Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)
1966-10-02 / 233. szám
I» MST NECrCI kJCirtap 1966. OKTÓBER 2., VASÄRNÄP Heti jogi tanácsaink A rejtett hibáról... A társbérletről... A szóbeli figyelmeztetésről... Az illetményföldről... és a továbbtanulók kedvezményeiről... Az eladó nem felel azokért a hibákért, amelyeket a vevő felismerhetett. Egyik maglódi olvasónk egy használt gépkocsit vásárolt. A megállapodásban kikötötték, hogy a vétel a megtekintett és kipróbált állapotban jött létre. Néhány hetes használat után a gépkocsi tengelye eltört, és szakértő megállapítása szerint már repedt volt a vétel idején is. Olvasónk levélben fordult az eladóhoz, és kérte kárának megtérítését. A válasz az volt: nem felelős, mert kipróbált és megtekintett állapotban adta el a járművet. Olvasónk azt kérdezi, van-e jogalapja esetleges perindításnak? A Polgári Törvénykönyv vonatkozó paragrafusa kimondja, hogy eladó csak azokért a hibákért nem szavatol, amelyeket a vevő felismerhetett. Adott esetben a tengely repedését nem ismerhette fel, ezért, véleményünk szerint, megvan az alapja annak, hogy az eladó ellen pert indítson. Kettős társbérlet eseten nem köteles a tanács kiutalni a másik társbérlő részére a megüresedett lakrészt. Z. M. váci olvasónk levelében írja, hogy édesanyja társbérletben lakik egy özvegyasszonnyal. Olvasónk azt'kérdezi: megilleti-e édesanyját megüresedés esetén az egy szobából álló lakrész? Az általános lakásgazdálkodási cél az, hogy a sorozatos súrlódásokat teremtő társbérletek megszűnjenek. A rendelkezés szerint több társbérlet esetén a megüresedett társbérletre kiterjed a többi társbérlő joga, feltéve, hogy jogos lakásigényüket az nem haladja meg. Újabb társbérletet a megüresedett lakrészre csak akkor létesíthet a lakásügyi hatóság — feltéve, hogy külön bejáratú a helyiség, vagy azzá tehető —, ha a már bentlevő társbérlő egyikének sem terjed ki a jogos lakásigénye. Szóban vagy írásban történt figyelmeztetés miatt munkaügyi vita nem kezdeményezhető. E. L-né ceglédi lakos sérelmezi, hogy munkabérét csökkentették, pedig ellene fegyelmi eljárás korábban nem volt. Azt elismeri, hogy 'szóban néhány esetben figyelmeztetést kapott. A figyelmeztetésekkel sem értett egyet, de hiába fordult döntőbizottsághoz, nem foglalkoztak panaszával. Most annak tulajdonítja bércsökkentését, hogy korábban nem vizsgálták ki a figyelmeztetések jogtalanságát. A figyelmeztetések miatt valóban nem lehet a munkaügyi döntőbizottsághoz panasszal fordulni. Ha azonban fizetését csökkentették, és ennek indokául a korábbi figyelmeztetéseket is megjelölték, akkor már panasz esetén a döntőbizottság vizsgálni köteles a figyelmeztetések alapjául szolgáló kötelességszegés tényét. Olvasónknak azt tanácsoljuk, ha sérelmezi a vállalat intézkedését, forduljon a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz. Az illetményföld jövedelme nem képez nyugdíjalapot. M. G. gyömrői olvasónk állami gazdaságban dolgozik, és ez évben megy nyugdíjba. Levelében azt kérdezi, hogy jár-e erre az évre és nyugdíj idejére az illetményföld, és beszámít-e az illetményföld jövedelme a nyugdíjba is? Az érvényes rendelkezések szerint illetményföld csak azoknak a dolgozóknak jár, akik az állami gazdasággal éves szerződést kötnek. Ha erre az évre megkötötték a szerződést, akkor erre az évre megilleti olvasónkat az illetményföld. De a nyugdíj évekre nem köteles az állami gazdaság ezt a juttatást adni, még akkor sem, ha mint nyugdíjas, továbbra is az állami gazdaságnál dolgozik. Az illetmény- föld, különben, illetve annak jövedelme, nem számítható be a nyugdíj alapjául szolgáló összeg megállapításánál, mivel az illetményföld nem tekinthető bérkiegészítésnek. Továbbtanulók kedvezményeiről. S. F. termelőszövetkezeti vezetőségi tag azt kérdezi, hogy a továbbtanulóknak járó kedvezmény megilleti-e a tanfolyamra küldött továbbtanuló dolgozókat? Az érvényes rendelkezések szerint, az állami oktatási rendszer keretébe tartozó intézmények (általános iskolák, gimnáziumok, technikumok, főiskolák, egyetemek) esti, illetve levelező hallgatóit illetik meg a kedvezmények. Egyes tanfolyamok hallgatóit azonban csak akkor, ha az bentlakásos és ilyen tanfolyamokra a vállalat hozzájárulásával, illetve kiküldetésével került a dolgozó. Ebben az esetben a dolgozót átlagkereset illeti meg. Mivel a termelőszövetkezetre vonatkozóan külön jogszabály nem rendelkezik, a hasonló esetekben, véleményünk szerint, e vonatkozásban is irányadónak kell tekinteni ezt a rendelkezést. Dr. M. J. ŐSZI MOZIMŰSOR: 5 krimi — 4 vígjáték, a többi dráma Megérdeklődtük, milyen újdonságokkal fogadja az őszi évad nézőközönségét a Pest megyei Moziüzemi Vállalat. A műsoron ugyanazok a filmek szerepelnek, melyeket az olvasó az országos előzetes programokból ismerhet, köztük szép számmal új magyar filmek: A férfi egészen más, Nem szoktam hazudni, Arany- sárkány, Hideg napok, Apa. Összesen 31 játék- és 2 dokumentumfilm bemutatója szerepel a vállalat negyedévi tervében. Többségük szélesvásznú és ci- nemascop. A filmek nagyobb része dráma, de akad köztük 4 vígjáték, 5 történelmi film, 4 klasszikus téma és 1 szatíra is. A krimi kedvelői 5 bűnügyi filmet láthatnak, köztük a francia Tökéletes bűnügyet, melynek főszerepeit Yves Montand és családja játssza. Viszontláthatják kedvelői a mozik őszi programjában Lilli Pal mert is. A bő repertoárból a 18 éven aluliak csak két filmről maradnak le, A drága John című svéd és a Tom Jones című angol filmről. 7 film szerepel majd „csak 16 éven felülieknek” jelzéssel, köztük A férfi egészen más című magyar, Az állhatatos feleség című NSZK, A szerelem a megfelelő idegennel című amerikai és a Kisasszonyok később jönnek című csehszlovák filmek. Az ifjúságnak külön ajánlatcsokorral szolgálhat a Moziüzemi Vállalat, az Amíg élek (NDK), az Aranysárkány (magyar), a Lenin Lengyelországban (szovjet), a Negyvenegyedik (szovjet), az Egy magyar nábob és a Kárpáthy Zoltán bemutatójával. Az újdonságok másik részével a propaganda területén találkozik majd a közönség, ötletes propagandával készülnek a Hideg napok. Október 13-án Nagykőrösön tartják a premiert és utána még e hónapban 6 helyen játsszák. Ezzel egy időben 12 képből álló szí- nészfoto sorozatot indítanak, 12 bemutatásra kerülő film szereplőinek fotóiból. A képeket a meghatározott filmekhez váltott jegyekhez mellékelik a pénztárosok. A sorozat első képét a Hideg napok szereplői közül választhatják a nézők. Aki mind a 12 filmből birtokol egy-egy képet, azt a Moziüzemi Vállalat fotóalbummal jutalmazza. Októberben Nagykőrösön, Vácott, Cegléden, Abonyban, Gödöllőn és Budakeszin a Hideg napok megtekintői közül minden ötszázadik néző kap egy dedikált Cseres Tibor regényt. Előkészületben vannak egy fiimank étsorozat tervei, melyet a Hazafias Népfronttal együtt Nagykőrösön és Vácott tartanának és meghívnák rá a Hideg napok főszereplőit, alkotóit. Végül a Pest megyei Mozi- üzemi Vállalat pályázatot hirdet majd a Hideg napok nézői között, Miért időszerű a film mondanivalója? címmel. Mégsem zárja be kapuit gödöllői irodalmi színpad Hét esztendő óta küzd a közöny ellen egy igen szép és mindenképpen dicséretes gödöllői kultürkezdeméhye- zés, a Juhász Gyula Irodalmi Színpad. Néhány lelkes kultúrember hívta életre, hogy közvetlenebb kapcsolatot teremtsen az akkor még egyetemi községnek titulált Gödöllő lakossága és az irodalom között. Nagyszerű műsorokat állítottak össze, neves írókat, előadóművészeket szólaltattak meg a színpadon, amelynek még csak állandó helye sem volt. Az idén városi rangra emelkedett a község, az optimisták azt várták, hogy ettől élénkebb pezsgésnek indul falai között a kultúráiét is. Annál nagyobb meglepetést keltett a hír, hogy az irodalmi színpad feladja a harcot, a most kezdődő szezonban már nem kísérletezik tovább. A legutóbbi években Kovács Sándorné, a járási könyvtár vezetője intézte az irodalmi színpad ügyeit. Hozzá fordultunk tájékoztatásért. — Valóban fölmerült a gondolat — mondotta —, hogy beszüntetjük, miután hétévi erőfeszítés árán sem sikerült megfelelő arányú és állandó jellegű érdeklődést keltenünk iránta. Aztán mégis úgy határoztunk, hogy folytatjuk, hiszen nem lenne méltó Gödöllöhöz, a városhoz, hogy elsorvadjon ez a vitathatatlanul szükséges és hasznos intézménye. Már el is készítettük az idei szezon műsortervét. Novemberben, a Bánk bán költője születésének 125. évfordulója alkalmából Katona József-e sttel kezdjük a szezont. Koszto- lányi-e st rendezését is tervezzük, most lesz ugyanis halálának harmincadik évfordulója. Januárban „Az utca költészete” címen állítunk össze műsort, márciusban „Szerétlek kedvesem” címmel a világirodalom szerelmi költészetéből, májusban pedig „Orgonavirágzás” címen a tavasz költészetéből kívánunk színvonalas ízelítőt adni. Lesz-e eleaendő? Burgonya házhozszállítva 0 Rizs a disznóvágás idejére Ajándék az ünnepekre 0 Delta-tv, táskarádió és magnóhiány Beszélgetés az őszi-téli áruellátásról Az őszi és a téli hónapok a kereskedelem számára mindig több munkát, nagyobb feladatokat jelentenek. Felkerestük Vajda Lajost, a Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetőjét, és megkértük, tájékoztassa lapunkat a várható őszi-téli kereskedelmi ellátásról. Hogyan alakul ősszel az élelmiszerellátás? — Az árucikkek nagy többségéből előreláthatólag az ellátás kiegyensúlyozott, kielégítő lesz. Zavartalanul biztosítani tudja a kereskedelem az alapvető élelmiszereket, és a múlt évhez képest lényegesen jobb lesz az ellátás zöldségből és gyümölcsből. Néhány fontosabbat talán emeljünk ki. Vegyük először a húst. g* SS NjMMM v ' -v ' 'V' , — Az árrendezés óta a sertéshús iránti igény nem csökkent, marhahúst viszont kevesebbet vásárolnak. Megnőtt a baromfi népszerűsége is. Ezt az igényt teljesen ki tudjuk elégíteni. Általában a húsellátás jobb lesz az év hátralevő részében, mint az első félévben. Talán csak zsírszalonnából lesz kevesebb, de javulni fog a helyzet a sertésvágások kezdetekor, novemberben, decemberben. Más alapvető élelmiszerekből : tejtermékből és tojásból teljesen ki tudjuk elégíteni a lakosság igényeit. Csupán sajtfélékből lesz kisebb a választék. Még rétesliszt is lesz elegendő. A disznóvágásokra már most felkészülünk: a rizs- zsel való ellátás biztosított, viszont fűszerpaprikából úgy látjuk, nem lehet a keresletet teljesen kielégíteni. Mit vásárolhatunk a téli ünnepekre? — Cukorkából, édesárukból, ajándékcsomagokból, nagy lesz a mennyiség és a választék. Csokoládéból 10 százalékkal áll több rendelkezésre, mint tavaly, a karácsonyi szaloncukor vásárlókat is ki tudjuk elégíteni. Déligyümölcsből, mazsolából, citromból, banánból, fügéből a tavalyihoz hasonló mennyiség kerül forgalomba. Narancs viszont kevesebb lesz, mert a népszerű narancsszörpöt is a behozatalra kerülő mennyiségből gyártják. Idén jó a zöldség és a gyümölcstermés. Milyen AZ IDEI JÓ BURGONYATERMES ORSZÁGSZERTE NAGY RAKTÁROZÁSI GONDOKAT JELENT A TERMELŐKNEK ÉS A FELVÁSÁRLÓKNAK. A SOROKSÁRI ARANYKALÁSZ TSZ BÉRMUNKÁBAN VÁLLALTA MINTEGY 500 VAGON TÉLI BURGONYA SZAKSZERŰ TÁROLÁSÁT A BUDAPESTI ZÖLDSÉG- ÉS GYÜMÖLCS NAGYKERESKEDELMI „ VÁLLALATTÓL. A HATALMAS MENNYISÉGŰ BURGONYA JAVA RÉSZÉT MÁR PRIZMÁKBA RAKTÁK. lesz a téli ellátás? — Hogy megfelelő mennyiség kerüljön a háztartásokba, annak érdekében már megtörténtek a kezdeti lépések. A MÉK 2500 vagonnyi tárolását tervezi burgonyából, vöröshagymából, fejeskáposztából, egyéb zöldségből és almából. Ezen kívül az otthoni tárolásra is lesz lehetőség: a megye több nagyüzemében már előjegyzéseket vesznek fel a dolgozók között, és kívánságra házhoz szállítják a burgonyát. Figyelemreméltó a kiskereskedelmi és vendéglátó vállalatoknak az a kezdeményezése, hogy zöldséget és gyümölcsöt közvetlenül a termelőszövetkezetektől és az állami gazdaságoktól is beszereznek. Milyen lesz az ellátás ni házati cikkekből? — Az őszi-téli idényben néhány százalékos forgalom- emelkedést tud kielégíteni a kereskedelem árufedezete. Van elég pamutszövet, s jobb lesz az ágyneművászon ellátás. Hasonlóképpen gyapjúszövetből is lesz elég. Lakástextiliából már kevésbé megfelelő a választék, ezen javítani kell. Jó lesz az ellátás műselyem éo nylon női fehérneműből, bundanadrágból. Előreláthatólag azonban nem tudják a boltok kielégíteni a keresletet műszálas gyermek tréningöltönyből, női, gyermek nylon-harisnyanadrágból. Kesztyűből viszont lesz elegendő. A férfi és női konfekció, a készruha — egyes méret és színhiányoktól eltekintve — ugyancsak elegendő lesz. Ugyancsak kisebb kivételtől eltekintve, s cipőválaszték is megfelelő. — Tartós fogyasztási cik- kékből mit vásárolhat a la-, kosság? Talán kezdjük a fűtőberendezésekkel. Az elmúlt évhez képest 24,6 százalékkal több kályha áll rendelkezésre, viszont kevesebb a tűzhely. Hasonlóképpen nehézségek mutatkoznak a füstcső ellátásban is. Olajtüzelésű kályhát nagyon sokan szeretnének, sajnos az igényt országosan még megközelítően sincs lehetőség kielégíteni. Ugyancsak nagy a kereslet a bútorok iránt. Az idén sem lesz több belőle, mint tavaly. Két új bútorboltot is nyitottunk, Érden és Szentendrén, és az országos elosztásban is külön kezelik a megye igényeit, még sincs többre lehetőség, főleg azért, mert Pest megye lakóinak új bútorok iránti érdeklődése országosan is a legnagyobb. — Nagy a kereslet a rádió, a televízió készülékek iránt, több lesz belőlük 11 százalékkal, azonban a legnépszerűbb tévéből, az 550-es Delta típusból nem kapunk elegendőt. Ugyancsak több zseb- és táskarádióra lenne szüksége a kereskedelemnek. A karácsonyi ajándékok választéka és mennyisége elegendő lesz-e? — Játékokból minden mennyiség biztosított. A gyermekeket sok új és érdekes, közöttük számos külföldről behozott játék várja. Az ajándékcikkekből is bő készlettel készülünk a várható nagy forgalomra. (h. f. p.)