Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-09 / 213. szám

4 1966. SZEPTEMBER 9., PÉNTEK CSEPEL ÚJ BÜSZKESÉGE Kutyavásár" Pesten forint egy magyor vizsláért Tízezer I Próbaüzemei a Csepeli Szerszámgépgyár nagyponiosságú J gépeit előállító üzemcsarnok. A 2000 négyzetméteres sze- I reldében készítik majd a hazai és külföldi megrendelők t részére az FK—250-es és a KM 200-as fogköszörű és me- j netköszörű gépeket. A klímaberendezések az üzemrész- i ben állandóan plusz 20 C fok hőmérsékletet biztosítanak, 50 százalék a relatív nedvességtartalom, szinte teljesen ' pormentes az egész csarnok. Képünkön: az új üzemcsar­nok belső látképe. Jó néhány külföldi gépko­csi ablakában napjainkban kutyautasokat is láthatunk. Ebből, meg a plakátokból a hazai közönség már megtud­hatta, hogy szeptember 10- én kutyakiállítás és kynoló- giai kongresszus lesz a fő­városban. A Budapesti Nem­zetközi Vásár területén meg­rendezésre kerülő ebszépség­verseny immár hagyomá­nyos, először tehát a két­napos kongresszusról érdek­lődtünk Puy Aladárnál, a Magyar Ebtenyésztők Orszá­gos Egyesülete főtitkáránál. Vendégek az óceánon túlról — Azok, a világ külön­böző tájain élő kutyate­nyésztők kérték a kongresz- szus összehívását, akik ma­gyar fajtákat tartanak — tette elénk a programfüzetet a főtitkár. A hazai tenyésztésű faj­ták — magyar vizsla, puli, komondor, kuvasz — jó hír­névnek örvendenek a világ minden táján. Egy úgyne­vezett bevadászott magyar vizsla tízezer forintot is meg­ér a nemzetközi piacon. A kongresszusra nemcsak Eu­rópából, de az óceánon túl­ról is érkeztek érdeklődők. KÖNYVESPOLC C. AMORT-I. M. JEDLICKA: Az A-54-es titka 1936-ban a csehszlovák ve­zérkar hírszerzői figyelemre­méltó levelet kapnak. A levél Németországból érkezik, írója felajánlja szolgálatait: bizo­nyos ellenszolgáltatás fejé­ben hajlandó tájékoztatni a csehszlovák illetékeseket a náci hadsereg fegyverzetéről, létszámáról a német hírszer­ző szolgálat legfontosabb ada­tairól, Németország gazda­sági helyzetéről. A prágai hírszerzők nem szalasztják el a lehetőséget, megegyeznek a levél írójával és A—54 fedőszám alatt ügy­nökükül fogadják. Az új ügynök beváltja a hozzáfű­zött reményeket: rendkívül értékes hírekét szállít. Közli a Csehszlovákiával kapcsola­tos német elképzeléseket, előre jelzi az 1939. március 15-i eseményeket. A gyáva és meg­vesztegethető burzsoá cseh kormány nem veszi komo­lyan a jelzéseket. A hírszerzők igen. A megszállás előtti na­pokban megsemmisítik irat­táraikat és Londonba távoz­nak. Az Abwehr vezetője Canaris személyesen megy Prágába, hogy kivizsgálja a csehszlovák hírszerzés ügyét. A harc Londonból folyik tovább; az A—54-es oda to­vábbítja új híreit. Közlései továbbra is rendkívül fonto­sak: elmondja bennük az Ang­lia és a Szovjetunió elleni náci terveket. Bár a csehszlovák hírszer­zők talpraesett emberek, az A—54-es kilétét csak a háború után tudják felfedni. Igazi neve Paul Thümmel volt, a drezdai Abwehr egyik legkép­zettebb tisztje... A Gestapo 1942-ben fedte fel; 1945-ben kivégezték. Az utóbbi időben már nemcsak a londoni cseh­szlovák hírszerzőket tájé­koztatta, hanem segítséget nyújtott a prágai ellenállási mozgalomnak is. Ellenszolgál­tatást úgyszólván alig foga­dott el. Hogy milyen belső indítékai lehettek? Erre ma már alig tudunk biztos vá­laszt adni... A cseh szerzőpár dokumen­tum-összeállítása bepillan­tást enged a hírszerzés mű­helytitkaiba, a második világ­háború kulisszái mögé. Virág Miklós A hazai fajták tenyésztésé­ről, valamint a veszettség felszámolásáról szóló előadá­sok egyaránt nagy érdek­lődésre tarthatnak számot. Jelenleg mintegy 1 millió kétszázezer kutyát tartanak nyilván az országban, s a kutyabarátok közül a szövet­ségnek háromezer tagja van, akik a legkülönbözőbb fog­lalkozási köröket képviselik. Munkájuk | eredményességét dönti el az idei kiállítás. 74 fajtából 850 állatot ne­veztek be elbírálásra, amit joggal nevezhetünk szépség- versenynek is, hiszen kizá­rólag a küllemet vizsgál­ják. Minden fajtánál elké­szítik az ideális kutya „mo­delljét”. És hogy melyik kutya nyeri a versenyt, azt az dönti el: a fejhosszúság, szőrzet, fogazat, izomzat stb. mennyire közelíti meg a normákat. Sokat nyom a latban az összbenyomás is. Ai űrutas rokonai a versenyen — Nem mindegy, hogyan áll meg, hogyan viselkedik az állat a zsűri előtt — mondja az egyik verseny­bíró. A „viselkedésre” tehát ta­nítani kell a kutyákat. Hiá­ba kérdeztük azonban, me­lyik fajta a legtanuléko­nyabb. Egyöntetű a véle­mény, hogy nincs okos vagy buta fajta: az eredmény az idomítástól függ; egy jól tanított kutya például tud­ja, hogy nem illik ugatni a zsűri előtt. Tavaly 40 ezer érdeklődő tekintette meg a „pesti ku­tyavásárt”, lesz látnivaló idén is, megnézhetik például a finn tenyésztők által hozott Lajka kutyákat, a híres „űrutas” rokonait. (b. 1.) A KÉPÉN: Magyarországon tómét fellendülőben van a komondor- tenyésztés. Ezeket a kutyákat Ázsiából hozták magukkal őseink. Az egyik legszebb komondor-törzs tenyésztője a pilisszentiváni Evers Vilmosné. Sok országos és nemzet­közi kutyakiállításon nyert díjat híres Diósgyőri nerceg Kajla ne­vű kankutyájával és leszármazot- (aival. Most tómét 33 kutyával vo­nul ki a budapesti kutyatalálko­zóra, ahol több díj elnyerésére számít. ANGOLNA Megjelent az angolna a szek­szárdi, a komlói, a budapesti piacokon és a halboltokban. Több helyütt, így a faddi holt Duna-ágban is most halásszák először nagyobb mennyiségben ezt a halfajtát. Sajnos, a vá­sárlók még idegenkednek a kí­gyószerű haltól, ezért alig fogy. A tolnai Halászati Ter­melőszövetkezet kilónként 20 forintért kínálja az igen ízle­tes angolnát. Az idegenkedés oka. hogy a közönség az angolnát hüllőnek nézi, holott azt külföldön a „halak királynőjének” tartják. Különösen rántva kitűnő ez az ízletes, szálkamentes hal. Mélységi rekord A kiskundorozsmai szélma­lom közelében mélységi re­kordot értek el az alföldi kő­olajfúrási üzem szegedi üzemegységének olajbányá­szai, szakemberei, 3240 méter mélyre fúrtak le a földbe. A ■szegedi szénhidrogénmeden­cében eddig ez a legmélyebb fúrás. Pahang — az elveszett város Az angol légierők kilenc tisztjének és katonájának részvételével expedíció indult Singapore-ból, hogy felkutassa a maláj őserdőben az elve­szett ősi Pahang városát. Az expedíció a Chini-tóban és körülötte végzi kutatásait, feltételezi, hogy a tó mélyén megtalálhatók a XIV. századi város maradványai, amelyet állítólag a thai nép alapított. Kikeltek a kis teknősök a Dráva mentén A Dráva menti meleg ho­mokföldekből egymásután bújnak ki a piciny mocsári teknősök. „Mamáik” a nyár elején rakták le a tojásokat a homokba vájt lyukakban, ame­lyeket aztán gondosan beta­kartak. Három hónap eltelte után most kelnek ki a kicsi — alig három centiméteres — teknősfiókák. Mire azonban felnőttek lesz­nek, jelenlegi testhosszuk tíz­szeresére fejlődnek. Az egyelőre még puha páncélhátú kis teknősök azonnal önálló életet kez­denek, maguk szerzik be táplálékukat is. A hazánk területén ma már eléggé ritka mocsári teknősök a Dráva menti síkságon még viszonylag nagy számban él­nek, aminek nyilvánvalóan az itteni tápiálékbőség az oka. ,é'Pz-Jur'CS! : VALAMI INDIG MÁSKÉNT — Az emberben olykor fulladásig felgyűlik minden: a verejtékes, apró győzelmek öröme, s a keserves, vacak kis vereségek dühe. Egy idegen, egyszer látott arcról lopott mo­soly, s a sokszor hallott, elviselt gorombaság. Most azt hi­szed; ez tisztára megbolondult, ilyesmivel traktál. Nézd, húsz éve, nem, már huszonkettő, még negyvennégyből ismerjük egymást. Emlékszel? Ott, arra a három kupac kukoricaszárra, ami akkor az életet jelentette? Talán húsz méterre mentek el a tábori csendőrök, s még ma sem hiszem el, hogy nem vettek bennünket észre. Persze, ostobaság. Ha észrevesznek, most nem ülnénk itt. — Öregszem talán, mert soluit, nagyon sokat gondolko­zom. Lefekszem esrte, megvárom, míg Anna elalszik, azután felkelek, lábujjhegyen kisurranok a szobából, rágyújtok, ki­ülök az erkélyre, s bámulom az eget. Hol a csillagokat, hol a fekete felhőket bámulom, nem látok semmit lényegében, s mégis, néha úgy érzi .az ember, többet lát, mint összesen, an­nak előtte. Es tudod, bármennyire is nyavalygásnak tűnik neked — ismerlek, s tudom, mennyire rideg, kemény, egy úton lépkedő, se jobbra, se balra nem pislogó vagy — sok­szor eszembe jut, mennyire furcsa, ez az élet, valami mindig másként van, mint ahogy elképzelte, szerette, akarta volna az ember. Neked még ez nem jutott eszedbe? — Megint negyvennégyre: a kukoricaszár megvédett bennünket, s amikor már azt hittük, mindent megúsztunk, akkor jött az az ostoba, örökké kideríthetetlen lövöldözés, s a drága Fehér Sanyi odalett. Milyen gyerek volt?! Én azóta sem ismertem szvggesztívebb egyéniséget, igaz, az ilyen em­lékek naggyá és megszépülővé lesznek az emberben. Lehet, hogy most ő sem különbözne azoktól, akik hajszolják a ma­guk hasznát, s semmi mással nem törődnek? Nem tudom, de lehet. Valami mindig másként van, mint ahogy elképzelte az ember. En akkor — s tudom, te is, sokszor beszéltünk róla — azt hittem, ő majd megfogja a kezünket, s megyünk utána szépen, mert tud, lát, ismer mindent. Bevezet abba az új vi­lágba, amiről olyan sokat mesélgetett, hiszen azzal vett rá a szökésre is. Szegény: ha akkor nem lépünk le, nincs az a két hét bujkálás, talán ő is megmarad. Kivisznek Németország­ba, fogság, hazajövetel. Habár, ki tudja? Talán az is másként alakul. — Ki fogta meg a kezünket? Senki, senki se! Ment az ember, egyszer rohant, máskor botorkált, sövényen gázolt át, árokba bukott, összeverte magát, de ment, ment. Mennyi se­bet megtakaríthattunk volna! Mennyi kínt, keservei! Ha ott van Sanyi mellettünk, •s valaki mindig ott van a másik mellett. Ám — errélék- szel — hájnyszor volt egye­dül, egy szál magáiban az ember! — Mi mindent elviseltünk, mert úgy hittük — s ma sem tudom, tévedtünk-e — együtt jár a piros könyvvel. Néha fur­csa restellkedéssel hallgatok el, ha ilyesmiről beszélek. Vannak, akik úgy néznek rám, mint a megszállottra, a rög­eszméire. Hát lehet ez? Hát már ennyire messze van a húsz vagy tizennyolc évvel ezelőtt? — Néha pislogok csak: mennyi szent van körülöttem! És mennyivel kevesebb — ember! Ember, aki ha kell, deré­kig belegázol a sárba, mert másokat, mást csak így menthet meg. Ha te bármit is tennél az életben, én akkor is csak arra emlékeznék, amikor bejöttél hozzám a börtönbe. Soha nem felejtem el. Soha, érted? Amikor kijöttem, csak akkor tud­tam meg igazán, mit verekedtél azért az egyetlen látogatá­sért, azért az egy mondatért. Vállaltad, hogy esetleg odate­gyenek melitm. Ezerszer, tízezerszer elmondtam magamban, megszámoltam, hány betűből áll a mondat: — Én tudom, hogy te kommunista vagy! Ezt mondtad nekem. És én, aki akkor már ott tartottam, hogy minden mindegy, hogy az egész reménytelen, majdnem pofonvertem magam. Hát nem szégyelled? Látod, vannak, akik hisznek benned, akik ismer­nek, akik veled maradnak, s mégis, amikor kijöttem, s visz- szatettek ugyanoda, ahonnét elvittek, már soha nem talál­tam meg ugyanazokat az ízeket, a munkában. Azért is hagy­tam ott. Pedig odabenn hányszor elképzeltem: egyszer csak rájönnek, hogy tévedtek, s akkor... Valami mindig másként van. Akkor is másként lett, mint ahogy elképzeltem. — Seregnyi terv él az emberben: egyik évről a másikra hurcolja őket, újak és újak torlódnak a régiek fölébe, de dé­delgeti, dajkálja mégis, bár már tudja, egyiket sem valósít­ja meg. Te a betűk, meg a szavak embere vagy, biztos isme­red az ide illő szakkifejezéseket. Ne nevess ki, az utóbbi he­tekben elolvastam néhány lélektani szakkönyvet. Titokban csak, nehogy Anna meglássa őket, mert — neked bevallom — szégyellem az egészet. Mégis, néháíly dologra magyarázatot találtam. És még valamit, amiről annyiszor megfeledkezünk, hogy az emberi élet egyszeri és megismételhetetlen. A sebe­ket betemeti az idő, de azért megmaradnak! Uj emlékek ra­kódnak föléjük, eltakarják, elfedik a régieket, de ha vihar támad — s hányszor támad itt belül vihar! — egyszeriben lekerül róluk a fedőréteg, s talán jobban fájnak, mint ami­kor frissen kapta őket. — Nehogy azt hidd, Freud doktornak új híve támadt: nem, nem. En lennék az első, aki nevetnék magamon. Ennél azért már tovább jutottam, s tudom, a lélektan önmagában — legyünk pontosabbak: a pszichoanalízis — semmit nem magyaráz, sehová nem visz. Mégis, nagy hiba lenne — és ezt a hibát mi, sajnos, sokszor elkövetjük — nem számolni a lélektani, lelki tényezőkkel. Az emberi érzékenységgel, az idegek finomságával. Valahol olvastam, hogy tíz-tizenöt mil­liard neutron van az emberi agyban: a gondolkodás letéte­ményesei ezek. Tizenöt milliárd, érted? És ki tudja, ki isme­ri precízen a bennük és köztük lezajló kémiai, fizikai folya­matokat? Látod, mire szegődtünk?! Sokszor érzem azt■ re­ménytelen. És amikor vissizajön a jobbik eszem, leintem ma­gam, s csinálom tovább. — Hányszor láttam törpéket nagyra felfújva, s tölgy­ként m.agasodókat összetörve! Kínlódtam cinikusokkal, sem­miben nem hívőkkel, ügyeskedőkkel. És néha melegség öm­lött el bennem, mert láttam, ez is, az is ember lett. Tettem valamit hozzá, mondtam magamban. Köszönetét nem vár­tam érte — s bár vannak, akik ezért bolondnak néznek —, mert úgy érzem, ez a legfőbb kötelességem. Nem az. hogy eligazgassam ezt a gyárat: másfajta embereket neveljek. Van, amikor megkeseredik a szám íze: az öreg veterán, mondják rám olyanok, akik gondolkodásban az országúinál is öregebbek; a lelkes, hallom másoktól, akiknek csak arra kellett minden, hogy a pecsenyéjüket sütögessék. Ilyenkor gondolok arra, hogy valami mindig másként van, mini ahogy szeretné az ember. Végre,' kínlódás, verekedés árán egyenesbe jutsz valamivel, valakivel, s akkor közbejön ez vagy az, s az egész rögtön nem stimmel, azonnal másként lesz, s kezdheted újra, de úgy, hogy ne csökkenjen a kedved, a lendületed se veszítsd el. » — Te még nem bökkentél meg azon, mennyi a kibic körülötted? Akiknek mindegy, hogy megbuksz, vagy magas­ra emelkedsz, egyetlen dolog érdekli őket: drukkolhatnak neked. Vagy azért, hogy megbukj, vagy hogy felemelkedj. Néha megtörténik, hogy szétcsapok közöttük. Keménykedik az öreg — mondják ilyenkor, a hátam mögött, persze. Be­vallom neked: nem érdekel, mit mondanak. Ilyenkor nem érdekel. Mert az elszemtelenedö kibicekkel, úgy érzem, szót érteni csak így lehet. Mert micsoda dolog, hogy kiveszik a lapot a kezedből, de a veszteséget te fizesd? — A legutóbbi taggyűlésen felállt egy tagjelölt — fiatal mérnök — s azt kérdezte: joga van-e egy kommunistának a pesszimizmusra? Ne ütközz meg, s ne is nevess a kérdésen! A titkárunk — ismered Lacit — válaszolt rá, efóg okosan, de valahogy túl kimérten. Láttam, a kérdezőt nem nagyon győzte meg. Odacsúsztattam Laci elé egy cédulát, s mivel néhányszor már beszélgettünk erről vele, csak azt fi^kantot- tam rá: valami mindig másként van az életben — ez á nagy­szerű benne. Megértett, s hallottad volna!... — Na, idd meg a kávét, s gyere, lemegyünk valamely:!: műhelybe.., 4 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom