Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-18 / 246. szám

VÁCI A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA X. ÉVFOLYAM, 81. SZÁM 1966. OKTÓBER 18., KEDD Pártélet Csaknem háromezer hallgató Pénteken ülést tartott a vá­rosi pártbizottság agitációs- művelődési osztálya. Szűcs La­jos osztályvezető beszámolt arról, hogy a tavalyi két és fél ezerrel szemben idén 2963 hallgató vesz részt politikai oktatásban. A propagandisták száma 109-ről 146-ra növeke­dett. Az esti középiskolákban négyszer annyian tanulnak, mint az 1965/66-os tanévben. Haár Erzsébet a KlSZ-okta- tás új formáiról beszélt. Van­nak üzemek (Izzó, Híradás­technika), ahol nem kellő súly- lyal támogatják a fiatalok po­litikai képzését. Tamasy End­re elmondta, hogy az úttörő­házban megkezdődött a veze­tőképző-tanfolyam. Az osztályértekezlet ezután Ipari agitációval és sajtóval kapcsolatos feladatokat vita­tott meg, majd a november 7-i ünnepségek tervének ismerte­tésével fejeződött be a tanács­kozás. A mvgtßei ptírícriekcaict tísateletcre Kiemelt versenyidőszak a Híradástechnikában Vállalatunknál — megálla­píthatjuk — a kongresszusi munkaverseny lendülete jól kapcsolódott az új gazda­sági mechanizmus irányelvei­hez és ennek következtében az év eddig eltelt idősza­kában jelentős gazdasági, po­litikai eredményeket tud­tunk elérni. Munkaverseny- lendületünket tovább nö­velte a Forte-gyár dolgo­zóinak versenyfelhivása: a városi pártértekezlet tiszte­letére október első dekádjá- ban mutassunk fel még jobb eredményeket. Mindezeket figyelembe vé­ve: pártunk XX. kongresszu­sának tiszteletére tett ver­senyvállalásaink értékelése során megállapítható, hogy az 1965. évi, anyaghiányból adó­dó csaknem 3 millió forint Nagygyűlések, tiltakozó táviratok A múlt hét végén valameny- nyi váci középiskolában — a DÍVSZ és a KISZ kezdemé­nyezésére — szervezetten tilta­koztak a diákok az amerikaiak vietnami agressziója ellen. A gépipari technikum 500 diákja előtt Palya Mihály tanár mon­dott beszédet. A közgazdasági szakközépiskolában Kovács László tanár beszélt az ag­resszióiról. Az öntőiparisko­lában Molnár Lajos volt a nagygyűlés szónoka. V ala- mennyi gyűlésről távira­tot intéztek a VDK buda­pesti nagykövetségéhez, amely­ben együttérzésüket és támo­gatásukat fejezték ' ki' Észak- Vietnam hős népe iránt. Egy bírálat nyomában Előzmény: Munkatár­sunk, M. V. szóvá tette, hogy a főtéri leértékelt áruk boltjában — a teli polcok ellenére — nem szivesen mutatnak több­féle árut a betérő ve­vőknek. Kalmár István, a Pest me­gyei Ruházati Kiskereskedel­mi Vállalat igazgatója válasz­levelében előrebocsátja, hogy a jogos bírálatot mindenkor szívesen fogadja. Ezt követően arról tájékoz­tat, hogy a 2406-os váci bolt úgynevezett alkalmi áruk bolt­ja. Olyan iparcikkeket hoz forgalomba, amelyek nem ki­fogástalan minőségben készül­tek, ezért szükséges azok ala­csonyabb osztályba való beso­rolása. Ebből következik, hogy a hasonló jellegű bolt az általa tartott cikkekből sem szín, sem méret, vagy fazon tekin­tetében nem rendelkezik tel­jes szortimenttel; éppen ezért a vásárlók kívánságának nem minden esetben tud eleget ten­ni. — Természetes — írja a vállalat igazgatója —, hogy a lakosság minél messzemenőbb kielégítése és a bolt rentábilis működtetése érdekében min­dent elkövetünk az ilyen jel­legű áruk (I. osztálynak nem megfelelő minőségű, divatja­múlt, technikailag elavult stb.) felkutatása érdekében, hogy az igényeket a legmesszebbmenő­kig kielégíthessük. EREDMENYHIRDETES A váci fegyveres erők klubja bélyegkörének őszi kiállí­tása bezárult. Az alig egy esztendeje működő filatelista kör tagjai elismerésre méltóan, számottevő, értékes anyagot mu­tattak be szakszerűen, ízléses feldolgozásban. Külön terem­ben— versenyen kívül — bemutatták az ismertebb váci bé­lyeggyűjtők egy-egy tablóját, A zsűri a következőket javasolta díjazásra: Motívum gyűjtemények '•söpörtjóban: I. Lakatos Gyula, II. Ferenczy Miklós, III. Köti Ferenc. Országos gyűjtemények csoportjá­ban: I. Kozma Sándor. II. Halmosy Gábor. Politikai gyűjte­mények csoportjában: I. Szabó Lajos, II. Heisz Lajos és III. íedor István. értékű termeléskiesésünket az eddig eltelt időszakban pótoltuk, sőt ezen túlme­nően még további eredmé­nyeket értünk el a termelési terv túlteljesítése terén. Je­lentős eredmény volt a ter­melékenység növelésére tett vállalások teljesítése is, amellyel az éves norma­óra-megtakarításra tett felajánlás 77 százalékát sikerült biztosítanunk a városi pártértekczlet meg­tartásának időpontjáig. A termelés gazdaságossága elsőrendű követelményként jelentkezett vállalatunknál, amit az év elején megtett versenyvállalások hűen tük­röznek. Az előbbieknek megfele­lően nagy súlyt fektettünk az önköltségcsökkentési fel­ajánlások teljesítésére, ör­vendetes tényként állapít­juk meg, hogy az éves szin­ten tett felajánlás 88,3 szá­zalékát teljesítettük, a Forte- gyár dolgozói által meghir­detett versenyidőszak befe­jezéséig. A legfontosabb gazdasági mutatók túlteljesítésére tett munkaverseny-felajánlások biztosítása mellett jelentős sikerként könyvelheti el vál­lalatunk kollektívája, hogy a részünkre meghatározott ütamességi tervet az év minden hónapjában eddig férjesíYéltűk. És az I—III. negyedévben a programszerű termelésben jelentős, 98,6 százalékos eredményről tu­dunk számot adni. A Forte-gyár dolgozói­nak versenyfelhívása nyo­mán a ferritiizemünk kol­lektívája vállalta, hogy október 10-ig az egymil- liomodik fazékmag-gar- nitúrát legyártja. Ez a vállalás annál inkább jelentős, mert az elmúlt gazdasági évben a 400 ezer Siemens-garnitúra tervvel szemben az 1906-os gazda­sági évben — nagyarányú nyugati import-hazaterelés fi­gyelembevételével — 1 200 000 garnitúra Siemens-fazékmag legyártását terveztük és kí­vánjuk éves szinten megvaló­sítani. Az előbbiek alapján e te­rületen az éves célkitűzé­seink biztosítottnak látsza­nak, annál is inkább, mert a dolgozók jó hozzáállása ál­tal a megtett vállalás idő­pontját megelőzve, október 5-én az egymilliomodik fa- zékmag-garni túrát ténylege­sen raktárra adták. A városi pártértekezlet tisz­teletére indított munkaver­seny eredményei alapján gyá­runk dolgozói a munkaver- seny-lendület további bizto­sítása érdekében, a megyei pártértekezlet tiszteletére a következő felajánlást teszik: no­vember első dekádját kiemelt versenyidőszak­nak minősítjük. A novemberi első dekád termelési feladata a havi ütemes termelés biztosítása céljából, az üzemek részére kiadott programok maradék­talan teljesítése, illetve 2 százalékos túlteljesítése. Figyelembe véve, hogy a felajánlások időarányos tel­jesítésénél a selejtcsökkentés terén lemaradás tapasztalha­tó, így a minőség alakulása érdekében az év hátralevő részében jelentős erőfeszí­tések megtétele válik szük­ségessé úgy a fizikai, mint a műszaki dolgozók részéről. Ennek megfelelően novem­ber első dekádjában a me­gyei pártértekezlet tisztele­tére vállaljuk, hogy a deká- dok átlagos selejtszintjét 65 százalékra csökkentjük. Éves közvetett exportter­vünk határidő előtti telje­sítése érdekében ferritüze- münk dolgozói október 5-én felajánlották, hogy a közve­tett exportként megrendelt 690 ezer darab 110 fokos tv- gyűrűt és a 110 ezer darab sortranszformátor U-magot november 30-ig elkészítik. A fentiek elősegítése vé­gett különös gondot fordí­tunk arra, hogy a november 1-től 10-ig tartó versenyidő­szakban a készre zsugorí­tott termékeinknél az ex­porthányad legalább a 70 százalékot elérje. Végül figyelembe véve, hogy az éves 7 030 000 forintos felajánlásunkból október 10- ig 6 482 000 forintot, tehát az összfelajánlás 91,6 százalékát teljesí­tettük —. vállaljuk, hogy a IX. pártkongresszus időpontjáig éves vál­lalásunknak maradékta­lanul eleget teszünk. Az előbbiek alapján fel­hívjuk városunk üzemeinek dolgozóit, hogy csatlakozza­nak a megyei pártértekez­let tiszteletére tett munka- verseny-kezdeményezésünk­hse -• ­Híradástechnikai Anya­gok Gyára dolgozói A múzeumi hónap félideje Elérte célját Vácott is az idei múzeumi hónap. Október közepéig több százan tekintették meg a négy nagy terem­ben elhelyezett, állandó kiállítást. S mint mindig, most is sok nézője volt a jelent dokumentáló, egész falat beborító DCM-tablónak. (Gyimesi Sándor felvétele) A TIZEDIK ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN: Vác és a fotóművészet Bár mostanában kevesebb hír és tudósítás foglalkozott lapunkban városunk fotómű­vészeti életével, váci fotósok sikerével; ennék ellenére el­mondhatjuk, hogy fotóművé­szeti életünk fellendülőben van. Lassú polarizálódás jel­lemzi művészeti életünknek ezt az ágát. A kikapcsolódást kereső amatőrök közül a tuda­tos, művészi szinten alkotók, a fotóművészetet hivatásnak te­kintek kiemelkedésnek lehe­tünk a tanúi. Ezt jelezte már az a tény, hogy városunk két fotósát: Nagy Zoltánt és Pászthory Lórántot, a Magyar Fotóművé­szek Szövetsége tagjai sorába választotta. Nagy Zoltán most A tűzrendészeti parancsnokság felhívása A propán-bután-gázpalack szabálytalan használata újabb robbanást okozott Varga Mi­hály váci lakásán, amelynek következtében kezén, arcán harmadfokú égési sebeket szenvedett, és lakásának bel­ső berendezése leégett. A bal­esettel kapcsolatban a tűzoltó­ság felhívja a gázhasználók figyelmét, hogy szigorúan tartsák be az APOR által ki­adott használati utasításokat. Egy sződligeti robbanásnál a nyitva felejtett sütő szele­pein kiáramló gáz okozott bajt. A tűzoltóság kéri, hogy a jövőben — ha a palack felszerelésekor vagy haszná­latakor szivárgást észlelnek — a helyiségben és környe­zetében oltsanak el minden nyílt lángot, parazsat, az elektromos berendezés hasz­nálatát szüneteltessék és azon­nal hívják ki a tűzoltóságot a szivárgás megszüntetése, valamint a gázpalack eltávolí­tása érdekében. fejezte be Székesfehérvár cí­mű, első, önálló fotóművészeti albumát, amely a Corvina Kiadó gondozásában jelenik meg. Kocsis Iván a romanti­kus stílusú fóti templomról ké­szít képsort, amelyhez Balassi István ír szöveget Másik munkájaként Vácról készít színes diasorozatot. Novemberben nyílik meg a Nemzeti Galéria 11 termében A magyar fotóművészet 125 éve című nagyszabású kiállí­tás, amelyet a Magyar Fotó­művészek Szövetsége rendez. Városunkat három szerző hat képpel képviseli: Nagy Zoltán három, Kocsis Iván és Ifj. Ta­hin Gyula egy-egy felvétellel szerepel a tárlaton. A nyáron Vácott megrende­zett I. nemzetközi audiovi­sual fesztivál visszhangja ma sem csendesedett el. Legutóbb a Foto és a Népművelés című lapban olvastuk méltatását. A Magyar Rádió angol szekciója .riportot készített a fesztivál­ról. A Népművelési Intézet ki­adványt jelentet meg erről az úttörő kezdeményezésről. A Dunakanyar Fotoklub, mely városunk fotóművészeti életének erjésztője, a jövő év­ben lép működésének tizedik évébe. Elmondhatjuk, hogy mindazok az erőfeszítések, amelyeket a klub az elmúlt évek során kifejtett, nem vol­tak hiábavalók. Városunk ma már a magyar fotóművészeti élet egyik komoly bázisává vált. —h. 1.— Megkezdték felsóvárosban a nyolctantermes iskola építését Az ÉM. 25. számú Építő­ipari Vállalata néhány hete megkezdte az Árpád úti nyolctantermes általános is­kola építésének előmunkála­tait. Az építőipari munkások jelenleg a felvonulási épüle­ten dolgoznak, s nemsokára megkezdik a tereprendezést. A felsővárosi lakosság — az iskoláskorú gyermekek szülei — körében érthetően nagy az érdeklődés az új létesítmény iránt. Az új iskola a városrész évtizedes problémáját oldja meg. Végre felszámolhatják a zsúfolt, egészségtelen és telje­sen elavult Kálvin utcai volt református iskola épületét, ahol még jelenleg is nyolc ta­nulócsoport tanul két váltás­ban, a négy szükségtanterem­ben. A kisváci szülők nagyra ér­tékelik államunk támogatását. A költségek csökkentése, va­lamint az építkezés meggyor­sítása érdekében ez év tava­szán több mint 10 000 társa­dalmi munkaórát vállaltak, ajánlottak fel. Az elkövetke­zendő hetekben időszerűvé válik e vállalások teljesítése. Meggyőződésünk, hogy a fel­sővárosi szülők és lakosok nem csupán felajánlásuknak tesznek maradéktalanul eleget, hanem jelentősen túl is teljesítik azt. Az új iskola építésének kez­detével egy időben befejezés előtt áll a Köztársaság úti is­kola épületének felújítása is. Kormányzatunk több, mint egymillió forintot költött az épület korszerűsítésére. A ré­gi, kopott tanintézet kívül- belül új köntösbe öltözött, va­lósággal megifjódott. A tan­évkezdésre elkészült hét tan­termet a gyermeksereg már birtokába is vette Készen áll a két napközis foglalkoztató terem is, az összes mellékhe­lyiségekkel. A felújított Köztársaság úti épület és az Árpád úti új is­kola hosszú időkre biztosítja a felsővárosi tanulók korsze­rű iskolai elhelyezését és az eddiginél is eredményesebb oktató-nevelő munkát Zsebei István igazgató „KÖZÖLJÜK A LAKOSSÁGGAL, hogy a váci kórház­építkezésünk végleges energiahálózatát kiépítés után üzembe helyeztük. FELHÍVJUK FIGYELMÜKET, hogy a feszültség alá helyezett hálózat közvetlen megközelítése ÉLETVESZÉLYES ÉS SZIGORÚAN TILOS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom