Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-11 / 292. szám

1966. DECEMBER 11., VASÁRNAP MEGY Reggel a budakalászi Tanácsházán A község térképe előtt dr. Papp István körzeti állatorvos és Karsai Miklós vb-elnök. Most oltják a baromfiállo­mányt tífusz ellen. Nincs ugyan járvány, de a megelőzés szükséges, ezért indul munkába az állatorvos. (Foto: Gábor) 3300 kilométer gond Hidak és utak a tanácsok kezelésében - Kevés az évi 15 millió Egy hónapja talán, hogy ol­vasóinknak beszámolhattunk a Budapesti Közúti Igazgató­ság építési akcióiról. Öröm­mel jelenthettük, hogy min­den fő vonal a mai forga­lomnak megfelelő állapotba kerül. Nem kapott helyet azonban a másik, mégis eh­hez csatlakozó téma; Válto­zik-e a tanácsi kezelésű utak állapota? Rádi Gyula, a me­gyei tanács útügyi csoportjá­nak vezetője otthonos a vá­lasz adásban. — Milyen megoldás kínál­kozik? — Mindenekelőtt az eddig rendelkezésünkre állt ősz- szeg felemelése. E mellett hadd eml ékeztessek lengyel- országi tapasztalataimra. Számtalan községben az út­építés költségeinek 52 százalé­kát a lakosság, 48 százalékát az állam fedezi. így szinte — több mint felerészben — a lakosság tulajdona az új sza­kasz. Nálunk is többet kelle­ne tenni annak érdekében, hogy az ott lakó emberek két kezük ' munkájával, vagy anyagiakkal jobban előmoz­dítsák a kulturáltabb körül­mények megteremtését — További lépések? — Megelőzni a burkolat romlását. Nem vagyunk meg­győződve arról, hogy útőreink eléggé aktívak. Az útőri rend­szert és a fenntartási mód­szert meg kell reformálni. A kérések és ötletek a jövőt vázolják, a lehetőségeket bon­colgatják. Csokorba kötve jelentősen gyorsíthatják a települések városiasodási, út­építési tempóját Jelentkezési határidő: JANUÁR 31 1967. augusztus 25. és szep­tember 15 között tartják meg Budapesten a már hagyomá­nyos Országos Mezőgazdasági Kiállítást és Vásárt. Kik vehetnek részt a kiállí­táson? Akár egyéni, akár cso­portos jelentkezés útján, mind­azok a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, egyéni gaz­dák, tudományos szervezetek, intézmények vagy mezőgazda- sági vállalatok, akiknek, illet­ve amelyeknek a bemutatásra kerülő anyaga elősegíti a kiál­lítás célkitűzéseit. A jelentke­zési határidő: 1967. január 31. A legeredményesebben szerep-* lő kiállítók az okleveleken kí-> vül díjazásban is részesülnek. — Legalább 3300 kilométe­res hálózat kezeléséről kell gondoskodni a települések bél­és külterületén Sajnos a mi '•'""''""'sS''''‘'''**ss'*'**s*rfff'*s*"'"f*S'*fSS*fS*"S""*'sff*'Sf'fSSSMSsssssssfsss*ssssssssfssj'ss*ssss/m-sssssssssssfSSS*Ál helyzetünk, korántsem olyan | fényes, mint a Közlekedési ^ Minisztérium útvállaiatáé. $ Ez már megmutatkozik az^ utak minőségében is. A kül-^ területiek burkolás nélkü- liek. A belterületi vonalak 15 ^ százalékát fedi valamilyen víz-1 álló védőréteg. J s — E fölött kell pásztorkod- j ni? S s5 — Nem, nem! Még többi mint három és fél száz mű- ^ tárgy rendbentart.ása is ránk^ tartozik! Ebből 124 fahíd! S í őszintén szólva tégla és kő- 1$ boltozatos hídjaink sem e’ég-^ gé teherbírók, s keskenyebbek § az előírtnál. Leszámítva a i fenntartásra fordítandó ősz- i5 szeget, évente 15—16 milliói forint áll rendelkezésre útépí- | téshez. Ez nem sokkal hosz-ij szabb vonal megépítésével -i egyenlő, — kilométerben ki- t fejezve. ^-PMKomv D0RT0& Indokolt az a gyorsaság, ahogyan az érdeklődés közép­pontjába került a IX. kong­resszus tanácskozásának majd határozatának az életszínvonal emelését célzó — a feltételeket és a megvalósítás módját ösz- szefüggő egységben elemző — munkaprogramja. Érthető az is, hogy különös figyelmet kel­tett e program egyik tényező­je, az a határozattá emelt elő­irányzat, hogy 1968 és 1970 között, az eddigi teljesítményt és munkabért biztosítva, 48 óráról átlag heti 44 órára csökken az ipari dolgozók munkaideje, miközben befe­jeződik az egészségre ártalmas és a különösen nehéz fizikai munkát végzők munkaidejé­nek heti 36—42 órára történő mérsékelése is. Közismert, hogy a munkaidő csökkentése úgyszólván a munkásmozgalom hajnalától a dolgozók egyik harci követelé­se volt és e világméretű küz­delem vívmánya, hogy a múlt század utolsó harmadától ál­talában mintegy felére csök­kent a heti munkaidő. A párt­életkörülményt javító célkitű­zései — a reálbéremeléstől a lakásprogramig, a gyermek- gondozási segély bevezetésétől a tsz-tagok szociális juttatá­sainak bővítéséig —, a terv szü leségképp számol a termelés meghatározott színvonalú eme­lésével, a nemzeti jövedelem gyarapodásával. Nyilvánvaló tehát, hogy a munkaidő csak abban, az ütemben mérsékel­hető, ahogyan lehetővé válik nemcsak a korábbi, 48 órás munkahétre tervezett teljesít­ményszint elérése 44 óra alatt, hanem — az emelkedő reál­bérrel párhuzamosan előirány­zott többlettermelés is. Köny- nyű belátni, hogy másként amit nyernénk a vámon, elve­szítenénk a réven, magyarán: aligha javítaná az életszínvo­nalat az a munkaidőcsökkenés, amely nem párosulna a reál­bérek, a szociális-egészségügyi ellátás javulásával. Ennek azonban elemi feltétele: a nép­gazdaság eredményeinek fel- íelé ívelő grafikonja. A népgazdaság távlati fej­lesztésének, korszerűsítésének telműen jelzi, hogy nálunk abban az ütemben, ahogyan a gazdasági feltételek megérnek —, intézményesen és tervsze­rűen, az életszínvonal emelé­sének lényeges részeként mér­séklődik a törvényes munka­idő. Érdemes megállnunl* a köz­bevetett mellékmondatnál: voltaképpen miként értendők azok a bizonyos ,.gazdasági feltételek”? Fogalmazhatnánk . úgy is: mennyi része van a munkaidőt csökkentő döntés­ben a dolgozók életkörülmé­nyeit javító szándéknak, illet­ve: mi szab határt e szándék megvalósításának? A munkaidő csökkentése sem elvileg, sem gyakorlati megvalósítása szempontjából nem különíthető el az életszín­vonal emelésének többi ténye­zőjétől. Közelebbről megvizs­gálva ezt az általános igazsá­got, nagyonis kézenfekvő ösz- szefüggések tűnnek elő. Ah­hoz, hogy megvalósuljanak a harmadik ötéves terv többi, ménye, de — feltétele is a munkaidő fokozatos mérséklő­dése. Egész sor társadalmi, szociológiai tény mutat arra, hogy a modern termelés — kü­lönösen az ipari termelés — a munkaidőn túli „hátország” merőben új körülményeit fel­tételezi. Csak néhányra uta­lunk ezúttal. Nyilvánvaló pél­dául, hogy a bonyolultabb, korszerűbb termelőapparátus — például: az automata gép­sorok, de akár a szalagszerű termelés is —, fokozza a fizi­ológiai igénybevételt, egyszer­smind: hatalmassá, milliós nagyságrendűvé bővíti az érté­ket, amelyet egy-egy dolgozó koncentráló készsége befolyá­solhat (magyarán: egy munkás hibája is megbéníthatja a ter­melő-szalagot). A rohamosan tért hódító, korszerű gyártás- technológiák természetesen a szabad idő bővítését* feltétele­zik a korábbinál mind több pi­henést, kikapcsolódást követel­nek. A korszerű termelésnél: nélkülözhetetlen feltétele ez. További ilyen — a munkaidő törvényszerű rövidítése irányá­ban ható — tényező: a mo­dern termelés a legalacso­napfényben nagyot nyújtózott, megropogtatta derekát, rágyújtott. A nővér utánament, szét­nézett és látta, hogy egyedül vannak. Megcsó­kolta a férfi arcát. Aztán rögtön azt mondta: — Pfúj, már megint ezt a büdös Kossuthot szívja, doktor úr! Este szabad volt, elment a kávéházba és a szeparéban leült kártyázni a pincérekkel meg a cigányokkal. Később beszállt néhány sofőr is. Hozatott egy üveg* gint, a pincér jeges vö­dörben hozta, hozzá szódavizet, kristálycukrot és citromot. — Itt van, Sándorkám — és a pincér hang­ján érződött, nagyon szereti az orvost és örül, hogy így szólíthatja. — Köszönöm, Jóska — válaszolt az orvos, Kártyáztak, ittak. A pincér ötször fordult. Odajött a csinos trafikoslány is. A férfi ráné­zett, szivart kért és megsimogatta a lányt. A nő hagyta. Kissé elpirult, de nem azért, mint­ha itt az ilyesmi nem lenne természetes. Sze­relmes volt az orvosba. Azt akarta, hogy ezt pontosan ez a férfi ne ennyi ember előtt te­gye. * Éjfélkor a társaság nagyobb része már beT rúgott, de mindenki tisztességesen viselkedett. Sándorral nem lehet, nem szabad és ő min­dig józan. Az orvos 1500 forintot nyert , tőlük, azt visszaadta nekik. — Ne játsszatok gyerekek, nem tudtok ti zsugázni. Egy fiatal kimenős pincér önérzeteskedett, nem akarta a pénzt elfogadni. Pankotay meg­fogta az állát, szemébe nézett: — Nem bírnám elviselni, fiam, hogy a fele­ségedet megrövidítsd. Ha nőtlen volnál, most kapnál egy pofont és egy vasat sem adnék vissza. A pincér megértette az emberi jóságot, mely az éjszakai életben elég ritka madár. Az orvos szólt a trafikoslánynak, öltözzön át, megvárja. Átmentek a grillbe. — Mit iszunk, kislány? — kérdezte a férfi. A lány éhes volt, nem válaszolt. Pankotay nem várta meg a pincért, odament a bárpult­hoz, a mixemő azt kérdezte: — Mit parancsai, Sándor? — Azt az alsó polcot — mutatott a tükrös polcra. — Mi van magával, doktorkám? — kere­kedett nagyra a nő szeme — talán születés­napja van? De, hát ez akikor is sok... Ettől egy század katona berúgna. Tizenegy üveg rövid... — csóválta a fejét a nő. — Béla, légy szives, kihozni — mutatott a férfi az üvegekre, a közben odaérkező pin­cérnek, mert a nővel már nem akart tár­gyalni. Az asztalnál a leány kaszinótojást evett. Marha vagyok, gondolta az orvos, tudhattam volna, hogy éhes. Béla kis gurul óasz tál pn hozta az üvegeket. Odajött a mixernő is és bűnbánóan kevert két pohár italt. Az orvos szólt, hogy magának és a pincérnek is kever­jen. Azonkívül Béla vigyen négy üveg italt a zenekarnak. Aztán a mixemőhöz fordult és válaszolt az előbbi kérdésére. — Igen, születésnap van, és ez a mai elég nehéz születésnap volt. Hajnalra berúgott. Odament mindenkihez, kötözködött, hátha agyonütik, vagy agyon­szúrják. A rendőr is csak annyit mondott ne­ki: — Ne marháskodjon, doktorkám. Délelőtt az orvos kiment tussolni, a lányt hagyta, aludjon még, de a trafikoslány nem aludt, nézte a szobát, a rengeteg könyvet a polcon, amelyek teljesen beborították a falat, csupán a rekamiernek hagytak egy kis helyet. Az íróasztalon az emberi koponyát is olyan kedvesnek, ideillőnek találta. Megsimogatta a takarójára ugró angóramacskát, amely szerel­mük egyetlen tanúja volt. A ruhát postán küldte el a szabó. Kibon­totta, jó szövet volt, a ruhán semmi gyűrő­dés. Beakasztotta a szekrénybe, felvette a fürdőköpenyét, az íróasztalhoz ült és megírt néhány levelet. Aztán visszaült a rekamié szélére, megivott két liter bort, bevett har­minc altatót és ledőlt aludni. Temetésén egyik kollégája megjegyezte: — Szegény-, Sándor, nagyon rossz beteg volt. 1968-1970 Hogyan csökkenthető j a munkaidő? nyabbtól a legmagasabb posz­tig, az ismeretek sokkal gyor­sabb, folyamatos bővítését kö­veteli. Régen elmúlt már az a szakképzési stílus, hogy pél­dául a lakatos „kitanulta” a szakmáját, a vezető elvégezte a főiskolát, egyetemet, azután évtizedekig a napi munka ke­reteiben „gyakorlatot” szerzett — a már elsajátított tudásra alapozva. Most minden szakma és minden munkabeosztás olyan mértékű „menet közbe­ni” tanulást, szüntelen tájéko­zódást feltételez, amely szük­ségképp átrajzolja hagyomá­nyos elképzeléseinket a munkanap és a szabad idő arányáról. Ez az ismeretszerzés nem­csak egyéni, de elsőrendű nép­gazdasági érdek is, ilyen érte­lemben tehát a munkaidő rö­vidítése törvényszerű, nélkü­lözhetetlen tényezője a nép- gazdasági feladatok megvaló­sításának. A munkaidő, illetve a sza­bad idő kapcsolatának, köl­csönhatásának szociológiai összefüggései azonban rávilá­gítanak — ezúttal más oldal­ról — a rövidülő munkaidő to­vábbi feltételeire és következ­ményeire. Eddig voltaképpen „gyáron belüli” nézőpontból vizsgáltuk ezeket a feltétele­ket, nem kisebb jelentősé­gűek azonban a szabad idő bővüléséből származó té­nyezők sem. Tábori András Eredeti útvonalon közlekednek az autóbuszok Vácra, Dunakeszire, Kisaiagra és Mogyoródra A 2-es számú főút megnyitá- I sa folytán a MAVAUT Buda- I pestről induló krakkó—zako- ! panel, tátralomnici, beszter- I cebányai, lévai, nyitrai nem- zetközi és a salgótarjáni, ba­lassagyarmati, váci, dunake­szi, kisalagi, valamint mogyo­ródi belföldi járatai ismét ere­deti útvonalukon és menet rendjük szerint közlekednek. Pankotay bement a kórterembe, vidám arcot vágott, pedig a lába kutyául fájt — Jó reggelt, asszonyok! Szép álihuk volt? — kérdezte őket. Minden nő mosolygott — Magának lúdtalpa van, fiam, húzza vissza a takaró alá, mert rögtön kiábrándulok a nők­ből — kedélyeskedett még egy kicsit A nagyvizitig ráér, gondolta, és leszaladt a sebészetre, mi a fene van a lábával. Lefektet­ték, az enyhén dagadt bokán kitapogatták az ereket, alig lüktetett. A combtőnél piros színű folyadékot fecskendeztek az érbe’ A szín a térdnél elakadt az erekben. — Hát, nézd, Sándor... Nem akarlak meg­ijeszteni, de azonnal hagyd abba a dohány­zást ... Érszűkület. Bement a könyvtárba, megkereste a köny­vet Trombózis, amputálás, szívtrombózis... két-három év ... A szovjet irodalomban is ez áll, az amerikaiban is, a magyarban is. Sim- patectoniót kell végezni... A siker elenyésző ezrelék— Rágyújtott egy Kossuthra, azonnal elnyomta, aztán egy másikra gyújtott. A fron­ton a szovjetek katonakórházában, néhány hónap alatt több száz kart és lábat amputált. Friss diplomával megtanulta a fűrészt kezel­ni. Húsz év, hogy repül az idő... Elment, berúgott Azután egy hónapig ré­szeg volt. Félt. A kórházban tudomásul vet­ték, beteg. Két hónapig nem ivott, rendbehozta magát, felment Pestre, régi professzorához. A diag­nózis ugyanaz volt. Átment a Váci utcába, rendelt magának egy fekete ruhát. Gondosan kiválasztotta az angol szövetet és a fazont. — Két hét múlva készül el — mondta a mester — és kétszer kell próbálni. Előre ki­fizette az árát. Hazautazott és rendesen bejárt a kórház­ba. — No, megtértél, öregfiú? — kérdezte a kol­léga és kérte, vállalja el helyette ma éjsza­kára az inspekciót. • — Doktor úr, doktor úr! Megindult! Tessék azonnal jönni! Feltápászkodott a heverőről, fejébe nyomta a fehér sapkát és húzta a lábát a nővér után. Bemosakodott, gumikesztyűt húzott, megnézte a vajúdó nőt. Nehéz eset lesz, azonnal látta. — Ne féljen — mondta a nőnek egy med­ve kedves dörmögésével. Az anyának borzal­mas kínjain is átderengett, ez az orvos olyan medvés. Nem is medvés: medve! Hangja, mozgása, mindene. Ettől egy kissé megnyugo­dott, szerette volna, ha nem sikongat, de nem sikerült. Pankotay doktor félrehívta a nővért. — Császár, másképp nem megy — suttogta. Teljesen felesleges volt egyébként a közlés, ezt a nővér is tudta, húsz éve dolgozik a szü­lészeten. Csupán hangosan gondolkodott. A nővér nyugodt, kiegyensúlyozott nő, ismerte az orvos képességeit, Pankotayval szeretett a legjobban dolgozni. De, amikor meglátta a picit, azért megijedt. Kék volt, lila volt és nem sírt. — A köldökzsinór.,. Próbáljuk meg, a szive dobog — mondta az orvos. A nővér fürgén, szó nélkül teleengedte az egyik lavórt forró, a másikat hideg vízzel. Hajnali három óra volt. A vizet többször cse­rélték és négy órakor a férfi úgy érezte, nem bírja tovább. Hogy tud ilyen nehéz lenni ez a cseppség? És a lába... De mártogatta tovább, hideg, meleg, hideg, meleg... Az anya alél- tan sírt, a nővér ideges volt, az orvos paskolta a gyerek testét. Rendkívüli akaraterővel koncentrált. Ennek az emberkének élnie kell, lelket fog belé le­helni, pedig az istennek sem akar lélegezni, élni. „Te is, kiskomám? Neked még korai vol­na.” Időnként meghallgatta a gyermek szívét, nagyon távoli kis dobogást észlelt ötkor megkérte a nővért, folytassa, nem bírja már tovább. Egy perc múlva kikapta a nő kezéből a gyermeket, hideg, meleg, hideg, meleg... Hatkor már tudta, hogy sikerült. Fél hétkor jó vastag törülközőben megtörölték a kicsi testét, amely már rózsaszín volt. Megjött c hangja is. A nővér pólyába rakta és az anya mellé fektette. Pankotay a nővérre kacsintott. Odament az anyához, eligazította zilált haját, kiment a kórház folyosójára, odaállt az ablakhoz. A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom