Pest Megyei Hirlap, 1966. november (10. évfolyam, 258-282. szám)
1966-11-16 / 270. szám
PEST MEGYEI HÍbLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CEcÍlEOVArŐsR ■BBg=" ■! ■- LM ——' ■" ■ " '■ ' ■■ '■ i—. .. , . ■■ X. ÉVFOLYAM, 268. SZÁM 1966. NOVEMBER 16., SZERDA Fáklyavivők Mit ad az új ötéves terv? Változatos a KISZ-isták politikai oktatása A kongresszus tiszteletére Teljesíti vállalását az abonyi üzemegység Együttes ülést tart az MSZMP és a KISZ járási végrehajtó bizottsága Ma délelőtt 9 órai kezdettel a járási KISZ-bizottság épületében együttes ülést tart az MSZMP és a KISZ járási végrehajtó bizottsága. Az ülésen a KISZ Központi Bizottsága állásfoglalása a KISZ-munka néhány időszerű kérdésében című vitaanyagot tárgyalják meg a párt és a KISZ járási vezetői. Ezen a végrehajtó bizottsági üiésen részt vesz és beszédet mond Ménes Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára. Ceglédre látogat Arató András, a KISZ Pest megyei Bizottságának első titkára is. Országgyűlési képviselő fogadóórája November 18-án, pénteken délelőtt 9 órától 12 óráig a városi tanács épületében, a 11-es szobában fogadó órát tart Benke Lajosné országgyűlési képviselő. Alig pár hete még az a hír szállt kukoricaillattal illusztrálva, hogy a város népszerű kis büféjében őszidőben főtt kukoricával kinálgatják a kedves vendéget. Fött-ku-ko-ri-ca !!! — Kinek is hiányzott volna a szőlő, a körte! Iszkiri: gyerünk kukoricát enni — noszogatták egymást a járókelők, és jobban fogyott, mint vásárkor a törökméz. A kukorica elfogyott. Felváltotta a gesztenyepüré. Örömmel üdvözölték a gyerekek — még a fogyókúrára hivatkozó vasfegyelmű felnőttek sem tudtak ellenállni a tejszínbóbitás, vanília illatú édességnek. Tegnap egy kutyafuttaduplára betértem a boltba. Álltam a pult előtt, s míg a kávé készült, az üvegpolcokon ingerkedö nyalánkságokkal szemeztem. Egyszer csak: — nem, ez nem lehet igaz! — szimatoltam az íivegketrec felé. Barnára sült héjjal narancsszín sülttökszeletek sorakoztak az egyik tálcán, gyerekkorom ritka csemegéje. Sebtiben számolni kezdtem az ujjaimon, mikor is ettem ilyet utoljára. Kevés volt hozzá a két kezem... Kicsit zavartan — felnőtt létemre — a kávé mellé kértem egy szeletet. — Uramisten, most fognak kimosolyogni az asztaloknál ülők... Vittem fehér kistányéron á zsákmányom. Lesz ami lesz. Hely csak az egyik sarokban bolt. Letelepedtem, és a ■„ biztonság kedvéért” körülnéztem. A szomszédos asztaloknál ugyancsak kandi teHáromszor több befőttes üveg fogyott a tavalyinál Szinte naponta változik Cegléd központjában az egyik üzlet kirakata. Egymást váltják benne a tárgyak, a háztartásban és a lakásban nélkülözhetett en eszközök. Ez a bolt az Üveg- és Porcelánáruk Boltja. De bármennyire is fogy az áru, a vásárlók igényeit nem könnyen elégítik ki: a nagykereskedelmi vállalat nem tudja mindig teljesíteni a bolt megrendeléseit. Gyakran keresnek a vásárlók modernebb formájú tányérokat, étkészleteket, keresik a csiszolt üvegkészítményeket, a boros- és vizespoharakat, iikőröskészle- teket. A nyári befőzések idején ez a bolt látta el Ceglédet és az itt vásárló környékbelieket üvegekkel. Az idén a szokásosnál jóval nagyobb volt a kereslet: háromszor annyi befőttes üveget értékesítettek, mint a múlt év nyarán. K.onyveKet, brosurakotege- ket hozott a posta a KISZ Ceglédi Városi Bizottságára. Egy kicsit késve ugyan, de megérkeztek, a KISZ politikai körök ismertető anyagai. Balogh György titkár elmondotta, hogy az idei oktatási évben a foglalkozásokon kintetek lestek: na, ugyan, mire fájt az új vendég foga? — Mert hogy ők is sült tököt eszegettek. Igazi, illatos, aranysárga „malacgyümölcsöt”. És szembe i, az üvegfal mögött akár meg is pukkadhatott mérgében a gesztenyepüré, a tejszínhabjával egyetemben... —es Az elmúlt napokban kedves esemény színhelye volt a Mészáros Lőrinc általános iskola. A VII. B és VIII B osztályok tanulói ünnepi rajgyűlésre hívták meg Zsadony Miklós veteránt, akit november 7-én tüntettek ki a Munka Érdemrend bronz fokozatával. Zsadony Miklós, aki 1919- ben, a Tanácsköztársaság idején, a ceglédi direktórium elnöke volt, szívesen tett eleget az úttörők kérésének, hogy a régi harcokról és saját mozgalmi életéről beszéljen. Főleg az érdekelte az úttörészvevő KISZ-tagok összesítését már elvégezték. A felmérésben szereplő adatokból kitűnik, hogy az idén valamivel csökkent a politikai oktatásra jelentkezettek száma. Ez viszont azzal magyarázható, hogy az állami oktatásban, az alap-, közép- és felsőfokú oktatásban részt vevő fiatsalok száma jócskán szaporodott. — Cegléd középiskoláiban, ipari és mezőgazdasági létesítményeiben működő ifjúsági alapszervczetcink közül 37-ben folyik önálló KISZ-oktatás, a kongresz- szusi körök és az ifjúsági akadémia jegyében. A résztvevő fiatalok száma meghaladja a 700-at, és ezenkívül még szocialista brigádok tagjaiként, párttagjelöltként, KISZ korosztályból „kinőtt” ifiként a pártoktatásban 114-en vesznek részt. Ez a szám a városi KlSZ-alapszerrőket, hogy mi o párt és hogyan lesz valaki kommunistává. A látogató elsősorban személyes tapasztalatai alapján adott választ a kérdésekre. Ezzel a találkozóval a két osztály tanulói a Vörös zászló hőseinek útján mozgalom egyik felhívásának tettek eleget, amely arra hívja fel a pajtásokat, hogy kutassák fel és ismerjék meg a vörös zászló hőseinek eszméit és harcait, gyűjtsenek adatokat a pártról, a forradalom diadaláról. Tóth Imréné vezetek tagságának 70 százalékát öleli fel. Ezenkívül természetesen a középiskolákban, a gyors- és gépíró iskolában és az iparitanuló-intézetben, az ifjúsági akadémia és a politikai vitakörök foglalkozásain több, mint 1800 fiatal vesz részt aktívan. • — A politikai előadások oktatóét szinte valamennyi helyen a pártszervezetek biztosították. Ennek egyik oka; az oktatásnak, a gazdasági és politikai munkával való kapcsolata. A kongresszusi körök többük közt a fiatalság körében a kommunista ifjúsági mozgalom forradalmi hagyományainak felelevenítésével, példaképek megismertetésével foglalkoznak. Ez a témakör a Fáklyavivők nevet viseli. — A szocialista gazdaság kérdéseivel kapcsolatban a gazdasági mechanizmus reformjával, népgazdaságunk fejlesztésének harmadik ötéves tervével, a mezőgazdasági reform kérdéseivel, népgazdaságunkkal és a termelőüzemek működésének ismereteivel gyarapítják ismeretei-] két a politikai körök hallgaA ceglédi labdarúgó utánpótlás iránt vajmi kevés az érdeklődés — gyakran még egyesületen belül is. Jövőbeni helytállásunknak, sikereinknek pedig ez az egyedüli alapja, arról nem is szólva, menynyi örömet tudnak ezek a fiatalok szerezni a szurkolóknak. Mi a helyzet a CVSE-nél? Elekes József után most Füle Sándor, a ceglédi labdarúgás egykori kimagasló egyénisége bizonyította be, hogy mint nevelő, edző ma is megbecsülendő értéke labdarúgósportunknak. A szerény és szűkszavú edzőt legbeszédesebben az eredmény dicséri: veretlenül nyerte meg csapatával a területi ifjúsági bajnokságot! — Huszonhét játékosból áll keretem, amellyel foglalkozom — mondotta Füle Sándor. — Heti kétszeri edzéssel készítem fel a fiúkat, akiknek szorgalmuk és tehetségük mellett magatartásuk is olyan példás volt, hogy megnyertük a sport- szerűségi versenyt is. Százegy lőtt gólunkkal szemben csupán 8 gólt kaptunk s a góllövőlista élén az igen jó csatárerényeket felmutató Szebenyi áll 22 góllal, akit Kábák Sándor és Rimóczi követ 17—17 góllal. — De álljon itt mindazoknak a neve, akik munkájukkal és példás magatartásukkal részesei a bajnoki címnek: Gsurgai Ferenc, Demeter István, Dengi József, Dobos Sándor, Farkas Ferenc, Farkas László, Halmai József, Holló László, Józsa Sándor, Kábák Sándor, Káplár Kálmán, Kiss Attila, Labore Pál, Lipák György, Nagy András, Nagy István, Raj József, Rimóczi József, Sági József, Szebenyi Béla, Valkai JóA Ceglédi Gépjavító Állomás abonyi üzemegységének brigádjai is lelkesen bekapcsolódtak vállalatuk kongresszusi munkaversenyébe. Tennivaló az abonyi üzemegységben is akadt bőven. A kombájnjavító részlegben dolgozók brigádja vállalta, hogy teljesen felújítja a kocsimosót, társadalmi munkában, a napi munka után. Emellett elhatározták, hogy a javításra beérkező kombájnokat 3 órával rövidebb idő alatt, és a vállalt határidőre, pontosan elkészítik. A javítási munkák minőségével is a legjobb eredményt tervezték elérni. A munkagépjavító részleg dolgozói az aratógépek jaKét ki|S pavilon áll ősz eleje óta a Rákóczi úton, a kézi- labdapálya mellett: a földművesszövetkezet új zöldségelárusító helye és a nem soká megnyíló kis élelmiszerboltja. A vonathoz járók és a környék lakói közül igen sokan és örömmel veszik igénybe szolgáltatásait — a friss zöldzsef, Vágó Gyula, Veres Sándor és Záhonyi László. Játékosaim tehetségét igazolja, hogy már többet figyelemmel kísérnek közülük a II. és az I. csapatban is. Záhonyi például egészen jól szerepelt az első csapatban, és ezzel állandósította is ott a helyét. Hasznos segítséget nyújt a munkában Kábák Sándor, aki tíz éve látja el az intézői munkakört, odaadó lelkiismeretességgel, időt és fáradságot nem kiméivé. Kár, hogy az egyesületben alig törődnek az ifjúságiakkal, pedig szorgalmas, tehetséges és fegyelmezett fiúk ezek, akikben sok öröme telhetne mindenkinek! Reméljük, hogy az egyesület vezetősége a jövőben nagyobb érdeklődést mutat a fiatalok iránt és jobban felkarolja őket. v. A Ceglédi Kossuth Építők NB Il-es kézilabdacsapata a tél folyamán, a Budapest XIII. kerület által rendezett kosárlabdatornán vesz részt, A versenyen való szereplésről Budai Zoltán edző a következőket mondotta: — Elsőrendű feladat a csapat összekovácsolása, az ifjúsági játékosok felhozása. Csapatunkban sok változás történt, olyan játékosok váltak el tőlünk, mint Bujáki, Nagy- győr, Pánczél és Török. Juhász és Hörömpő most kezdik kétéves katonai szolgálatukat. örvendetes viszont Szalkay visszatérése. A hiányt igyekszünk saját nevelésű jávítását végzik határidőre, és kiváló minőséggel. Gépenként 10 órát takarítanak meg, ennyivel hamarabb teszik üzemképessé valameny- nyit. Emellett vállalták, hogy az üzemegység területén a parkot is gondozzák. A szervizműhelyben dolgozó brigád is főként időmegtakarítást vállalt. Minden javításra beérkezett gépet az utalványon számított munkaidőnél két órával hamarabb javítanak meg. A brigádok vezetői: Polónyi Jenő, Egedi József és Guti Tibor szavára és példamutatására az üzemegység valamennyi dolgozója lelkiismeretesen teljesíti a kongresszusi brigád vállalásokat tékosokkal pótolni. A nehézségek ellenére az idén is az első helyen szeretnénk végezni, de nem ez elsőrendű célja részvételünknek. Az együttes vasárnap a torna első fordulójában a Budapesti Május 1 Ruhagyár I. osztályban szereplő csapata ellen lépett pályára. — Szalisz- nyó — Vass, Jónás, Rossi, Tu- kacs, Godó. Csere: Farkas, Szabó összetételű ceglédi gárda 13:9 arányban győzött. A találkozón a fiatalok igen jó teljesítményt nyújtottak. Góldobók: Jónás 6, Vass 3, Rossi 2, Tukacs, Godó 1—1. (gór) Pontyok, harcsák — a Rákóczi úton A Ceglédi Vendéglátóipari Vállalathoz tartozó éttermek minden héten friss halszállítmányt kapnak. Az 500 kilós tételből bőven jut a Magyar Étterem konyhájára is. Imre bácsi, az áru kísérője, már a tartályból halássza a fogast, pontyot, harcsát és csukát. AVíre, sült tökkel Válaszolt: a direktóriumi elnök tói. (—ás) SPORT Több figyelmet a labdarúgó utánpótlásra! A ceglédi ifik veretlenül nyerték az ifjúsági bajnokságot KÉZILABDA Jó kezdés a budapesti terembajnokságban ségfélét, káposztát, karfiolt* paprikát és tojást. Az áruk egy részét termelő-^ szövetkezetek szállítják, szerződés alapján: az fmsz így gondoskodott a rendszeresen* frissen érkező áruszükségletről. A tervek szerint a szomszédos kis élelmiszerárusítd is hamarosan megnyílik. TORNA Szombaton és vasárnap „csatazajtól” visszhangzott a Kossuth Gimnázium tornaterme. Szombaton a másodosztályú, vasárnap az első osztályú serdülő torna csapatbajnokságot bonyolították le. A verseny mindkét osztályban többfordulós volt. A másodosztályúaknái kettő, az elsőosztályúaknál négy fordulóban döntötték el az elsőséget. Serdülő II. osztályú lányok: 1. Ceglédi Építők A: Gruiz, Szabó, Vincze, Farkas, Etédi, Tóth. 2. Nagykőrösi Sportiskola. 3. Ceglédi Építők B. Vasárnap a megyei csapat- verseny is folyt. Ez a vetélkedés mind a fiúk, mind a lányok csoportjában a békéscsabaiak javára dőlt el. A megyei bajnokság eredményei: fiúk: 1. Nagykőrösi Sportiskola, 2. Ceglédi Építők, 3. Váci Sportiskola. Lányok: 1. Ceglédi Építők: Tóth, Bunkó- ezi, Verba, Etédi, Horváth, Kerekes, 2. Váci Sportiskola, 3: Nagykőrösi Sí.