Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-23 / 276. szám

Szentendre X. ÉVFOLYAM, 93. SZÁM 1966. NOVEMBER 33., SZERDA KONGRESSZUSI VERSENYBEN Az U 4/66 kiállta a próbát Nagy teherbírású és könnyebb, mint a külföldiek Naponta olvashatunk, hall­hatunk az országban nagy lendülettel folyó kongresszusi munkaverseny sikereiről, amelyek hatalmas hasznot jelentenek népgazdaságunk­nak. A munkaverseny sikerének egyik szép példáját produkál­ta városunk egyik legnépsze­rűbb üzeme, az Erdészeti, Fa- és Vegyesipari Vállalat, közis­mertebb nevén a kocsigyár. A 12 tagú prototípus-brigád Mül­ler László főmérnök, vala­mint Egressy Mihály és Szalai László technikusok irányítá­sával a szerszámkészítő és a forgácsolóműhely közremű­ködésével alig egyhónapi mun­kával elkészítette az U 4 66-os típusú 4 tonnás billenős pót­kocsi prototípusát. Ez az első ilyen hazai gyártmányú pótkocsi az országban, korszerűségét tekintve pedig valamennyi eddig használatos külföldi gyártmányt megelőz. Az új prototípus lényegében az eddig használatos és soro­zatban gyártott fix-platés U 4/66-os továbbfejlesztése. Már kiállta a legszigorúbb vizsgá­latokat és próbákat. Az AUTOKI közlekedési bizton­sági szempontból megfelelő­nek találta és minősítette, a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézetben pedig nagyszerűen helytállt az „ötéves nyúzósi próbán”. (Kerekenként 10 000 ütőpróbát — teljes túlterhelés­ben és 5400 billenést jobbra- balra szintén túlterheléssel. Ez utóbbit például a külföldi ha­sonló típusok nem bírták, ol­dalaik leszakadtak.) Nagy elő­nye a használatban levő kül­földi pótkocsikkal szemben nagyobb teherbírásán kívül vi­szonylag kicsi önsúlya. Mind­össze 18 mázsa, a külföldiek 20—23 mázsájával szemben. Ezt úgy érték el, hogy hidegen alakított vasszelvényeket használtak az alvázhoz. — E billenős pótkocsi pro­totípusának elkészítésével a fő célunk az volt — mondotta Müller László főmérnök —, hogy mezőgazdaságunkat az eddigi importpótkocsik he­lyett, saját erőből készítettek­kel láthassuk el. Amennyiben rátérünk majd sorozatgyártá­sukra, az eddig is általunk készített fix-platós és erdésze­ti pótkocsik mellett ezeket a billenős pótkocsi­kat Is gyártjuk. A jelen­legi kapacitásunk alapján évi 1500 darabot tudunk majd a mezőgazdaság ren­delkezésére bocsátani. Pénteken újabb „vizsgára” került sor a gyár udvarán. Az Országos Tervhivatal, a Föld­művelésügyi Minisztérium, az OEF, az Agrotröszt, az AUTO­KI és a Gépkísérleti Intézet képviselőinek mutatták be működés közben az új proto­típust. Az újabb bemutató cél­ja az volt, hogy a szakértők megbizonyosodjanak arról, mennyire lesz alkalmas a felmerült mezőgazdasági igé­nyek kielégítésére, megtegyék esetleges észrevételeiket, ja­vaslataikat, hogy azok figye­lembevételével és alkalmazá­sával a jövő évben megkezd­hessék a tizes 0-széria gyártá­sát. De e bemutató során kap­tak választ arra a gyár veze­tői, hogy mekkora lesz a me­zőgazdaság igénye ebből a típusból. Ennek az igénynek megfelelően alakul majd a termelési profil. — Az eddig gyártott típu­sokra fel vagyunk készülve, az új billenős pótkocsi so­rozatgyártására akkor tu­dunk majd rátérni, ha rendelkezünk a hidrauli­kához szükséges célgépek­kel. Amennyiben a mezőgazdaság nagy tételt igényel, úgy előre­láthatólag a jövő év negyedik negyedében kezdhetjük el a sorozatgyártást — mondotta befejezésül a vállalat főmér­nöke. Korányi Sándor VASARNAP: VÁROSI PARLAMENT Cselekvő lokálpatriotizmus A Hazafias Népfront szent­endrei városi szervezete no­vember 27-én, vasárnap dél­előtt fél tíz órakor a tanács­háza nagytermében Városi parlament címmel ankétot rendez, amelyen a városi ta­nács vb. és a Hazafias Nép­front vezetőin kívül tanácsta­gok, népfrontaktívák, intéz­ményi, vállalati vezetők vesz­nek részt, valamint mindazok, akiket érdekel városunk jele­ne, de még inkább a jövője. Mi ennek az ankétnek a célja? Elsősorban az, hogy felkelt­se az érdeklődést a város ügyei iránt és bevonja a la­kosság minél szélesebb réte­geit a váro3 közéletébe. De célja az is, hogy meghatá­rozza: mit nevezhetünk he­lyesen értelmezett lokálpat­riotizmusnak. A lokálpatriotizmus szó Tolnai Vilmos nyelvész értei­Valóban szükségük van rá? Hideg a HÉV Rettenetes buta képet vág­tam, amikor a HÉV-vel napon­ta bejáró törzsutasok az „atom- kecské”-t szidták és ócsárol­ták hibái hosszú felsorolásá­val egyik HÉV-kocsiban. Naponta bejáró rendőrtiszt magyarázta meg aztán nekem a titokzatosan hangzó szó köz- használatba vált értelmét. Mint elmondta, a vidáman el­keseredett bejárók illetik az „atomkecske” megjelöléssel ezeket a gyönyörű új HÉV- szerelvénykocsikat, melyeket közlekedési szakemberek nyi­latkozatai „korszerűnek, mo­dernnek, nagyszerűen bevált­nak” szeretnek minősíteni. Pe­dig a kocsik célszerűtlensége közismert, hibái egykori ódon HÉV-kocsijainkkal egybevet­ve, szinte felsorolhatatlanok. Az új kocsik hibáiról már kétszer írtam. A már felso­roltakon túl nem mondtam el azt, hogy a peron, vagyis be­nyíló bejárat nélküli kocsik szerencsétlen kalauzai számá­ra egyetlen ülő lehetőség nincs az egész szerelvényen. De miért lenne az ő számára, mi­kor az utasok számára sincs? Mindennapos, hogy a Margit- hídtól kiindulva már álló uta­sokkal indul el a szerelvény, a menetközben, az Árpád-hídnál és az azon túl felszállókról az­tán már nem is beszélve. Ismeretlen fiatalasszony hív­ta fel a figyelmemet a lábunk melletti széles fűtőtestre, amely megsüti az ember lá­bát — ugyanakkor, amikor ál­lomásközi ajtónyitogatások al­kalmával a másik oldalról a tél hidege veszi birtokába a másik oldalunkat. Korszerűt­len, ódon kocsijainkban a fű­tőtestet nem is láttuk, a pad alatt lévén, nem hogy a lá­bunkat kellett volna hozzá­dörgölnünk. Bejáró minisztériumi dolgo­zó mondta el nekem, hogy a gödöllői von 1 at is meg“ j^ndé- kozták ilyen szerelvénnyel, az utca 22. szám alatti állami házban is bezárva áll egy ud­varra nyíló 6x5 méteres utcai ablakos helyiség, mellette pe­dig az udvaron egy ugyan­csak üvegablakos lezárt rak­tárhelyiség. A lakók minden holmijukat a pincébe viszik, mivel nincs egyetlen kamrájuk sem. Ezekben a helyiségekben ez év áprilisáig a Járási-Városi Szolgáltató Ktsz futball-labda varró részlege dolgozott. Áprilisban azonban a lab­davarrók átköltöztek a Vörös Hadsereg útja 22. szám alá, mert a szövetkezet irodája Ugyanakkor a Duna-partra ment, a Bercsényi utca sar­kára. A szövetkezet vezetői akkor azt mondták: a helyisé­gekre természetesen továbbra is szükségük lesz. Április óta azonban, vagyis éppen hetedik hónapja ki­használatlanul állnak ezek a helyiségek. Ezt enyhén szólva luxusnak tartjuk. Figyelmébe ajánljuk az illetékes állandó bizottságnak. Családok, közületek bol­dogok lennének, ha bejut­hatnának oda. Ha már hét hónapja csak „így” van szüksége a szolgál­tatóknak a helyiségre. •ssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssi ottani járási tanács azonban el­keseredett hivatalos beadvány­ban tiltakozott ellene, aminek eredményeként azokat azonnal visszavonták s ismét a régi, jóJ bevált kocsik tértek vissza a gödöllői HÉV-vonalra. Ügy látszik nálunk is ilyen hivatalos közbelépésre lenne szükség, mert csak kétszer kell a vonalon végigutazni, hogy bárki meggyőződjék róla: Min­denki elkeseredett tiltakozás­sal veszi tudomásul az új ko­csik beállítását. Köztudomású tény, hogy a városban helyiséghiánnyal küzdünk. Lakáshelyzetünk sem nevezhető rózsásnak, hi­szen nagyon sok család még mindig igen elmaradott, kor­szerűtlen, sőt, sajnos, egész­ségtelen körülmények között él. De vannak közületek és egyesületek is, amelyek helyi­ségre vágynak. Így például a szép múltú Építők Sportegye­sülete, és a KISZ városi alap­szervezete. Ugyanakkor elvétve találko­zunk hosszú idők óta indoko­latlanul üresen álló helyisé­gekkel. így a mozi melletti volt mo­torjavító hónapok óta üre­sen áll. Folyik a huzavona, kié lesz, illetve milyen üzlet kerül oda. De például a Dumtsa Jenő lakat Károly élménybeszámolója Labdarúgásunk a tokiói és londoni eredmények tükré­ben címmel tart tájékozta­tót és élménybeszámolót La­kat Károly mesteredző a hely­őrségi klubban holnap dél­után 4 órakor. mezése szerint „helyi hazafi- ság”, „helyi kegyelet’, vagyis közvetlen környezetünk, szű- kebb hazánk szeretete. Ám az, hogy valaki szereti azt a várost vagy falut, ahol él, és ugyanakkor megelégszik az­zal, hogy ezt a „szeretetet” időnként fennen hangoztatja és közben semmit nem tesz városa érdekében, az nem lo­kálpatriotizmus! Ilyenkor a „szeretem Szentendrét” sza­vak értéke nagyon kevés. Sajnos, a tapasztalatok azt bizonyítják, hogy városunk lakosságának többsége ezek­nek az „ál-lokálpatriótáknak” sorába tartozik. Esetleges ak­tivitásuk abban nyilvánul meg, hogy kijelentéseikhez hozzáfűznek még néhány meg­jegyzést. „Szeretem, de... kár hogy olyan piszkos, rosszak az útjai, járdái, kopottak a házak, nincs ez, nincs az ... stb.” Nos, ennek az ankétnak éppen az a legfőbb célja, hogy tevékeny városszeretetre éb­ressze, nevelje a város lakóit. Arra, hogy kitekintsenek a tv mellől, a szobából, a szűk baráti körből — kitekintse­nek a városra. — Az ankét részvevői megismerkednek majd a vá­ros terveivel, a tervekkel kapcsolatos feladatokkal, és észrevételeik, tanácsaik alap­ján kívánjuk ezeket a terve­ket bővíteni, teljesebbé tenni — mondotta Marosvölgyi La­jos, a Hazafias Népfront vá­rosi szervezetének titkára. — Várjuk, hogy ötletek szülesse­nek arra nézve is, hogy mit és hogyan csináljunk. Meg szeretnénk állapítani azokat a területeket, ahol o lakosság aktív közreműködésére szük­ség van. — De feleletet szeretnénk kapni arra is, hogy mi az útja-módja annak, hogy az embereket kivihessük a város életébe, hogy városszeretetük tevőleges legyen. Azt szeret­nénk elérni, hogy tegyenek is a városért, amelyet szeret­nek, amely otthont ad nekik. Az új gazdasági mechanizmus nagyobb kezdeményezési le­hetőségeket ad a városnak. De nem csupán a tanácsappará­tus dolgozóinak feladata élni ezekkel az új, nagyobb lehe­tőségekkel, hanem a város lakóinak is. Hisz a város fej­lődése nemcsak állami, taná­csi érdek, hanem a lakosság érdeke is — Állami támogatás szem­pontjából Szentendre a hét kiemelt város egyike volt Éppen idegenforgalmi jelen­tősége következtében. A nö­vekvő idegenforgalom, a fel­merült egyre nagyobb fokú igények már eddig is sok hasznos, laikus szemmel is jól észrevehető változást hoztak a városra. Érdekünk tehát, hogy városunk még szebbé, még korszerűbbé váljon, hogy ne csak az eddig ismert ide­genforgalmi igények kielégí­tésére, hanem a várható to­vábbi fejlődés igényeinek ki­elégítésére is alkalmassá vál­jon! Távlataink vannak. A meglevő, oly sokat szapult kemping igen nagy idegenfor­galmi vonzerő. És ha elgon­doljuk, hogy rövidesen fel­épülj nálunk az országban egyedülálló szabadtéri falu­múzeum, a skanzen, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ide­genforgalmunk megtízszere­ződik. De mindehhez az kell, hogy idegenforgalmi góccá fejlődésünkkel lépést tartson a város egészének fejlődése. Ez pedig egyedül úgy válik lehetségessé, csak úgy való­sulhat meg, ha az egész la­kosság összefog városa szeb­bé, korszerűbbé tételéhez! Reméljük, az ankét eléri célját, felrázza „Csipkerózsi­ka-álmából” városunk lakóit. Horányi Sándor MINEK A TÁLCA? Medina—Hamilton—Szentistvántelep A magyar csoport titkára II. ^ — Az 1927-es, rettentő szi­^ gorú telet Sascatoonban töl- § töttük. öten béreltünk egy 5 szobát, havi 5 dollárért, össze- $ sen két széles ágya volt ^ ötünknek. S a kosztunk? Vet- ^ tünk öten huszonöt centért ^ egy disznófejet, megfőztük, s 5 öten ettük egy hétig. Ez így í ment 1929-ig. Pár hetes vasúti $ munka, pár hetes téli erdei $ munka váltogatta egymást. ^ — 1929-ben kerültem Ha­^ milton nagy városba, Ontario § államba, ahol a vasgyárba ke- ^ rültem, nehéz, de állandó ^ munkára. így ragadtam meg S ott végleg. Vasúti tengelyeket ^ hajtogattunk kézzel, majd át- § kerültem a kemencék mellé $ vaspakolásra. Ez azonban té- ^ len-nyáron, esőben és jégve- •1 résben szabad ég alatti, állat- ^ nak való nehéz munka volt. — A gyárban, a nagy közös- 5 ségben, ahol harmincöt évig $ dolgoztam, már szervezettebb $ volt az élet. 1928-ban alakult $ meg gváron belül is a ma is . létező magyar betegsegélyző ii csoport. Én is tagja lettem, mint állandó munkás 1930-tól, s szervezett magyar szocialis­ták már mozgalmi, közösségi munkákkal is megbíztak. — 1931-ben nősültem, Vas megyei magyar lányt vettem el, aki szintén varrodában, gyárakban dolgozott egész haza j övetelünkig. — 1933-ban tagja lettem a kommunista pártnak, amely akkoriban éppen illegalitás­ban működött. De mert a kor­mány rájött, hogy a föld alatt és tiltottan még erősebb mun­kát tudunk végezni, később elismert párttá lett. De renge­teg magyar barátom, ismerő­söm került a campba, kon­centrációs táborba, 1948-tól van itthon jó barátom, akinek ott lábai lefagytak. 1935-től erősödött arrafelé a szakszervezeti mozgalom is, a mi gyárunkban azonban nem tűrték és nem volt csoportja. 38 évi távvollétunk alatt mindketten egyszer-egyszer voltunk itthon látogatóban. Én 1961-ben, feleségem pedig 1955-ben, amikor munkahelye delegáltjaként a Genfben Néhány hete, azaz pardon, két hónapja, kezdték el a Mű­vészben a tálcálcat az asztalon hagyni. Nem értettem, sem én, sem mások: minek? Eddig is nagyon kulturált volt az asztalon a fekete vagy bor — íóíca nélkül. Most úgy érzem, mintha partedlit kötöttek vol­na elém, „jaj, a baba le ne egye magát!” Igaz, óriási előnye is van. Nem fér el az asztalon a tálca mellett sem az újság, sem a cigaretta. De, úgy hiszem, a tálca mást is zavar, nemcsak engem. Állandó rettegésben vagyok, hogy leverem a poha­rakkal együtt. A tálca minden más helyen csak arra való, hogy az asztalhoz vigyék raj­ta, amit a vendég rendelt, de azt otthagyni teljesen feles­leges! Tudom, hogy ellenőri pa­rancsra történik mindez, mert ez így tisztább, mintha letör­lik az asztalt. (?) Könyörgöm, szüntessék meg mihamarabb, és esetenként inkább töröljék le a vizet, amit kilöttyentettem. B. H. Az illetékes válaszol őket § I Tisztelt dr. Sz. L. úr! A Pest megyei Hírlap 1966. október 29-i száma Szentend­re mellékletében leközölték Szentendre város forgalmi rendjével kapcsolatos észrevé­teleit. Helyesnek tartjuk, ha ész­revételeivel és javaslataival a KRESZ szerint illetékes ható­ságot, a Pest megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésren- dészti osztályát keresi meg. A sajtóban leközölt észrevételei­ről csak annyit, hogy a közúti jelzőtáblákat ,1 éve helyezték ki, és azóta változatlanul ott vannak. Szentendre Fő terén pedig nem félautónyi parkoló­sáv van felfestve, hanem az járműfogalom elől elzárt terü­let. Kérjük önt. hogy észrevé­teleit lehetőleg írásban és a valóságnak megfelelően szí­veskedjék a jövőben megten­ni. Ugyancsak a javaslataival pedig, a KRESZ-szabályok hatályain belül maradni. » Öze Ferenc rendőr őrnagy, a Pest megyei Rendőr-főkapi­tányság közlekedésrendészeti osztályának forgalomszervezési főelőadója, ★ Be kell vallanunk, mi is azt hittük, hogy a parkolás célját szolgálja a válaszlevél­ben említett terület. De az igazság kedvéért meg kell je­gyeznünk, hogy — már a csa­tornázás miatt is — a „belvá­ros” területén sokszor változ­tak a táblák. A Göröe utca közlekedési iránya például négyszer változott. — A szer­kesztő megjegyzése. megtartott anyák kongresszu­sán vett részt Hamiltonban a párt ma­gyar csoportjának titkára let­tem, magyar feliratú: Magyar Otthon helyiségünkben, két széles nagy teremben rend­szeresen jöttünk össze, mi ma­gyarok, mi magyar munkás­emberek; beszélgettünk, poli­tizáltunk, gyűléseket tartot­tunk. Biliárd és kugli volt ott a napi szórakozás. — Más nemzetiségű baráti tagjai is voltak az otthonnak (mert oda csak tag léphetett be, még akár kugiizni is) s kellemetlenségeket ott csak az 56-osok okoztak nekünk és önmaguknak. A disszidensek, a nálunk fiatalabbak, képzet­tebbek, lényegesen jobban is­kolázottak. Ök verekedéseket rendeztek azonnal rendőrök­kel, békés polgárokkal, hazát gyalázó kijelentéseikkel vitá­kat, közönséges jeleneteket rendeztek, úgyhogy lassan teljesen eltávolítottuk őket körünkből. — De egész tárgyilagosan kijelentem: az ötvenhatos disszidensek Kanadában or­szágszerte erősen lejáratták a magyar név, a magyar mun­kás becsületét. Horváth Levente (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom