Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-19 / 273. szám
gépjavító állomás Pártmunlca a termeHés szervezésében Az üzemi pártvezetőség ptunkájáról, a pártalapszerve- zet tennivalóiról beszélgettem a naposán a Ceglédi Gépjavító Állomás párttitkárával, Szeberényi Józseffel. A kongresszusi előkészületeket, a munkaversenyt, a felajánlásokat említve elmondotta, hogy az ő vállalásuknál is alaposan áttanulmányozták a kongresz- szus irányelveit és jól sikerült a vezetőségválasztó pártértekezlet is. A vállalat kommunistái példamutató munkájukkal részt vesznek a termelés szervezésében és irányításában is. A termelési tanácskozásokat megelőzve a pártvezetőség már a tervek előkészítésénél is bekapcsolódik a munkába és a gazdaságvezetéssel közösen — a műszaki vezetők bevonásával — döntenek a termelési kérdésekben. Az így összesített tapasztalatokat és határozatokat a taggyűlésen megtárgyalják és egyben kijelölik a végrehajtandó feladatokat is. A termelési értekezleten összefüggésükben és lebontva ismertetik a terveket. Rendszerint műhelyenkénti lebontásban jelölik meg a tennivalókat. A gépjavító állomás párttitkára azt is elmondotta, hogy az üzem kommunistái és pártonkívüli dolgozói egyaránt igénylik a szabad pártnapokat. Az aktuális bel- és külpolitikai események ismerete iránt egyre nő az érdeklődés. A KISZ-isták két alapszervezetben dolgoznak nálunk. Az egyik csoport a vállalati fiatalokból alakult, s az ipari tanulók adják a zömét, a másik alapszervezet tagságának. A fiatalok a párt irányításával végzik mozgalmi tevékenységüket, A pártvezetőség az alapvető kérdésekben útmutatást ad munkájukhoz, egyébként önállóan oldják meg feladatukat. — Ezek a fiatalok a társadalmi munkában is élenjárók. A városi KISZ-bizottság elismerően értékelte tevékenységüket. — Nehezebb összefogni az ipari tanulók alapszervét. Közöttük több a vidéki, s ők ritkábban vehetnek részt a közös foglalkozásokon. Az ipari tanulók ennek ellenére elvégzik a rájuk bízott feladatokat és nagy segítséget nyújtanak a termelésben. Az egyes tennivalókat már a szakmunkások helyett is elvégzik — mondotta Szeberényi József párttitkár. — Természetesen a jó munka jutalma sem marad el. Közös kirándulásokat szervezünk számukra. Arra törekszünk, hogy tanulóinkból megfelelő szakmai utánpótlást biztosíthassunk. Erre a tanévre — főként társadalmi munkában — elkészült a korszerű tanműhely is. —t— Nyársapáton télen sem unatkoznak Ahogyan rövidebbé válnak a nappalok, megnyúlnak az esték, kevesebb a munka a földeken. Mind többen keresik fel a községek művelődési otthonait, könyvtárait. Így van ez Nyársapáton is. Pedagógusházaspár vállalta a népművelő munkakört szabad óráira. Takács Imre és felesége egy éve került a községbe a nyilasi tanyai iskolából. Amikor a községbe jöttek, a férfi a községi könyvtár ^.vezetője, .felesége pedig a községi kultúrotthon tiszteletdíjas igazgatója lett. — Most kezd szaporodni látogatóink száma — mondotta Takács Imre. Nem panaszkodhatunk, hiszen könyvállományunk is szépen gyarapodik. Rövidesen eléri a kétezerötszáz kötetet. Az idén hétezer forintunk volt új könyvek beszerzésére. Az Állami Könyvterjesztő Vállalattól — könyvtári használatra alkalmasan — szerezzük be a könyveket. — Az FJK nagykőrösi könyvesboltjától ebben az évben kétezer forint értékben kaptunk ajándékkönyveket. A Haladás Termelőszövetkezet pedig 160 kötetét adta át. Így a heti két kölcsönzés alkalmával egyre többféle olvasmány közül választhatnak az olvasók. Férje után Takácsné mondotta el, hogy a községben is megkezdődött az ismeretterjesztési évad. Legutóbb Remete József a serdülőkor sajátosságairól tartott sikeres előadást. Erre a Nők akadémiája tíz előadásból álló sorozatában került sor. A községhez tartozó külterületi iskolákban is folynak az előadások. — A tudományos ismeretek népszerűsítése mellett gondunk van a szórakoztató műsorok biztosítására is. Legutóbb Petress Zsuzsa, a Ba- lii'có-testvérek és a Balassa-ze- nekar járt nálunk. Ügy gondoltuk, hogy az Országos Rendező Iroda közreműködésével rendezzük meg az előadást s nem csalódtunk. — Még ebben a hónapban ellátogat hozzánk a Kiskunfélegyházi Gépgyár kultúrcso- portja és zenekara. December elején a földművesszövetkezet divatbemutatójára kerül sor, amelyen budapesti művészek is fellépnek. Rendezünk könyvbált is, amelyen belépőjegy helyett könyvet kapnak a bálozók. Már januárra is születtek tervek. Az ŐRI rendezésében a Feleség férj nélkül című műsort mutatják be. Ebben a hónapban ellátogatnak az Erkel Színházba is, ahol a tanulók és felnőttek együttesen tekintik meg a János Vitéz-1. — Két klubunk működik a művelődési otthonban. Az értelmiségiek havonta egy alkalommal jönnek össze. A munkaterv szerinti klub-foglalkozásokat eddig minden alkalommal sikerült megtartani. Hetenként kétszer, csütörtökön és szombaton működik az ifjúsági klub. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 271. SZÁM 1966. NOVEMBER 19., SZOMBAT A járás területén befejezés előtt a mélyszántás 250 hold kukorica betakarítása van hátra Egyre kevesebb az élet a szántóföldeken: lassan az ősz is télre vált. Üresek a gabonaföldek, a kukoricatáblákon már csak itt-ott maradt hátra töretlen termés — és ez is hamarosan a raktárakba kerül. Elszállítják a vontatók, teherkocsik valamennyit. A ceglédi járásban — november 15-ig — a mélyszántás nagy részét elvégezték már. A 18 holdnyi szántóterületből 11 420 holdon mélyszántottak, és a többin is egyre sietősebben halad a munka, hogy az eső ellenére —, még a fagy beállta előtt — végezzenek valamennyi teendővel. A betakarításból már csak a kukorica az, aminek az elszállítása, szárvágása még nem fejeződött be. ezer A tervek alapján 16 714 TAPASZTALATCSERE A híres fíot Szőnyegszövés, moto”szerelő-szakkör a váci úttörőházban Pajtás! Akarsz távirányítású autóval játszani, bélyeget gyűjteni, szőnyeget szőni, matyóbabát vagy tranzisztoros rádiót készíteni? Esetleg kedved van főzőcskézni, népi táncot és nyelveket tanulni, leveízléses tálalás Abonyban a községi könyvtárban az ismeretterjesztő előadások mellett most kiállítást rendeztek. Ezúttal az ízléses tálalást és lakberendezést mutatják be a háziasszonyoknak. Foto: Berta Nem lehetett pontosan megállapítani, hogy Kelemen hogyan fúrt. Mindenkivel szemben mézes-mázos volt, és senki nem tudta ebben a mosolyban felfedezni a rosszakaratot. FÚRÁS Kürtös, az adminisztrátor már hetekkel előbb megérezte, hogy neki „menni kell”. Óramű pontossággal kiadták a könyvét, amit tulajdonképpen — Kelemen javaslatára — ómaga kért el azzal az indoklással, hogy szívesebben jár be az új munkahelyére, Budapestre, mert a több órás vonatozás nagyon hasznos lesz az epevezetékének ... Fél év alatt háromszor cserélték ki a pénzügyön a személyzetet. Az egyetlen fix pont Kelemen volt, a hozzáférhetetlen. Akihez senki sem mert nyúlni. Mire egyre rosszabb lett a vállalatnál, örült, akinek nem volt vele dolga. Tapsolt, aki egyszerű áthelyezéssel került el a pénzügytől. Mindenki remegett, ha a személyzetis azzal ment végig valamelyik osztályon, hogy a pénzügybe kellene gyakorlott gépíró- nő vagy megbízható adminisztrátor. És egyszer becsapott az istennyila. Kelemen ajánlott levelet kapott. Arcáról lerítt a megelégedettség. Tekintetében benne volt, hogy: figyeljetek ide, maflák! Most felbontok egy levelet, amelyben a napnál is. világo- :abban olvasható az, hogy Kelemen Dezsőt a mai nappal főosztályvezetővé nevezem ki, Deres Péter, igazgató. A borítékban azonban egészen máshangú levél lapult. így kezdődött: „vállalati érdekből, mint létszámfelettit” ... fordult a világ Kelemennel. Újra és újra elolvasta. Elhatározta, hogy rögvest felkeresi az igazgatót, a személyzetist, a munkaügyist! Aztán mégis másképpen döntött. Hűvös mozdulattal magára kanyarította a kabátját. Lassú, kimért lépésekkel rótta a lépcsőket. — Ki fúrt meg vajon? — kérdezte önmagától. Valami rettenetes sejtés viharzott keresztül a gondolatain. — Szent Haba- kuk! Csak nem én fúrtam meg magamat?! (—ssi) lezni külföldi úttörőkkel, érdekes, izgalmas filmekből megismerni más országok életét? Vagy inkább szeretnél hajókázni, mint a dunai flottilla tagja, részt akarsz venni talán a lövészversenyen, szórakoztató vetélkedőkön? Ha igen, hát keresd fel Vácott Hajós Alfréd úttörőházat, ahol mindezt együtt megtalálod! .. A Pest megyei úttörőelnökség értekezlete legutóbb ennek az úttörőháznak sokrétű munkájával foglalkozott, Tamasik Endre igazgató beszámolója alapján: Mivel foglalkoznak az úttörőcentrum szakkörei? Nem árt idézni a beszámolóból, amelyből sok érdekes tapasztalatot átvehetünk. — Nagy a forgalom nálunk: hetente több száz pajtás látogat el hozzánk. Aki1 az ínyencségeket nemcsak enni szereti, hanem készíteni is, az cuk rásztanfolyamra jár. Az autómotorok rajongói a motorsze relő-szakkörben dolgoznak és megtanulják a KRESZT-t. Újdonság a szövés: 400 forintos anyagból 6000 forint értékű perzsaszőnyeget állítanak elő a házi szövőgépen. Van fotókör, irodalmi színpad, rádiósklub. És elkezdte a munkáját a honvédelmi szakkör, amelyen belül a gyerekek elsajátíthatják többek között a mór- zét, az adó-vevő rádió kezelését. A nyelvtanulást hangos újsággal próbálják megköny- nyíteni. A vízi úttörők pedig összejövetelek céljára nemsokára birtokba veszik a partra vontatott, öreg csavargőzöst. Gondoltunk a legkisebbekre is: Csigaház a neve a hangulatosan berendezett meseszo bának. ügy hallottuk, a legnagyobb sikere a Glóbus klubnak van. — Igen, már hétszázan léptek be a klubba, amelynek keretében öt szakosztály működik: európai, ázsiai, afrikai, amerikai és a nagy felfedezések szakosztálya. Nagy parlament címmel kiállításokat, előadásokat rendezünk, eredeti filmet mutatunk be Vietnamról, a kubai nép harcáról. A Glóbus klub két célt tűzött ki: levelezés külföldi országok úttörőivel, képeslapok, művészi reprodukciók cseréje. A második: „Százezer internacionalista” címmel mozgalmat indítanak, az ország válameny- nyi úttörőőrsének elküldik a szovjet pionírörsök címét. Az értekezleten szó volt a kisdobos mozgalom helyzetéről is. Pest megyében több, mint 40 ezer kisdobos van. Foglalkoztatottságukat szakkörökkel, sportjátékokkal biztosítja az úttörőszövetség. (Sz-i) hold kukoricát kellett a termelőszövetkezetek földjeiről behordani: ebből már csak mintegy 250 holdnyi van hátra. A szárvágást 15140 holdon végezték el november 16-ig. Folyik a termelőszövetkezeti földeken a gyümölcsösök télie- sítése és a szőlők fedése is. Az utóbbi tennivalónak mintegy negyven százaléka van hátra még. Ezzel is időben végeznek mindenütt. Az őszi munkákat —, leginkább a mélyszántást — a hirtelen beállt esős idő hátráltatta kicsit, de sem lemaradást, sem pedig fennakadást nem okoz. A ceglédi járás termelőszövetkezetei közül az őszi tennivalókkal — a betakarítással —, az élen halad a ceglédber- celi Egyetértés Termelőszövetkezet, valamint az abonyi Kossuth, az abonyi Lenin és az abonyi Üj Világ termelőszövetkezet. Dánszentmiklós Mongol-magyar baráti találkozó A kocséri lengyel—magyar baráti találkozó után ma délután a dánszentmiklósiak rendeznek mongol—magyar találkozót. A mongol vendégek ellátogatnak a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezetbe, ahol megismerkednek a gazdaságban foljó munkákkal és a termelőszövetkezeti tagok életével. A délután folyamán megtekintik az állami gazdaságot is. Este hat órai kezdettel kerül sor az ünnepi gyűlésre a községi művelődési otthonban. Ezen a rendezvényen az úttörők szavalatai után dr. Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára mond ünnepi beszédet. Tanácstag beszámolója Öcsai István, a 75-ös körzet tanácstagja, november 22-én, kedden délután 6 órakor tanácstagi beszámolót tart a szociális otthonban. Pozdorjalemez gyár Szerdán hivatalosan is üzembe helyezték a Csongrád nje- gyei Nagylak községben 16C millió forintos beruházással épült Pozdorjalemez Gyárat Az új gyár évente 30 000 köbméter háromrétegű bútorlap gyártására alkalmas és ezzel lehetővé teszi, hogy az eddigi pozdorja bútorlap gyártásál megkétszerezzék. Címzett: az NSZK Még száz vagon kukoricát várnak a hibridüzemben Cegléden, a hibridüzemben gyors ütemben folyik a munka. Egymás után érkeznek a szállítmányok a telepre és az üzemből — a szükséges teendők elvégzése után — tovább szállítják a már szárított, zsákolt terményt. A hibridüzembe most a kukoricát hordják. Pillanatnyilag már a 350 vagon, fémzárolt kukorica kerül a raktárba, hogy zsákokba töltve, útra- késszé tegyék. A ceglédi járásból még mintegy 100—110 vagon kukoricát várnak feldolgozásra az idén. A fémzárolt kukoricából s ceglédi hibridüzem már exportszállítmányt is indított útnak nemrég: a Német Szövetségi Köztársaságba küldtel 110 vagonnyit, a megrendelés nek eleget téve. UTCAKERESZTELŐ Lassan befejeződik a Cifrakerti Állami Gazdaság központjában a lakótelep építése, öröm végignézni a vadonatúj házsoron: huszonöt piros tetejű, egyformán takaros ház áll — új utcát alakítva. A házak mind azonos típusúak, kívülről igazán nehéz megállapítani, hogy melyikben ki lakik — hol kell keresni X-éket, és hol talált új otthonra Y és családja. Persze, ez nemcsak a vendégségbe érkezőknek okoz gondot, nemcsak a hivatalból is ide látogatónak, hanem elsősorban a postásnak, aki a lakók leveleit nem egykönnyen közvetíti a címzetteknek az utcanév és a házszám híján. A gazdaság nemrégiben azzal a kéréssel fordult a városi tanács igazgatási osztályához, hogy a kiépült új utcának adjanak nevet — már csak azért is, mert előre láthatóan ez a névtelen utca még tovább épül, — és esetleg még több utca is épül az évek során ezen a környéken. A kérés indokolt volt. A tanács illetékesei kész örömes beleegyeztek, sőt: a gazdaságiakat is megkérdezték, milyet névre szeretnék „keresztelni’ az új utcát. Érdeklődésükri válasz nem érkezett. Mivel a: új utca a város belterületétő igen távol esik — tulajdonképpen már a tanyavilág utcája az igazgatási osztályon m mást tehettek: — Legyen a neve Állam Gazdasági utca! — javasolták és a vb elé terjesztették a javaslatot .. Állami Gazdasági utca.. ez a név egyelőre csak javaslat — jobb híján. De annal a városnak a környékén, mely ben egymást váltják a tiszteletet adó, a megemlékező, i vidám és a kedves hangú utcanevek — vajon a külterület új szép házsorában szebb névn ne futotta volna? Az új lakói nem adtak javaslatot a nevére Furcsa dolog. Pont az utcájuknak ne találnának kedvesebbet ennél a nyakatekert térképészeti meghatározásnál? (ka — in) Hétvégi műsorkalauz A Kossuth Művelődési Házban ma este fél nyolckor az Elektra című színművet mutatják be. Bérletek érvényesek. Nyolc órától táncest. Vasárnap délután öttől tánczenei koktél. A KGV Dózsa Művelődési Házában ma este nyolc órától táncest. Moziműsor Szabadság: Nem szoktam hazudni. Dózsa: A híd. Kossuth: (vasárnap) A titok. Törtei: A jégbalett csillaga. Ceglédbercél: Üzlet a korzón. Jászkarajenő: Limonádé Joe. Albertirsa: A párizs—müncheni hálókocsi. Abony: Elmarad vallomás. Vasárnapi sportműsor Teke: Délelőtt 9 órakor NB Il-es bajnoki mérkőzés Ceglédi MEDOSZ—Kőbányai Lombik. Abonyban délelőtt 10 órakor területi szabadfogású birkózóverseny. Ugyancsak 10 órakor megyei női asztalitenisz bajnokság. Abony—Dunakeszi Mechanikai Labor.