Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-08 / 289. szám
KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 281. SZÁM 1966. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK Egy pi? m három tüzeset Sok a fiatal az önkéntes tűzoltó testületben Bujdosó-műszak A kongresszusi hét lezárult — de nem lassult a tempó Két hete jártunk a konzervgyár kettes telepéin. Délután volt. Akkor még csak két nap eredménye volt a hátuk mögött A harmadik nap első két óráját taposták és lesték a sokasodó üvegeket, állandóan értékelték az eredményeket, sokról volt szó... Arról, hogy vállaltak valamit és versenyt hirdettek — ők voltak a kezdeményezők. 1 — Nem kevesebb volt a ! tét, mint a műszak jó híre, i s az, hogy ne mondhassák „ti akartátok — aztán mi lett belőle”. Hát lett. Búcsúzáskor azt ígértem: a kongresszusi hét végén ismét meglátogatom őket, s akkor mondják el, hogyan sikerült, milyen eredményt hozott a verseny, amelynek egyetlen díja az elismerés? Egy hét telt el és egy nap. Amikor ismét kint jártam, a Bujdosó-műszak délelőtt dolgozott. Nem velük találkoztam, a szakszervezeti titkárral, Bende Jánosnéval beszélgettem az irodában. Sokáig kellett keresni, az üzembe vitte ki a versenyértékelést. De megérkezett és egy táblázatot tett elém. Egy hét megfeszített munkája volt a számokban. Azt mutatták a számok, hogy melyik műszak milyen eredményeket produkált A Bujdosó-műszak összesen 139 975 kilogrammot teljesített Naponta eredetileg 21 550 kilogramm zakuszka betöltését vállalták. Mindennap túlteljesítették vállalásukat, de volt olyan nap is, amikor 24185 kilogramm volt a teljesítményük. > A verseny jó eredményeket hozott. Az öröm kettős. Egyrészt sikerült a IX. kongresz- szus tiszteletére tett felajánlásukat teljesíteni, s ezzel a novemberi tervet is teljesítették. Ugyanakkor a 300 vagonos tervet — ennyit kell az év végéig kiszállítani az üzemből a külföldi megrendelőknek — több mint felerészben már teljesítették. November har- mincadikán már 155 vagon zakuszka készült el a 300-ból. Külön említést érdemel, hogy a nagy „hajtás” nem ment az eredmények rovására. A kongresszusi hét lezárult. A tempó nem lassult, s a lelkesedés sem lohadt. Az új cél: teljesíteni a 300 vagont, hozzásegíteni a gyárat a szocialista munka vállalata cím eléréséhez. (b. h.) Előadás a TIT-klubban A gazdaságirányítás új mechanizmusa és a konzervgyár — ez a témája Kovács Sándor igazgató előadásának, amelyet pénteken este 8 órakor tart a TIT-klubban. SALÁTA A földművesszövetkezet felvásárló osztályának vezetőjétől megtudtuk, hogy már október közepe óta folynak a jövő évre a salátatermelési szerződéskötések. — A jövő évi salátaterv szerint 3 millió 60 ezer fej salátát kellene biztosítanunk a háztájikból, de idáig még csak 1 millió 300 ezer van lekötve. Pedig az ünnepek előtt szerettük volna lezárni. Felborult a pótkocsi Májusban1 történt. Gulyás Imre, a Dózsa Termelőszövetkezet tagja trágyát szállított a termelőszövetkezet kertészetében, egy pótkocsis vontatóval. Útközben találkozott Gombai Lászlóval, aki megkérte őt, hogy akkor vásárolt tűzhelyét szállítsa haza. A tűzhelyet feltették a félig rakott pótkocsira, mellé állt Gombai László is és a pótkocsira szerelt bódéba ült Bakos Balázs, Rusznák Jánosné. A Kecskeméti úton a Dózsa italbolt előtt megálltak és Gulyás Imre, aki már munkakezdés előtt ivott egy féldeci pálinkát, itt megivott két korsó sört. A Kecskeméti betonúiról a Barátszilos dűlő 6. szám alatti háznál kanyarodtak le a dűlőútra, amely síkos és kátyús volt. ötszáz métert •mentek, amikor a pótkocsi jobb első kereke egy kátyúba csúszott és felborult. Gombai László a tűzhellyel együtt leesett, agyrázkódást és súlyos zúzódásokat szenvedett. A véralkohol vizsgálat Gulyás Imrénél közepes alkoholos befolyásoltságot állapított meg, a vérében lévő alkoholmennyiség 9 deciliter 10 százalékos bor alkoholtartalmának felelt meg. Ezért a bíróság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésben mondotta ki bűnösnek és 6 hónapi javító-nevelő munkára ítélte. — Miért megy ez olyan vontatottan? — Indokolatlanul túl óvatosak az emberek. Többszörösét is megtermelik, mint amit leszerződnek. Bár az egészet beadják a földművesszövetkezetnek, de úgy gondolják, hogy jobb kevesebbet szerződni és azt túlteljesíteni, mint fordítva. Pedig nincs okuk az aggodalomra, mert minden bejelentett károsodást a szövetkezet megvizsgál és indokolt esetben helyesbíti a szerződést, minden következmény nélkül. Karácsonyfavásár Megkezdődött a Deák téren a hagyományos karácsonyfaárusítás. Ezenkívül a virágboltban és néhány élelmiszer- szaküzletben is lehet karácsonyfát vásárolni. Tejtermelés növelés Szombaton este 6 órakor a Petőfi Termelőszövetkezet I. üzemegységében Molnár Tibor tart előadást a tejtermelés növelésének feladatairóL Tanácstagi beszámoló Koncz László, az 52-es választókerület tanácstagja december 10-én szombaton este 6 órakor a KIOSZ helyiségében választóinak tanácstagi beszámolót tart. Még egy hosszú lépés és itt van az esztendő vége. Az utolsó hónapban már készülnek a tájékoztató kimutatásolt, statisztikák. Milyen könnyű és egyszerű munka ez a tűzrendészeti kirendeltségen. Váry László tűzoltó századosnak nem kell terjedelmes tájékoztatást készíteni az önkéntes tűzoltók munkájáról, amely az idei évben is megnyugtatóan szép és eredményes volt. — A legfontosabbat említem első helyen — mondotta Váry László. — A mezőgazdasági betakarításban egyetlen tűzesetünk nem volt. — Nyilvántartásunkban két lakóházi tűzesetet tartunk nyilván. Az első kizárólag gondatlanság következménye. Szabályellenesen mosásra használták a benzint a tűzhely közelében. A másik tűzeset méreteiben és a kárösszeget tekintve még jelentéktelenebb volt, úgyhogy az egész évi lakóházi tűzkár alig közelítette meg a kétezerötszáz forintot. — Volt még egy tűzeset, amely lényegében nem a városban történt, sőt mégcsak nem is a határban, de mi ‘vonultunk ki. Czakó Dénes, csomód lakos gépkocsiján a 41-es úton haladt, névnapra igyekezett. Olyan szerencsétlenül előzött egy tehergépkocsit, hogy a jármű pótkocsija elkapta a. Czakó Dénes vezette személy- gépkocsit. Ennek következtében megsérül t a benzin tank. Robbanás, a jármű lángra lobbant s ami éghető anyag volt, az mind a lángok martaléka lett. Személyi sérülés nem történt. A dologi kár jelentős, hiszen a gépnek jóformán csak a csontváza maradt meg. — Nyolcvanöt önkéntes tűzoltónk van. A testület örvendetesen megfiatalodott az utóbbi években. Az idősebbek ma már általában vezetőségi tagok, parancsnokok és parancsnokhelyettesek. Olyan tagunk is van, aki 1947-ben született. A testület legidősebb tagja? Békés Sándor bácsi alig egy lépésre van a> hetvenedik évtől. Negyven esztendeje tűzoltó. Az önkéntességen kezdte, majd hivatásos lett a városi tűzoltó testületnél és 1956-ban ment megérdemelt nyugalomba, mint állami tűzoltó. — Tíz év óta ismét önkéntes tűzoltó. Fél műszakban dolgozik a faárugyárban. Ismét az országos versenyre készülnek az élelmiszeripari szakközépiskola tornászai Szombaton este 5 óra felé az Arany János iskola tornaterméből még mindig világosság szűrődött ki. Kíváncsian néztük meg, vajon milyen foglalkozás folyik ilyenkor. A teremben serény munka folyt. Hegedűs Károly testnevelő tanár vezetésével az élelmiszeripari szakközépiskola tornászai edzettek. Jóleső látvány volt nézni a szorgalmasan dolgozó diákokat. Közben Hegedűs tanár úr bele-bele- szólt, hogy melyik mozzanaton kell még javítani és segített is. A tanár úrnak e munkája mellett akad néhány perce arra is, hogy elmondja mire készülnek. — Iskolánk tornászai hetente két alkalommal ebben a teremben végzik edzéseiket Mint minden évben, az 1966— 67-es tanév^tolsó szakaszában is részt veszünk az országos bajnokságon és az eddig elért eredmények köteleznek bennünket. Tavaly Sátoraljaújhelyen a fiúk elhozták egyéniben az első 3 helyet és a csapat- bajnokságot is megnyerték. A lányok se maradtak le. Csapatban elsők lettek és gyűrű■ >•' v műm mm ,, / ' 5 f Szabó Gyula gyűrűgyakorlata Hatezer éve agyagból készítették A könyv évezredes útja Miről ir a Figyelő? Ezzel a címmel tartott előadást városunkban Kéki Béla, könyv- és könyvtártörténész, a Műszaki Egyetemi Könyvtár munkatársa. A művelődési ház földszinti klubjában összegyűlt hallgatóság előtt a könyv eredetéről és arról az útról beszélt, amelyet a könyv napjainkig megtett. — Az első írásos emlékek — mondotta az előadó — valójában nem is egy évezreddel ezelőttről, hanem annál jóval előbbi korból maradtak az utókorra. A legrégibb „könyveket” a sumérok készítették, mintegy hatezer évvel ezelőtt — agyagból. Nemcsak könyveik készültek agyagból, hanem egyéb közhasználati tárgyaik, így bútoraik is. A könyvek viszonylag igen kis méretűek voltak, nagyságuk körülbelül az emberi tenyér nagyságának felelt meg. Alakjuk téglalap, enyhén legömbölyített széllel. Nem is voltak igazában könyvek, hanem ékírásos táblák. — A suméroktól ránk maradt írásos emlékeket a múlt század elején kezdték feltárni. A feltárási munkálatok során — egy dombot szeltek ketté — könyvtár- helyiségre bukkantak, ahonnan több mint húszezer agyagtáblát emeltek ki és szállítottak a British Mu- seumba. A táblák szövegének elemzése közben kiderült, hogy többségük — szótár. Ez a felfedezés még közelebb vitte a tudósokat a sumér és asszír szövegek teljes megfejtéséhez. — Az ékírást és az agyagtáblákat az egyiptomiak is használták, ők azonban később áttértek a papirusztekercsekre. Az egyiptomiak jellegzetes írása a hieroglifírás. Az alexandriai könyvtárba, az ókori világ legnagyobb és leghíresebb könyvtárába a papirusztekercsek tízezreit gyűjtötték össze. A hatalmas mennyiségű és rendkívül értékes anyagból azonban szinte semmi sem maradt az utókorra, mivel a könyvtárat a keresztények elpusztították. Csak a sivatag homokjában és a fáraók sírjaiban találtak hierogliftöredékeket. — Az agyagtábla és a padés — írja a lap —, amelj sok magyar közgazdász szá' mára is érdekes lehet. Szó van a lapban ezenkívül a háztáji gazdaságok árutermeléséről, és a termelő- szövetkezetek gépi adatfeldolgozásának tapasztalatairól. A lap nyolcoldalas mellékletében nagyvállalatok elfekvő készletének eladásra felajánlott cikkeit sorolja feL Miskolczi József, a tavalyi második helyezett edzés közben ben első, illetve harmadik „helyet szerezték meg. Ebben az évben tovább erősödött a tornacsapat. A tavalyiak még jobban kifejlődtek és melléjük újabb tehetséges tornászok zárkóztak fel. Azt nem mondja Hegedűs tanár úr, de mindenki tudg, hogy ez a szép sikere az ő lelkes munkájának is köszönhető. Azt viszont nem titkolja, hogy az 1967-ben megrendezett bajnokságban az elmúlt évekéhez hasonlóan jól szeretnének szerepeink (fleischmann) MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Sakk-matt. Magyarul beszélő román bűnügyi film. Kísérőműsor: Ej, ráérünk arra még. 20. Világhíradó. Korhatár nélkül megtekinthető. Előadás kezdete: 5 és fél S órakor. Ósssselet előtt vermut Fél hét. A zongora halkan szól, kellemes meleg, a terem elején gyertya ég, hátrább két pincér beszélget. Az asztalokon díszterítés, csillogó üvegpoharak és ünnepi étlap fehér kartonon. Vadászvacsorára vadász étlap. Tűzdelt fácán, nyúl- aprólék vadasan, őzfiié bormártással. A vendég belép, ugrik a pincér és udvariasan kér elnézést, hogy néhány percig várakozni kell, de még nem minden készült el. — De addig Is ajánlhatok italt. Aperitivnek talán egy vermuthot, vagy inkább gint? — s a vendég rendel, mert ilyen szíves kínálásnak nem lehet ellentállni. S térül fordul a pincér, s mire a vendég végiggusztálja a tálaló asztalra tett banánt és modem alpacca evőeszközöket — az ital is megérkezik. Mire az italt étvágygerjesztőnek elfogyasztja már ott illatozik a vadas őzszelet, amelyet a pincér (!) szervíroz, akár egy osztályon felüli étteremben. S a kedves vendégeket sorra érik a meglepetések, a pincér szmokingjától, a kitűnő ízeken át, addig, hogy nem lát részeget, nem zavarja duhaj kodás. A vendég jól érzi magát és kellemes emlékekkel s a visszatérés szándékával távozik. S mindezért, amit a csütörtök esti vadászvacsorán az Aranykalász produkált — ez a legnagyobb elismerés. Gazdaságpolitikai hetilapunk első oldalán szezon végi számvetésként a nyári zöldség- és gyümölcsellátásról, annak tapasztalatairól ír. Idén nemcsak a tavalyinál, hanem a sok éves átlagnál is jobb volt a zöldség- és gyümölcsellátásunk. Dr. Fóllinus János négy rövid jegyzetét közli a lap Amit a külföld nem ért meg címmel. A IX. kongresszuson Fock Jenő és Fehér Lajos, a Po- tikai Bizottság tagja, a Minisztertanács elnökhelyettesei felszólalásukban — egyebek között az új gazdasági mechanizmussal kapcsolatos néhány elvi és gyakorlati kérdéssel, a reform előkészítésének pillanatnyi helyzetével és a közeljövőben bevezetendő intézkedéssel foglalkoztak. — A lap közli beszédük néhány részletét. Érdekes írás szól a felelősség és kockázat kérdéséről az új mechanizmusban. A vállalatok az új irányítási rendszerben nagyobb felelősséget kapnak, de ez egyben nagyobb kockázatot is hárít reájuk. A Figyelő megemlíti India súlyos gazdasági problémáit. A termelés hatékonyságának fokozása a Szovjetunióban olyan kérs pirusz után a viasztábla, § majd a pergamen követke- ^ zett. Az első kódexek per- ^ gamenből készültek. De még ^ ezek se voltak mai értelem- ^ ben vett könyvek, mert nyom- ^ tatás híján kézírással íród-s tak. A nyomtatott szöveg —^ a papír használatával együtt^ — csak a XV. században § terjedt el Európában, holott a $ kínaiak már az i. u. első éu-^ században alkalmazták. — A nyomtatás megjelenő-^ sével a könyv is rohamosan ^ fejlődött, kiállításban és mi- ^ nőségben egyaránt. Különö- ^ sen a reformáció ideje alatt ^ fokozódott a könyv elter- s jedése és az emberekre gya- ^ korolt nevelő hatása. A XIX. § század elején, a technikai § forradalom idején aztán vég- érvényesen győzött, s ha las- ^ san is, de ma már elmond- ^ hatjuk, hogy szükségletté, ^ közhasználati cikké vált... § — Nekünk, magyaroknak ^ különösképp bü'zkeségünkre § szolgál, hogy a könyvnyom- ^ tatás és a könyvek kiállítása ^ terén az elsők között vol- 4 tunk és vagyunk ma is a vi- ^ lágon. (pintér) $