyhítésért fellebbeztek.