Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-24 / 277. szám

A Sikeres Ludas-est Gyomron A gyömrői Zalka Máté KISZ-szervezet hetekig ké­szülődött a november 19-i Ludas-estre. A meghívottak, ha nem is teljes létszámban, de időben érkeztek a járási művelődési házba. Bent a né­zőtéren telt ház fogadta a vendégekét. Galambos Szilveszter, már az első „bemondásnál” vas­tapsot kapott a közönségtől. A Ludas munkatársait hu­moros életrajzzal mutatta be. Szegő Gizi néhány rajza megérdemelten aratott si­kert. Dalmáth Ferenc, Somo­gyi Pál, Mikes György, Kürti András egy-egy írását olvas­ta fel, majd a KISZ színját­szói vidám, Ludas-munkatár­sak által írt jeleneteket mutat­tak be. Nagy érdeklődés kísérte Erdei Sándor bemutatkozá­sát. A közönség közül kivá­lasztott portrék jól sikerül­tek. Radványi Barna cipőhis­tóriája már a nagyközönség előtt is sikert aratott, és itt „másodszor” is érdekes volt. Baráth József gyömrői té­mákat rajzolt a közönségnek (képünk őt mutatja be). A vastaps, amit a fiatal rajzoló kapott, azt jelentette, hogy a közönség egyetértett a felraj­zolt témákkal, s azok igazsá­gaival ... A műsor második felének legnagyobb sikerét a konfe­ranszié, Galambos Szilvesz­ter aratta — szájharmonika­szólójával. Az utolsó műsor­szám után megérdemelten ka­pott tapsot a népes szereplő- gárda minden tagja. Csak a dicséret hangján szólhatunk a KISZ-szervezet kezdeményezéséről. Mindent megtettek annak érdekében, hogy a Lüdas-est jól sikerül­jön. Hozzátehetjük, ezt teljes mértékben sikerült elérniük Nemcsak a KISZ-esek, de sok társadalmi munkás is tevé­kenykedett dicséretes szorga­lommal az est sikeréért. Végül, figyelemre méltó volt a KISZ-szervezet színjátszói­nak bemutatkozása. Bebizo­nyították: érdemes együtt­maradniok és máskor is kö­zönség elé lépniök. Reméljük, nem sokáig kell erre várni. Szöveg: Gér József Foto: Somodi Imre M0H0B-7IDÍEI A PEST MEGYEI R l A P VIII. ÉVFOLYAM, Z75. SZÄM l Ö N K I AD AS A 1966. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK Nagyobb önállóság Közvetlenül a Jövedelmező, hasznos melléküzemágak A mezőgazdaságban az új gazdasági mechanizmus elő­szele a nagyobb önállóság. A tsz-ek önállóbban tervezhet­nek, gazdálkodhatnak. Több­féle melléktevékenységre nyí­lik lehetőség. A járás közös gazdaságainak vezetői is törik a fejüket, milyen melléküzem- ág létesítése lenne jövedelme­zőbb? Sok érdekes terv szüle­tett már, és néhány megvaló­sult „vállalkozásról” is beszá­molhatunk már. Menőén egy gyapjúfel­dolgozó üzem van — érdekessége, hogy itt nem­csak a lenyírt gyapjút dolgoz­zák fel fonallá, hanem sző­nyeget szőnek belőle. Már né­hány szép szőnyeget át is ad­tak a kereskedelemnek. A monori Kossuth Tsz- ben a vegyipari ktsz ki­szerelő részlege tevékeny­kedik. Itt csomagolják a vegyszere­ket. Gombán egy téglaégető üzemet szeretnének létesíteni. A tsz-ek eddig is ellátták zöldségfélével községeiket. Monoron, Pilisen, Gyomron, Vecsésen van zöldségbolt, de a kisebb községekben általá­ban nincs. Itt a tsz-ek nyitnak boltot. De a főváros jó folyamatos zöldségellátása érdekében módjukban áll a tsz-eknek Pesten standot, elárusítóhelyet nyitni. Így a főváros lakossága friss zöldséghez jut, a tsz pe­dig közvetlenül, a közvetítő szervek kikapcsolásával érté­kesítheti terményeit. (d) VB-ÜLES lesz ma Csévharaszton 15 órai kezdettel. Napirenden: a de­cember 5-i tanácsülés anyaga. Nyáregyházán 14 órakor je­lentés hangzik el az erdők vé­delméről és a fásításról. Úriban kilenc órakor a la­kosság javító-szolgáltató ellá­tásának helyzetét beszélik meg. Üllőn 14 órai kezdettel a könyvtár munkájáról, forgal­máról, a vb és a társadalmi szervek kapcsolatáról, az egye­bek között pedig az fmsz be­ruházásáról és felújításáról szóló jelentéseket beszélik meg. Motoros klub alakni Monoron, ma 18 órakor a köz­ségi tanács nagytermében. A szervezők bíznak abban, hogy a község motorosainak nagy része részt vesz az alakuló összejövetelen. Újra megnyílt a kisbolt Péteriben ZÁRSZÁMADÁS ELŐTT Készül a mezei leltár Pesten megszerették a péteri Isz savanyító üzemének termékeit Aki a fenti cím után vala­miféle zúgó-búgó üzemet ke­res, az nem fogja megtalálni. Nem olyan hangosan, sör, nem is olyan kivilágítotian dolgo­zik ez az üzem, mint például egy vasüzem, vagy egy ruha­üzem. Hogy mégis üzemnek nevezem, ennek az az oka, hogy ahol vagonszámra teszik el és tartósítják a télire való savanyúságot, azt úgy hiszem, szabad üzemnek nevezni. Mert ez történik Péteri községben, a Rákóczi Tsz központjának udvarában. Egri Józsefné ve­zetésével és szakmai irányítá­sával készül itt a savanyúság. Hűséges dolgozói a savanyító üzemnek Ozsvald Kálmánná, özvegy Veszteg Pálné, Kálinak Mihályné, Szenyán Jánosné, Muka Jánosné és még többen mások. A mai napig a következő mennyiségű savanyúságot ké­szítettek: 300 mázsa uborka, 126 mázsa paprika, 220 mázsa savanyúkáposzta és 45 mázsa csalamádé. A savanyúság többségét a fővárosban kívánják értékesí­teni. A savanyúságnak van piaca, megkedvelte és megsze­rette a főváros lakossága a Péteri tsz készítményeit. Az első szállítmány már fel is ment a fővárosba. Ez 6700 fo­rint bevételt hozott a tsz-nek. Egyébként a savanyító üzemre tervezett összes bevétel 286 ezer forint. Ennyit vár a veze­tőség. A lelkiismeretes sava­nyító munkában, a megfelelő időben és árban történő érté­kesítés biztosan nem is fog csalódást okozni a Péterieknek. (MJ) Néhány hét és a végére érünk az 1966-os esztendőnek. Néhány hónap és a termelő- szövetkezetek vezetői beszá­molnak a közgyűlésnek az egész évi munkáról, arról, mennyivel gazdagodott, gya­rapodott a tsz, a közös vagyon, s mit fizetnek a tagoknak, az egész évi munkáért. A nyomtatványok már kint vannak a tsz-ekben, de amíg a hivatalos papírra felkerülnek az egész évi munkát doku­mentáló számok — leltárt csi­nálnak. Nem egészen olyan leltárt, mint egy hivatalban vagy egy élelmiszerboltban. Mert a tsz vagyona kint van a határban. Gabonával bevetve, felszántva, megmunkálva. A vagyon számbavétele, az év hivatalos lezárása után a közgyűlés hagyja jóvá a zár­számadást — s ezzel tulajdon­képpen kezdetét veszi az új év is, mert a soron következő fel­adat az új termelési terveinek megbeszélése. Sajnálatos tévedés — örvendetes hír 1966. november 20-i szá­munkban az 1967-es évi fel­újítási munkákról, beruházá­sokról írtunk. A cikkbe egy sajnálatos hiba csúszott. Pilis községfejlesztési terveiről be­számolva, azt írtuk, hogy „Pi­lisen a jövő évben bővítik a • • miért nints Üllőn Az üllői lakosok állandóan sérelmezik, hogy a helybeli TÜZÉP-telepen nem árusíta­nak német brikettet. A monori és vecsési telepeken korlátlan mennyiségben kapható, miért nem lehet Üllőn is megvá­sárolni? FIGYELŐ KAMASZVIRTUS A rövidre szabott tél eleji délután estébe hajló szür­keségében élesen viliódzik a fénysorompó piros fénye. Alaposan összefutottak a szinte egymást érő vonatok a síneken, és hosszan kígyó­zik már a különféle rendű, rangú járművek sora a be­tonút mentén. A boly élén egy fehérsávos kék rendőr- kocsi áll. így hát hangsú­lyozottan „illik” szabálysze­rűen viselkedni, vagyis tü­relmesen várni. A terelő korlát mellett fia­talember áll. Kora és ki­hívó arckifejezése után ítél­ve, valószínűleg „teenager”, ahogy manapság nevezik némi nyugati zsargonnal az ilyen fiatalokat. Senkinek nem jut eszébe, hogy a pillanatnyi vonatszü­netben „tiltott határátlépést’ kövessen el, hiszen „rend­őri felügyelet” alatt állunk. Némi sóhajjal nyugtázza mindenki, hogy az állomás felől újabb szerelvény ér­kezik. Ötven méterre sem le­het már, amikor mindany- nyiunk legnagyobb döbbene­tére a fiatalember merész lendülettel átvág a vonat előtt. Éppen hogy csak átér, mire elébünk vág vad zuho- gással a szerelvény, mely jó időre lezárta a kilátást a szö­kevény felé. Azonnal megértettük, mi­ről van szó. Szemünk sarká­ból figyeltük a rendőrségi ko­csit. Ez szabályszerű kihí­vás: fogjatok meg, ha tud­tok. Ilyen vakmerő és fele­lőtlen csak az ilyen suttyó lehet, akinek élvezet a tiszte­letlen fricska minden fegyel­mező rend irányában. A sorompó azután azon­nal nyitott, és az ott állók kíváncsian lesték a fejlemé­nyeket. A rendőrségi kocsi lassított menetben pásztázta az utat. Mindannyian azt kí­vántuk, hogy elcsípjék a fiút. Ö nyilván élt a gyanú­val, és nyomtalanul eltűnt. Az akció ezúttal sikerült. Nem kívánjuk, de az ilyen kamaszvirtus még sokba ke­rülhet neki, vagy másoknak is. Még jó, ha csak pénzt kell adni érte és nem min­dent — az életet... (­-s) Az asszonyok sérelmezik legjobban, mert ez a fajta brikett — ha kalóriában nem is magasabb a magyar to­jásbrikettnél —, abban elő­nyös, hogy nem kormoz. Rit­kábban kell a tűzhelyet tisz­títani. Érdeklődtünk a telepen Ara­di Ferenc telepvezetőnél: Csak kijelölt helyeken lehet német brikettet árusí­tani, s mivel Üllő nem tarto­zik a kijelölt helyek közé, mi nem kapunk ilyen bri­kettet. A község vezetői min­dent megtettek annak érde­kében, hogy itt is legyen ilyen brikett, de a felsőbb szervek a kérelmet elutasí­tották. Mivel Üllő a két gócpont között fekszik, meg kellene újból kísérelni a kijelölést, tekintettel a bejáró dolgo­zók nagy számára. Ugyanis Üllő község szociális összeté­tele azonos Monor és Vecsés községével. em BENYEN az újonnan épült égészségházat még ez évben körül kívánják keríteni. A kerítéshez szüksé­ges anyagi fedezet biztosítva van. MAI MŰSOR Mozik Úri: Nyomoz a vőlegény. Vasad: A közönyösök. Kávai utcai óvodát. A jelen­leg két csoportos óvodába a bővítés után négy csoport jár majd.” A község vb-elnöke tájé­koztatott bennünket, hogy a szóban forgó óvoda a Dobó utcában van, s bővítését még ebben az évben, sőt ebben a hónapban befejezik. Hírül adtuk nemrég, hogy Péteri községben a régi, düle- dező félben levő volt Hangya kocsma helyén új, önkiszolgá­ló rendszerű vegyesbolt nyílt. Volt olyan elképzelés, hogy ez az egy üzlet fogja ellátni Pé­teri község egészét, sőt még a Gyömrőhöz tartozó, de vásá­rolni Péteribe járó töves- pusztaiakat is. Többen észrevételezték, je­lentve a község vezető szer­veinek, valamint az Üllő és Vidéke Fmsz vezetőségének, hogy egy üzlet kevés lesz és kérték, maradjon meg leg­alább élelmiszer-szaküzletnek a volt 13-as bolt is. A fenti szervek az észrevé­teleket és kérelmeket megtár­gyalták, a lakosság kérését helyén valónak találták. In­tézkedés történt, hogy a kis­bolt is megmaradjon. Sőt, a lakosság, a fogyasztóközönség legnagyobb örömére már no­vember 21-én meg is nyílt új­ra. Az üzlethelyiséget szépen kifestették, berendezését át­alakították, átfestették. Meg­fiatalodva, megcsinosodva várja régi kedves vevőit. Jól alakult az első napi forgalom is. Háromezer forint felett volt a bevétel. Pedig sokan még nem is tudták, hogy kinyitott. Reméljük, for­galma tovább fog növekedni, s a lakosság is meg lesz elé­gedve. (muka) Társasház építési akció Üllőn Az üllői szakmaközi bizott­ság társasházépítési akciót indított a bejáró dolgozók ré­szére. Amennyiben az anyagi feltételek biztosítva vannak, minden remény megvan arra, hogy a tanács a szükséges tel­ket biztosítani tudja. 500 méter mély kút December 10-re fejeződnek be Bényén a mélyfúrású kút munkálatai. A kút 500 méter mély lesz, jelenleg 414 mé­ternél tartanak a fúrók. A bényei tanácsnál hallottuk Bénye község második fél­évi adóbevételi tervét időará­nyosan teljesítette. A községfejlesztési alapba betervezett társadalmi mun­kát 220 százalékra teljesítették, ami 42 ezer forintnak felel meg. A közvilágítás javítása érde­kében a tanácstagok javaslatá­ra a községi tanács 13 új köz­világítási égőt helyeztetett el a község különböző pontjain. EGÉSZSÉGÜGYI ELŐADÁS VASADON A vasadi szakmaközi bi­zottság a bejáró dolgozók és a község lakossága számára előadást rendezett. A zuhogó eső ellenére a művelődési ott­hon termét zsúfolásig megtöl­tötték a vasadiak A megje­lenteket, valamint dr. Buga László érdemes orvost és Tor­ma Pál járási instruktort Ben- ke Sándor vb-titkár üdvözöl­te. Dr. Buga László beszélt a tisztaság fontosságáról, a vér­nyomásról, a fertőző betegsé­gekről, és a dohányzás káros hatásáról. A tanulságos elő­adást a közönség nagy figye­SPOKTLO VESZET A megyei Béke-kupa lövész- verseny hatodik (utolsó) fordu­lóját Vecsésen az elmúlt hét végén bonyolították le. Ered­mények: Csapatok: 1. Monor MHS 1615, 2. Vecsés MHS 1423, 3. Ecser MHS 1320 kör. Felnőtt egyéni: 1. Merschel János (Monor) 249, 2. Rizmajer Jó­zsef (Monor) 248, 3. Dobrovitz Ferenc (Vecsés) 238 kör. Ifjú­sági egyéni: 1 Aschenbrenner András (Csévharaszt) 224, 2. Szabó Sándor (Monor) 213, 3. Darab József (Vecsés) 209 kör. A szombati lövészetet Szent- györgyi százados, a járási lö­vészszövetség elnöke vezette. A verseny 1966. évi végered­ménye: 1. Vecsés MHS 9457, 2. Monor MHS 9290, 3. Ecser MHS 8131 pont. lemmel hallgatta. A végén többen kérték, hogy gyakrab­ban tartsanak ilyen felvilágo­sító előadásokat. Dr. Buga László érdemes orvos legközelebb Gyomron tart előadást. Megindult a forgalom a bényei főutcát a Szabó De­zső utcával összekötő új hí­don. Az építés végleges befeje­zése ez év december 31-én lesz. Komolytalan sportjegyzet Pályaszéli temperamentum Majdnem útszélit írtam, mert a sportjegyzetek szerzői általában ezzel a jelzővel ille­tik Vehem Oszkár betanított szurkoló magatartását. Most éppen szünet van, a labdarú­gók valamint a bíró réme megtörli verejtékes homlokát. Szeme ugyan még vérben fo­rog, de már lényegesen embe­ribb a külleme, mint néhány perce volt. — Vannak amatőr és hiva­tásos szurkolók. Az első lcate- góriába a pancserok, a máso­dikba a labdarúgás megszál­lottjai tartoznak — mondja. — Nyilván alkat kérdése, hogy ki melyik csoportban te­vékenykedik — tudálékosko­dom. — Rátermettségé — feleli — mondhatnám nyugodtan, ez te­hetség dolga. Fantázia, jó orgá­num, temperamentum kell hozzá. — Mi a véleménye a labda­rúgókról? — Gyomorfekélyem, szív­idegességem van miattuk. Csak rosszat mondhatok róluk. — És a bíróról? Vehem Oszkár nyakán ki­dagadnak az erek, szeme ki­ugrik az üregéből, haja az ég­nek áll, s néhány illetlen moz­dulat után bömbölni kezd: — Szemüveget neki! Idióta! Az alakítás megrendítő volt — a vér megfagyott az ereim­ben. — Vehem sporttársi Nem akart valaha, zsenge ifjú korá­ban színész lenni? — Bevallom, volt egy ilyen álmom. De nem minden színész sztár. Én meg nem tudnék ajtónálló, hírnök, meg hatodik testőr lenni. Én mindég az ér­deklődés középpontjában aka­rok lenni. Szeretem, ha figyel­nek rám, ha adnak a vélemé­nyemre. — Milyen embernek tartja magát? — Érzékeny lelkületű, mély­érzésű, nagyon finom ember vagyok. A legkisebb sértésre sírva fakadok. (d)

Next

/
Oldalképek
Tartalom