Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-11 / 240. szám

MST ■ccm 1966. OKTÓBER 11., KEDD KÖNYVESPOLC A Francia Kommunista Párt vitaanyaga (Korunk világnézeti kérdései) A Francia Kommunista Pártban már a harmincas években is élénk ideológiai élet zajlott. Ezekre a hagyo­mányokra támaszkodva bon­takozott ki az SZKP XX. kongresszusa után az az ele- \ren, pezsgő filozófiai légkör, az az eszmei offenziva, amely a Francia Kommunista Pár­tot ma jellemzi. Ezeknek a legfőbb ideoló­giai kérdéseknek a megtár­gyalására gyűlt össze a Fran­cia Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága Argenteuil- ban 1966. március 11—13-án. Ennek a plénumnak az érde­kes anyagát tartalmazza a Kossuth Kiadónál megjelent dupla kötet. A vita során sok érdekes kérdés merült fel. Mik a párt feladatai a munkásegység te­rén? Milyen problémákat vet fel a katolikusok felé kinyúj­tott kéz politikája? Mi a val­lás szerepe, egyértelműen ne­gatív-e vagy tartalmaz huma­nista elemeket? Hogyan kell a katolikusokkal a párbeszé­det folytatni? Milyen munkát kell végezni az értelmiség kö­zött? Mik a filozófiai kutató­munka feladatai? Mi a marxizmus és a humanizmus kapcsolata? Kapcsolódhat-e egymáshoz a tudomány és az ideológia? Milyen követelmé­nyeket támaszt a szocialista forradalom békés útja Fran­ciaországban? Mi lesz a több­pártrendszer szerepe a jövő szocialista Franciaországéban? Ezekre a kérdésekre adott a központi bizottság plénu- mr érdekes,’ színvonalas, tu­dományos válaszokat. Vők a rémmmaniikának A Pest megyei Kishajózási és Javító Vállalat a Dunán hídpótló szerepet tölt be. Je­lenleg 22 helyen biztosítja a közlekedést. Berényi István, a vállalat igazgatója „öreg hajós” már. Kiderül; nemcsak a hajókhoz kell értenie, de még a csilla­gászathoz is. Az égiek tevé­kenységétől függ, hogyan te­lítődik a Duna, milyen az idő­járás, végső soron pedig: hogyan merül a „ladik“. Ezen a nyáron elég változatos volt a helyzet. Bár pusztító árvíz nem rombolta a parto­kat, mégis megesett, hogy na­pokig leállították a teherfor­galmat, mert a kompot nem volt hová biztonságosan ki­kötni, úgy megemelkedett a víz. Na persze, már ladikról sem igen lehet beszélni. Odalett a Diesel-motoros átkelés Mit építenek Horányban? Lenne kishajó sétautakra Vénasszonyok nyarán is nyílnak a rózsák Mindennap friss bordó Bakkara és rózsaszín Könige Hoer az üzletekben Itt az ősz. Már hűvös a reg­gel és hamar megjön az este. Elmaradtak a forró nyári na­pok, itthagyva az almát, a sző­lőt, szilvát, s megannyi ham­vas gyümölcsöt. A határ, az erdő színt váltott. Még hara­goszöldben áll a tölgy, de már halványsárga a cser, füst­fehér a rezgőnyárfa és bíbor­vörösben díszeleg a cserszö- mörce. Dobogókő csipkés bó­bitája rozsda-barnába öltözött. Csikóvár, Kőhegy lejtőjén tö­rik a kukoricát; a déli részen pedig rnár zsendül az őszi ár­pa. A Dömörkapuból, amely megnyitja az utat ízbég felé, jól látni a völgyben a Mat- hiasz János szőlő és gyümölcs tsz virágzó rózsatábláját. A piros Klaus Stöttebetter, a sár­ga Krinszk Ramson, a Eakka- ra bordó, a rózsaszín Könige Hoer illata megüli a vidéket, elnyomja még a kevélyen uralkodó birs szagát is. A sorokban lányok. Hosszú szárral vágják a bimbókat. Mire kiérnek a tábla végére, akkora csokor van náluk, alig látni őket. Mozgó rózsabokrok A tüskék szúrását nem érzik, ^ bőrükön a karcolásnak nyomai sincs. Pedig mindennap össze-? szedik azt, amelyik már meg-§ mutatta színét, megpattant ^ zöld díszlevele. k S van olyan, amelyik oltványt messze külföldről hozták és nyolc forintot is adtak darab­jáért. Elsősorban nem is a pénz miatt volna baj, ha nem foganna meg, hanem a fá­radságért, időért — hiszen egy évet veszítenének — no, meg nem mindig lehet azt a fajtát beszerezni, amit sze­retnének. Ugyanis a rózsakertészek szenvedélyes gyűjtők, s jobban vigyáznak a leg­szebbekre, mint a tegkényéi sebb filatelisták ritka, pótol­hatatlan bélyegeikre. Ezen a területen itt a he­gyek közé szorult völgyben pár éve még rossz legelő volt A szamárkóró, meg a macska­tövis helyén milliókat érő ró­zsa virul. Igaz, hogy sok fá­radsággal jár a gondozása, a legigényesebb növények egyi­ke, mert mindennap be kell járni a területet, leszedni a a bimkókat, osztályozni, kö­tözni, szállítani pontos idő­ben. A vadhajtásokat alig, hogy szétbontotta levelét, le kell vágni. Háromnaponként porozzák, hogy lisztharmat meg ne lepje és minden hé­ten kapálják. Sokféle rózsájuk van, pedig még csak három esztendeje foglalkoznak vele. Szenvedé­lyesen gyűjtik össze a leg­szebb fajtákat úgy a Fekete- tenger partjáról, mint a fjor- dok hazájából. Hírük mór messze eljutott. Több neves külföldi -rózsa- kertész járt náluk, hogy ki-ki á legszebbeket cserélje. Már kétszer vettek részt rózsabe- mutatón, díjat is nyertek. Ám ők tudják azt is, hogy még két év kell ahhoz, hogy a több száz fajtából olyan ki­állítást rendezzenek, mint Er­furtban szoktak, s ne csak itt­hon, hanem a világ minden táján úgy tartsák őket Szá­mon, mint a rózsatermesztés mestereit. András Ida révészélet romantikája, Die­sel-motor szántja a folyamot, az húzza a terhet. Alig öt-hat olyan átkelőhely van még, fő­leg a soroksári Duna-ágban, ahol megteszi a köteles von­tatás, mivel napi 5—6 fordu­lónál több nem akad. Egyelő­re nem is tervezik, hogy a so­roksári Duna-ágban nagyará­nyú változtatást hajtsanak végre. Itt a vízjárás állandó, a forgalom fellendítésére sincs mód. A régi, fából készült hajó­kat lassan kicserélték. Mór csak az öreg Csilla szorgalmaskodik Százhalom­battánál és az Árpád, Sziget- szentmárton alatt, bár ennek a testét már vasból építették. A többi meg hol itt, hol ott lelt új hazára, mint például az Ajtony, a tatai öregtó vi­zét szántja. — Bizony, a Duna vize eszi a hajókat — mondja az igaz­gató. — 1200 üzemóra után már nagyjavításra van szük­ségük, hiába a minium és a festék, rozsdásodik a hajófe­nék. A horányi hajóépítő üzem kettős feladatot lát el. Itt ja­vítják a forgalomban megfá­radt járműveket, ugyanakkor új hajókat is építenek. Nem­csak a Pest megyei Kishajó­zási Vállalatnak — saját használatra — hanem másho­vá is. Év végéig például elké­szül egy öt ven tonnás komp­hajó, Mohács számára. Pest megyének tavaly három, az idén egy állóhajó épült. Ezek a révállomást vannak hivat­va pótolni. Még ebben az év­ben átadnak a forgalomnak egy ötven személyes kompot is. Hol teljesít majd 'szolgála* >’tbf? Azt-még az igazgató sem tudja! Majd ott, ahol a leg­sürgősebb az igények kielégí­tése. Ezek az állóhajók és kompok usvan is a műszaki áiiagcserét biztosítják, sajnos az állományt nem szaporítják. Nyáron többen fordultak kérdéssel a szerkesztőséghez is, miért nem szerveznek rö­vid sétahajózásokat a Duna­kanyarban, Visegrád, Leány­falu, Nagymaros térségében? Érdeklődésünkre Berényi István készségesen elmondta, ha engedélyeznék, szívesen vállalnák a feladatot. Az átkelőhajók erre a célra kitűnően megfe­lelnének. Modernek, kényel­mesek, utasaik két átkelés kö­zött csendes felüdítő sétát te­hetnének a festői partok kö­zött. k. m. 70 ÉVES A MOZI A MOM Művelődési Házá­ban a budapesti művészeti hetek programjában nyitják majd meg rövidesen a „70 éves a mozi” című tárlatot. 60 tablón 200—250 kép, kü­lönböző dokumentumok és grafikák mutatják be, hogyan született meg és fejlődött napjainkig a legfiatalabb mű­vészeti ág. Mesterséges tavak a Mecsekben A Mecsek egyik legszebb ré­szén, az Orfűi völgyben va­sárnap ünnepélyesen felavat­ták a Mecsek hatodik, s egy ben legnagyobb 30 hold kiter­jedésű mesterséges üdülőtavát. Egyéni profilt kap a megye négy nagy városi múzeuma Az V. múzeumi hónap ér­dekes és színvonalas esemé­nyei — mint az a beszámolók­ból kitűnik — azokra az in­tézményeinkre terelték a fi­gyelmet, amelyeknek olyan fontos szerepük van az általá­nos műveltség fejlesztésében. Pest megyében is előtérbe ke­rült a múzeum-ügy, és a me­gye különleges helyzetére fel­figyeltek azok is, akik orszá­gosan irányítják ezeknek az intézményeknek a sorsát. A megyének nincs közpon­ti múzeuma, a területén működőknek — ki­véve a visegrádi Mátyás ki­rály Múzeumot, amely a Nem­zeti Múzeum szerves része — központi igazgatósága azon­ban van. A megyei hálózat ti­zennégy önálló múzeumának dolgait dr. Mezősi Károly igazgató intézi, és ellenőrzi a kisebb helyi gyűjtemények működését is, amelyeknek száma körülbelül azonos az önálló múzeumokéval. Dr, Mezősi Károly a Pest megyei múzeumok távolabbi terveiről érdeklődésünkre a következőket mondotta: — Arra törekszünk, hogy minél előbb kialakítsuk nagyobb múzeumaink egyéni profilját. Szentendre múzeumának, megfelelően helyi adottságai­hoz és hagyományaihoz, kép­zőművészeti profilja lesz, a nagykőrösinek természettudo­mányi, különösen növénytani, a vácinak helytörténeti és néprajzi, a ceglédinek pedig a forradalmi hagyományok hangsúlyozásával ugyancsak helytörténeti. A múzeumok fejlődését a - legtöbb helyen kedvezőtlen elhelyezésük aka- dáivozza. Vácott például kis magánházban szorong, állandó kiállítása mellett időszaki ki állítások rendezésére ezért alig van lehetőség. Kár volt Vác régi műemlék házait, a kanonokházakat lakáscélokra igénybe venni. Megnehezíti a fejlesztést az is, hogy múzeumainkban nagyon kevés a szakképzett muze­ológus. Az egész megyének ez idő sze­rint mindössze két régésze, két néprajzosa, egy legújabb- kori történésze és egy iroda­lomtörténésze van, közülük kettő csak az idén került hoz­zánk. Bízunk benne, hogy a harmadik ötéves terv végre­hajtása a mi muzeológus gár­dánkat is megerősíti, mert szinte nélkülözhetetlenül szük­ségünk lenne legalább egy természettudományos és egy művészettörténész muzeoló­gusra is. Ma már mindenki elismeri, hogy a múzeum a népművelés igen fontos szerve, amely már nem befelé, öncé­lúan dolgozik, mint a múltban, hanem hatékonyan és igen széles körben terjeszti az álta­lános műveltséget. Ennek pe­dig legdöntőbb bizonyítéka a múzeumok látogatottságának rohamos emelkedése. m. 1. Pár óra múlva már a Batthyány téri piacon § tülekednek érte a virágárusok, ^ meg Berlinben, Londonban, ^ Moszkvában kerülnek eladás-^ ra, mert sokat szállítanak be-? lőle exportra is mindaddig,? amíg a dér le nem csípi szír-? mát. ^ Ám jövőre télen is nyílik itt ^ rózsa. Azon a 2200 négyzetméteren, ^ ahol most még csak júniustól^ november elejéig virul har- ^ mincezer tő bársonyos szirmú^ Mastite, most üvegházat épí-? tenek. Már ott vannak az? ágyás szélén a tartóoszlopok, ^ üvegtáblák, cement, mész, § minden, hogy elkezdhessék az^ építkezést, mihelyt vége a ^ vénasszonyok nyarának és ^ megjöttek a ködös, nyirkos na- ? pok. $ A szomszéd táblán nyitják még a vad bokrokat. ^ Két kertész asszony, Ballai ? Lászlóné és Csurgai FerencnéS Ceglédről jött ide. Oltanak. ? Naponta négyezer tövet. Aho- ^ vá egy héttel előbb pójálták^ be az idei sláger, a Margaré- ^ ta Jónás szemét, már duzzad, ^ egy sem sorvad belőle. Tehát ^ megfogantak. Az asszonyok ^ tízezer forintot visznek haza? havonta. A főkertész, Ispán ? Antal igen elégedett munká-? jukkái. Gyakran mondogatja jövőre is őket hívja el oltani, ^ mert nemigen dobja ki a ne- ^ mes szemet egy sem, amit ők ^ bevágtak. Kár is lenne, hiszenN A dunyha — Egy frászt. Itt jön már ki a sok duma — mutatta a könyökét. Az árokparton ültünk, füvet rágcsálva, nagyokat hallgatva, eddig belebá­mulva a limonádészínű levegőbe, Valami olyat moroghattam, vagy ta­lán csak ásítottam, hogy hiába lel­kesednek a festők Párizs lágy kontú­rokat vibráló levegője miatt, ezt az áttetszőén puha simaságot csak ná­lunk lehet látni, kora őszön. — Uhum — motyogta vissza és ki­köpte az agyonrágott füvet. — Haza is hozza a szivük a ilisz­szidenseket __ E kkor mondta tömören, hogy: frászt. Es felült. — Ti, firkászok, annyira odavagy­tok azért, akik hazajönnek, hogy az embernek már hányni volna kedve. Csak az a klassz, aki hazajön. S aki el se ment? A fene a bibliátokra... Ráírjátok, hogy Marx, aztán nektek is a megtért birka az ájuldoznivaló. Hasra feküdtem. Mindenhez volt kedvem, csak ahhoz nem, hogy vi­tatkozzam. Meg mi a nyavalyát vi­tatkozzam olyan marhaságon, hogy biblia, megtért bárány, meg efféle. De már belejött a dumába. Egy he­te, vagy még annyi se, hogy isme­rem, de annyit már tudok róla, hogy a felesége tejföllel főzi neki a lecsót, hogy a lányát nem engedi majd or­vosnak, mert néhány év múlva az már nem lesz jól fizető szakma, s még azt, hogy órákig képes hallgat­ni és utána órákig beszélni akármi­ről. — Ha kimentem volna? Csuda klassz srác lennék, mi? Pedig én is kimehettem volna. De nem mentem. Mit gondolsz, miért? Elmondjam? — El — nyögtem bánatosan, mert tudtam, hogyha tiltakozom, akkor is elmondja. Csak úgy tovább tart. — Azt hiszed, azért, mert felsaj- dult a hazafiúi szivem? — Nem hiszem... — Ne is. Mert nekem csak a fo­gam sajdult meg akkor, de nem a szivem. Az nem. Mitől sajdult volna és miért? A faterom jegyző volt a múltban. Istenemre, becsületes em­ber, már 45-ben se tudtak kicsiholni ellene semmit. Jegyző volt, nyolc gyerekkel, szülésben rokkant asz- szonnyal, az anyámmal, de jegyző... Ezért aztán akkor rúgtak belém és ott, ahol akartak. Osztályidegen, sőt, osztályellenség voltam. Hát a rúgá­sokért sajgott volna a szívem? Össze is pakoltunk már az asszonnyal. Si­vár szoba, konyha, gyerek nincs, csak rúgások emlékei, mi a fenének maradjak, így gondoltam én is, meg az asszony is, Ö már akkor a szövő­dében dolgozott, neki különösebb ba­ja nem volt, de az asszonyom volt, hát jött velem. Azaz, hogy jött volna, ha a dunyha közbe nem jön... — Micsoda? — hökkentem meg a váratlan szereplőn. — Dunyha — mondom. Egy vacak, tyúktollal töltött dunyha, az egyetlen és közös takarónk abban az időben. Csodálkozol, mi? A hortobágyi dé­libáb, a dunai hidak és a csárdás he­lyett egy dunyha tartott itthon. Pe­dig így volt: Mondja az asszony: Te, Feri, és a dunyha? Mit akarsz te azzal a dunyhával? — mondom én neki. Hát, hogy vigyük. Azt! Anti, te meg vagy őrülve... Hát azzal kezdjem az életemet a szabad világban, hogy ott állok a határ má­sik oldalán, hónom alatt a koszos dunyhával és nézem, amint röhögnek rajtam? De hát ez a dunyha, Ferikém.I Semmi dunyha, a Krisztusát neki... Olyan világba megyünk, ahol nem egy dunyhát, de tíz pluma-paplant is vehetsz ...te ostoba némber... Hát, gondold már el? Ott állsz majd a bécsi Opera előtt, hónod alatt ez­zel a dunyhával? Akkor miért nem visszük a konyhaszekrényt is? Meg a hokedlit is, mi? Nekem a hokedli nem kell, nekem innen semmi sem kell, bútor, holmi, azonfelül, amit becsomagoltunk, de a dunyhát azt visszük — makacsko- dott Anti. A dunyhát márpediglen, azt nem, ordítottam rá dühösen, mert tíz óra elmúlt, és bármelyik percben jöhet­tek volna értünk. Akkor én nem megyek. Ha a dunyhát nem visszük, akkor menj egyedül, én nem megyek, kezdett el pirosodni az orra hegye. — Képzelje el — harapott bele egy újabb fűszálba —, azt mondja nekem az asszony, este tízkor, össze­pakolva, hogy a dunyha nélkül nem jön. Kérdem tőle, hogy miért? Mert a dunyha neki a hazát je­lenti. A dunyha? Elfogott a röhögés, öt meg erre most már a sírás. Igenis, a dunyha. Merthogy ö ott­honról nem kapott semmit, mert hozzám jött feleségül, de bent az üzemben a brigád fél évig gyűjtötte neki a tyúktollat, mert libára vég­képpen nem telt, hogy meglegyen a dunyhája. Neki a dunyha nem duny­ha, hanem a brigádja, az üzeme, az emlékei,, a hazája, és bőgött, mintha nyúznák. En meg ott álltam, mint egy félhülye, nem tudtam, ordítsak, káromkodjak-e, üssem vagy vígasz- taljam-e. Neki akarunk vágni a vi­lágnak, s egy tyúkszaros dunyha miatt maradjunk itthon, mert neki az a hazája. Szóval, ha dunyha nincs, te nem jössz, kérdeztem. En nem. A dunyhával igen, szorí­totta össze a száját. Néztem a dunyhát, jó meleg, puha dunyha volt, az tény. Ami jó és szép volt az utóbbi években, na, hogy is mondjam, szóval, arról a dunyha igen sokat tudott volna beszélni, ez tény. De hát egy dunyhát nem cipel­hetek végig a fél országon, át a hatá­ron, aztán talán át egy fél világon. Mi az isten csodáját csináljak. Az igaz, hogy jólesett, nagyon jólesett, amikor az asszony nevetve, boldogan hazahozta az üzemi nászajándékot. Nem is csak azért, hogy takaró volt, hogy meleg volt. Igen, úgy éreztem, akkor, amikor kaptuk, hogy lám, mégis vannak s talán nem is keve­sen, akik nem rugdossák az embert, csak azért, mért semmi mást nem csinált, mint állítólag rossz helyre született... S ahogy néztem az asz- szony könnyes arcát, a kicsit már megviselt dunyhát, valahogy megne­hezültem. Olmos lett a lábam, súlyos a szivem, aztán magam sem tudom, miért, elkezdtem együtt hüppögni az asszonnyal. Szégyelltem magam ku­tyául a könnyekért, nem sírtam én még gyerekkoromban sem, és most, tessék... Szóval... Anti ... A dunyha ... Igen... Az... Legyintettem. Nagyot sóhajtottam, aztán rászóltam: pakolj ki, mara­dunk. De te leszel ennek az oka. Nélküled csak nem megyek, hogy ott rohadna a vacak dunyhád, ahol van ... Anti rám nézett, letörölte a könnyeit, nem szólt egy szót sem, csak hozzáfogott, hogy mindent visz- szapakoljon ... Látod, ha akkor ki­megyünk, most firkálhatnál messzi­ről hazajött hazádfiáról, hogyan tet­szik, mint tetszik, és ha tetszik, miért tetszik... — Es a dunyha? — kajánkodtam a kérdéssel. Meghökkenve nézett rám, aztán tanácstalanul széttárta a karját. — A fenét... Tényleg. Nem is tu­dom már, mi lett vele — nagyot nyújtózkodott. — Jobb a paplan ... — tette hozzá kacsintva. Gyurkó Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom