Pest Megyei Hirlap, 1967. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-17 / 14. szám

1967. JANUÁR 17., KEDD “‘‘k/CAIop Svúhbtíl Budaörsön ülést tartott az országgyűlés honvédelmi bizottsága Az országgyűlés honvédel­mi bizottsága ma délelőtt az Országház tanácstermében ülést tartott, s megvitatta a Honvédelmi Minisztérium 1967. évi költségvetését. Az ülésen, amelyen dr. Beresztó- czy Miklós, az országgyűlés alelnöke is részt vett, Egri Gyula bizottsági elnök meg­nyitó szavai után Csémi Ká­roly altábornagy, a honvédel­mi miniszter első helyettese ismertette a honvédelmi tárca ez évi költségvetését. Svábbálon szórakozott Budaörs lakossága a művelődési házban. A Hazafias Népfront által szervezett rendezvé­nyen Pilisvörösvár német nemzetiségű népi táncegyüttese szórakoztatta a vendégsereget, majd a bálozók hajnalig járták a keringőt és ropták a polkát. Művészeti előadás a szadai tsz-ben Száz évvel ezelőtt festette meg Székely Bertalan egyik legszebb és legismertebb tör­ténelmi kompozícióját, Az eg­ri nőket. Az évforduló alkal­mából tsz-akadémiai előadást rendeztek Szadán a helyi ter­melőszövetkezet tagjai és bri­gádvezetői számára, a tanács­háza gyűléstermében, amely zsúfolásig megtelt az érdeklő­dőkkel. Bevezetőt Molnár András tsz-elnökhelyettes, párttitkár mondott, majd Sár­kány Lóránd festőművész-ta­egy kompozíció, milyen apró­lékos tanulmányokat végez a művész, amíg végső formába önti elgondolását. A mind­végig nagy figyelemmel kí­sért előadás után a hallgató­ság soraiból több hozzászólás hangzott el. — Ma este Nagykőrösön, a pártibizottság kultúrtermé­ben farsangi zenei estet ren­dez a nőtanács. Bálint Fe­renc, a Zeneiskola igazgatója „Örökszép dallamok” cím­mel tart előadást. — A Szövetkezetek Érté­kesítő Központjának ceglédi járási kirendeltségéről idén eddig négy vagon répát és húsz vagon zellert szállítot­tak Csehszlovákiába. Pénte­ken egy vagon burgonya in­dult útnak egyenesen Bej­rútba. — A magyar dráma és színművészet kialakulásáról tart előadást szerdán este Somlai Pál, a tápiószecsői művelődési otthonban. Orvos és énekes Beszélgetés a jubiláló dr. Szedő Miklóssal nár méltatta előadásában Szé­kely Bertalan művészetét. Mű­vészi reprodukciókkal mutat­ta be, hogyan születik meg Érdekes kettős jubileumot ünnepelt dr. Szedő Miklós, a Péterffy Sándor utcai klinika kiváló főorvosa. Most töltötte be hetvenedik évét s negyven éve indult el a sikeres énekesi pályán. Meghalt Szirmai Albert A világhírű magyar operett­szerző, Szirmai Albert hetek óta tartó betegeskedés után, a hétfőre virradó éjszakán el­hunyt egy New York-i szana­tóriumban. — Orvosnak készültem. Még egyetemre jártam, amikor egy aikaiomnial JPeka Miklós új­ságíró énekeim hallott — mondotta. —■' Elvitt egy ének- tanárhoz, aki meghallgatásom I után, nehéz anyagi körülmé- ■ nyeim miatt, ingyenes oktatá­somat vállalta. Egy év múlva j megtartottam első önálló j hangversenyem, később, mint I ösztöndíjas az Operához ke­rültem, majd a Városi Szín­házba. Közben befejeztem az egyetemet, s megkezdtem or­vosi működésemet Abban az időben ugyanis az énekes­pálya nem volt stabil. Később megszerettem az orvosi prak­tikumot éppúgy, mint az ének­lést. Ma sem tudom eldönteni, melyikhez vonzódom jobban. — Úgy tudom, sokat járt külföldön. — Valóban: Buenos Airestől Helsinkiig szinte az egész vi­lágot bejártam. 1939—48-ig Dél-Amerikában éltem és sze­repeltem. —r Mennyi ideig készül egy- egy előadásra? mai nap 1967. január 17, kedd, An­tal napja. A nap kél: 7.27, nyugszik: 16.22 órakor. A hold kél: 10.37, nyug­szik: 23.27 órakor. Kevés, változó mennyiségű felhőzet, szórványosan hószál- lingózás. Az északi, északke­leti szél mérséklődik. Hideg idő. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában mínusz 10—mínusz 15 fok kö­zött. Legmagasabb nappali hő­mérséklet általában mínusz 2 —mínusz 6 fok között. — Ünnepélyes keretek kö­zött fejeződött be a nők aka­démiája Tápiószecsőn. A zá­róelőadás után, amelyen kö­zel száz nő vett részt, a nő­tanács vezetői uzsonnával vendégelték meg az előadó­kat és a hallgatókat. Alkoholizmus (Zsoldos Sándor karikatúrája) — A nagykőrösi Dózsa Termelőszövetkezet egy csi­benevelőjében jelenleg hat­vanezer darab csirke nevelő­dik. A modern magyar költészet előfutára 70 EVE, 1897. január 17-én halt meg Vaj­da János, aki költői magatartá­sával és varázsos formamüvésze- tével a modern magyar költészet példamutató előfutára volt. Ap­ja erdész, fiát papnak szánta, de ő inkább színésznek állt és ván­dortársulattal kóborolt szerte az országban. Húszéves korában, 1848. márciusában már mint is­mert költő, a pesti ifjúság egyik vezetője, majd honvédként har­colt. Világos után az osztrákok besorozták. Az ötvenes években újságíró lett. Társtalanul, szűkös körülmények között, írói jöve­delméből élt. Reménytelen sze­relem, boldogtalan házasság, meg nem értés keserítette. A kon­zervatív közvélemény és az iro­dalmi társaságok méltatlanul mellőzték. Népszerűségének nem kedveztek a nemességet támadó, éles hangú politikai röpiratai és korát messze megelőző, politikai és szociális éleslátásról tanúsko­dó, harcosan demokratikus pub­licisztikája sem. Vívódást tükrö­ző költészetében a haza és az emberiség nagy sorskérdéseit gyakran komor hangulatú, de féktelen lobogással szólaltatja meg. Vörösmarty mellett ő a század másik valójában bölcse­lő magyar költője. Irt elbeszélő költeményeket is. Boldogtalan szerelmének szenvedélytől izzó dalai a magyar líra gyönyörű alkotásai. Több verse a szabad­ságharcot követő évek hangula­tának csodálatos kifejezője. — A zárszámadó közgyű­lések január 27-én kezdőd­nek a ceglédi járásban. Első­nek a dánszentmiklósi Mi­csurin Tsz tartja meg e na­pon a zárszámadást. — Hó-hír. A Meteorológiai Intézet hétfő reggeli hótér­képei szerint az ország nagy részén elvékonyodott, itt-ott megszakadozott a vetések téli „hóbundája”, a maga­sabb helyeken azonban még nincs különösebb baj a téli sport „alapjával”. Dobogó­kőn például negyvenhat cen­timéteres a hóréteg. Egy koronatanú halála A TÜKÖR képes hetilap 4. szá­mában kezdi meg az Egy korona­tanú halála című dokumentumso­rozat közlését. Sok a kérdőjel a Kenne dy-gyll- kosság körül. A TÜKÖR cikksoro­zata amerikai forrásmunkák nyo­mán igyekszik megvilágítani Jack Ruby személyét, ugyanis sokan őt tartják a gyilkosság legtitokzato­sabb főszereplőjének: Milyen kapcsolatban állt a dal­lasi bártulajdonos a rendőrséggel és a texasi szélsőjobboldali szer­vezetekkel? Részt vett-e Ruby Kennedy meggyilkolásában is? Miért bánt vele különös módon a Warren-bizottság? Titokzatos be­tegségének a lefolyása: előbb csak influenzája volt, majd rákja és végül tüdőembólia okozta a halá­lát. A cikksorozatból a tények alap­ján azt feltételezheti az olvasó: lehetetlen, hogy Oswald egyedül ölte meg Kennedy elnököt és va­lószínű, hogy Ruby is részt vett az elnök meggyilkolásában, majd amikor Oswaldot is megölte, meg­bízói őt te végleg elhallgattatták« — Klasszicizmus és ro­mantika címmel kerül sor dr. Végvári Lajos művészet- történész előadására szerdán délután a váci városi Ma­dách lm,re Művelődési Ház művészeti klubjában. AVERZIÓS TERÁPIA A londoni pszichiáterek úgy vélik, hogy sikerült hatásos eszközt találniok a házasságtörés leküzdésére. „Averziós terápiáról” van szó, amely abból áll, hogy a hűtlen férjnek felváltva bemutatják a felesége és a szeretője képét, s minden alkalommal, amikor szerel­mese arcképét mutatják, elektromos áramütés éri, míg a felesége nézése köz­ben hangszalagról szemre­hányásokkal halmozzák el a hűtlen férfit. — A nagykőrösi városi könyvtár e hó végén költö­zik át új otthonába, a Ve­gyesipari Vállalat volt épü­letébe. A könyvtár új ottho­nának műszaki átadását de­cember végén tartották meg. TV-FIGYELO Othello Gyulaházán Szerettem Gádor Béla fa­nyar, ironikus humorát. Akár krokiját olvastam a Ludas Ma- tyiban, humoros tárcáját vagy vidám hangvételű kisregé­nyeit. Amikor esztendőkkel ezelőtt kezembe került Othello Gyulaházán című kisregénye, együltömben végigolvastam, nem tudtam szabadulni írás­művészetének különös vará­zsától. .Talán ezért is aggodal­maskodtam magamban kicsit, amikor felfedeztem a televízió programjában a számomra máig is élvezetes kisregény tv- változatát. Vajon megmarad-e a képernyőn is a mű sajátos gádori varázsa? Megmaradt. Sőt — nem kegyeletsértés akar lenni — talán még in­kább kiteljesedett s egyetlen estén milliók szívébe lopta be magát. Gádor hőse a kisvárosi szín­ház fiatal rendezője, aki már bemutatkozásával fenekestül felforgatja a színház állóvíz nyugalmát, de felkavarja a kisváros életét is. Munkája az első pillanattól kezdve lázadás a konvenciók ellen, a kispol­gári tespedtség, az elkényel­mesedés ellen. Tény, hogy a kisváros közönsége elsősorban a szirupos operetteket kedveli. De -A'aj on miért? Lehet az oka az is, hogy eszi-nem eszi, nem kap mást. Mert az operett biz­tos siker. Kasszasiker. És akik­nek a színészi pálya nem je­lent többet, csak nyugodt meg­élhetést, nem kockáztatják meg az esetleges kudarcot. (Akaratlanul is az Állami Dé­ryné Színház hőskora jutott az eszembe, amikor először ját­szottak Moliere-t, Shakespea- re-t — vállalva a kockázat ve­szélyét — a vidéki művelődési házak színpadán és a közön­ség vas tapssal jutalmazta mű­vészetüket.) Az új főrendező lázadása kétoldalú. Nemcsak a kisváros közönségét akarja felrázni azáltal, hogy a meg­szokott operettek helyett tra­gédiát állít a színpadra, hanem alapos próba alá veti a színé­szek emberségét, művészetsze- retetét is azzal, hogy Desde- mona szerepét egy jelentékte­len kezdő színésznőre, Violára bízza. Ettől kezdve játék és élet szorosan összefonódik: Barnaki — Viola férje — nemcsak a színpadon tanulja Othello szerepét, Othéllo fél­tékenysége egyre inkább a sa­játjává válik. A fiatal rendező túlságosan sokat foglalkozik csinos feleségével s a hoppön maradt nagy sztár, Szuszics Márta intrikája csak erősíti benne a féltékenység érzését. Egy kisvárosban semmi sem maradhat titokban. (Pontosan így van ez napjainkban is.) S a drámák iránt közömbös gyulaházi közönség tódulni kezd a bemutatóra: azt vár­ják, amit a pletyka híresztelt: Bamaki a negyedik felvonás nagy jelenetében valóban megfojtja feleségét, Desdemo- na-Violát. Gádor Béla azon­ban sohasem volt tragikus hangvételű író. A tragédia komor 6zele a mgjáték har­sány kacagásába csap át. Kitűnő ötlet volt az Othello Gyulaházán tévésítése. Nem­csak a dramaturg, Szűcs An­dor végzett jó munkát, a ren­dező Zsurzs Éva és az olyan ki­tűnő művészekből álló „gyula­házi társulat”, mint Básti La­jos, Törőcsik Mari, Feleki Ka­mill, Bilicsi Tivadar, Dómján Edit és Schweiz András. Prukner Pál Eladta és megette a rábízott birkákat Kié a leltártöbblet? Enyhítés helyett — súlyosbítás — A jubileumi hangverse­nyemre például hat hétig ké­szültem. A többi között Schu­bert, Brahms dalait, Bartók és Kodály népdalfeldolgozásait énekeltem. Nem számítottam arra a sikerre, amiben ré­szem volt. Megvallom őszin­tén, nagyon jólesett. — Mik a tervei, elképzelé­sei? — A jubileumi koncerten elhatároztam, hogy többé nem lépek közönség elé. Ezt az el­határozásomat azonban nem tudtam megtartani. Úgy ér­zem, még énekelnem kell. No­vember óta már két fellépé­sem volt, most készülök a harmadikra. (Szűcs) KOSSUTH RADIO 8.20: Babjak Márta énekel. 8.50: Hol történt? A gyermekrádió mű- | sora. 9.40: -Neményj Lali és Szabó Miklós operettdaiokat énekel. 10.10: Két epizód Rideg Sándor re­gényéből. 10.30: Bizet: C-dur szim­fónia. 11.00: Iskolarádió. 11.35: Könnyűzene Kazimir Kálmán szer­zeményeiből. 12.15: Bohémélet. Részletek Puccini operájából. 12.55: Falusi gondolatok . .. 13.03: Virra­dat előtt. Szemelvények a mai üz- bég lírából. 13.18: Népdalcsokor. 13.52: A Szél Folyó Völgye. Rádió­játék. 14.40: André Segovia gitáro­zik. 15.15: Bartók népdalfeldolgo­zások. 15.51: Gazdasági újságíróké a szó! 15.56: Urbanec: Vajnortól Szkalicáig. 16.04: Rádióiskola. 17.15: Horváth Tivadar énekel. 17.45: Gazdasági vezetők klubja. 18.00: Aureliano Pertile-hangverseny. 18.29: Könnyűzenei híradó. 19.30: A Szabó-család. 20.00: Albert Ist­ván népi zenekara játszik. 20.28: Haydn: D-dur gordonkaverseny. 21.00: Kedves lemezeim . . . 22.20: Sporthírek. 22.25: Meditációk ... 22.35: A szép Heléna. Részletek Offenbach operettjéből. 23.25: Ze­nekari dalok. PETŐFI RADIO 10.00: Zongoraművek. 10.31: Két­ezer éve történt. .. 11.33: Minden­ki kedvére! 13.15: Házunk tája... A falurádió műsora. 13.30: A Ma­gyar Néphadsereg Művészegyütte­sének énekkara énekel. 14.08: Csembalóművek. 14.25: Kapcsoljuk a kritikust. 14.30: János vitéz. 15.00: Tánczenei koktél. 15.45: Két Egy esztendővel ezelőtt ap­róhirdetés jelent meg a Pest megyei Hírlapban. Feladója 12 anyajuhot és összes szaporu­latát kínálta eladásra. Ami ezután történt, azt már a vádiratból idézzük... „ ... Fejes Pál, 1941-es szü­letésű, szuhafői lakos... bű­Aub er-nyitány. 16.05: Kazal László énekel. 16.20: Stella Adorján kar- colata. 16.25: Reményi Sándor ma­gyar nótákat énekel. 16.43: „CIA — story” — VII. rész. 16.53: Nép­szerű zenekari muzsika. 17.15: Té­li varázs. 17.20: Délutáni frissítő! 18.10: Mezei csokor. 18.30: Munkás- akadémia: Az üzemi közösségek lélektana. 18.55: Zenekari muzsika. 19.45: Garai Imre táncdalaiból. 20.27: Krimi kongresszus. Az ifjú­sági rádió vidám műsora. 21.30: író—színész—rendező. 21.45: Besan- coni fesztivál 1966. URH 18.05: Magnósok figyelem! 18.50: Mozart: Figaró házassága. 19.11: Beethoven összes hegedű—zongora- szonátái. 20.10: Zenélő nagyvilág. 21.00: Huszonöt nagy koncert. TELEVÍZIÓ 9.00: Környezetismeret. 9.55: Fi­zika. (Ismétlés). 17.18: Magyar Hir­dető. 17.30: Tudósítás a „Zöld Po­kolból”. A magyar talajzoológial expedíció tudósítása. 17.45: Hírek. 17.50: A légiók nyomában. Róma képzőművészete és építészete. 18.20: Játék és matematika. Dr. Rényi Alfréd műsora. 18.50: Vál­lalta a felelősséget. (Riportműsor). 19.10: Utat vágva a rengetegbe ... Dokumentumfilm Gárdos Maris­káról. 19.50: Esti mese. 20.00: Tv- hiradó. 20.20: Színházi jegyzet. 20.30: Köznapi legenda. Színmű két részben (a kecskeméti Katona József Színház előadása). A szü­netben: Üj könyvek. 22.30: Tv-hír- adó — 2. kiadás. nős a társadalmi tulajdont sér­tő folytatólagos sikkasztásban és lopásban. A vádlottá* a Na.gykátai Járásbíróság 1966. október 19-én tartott tárgyalá­sán ezért 1 évi javító-nevelő munkára és tízszázalékos bér­csökkentésre ítéli. Kötelezi to­vábbá kényszerei vonó-kezelés­re, valamint a tápiószőllősi Uj Barázda Termelőszövetkezet­nek okozott kár megtérítésé­re .. Fejes Pál régi juhászdinasz­tia sarja. Nagyapja is juhász volt, őmaga tízéves korában kezdte a mesterséget. A ter­melőszövetkezet, amelynek nyáját gondozta, 1965 végéri egyesült egy másik közös gaz­dasággal, s felvette az Uj Ba­rázda nevet. Az Uj Barázda azonban elkövette a régi hibát: nem mindenben egyeztette a leltári adatokat a valósággal. Az állattenyésztő agronómus például — mint a bíróság ké­sőbb megállapította — a juh­állományt csupán a könyvelés szerint vette át. Abban pedig 12 darab anyajuhval és 7 darab szopós báránnyal kevesebb szerepelt, mint amennyi való- l jában ott bégetett Fejes Pál lába körül. Fejes nem sokat tétovázott, s úgy gondolván, hogy a többlet őt illeti, feladta az apróhirdetést. Hogyan, hogyan nem, a hir­detésre senki sem jelentkezett. Fejes ekkor mást gondolt, s február 25-én levágta az első juhot. A húsát hazavitte, bő­rét pedig eladta a hulladék­gyűjtőnek. Tudta azonban, hogy a hallgatásnak ára van, ezért annak is levágott egyet. Gavallérosan. Sőt, megállapo­dást kötöttek: a hulladékgyűj­tő Fejesnek hoz egy szamarat, s a jószág árát juhokkal ren­dezik. Fejes amúgy sem volt szűk­markú ember — most sem fukarkodott. Még a taxisofőr­nek is bárányt adott ajándék­ba, mikor hazahozták feleségét a ceglédi kórházból. Közben egyre-másra ölte a juhokat, bárányokat, míg csak el nem fogyott a „leltártöbblet”. Eljött a május, az pedig, tudvalevő, hogy a birkanyírás időszaka. Egy na­pon Fejesnél is megjelentek a nyírók, s munkához láttak. Früstök időre már jó néhány birkát megfosztottak téli bun­dájától. Aztán, amíg a mun­kások reggeliztek, Fejes 5 kiló összekötegelt gyapjút elemeit a ponyváról. Ez lett a veszte: meglátták, s hiába csempészte vissza ebédszünetben a gyap­jút a ponyva alá, előbb fegyel­mi vizsgálatot, majd bírósági eljárás indult ellene. így de­rült fény a tucatnyi ahyajuh és hét szopós bárány korai ha­lálára. Fejes és védője az I. fokú ítélet ellen enyhítésért felleb­bezett. Ügyét január 5-én tár­gyalta a Pest megyei Bíróság, s ítéletét a javító-nevelő mun­ka helyett 5 hónapi szabadság- vesztésre súlyosbította. Egyben elrendelte a súlyos testi sérté­sért 1964-ben kiszabott, próba­időre felfüggesztett 4 hónapi börtönbüntetése letöltését. ny. é. A rádió és a televízió mai miisora

Next

/
Oldalképek
Tartalom