Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-04 / 209. szám

M*r Nicrn '■é'-M/rítm 1966. SZEPTEMBER 4.. VASÄRNAP Bácsi* egy forintét Meghatározott útvonalon mozog, nem kezdő: amikor a HÉV-végállomásra befut egy-egy szerelvény, s az uta­sok nagyobb része eloszlik, a tétovábbak, nézelődők közül választ ki valakit. Ezek biztos idegenek. Könnyebben adnak. Utána az autóbuszvégállo- más körül cselleng. Gyor­sabbra fogja lépteit, ha egyenruhát lát, kényelmesen sündörög az áldozat körül, ha tisztának véli a levegőt. Ma itt is holt szezon van, ak­kor a benzinkúthoz ballag: a várakozó autósok közül a külföldieket részesíti előny­ben. Nekik nem mond sem­mit, csak a markát tartja. lére ül, kezét mereven a tér­dén tartja, s legalább negyed­óra beletelik, míg az igenen és a nem-en kívül mást is mond. Hiába erőaítgetem neki, hogy nem vagyok hivatalos személy, az ujjait húzogatva, tördelve kérlel; nehogy be­széljek az urával, mert annak csak ők innák meg a levét lány „elég rendes”, de And­rás „nagy csibész, aki akasz­tófán fogja végezni”, s így to­vább. A szóáradat elől a sür­gős teendők emlegetése me­nekít: az utcán fellélegzem. Csakhogy... Az üzemben az asszonyt szorgalmas, igyekvő munka­erőként tartják számon, baj soha nem volt vele, nem ké­sik, igazolatlan hiányzása sem volt, nem barátkozik senkivel, ahhoz a típushoz tartozik, aki­ről társai a nevénél alig tud­nak többet. Amikor Andris dolgát mondom neki, sírva fa­kad, mert félti a gyereket az urától, aki „nagyon szigorúan fogja’’, s bizony, sokszor meg­veri ... Szegényesen élnek, ő ezer­kétszáz forint körül keres, az ura sem ad többet haza, bár a keresete nagyobb, dehát „a férfiember megissza a ma­gáét, ő is így van." A műszak után három gyerekre gürcöl, igyekszik tisztán, rendben tar­tani őket — igazat szól: And­ris sem a maszatos — szurtos lurkók közül való — s több­ször is elmondja, „majd ő be­szél” a kisfiúval, akinek csa­vargásairól, kéregetéséről „most hallok először". Elhiszem neki. Inkább haj­landó lenne két műszakot le­dolgozni mindennap a gépe mellett, de akkor sem menne másokhoz kérni — első pil­lantásra is ezt olvashatja le arcáról, egész magatartásáról az ember. — A húgaid miért szégyen­lősek? — Miért, miért? Hát azok nem mernek odamenni senki­hez ... de bezzeg, ha én ve­szek nekik fagylaltot, azt se tudják, hogyan dörgölőzzenek! — Te persze belevalóbb vagy, mi? — Naná. Azért leszek sofőr is. — Miért? Azoknak mennyi­vel jobb másoknál? — Erre mennek, arra. Ko­csival. Más ám az, mint tal­palni. — Szeretsz autózni? — Csak szeretnék. Manap­ság nem nagyon veszik föl az embert. — Szoktál próbálkozni? — Nem. Inkább csak a te­herautósokkal. — Ök jobban megértenek téged? — Már amelyik. Volt, hogy frászt Ígért, kotródjak haza — mondta. Mintha nem fértem volna el mellette az ülésen. El-elmerészkedik Leány­faluig, s Pestre is beszökdös. Húgai száját fagylalttal, ke­gyesen odalökött forintokkal fogja be. Ha anyja korábban ér haza, mint ő, akkor — „ki­tanítottam őket” — húgai azt mondják: nemrég ment el ott­honról ... Tizenkét évesen ra­vaszkodás, hazudozás, szerve­zés milyen furcsa, megejtő és meghökkentő keveréke! Meny­nyi ész egy csöpp emberben, s milyen rosszat szolgál! De — ki mondja meg ezt neki? Épülő új iskolák Pest megyében Legutóbb beszámoltunk azokról az új Pest megyei is­kolákról, amelyeknek ünne­pélyes felavatása az építkezé­si munkálatok elhúzódása miatt a tanévnyitáskor elma­radt. Most arról számolunk be, hogy ezeken kívül, a me­gye területén hol épül új isko­la Szódon a község házikeze­lésben kezdte meg egy új, négy lan termes iskola építését. Ezt az iskolát a kö­vetkező tanév kezdetén, tehát 1967. szeptember elsején kí­vánják átadni rendeltetésének. Ugyanakkor kellene meg­nyílnia Vác új nyolctanter­mes általános iskolájának is, amelynek építésére az Építésügyi Minisztérium 25. Építőipari Vállalata kapott megbízást. A vállalati szerző­dés szerint ebben az évben legalább egymillió forintot kellene beépítenie, de a munka megindításának még nyoma sincs, a vállalat nem vonult fel az építkezés színhelyére, ami jogos aggodalommal tölti el a megyei tanács Beruházási Irodáját. Attól tartanak, hogy ebben az évben már nehezen költhe­tik el az előírt egymillió fo­rintot a munkálatokra, és az iskola nem kerülhet tető alá 1967 szeptemberéig. Cegléd új nyolctantermes gimnáziumát a Bács megyei Építőipari Vállalat építi. Az idén kétmillió forintot kell az építési munkálatokra felhasz­nálnia és az új gimnázium hajlékát a jövő évben kell átadnia rendeltetésének. Va­lószínűnek látszik, hogy a munkálatokat itt sem fejez­hetik be 1967. szeptember 1- ig. __________ A Duna-sori ház kopott fes- tékű, zöld ajtaja előtt nem sokáig álldogálok. A két kis­lány odabentről a halálra rémültek utánozhatatlan pi­maszságával válaszol. — Anyukátok hol van? — A gyárban. Dolgozik. — És a bátyátok? — Elment. — Hova? — Azt magának nem kell tudni. — Van kulcsotok? — Nincsen. De úgyse’ enged­nénk be. Senkit. A szomszédból idősebb, ha­rapós hangulatban levő nő jön ki: — Mit akar ettől a két lány­tól? Megmondom, ki vagyok. Méreget, látszik, szavam se hiszi. Végül az igazolvány megteszi a magáét. Tőle tu­dom meg, hogy „ezek nagyon szerencsétlenek”. A férfi mos­tohaapja csak a gyerekeknek, „megesküdve sincsenek, csak úgy összeálltak”. A két kis­A jegyzetfüzetbe rótt kap­kodó sorok itt véget érnek. Il­letve: az utolsó sor alatt fél lapot betöltő kérdőjel ágasko­dik, már hazafelé, a helyiér­dekű fapadján rázkódva raj­zoltam oda, újra és újra át­húzva vonalait, mígcsak ujj­nyi vastagok lettek. Most felelősöket kellene ke­resni, okos szentenciákat mon­dani, hogy a gyereknevelés a szülők szent kötelessége, em­legetni a pedagógusokat, az úttörőszervezetet, mindenkit és mindent, de — nem tehetném nyugodt lelkiismercttel. Meg­győződésem ugyanis, hogy ez semmit sem érő ráolvasás len­ne. Nem állhat minden gyer­mek mellett szüntelenül ott a pedagógus, az úttörőszervezet: a szülők egy jó részének — ha bevalljuk, ha nem valljuk be — képessége, akarása, ereje ma még nem elég ahhoz, hogy a papíron oly tetszetős, de a valóságban oly nehéz, sokat emlegetett „korszerű nevelést” biztosítsa. Tehát: mindenért a tizenkét éves gyerek a felelős? Ki ál­líthatna ilyen képtelenséget?! Hát akkor? Azon gondolkodom: a gye­rek kezébe nyomott forinttal elaltathatjuk-e lelkiismeretün­ket? Azt a társadalmi méretű lelkiismeretet, amely ideálo­kat, eszményeket, példaképe­ket követel — nemcsak a ti­zenkét éveseknek ... M. O. ALP1NE-BERENDEZÉS Tihanyban, ahol a Magyar Autóklub rendezi a BMW Nemzetközi Klubok idei dél­európai találkozóját, érdekes bemutatót tartottak. Az ér­deklődők működés közben lát­hatták a külföldön már for­galomba hozott, úgynevezett „alpine-berendezést”, amely növeli a kocsi gyorsaságát és ugyanakkor csökkenti a fo­gyasztást. Alkalmazásával a találkozón is látható leg­újabb BMW 1600 típusú ko­csi sebessége 30 százalékkal fokozható. Az íróasztalon innen és túl A napokban elintéznivalóm volt egyik tanácsunknál: a szobában, ahová benyitottam, négy nő ült az egymás mellé tolt asztaloknál; beszélgettek. Csupán egyikük fo­gadta hangos köszönésemet, de ezzel mintha le is tette volna a gondot, ő is folytatta a beszélgetést. Két-három percig álltam ott, anélkül, hogy bármi módon szót kap­tam volna. Ez még hagyján, de amikor végre időt szakí­tott egyikük rám — az ügyfélre — is, mondókám előadá­sa közben állandóan beleszólt a hála mögött folytatandó diskurzusba. Nem részletezem tovább: végül dolgom vé­gezetlenül távoztam az épületből, azzal a rossz érzéssel, hogy ezeknek az embereknek nem jelentettem nyűgös té­lieméi többet, s szinte tapintatlanság volt őket megza­varnom. Tanácsi szerveink országosan sok millió ügyben in­tézkednek évente. Mindenekelőtt hatalmas érdemet je­lent ez, rengeteg munkát, vesződést, türelmet, de az ér­demmel együtt legalább ennyi kötelezettséget, felelőssé­get is. Egyszerű emberek sokasága fordul meg a tanácsok épületében ügyes-bajos dolgokban, megállnak az íróasz­tal előtt, s velük szemben az ÁLLAM ül. Előttük a hiva­talnok képviseli az államhatalmat, s a fogadtatásból messzemenő következtetéseket vonnak le egész államap­parátusunkról. Hogyan beszélnek vele, mennyi megértést, jóindulatot tanúsítanak ügyében, igyekeznek-e gyorsan, pontosan intézkedni, vagy becitálják még kétszer-három- szor olyan ügyben, amiért egyszer is elég lett volna be­jönnie? Politikailag felbecsülhetetlenül fontos munkát végeznek ilyen értelemben is a tanácsi dolgozók íróaszta­laiknál. Érintkező pontjai az államnak és azoknak a tö­megeknek, akikért az állam létezik. Millió ügyben intézkedni? Bizony még nagy appará­tus számára sem egyszerű dolog, különösen, ha hozzá számítjuk, hogy a bajaikra orvoslást keresők között há­nyán vannak kötekedők, gorombák, saját igazuk meg­szállottjai, nehézfelfogásúak, értetlenek. Ezekhez sokszor nem hivatalnoki — pedagógusi türelem kellene. Mint a bíróságoknak, a notórius perlekedők, a tanácsoknak is megvannak a maguk nehéz esetei, akik úgy járnak be a hivatalba okvetetlenkedni, mintha bérletük lenne. Egyál­talán, ügyfeleket fogadni hónapokon, éveken át: nagy megterhelés. A tanácshoz mindenki úgy megy, hogy csak a saját ügye van a szeme előtt, mintha mindennél fonto­sabb, legkülönlegesebb egyedi eset lenne az övé. A hiva­talnoknak pedig ebből az ügyből ma már az ötvenedik vagy századik, neki semmi különlegeset nem jelent. Az ügyfél mégis elvárja; úgy foglalkozzanak kérésével, ami­lyen fontosnak ő érzi, tegyenek meg mindent sikeréért. Es joggal várja! Bárhogy értékeljük is e munka nehézsé­geit, elismerjük a türelmet, erőfeszítést, ez a munka fele­lősségén, lényegén, mit sem változtat: azoknak, akik erre vállalkoztak, ez a dolguk, ezért kapják a fizetésüket. Sokszor beszélünk a tanácsi munkával kapcsolatban is a bürokráciáról. Kétségtelen, itt is vannak a bürokrá­ciának szervezeti, ellenőrzési, adminisztrációs stb. okai, de a tanácsoknál nem ez a leglényegesebb. Nem elsősor­ban papírhalmazon múlik a bürokrácia, hanem elsősor­ban azon, mennyire érzik magukénak, szívügyüknek azt, amiben eljárnak. Hány „papírosútvesztőt” lehetne lerö­vidíteni az adminisztrációs utak és zsákutcák között egy­szerűen csak emberséggel. Olyasféle emberséggel, amit más oldalról éppen a tanácsi dolgozók munkájában le­het talán legkézzelfoghatóbban tapasztalni. Volt szeren­csém személyes benyomásokat szerezni az ilyen munká­ról is: többször kerültem kapcsolatba például ifjúságvé­delmi, szociális előadókkal, s csak csodálkoztam lelkese­désükön. Munkájuk messze túlhaladja a kötelességszerű teljesítést, azt a mértéket, amivel még meg lehetne élni ebben az állásban. Amikor egy év elteltével újra fel­kerestem őket, megkérdeztem, hogyan lehet ennyi szív­vel, jószándékkal dolgozni hosszú ideig, idegőrlő min­dennapokon, azt válaszolták: ez a kötelességük. Aztán rá­jöttem: ezt a munkát csak így lehet végezni. így, vagy sehogy. Eötvös Pál Magyar—koreai barátsági est Nagykátán A Hazafias Népfront Pest megyei bizottsága szeptember 6-án magyar—koreai barátsá­gi estet rendez a Koreai Népi meg nek A Munkaügyi Minisztérium 204 számú Szakmunkástanuló Intézete Vác. Temető u. 6. lakatos, esztergályos és villanyszerelő szakmában szakmunkásvizsgát előkészítő tanfolyamot szervez. Jelentkezési határidő szeptember 10. Készülődés magvetésre | GÖDÖLLŐ KÖR-1 NYÉKÉN IS KÉ-S SZÜLNEK A GA-S BONAVETÉSRE, ? IAVÍTJAK A KI- ? rETT GÉPEKET. $ A NAGY TELJE- ^ 3ÍTMÉNYÜ VE- $ TÖSZERKEZE- $ TEK ITT-OTT & VIÄR BARÁZDA-^ ba Álltak, MIRE AZ ŐSZI BŰZA SORRA & KERÜL, A LÖ- S VONTATÄSÜ $ GÉPEKKEL IS $ MEGINDUL- ^ HATNAK A HE- $ PE-HUPÄS $ DOMBOLDALA- $ KON A MAGVE- röK. + I (Foto: Gábor) J „Letáboroztak" a vonuló madarak a Dráva mentén A Dráva augusztus végi nagy áradása, amelynek kö­vetkeztében mintegy 10 000 holdnyi terület került víz alá, érdekes módon befolyásolta a madárvonulást. A dél felé ha­ladó gázló madarak nagy cso­portja „táborozott le” a folyó mentén, | Tizenhét év tapasztalatai egy fődíjas pályaműben A Tanácsok Lapjának „Bi­zottságaink” című országos pályázatán a Vác Városi Egész­ségügyi Állandó Bizottság mun­kájának néhány módszere cí­mű pályaművével megosztott fődíjat nyert Arany István, a Váci Városi Tanács VB-titkára. (Üjsághxr). — Milyen érzés — 861 pá­lyázó közül — fődíjat nyerni? — Tagadjam le, hogy örü­lök? Hiszen nemcsak magam miatt, de úgy érzem, ez egy­ben a városi tanács munkájá­nak elismerését is jelenti. Egy­részt azért, mert sok segítsé­get kaptam, munkatársaimtól; másrészt pedig, mert igazolva látjuk azt a sok kezdeménye­zést, új elgondolást, amelyet az államigazgatási munka de­mokratizálása, a közügyek társadalmi üggyé tétele érde­kében együtt próbáltunk meg­honosítani, s amellyel mindig együtt járt az önvizsgálat is: vajon, helyes úton járunk-e? — Lesz-e mód arra, hogy a tanácsi vezetők megismerked­hessenek a pályaművekkel, hi­szen azok az államigazgatás egy-egy szakterületének leg­jobb módszereit tehetik köz­kinccsé? — Ügy értesültem, hogy va­lamennyi díjazott pályamű megjelenik könyvalakban is, s a tanácsok rendelkezésére bocsátják. Arany István — kis meg­szakítással — tizenhetedik éve tölti be tisztségét a megye legjelentősebb ipari városá­nak tanácsában. Több mint rrásfél évtized során szerzett tapasztalatait summázta pá­lyaművében, s hogy nem rosz- szul — arról a fődíj tanúsko­dik! ny. é. 4 Demokratikus Köztársaság ki­kiáltásának 18. évfordulója al­kalmából. A nagykátai Ma- ;yar—Koreai Barátság Tsz- ben tartandó találkozón részt ■ vesz Szón Za Rjong budapesti koreai nagykövet és néhány munkatársa is. Két forintért — egyet kér — megtudom, hogy András­nak hívják, tizenkét éves öt hármasa volt év végén két húga van, akiket nen sokra tart, mert „szégyenlő­sek", s hogy ő sofőr sze­retne lenni... Szitál az eső, a szentend­rei helyiérdekű végállomá­sának fala mellé húzódunk ott faggatom: — Mennyit szedtél össze? — Hát... — Na, mégis? — Talán egy tízest... sokar csak húsz fillért adnak. — Mindenki ad? — A fenét! Olyan méltatlankodva mond­ja, mint akinek szent meg­győződése, hogy kutya köte­lessége minden megszólított­nak a fizetés. „Bácsi, egy fo­rintot" — ezzel lép oda mindenkihez, s érdekes; a fér­fiakat részesíti előnyben, csak ha minden kötél szakad, ak­kor szólít meg nőket. — Tudod te, hogy ez koldu­lás? — Micsoda? Tágra nyílik a szeme, megr döbbenten, értetlenül néz rám. — Az, hogy kétegetsz. Kol­dulás. — Én nem koldulok. — Hát mit csinálsz? — Azt hiszi, olyan sok pénz ez. Elmegy fagyira, mozira, meg hát... Elhallgat. Kelletlenül nyö­gi ki. hogy snurozni szoktak a srácokkal, s hát ott köny- nyen csúszik a tíz-húsz fil­lér, de a forint is ... Egy tízesért a legjobb ba­rátjává fogad, s mit sem sejtve közli, hol laknak, s apja, anyja hol dolgozik. Az újlaki téglagyár, ahol apja dolgozik, messzebb esik, ma­rad hát a mama, a helyi pa­pírgyárban. Már a kopogás az ajtón riadt, bátortalan. Köszön, rögtön a falhoz hú­zódik, s halkan közli: hivat­tak ... Az öreg ‘irodabútorok között még megtörtebbnek, ijedtebb- nek látszik P.-né. A szék szé-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom