Pest Megyei Hirlap, 1966. december (10. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-17 / 297. szám
mar ne erst 1966. DECEMBER 17., SZOMBAT Két Jókai-regény filmen erre több lehetőséget adó első részben használt ki minden alkalmat — vásár, lovas- verseny, mulatozás —, hogy nagy tömegeket mozgatva, pergőén színes jelenetsorokkal oldja fel a cselekményt. A film lendületes, szórakoztató, a négy óra minden perce élvezhető. S ne feledkezzünk meg, hogy a rendezés közben egy remekbeszabott alakítással, Maszlaczky figurájával is megajándékozta a j nézőket. Méltó alkotótársa volt Hildebrand István operatőr, akinek képeiről, romantikus színkompozícióiról, finom átvágásairól külön tanulmányt lehetne írni. A két Jókai-filmet a MO- KÉP karácsonyra tűzi műsorra. Köszönet a kellemes ajándékért! Sebes Erzsébet Megjelent o FÖLD és ÉG 5. száma A folyóiratban összefoglalót olvashatunk Szlovéniáról és kormányzati központjáról Ljubljanáról. Ugyancsak a folyóiratban olvashatunk színes cikket az Al-Duna legszebb szakaszáról a Kazán-szorostól a Vaskapuig. A cikk folytatásaként az épülő vaskapui vízierőművet ismerhetjük meg. Szép képekkel illusztrált cikk mutatja be régen élt ősállatok maradványait. ‘ Élményekről számolnak be utazók a folyóirat hasábjain: Kanadai utazásról, a Fundy-öböl természeti szépségeiről és a Primos- tein-ben tett látogatásról ad egy-egy szerző szép képekkel illusztrált beszámolót. A folyóiratban megjelent könyvismertetések, rövid cikkek egészítik ki a folyóirat tartalmát. A földművesszövetkezetek segítsége a pályaválasztásban Szocialista szerződés az úttörőszervezetekkel Melyek azok a feltételek és módszerek, amelyek segítségével már az úttörő korú fiatalsággal meg lehet kedveltetni á falun maradás gondolatát? Erről a fontos problémáról tárgyalt a KISZ Pest megyei Bizottsága, az Úttörők Pest megyei Elnöksége és a MÉSZÖV szövetkezetpolitikai főosztálya. Az együttesen kialakított álláspont szerint e cél elérésében elsődleges fontosságú a fiatalság segítése a pálya- választásban, s ezzel egyidejűleg olyan városi szintű életfeltételek teremtése a falvakban, melyek ellensúlyozzák a yárosok szívó hatását. A földművesszövétkezetek mindkét területen — mint eddig is — hathatósan hozzájárulhatnak e nemzetgazdaságilag is fontos cél eléréséhez. Az iskolai úttörőszervezetek keretében működő mezőgazdasági szakkörök kedvezően befolyásolhatják a pályaválasztást, megszerettetve a gyermekekkel a mezőgazdasági munkát. A földművesszövetkezetek most is, és ezután is támogatják ezeket a szakköröket: törzsállatállományt, szaporító anyagot, vetőmagot, műtrágyát, baromfitápot és felszerelést adnak a szakköröknek. A jól működő mezőgazda- sági szakkörök viszont anyagilag is erősítik az úttörőcsapatokat, lehetőséget adva ezáltal kulturális és sportfelszereléseik kiegészítésére. A földművesszövetkezetek — az úttörőmozgalommal már meglevő és egyre fejlődő egyéb j gazdasági jellegű kapcsolatai mellett, mint a gyógynövénygyűjtés, nvúltenyésztés, bogyós gyümölcsök telepítése stb. — a mindinkább bővülő ipari szolgáltató tevékenységük révén munkaalkalmat, szakmai tanulási lehetőséget is biztosítanak az általános iskolákból kikerülő fiataloknak. A falusi lakosság életkörülményei, a tervszerű községfejlesztés eredményeként, fokozatosan megközelítik a városi lakosságét, s ennek megvalósításához a földművesszövetkezetek is hathatósan hozzájárulnak kereskedelmi és vendéglátó hálózatuk igényes fejlesztésével. Nem utolsó sorban pedig fontos feladatot tölthetnek be a földművesszövetkezetek a fiatalság művelődési és szórakozási igényei kielégítésének támogatásában. Az ifjúsági szervezetekkel most megtartott tanácskozáson megállapodtak abban, hogy a helyi együttműködési program keretében e nagy fontosságú célok tervszerű végrehajtására szocialista szerződést kötnek az úttörőszervezetekkel. Este. Bántó autóreflektorok. Miért nevet mindenki? És miért visel az a nő olyan ízléstelenül zöld sapkát? Meg kellene kérdezni tőle? Fékez az autóbusz, valaki nekiütődik. — Bocsánat — mondja az a valaki, de ő nem tud megbocsátani, Elhúzza a száját, kifelé néz, ahol sötét van. Sötét és hideg. Az a pár lépés amit megtesz majd a másik autóbuszig, megint elviselhetetlen. Nyáron is az volt amikor világos volt és napfény. Újságot vesz elő. A busz csikorog, zötyög. A betűk táncolnak a szeme előtt. Leesik a kesztyűje. Le kell hajolni érte. Le kell hajolni és a mozipénztárnál azt mondani: kérek egy jegyet. Miért bámul ez a szemüveges? Mit néz, mire kíváncsi? Mindenki kíváncsi. Ha most ordítani kezdene, másnap elmesélnék odabenn a hivatalban, képzeljétek az este egy ETŰD nő ... Pfuj. Azért is csak ül illedelmesen és úgy tesz mintha utazna. — Néni ne tolakodjon, azért mert öreg nem muszáj. — Mi ez köd vagy eső? Ha esik, legalább hó esne! Szép, fehér, puha hó. A lámpákat is megszelídítené nem hunyorognának olyan gúnyosan a szemébe. Virágot kínál az a lány. Viháncol, tökmagot rág és virágot árul. Menj haza te, lány, feküdj le aludni. Aludni jó. Az ember , szorosan lezárja a szemét és számolni kezd. Egy, kettő, három ... Ha jó napja van, százötvennél már zsong körülötte minden. Ha kétszázkilenc- venháromig semmi, akkor verseket kell mondani. „Egész úton hazafelé azon gon- dolkodám...” A reggel más. Ébresztőóra, tej, zsemlye. Hírek. „Kedves hallgatóim ...” A bemondó direkt neki beszél, őt figyelmezteti, hogy vigyázzon, ha elindul, köd van. Most senki nem figyelmezteti. Ha odahajtaná fejét a* oszlopnak azt hinnék részeg, vagy rosszul van. Pedig csak jól esne támaszkodni egy kicsit. Legalább addig amíg jön a busz. Ha jön akkor jó lesz megint. Világosság, emberek. — Friss, meleg a sülttök — kiabálják a fülébe. — Tessék a mézédes ... Forintokat vesz elő. — Melyiket? Mindegy. Papírban adják. A kesztyűje... Mindegy. Nem otthon, most azonnal meg kell kóstolni. Igen, most. — Nem baj ha nézik, nem baj ha látják, milyen mohón tömi szájába a falatot. Hát ez... hát mi ez... nem is igaz, hogy édes ... nem is igaz... \ És ömleni kezdenek a könnyei. B. I. A nagy múltú váci nyomda Az asztalon összehajtott kartonlap, rajta két egymásba font gyűrű. Maholnap hozza a postás, és meghívja önt, Kovács Pál és Kiss Ilona esküvőjére. Száz és száz megrendelés. * Szaladnak a papírlapok, egyik I gépen meghívók, másikon I gyászlap, mindegyiken más és más. A járási székhely egyik legrégibb épületén már a betűk és a számok is alig olvashatóak: Váci Nyomda 1926. Egy kis ízelítő a múltból: a harmincas években itt nyomtátták a Kalevala első magyar nyelvű kiadását, és sok-sok ma már nem is ismert folyóiratot. De mi történik ma? A gépek egymás után ontják a nélkülözhetetlen nyomtatványokat a kereskedelem számára. Ezek nélkül szinte megbénulna az élet, hiszen egyetlen bolt sem kaphat árut, átvételi elismervény nélkül, sőt munkalapok hiányában elhelyezkedni sem tudnánk. A fővárosban vagy a megyében megrendezett foto- és képzőművészeti kiállítások prospektusait is itt készítik. Ezeket többnyire a közismert kétszeresen krétázott, fényes papírra nyomják, hiszen nem annyira a betűk, mint az érdeklődést felkeltő képek, reprodukciók a fontosak. Jogos a kérdés, könyveket nem nyomtatnak? — Mondhatjuk, hogy nem. Tájékoztató, útmutató füzetek készülnek nálunk. Az állandó munkák mellett alkalmi megrendeléseknek is eleget tesznek. Éppen a napokban nyomták az eszperantisták kedvencét, a Vasutas eszperantó folyóiratot. A másik gépen Forte-Color színes borítólapok készülnek, várják a Forte filmgyárban, hogy a másolópapírok és a filmek ízléses csomagolásban, még karácsony előtt a vásárlókhoz kerüljenek. A váci nyomdának sokrétű a munkája. Naponta indulnak termékei szerte az országba. Hlaváts Gabriella az ^ KÖNYVESPOLC JOSEF NES VADBA: Hogyan halt meg Nemo kapitány (Tatran-Európa) zel, A már-már világszerte tömegolvasmánnyá lett tudományos-fantasztikus regények és novellák íróinak egyik csoportja azt vallja, hogy ez az új műfaj csupán a tudományos ismeretterjesztés egyik formája, segédeszköze. A többség azonban a tudományos elemeket kulisszának használja fel, hogy a jövő nagy, vagy elrémítő lehetőségeit tárja elénk utópisztikus látomásaiban. A csehszlovák Nesvadba, az orvosból lett író némiképpen harmadik úton jár, mert nem „világosít fel” és mert nem egész társadalmak és jövőbeli korok nagyvonalú krónikása, hanem inkább sajátosan változó egyéniségek érzékletes le- v'ti ezt objektív, tömör stílű- § írója, akik korunkhoz igen kö- J sa. (D. E.) vagy éppen a mi időnkben § élnek novellái lapjain. Az igen jó tollú és kiválóan ^ felkészült Nesvadba a már ^ klasszikussá lett cséhszlovák ^ Karel Capek erőteljes tanítvá- ^ nya, de a mester fanyar pesz- ^ szimizmusa nála már hiány- ^ zik. Novelláiban a szédülete- ^ sen fejlődő és mind jobban ^ szerteágazó, már-már dzsun- ^ géllé váló technika és az em- ^ béri jellem kerül kisebb-na- gyobb konfliktusokba. A könyv értéke nem a túl- § burjánzó fantázia, hanem az ^ állandó feszültség, amelyet az ^ erősen filozofikus író nem| rémhelyzetek megteremtésével ^ tart fenn, hanem az erkölcsi § kérdőjelek szaporításával se- ^ Nem maradt ott senki Ma kinevetnének érte. Nem is meséltem el senkinek, hogy sírtam, amikor nyáron visszamentem. A házak, a kövek, a templomtornyok fehéren izzottak, nem volt az egész városban más szín, csak az üveg áttetsző fénye, pedig a vár alatti házak igazán szűkölködtek ablakokban. A kis utca évszázados terméskövein lépkedtem lefelé, a Dunát csak sejteni tehetett a fák határán innen. A szememet elborították a könnyek. Jólesett az érzelmi vihar kitörése, de már akkor szégyelltem miatta magam. Szerencsére kihalt volt a környék; a Víziváros ma is csak a diákoktól hangos. De akkor a nyár már elcsalta a padokból őket, én voltam az egyetlen nebuló a kollégium kapujában. De csak a lelkemben. Egy hónapja kiléptem e falak közül, elbocsátottak és elbúcsúztam. Papír szerint végeztünk egymással én és az iskola. Tulajdonképpen mit keresek itt? Idegen vagyok. Bárki kiutasíthat, meggyanúsíthat. Igyekeztem erőt venni az elérzékenyülésen, kerestem hetyke ábrá- zatom. A külső átvedlés viszonylag gyorsan sikerült, de a belső feszültség ezzel csak nőtt, félelmetesre dagasztotta a csöndet, a lépcsőház ürességét. Így, hang és mozgás nélkül sohasem láttam azelőtt ezt az épületet. Melyik diák megy szünidőben látogatóba a kollégiumba? Még a naposok sem ültek a folyosó kis beugrójában. Az asztal ott állt, fehérlett rajta egy papírlap, a szék félig elfordítva dőlt a falnak ... Mintha Cserga csak most rohant volna el, rendet teremteni valamelyik tanulószobában. Igen, csak elment. Stúdium van. A srácok tanulnak, biztosan Apafej az ügyeletes tanár, ettől van ez a végtelen csend. Nem volt nehéz elfogadtatni magammal képzeletem játékát. Párszor, ha a gyakorlóból későn jöttem haza, a naposokon kívül legfeljebb Döce volt a folyosón. Csak járkálva, félhangosan tudott tanulni. Kövér tarkójával, kerek fenekén is lötyögő nadrágjával úgy festett, mint egy breviáriumából mormogó pap. Persze, ha más nem is, de egy fiók, egy szék nyikorgása azért mindig kiszűrődött a szobákból, aláfestve osztályunk magolójának monológját. De akkor..., akkor nem. Azt hiszem ott, a folyosó végén döbbentem rá arra, hogy nem, tudom mit, vagy kit keresek abban az épületben. Ma is csak frázisokat mondhatnék az iskola, a társak, a tanárok szeretetéröl, az emlékek visszahúzó erejéről, a diákéletről, amibe úgy kapaszkodott az ember, mintha vele összes varázsát, értelmét elvesztené a világ. Üresen hangzanak ezek a szavak, pedig akkor meg sem születtek, mégis tele voltak tartalommal, vággyal és fájdalommal, hittel és igazsággal. De nem jutottak eszembe, a fejemben éppúgy uralkodott a mozdulatlanság, megfoghatatlanság, valószerűtlenség, mint az épület minden zugában. Eredtem, hogy nem maradhatok ott, mert valami rettenetes dolog történik; üvölteni kezdek, vagy bezúzom az ablakot, felborítom az asztalt, lerántom a falakról a tablókat. Lerohantam a lépcsőn, egyre gyorsabb ban fogyasztva a szürke köveket, űzve lépteim dübörgésétől, a meg se talált emlékektől, az ürességtől, amely abroncsba fogta a gyomromat.. Nagyon megszerettük az iskolánkat, de ezt őszintén még magunknak is csak a tízéves találkozónkon váltottuk be. Négy ével nem lehet kitörölni egy ember életéből, különösen azt a négyet nem, amely majdnem hogy véglegesen — vagy végzetesen? — meghatározza érzelem- és gondolatvilágát, formálja, csiszolja vágyait, álmait. Persze a ménkű sem indokolta meg akkor, ott ilyen filozófiktisan látogatásom rugóit. Én különösen nem. Az izgalomtól kábán lépkedtem a Fürdőszálló felé, búcsúpillantást sem vetve az út fölé magasodó iskolára. Egyetlen gondolat lüktetett az agyamban: el innen. Mérgelődtem, hogy csak az esti vonatok indulását jegyeztem fel és sajnáltam a pénzt, amit erre az ötvenkilométeres útra költöttem. A ruhám árából vettem el, ezért két nappal tovább kell majd dolgoznom a téglagyárban... A sarok előtt — ösztönösen — megálltam. Vagy zajt hallottam? Ismerős hangokat, lépteket? Nem tudom. Kilestem és megláttam Döcét, Csepelt meg Gábrist, amint méltóságteljesen, szabadon, mint felnőtt emberekhez illik, sétáltak felfelé a kanyarban. Őket is visz- szacsalták a négy év emlékei. Egyszerre éber lettem, mint az embert megszimatoló őz. Első tiszta gondolatom futásra ingerelt, de felmérve a terepet, minden eltűnési kísérlet hiábavalónak tűnt. Pózba vágtam magam s rettentő meghökkenést mímelve üdvözöltem őket. A kölcsönösen csapott lárma után azonnal érezhető feszültség támadt közöttünk. Vártuk a kérdést, ami elzengve mégis utálatos, fölösleges volt. Csepel tért először magához: — Te mit keresel itt? Láttam rajta, hogy magában valami hasonlót gondolhat mint én: — hülye kérdés. De válaszolnom kellett. — Hát... tudjátok ... Apafejjel akartam közölni, hogy felvettek az egyetemre. De nem találtam. Egyáltalán senkit sem találtam ott... Nincs ott se tanár, se diák ... Nem maradt ott senki, hogy mi eljöttünk ... Filyó Mihály j törlesztés. Vannak a magyar I irodalomnak olyan regényei, j amelyeket szeretünk filmen I viszontlátni, így voltunk ezzel a két Jókai-regénnyel is, éppen úgy, mint az Egri csillagokkal vagyunk már évek óta. Avatott rendező és operatőr kezében ez éppen olyan siker lenne, mint amilyen ma A kőszívű ember fiai és amilyen az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán lesz. Mert minden bizonnyal az lesz. VÄRKONYI ZOLTÁN RENDEZŐ biztos kézzel vezette színészeit. A szereposztás telitalálat. A kiválasztott művészek megegyeznek azokkal az alakokkal, amelyeket gyermekkorunkban a regény olvasásakor elképzeltünk magunknak. Ebben az esetben ez sorsdöntő volt. Kárpáthy Jánosnak, a magyar nábob- nak életrekeltője Bessenyei Ferenc, érzékeltetni tudja ennek az összetett jellemű alaknak minden rezdülését. A vad tobzódásokban is csendre vágyó, egyszerű gondolkodásával is valami többet akaró, vérbő alakot formál. Láttuk már Bessenyeit mulatni, törni-zúzni, énekelni, s hogy miért más a dúvad és a nábob „borozgatása"? A nábob mulatozásában van valami szomorú. Az a bizonyos csendre vágyás. A színész szuggesztivitásától néha a dáridó közepén is megdermed a néző. Kitűnő alakítás, éppen úgy, mint Darvas Iváné, aki Kárpáthy Abellinó szerepében remekel. Hogy is jellemezte e hősét az író? „Embernek rossz, hazafinak jellemtelen, szeretőnek aljas, férfinak nyomorult, tekintélynek esztelen, úrnak — önhibája miatt — koldus.” Darvas pontosan ilyen alakot formál, egy kimenthető betűt sem mondhatunk Abellinójára, éppen úgy, ahogy az író sem talált cselekedeteiben semmi olyat, amiért fölmenthette volna. Latino- vits Zoltán Szentirmay Rudolfja impozáns példája a reformkori arisztokrácia legjobbjainak. Visszafogottan, finoman játssza el ezt a túlzásokra csábító szerepet. Művelt, okos, halk szavú játéka a film egyik élménye. A népes szereplőgárdából tulajdonképpen igazságtalanság kihagyni akár egyetlen nevet is, de mivel egy kritika terjedelme is véges, csak a főszereplőkről szólhatunk. Kitűnő alakítást láttunk Rutt- kai Évától, aki különösen a második részben remekelt, továbbá Básti Lajostól, Pap Évától, Sulyok Máriától, Major Tamástól, Bitskey Tibor-; tói. Jól oldotta meg felada- i tát a három fiatal: Halászi Jutka, Venczel Vera és Kárpáthy Zoltán alakítója, Kovács István. VÉGEZETÜL SZÓLJUNK a rendező-színészről, Várkonyi Zoltánról, aki ismét bebizonyította, hogy a látványosság mestere. Különösen az A NAPOKBAN LÁTÓT! NAPVILÁGOT egy statisztikai adat: tizennyolc hónaf • alatt 5 769 149-en látták Jókai Mór regényének, A kőszívű ember fiainak filmváltozatát. Várkonyi Zoltán rendező és Hildebrand István operatőr filmje még járja dia- dalútját — hiszen több mozi műsorán szerepel —, amikor bemutatják az alkotópár két új munkáját, az Egy magyar nábobot és a Kárpáthy Zoltánt. Ez a két Jókai-film, újabb sikert ígér. S ha jósolni lehet, a siker nagyobb lesz, rmnt A kőszívű ember fiaié. Európai film, s az európai jelzőt ezúttal a látványosságra, a rendező és az operatőr munkájára, a díszletekre, a jelmezekre, a kitűnő színészi alakításokra és színek kompozíciójára értjük. Irodalmunk nagy romantikusának regényét csak úgy szabad filmre vinni, hogy a vászon előtt ülőket megérintse a romantika hangulata. Mesélni kell, úgy, hogy az álomvilág köde elérje a nézőt röpke négy órára. Mesét mondani sokféleképpen lehet. Mesélhetünk csak úgy szokásból, lehet kissé fanyalogva, félvállról, érdektelenül, azzal a hátsó gondolattal, hogy másnak azért így is jó lesz, és lehet úgy is, hogy a mese minket is érdekel és hitünkkel fel tudjuk kelteni más érdeklődését is. Várkonyi és Hildebrand úgy <,mesélte el” a nábob és az ifjú Kárpáthy történetét, hogy hitt abban. A TÖRTÉNET a felnőtt néző számára valóban csak romantikus mese, amelytől, valljuk be őszintén, ma már a 20—50 évesek generációja idegenkedik. A húsz és egynéhány évesek Williams és Miller tömör hangú drámáin, Steinbeck és Heinrich Bölí regényein és Jevtusenko versein nevelkednek. A 40 évesek pedig már jóval túlvannak a Jókai-imádaton. A rendező tehát a történethez eszközt keresett, a látványosságot, mert ez Amerikától Európáig bevált. Nem olcsó hatásvadászat ez, hiszen így tudják gyönyörködtetni és szórakoztatná a közönséget. S a néző végül miért élvezi e négy órát, a történe- tért-e, vagy a látványosságért? ... Nem fogja senki, mert nem is lehet különválasztani: a kettő precíz ötvözetéért. Így szolgálja alázatosan a filmművész az író hagyományát, és így lett az irodalmi mű megszületése után egy századdal a legifjabb művészet képviselőinek kezében alázatos eszköz. A cselekményről beszélni, úgy gondolom, fölösleges, hiszen milliókra tehető e regények olvasóinak száma, mivel az 1800-as évek közepétől közel harminc kiadást érteik meg. Napvilágot láttak csaknem valamennyi nyelven, s az Egy magyar ná- bobot Hevesi Sándor színpadra is alkalmazta, és a színművet is kiadták. így a filmrevi- tel jogos és dicséretes vállalkozás volt. Sőt, mi több,
