Pest Megyei Hirlap, 1966. október (10. évfolyam, 232-257. szám)

1966-10-12 / 241. szám

«IT mbgtki VIETNAMS JELENTÉS Az amerikai nép nem tudja, mit tesznek nevében ,A partizánok jelentik az egyetlen nemzeti politikai erőt McNamara amerikai had­ügyminiszter kedden délelőtt küiön-külön megbeszélést folytatott Thieu dél-vietnami államelnökkel és Ky minisz­terelnökkel. Mind a két meg­beszélés körülbelül fél órát tartott. A rövid megbeszélés után az újságíróknak, McNa­mara csak annyit mondott, hogy vietnami látogatása be­fejeztével tart majd sajtóér­tekezletet. A „Nhan Dan” a Vietnami Dolgozók Pántjának hivatalos lapja egy keddi cikkében ar­ra mutat rá, hogy az amerikai agresszorok továbbra is barbár táma­dásokat hajtanak végre Észak-Vietnam lakott terü­Kongresszusi versenyben (Folytatás az 1. oldalról) giát kíván. Sok munkánk, kí­sérletünk, izzadságunk ered­ménye, hogy megtaláltuk az ideális megoldást, s ma már kitűnően munkálkodhatunk. Ha jól utána gondolunk az egyenesbe jutás, a talpra állás egyik motorja a kongresszus tiszteletére folytatott vetélke­dő. Mi sem engedhetjük meg azt a luxust, hogy hagyjuk magunkat visszaszorítani. — Mivel foglalkoznak? / — Kísérleteink során kerék­pár, varrógép és sok más be­rendezés alkatrészeinek porból sajtolásával. A technikai siker azonban még nem jelenti azt, hogy elég olcsón is jelentkez­hetünk vele. A távoli siker biztos, ám addig is sürget a sok fémmunkáló- kés, fémlapkájának, a vi- diának gyártása. Ebből kérnek töméntelen mennyiséget. A mi dolgunk, hogy a hazai ipar jelentős ré­szét ellássuk, ezzel csökkent­sük a külföldről behozott té­teleket T. Gy. Készül a földalatti vasút (Folytatás az 1. oldalról) — a vízzel telített iszapos homokrétegben — lelassult a két egymás melletti alagút fúrása. Míg az Astoria és a Rókus-kórház épület közötti szakaszon 24 óra alatt körül­belül 2 métert haladtak előre a földalatti építői, a Rókus- kórház épület alatt 24 óra alatt alig egy métert, rendkívül gondos mun­kát kell ugyanis végez­niük, nehogy a víz be­hatolhasson az alagútba. Ebben a rossz talajban vi­szonylag a felszínen észlel­hető süllyedések nagyobbak voltak, mint a Rákóczi út egyéb szakaszán, mégsem vol­tak azonban olyan számot­tevők. hogy a Rókus-kórház épületét veszélyeztetnék. Jelenleg a Rókus-kórház épület Blaha Lujza tér felé eső szárnyán dolgoznak a földalatti építői, egy hónap múlva hagyják el a kórházépület alatti szakaszt. November végén már ponto­san látják, hogy a nagyon rosszul alapozott Rókus-kór­ház épületben talajmozgás következtében jelentkeznek-e számottevőbb károsodások. A Rákóczi út alatt mint­egy 40 méter mélységben dolgozó metró-építők a nehéz talajviszonyok elle­nére is remélik, hogy még az idén elérik a Blaha Lujza té­ri mélyállomást és ezzel ösz- szefiiggő alagút létesül a Nép­stadion és a Deák tér kö­zött. létéi ellen és mérgező vegyi- anyagokat is használnak. Morse szenátor egy szenátu­si beszédében sziemére vetette az amerikai kormánynak, hogy a vietnami háború fo­kozatos kiterjesztése, a Thai­földnek nyújtott titkos kato­nai támogatás tanulságul szolgál ahhoz, milyen messzi­re kerültek annak az elvnek a figyelembevételétől, hogy egy ilyen kötelezettséget csak a szenátus beleegyezésé­vel lehet vállalni. Most azonban már nemcsak az amerikai nép nem tudja, mit tesznek a nevében, hanem a kongresszus és a szenátus sem. Több mint négy évi dél­vietnami tartózkodás után Neill Shyen, a New York Ti­mes tudósítója arra a követ­keztetésre jutott, hogy a jelenlegi saigoni rezsim nem győzhet a dcl-vietna- mi népi mozgalommal szemben. Az újságíró nem tartozik azok közé, akik nem értenek egyet az Egyesült Államok vietna­mi politikájával, de ennek el­lenére a New York Times va­sárnapi mellékletében közölt cikkében hangoztatja, hogy a nép többsége, különösen a pa­rasztság, semmilyen formá­ban nem támogatja a jelenle­gi rendszert. Az országban — mutat rá a tudósító — a korrupció és tolvajlás uralkodott el. A dél­vietnami hadsereg elveszti harcképességét, a dezertálá­sok száma rendkívüli mér­tékben meginövekedett. A partizánok jelentik az egyetlen nemzeti politi­kai erőt, amely képes felemelni Viet­nam néptömegeit ROMA Trieszti incidens A rendőrök rendkívüli brutalitással léptek fel Szovjet • segítség Szíriának A kairói sajtó damaszkuszi jelentések alapján közli, hogy a Szovjetunió segítséget nyújt Szíriának az olaj kitermelésé­ben. Az erre vonatkozó szerző­dés értéke 1 800 000 dollár. A Szíria északi részén feltárt olaj mező 1968 februárjában kezd termelni. Kezdő kapaci­tása évi 3 000 000 tonna lesz. A Technoexport szovjet válla­lat szállítja a berendezéseket. A munkálatok irányítására öt­ven szovjet szakember érkezik Szíriába. Tanácskozik az Ei BUKAREST Korlátozások a házasság felbontásában A román államtanács tör­vényerejű rendelettel módosí­totta a válással kapcsolatos rendelkezéseket. A módosítá­sok értelmében házasságot csak kivételes esetekben sza- ban felbontani. Ha a házastár­sak közötti viszony jóvátehe­tetlenül megromlott. Hétfő este az olasz képvise­lőházban szenvedélyes hangú vita folyt le a szombati triesz­ti incidensekről. A hajógyárak tervezett bezá­rása miatt sztrájkoló és tüntető munkások ellen in­tézett rendőrtámadás kö­vetkezményeként ugyanis Trieszt városa szombaton szinte ostromállapot képét mutatta. Szombaton hajnalban, még mielőtt a munkások tüntetni kezdtek volna, a rendőrség más városokból több ezer rendőrt vezényelt Triesztbe, akik rendkívüli brutalitással léptek fel. Minden dolgozó, s valameny- nyi szakszervezet elutasítja a kormánynak a trieszti hajógyárak bezá­rásával kapcsolatos térvét, és elítéli a rendőrség maga­tartását. Kóborló oroszlánok az országúton Közlekedési szerencsétlen­ség következtében hétfőn éjjel kiszabadult hat cirkuszi orosz­lán a Lille és Párizs közötti autóúton. A cirkusz ketrece felborult, s a i'enevadak szét­széledtek. Legfrissebb jelenté­sek szerint az egyik oroszlánt sikerült leteríteni, amikor ép­pen egy csendőrre akarta ma­gát rávetni. Egy másikat élve vittek vissza ketrecébe. A to­vábbi négy sorsáról nem érke­zett újabb tudósítás. Folytatódj politika Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének közgyűlése kedden folytatta általános politikai vi­táját. A vita továbbra is három nagy kérdéscsoport köré kon­centrálódik. Kivétel nélkül minden felszólaló foglalkozik a vietnami háborúval, a leszereléssel és a gyarma­tok, illetve a gyarmati sorból csak nemrég fel­szabadult országok prob­lémájával. A vietnami kérdés állott George Brown angol külügy­miniszter keddi felszólalásá­nak központjában. arnelye teni kői. elő. A ja újabb gén, hívása. Péter Jár ter, a kö~ magyar küld kedden megbes Dugerszuren m miniszterrel. Pété den találkozott M zics jugoszláv terrel is. Magyar-lengyel belkereskedelmi tárgyalások Hétfőn Tausz János magyar és Edward Sznajder lengyel belkereskedelmi miniszter ve­zetésével megkezdődtek a ma­gyar—lengyel belkereskedelmi tárgyalások, továbbá a piaci kapcsolatok kiszélesítéséről és a tapasztalatcseréről szóló megbeszélések. Kedden délelőtt Stefan Jed- rychowsky, a lengyel Állami Tervhivatal elnöke fogadta Tausz János belkereskedelmi minisztert, és dr. Sághy Vil­most, az Országos Tervhivatal elnökhelyettesét. A közel két­órás megbeszélésen érintették a két ország belkereskedelmi kapcsolatának időszerű kérdé­seit. Tausz János kedden, a déli órákban megnyitotta a varsói magyar kereskedelmi és ven­déglátóipari kiállítást. nagyrabecsült“ Pfitzér az SS tagja volt Albert Pfitzer, akit Erhard a kancellári hivatal új vezető- i jenek szemelt ki, kedden be­jelentette, hogy ,,nem vállal­ja el a megbízást”. Az 54 éves Pfitzerről ugyanis bebi­zonyosodott — és maga is el­ismerte —, hogy valamikor az SS tagja volt. Ez akkor derült ki, amikor Erhard lemondott tanácsadójának, Ludger Wesi- rleknek az utódlása szóba jött. Erhard kancellár tudomásul vette Pfitzer bejelentését, hoz­záfűzve, hogy változatlanul „nagyrabecsüli emberi és hi­vatásbeli értékeit”. hogy elfogatása esetén a Szov­jetunióban megkínozzák? — Nem emlékszem, hogy mondták volna, de ezt »vártam. — No, és mi történt? Meg- kínozták? — Nem. — Hogyan bántak önnel a nyomozó hatóságok? — Igen jól bántak velem. A tárgyalóteremben helyet foglaló amerikai tudósítók — Rowers felismerte őket a ru­hájukról — bosszúsan csóvál­ták a fejüket. Nem ilyen vá­laszt vártak, ezt nem lovagol­hatják meg tudósításaikban. Rowers azonban most nem azt akarta mondani, amit Ameri­kában várnak tőle. Lám, az ország, amelynek mindenható erejében úgy bízott, most te­hetetlen. Az ő sorsa az itte­niektől függ. És nem sok kí­méletet várhat tőlük. Rowers még a cellában, a tárgyalás előtt higgadtan átgondolva a várható eseményeket, tárgyila­gosan megállapította magában, hogy fordított esetben az ame­rikaiak nem lennének kíméle­tesek. Eszébe jutott McGrath, eszébe jutottak azok, akiket azért üldöztek, mert néhány rokonszenves mondatot ejtet­tek a Szovjetunióról. Vajon mit tettek volna azokkal, akik légikémként érkeztek volna? Az első tárgvalási nap délig tartott, aztán Rowérset átvit­ték egy szobába. — Mindjárt viszontláthatja a családját — mondta neki az ügyész, aki szintén elkísérte. És máris nyílt az ajtó. Rosa lépett be rajta, csino­san, illatosán, ápolton. Aztán az idősebb Rowers — a tár­gyalóteremben elég messzire ült tőle, s így a fia nem ve­hette jobban szemügyre, most azonban meglepve állapította meg: az öreg jobban néz ki, mint valaha, valósággal su­gárzik. Rosa megcsókolta a férjét. Az őröknek nem volt ellenve­tésük, de árgus szemekkel fi­gyelték, nehogy valamit átad­hasson neki. A pilóta — ked­vezni akarva őreinek — gyor­san el is tolta magától a fe­leségét. Amikor az apja kezet nyúj­tott neki. Rowers az őrökre nézett, hogy elfogadhatja-e apja kezét. Egyikük — egy hadnagy, aki az őrök parancs­nokának látszott — alig észre­vehetően bólintott. Az idősebb Rowers sokáig rázta a fia kezét. — Haza várunk fiam! — mondta neki. Francis eícraékenyült. — Igen apám — mondta. — Ila mindennek vége lesz, ha­zautazom. Az őrség parancsnoka mu­tatta, hogy csak nyugodtan üljenek le. Rosa amerikai ci­garettával kínálta a férjét. Rowers rágyújtott. — Csaknem mindennap jön néhány riporter — mondta az idősebbik Piowers. — Már rendbe is hozattuk a házun­kat, hogy ne kelljen olyan szegényesen fogadnunk őket. A legnagyobb lapoknak is nyilatkoztam. Híres ember lett belőled. Rosa beszámolt a folyó­számla állásáról, s arról, hogy már meg is érdeklődte: mi történik a visszatartott dollá­rokkal? Beszélt az ügyvédjük­kel, akinek az az álláspontja, hogy az összeg feltétlenül jár. Vagy Francis Rowersnek, vagy örököseinek. Rowers elsápadt. Milyen hi­deg üzleti séggel veszik számí­tásba azt, amire ő gondolni sem mer: halálos ítélet is le­het a kaland és a tárgyalás vége. Rosának mindez csak jogi kérdés: ha a férjét kivég- zik, ő az örökös. — És képzeld, darling — folytatta tovább az asszony —, mindenki olyan jó hozzám. A szomszédok felváltva visznek el víkendre, hogy kicsit ki­kapcsolódjam, felejtsem el, hogy téged mennyit kínoz­nak ... — Egy ujjal sem nyúltak hozzám — mondta ingerülten Rowers. Ez volt az első eset, amikor nem nézett az őrség parancsnokára. — Az ügyvéd azt is mondta — folytatta Rosa —, hogy visszatarthatják a pénzt, ha te nem felelsz meg az eskü tá­masztotta követelményeknek, vagyis többet mondasz, mint amennyit kell... (Folytatjuk.) kérdéseire kellett válaszolnia, elátkozta azt a percet, amikor ilyen áron akart huszonötezer dolláros emberré válni. S bár látszólag könnyedén, minden fáradság nélkül válaszolt a kérdésekre, belül fáradt, na­gyon fáradt volt. Nem így képzelte el a világhírt. — Hogyan érezte magát az út során? — kérdezte az ügyész, akinek a bíróság elnö­ke átadta a kérdezés jogát. — Fizikailag jól, de ideges­kedtem, s féltem — válaszolta némi megfontolás után Ro­wers. — Mitől? — Attól, hogy a Szovjetunió felett vagyok! Ezt mondta. Hazudott. Ami­kor gépével húszezer méter magasságban repült szovjet te­rület felett, nyugodt volt, na­gyon nyugodt. Mert azt hitte, semmi sem történhet. Most, utólag már tudja, hogy nyug­talanságra, idegességre több mint elegendő oka lett volna. S azt is tudja, hogy az ameri­kai fennhéjázás egyáltalán nem válna hasznára ez előtt a bíróság előtt. Az ügyész tovább faggatta. — Találtunk önnél egy mér­gezett tűt — mutatott az ügyész a bűnjelek között a tárgyra. — Hogyan került ez önhöz? — Parancsnokomtól, Khel- ton ezredestől kaptam, mielőtt felszálltam volna, hogy ön­gyilkosságot kövessek el eset­leges elfogatásom után, ha nem bírnám a kínzásokat. — ön parancsot kapott, hegy kudarc esetén használja a tűt? — Kifejezett parancsot nem íaptam — mondta Rowers, s 5Z ismét nem volt igaz. — Rám bízták, hogy használom-e i tűt, vagy sem. — önnek azt mondották, őket — a vádlottak padjáról száttekintve — a közönség soraiban. A terem zsúfolt volt, a leg­több érdeklődő kezében jegy­zetfüzet, golyóstoll. Az egész világsajtó elküldte képviselőit. Berregtek a filmfelvevő gé­pek, kattogtak a televíziós ka­merák, amikor a bíróság el­nöke feltette Rowersnek a szokásos kérdést: — Vádlott, megértette a vá­dat? — Igen! — Bűnösnek érzi magát? — Igen. A pilóta szép sorjában el­mondott mindent Nem hall­gatta el, mi. s hogyan történt, mint ahogy előzőleg, a nyomo­zás során sem tagadta meg a vallomástételt. Hogyan is tehette volna? Lelőtték egy idegen ország fölött, egy felségjelzés nélküli repülőgéppel, amelynek külön­leges fényképező berendezése különböző katonai objektu­mok légiképét rögzítette. Meg­találták nála a fegyvert, a pénzt, a különböző nyelvű fel­iratokkal ellátott kendőt Ott feküdt a bíróság asztalán, ahol a bűnjeleket elhelyezték, a mérgezett tű is. Rowers nem használta, s nem bánta meg. Félt, nagyon félt a börtöntől — hiszen nem babra megy a játék —, de mindent túlélhet. He megejti magán a végzetes karcolást, akkor már halott. Haszna lenne belőle mások­nak, de Rowers most úgy érezte, hogy kihasználták, rú­tul becsapták — nem tartozik felelősséggel senkinek, csak saját magának. Amerika, messze volt, nagyon messze. S közel a szovjetek ereje, amelyet — most értette meg — nem ismert, s ezért lebecsült. Ezekben az órákban, amint egy szovjet hadbíró tábornok XXVI. Örökkévalóságnak tűnt, amíg az ejtőernyője kinyílt. Megismerkedett a halálféle­lemmel. És még a kissé sár­gás ejtőernyőn a föld felé le­begett, amikor elhatározta: nem fogja használni a mér­gezett tűt. Két egyenruhás ember fog­ta el. Géppisztolyt szegeztek rá, s kiabáltak valamilyen — Rowers előtt — ismeretlen nyelven. Amikor a pilóta a tarkójára kulcsolta a kezét, tovább kiabáltak. Rowers csak nehezen értette meg: azt kö­vetelik tőle, emelje magasba a két karját. Hiába, itt mások a szokások. Amikor Rowers engedel­meskedett, megmotozták, majd kihámozták a pilótafel­szerelésből. Valamilyen kö­penyt adtak az alsóruhás pi­lótának. Aztán egy gépkocsi­hoz vezették, s intettek neki, hogy szálljon be. Mielőtt elindultak volna, megmutatták a sofőrnek a Ro- wersnél talált selyemkendőt. A gépkocsivezető előszpr ne­vetett, amikor elolvasta a szö­veget. Aztán hirtelen elfogta a méreg és kiköpött. Ez volt az egyetlen inzultus, ami Rowerset érte. A kocsi be­hajtott egy épület udvarára. A pilótát tágas szobába vezet­ték. Ott őrizték ketten is, egy szót sem szólva hozzá, amig érte nem jönnek Moszkvából. 11. A tárgyaláson Rowers a leg­jobb civil ruháját viselte. Sö­tétkék, jólszabott öltönyt: hoz­zá fehér inget és ezüstszürke nyakkendőt. Rosa hozta ma­gával Amerikából, aki Moszk­vába érkezett férje tárgyalá­sára. Egyelőre azonban a pi­lóta sem vele, sem az apjával nem beszélhetett De látta

Next

/
Oldalképek
Tartalom