Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-01 / 258. szám

nsr m terűt <r/flW«P 1966. NOVEMBER 1., KEDD Balatoni statisztika A Központi Statisztikai Hi­vatal Veszprém és Somogy megyei igazgatósága elkészítet­te a balatoni fő idény statisz­tikáját. A statisztikai összesítés sze­rint a június 1-től augusztus 31-ig számított fő idényben az összes bel- és külföldi ven­dégek száma — a kirándulók kivételével — 836 ezer volt, ami 5,8 százalékkal haladja meg az elmúlt évi forgalmat. A nyaralóvendégek általában 8,8 napot töltöttek el a ma­gyar tenger partján. FELJÁRÓ az ősemberek barlangjához A Bükk-hegység egyik ma­gaslatán, a Szalajka-patak fö­lött mintegy 80 méter magas­ságban van az istállóskői bar­lang, amely már az ősember­nek is menedéket adott. A ha­talmas üregben eddig mintegy 33 000 ősleletet gyűjtöttek ösz- sze. Az eddig nehezen megkö­zelíthető barlanghoz az Ide­genforgalmi Hivatal támoga­tásával a nyugat-bükki erdő- gazdaság szilvásváradi erdé­szete feljárót épített. Tenger helyett érrendszer Több mint fél évszázados vitára tett most pontot a zug­lói Pascal-malom melletti ku­tatófúrás, illetve az ennél végzett vizsgálatok eredmé­nye. A vitában két szélsősé­ges álláspont csapott össze: az egyik szerint a főváros alatt összefüggő, s szinte kimerít­hetetlen „hévíztenger” terül el, a másik szerint csak szór­ványosan, egyes pontokon nyerhető termálvíz. A zuglói kutatófúrást meg­csapolták és közben műsze­rekkel ellenőrizték a többi termálkút vízszintjét és víz­nyomását. Az így nyert adatok és a párhuzamosan végzett ké­miai vizsgálatok egyértel­mű választ adtak: „hévíz­tenger” ugyan nincs, de van összefüggő „érrend­szer”. A Budapest alatti karsztos kőzetet víztartó repedések, üregek hálózzák be. Ezek annyiban is hasonlítanak a test érrendszeréhez, hogy van­nak benne „fő ütőerek” és „hajszálerek”. A kutak vízho­zama attól függ, hogy melyi­ket találják el a fúrásnál. De az bizonyos, tartalmaznak annyi vizet, amennyi szüksé­ges Budapest további fürdő­városi fejlesztéséhez. A fontos ténymegállapítás mellett a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Inté­zet még egy lényeges eredményre jutott a zug­lói kutatófúrás révén: ki­egészítették a hévízérrend­szer meglehetősen hiányos térképét. A főváros hévízelőfordulásait illetőleg eddig főként a Duna jobb partján húzódó, úgyne­vezett budai termálvonalat is­merték, azt, amelyre régi, nagyhírű fürdőink épültek. A legújabb vizsgálatokból kide­rült, hogy ez a vonal tulaj­donképpen egy háromszögnek a része. A háromszög csúcsai: a Gellérthegy, a Dagály utcai Szabadság-fürdő és az új zug­lói kút, amelyek kétségtelenül összefüggnek egymással. A további terv: az újonnan fel­fedezett termális háromszög­től északra, Újpest irányában keresni a „fő ütőerek” folyta­tását. TV-FIGYELO Sartre: Teinetetlen holtak A román nemzeti színház Budapesten A „Caragiale” nevét viselő nagy múltú román nemzeti színház társulata szerdán ér­kezett hazánkba, majd csütör­tök este mutatkozott be a Madách Színházban a nagy- közönség előtt. Három dara­bot mutattak be: Steinbeck: Egerek és emberek, Caragiale: Az elveszett levél és Voitin: mai román szerző Emberek, akik hallgatnak. Fővárosi sze­replésük. után vidéki körútra indultak, majd búcsúelőadás­ként ismét a Madách Színház­ban a Caragiale-da rabot ját­szották.. A román művészek a Műve­lődésügyi Minisztériumban sajtótájékoztatót tartottak, ahol Bízó Gyula, a Művelő­désügyi Minisztérium színházi főosztályának vezetője kö­szöntötte a vendégeket, majd Zachariás Stancu akadémikus és a Román írószövetség elnö­ke, valamint a társulat más vezetői nyilatkoztak. Elmondották, hogy a 150 éves színház 1816-ban tartot­ta Iasiban első román nyelvű előadását. Repertoárjukban azóta is központi helyet kap­tak a hazai szerzők, bár Sha­kespeare sajátos atmoszférá­ja is gyakran tölti be a bu­karesti nemzeti színház né­zőterét Hazánkban színvonalas ven­dégjátékával, néhány szép es­tét nyújtott a román színtár­sulat Hlaváts Gabriella KUTYAKÁPARO A Kőröstetétlen felé vezető út mellett érdekes műemlékre bukkan a vándor. Terebélyes nyárfák már erősen megrit­kult lombozata mögül kikirics- sárgán virít át egy csudálatos gondossággal kitatarozott épület, falán kopottas már­ványtáblával. A márványba vésett szöveg pedig ekképpen szól: PETŐFI SÁNDOR e csárdában időzött 1847. évben, s erről írta a Kutyakaparó című remek költeményét. Örök emlékül jelölték meg az Abonyi-járási és szomszédos községek 19 2 2 Az emléktábla alatt rozs­dás kampósszeg, rajta elszá­radt babérkoszorú. A házon ajtó is van, sötétbarnára lak­kozott kerete fölött pedig na­rancssárga cégtábla, zölddel, hupikékkel, pirossal kicifrá­zott felirattal, amely elárulja a „jámbor utazó”-nak, hogy belül, ha az ajtóról leszednék a lelakatozott keresztvasat, italboltot találna, mégpedig a földművesszövetkezetek 51. számú üzemegységét. Petőfi Sándor örökszép ver­se így kezdődik: Kívül-belül szomorú csárda ez a Kutyakaparó... Az egyik későbbi strófában pedig így egészíti ki a képet: Pendelyes gyerek voltam még, mikor Az az eső esett, Mely falának két harmad részéről Levitte a meszet... A költőt, aki százhúsz esz­tendővel ezelőtt tévedt ide vándorútján, nagyon lehan­golhatta az ütött-kopott csár­da szomorú látványa, de azt hiszem, hogy ennek a nyil­ván nagy műgonddal és bá­mulatosan „kifinomult” ízlés­sel felújított hacacárés „műre­meknek” a képe százszorta, ezerszerte lehangolóbb. A mai jámbor utazónak, akinek lelkében gyerekkora óta muzsikál a felségesen szép Petőfi-költemény hangu­lata, megdobban a szive, amikor megtudja, hova tévedt. De aztán, úgy érzi, hogy — ha meg akarja őrizni a vers hangulatát — gyorsan, nagyon gyorsan menekülnie kell a gorombán rikoltozó látvány elől. És menekül is! Magyar László Az ember arra született, hogy szeresse az életet, hogy szépen, jói éljen. De hogyan éljen szépen és jól? Lehet-e mindig szépen és jól élni? Jól nem, de mindig lehet szépen élni. S a szép nem mindig je­lenti a nyugalmat, a békét, az építő munkát, a vasárnapi sé­tát ... A szépen élni sokszor az áldozatos halált jelenti. Sokszor a börtönt, a kínvalla­tást, a szenvedést. Erről szól Sartre Temetetlen holtak drámája, amelyet a te­levízió képernyőre alkalma­zott. Ezt a darabot is rendez­ték, mint más drámákat. Ezt a darabot is színészek alakí­tották, mint más filmet vagy színdarabot, tv-játékot. Ezek­nek a színészeknek is volt ne­vük: Benkő Gyula, Garas De­zső, Kálmán György, Nagy At­tila, Margittal Ági... Ezek a színészek azonban nem ját­szottak. Ezeknek a színészek­nek vasárnap este elfelejtettük a nevüket. Valamennyien francia ellenállók voltak, nem is tudjuk hány órára, mert el­felejtettük megnézni az órát. S mi, a nézők sem voltunk egy­szerű nézők, mi is szenved­tünk, mi is kínlódtunk: tud­nánk-e hallgatni, meg tud­nánk-e némán halni, milyen árat szabnánk önnön életünk­nek? Megölnénk-e saját test­vérünket is, ha sokak életét mentenénk nieg vele? Henri, az egyik ellenálló, mielőtt megkínoznák a min­denre elszánt milicisták, így elmélkedik; „Éltél az ügyért, azt elhiszem, de azt ne mondd nekem, hogy érte is halsz meg. Talán, ha sikerült volna, ha munka közben ér a halál, ak­kor esetleg ... Azért halunk meg, mert ostoba parancsot kaptunk, ráadásul rosszul haj­tottuk végre, és a halálunk nem használ senkinek. Az ügynek nem volt szüksége rá, hogy megtámadjuk ezt a fa­lut. Nem volt rá szüksége, mert a tervet egyszerűen nem lehetett végrehajtani... Meg­próbáltuk igazolni az életün­ket és nem sikerült. Most pe­dig meghalunk, és a halálun­kat sem lehet igazolni.. Azután Henrit elviszik, meg­kínozzák, szétroncsolják a csuklóját és hallgat. Nem vall. Még azt is szégyelli, hogy egy­általán üvöltött fájdalmában. Sorbier gyávának érzi ma­gát. Szeretne hős lenni és nem bízik saját erejében. Irigyli Canorist, aki vallatói kínzásai közben némán tűrte a fájdal­mát. Annyira fél a szenvedés­től, hogy: „Én pedig azt mon­dom, hogy az anyámat is el­árulnám. Mégiscsak igazságta­lanság, hogy egyetlen pillanat elég hozzá, hogy egy egész éle­tet meggyalázzunk.. És Sorbier, aki megvetette magát félelme miatt, hős tu­dott maradni. Ügy halt meg, hogy semmit nem tudtak ki­húzni belőle. Hősök voltak va­lamennyien. Hiába hitte Hen­ri, hogy értelmetlen a haláluk, rövid, fiatal életükkel bizonyí­tották: csak így lehet élni, csak így van értelme élni; má­sokért, önzés nélkül. Hittel és önmagunkkal soha nem elége­detten. Ha mindenki így élt volna, kevesebben pusztultak volna el a háborúban, nem haltak volna annyian. „... Nekem ott vannak az öregeim. Azt hiszik Angliában vagyolc. Most ülhetnek asztal­hoz, ilyenkor szokták elkölteni az estebédet. Ha tudnám, hogy egyszerre megéreznek valamit, csak egy parányi kis szoron­gást a szívükben, valami fél­tést, aggódást... De biztos va­gyok benne, hogy egészen nyu­godtak. Évről évre várnak rám majd, és évről évre nyugodtab- ban; észre sem veszik, és las­sacskán meghalok a szívük­ben ..." — ezt mondja Sorbier. Nem felejtettük őket, ennyi évvel a borzalmak után sem. Nem felejtettük a fasisztákat sem, akik ebben a darabban nem csupán egyszerű gyűlöle­tesek voltak, mindüknek más arca volt, mind másképp volt kegyetlen. Sartre drámája nem nyújtott könnyű szórakozást ezen a vasárnapon. Sokáig ül­tünk a tv előtt, amikor már nem is volt mit nézni. Zakla­tottan vitattuk tovább — mert az igazi művészettel azonosul a néző é ezen a vasárnap es­tén valódi művészetben volt részünk. Sági Agnes Kozmoszleltár Mert sok már az űrhajó és mesterséges égitest, Olvasom, a világűrbe bevezettek égl-KRESZ-t. Zűr az űrben sem lehet, s hogy ne is legyen zűrre ok, Számot kaptak a műbolygók és az összes űrhajók. Kendnek muszáj lenni, Leltárba kell venni. Minden egyes űrhajónak már leltári száma van, És az űri főkönyvelő egy cseppet sem nyugtalan, Amikor egy űrhajó vagy műbolygó jön, lesi már, S minden egyes szputnyikot és Geminit ö lepipál. És szól: Hála isten, Leltárhiány nincsen. Folyamatos leltár folyik odafent a mennyekben, Síempliznek és iktatnak is, hogy majd minden stimmeljen. S hogy ne legyen hiány-többlet, s hogy egyezzen a napló, Az égbe már évek óta nem jutott be halandó, S hiába is várja, LELTÁR MIATT ZÄRVA. Miklósi Ottó Házszerelés: csavarokkal Felnőtt „márkiin" Maglódról A fővárosban a Bajesy-Zsi- linszky út 61. alatt megnyílt a — leendő víkendház-tulaj- donosok vágyálma — a váz­elemekből összeállítható ház­kiállítás. A látogatók saját szemükkel győződhetnek meg róla: gyerekjáték a felnőtt Märklinnel — a Maglódi Gép­gyár készítményével — a hét­végi ház szerelése. Ára hozzá­vetőlegesen, méretektől füg­gően — nyolc-tízezer forint. Nem kevésbé érdekes a váz­elemek felhasználása — rak­tárállványok, gardróbszekré­nyek, valamint garázsok cél­jaira. A bemutató iránt a válla­latok és a nagyközönség kö­rében máris nagy az érdeklő­dés; a vázelemeket a MÜÁRT hozza forgalomba kívánt mé­retek szerint. A kapott információ szerint — a nem „barkácsoló” vásár­lókat is készséggel kiszolgál­ják, bár a szerelés, mint mon­dották, hegesztés nélkül, M 8 méretű csavarokkal történik. (G. Molnár) A „Napsugár" az NSZK-ban Kéthetes nyugatnémet ven­dégszereplésre utazott hétfón a békéscsabai Napsugár-báb- együttes. Részt vesznek a XV. bochumi nemzetközi bábfesz­tiválon és fellépnek több nyu­gatnémet városban. ISTVÁN BÁCSI Többször már nem takarít­ja, fűti az osztálytermeket, az igazgatói irodát, cingár alak­ja nem tűnik fel a községi póstahivtítalban, hogy átvegye a napi küldeményeket, s hat­vanhétben a nyolcadikosok ballagási ünnepségén már nem 6 kongatja meg a bú­csúztatóra hívó csengőt. A ve­resegyházi általános iskola becsületes munkában megöre­gedett hivatalsegéde, Csapó István, a napokban új szerep­kört kapott: nyugdíjas lett. Negyed századig töltötte be az iskola életéhez tartozó fontos pedellusi tisztet. Előbb a református egyházi tanintéz­ménynél, később egységes irá­nyítás alá vont általános is­kolában. Sokszor késő éjsza­káig dolgozott — lelkesen, odaadóan. István bácsi. Min­denki így szólította, az idő­sebbek is. Nem haragudott érte, inkább megtiszteltetés­nek vette. Becsülték. Szorgal­mának elismeréséül a Fabri- czius ünnepségen, az iskola alapításának 325. évforduló­ján, Kiváló dolgozó kitünte­tést kapott. Most, nyugdíjba vonulása előtt, a szakszerve­zeti gyűlésen meleg szeretet­tel köszöntötték a nevelők, az úttörők, a község lakói nevé­ben. Számára kissé furcsa volt ez a kis ünnepség. Jó né­hányon már részt vett, hu­szonöt ballagáson asszisztált. Ezen a búcsúztatón ő volt az ünnepelt, a főszereplő. Mesélni kezdett. Anekdótá- kat, melyek az elmúlt negyed­Erdőpusztulás a Dráva mentén A Dráva mentén — természeti csapás következtében — egész erdő- ^ részek pusztultak el az utóbbi hónapokban. A nyár elején olyan ^ tömegben lépett fel a gyapjas pille, amire sok éve nem volt példa. ^ A kártevő hernyói ellepték a Mecseki Erdőgazdaság egész területét < és lekopasztották a fákat. A hegyvidéki erdészetekben ez a termé- szeti csapás egy évi növekedésveszteséget okozott, de a Dráva men- ^ tén elpusztultak a fák. Az itteni erdők nagy része — a folyó áradá- ^ sa és a nagy esőzések következtében — vízbe került, s a fák, levél- ^ feet hiányában, nem tudták elpárologtatni a sok vizet, ledobták a ^ kérgüket, fokozatosan elhaltak. Legkevésbé az értékes tölgy- és szil- * fák viselték el a megpróbáltatást. Ezeket a fákat most kivágják, hogy a faanyagot megmentsék. A Dráva mentén fekvő sellyei és ^ Vajszlói erdészetekben összesen 30 000 köbméternyi fát termelnék ^ ki a következő hónapok során. S A 80. ESZTENDŐ. A Debrecenben élő Holló László, Kossuth-díjas be 80. életévét. A Képen: Holló László műtermében. fe nyaklevest adott egy rosszal­kodó nebulónak, mert az hó­golyóval megdobta. Említette, hogy tíz-tizenkét évvel ezelőtt eredményesebb volt a szülői munkaközösség tevékenysé­ge, a sok rendezvény — amit az akkori elnöknő szervezett — neki is jelentős feladato­kat adott. Valahogy jobban együtt volt az egész falu, az iskola és a szülök. Sorolta a kiváló tanulók nevét, akik közül ma már többen mér­nökök, tanárok, vezető állást töltenek be — és mindig mondanak valami érdekeset, újat, ha találkoznak vele. Még csak pár napja élvezi a megérdemelt pihenést, ám a régi munkahely hiányzik neki. A megszokott életrit­musból kizökkenni nem köny- nyü és ha pár percre is, de bemegy az iskolába. Nem másért: tanácsot ad a lányá­nak, ő folytatja édesapja munkáját, illetve hivatását. Mert a pedellusnak nem foglalkozása van, hanem hi­vatása. Ezt vallotta és vallja a már ősz hajú, kedélyes Ist­ván bácsi, akinek szívügye, szenvedélye volt a veresi is­kola. Es akit nyugdíjazása al­kalmából szeretettel köszönt . a veresegyháziakkal együtt t ^ sorok írója: jt Dckány Sándor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom