Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-26 / 279. szám

1966. NOVEMBER 26.. SZOMBAT “"v^»i«top 3 Mit mondtak volna? Politikai munkával megértetni a beruházás jelentőségét őabányi Lajos, a Dunamenti Hőerőmű pártbizottságának titkára ■— A Dunamenti Hőerőmű beruházás körülbelül egyidős a legutóbbi pártértekezlettel. A számvetés tehát arról, hogy mit végeztünk azóta, kétsze­resen indokolt — ezekkel a szavakkal kezdte utólagos fel­szólalását Gabányi Lajos. — Gazdasági eredményeink, azok a tények, hogy a Dunamenti Hőerőmű Vállalat építése megfelelő ütemű, hogy első egységei már üzemelnek, s az építkezés a harmadik öt­éves tervben befejeződik — közismertek. Én inkább a be­ruházáson végzett pártmunká­ról szeretnék számot adni. — Miből áll a pártmunka egy ilyen nagy beruházáson? Mindabból, ami a gazdasági célok megvalósítását meggyor­sítja, elősegíti. Ismeretes, hogy a Dunamenti Hőerőmű fel­adata villamos energia előállí­tása az országos kooperációs hálózat számára, s ipari gőz­termelés a szomszédos olajfi­nomító technológiai gőzigényé­nek kielégítésére. Pártszerve­zeteink. tömegszervezeteink politikai munkája ezért arra irányul, hogy a fizikai és mű­szaki dolgozókkal, s a koope­ráló vállalatok munkásaival megértessék a beruházás nép- gazdasági jelentőségét, hogy megtanítsák az embereket nép- gazdasági méretekben gondol­kozni. Ennek érdekében ki kellett alakítanunk a helyes munkamegosztást a párt- és a tömegszervezetek között, a gazdasági szervező munká­ban, az emberekről való gon­doskodásban. — Hogyan segíthették elő a pártszervezetek a gazdasági szervező munkát? Például a vállalatok tevékenységének összehangolásával. Ennek sok formája lehet: a tárcák kö­zötti együttműködés kialakí­tása, a fővállalkozókkal való tanácskozás, a beruházás, és a kooperációs vállalatok gazda­sági vezetőinek meghívása egy-egy pártbizottsági ülé­sünkre stb. A szakszervezet a munkaverseny szervezésé­vel, s a szociális és kulturális ügyekkel foglalkozik. KISZ- bizottságunk azon fáradozik, hogy szocialista szerződése­ket kössön minden egyes gép, berendezés elkészítésére, le­szállítására, a kooperációs üze­mek munkásaival. — A munkaversenymozga- lom nagyszerű eredményeket hozott nálunk. A pártkong­resszus tiszteletére kiadott megyei felhíváshoz csatlakoz­va, az erőmű és a beruházás dolgozói már 12 millió forint értékben teljesítették • fel­ajánlásaikat! Az építők az 1967-es határidő helyett — no­vember 7-re átadták szerelés­re a D-kazán alapját. Több millió forintot tesz ki a fiata­lok újításainak népgázdasági haszria. — A beruházás dolgozóinak munkája nagymértékben függ a különböző tárcákkal, szerelő vállalatokkal való együttmű­ködéstől. Ha azok késnek — mi is késünk. Pártbizottsá­gunk éppen ezért, a saját szak- szervezeti tagjainkon és KISZ- istáinkon kívül, más hazai, sőt, külföldi vállalatok dolgozói­nak segítségére is számít. Le­vélben kértük például a kom- szomolisták segítségét egyes szállítási határidők előrehozá­sához. Szorosan együttmű­ködünk a nálunk dolgozó szovjet szakértőkkel. Kértünk és kaptunk segítséget — több ízben is — a Központi Bizott­ság ipari osztályától és a me­gyei pártbizottságtól. — Munkánk másik, semmi­vel sem kevésbé fontos része: az emberekről való gondosko­dás. Elszállásolásukról, étke­zésükről, egészségük védelmé­ről, kulturális igényeik kielé­gítéséről, szabad idejük fel- használásáról. A gazdasági vezetőkkel együtt, mi is sokat tettünk azért, hogy ma már önkiszolgáló éttermünk van, hogy munkásszállásaink tisz­ták, egészségügyi szempont­ból megfelelőek, hogy több te­levíziókészülék, rádió, helyi könyvtár, kultúrterem és klubszoba várja munka után a dolgozókat. Hosszú ideig meg­oldatlan volt azonban az egészséges ivóvízellátás, s in­tézkednünk kell amiatt is, hogy a kenveret ne későn, és ne rossz minőségűt szállítsanak. — Beruházásunkon nyolc alapszervezetében kétszázöt­ven kommunista dolgozik. Taggyűléseink kritikus légkö­re, kommunistáink bírálatai segítenek jobbá tenni a mun­kát. Az erőmű 111 tagú, nagy pártszervezetében jól szerve­zett pártcsoportok működnek. A pártcsoportok kiveszik ré­szüket az oktatás megszerve­zéséből, a tag- és tagjelöltfel­vételből, a munkaversenyre való mozgósításból egyaránt. A pártcsoportoknak tekinté­lyük van: a bizalmit bevonják a fegyelmi ügyek tárgyalásába, s kikérik véleményét a jutal­mazási javaslatoknál. — Mi, akik az ország külön­böző vidékeiről jött, család­juktól távol élő emberek poli­tikai nevelését, gondjait vál­laltuk magunkra, továbbra is a zökkenőmentes építőmunka elősegítését, s az emberekkel való állandó törődést tartjuk legfontosabb feladatunknak.' Csak szeretnénk ennek még jobban megfelelni, mint eddig. A fogyó járás növekvő faluja SZOCIOGRÁFIAI GYORSVÁZLAT TÁPIÓSZECSÖRŐL A nagykátai járásból sokan elvándorolnak és kevesen szü­letnek. A lakosság száma a 15 közül, egyetlen községben, Tá- piószecsőn növekszik. Vajon miért alakul így éppen ennek a községnek a demográfiája? Közel a főváros Amikor 1960-ban Tápiósze- csőn megszámlálták az embe­reket, a népszámláló biztosok 5390 főt írtak össze. A legfris­sebb statisztikai kimutatás szerint ez a szám 1966. január elsejére már 5701 lett. — Azóta talán elértük a 6000-et is — mondja megelé­gedetten Cseri József községi tanácselnök, de hozzáteszi: — járásunkban mi vagyunk leg­közelebb, mindössze 40 kilo­méterre Budapesthez. Tápió- szecsőtől az ember hamarabb eljut a Keleti pályaudvarig, mint Óbudáról Kőbányára. Szerinte ez a magyarázata, egyik alapvető oka annak, hogy kevés az elköltöző, bár a felnőtt lakosság legnagyobb része, — háromezernél jóval többen — ingázik nap mint nap a falu és a főváros között. Bár az évek folyamán sok be­járó családfő költözött el csa­ládostul. Rákoshegyen például másfél évtized alatt egész kis szecsői kolónia alakult ki, leg­alább tizenöt családból. A más vidékről Szecsőre beköltözők száma azonban az elköltözöttekénél nagyobb. Ol­csóbb a házak vételára a köz­ségben, mint akár Maglódon, Ecseren, vagy Gyömrőn. Nincs gyermektelen család — És aki idegenből idete­lepszik, többnyire meg is ma­rad nálunk,' nagyon kevés az átvándorlók száma — folytat­ja a tanácselnök. — Az a be­járó szecsői fiú, aki pesti lányt vesz el, vagy az idevalósi lány, aki pestihez megy férjhez, többnyire itthon alapít családi II. tűzhelyet. Akad hely a szülői házban. — Így igaz. Amíg a fiatalok házat nem építenek, vagy ön­álló lakást nem szereznek ma­guknak maradnak a szülőknél — szólal meg Török Sándorné igazgatási előadó, aki maga is fiatal asszony. Tőle hallom, hogy a szecsői fiatal házaspá­rok néhány évig gyermektele­nek. Azalatt lakásra gyűjte­nek. Olyan család azonban, ahol végül is ne lenne gyerek, jóformán az egész faluban nincsen. Az a néhány gyer­mektelen, sem az, állami gon­dozottat tart, s aztán örökbe fogadja. — Még egy gyermektelen cigány házaspár is örökbe fo­gadott egy gyereket. Tápiószecsőn sok cigány él. A járás többi községében azt tartják, azért születik ott több gyerek, mint náluk. — Ugyan, dehogy! — cáfol a tanácselnök. — Talán két tizenegy gyerekes akad a 69 cigánycsalád között, tíz-tizen- kettő’ pedig ahol öt vagy hat gyerek van. A legfiatalabbak között már dívik az egyke. Tavaly az egész községben nyolcvan gyermek született, az elhalálozások száma viszont csak negyvenhét volt Ez év november elsejéig pedig már 82 születés, és csupán huszon­hét halálozás történt. S hogy a természetes szaporodás jö­vőre sem lesz kisebb, annak a biztosítéka, már fellelhető a két védőnő nyilvántartásában: 92 áldott állapotban levő asz- szony szerepel benne. A tsz — Vonzóvá kell tenni a tsz­eket — ebben látja az elnépte­lenedés orvosszerét a járás számos vezetője. De vonzónak mondható-e a szecsői Egyet­értés TSZ? • ' 1963-ban ötmillió forint mérleghiánnyal zárta az évet. Idén a munkaegység a terve­zett 26 forintnál talán vala­mivel több lesz. Kétezerhétszáz holdon gazdálkodik, 373 tagja közül 123 nyugdíjas és 48 al­kalmazottat tart. A helybeli fiatalok közül néhányan visz- szajöttek Pestről. Csaknem valamennyinek gépkocsivezető a szakmája, most traktorosok és természetesen szintén al­kalmazottak a tsz-ben. Az istállókban egy-két hely­belinél több nem dolgozik, azok sem fiatalok. Nem az is­tállószagtól retten vissza a fia­talság, hanem attól, hogy aki a jószággal foglalkozik, nincs annak se szombat estéje, se vasárnapja. A fiatal emberek szórakozni is akarnak. Ezért vállalnak kevesebb jövede­lemmel máshol munkát és he­lyettük másfelől jött emberek az állatgondozást — alkalma­zotti minőségben. A probléma nem helyi, ál­talános. A megoldása azonban sokáig nem halasztható. Előbb-utóbb kidőlnek az is­tállói munkából az idős tsz- tagok, de elfogynak a máshon­nan jövő alkalmazottak is, hi­szen mindenütt — mezőgaz­daságban és iparban — egyre nagyobb lesz a munkalehető­ség. Az állatgondozók ' heti szabadnapját tehát valami­képpen biztosítani kellene. Buszt küld a vállalat — A közlekedésre most sem panaszkodhatunk, de ha az épülő második vágány egy­két éven belül elkészül, még jobb lesz és még gyorsabban megy a vonat Tápiószecsőről — mosolyog derűlátón a ta­nácselnök —, több lesz a bejá­ró, az elvándorló pedig még ■kevesebb:'—■■*’■** Különösen, ha más vállala­tok is követik a Fővárosi Víz­Valamiről, ami „nem is olyan egyszerű "44 Egy szerény cikkecskémnek váratlan visszhangja támadt A cikk „Tolvajok — papír­ral” címmel lapunk szeptem­ber 17-i szamában jelent meg, s néhány példa alapján a közösséget megkárosító, a becsületes dolgozók szemébe nevető álte legekkel, a táp­pénzcsalókkal foglalkozott. A megjelenést követő napokban több levél, illetve személyes találkozás nyomán igazat kel­lett adnom az egyik levélíró­nak, aki — gyakorló körzeti orvosként — sok-sok tapasz­talatot, tényt felsorakoztatva végül is arra a megállapítás­ra jutott, hogy mindez „nem is olyan egyszerű". Kaptam néhány olyan levelet is, me­lyek írói nem éppen a leg­udvariasabb hangnemben ad­ták tudtomra, hogy „sajná­lom a szegény embertől a pénzt”, illetve, hogy „miért fáj nekem ez az egész?”. Be­szélgettem e kérdésről — töb­bek között — a diósdi csap­ágygyár egyik pártalapszerve- zetének titkárival, Csiszár elvtárssal, a pomázi gyapjú­mosó gyáregység vezetőjével, hallottam a váci autóközleke­dési főnökség vezetőjének vé­leményét, s ugyanakkor meg­lehetős alapossággal néhány jellemző számadatot is meg­kerestem. Nos, mi az tehát, ami „nem is olyan egyszerű"? O Sok helyen hallgatólago­san megtűrt dolog, hogy málna- és eperszedés idején a megszokott beteglétszám az ötszörösére, sőt tízszeresére (!) nő. Az álbetegek olykor napi 100—150 forintot keres­nek, plusz természetesen a láppénz. Bírja az állam ... •\z első baj ott van, hogy liinden akadály nélkül meg­kapják az orvosi igazolást. A (lásodik, hogy üzemeink nagy többségében minden különö­sebb kontroll nélkül el is fogadják ezt a papírt; a har­madik baj pedig az, hogy bár majdnem mindenki tudja, miféle „betegségről” volt szó, senki sem szól, vagy mert cinkosságot vállal az „ügyes­sel”, vagy mert nem akar ilyen népszerűtlen dologba belekeveredni. A termelőszö­vetkezetek nemigen kérhetik számon, ki jelentkezik náluk munkára, mert akkor más­hová, magánosokhoz mennek el az emberek. így hát ott is hallgatnak, s örülnek, hogy van elegendő munkáskéz az értékes termés leszedéséhez. Az állam fokozódó gon­doskodását, az egész­ségügyi ellátás javítására költött, évről évre emelke­dő összegeket sokan hajla­mosak úgy értelmezni, hogy most már mindent lehet. Csalni is, gyógyszert paza­rolni is, követelőzni is, mert — vélik — az állampolgár­nak csak jogai vannak. „Nem egy esetben — írja a be­vezetőben említett körzeti orvos — valóságos terror alatt áll az orvos. Vagy haj­landó eleget tenni a beteg (álbeteg) óhajainak, vagy vál­lalja a feljelentgetések, vizs­gálatok stb. sorozatát. Ideje lenne visszaállítani az or­vosi munka tekintélyét, fel­számolni azt a téves, de szé­les körben elterjedt felfogást, hogy a társadalombiztosítás csakis az orvosokra ró kö­telezettségeket, de a beteg — hány ilyen eset van! — házhoz hívhatja az orvost fejfájás­sal, gyomorrontással, s ez­zel szemben képtelenek va­gyunk bármit is tenni.” Tekintsünk el most a táp­pénzcsaló legdurvább eseté­től, attól, amikor maga ja­vítja ki beteglapját. Marad­junk csak annál, amikor az orvos megtévesztésével, az egészségügyi szervek ki- és átjátszásával napokig, nem­egyszer hetekig otthon be­tegeskednek, s közben la­kást festenek, kontárként más munkákat végeznek stb. Ez nemcsak az orvosok felelős­ségét veti fel, hanem a be­tegellenőrzés elégtelenségét is, illetve a vállalati betegláto­gatás formális voltát. Nem egy esetben — mint utólag kiderült — a vállalat be­teglátogatói nagymosás, nagy- takarítás, sőt, disznóölés kö­zepette találták „szegény” társukat, de átadva az aján­dékot, elcsevegve fél órát, vígan továbbálltak, s egy sza­vuk nem volt az egészhez! O Az elmúlt években gyors ütemben növekedtek az egészségügyi kiadások me­gyénkben. Egyetlen járásban, a váciban — Vác városa nélkül — négy év alatt há­rom körzeti orvossal, hat fog­orvossal, négy védőnővel, a tüdőgondozó intézetnél há­rom fővel, s egy járási fő­gyógyszerésszel nőtt az egész­ségügyi létszám, s a többi között Dunakeszin, Foton, Sződligeten, Rádon, Alsógö- dön adtak át rendeltetésük­nek egészségügyi létesítmé­nyeket. A második ötéves terv időszakában Pest megyében 53,9 százalékkal emelkedtek az egészségügyi kiadások, s például 1965-ben a megyei költségvetés 23 százalékát fordították ilyen célra. Min­dénél többet mond az az adat, hogy körzeti orvosi el­látásra 1960-ban 13,8 millió, míg 1965-ben már 25,4 mil­lió forintot fordítottak me­gyénkben ! Az ismertetett, s csak pél­daként kiragadott számadatok iól bizonyítják a gyors fejlő­dést, de ugyanakkor, — s ezt is látni kell — a megye egész­ségügyi hálózata súlyos gon­dokkal küzd. A már többször említett körzeti orvos erről azt írja: „ön nem szólt cikkében arról, hogy milyen lehetetten körülmények között dolgozik a körzeti orvosok nagy többsé­ge, elsősorban is nem a rende­lőkre stb. gondolva, hanem az egy főre jutó beteglétszámra, körzetnagyságra, szakorvosi le­hetőségekre ...” Majd né­hány szubjektív megjegyzés után így folytatja: „Csak ak­kor lenne reális számonkérni az orvosokon a táppénzcsa­lóknak való bedőlést, ha sok esetben nem hét-három perc jutna egy-egy betegre, ha vég­re Pest megye megkapná azt az elbánást, amit lakossága létszáma alapján már régen megérdemelne.” A levélírónak tökéletesen — igaza van. Sajnos, néhány ál­talános adat is jól igazolja, hogy a megyei szervek erőfe­szítései ellenére szűkebb pát­riánk az ország többi megyé­jéhez viszonyítva kedvezőtle­nebb helyre kényszerül. A tíz­ezer lakosra jutó orvosok szá­mát tekintve Pest megye az országos lista végén áll, — tíz­ezer lakosra 9,2 orvos jut — s csak Borsod megyét (8,1), il­letve Szabolcs-Szatmárt (9,0) előzi meg. Majdnem azonos a helyzet ar egy körzeti orvos­ra jutó lakosok számát te­kintve. Pest megyében 3253 lakos jut egy körzeti orvosra, s ezzel az aránnyal — az orszá­gos átlag 3034 — mindössze három megyét, Győr-Sopront (3420), Szabolcs-Szatmárt (3325) és Hevest (3323) előzi meg. A kórházi ágyak szá­mát tekintve pedig — tízezer lakosra számítva 19,6 — mesz- sze a legutolsók vagyunk, s az utolsó előtti helyen álló Bor­sod megyében is 29,2 kórházi ágy jut tízezer lakosra! Mindez már jelentősen túl­nő a „tolvajok — papírral” kérdéskörén. O Itt, ezekben a tényekben keresem annak magyará­zatát, hogy igénytelen, lénye­gében csak jelzésnek szánt cikkem ilyen visszhangot kel­tett; ugyanakkor örülök is, hogy mindez, a táppénzcsalók ürügyén, terítékre került. Mert bármennyire is — etikai­lag — lényeges kérdés a táp­pénzcsalók, az ügyeskedők, a hamisítók leleplezése, lénye­gében csak apró részterülete annak a rendkívül bonyolult kérdéscsoportnak, amit me­gyénk egészségügyi helyzete és ellátottsága jelent. A megye lakossága öt esztendő alatt több mint hatvanezer fővel nőtt, s ilyen mérvű emelkedés még megközelítően sem mu­tatható ki más megyékben. Ennek kellene meghatároznia többek között az egészségügyi fejlesztés mértékét, anyagi biz­tosítékait is, de mindez — leg­alábbis eddig — nem közele­dett a kézzel fogható valóság­hoz. © Hiba lenne „verni az asz­talt”, hogy — adjon több pénzt az állam. Ugyanakkor azonban jogos az az igény, hogy a megye sajátos adott­ságait sokkal inkább figyelem­be kell venni a fejlesztési ter­veknél, számításba véve a gyorsütemű emelkedést is a lakosság létszámánál, mert máskülönben nemhogy javul­na, hanem tovább romlik a helyzet! Hazánk lakosságának 97 szá­zaléka részesül társadalombiz­tosításban, s évről évre emel­kedik az az összeg, amit az állam táppénzként kifizet. (1965-ben 2 milliárd 272 millió forintot fizettek ki táppénz­ként, egy biztosítottra 664 fo­rint jutott.) E jelentős teher­tételt államunk természetes­nek tartja, hiszen politikája alapja a humanitás, a dolgo­zókról való gondoskodás. Nos, éppen e nagy összeg kívánja meg, hogy: csak arra érdeme­seknek fizessék ki; a magunk vagyonát védve fellépjünk a táppénzcsalók ellen; s végül, de nem utolsó sorban azt is, hogy megyénk egészségügyi körül­ményeinek gyorsabb javításá­val, a sajátos adottságok foko­zott figyelembe vételével azok élvezzék a társadalombiztosí­tás nyújtotta kedvezményeket akiket illet, azaz a betegek és — csakis a betegek! Mészáros Ottó művek építőrészlegének és egy építővállalatnak a példá­ját Naponta mindegyik egy- egy külön autóbuszon viszi munkába, hozza haza frissen toborzott munkásait az új gaz­dasági mechanizmus jegyé­ben. Vitathatatlan ésszerűség és bölcs takarékosság. Egy­két buszt bérelni, vagy vá­sárolni. kevesebb befektetésé­be kerül a vállalatnak, mint a munkásszállló. A munkaerő biztosításának jövőben nyilván ez lesz egyik útja. Az eredménye pedig, hogy nem csökken a Budapest kör­nyéki falvak népessége. Nem duzzad tehát egészségtelenül nagyra a főváros lakossága. Tápiószecsőn is gondolni kell azonban az otthonmaradó asszonyok és lányok foglal­koztatására. Valamifajta üzemre, vagy legalább bedol­gozási lehetőségre lenne nagy szükség. Szokoly Endre Jó kereseti lehetőség mellett betanítunk férfi és női munkaerőket (forgácsoló, sajtoló és zománcozó munkakörökre). FELVESZÜNK MÉG: géplakatos, villanyszerelő, hegesztő szakmunkásokat, valamint kazánfűtőket és takarítónőket JELENTKEZÉS: Főv. Gázkészülék- gyártó Vállalat Budapest XIII., Révész u. 27—31. Munkaügyi osztály MEGKÖZELÍTHETŐ: 15-ös villamossal Margit-hídtól, illetve Váci úttól.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom