Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-10 / 265. szám
4 1966. NOVEMBER 10., CSÜTÖRTÖK Emlékek gyászkeretben-—;----------- pusztai rész ez, I Kietlen | már a Kiskún----------------- ság darabja; o lykor kilométereken át még tanya ,se látszik — gazos szikesekre, gyenge kukoricákra özönlik az őszi fény. Itt, Ürbő-pusztán gazdálkodott tíz esztendeje az Uj Élet Termelőszövetkezet, s ennek az elnöke volt Lengyel László. Az ősi Bugyi községben épült egy új telep, s itt van az utca, amelyet Lengyel Lászlóról neveztek ed. A pusztai mártír emlékét örökíti. A községi tanácstitkár fiatal asszony, aki tudja, hogy Lengyel Lászlót megölték, ismeri a családját is; de végül is, hogyan történt? Elgondolkozik. — Én még akkor — mondja —, valójában gyerek voltam. Tíz év nem nagy idő, mégis új korosztályok álltak azóta a felnőttek sorába, akik már történelemkönyvekből tanulták, hogy mi volt az ellenforradalom. A pusztán azonban, ahol Lengyel Lászlót megölték, még jó. ideig nem kell ilyen tankönyv. Ürbő-pusztán 1956 óta nincs Uj Élet Termelőszövetkezet. A földjei egy részét az állami gazdaság vette át, néhány darab szántó, legelő más szövetkezetek birtokába került. Kis tsz volt ez; a mozgalom őskorában alapította néhány pásztoreimber, s felszabadult urasági cseléd. Ebből a fajtából való az öreg Sima Sándor is. Vele kezdem 1956 vi&szaidé- zését, egy kukoricatábla szénben, ahol rátaláltam. — Emlékszik-e még? Mi történt itt tíz éve Sándor bácsi? — Megbolondult a világ. — Az igaz, megbolondult Még gyilkoltak is. — Leingyel Lacit, az c’nököt Itt ölték meg. — Hogyan történt? El tudná mondani? — A lányom tudná jobban — mondja —, ő látta is. Majd szólok neki. Én akkoriban a jószágoknál dolgoztam, a sertések mellett. Arra emlékszem, hogy aznap reggel lövöldözést hallottunk. Mondtam is, aki ott volt velem, Hubert Kálmánnak: ejnye, ki lövöldözhet erre? Hallgatja, azt mondja: „Biztosan vadászok”. Ebben maradtunk.------------------— gyanútlanul, | A két öreg, | csendesen, ------------------------ ahogy munka közben szokás; megbeszélte, hogy csak a vadászok lövöldözhetnek. Különben ki a fene lenne, nincs ott a pusztán senkinek fegyvere — minek .is volna. — Mikor tudták meg, hogy mi történik? — Csak később. Hallottuk mi azután is a lövöldözést — mondja tovább az öreg Sima —, már az iroda felől is hallottuk, de nem törődtünk vele; ki gondolhatta volna... Míg egyszer jön egy szekér az úton; hát hozzák rajta az elnököt halva. — Ki volt a tettes? — kérdezem. — Egy suhanc innen a szomszéd községből, Sáriból. Úgy csúfolták: Csikkes. Az jött ide harmadmagával szekéren, puskákkal... — Hogy megölje az elnököt. — Igen —, hagyja rám az öreg — és hogy raboljon. Persze küldte azokat valaki; egy Karvaly nevezetű, aki később kiszökött az országból. Az akarta szétzavarni a szövetkezetét, hogy lehessen rabolni; ezeknek meg, gondolom, ígért mindent, hogy öljék meg Lengyel Lacit. így emlékszem —, Inondja, s javasolja újra, hogy hallgassam meg a lányát, is, ha érdekel a dolog. Szólítja mindjárt, aztán mesél tovább. — A gyilkost láttam. Nem sokkal később arra hozták el, ahol az elnök holttestét. Katonák jöttek ki és azok fogták el a határban. Emlékszem, meg is lőtték, mert azokra is rájuk kapta a puskát; úgy hozták véresen, sebesülten. És akkor, ahogy ott ácsorogtunk, töpren- kedtünk, letették elibünk: „Itt van, emberek, öljék meg!” Nem nyúltunk hozzá. Mi öljük meg? — kérdeztem. Hát nincs már törvény, aki leszámoljon az ilyenekkel? Sima Sándor a rendért, a törvényért kiáltott. És a többiek, a' társai ijedt rémülettel kapták fel a fejüket: hát miféle világ lett itt hirtelen? Dolgoznak rendjén, ahogy ősszel szokás a földeken, s egyszer- csak jönnek és lelőnek közülük egyet. El sem akarják hinni, csak néznek riadtan, értetlenül. Hová lett a törvény? Hová? — Milyen ember volt az elnök? — kérdezem. — Mit mondjak? — néz rám az öreg Sima —, a mi fajtánk volt. Jön a lánya, Sima Erzsébet — Csakugyan látta — mondom neki —, amikor lelőtték az elnököt? — Láttam — válaszol. — Harminc méterre lehettünk tőle. — Mikor történt, ez, melyik nap? — Október 28-án, mert tudom, hogy november elsején temették.------------------------------- az út | Répát szedtünk | mellett,------------------------------ a tsz-irod a és a Lengyelék tanyája közti részen. Már reggel hallottuk a lövöldözést, de először mi is azt hittük, hogy vadászok lehetnek. Nem törődtünk vele, csak dolgoztunk tovább. Majd a tanya felől hallatszott a durrogás, és szaladt az elnökék szomszédasszonya, hogy szólni kellene Lacinak, mert már bent vannak a házában és rámolnak, kutatnak; nincs otthon senki, csak a gyerek. Aztán megint lövéseket hallottunk, majd a gyerek rohant az úton a kis biciklijén az irodához. Mi lehet? Mi lehet? Te jóságos isten! Nemsokára megláttuk a puskásokat, hogy jönnek szekéren a tanya felől. Emitt meg az elnök jött szembe velük motoron. Valaki sikított is közülünk: „Ezek megölik Laci bácsit”. Csak vártunk, vártunk, de egy darabig nem történt semmi. Ott találkoztak tőlünk nem messze, és annyit láttunk, hogy beszélgetnek. Az elnök már indulni akart, lehajolt és a motorját piszkálgatta, amikor ez az egyik lenyúlt a szekérderékba a puskáért, és lőtt. Felbukott a motor emberestől, az elnöknek egy szavát sem hallottuk többet. Laci bácsi, az elnök, tíz esztendeje, 32 évesen halt meg ott az országúton. — Maguk mit csináltak akkor? — Menekültünk — válaszol Sima Erzsébet. — Szaladt mindenki, zárkózott otthon. — ügy — mondja az öreg Sima. — Az emberek letették a munkát. Hiába: elesett a hadvezér. Idős Lengyelnét keresem; a megölt elnök édesanyját.----------------------------------- üres: | Az útmenti tanya | nincs---------------------------------- otthon s enki. Néhány tyúk kárál az udvaron, amott macska unatkozik; öreg néne tanyája, még kutya sincs. Ezt a fajtát ölték, ölették, aki innen indult el, s alig jutott tovább. A szomszédos tanyában érdeklődöm, aztán elbeszélgetek Samu bácsival, aki elnök is volt az Uj Életben Lengyel László előtt. — Lengyel Laci megkötötte magát — mondja az öreg. — Először valami tengerit követeltek rajta ezek a sáriak, mert állítólag résziben dolgoztak . a szövetkezetnek, de Laci azt mondta nekik, hogy nem lehet elvinni a tsz-ből semmit; majd a végén, a munka után, ha betakarítanak. — Ezért ölték meg? — Indoknak ez is elég volt. A gyilkosáról annyit, hogy én utána érdeklődtem a falujában. Kérem az megcsinálta, hogy befordult előtte az utcán egy szekér, s amíg a gazda leszállt, bement, hogy kinyissa a kaput, ez addig oldalról beledöfte a bicskáját a ló oldalába. — Az öreg ordítva mondja ezt. — Ilyen ember volt kérem ... Megérdemelte az akasztófát. j------------- újra a Lengyel I Végül I tanyában vagyok:-------—— az anyánál, aki e lvesztette a fiát. Megbékélt, csendes kis öreg néne. Maga a keserves paraszti múlt. Öt gyereket adott, földjük nem volt, megszenvedett a családért. — A faluban jártam — magyarázza — a paptól jövök, misét mondatok a Laci fiamért. így gyógyítgatja tízesztendős sebét. Mert Lengyel Lászlót, akit hangzatos, tömjén szagú szólamok jegyében öltek meg; egy ilyen kis templomos parasztasszony szülte. Könnytelen, monoton, fakó szomorúsággal beszéli: — Előtte való nap mondtam neki: vigyázz magadra, fiam, Lajosmizsén megöltek egy tsz-elnököt. Csak nevetett rajtam; „Ugyan, anyám, ki bántana engem?” Nevetett. Másnap holtan hozták. — Tűnődik magában. — Egy olyan erős nagy embert... Haragosáról sem tudott, egyről sem. — Nem is haragosok tették ezt, Lengyel néni — mondom. — Ellenségek, s ez egészen más. Hallgat, s talán nem is érti, hogy mit mondtam. — Itt ültem — szólal meg aztán —, s nem is tudom, hogy milyen állapotban voltam én akkor, amikor bejött egy katona és azt mondta: „Itt hozzuk a fia gyilkosát”. Felkaptam a nagykést és rohantam kifelé. Majd amikor megláttam azt a nyomorultat ott véresen, elejtettem a kést. Hiszen meghalt ez is, úgy gondoltam... ölébe ejti a kezét, mint aki ma is tanácstalan. Áz unokája nyit be, megtermett fekete fiú, aki most készül katonának. Ö volt az a kisfiú, akinek utána lövöldöztek, amikor a kis biciklijén rohant az apjáért; nyolcéves korában. Az asszony tekintete végigfut a fiún: — Olyan, mintha az apját látnám, egészen olyan ... — Jól emlékszik az apjára? — kérdezem a fiút. — Igen — feleli —, emlékszem. — Hogyan történt az utolsó találkozásuk? — Én sírtam. — És az édesapja mit mondott? — Nem szólt semmit, csak elment. Szomorú csend. — Az apja azt akarta mindig, hogy katonatiszt legyen — szólal meg a néne. — Még lehet. Nem válaszolnak. Az asz- szony szeme nedves, s resz- ketőn törölgeti. A fiú áll, leszegj a fejét, s csak hallgat, hallgat.----------------- Nyugaton él egy V alahol | disszidens; Kar----------------- valy, a tíz év e lőtti bujtogató. Talán éppen most ünnepelteti magát, hogy mit tett ezért a kiskunsági népért a haza és a szabadság nevében, 1956 októberében ... Dékiss János A több mint 200 millió forint beruházási költséggel épült gumigyárban — amélyef a napokban avattak fel — elsősorban nehéz-műszaki gumitermékeket fognak gyártani. Lvovba utazik a pécsi Mecsek Táncegyüttes Szélesedik az előfizetéses hanglemezgyűjtők tábora A gyűjtők 35 százaléka falvakban él Jól bevált a Hanglemezgyártó Vállalat 1966 elején szervezett hanglemezelőfizetési rendszere. A hanglemezklubnak — amely az előfizetőket értékes komoly zenei és színvonalas szórakoztató zenei lemezekkel látja el — ma már az ország minden részében vannak tagjai. A kimutatások szerint a tagság 49 százaléka vidéki, a haniglemezgyűjtők 35 százaléka falvakban lakik. Nap mint nap találkozunk, akár pályaudvarokon, akár zöldségesraktárakban ládák sokaságával és eszünkbe sem jut, mennyi probléma lehet ezek elkészítésével. Már rögtön az elején ptalni szeretnék lapunknak arra a cikkére, amelyben szó esett a Nagykőrösi Ládagyár 1969-ig elkészülő rekonstrukciójáról. Ez mintegy egymilliárd forint befektetéssel készül el, amely természetesen azt eredményezi, hogy a termelést 60—70 százalékkal tudják növelni. A gyár eddig sem állt le, mert ebben az esetben az ipari és mezőgazdasági termékek szállítása akadozna. De mi a helyzet ma? E kérdésre pudás László, a Ládaipari Vállalat főmérnöke adott választ: — Az évi tervnek eleget teszünk, bár a III. negyedévet nem teljesítettük. Máris gondoskodtunk arról, hogy az év végéig pótoljuk a húszszázalékos lemaradást. Ez annyit jelent, hogy 65 ezer köbméter ipari és 10 ezer köbméter zöldség- és gyümölcsládát szállítunk az ország valamennyi megrendelőjének. — Mi okozta ezt a lemaradást? — Elsősorban az alapanyag hiánya, másrészt a meglevő rossz minőség. Ugyanis a friss faanyag rendkívül nedves, szárítóberendezéseink pedig kis kapacitásúak. — Mint ahogy az elmondottakból kiderül, nem a gyár hibájából történt ez a kis elcsúszás. Hogyan próbálják orvosolni? — A napokban kerül beszerelésre egy keletnémet szárító berendezés, valamint több más gép is, mely biztosítja az alapanyag szárítását. Az előbb említett gép lehetővé teszi a hazai és exportra készült ládák minőségi javulását Az országban nem az egyetlen ládagyár a nagykőrösi. S mégis a legtöbb láda innen, kerül ki, akár hazai, akár exportcélokra. Hogy lehetséges ez? — A válasz roppant egyszerű: Nagykőrös centrális fekvése. Közel van a fővároshoz, A Ivovi televíziógyár Gali- csina népi együttesének meghívására november 19—24. között Lvovban vendégszerepei a pécsi Mecsek Táncegyüttes 50 tagú csoportja. A meghívásra az ukrajnai Ívovi terület és Baranya megye gazdasági művelődési intézményei között A dokumentum filmstúdióban több film forgatása közeledik befejezéshez, Mészáros Márta rendező Borsos Miklós jó a vasúti összeköttetése mind Budapesttel, mind más vidéki várossal. A megrendeléseknek eleget téve, Nagykőrösön nem száll le a nap anélkül, hogy a gyárból ládák százai ne utaznának más vidékekre. évek óta fennálló baráti kapcsolatok alapján került sor. Az idén például az ipari üzemek, termelőszövetkezetek, művelődési intézmények 30 tagú csoportja látogatott el Baranyából Lvovba, amit innen hasonló csoport látogatásával viszonoztak. szobrászművész munkásságát örökíti meg celluloidszalagon. A nézők bepillanthatnak majd a művész otthonába, megismerhetik a Balaton-par- ti villájának kertjét díszítő érdekes szobrokat. Bizonyára sokakat érdekek majd a Dévényi László forgatókönyve alapján és rendezésében készülő színes, népszerű tudományos film, amely „Uj fény, laser” címmel kerül majd bemutatásra. A viharsarki földmunkásmozgalom részvevőinek állít emléket G. Szabó Lőrinc „Pro memoria” című filmje. Hlaváts Gabriella Maliid, a hálátlan — Mondja, ember, miért iszik? — Miért... miért? — nézett rám könnyes szemmel, aztán a csaposra. — Még egy felet, drága ... Hogy miért iszom? Hogy elfelejtsem a halálomat... Igen, uram, a halálomat, amely úgy közeledik felém, mint egy sötét szárnyú denevér, nagy mint valami fekete hajú patkányhadsereg. Ügy jönnek, kérem, a halál patkányai, hogy ugrálva is alig tudom kikerülni őket — dobta be gyakorlott csuklómozdulattal a féldecit. — Szóval, beteg. Súlyos? — támadt fel a szívemben a részvét. — Hogy súlyos-e? Uram, meg vannak az éveim számlálva. Én tudom. Mindenem beteg nekem, mindenem. A májam, az egykor gyönyörű, erős májam, a gyomrom, amellyel az üzemi ebédet megemésztettem, az idegeim .., Nézze, uram, nézze, hogy remeg a kezem — mutatta sovány és remegő ujjait. — Nem volna szabad innia — tettem meg szerény javaslatomat. — Hahaha... nem volna szabad ... Jópofa. Én is tudom, hogy nem volna szabad, de a szívem majd megszakad a fájdalomtól, azért iszom, uram ... A fájdalom, és az egyedüllét miatt. Mert köny- nyű magának. Bedobja azt a fél liter töményt, és megy haza a családjához. De én? Uram, én egy liter után is hová mehetek? Sehová. Beteg, nyomorult ember, akinek nincs családja, akire csak a halál vár már ... Hát azért iszom, hogy feledjem a májam, a vesém, a gyomrom, a tüdőm, a betegségem, a csa- ládtalanságom ... Kedveske, még egy féldecit, hogy feledni tudjak — öntötte el a szemét újfent a könny. — Hát az bizony . . . SZÓWll . . . nem könnyű úgy, hogy család sem ... Miért nem nősült meg? — Miért nem nősültem meg? — sikoltott fel hörögve, mert kissé félrenyelte a féldecit, — Bár ne nősültem volna meg sohasem. Volt nekem feleségem. Gyönyörű, szép fekete hajú, karcsú, de mégis molett, és hogy tudott főzni... Uram, olyan korhelyleveseket tudott főzni, hogy öröm volt berúgni... Volt, nincs Én vagyok csak, betegen, rokkantán, egyedül... — Otthagyta a felesége? — Ott. Egy ilyen beteg, szerencsétlen embert, egyszerűen csak otthagyott, pedig hányszor elmondtam, hogy: Matild, Matild, nálad senki sem főz jobb korhelylevest. Hát érdemes volt mondani, hát érdemes volt szeretni a korhelyleve- sét, hát érdemes volt egyáltalán megnősülni? Ugye, hogy nem. Egyszerűen elhagyotté otthagyott faképnél. — De hát miért? — Az ital miatt uram, az ital miatt — sóhajtott, aztán odatolta a fél- decis poharát, hogy buggyantsák még meg. Pedig milyen korhelylevest tudott főzni! De hát ilyen hálátlanok a nők... Gyurkó Géza A ládák hazája — Nagykőrös ÍJj dokumentumülinek
