Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-11 / 266. szám
1966. NOVEMBER 11., PÉNTEK M»t MECtEI ^íírfap 3 Megvalósul egy ötlet Vecsés környékén is sok gondot okozott eddig a termelőszövetkezeteknek a gumiabroncs-hiány. Egy ötlet nyomán rövidesen megoldódik a probléma: a vecsési Zöld Mező Termelőszövetkezetben gumijavító műhelyt rendeztek be. Már hozzá is kezdtek a munkához a szakemberek. Egyelőre a szövetkezet hibás gumiabroncsait javítják ki, s november közepétől kezdve a környező gazdaságok részére is végeznek gumijavítást. (Foto: Gábor) Nem mindegy; milyen az a diploma! Két hónapja — egész pontosan: augusztus 31-én — apróhirdetés jelent meg a Nép- szabadságban, amelyet érdemes szó szerint idézni: „Elektronikus műszerek tervezésében jártas, 3—5 éves fejlesztési gyakorlattal rendelkező villamosmérnököt, továbbá jó vagy jeles diplomával és egy műszaki nyelvismerettel rendelkező kezdő villamosmérnököt felveszünk...” A „jó vagy jeles diplomával” szövegrész első olvasásra is megállásra késztet: helyes igény ez? Igen, helyes! Egészséges folyamatot jelző mérce ez, szakítás azzal a ma még sok helyen tapasztalható felfogással, hogy „mindegy, csak diploma legyen”. Jövőre, részeként a jelentős fejlesztésnek, a Csepel Autógyárban 150—200 technikust és mérnököt kell felvenni: a szakemberigény mindenütt rohamosan növekszik, s érthető, ha e rohamosan emelkedő szükséglét' sokféle, s nem is könnyű gondot okoz. Valódi szaktudást Üzemeinkben, vállalatainknál diplomaimádatként jelölik azt a hibás felfogást, s a belőle következő rossz gyakorlatot, amely nem tesz különbséget diploma és valódi szaktudás, a tanulmányi évek alatt felhalmozott ismeret- anyag és igazi hozzáértés között. Nincs mód arra, hogy az irányító posztra kerülő szakember alkalmasságának valamennyi feltételére — a politikai megbízhatóságtól a megalapozott szakismereteken át az emberekkel való bánni tudásig — kitérjünk: maga a diploma és diploma közötti különbségtevés is érdemes arra, hogy alaposabban boncolgassuk. Megyénk termelőszövetkezeteiben 1965 végén a vezetők 65,1 százaléka diplomás volt; az elnökök 21, a mezőgazdászok 36,6, a könyvelők 7, a brigádvezetők 0,5 százaléka rendelkezett egyetemi vagy főiskolai képesítéssel. Hazánkban az összes foglalkoztatottak — a népgazdaság valamennyi ágazatában dolgozókat értve alatta — négy százalékának van felsőfokú végzettsége: ez az arány évről évre javul, hiszen a tanulmányaikat befejező fiatalok közül 1960-ban 3,5 százalék szerzett felsőfokú képesítést, 1965- ben már 6,2 százalék, s a tervek szerint 1970-ben ez 9,5 százalékra emelkedik. A harmadik ötéves terv végén tehát majd’ minden tizedik végzős fiatal diplomás lesz. Jogos előnyök A ceglédi KGV személyzeti vezetője mondotta el, hogy szakember-igényeik kielégítésénél csakis saját erejükre támaszkodhatnak: elsősorban a már házon belül dolgozó, és továbbtanuló munkásokból kívánják kiválasztani. a legjobbakat, ahogy eddig is. Es még azt is hozzátette, hogy rendkívül nagy előnnyel rendelkezik egy ilyen diplomás azzal szemben, aki csak tanult: helyismerete van. Ám a vállalatnál, igen helyesen, nem mindenároni diplomára tartanak igényt: a papír csak kiindulópont. 1950-ben 4345-en szereztek oklevelet valamilyen felsőfokú intézményben, 1965-ben már 13 938 diplomás lépett ki az egyetemek, főiskolák kapuján. Ki kockáztatná meg azt az állítást, hogy például a 3 116 műszaki diplomás — ennyien végeztek 1965-ben — mindegyike egyformán érti a dolgát? A diploma, mint okmány, jelentős különbségeket takar: .hiszen igencsak nagy az eltérés a végig jeles, s az évről évre az utóvizsgákon is éppen hogy csak átbukdácsoló diplomás feikészültség'e között! Az apróhirdetés, amit bevezetőben idéztünk, nem fehér hollóként jelentkező bizonyítéka a fokozódó igényességnek, a jó szakember növekvő becsületének, annak, hogy üzemeinkben, vállalatainknál nem pusztán diplomásokra, hanem megalapozott szaktudású, valódi hozzáértéssel rendelkező irányítókra van szükség. A kezdőnek — s ez igen természetes — nincs elegendő tapasztalata, a rutinos kollégák mellett tétovának, bizonytalannak hat: ám jóval könnyebb átsegíteni a buktatókon azt. aki rátermettebb. tehetségesebb, szorgalmasabb. És az ilyenek jogosan jutnak „előnyhöz”, azaz megérdemelt anyagi és erkölcsi megbecsüléshez. Nem örökérvényű A Szerszám- és Gépelemgyárak Porkohászati Gyára párttitkárával beszélgetve többször is visszatérünk egy általános gondra: arra, hogy a megszerzett szakismeret csak állandó „mozgásban” ér valamit, akkor, ha pillanatnyi megtorpanást sem ismer a szakember, ha lépést tart szakmája fejlődésével, ismeri az új eredményeket. Nincsenek örökérvényű diplomák! A tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt szerzett oklevél — ha tulajdonosa azóta el- kényelmesedett, nem törődött a szakmai továbbképzéssel — ma már jóval kevesebbet ér, s értéke megállíthatatlanul csökken. 1955A faluszéli udvarház híres asszonya A faluszéli udvarházat a no- j vemberi csend öleli. Kövesút j már nem vezet kapujáig, a sá- ! ros, késő őszi napokon csak J gyalog szerrel ,juthat ..elroda-a látogató. A kapu nyitva, a ház ajtaját sem zárták kulcsra — j itt mindig megpihenhet, aki j megfáradt, akit erre vetett út- l ja. Odabenn a szobában idős asszony hajol az asztal fölé. Kezében fadarab, egy rézszalag, egy olló és egy kalapács. Először azt hiszem, rossz helyre tévedtem: Tóth G. Mi- hályné Zsiga Ilonát keresem, a népművészet mesterét, a híres himzőasszonyt, és az elém táruló kép nem éppen ezt példázza. Sehol terítő vagy kendő, tű vagy fonál, csak kalapács, olló, fadarab, rézszalag. — Márpedig én vagyok Zsiga Ilona — siet megnyugtatni és igazolásul a férjéhez fordul: — Ugye, Mihály? Tóth G. Mihály akaratlanul is kihúzza magát ültében. — ötvenegy éve a feleségem. Igazolhatom... Az „igazoló szavak” önkéntelenül a múltra terelik a szót. — Talán hatesztendős voltam, amikor megismerkedtem a hímzés . mesterségével. Az unokatestvéremtől lestem el, tőle szereztem az első fonalakat is. De az akkor csak pasz- szió volt... Végigsimítja redős homlokát, úgy emlékezik. — Később a nincs tanított... — A nincs? — csodálkozom. Mosolyog. — Tudja, hogy van az, a lányok szeretnek szépen öltözködni. A mi falunkban, Túrán, régi hagyománya van a színes népviseletnek. Mellévarrott ujjú ing, pruszlik, vállkendő volt a nyári öltözet. Különösen híresek voltak az apró hímzésű vállkendők, a féken- dók, amelyeket elől egy-egy piros tulipán motívum élénkített. Újabb derűs, emlékidéző mosoly. — Mit csináljon egy tizenhét éves, a legényeknek tetszeni akaró lány, ha nem kap színes, virágmintával szövött atlasz-,' vagy brokátanyagot, vagy fékötőnek való „apró almás ’ selymet, amit olyan nagyon szeretett voina? — Nehéz dolog — próbálkozom a válasszal. — Talán mégsem — kacsint hamiskásan. — Találtam egy színes virágú brokátselyem maradékot, megnéztem alaposan, aztán vettem minta nélküli atlasz selymet és átmásoltam rá az eredeti mintát. Honnan szereztem hozzá fonalat? Rég széjjelment selyem nyakravaló kendőből húzkodtam ki a himzőselymet, azzal varrtam ki a fékötőt. A bes- nyői búcsúban meg akarta venni tőlem egy úr, de tudja, hogy van ezzel az emberlánya. Az ilyen fékötő nem eladó ... Az asztalra tett szerszámokra mutatok, úgy kérdezem. — Ezeknek mi közük van a hímzéshez? — Ebből készül ■ a „drukkoló" — s magyarázza nyomban, mi az: — Vagyis a minta előnyomó. Tudja, a húszas évek végéig az „íróasszonyok” rajzolták elő a mintát. Nagyon hosz- szadalmas művelet volt. Akkor határoztam el, hogy megkönnyíteni a dolgot. Elmentem egy lakatoshoz, csináljon mintákat nekem. Mutattam is, hogyan képzelem, de nem vállalta, azt mondta, olyat nem lehet készíteni, amilyet én akarok. Mentem egy másikhoz, de az sem csinálta meg. Akkor hozzákezdtem magam. S magyarázó szavak kíséretében mutatja is, hogyan készül a „drukkoló”. — A vékony rézszalagból előrajzolás nélkül kivágom, hajlítom a kigondolt mintát, majd beleütöm a kiformált rézlapocskákat a fadarabba, egyiket a másik után. Van olyan minta motívum, amely nyolcvan-száz hajlított rézlapocskából áll... Amikor elkészültem az első drukkoló- val, újabb gond kezdődött. Abban az időben nem lehetett kapni az előnyomáshoz szükséges festékanyagot. Magamnak kellett kísérletezni, míg végre sikerült. Tiszta vásznat vesz elő, arra nyomja a festékbe mártott drukkolót, s közben tovább magyaráz. — Előnyomás közben rögtönözve tervezem a terítő vagy kendő mintáját a különböző drukkoló motívumaiból, ahogyan éppen kigondolom ... Az eddig csendben hallgatófigyelő Mihály bácsi közbeszól. — Hej, de sokszor akartam tűzbevágni ezeket a fadarabokat! Nekem soha nem lett volna türelmem hozzá, hogy annyit elpiszmogjak velük. — Csak beszél... — inti le mosolyogva Zsiga Ilona, aztán egy doboznyi papirost tesz elém. — Amikor ezeket kaptam, bezzeg nem mondta! Hogy mik ezek a „hallgatásra bíró” papírok? A népművészeti kiállítás második díját bizonyító oklevél 1956-ból. (3000 forint is járt együtt vele!) A népművészet mestere kitüntetés ugyancsak abból az esztendőből. Az OKISZ 19I9-es termékpályázatának különdíja 1959-ből. A III. Kisjankó Bori országos pályázat munkajutalma. — És akkor sem szólt semmit — árulkodik tovább Zsiga Ilona — amikor egy osztálynyi tanítónövendék jött el hozzám tanulmányi kirándulásra az ország másik végéből. — Én mégis inkább két hétig cukorrépát egyelnék — vág vissza derűsen Mihály bácsi — mintsem egy ilyen drukj kolófát kipiszmognék. Pedig a cukorrépaegyelés sem kutya! Tóth G. Mihályné, Zsiga Ilona tizenegy éve tagja már a túrái háziipari szövetkezetnek. A munkarendje nyáron: hajnali négytől este nyolcig drukkolókészítés, előnyomás, hímzés, felváltva. Télen későbben kezd, de későbben is fekszik, hogy jövőre tölti a hetvenedik esztendőt? Csak mosolyog rajta, mint aki maga sem hiszi. A ládákba, amelyekben a minta motívumokat őrzi, a beszélgetés végére belekerül az ötszázegyedik drukkolófa. p. p. NYÍREGYHAZA Gombnyomásra fordulnak meg a tojások Korszerű baromfikeltetőüzemet avattak fel csütörtökön Nyíregyházán. Az új, teljesen automatizált üzemet az AGROTERV tervezésében 16 millió forintos költséggel építették. Nagyméretű keltetőtermeiben 50, egyenként 10 000 tojás befogadására alkalmas gépet helyeztek el. A gépekben gombnyomásra fordulnak meg a tojások, s automatikusan működnek a lámpázók, a hőszabáiyzók is. Az új üzem jövőre több mint hat és félmillió naposcsibét, 150 000 kislibát és ugyanannyi kispuly- kát ad Szabolcs-Szatmár megye termelőszövetkezeteinek. Vár a sziklaszirten Borsod megye egyik legépebb állapotban fennmaradt középkori vára, a Hernád völgye feletti sziklaszirten épült boldogkői vár helyreállítása befejeződött. HARMINCNYOLC ESZTENDŐS VOLT, amikor meghalt, s utolsó éveit — mint Kecskemét városának ügyvédje — városi urak társaságában, pereket intézve és vadászgatva töltötte. Nyilván, ez esztendőkben is sokat gondolt ama „drámára, öt szakaszban”, amelyet — huszonhárom évesen, 1814-ben, pesti joghallgatóként — a félépítendő, ám (akkor még sokáig) csak tervnek maradt kolozsvári színház pályázatára írt. Nagyon valószínű, hogy kecskeméti pajtásai között is felfedezett Petur bánokat, meg Sólom mestereket iß, és aligha nézte őket — a maga kritikus-gunyoros szemével és együttérző szívével — közömbösen. Ám nem talált közöttük olyan embert, akivel el is beszélgethetett volna a felháborodásnak és viaskodásnak arról a művéről, amely — a korabeli „krimi”-ket, a német lovagdrámákat utánzó színpadi rémhistóriák után — egyszerre csak kiszaladt a tolla alól. LEHET-E ELKÉPZELNI TRAGIKUSAKÉ SORSOT? Egy, a nép sűrűjéből jött, kecskeméti fiú, aki akkor eszmél magára és a világra, amikor még sem a bécsi császár, sem a magyar értelmiség nem feledhette a Martinovics-ös-z- szeesküvés véres, leverését! Egy tehetséges ember, akinek — szellemi értelemben — végig elszigeteltségben, magányban kell élnie, és aki eltávozik az életből, mielőtt kalászba «zökkenhetne a mag. Az, amelyet éppen a nemzeti nyelvért és a haladás gondolatáért lel- kesedő-munkálkodó költők és írók vetettek, kialszik, mielőtt kigyúltak volna a reformkor fényei!... A tragikus sors azonban mégsem kényszerít- hette térdre, és a súly alatt növő pálma — ha kortársai előtt láthatatlanul is — a magasba emelkedett. S hogy valójában — és éppen szellemi értelemben — nem volt sem elszigetelt, azt éppen a „Bánit bán” bizonyítja. Hiszen ezt a Szent Szövetség diadalának idején alkotott művet a Szent Szövetség középkori szelleme ellen írta, elvi kontaktust teremtve a kor legjobbjaival, eszmeileg megelőzve Kölcseyt, aki a „nemzet és haladás” szintézisében látta kora írástudóinak feladatát. Amióta csak — hat esztendővel alkotójának halála után — először vitték színre a „Bánk bán”-t, a mű a legélénkebb vitákat váltotta ki a hivatásos és nem hivatásos kritikusok körében. Széchenyi István — tudjuk — „érezte erejét”, de „vis6zariasztó”-nak találta. Pedig — anélkül, hogy 1814-ben még megnevezhette volna — mintha Széchenyire, sorsára is gondolt volna drámai prognózisában, Bánk konfliktusaiban Katona, Gyulai Pál — aki részletesen elemezte a dráma szerkesztését és magasra értékelte különböző hőseinek lélektani rajzát — éppen magát Bánk-ot nem találta „elég szilárd jellem”-nek. Egyes nacionalista szellemű ítészek azt kifogásolták; vajon miért nézi bizonyos kritikával Katona József a „békétle- neket” és hogy miért határolja el magát — miközben a gyarmatosító merániak ellen lázit — „az idegen köntösök gyűlöleté”-től? Az álforradalmi dogmatizmus — nem tudta megértetni, miért láttat Gert- rudisban is tragikus alakot az első magyar nemzeti dráma alkotója? És napjainkban is új értelmezésekre ad lehetőséget a „Bánk bán”. HEVESI SÁNDOR ÍR EGY HELYÜTT a- „kimeríthetetlen drámák”-ról, amelyek „vitás pontjaik, problémáik ellenére üs új és még újabb arcukat mutatják meg, az idők sodrában”. Minden jel azt mutatja, hogy a „Bánk bán” is ilyen „kimeríthetetlen” színpadi alkotás, amely kicsúszik az előregyártóit „elméletek” hálójából és „új és még újabb arcát” ragyog- tatja felénk. Mai szemmel már természetesnek tűnik, hogy abban az időben, amikor József Attila azt sikol- totta, „hogy ml ne legyünk német gyarmat”, a munkásszínjátszóknak egyik fegyvere volt a gyarmatosítás elleni nemzeti összefogás felé utat mutató mű. Érdekesebb azonban, hogy most, a nemzeti függetlenség, s a szocializmus korában is él és hat, felkavar bennünket a több mint 150 esztendeje írott dráma. Mi a „titka” ennek? Nagyon röviden szólva talán az, hogy a „Bánk bán”-ban — éppen mert Katona J ózsef shakespeare-i ihletésű, teljes helyzeteket és embereket teremtő művész — a nemzeti sorskérdések bonyolult egyéni konfliktusokkal ötvöződnek ösz- sze. És most, amikor túl vagyunk mind az úgynevezett „lelkiző”, mind a társadalmi problémákat egyoldalúan sematikusan ábrázoló színpadi műveken, amikor korunk színoadi szerzőitől a kül- és belvilág valódi kapcsolatainak (és összeütközéseinek) feltárását várjuk, szívesen fordulunk azokhoz a tesnapi és tegnaoelőtti művekhez, amelyek példát mutatnak „közélet” és ..magánélet” sokoldalú összefüggéseinek felmutatásából. Antal Gábor ben például — a többi között az Agrártudományi i Egyetemen 460-an szereztek mezőgazdasági diplomát. Ha az azóta eltelt tizenegy esztendőt közülük néhányan elvesztegették, hiába van meg az oklevelük, az élet messze elhagyta őket. Ahogyan ezt a Forte-gyár egyik idős kutató- mérnöke megfogalmazta: „a diploma megszerzése csak kezdet. Mert ettől kezdve nincs megállása az embernek”. A harmadik ötéves terv- : ben jelentősen fejlődik a fel- I sőfokú technikumok rendszere: évente 4500—5000 hallgatót vesznek fel az első évfolyamra; az egyetemek és ! főiskolák első évfolyamaira | pedig 9500—10 000 fiatal ke- i rülhet be évente. Megközelí- | tőén tehát tizenötezer fiatal | pályázik a majdani diplomára: jó, ha tudják valamennyien, hogy milyen igényekkel, milyen mércével várják őket jövendő munkahelyükön, hogy nem mindegy, milyen az a diploma! Mészáros Ottó A „Bánk bán“ alkotója 175 éve született Katona József