Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-26 / 253. szám

Négyen ismételtek A megyei labdarúgó-baj­nokság vasárnapja a tavaszi harmadik forduló fordítottja volt. Ha összehasonlítjuk az eredményeket, érdekes képet kapunk. Négy csapat megis­mételte tavaszi győzelmét. Akkor Dunaharaszti 7 :l-re verte Kartalt, s a DMTK most idegenben a visszavágón is diadalmaskodott. Tavasszal a Pusztavacsi Honvéd és Török­bálint egyaránt 2:l-re nyert a Csepel Autó, illetve Vecsés otthonában, most pedig mind­kettő hazai pályán ismételte meg győzelmét. Bag tavasszal Bagón, most pedig Albertir- sán verte az irsaiakat. Úgy látszik, a gödöllőiek egyik mumusa Aszód, hiszen a gödöllői 1:1-es döntetlen után most Gödöllő 4:0-ra alul­maradt Aszódon. Érdekesség az is, hogy míg a harmadik fordulóban Nagykőrös 4:2-re nyert Dunakeszin, a kesziek most egy pontot visszaszerez­tek. Gyetvai Ha a hét 11-ét akarnánk összeállítani, a kapus posztját minden bizonnyal a DMTK portása, Gyetvai töltené be. Azt mondhatnánk, hogy Kar­talt vasárnap az ő ragyogó vé­dése „verte meg”. Lichtner Béla haraszti szakosztályveze­tő joggal büszke kapusára, de örömébe egy kis üröm is ve­gyült, amikor megjegyezte: — Az előjelek szerint Gyet- vait egy NB I B-s csapat fog­ja leigazolni. Ha már a kapusoknál tar­tunk, megemlítjük, hogy Bag 5:l-es irsai győzelméhez az indiszponáltan védő hazai ka­pus is hozzájárult. Három potyagól rezgette meg hálóját. Rangos rangadó A megyei bajnokság vasár­napi rangadóján, amely egy­ben Vasas-rangadó is volt. Huszák János bíráskodott. Mint mondotta, a nagy tét el­lenére a 22 játékos a legsport­szerűbben küzdött. — Aszód csapatjátéka szem­beötlően szervezettebb volt, míg a gödöllőiek feltűnő sokat egyénieskedtek. Kovacsik Elemér aszódi szakosztályvezető kapusát, Karlovicsot dicsérte, aki a ko­rábbi években önbizalom hiá­nya miatt maradt ki az együt­tesből. — Lelkileg rendbehoztuk a fiút, s levetkőzve gátlásait, Hatan öt évre eltiltva Két félbeszakadt mérkőzésről A múlt héten 3:3 állásnál félbe­szakadt a Verőce—Túra területi labdarúgó-mérkőzés a játékvezető bántalmazása miatt. A megyei labdarúgó szövetség szigorú ítéle­tet hozott a magukról súlyosan megfeledkezett sportolók ügyében. Greff Imre, Bangó Béla, Ferbert János, Kürtösi József, Szabó Pál verőcei játékosokat, valamint Bó- dis László verőcei ifi játékost a bíró tettleges bántalmazása miatt 5—5 évre 1971. október 19-ig eltil­tották, A találkozó két pontját 0:0 gól­aránnyal Túra javára igazolták. A verőcei pályát hat bajnoki és ku­pamérkőzésre betiltották, egyben a vétkes egyesület hat soron kö­vetkező találkozójára szövetségi ellenőrt küldenek, a sportkör ter­hére. Felhívták a sportkör figyelmét, hogy hasonló dolgok ismétlődése esetén az egyesület megszünteté­sére tesznek javaslatot. ★ A másik eset korábban történt. Mmt ismeretes, szeptember 4-én a Monor—Kartal megyebajnoki mérkőzésnek idő előtt vetett vé­get Sándor játékvezető, a hazaiak 3:0-ás vezetésénél. Ugyanis Újvári­hoz, a kiállított kartali játékoshoz a pályára rohant az egyik hazai szurkoló és tettleg bántalmazta. A játékvezetői jelentés szerint mint­egy tizen futottak be még a pá­lyára, s emiatt a 68. percben le­fújta a találkozót. Az első két fokon 0:0 gólarány- nyál Kartal javára írták a felju­tás, illetve kiesés szempontjából fontos két pontot, s 3 mérkőzésre betiltották a monori sporttelepet. Ilarmadfokon a fegyelmi és pa— naszügyi bizottság megváltoztatva a korábbi ítéleteket, a mérkőzést a pályán elért eredménnyel iga­zolta. A karíaliak fellebbeztek a dön­tés ellen a \ labdarúgó szabály- könyv 167/f paragrafusára hivat­kozva, amely kimondja; „Ha a mérkőzés a vétkes csapat hibájá­a Váci Vendéglátóipari Vállalat rendezésében október 16-tól 30-ig Ma, szerdán VÁCOTT A FEHÉR GALAMB BISZTRÓJÁBAN egész napos hideg-meleg szendvicsbemutató, árusítással. Este az étteremben ifjú szakács­szakmunkások versenye, magyaros vacsorákból. KŐKAPÚ KISVENDÉGLŐBEN délben és este hal- és vad ételkülönlegességek! bői szakad félbe, a két pontot a vétlen csapat javára kell írni.” A kartaliak levelükben felvetet­ték, hogy a döntésről hivatalos írást nem kaptak, s emellett a pa­naszügyi bizottságban egy érde­kelt személy is részt vett, a mo­nori JTS elnöke. „Hiábavaló“ világcsúcs ?! A 17 éves Alain Mosconi, aki részt vett a mexikói elő- olimpia úszóversenyein, még egy tengerentúli viadalon sze­repelt. Mexikó Acapulcó- ban vasárnap a 400 m-es gyorsúszásban állt rajthoz, és 4:10.5 perces idővel új világ- és Európa-rekordot ért el. Az előzőt Wiegand, az NDK úszó­ja tartotta az utrechti Európa- bajnokságon felállított 4:11.1 perces idővel. (Mosconi Ut- rechtben 3. volt.) A versennyel kapcsolatban, amelyet az AFP francia hír- ügynökség közölt elsőnek és részletesen, megállapították, hogy 50 m-es édes vizű me­dencében érte el az ered­ményt a francia sportoló, öt időmérő működött közre, mégis kérdéses, hogy a telje­sítmény hitelesíthető-e, mert Mosconi nem hivatalos ver­senyen állította fel. A fran­cia úszó eddigi legjobb ered­ménye 4:13.6 perc volt ezen a távon. Ycshlnobu Miyake, a tokiói olimpiai bajnok és a ber­lini világbajnok japán súlyemelő Tokióban új világrekordot állított fel a pehelysúlyú szakításban. Eredménye: 124 kiló, 1 kilóval jobb az általa 1964. augusztus 15-én ugyancsak Tokióban felállí­tott régi világrekordjánál. PEST MEGYEI HÍRLAP » Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács .apja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadj« a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, vm., Somogyi Béla u. 8. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egés2 oap hívható központi telefon: 143—100. 142—220 Gépii Aszóba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok 140—449. 141—162. 141— 258. Előállítja. Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Ma. yar Posta. Előfizethető a helvi postahivataloknál é9 kézbesítőknél. Előfizetési díj i hónapra 12 forint« úgyszólván minden mérkőzé­sen ragyogóan véd. Ismét edzőkérdés Geringer János a vecsésiek szakosztályvezetője elmon­dotta, hogy B. Nagy László felmentését kérte az edzői tisztség alól, amihez a vezető­ség hozzájárult. Az edzőkérdés végleges rendezéséig Tóth Pál labdarúgót bízták meg a játékosok felkészítésével. Horányi Ervin, a Törökbá­lint—Vecsés mérkőzés bírája dicsérően emlékezett meg a két fél sportszerű játékáról. Mint mondotta, mindkét csa­pat ötöst érdemel. — Fekete — Mátrai is edzett Az osztrákok elleni vasárnapi mérkőzésre készülő magyar labda­rúgó válogatott keret tagjai ked­den két edzést tartottak a Nép­stadionban. Részt vett az edzése­ken a vasárnap kényszerpihenőre szorult Mátrai Sándor is. — Sokat javult a sérülésem — mondotta a ferencvárosi hátvéd — remélem teljesen rendben le­szek a vasárnapi nagy mérkőzés­re.- Mint ahogy azt már hétfőn közöltem — mondotta Illovszky Rudolf — ma hirdetem ki az ösz- szeállítást. Annyi azonban már most biztos, hogy Bakos Sándor lesz a jobbhátvéd, ö lesz az 522. játékos, aki a magyar válogatott hivatalos, országok közötti mér­kőzésein helyet kap az együttes* ben. NB Il-es híradó RÖPLABDA Férfiak. Középcsoport: Dunaúj­város—Gödöllői Vasas 3:1, Honvéd ÉTI—Érd 0:3. TEKE Férfiak. Keleti csoport: SZAK— Ceglédi Építők 6:2 (2535:2462), Ceg­lédi MEDOSZ—Szolnoki MÁV 6:2 (2472:2400). A hét legjobb dobói so­rában az ötödik helyet foglalja el Balogh a Ceglédi Építők verseny­zője 445 fával. Csütörtökön két elmaradt megyebajnoki labda­rúgó-mérkőzést játszanak: Duna­keszi Vasutas—Kartal, Dunaha­raszti—Aszód. Mindkét találkozó 14 órakor kezdődik. A labdarúgó Európa-bajnokság első csoportjában 38 ezer néző előtt játszották le az Írország— Spanyolország találkozót. A mér­kőzés heves küzdelem után 0:0 arányban, döntetlenül végződött. A harmadik mérkőzés: Pesten Érdekes labdarúgó-találkozó színhelye lesz ma 14 óra­kor az MTK Hungária úti sporttelepe. A Bajnokcsapatok Európa Kupa tornája kereté­ben itt vívja a továbbjutást eldöntő 3. mérkőzést a lengyel Gornik Zabrze és az NDK-s Vorwaerts Berlin együttese. A találkozóra a külföldiek hétfőn már megérkeztek Bu­dapestre. Érdekes, hogy mind­két csapatból néhány játékos csak késve jöt meg, a len­gyelek ugyanis szombaton Pá­rizsban, az NDK-sok pedig va­sárnap Moszkvában váloga­tott mérkőzést játszottak, s a klubok több labdarúgóval vol­tak ezeken érdekelve. Londonban egyéni versenyben találkoztak a legjobb csehszlovák és angol asztaliteniszezők. A fér­fiaknál a csehszlovák Miko, a döntőben 2:l-re győzött az angol Barnes ellen, és a női döntőt ugyanilyen arányban nyerte a csehszlovák Luzova az angol Wright ellen. Északon: Pécel növelte előnyét Középen: pontot vesztett az éllovas A területi labdarúgó-bajnokság­ban befejezéshez közeledik az idény. Elsősorban a listavezetők szereplését kiséri figyelem. Észa­kon Pécel növelte előnyét, ugyan­is a mögötte következő öt csapat csak egy pontot szerzett. Ennek sorában Galgahévíz otthonában meglepetésre csak döntetlent ért el, a sereghajtó Dunakeszi Kini­zsivel szemben. Középen az éllovas Budaörs dön­tetlenre végzett Szentendrén, s így Biatorbágy egy ponttal meg­közelítette. Meglepetés az ócsaiak győzelme a Szentendrei Építők otthonában. Délen neon változott az élcso­port sorrendje. Érdekesség, hogy az első öt egyaránt győzött. A Ceglédi Honvéd ll:0-ra verte Dán- szentnniklós csapatát. Északi csoport Galgahévíz—Dunakeszi Kinizsi 2:2, Domony—Gyömrő 2:2, Verőce —Lsaszeg 1:1, Váci Honvéd—Szob 0:0, Nagymaros—Túra 0:4, Sződ— Nagy tárcsái Honvéd 0:1, Pécel— Kisnéanedi 4:2. t a Cegli éd íi Honvéd 1. Pécel 24 14 7 3 57:14 SS 2. Galgahévíz 24 11 9 4 57:31 11 3. lsaszeg 24 13 4 7 54:36 81 4. Váci H. 23 11 6 6 44:39 78 5. Gyömrő 23 11 5 7 56:37 27 6. Szob 23 9 9 5 41:28 27 7. Túra 23 10 3 10 47:45 23 8. Ki sn érned! 24 9 5 10 38:39 23 9. Domony 24 7 7 10 38:33 21 10. Sződ 24 9 2 13 32:51 20 11. Verőce 23 7 5 11 28:47 1» 12. Nagytarcssa 23 6 5 12 38:76 lt 13. Nagymaros 24 3 9 12 22:50 15 14. D.-keszi K. 24 4 6 14 34 60 14 A múlt héten félbeszakadt Verő­ce—Túra mérkőzés két pontját 0:0 gólaránnyal a turaiak javára ír­ták. Középcsoport Szigethalom—Tárnok 0:0, Szent­endrei Építők—Öcsa 1:2, Biator­bágy—Dunavarsány 6:2, Ráckeve— Ecser 3:0, Érd—Diósd 1:1, Sziget- szentmárton—Budakalász 2:3, | Szentendrei Honvéd ÉTI—Buda- ! Örs 1:1. Már jég van a Kissiadionban Az eredeti tervektől eltérően, az elmúlt napok meleg időjárása miatt, csak hétfőn lehetett meg­kezdeni a Kisstadionban a jégké­szítést. A gépek — mint ahogy azt Jávori László igazgató közölte — október 24-től pillanatnyi megállás nélkül járnak, és így kedd reggel­re a betonpálya felén már mint­egy 2 centiméter vastagságú jég csillogott. Ennek a hizlalása most már fokozatosan történik és így a műkorcsolyázók szerdán már itthon is megkezdhetik jeges ed­zéseiket. Ha valami váratlan akadály közbe nem jön, akkor a pálya második szakaszát szinte méte­renként „utána húzzák” és így a hét végére — talán már péntek­re — a jégkorongozók is pályára léphetnek, megkezdhetik a felké­szülés folytatását hazai jégen az 19C6/1967. évi bajnokságra a nem­zetközi feladatokra és elsősorban a bécsi világbajnokságra. Sportíotó-kiállítás Hanoiban „A testnevelés és sport Ma­gyarországon’ címmel fotó­kiállítás nyílt Hanoiban, a Vietnami Demokratikus Köz­társaság és Magyarország kö­zötti kulturális egyezmény ke­retében. A megnyitó ünnepsé­gen megjelent Nguyen Van Quan, a VDK testnevelési és sportbizottságának alelnöke, Vuque Uy, a külföldi kulturá­lis kapcsolatok bizottságának alelnöke és Pehr Imre magyar nagykövet. Ott volt Havas László, az MTS ágit. prop. osz­tálya. munkatársa, a kiállítás szervezője is. Összetett bajnokság Gödöllőn A GEAC-pályán bonyolí­tották le a megyei összetett atlétikai bajnokságot. Az eredmények a tavalyinál jó­val gyengébbek voltak. A fu­tókat az ellenszél zavarta. A tavalyi férfi tízpróbabajnok Fölöp Jenő most sérülése mi­att a vártnál gyengébben sze­repelt és nem került az első három közé. A viadal sajnála­tos epizódja, hogy öt magas- ugróléc ment tönkre. Serdülő leány hárompróba: 1. Gyurcsa Zsuzsa (Érdi ME­DOSZ) 1785, 2. Kuzsel (Érdi MEDOSZ) 1780, 3. Rétsági (Nagykőrös) 1606. Női ifjúsági hárompróba: 1. Loncsár (Gödöllői Spartacus) 1852, 2. Bényik (Alsógöd) 1777, 3. Bók (Alsógöd). 1738. aHIONABAN ANAGYVI1ÁG 500,— Ft előleggel vásárolhat nagyképcsöves televíziót, 18 havi OTP hitelre Női ötpróba: 1. Mádi (Abony). Fiú ötpróba: 1. Cásák (Érdi MEDOSZ) 2039, 2. Winkler (Érdi MEDOSZ) 1965, 3. Bálint (Ceglédi Vasutas) 1924. Férfi tízpróba: 1. Bogár (Alsógöd) 2493, 2. Pajor (Váci SE) 2447, 3. Turcsán 2258. Krenovszky Árpád 1. Budaörs 24 16 2 6 58:21 34 2. Bia 24 13 7 4 45:29 33 3. Érd 24 12 6 6 47:25 30 4. Ráckeve 24 12 6 6 51:29 30 5. Sz.-márton 23 12 5 6 56:25 29 6. Diósd 24 11 6 7 48:31 28 7. B.-kalász 24 10 6 8 40:31 26 8. Ecser 24 11 3 10 38:35 25 9. Sz. Építők 24 9 4 11 36:48 22 10. Sz. Honv. 24 8 5 11 43:51 21 11. Tárnok 24 8 4 12 30:36 20 12. Sz.-halom 24 3 9 12 22:50 15 13. D.-varsány 23 3 5 15 23:67 11 14. Öcsa 24 4 2 18 20:81 JCJ Déli csoport Péteri—Tápiószele 4:2, Ceglédi) ér­céi—Táborfalva 5:1, Ceglédi Hon­véd—Dánszentmiklós 11:0, Farmos —Abony 0:2, Nagykáta—Ceglédi Építők 4:0, Tápióság—Pilis 2:5, Üjhartyán—Úri 2:2. l. Abony 24 14 6 4 61:27 34 2. Cégi. H. 24 15 2 7 89:46 32 3. Nagykáta 24 13 5 6 58:39 31 4. Pilis 24 13 4 7 68:38 30 5. C.-beroel 24 10 10 4 57:32 30 6. Üjhartyán 24 11 7 6 55:44 29 7. Cégi. Ép. 24 8 7 9 59:44 23 8. Farmos 24 11 — 13 45:53 22 9. T.-falva 24 8 5 11 52:60 21 10. Péteri 24 9 3 12 44:53 21 11. Űri 24 8 4 12 35:57 20 12. Tápiószele 24 9 2 13 41:68 20 13. Dánszentm. 24 5 8 11 29:70 1H 14. Tápióság 24 1 3 20 28:90 5 TOTOTIPPJEINK 1. Magyarország—Ausztria 1 2. Egyetértés—MÁV DAC 1 X 3. Pénzügyőr-—Szolnok X 2 4. Gyula—Bp. Spart. 2 X 5. Békéscsaba—Borsod 1 6. Cegléd—Kiskunfélegyháza 1 7. SZVTE—MGM Debrecen 1 8. Gy. Dózsa—Pécsi B. X 2 9. Izzó—Kaposvár 1 X 10. Arezzo—Modena 1 X 11. Livomo—Catanzaro 1 X 12. Messina—Alessandria 1 X 13. FC Savona—Padova X y +1 14. Nagybátony—Misk. B. 1 2 Pótmérkőzések 15. Jászberény—Saíg. KSE 1 16. Z. Dózsa—Mosonm. 1 Beköltözhető 2 szo­bás ház eladó. Nagy­kőrös, Kölcsey u. 17/a. Ugyanott szerszámfa, tűzifa, permetező, használt hordók és bútorok eladók. _______ E gy fő vizsgázott ka­zánfűtőt sürgősen fel­veszünk ! J elentkezés a munkaerőgazdálko­dónál. Váci Kötöttáru- gyár. Vác, Sallai Imre u. 8—10. Bocskai u. 3. sz. ház felerészben eladó. Be­költözhető szoba, konyhás lakás. Felvi­lágosítás Nagykőrös, Jókai u. 10. Mellerék­nél. ____________________ E ladó jó állapotban le­vő márkás rövid zon­gora. Nagykőrös, Rá­kóczi út 7. ______ M odern német háló- szobabútor sodrony­nyal matracokkal és Novalux villanytűz­hely áron alul eladó. Bp. n.. Frankel Leó 21—23. Tófalvi. Eladó apró cserép. Nagykőrös, Bálvány u. 42. szám._____________ S zentendrei Városi Ta­nács Községfejlesztési Csoportja építőipari segédmunkásokat ke­res felvételre. Jelent­kezés a Városi Tanács Építési Osztályán. Szentendre, Városház tér. 3. KÉZISZERSZÁM- GYAR felvételre keres férfi segédmunkáso­kat, férfi és női gép­munkásokat. géplaka­tosokat. betanított la­katosokat. Jelentkezés Bp. XIII , Hunn u. 4/b munkaügyi osztályon. AZ EGYESÜLT IZZÓ GÉPGYÁRA felvételbe KERES: esztergályos, marós, általános műszerész, géplakatos szakmunkásokat férfi betanított munkást, női betanított munkásokat. Jelentkezés a gyár Személyzeti Osztályán szombat kivételével, naponta 8—14 óráig. Budapest rv., Szilágyi u 26. Rákospalota — Üjpest vasút­állomás mellett. ROZSAT, nemzetközi újdonságaimból Já­cint-. tulipán-, kard- virághagymá'k Ríbíz. 11-, egres-, málna tö­vek Kérje díjmentes árjegyzékemet. KOL­LER dísznövény kerté­szete. Budapest. EH kér., Bécsi út 256, Fekete Pannónia jó állapotban eladó. Cse- mő, Bállá dűlő 165. sz Kelenföldi Hőerőmű Vállalat Budapest XI., Budafoki út 52. fel­vesz technikust, hő­technikai műszerésze­ket. kőműveseket, se­gédmunkásokat. Vidé­kiek részére munkás- szállást biztosítunk. J elentkezni lehet: munkaerőgazdálkodás nál. Azonnali belépésre fel­veszünk esztergályos szakmunkásokat, to­vábbá férfi segédmun­kásokat. Jelentkezni lehet: Erdészeti Fa- és Vegyesipari Vállalat, (volt kocsigyár.) mun­kaügyi oszlályán. Szentendre—ízbég. Eötvös utca i. szám alatt. AZ É.M. 25. SZ, Állami építőipari vállalat Bp. XXI. kér. (Csepel) Kiss János altábornagy u. 19—21. AZONNALI BELÉPÉSRE KERES építőipari gyakorlattal rendelkező anyagkezelőt, akit Vácon kíván foglalkoztatni. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom