Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-08 / 238. szám

Cegléd, Dóssá Képe Tsa Elsők t agiunk, de várjuk meg a végét Francia-villámkulcs a napi szerszáma a ceglédi Dózsa Né­pe Tsz főagronómusának. Éppen Lovas Feri tárcsájával bajló­dott a tábla közepén, amikor felkerestem. — Nem mennek, nem men­nek úgy, ahogy szeretném. Hosszak ^zek a gépek — zsör­tölődött. — A DT már befe­jezte ezt a táblát, a vetögép is itt áll, a tárcsa meg nem megy. Segíteni kell. A kihe­lyezett három gépállomási sze­relő nem győzi a sok törést, szakadást megjavítani. így hát ahol érjük, segítünk. — Az 1971 holdnyi közös szántóból 1055 holdat már fel­szántottunk. Ebből 550 hold vetőszántás volt. Ezért sike­rült időben elvetni a rozsot, őszi árpát és az őszi takar­mánykeveréket. Búzából még csak az első 100 holdas táb­lát fejeztük be. — Jól haladunk a betakarí­tással is. A 80 hold cukorré­pának már az utóját szedik. Gyenge az idei termés, víznyo­másos szikes talajban volt. A terven felül vetett 83 hold napraforgó jól fizetett, 13 mázsás átlaggal. A tarlóba vetett kölesünk is megadja a hét mázsát. — Látja ezt a táblát? — mu­tat a tanya előtt balra — ezt most kezdjük leszántani. Zöld­trágyázunk. Mi a tervezett 350 hold helyett 500 holdat trá­gyáztunk meg. — Kukoricatörés, szüret és az egyéb betakarítási mun­kák terv szerint haladnak. — A vezetőség a munka ér­tékelésével is foglalkozik. Az őszi versenyben a legutóbbi eredmények alapján első he­lyen állunk, de várjuk meg a végét — int óvatosságra a fő- agronómus. — Minden eset­re szeretnénk megtartani az elért jó helyezésünket. L. L. Jó bfPMS ti bú í — jó liszt Folyik az idei gabonából ké­szült liszt országos értékelése. A vizsgálatot, melyre az or­szág valamennyi részéből küldtek mintát, a központi la­boratóriumban végzik, Bu­dapesten. Laboratóriumi vizsgálat cél­jára Ceglédről is került liszt- szállítmány a központi sütő­ipari laborba. A liszteket itt nemcsak minőségenként, táj­egységenként egyeztetik, ér­tékelik és hasonlítják össze. Az idei gabonából készült liszt — az eddigi megállapítá­sok szerint — egy fokkal jobb minőségű az előző évinél. A ceglédi járás gabonatermésé­nek lisztje is a jók közé tar­tozik. Két gépre egy ember a Szabadság Filmszínház gépházában Milyen gyorsan eltelt egy esztendő. Jól emlékszem arra, hogy a múlt év hasonló idő­szakában ugyanitt beszélget­tem Tomcsányi Jánossal, a filmszínház gépészével, aki több mint ötvenesztendős szol­gálat után, megérdemelt nyu­galomba készült. Ö dolgozott az egyik gépen, a másikon tar nítványa, Szilágyi Gyula. — Nagyon szépen dolgoz­tunk éveken keresztül! — mondotta Szilágyi Gyula. — Jól megértettük egymást. Mi­niszteri rendelet szabályozta, hogy azokban a filmszínhá­zakban, amelyekben két gép dolgozik, két gépészt kell al­kalmazni, akiknek jó együtt­működése biztosítja a zavar­talan üzemet és természetesen azt is, hogy a közönség az egyes filmeket megszakítás nélkül élvezhesse. Most mégis egy gépész dol­gozik a gépházban. Mi ennek a magyarázata? — Amikor Jani bácsi nyug­díjba ment, a vállalat vezető­sége érdekes javaslatot tett. A szomszédos Nagykőrösön már csak egy gépész dolgozik, és ez nem megy az üzem rovásá­ra. viszont évente figyelemré méltó megtakarítást és agépész számára lényeges többletjöve­delmet jelent. — Szokatlanul hangzott ez az első elmondásban. Akadt ellenvetésem is. Például az, hogy vasárnap négy előadást tartunk. Egy ember részére bi­zony ez elég hosszú idő. Adód­hat előre nem látott üzemza­var, amikor nagyon szükséges lehet a két ember munkája. — A vezetőség érvelése Több takarmány — több tej | . I Kedvező időjárás es jo gaz- ^ dasági munka eredményeként § bőséges termést takarítottak | be szálastakarmány’oól az abo- | nyi Kossuth Termelőszövetke- S zetben. Szérűjükön példás | rendben sorakoznak a takaros i szénakazlak. A silókukorica és naprafor- $ gótermés — a vízállásos terű- S letek okozta késői vetés eile- | nére — várakozáson felül si- § került. A takarmánybázis ked- ^ vező alakulása nyomán a vál- ^ lalkozásd kedv is megnőtt. A ^ tsz az idei háromszázhúszezer % literrel szemben a jövő évre | négyszázharmincezer liter tej 4 szállítására kötött szerződést. | A tehenészetben nagy segítsé- | get nyújt majd egy új, száz $ tehén fejősére alkalmas szov-1 jet fejőgép beszerzése. J. I meggyőzött, és ezért vállal­tam. Besegített az elhatározás­ba az is, hogy a legújabb, valóban korszerű, félautomata gépeken dolgozom, idestova egy éve egyedül, örömmel mondhatom, hogy az új mód­szer jól bevált, soha sem volt üzemzavar. (—ssi) PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM 1966. OKTÖBEK 8., SZOMBAT Napirenden a köilekedés Készül mváros forgalomszervezési terve Százhuszonhét baleset az év első felében Pénteken, október hetedikén délelőtt a városi tanács épüle­tében ülést tartott a városi ta­nács végrehajtó bizottsága. A megvitatásra kerülő napirendi pontok közül egyik igen figye­lemreméltó a rendőrség köz­lekedési csoportja vezetőjének beszámolója volt, amely a város közlekedési rendjét és a közúti balesetek alakulását is­mertette. Az év első felében a ceg­lédi járás területén 127 esetben kellett baleset miatt a közlekedésrendé­szetnek a helyszínen intéz­kedni. Ezek közül négy eset halálos kimenetelű volt, 22 súlyos, 55 pedig könnyű sérüléssel járt,. 46 baleset okozott ezeken kí­vül komoly anyagi károkat. A város belterületén az év első hat hónapjában 31 közle­kedési baleset történt, ezek közül egy sem volt halálos ki­menetelű. Cegléd forgalmának szervezése már észrevehető a város belterületének közleke­dési rendjében. Az átmenő te­herforgalom belterületről való kiszorítása sok baleseti lehe­tőséget szüntetett meg — vi­szont ugyanekkor háromszo­rosára növekedett az, állati erővel vont járművek okozta balesetek száma. Ez a jelenség arra figyelmeztet, hogy indo­kolt, és nagyon szükséges, hogy Cegléd belterületén, illetve központi részének forgal­mas útszakaszain meg­szüntessék a lovaskocsi közlekedést. A közúti baleseti statisztikát kedvezően befolyásolta a for­galomban részvevő járművek és járművezetők fokozott el­lenőrzése és a közlekedési fe­gyelemre, a szabályok megtar­tására való szigorú nevelése. A ceglédi Szeszipari Vállalat termékeit messze földön ismerik. Az üzem készítményei eljutnak a távoli orszá­gokba, ahol — feltételezhetően — elismerő nyelvcsettin- téssel méltatják a tüzes italokat a legínyencebb vásárlók is. A palackozóban egy kis bemutatóhoz elegendő ita- kollekciót állítottak össze az ízléses, magyaros és modern csomagolású különféle pálinkákból. — Konyhát, és éttermet épít a Dánszentmiklósi Álla­mi Gazdaság építőbrigádja közel egy és negyed milliós költséggel még a hideg idő beállta előtt, a gazdaság dol­gozóinak. Az idén eddig 739 esetben kellett feljelentést tenni a közlekedési szabályok durva megsértése miatt. Ezek közül 70 esetben a szabálysértő ittas állapotban vett részt a közúti forgalomban, 49-en jogosít­vány nélkül használták a jár­művet és 41 ember hagyta fi­gyelmen kívül a sebességkor­látozásra vonatkozó szabályo­kat. Többen nem az útviszo­nyoknak megfelelő sebesség­gel közlekedtek. Helyszíni bír­ságolás 7823 esetben történt, 900 embert írásban figyelmez­tettek a szabályok helyes meg­tartására. A munkában gyakran vesznek részt az önkéntes rendőrök. A város jelentő­sebb üzemeiben önkéntes rendőri csoportokat szer­veztek. A jó munka elis­meréseként az idén nyolc önkéntes rendőrt részesí­tettek jutalomban. Nevelő jellegű volt a végzett propagandamunka is. össze­sen 23 esetben tartottak elő­adással egybekötött filmvetí­tést az iskolákban és az üze­mekben. Cegléden a továbbiakban is folyik a város forgalomszerve­zésének helyes alakítása, ezt — mint a jelentés közli — az illetékes szervek megfelelő tá­mogatása esetén végre is tud­ják hajtani. Négy iskolamozi a járásban Nagy. és kíserőfilniek, gyerekeknek A Pest megyei Tanács mű­velődésügyi osztálya határo­zatot hozott, hogy minden olyan községében, ahol normál filmvetítőgép működik, iskola­mozit szervez. A Moziüzemi Vállalattal folytatott tárgya­lások eredményesek voltak. Tizenegy filmet választottak ki az iskolamozik műsorának összeállításához. A ceglédi járásban öt köz­ségi iskolában indítanak isko­lamozi előadásokat, és a fil­meket novembertől hét hóna­pon át — májusig, egy-egy al­kalommal vetítik ifjú közön­ségüknek a községi filriiszín- házak. A kiválasztott játékfil­mek mellett minden alkalom­mal kísérőfilmet is vetítenek az iskolásoknak, mégpedig olyanokat, amelyek szoros kapcsolatban vannak valame­lyik tantárggyal. A ceglédi járásban Albertir- sán, Abonyban, Törteién és Jászkarajenön szervezték meg az iskolamozi előadásokat. Abonyban és Albertirsán kei­két általános iskola tanulói nézik majd az előadásokat. Az iskolákban mozifelelős pedagógusok bonyolítják a szervező és az irányító mun­kát. A műsort tizenegy film közül községenként maguk válogathatták meg, az össze­állítást a megyei művelődési osztály készítette el. Az iskolamozik filmjei a következőek: Az erdők kirá­lya, Lobo, a farkas, Az óceán vándora, Homérosz földjén, Halló, Japán, Mese a fehér mórról, A flotta hőse, Hajók­kal a bástyák ellen, Állatok, Örök megújulás és a Kőszívű ember fiai. Ezek közül hetet tekintenek meg a gyerekek, havonta egy előadáson. Csak fiataloknak! A Homoki Esték című K PVDSZ kulturális napok programsorozata ma kezdő­dik városunkban. Az első mű­sor délután 5 órakor kerül sorra a Kossuth Szálló pálma­kertjében, ahol Csak fiatalok­nak címmel táncos, zenés iro­dalmi vetélkedőt rendeznek. HÉT VÉGI MUSORKALAUZ A Kossuth Művelődési Ház­ban ma este fél 8 órakor az Állami Déryné Színház előadá­sában: Bál a Savoyban című háromfeivonásos operett kerül bemutatásra. Bérletek érvé­nyesek. Nyolc órától éjjel egy óráig táncest. Vasárnap: dél­előtt 10 órakor a képzőművé­szeti kiállítás megnyitója, 11 órakor nyílik a bélyegkiállítás. Délután 5 órától 7 óráig tánc­zenei koktél lasz az emeleti táncteremben. A KGV Művelődési Házá­ban ma este 8 órai kezdettel, táncest lesz. Éjfélkor modern táncverseny, ahol az első há­rom helyezett jutalomban ré­szesül. Belépődíj 8 forint. Moziműsor Szabadság: Ma és holnap: 13 nap (bolgár) Dózsa: Ma és holnap: Vörös és fekete I., II. (francia) Kossuth: Vasárnap: Csak neked (angol). Abony ma: Hintónjáró sze­relem (magyar) Holnap: A kő­szívű ember fiai I. II. (magyar) Törtei: Ma és holnap: Arany­kezű Mária (szovjet) Jászkara- jenő: Ma és holnap: Fügefale­vél (magyar). Vasárnapi sportműsor Délelőtt 9 órakor az Építők tekepályáján teke NB II. baj­noki mérkőzését a Ceglédi Építők—Gyulai MEDOSZ SK csapata játssza. A területi labdarúgó-bajnok­ságra délután egy órakor ke­rül sor a Gerje pályán, ahol a Ceglédi Építők ifi—Farmos ifi csapata mérkőzik. Fél három órakor: Ceglédi Építők—Farmos labdarúgó­mérkőzése. Szamárfül füstbe burkolva A vállalat bérfőzést is vállal. Dávid Ferenc főzőmester a „tüzes” nedűt fokolja, hogy az ötvenfokos előírásnak megfelelően, mint „gyógyszert”, nevéhez méltó szíverő- sítőként használhassák. (Tomcsányi Sándor felvételei) Kora reggel, hét óra múlt pár perccel. Napfény ide, napfény oda: fázósan szedem a lábam, hogy mi­előbb a munkahe­lyemre érjek. Ott legalább „védenek a falak”. De nem vagyok egyedül loholós, mások is sietnek. Hiába, október van. Füstfelhő köze­leg szemközt. A nyirkos idő nem engedi magasra lebbenni, így „burkolt formá­ban” közlekednek a cigarettabará­tok. Igen ám —, de ez a füstfüg­göny alig ér a de­rekamig. Jobban szemügyre veszem —, hát két tré­ningruhás „mos- datott-f ésült mi- kiegér fújja. Egyik kézben a ci­gi, másikban az iskolatáska. Mind­ez nyílt színen, a járókelők között. Senki egy szót nem szólna rájuk. Senki nem csap a kezükre, hogy dobják el azt a butaságot. Legfel­jebb, ha harmadi­kosok lehetnek. Dobjátok el rögtön! Inkább cukrot vettetek volna! — Mon­dom, mire elvi- gyorodnak, maga­biztosan, kihí­vóan. (Elég korán kezdik.) — Semmi köze hozzá! Nem va­gyunk köszönő vi­szonyban. — Es lépegetnek tovább, még kihívóbban pöfékelve. Gyerekek. Ku- nyeráltak? Szerez­ték? A zsebpén­zükből vették? — Hol adhatták ne­kik két darab ci­garettát Utánuk néztem. Ök is megfordul­tak, és a nagyszá­jú a másik kezé­be nyomva iskola­táskáját vigyori képpel intett sza­márfület. Aztán ismét füstbe bur­kolóztak. (—es) DEBRECENBEN ÜDÜLT A „ VETERÁNBRIGÁD“ A dánszentmiklósi Micsu­rin Termelőszövetkezet ve­zetősége kellemes meglepetés­sel kedveskedett kilenc nyug­díjas tagjának. A „veterán brigádban” dolgozó öregek rendszeresen segítenek az idő­szerű munkákban. Szeptember végén gépko­csira ültették a kilenc öre­get, és tíz napra a debreceni Nagyerdőbe vitték pihenni őket. Amíg az üdülés tartott, a termelőszövetkezet elnöke elment meglátogatni őket Cigarettát, gyümölcsöt, bort vitt ajándékul az idős tagok­nak. S hogy kényelmes legyen az utazás, visszafelé is gépko­csin jöttek. Ezek az idős emberek, akik nyugdíjasként is példamuta­tóan dolgoznak — általában havi 50 munkaegységet telje­sítenek — nagy meghatódott- sággal mesélik ismerőseiknek az üdülés kedves élményeit. Miért híres a magyar vöröshagyma? a versenyt a legjobb külföldi, spanyol, holland, stb. termé­kekkel. Mi ennek a magyará­zata? ; 5 A hagyma értékét és egyút- 5 tál eltarthatóságát n edves- \ségtartalma szabja meg, és e ^tekintetben jól állunk. A la- |! boratóriumi vizsgálatok sze- 5 rint a külföldi vörös hagy ma- $ fajták általában 86—91 száza­lék vizet tartalmaznak, míg 5 a magyar termésűek csak $82—86 százalékot. Cukortar- > talmat tekintve nagyjából azo- 5 nosak az értékek, de a jelleg- $zetes hagymaszagot adó allil- ^ szulfidból már több van a $ magyar vöröshagymában \ (3—4 század százalék) mint a $ külföldiekben (1—4 század | százalék). Érdemes megem­líteni, hogy a vöröshagyma $ vöröses színét egy querticin \ nevű, szerves festőanyag fokozza. Ez azonos azzal a fes- Hékanyaggal, amely a tölgy- !j makkban található. 5 _______________ 4 Kedvelt, világszerte kere­sett exportcikkünk, a vörös­hagyma, hosszú idők óta állja

Next

/
Oldalképek
Tartalom