Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-27 / 228. szám
W5I hegye* Mart 1966. SZEPTEMBER 27., KEDD Cseml-súkt három nemzete Néhány nappal ezelőtt rövi- debb közleményben ismertettük a múzeumi hónap — október — Pest megyei programját. A közleménybe sajnálatos sajtóhiba keveredett egy olyan mondat formájában, amely szerint a ráckevei 'Árpád Múzeum Nagytarcsán a szlovák község népviseletének makádi parasztházat rendez be. Azok szemében, akik nem ismerik eléggé a helyi viszonyokat, az összekúszálódott mondat értelmetlensége fel sem tűnhetett, de annál élénkebben reagált rá dr. Kovács József, a ráckevei Ady Endre Gimnázium tanára és az Árpád Múzeum igazgatója. Szerkesztőségünkhöz küldött levelében hangsúlyozza, hogy Makád ősi, legalább nyolcszáz esztendős magyar község, etnikailag semmi köze sincs a sokkal fiatalabb Nagytar- csához, amelynek lakossága valóban szlovák eredetű. — Ha már ilyen javítandó módon esik szó Ráckevéról — írta levelében — akkor közlöm, hogy a „makádi ház” egyelőre egy kis szobában és egy kis folyosószakaszon kerül „felállításra”. A cél az, hogy egy komplett néprajzi háznak vessem meg az alapját. Dr. Kovács József nyugtalan ember. Termékeny nyugtalanságát szűkebb hazájából, Sopronból hozta magával, ahol teleszívódott a műemlékek szereteté- vel. Amikor évekkel ezelőtt megérkezett új állomáshelyére, Ráckevére, és megkezdte nevelői munkáját az akkor még egészen fiatal gimnáziumban — magyar irodalomtörténetre és történelemre tanítja diákjait —, rögtön megsejtette, hogy nemcsak Ráckevén, de az egész Csepel - szigeten rengeteg fölkutatásra váró régészeti és helytörténeti anyag található. Rögtön munkához látott. Lelkesedése átragadt diákjaira is, akikből kis gárdát szervezett és segítségükkel aránylag rövid idő alatt sikerült összegyűjtenie egy létesítendő új múzeum alapanyagát. Elsősorban az ő érdeme, hogy Ráckevének, illetve a Gsepel-szigetnek ma már számontartott múzeuma van, az Árpád Múzeum, de oroszlánrésze van abban is, hogy Ráckeve fölbecsülhetet- len értékű műemléke, a Sa- voyai-kastély megmenekült a pusztulástól. A ráckevei Ady Endre Gim-^ názium diákjainak szeme fe!-^ ragyog, amikor Kovács tanár ^ úr után érdeklődik a látoga-^ tó. A tanári szobában, ahová ^ az óraközi szünet összehoztav úgyszólván az egész tanári kart, dr. Losonczi Miklós igazgató — maga is lelkes irodalmár és műtörténész — szintén örömmel indul kollégája keresésére. Néhány perc múlva már a fiatal tanár magyaráz: — Nagytarcsa tizennyolcadik századbeli szlovák település, Makádot pedig már egy 1323-beli oklevél is említi Gyála községgel kapcsolatban. Színmagyar lakossága sohasem keveredett, aminek egyik legfőbb oka, hogy 1950-ig eléggé elszigetelten élt, és csak akkor kapcsolódott a világba, amikor végre autóbuszt kapott. Ennek köszönhetjük, hogy a kis község még ma is igen gazdag kelléktára a régi népviseletnek, és falai között ma is elevenen élnek az ősi népszokások emlékei. Nagytarcsán tehát bajosan rendezhetnénk be a szlovák népviseletnek makádi parasztházat. A makádi parasztházat itt szeretnénk felállítani, Ráckevén, még pedig a kastély rendezésre, feltöltésre váró egykori parkjának területén, amely ma még mocsárszagú libaúsztató. A Műemléki Felügyelőség munkatervében azonban ennek a területnek a rendezése is helyet kapott. Hangja átmelegszik, amint egyik tanítványáról, a harmadikos Dudás Laciról beszél: — Ö a makádi specialistánk — mondja —, ő gyűjtötte ösz- Eze már meglevő makádi anyagunk legnagyobb részét, de szakadatlanul tovább ku- tatgat a makádi padlásokon és kamrákban. Három-négy makádi parasztnemzedék igen érdekes dokumentumait sikerült megmentenie, csaknem két évszázadra szóló pöriratokat. Ö gyűjtötte össze Makád környékének régi dűlőneveit is, amelyek most már, a tagosítás következtében, igen gyorsan feledésbe mennének, pedig helytörténeti szempontból igen fontosak. Gyűjtött anyagát annak, rendje és módja szerint fel is dolgozta és dolgozatával megnyerte tavaly a Pest megyei ifjúsági helytörténeti pályázat első díját. — Egy csepeli német és egy szlovák parasztház felépítését is tervezzük a kastélypark területén — mondja bizakodva Kovács József. — Anyagukat helytörténeti szakkörünk segítségével már gyűjtjük a szigeten. Ennek az iskolai szakkörnek már hagyományai vannak. Alapja az 1954-ben alakult honismereti szakkör, ezt újították fel és szerveztek át néhány évvel ezelőtt, és ez szerzett már sok dicsőséget a ráckevei gimnáziumnak. — Pest megye valamennyi honismereti pályadíját a mi szakkörünk tagjai hozták haza 1965-ben — büszkélkedik Kovács tanár úr — gyerekeink hét pályamunkája nyert díjat. Dudás Lacin kívül Gránicz András harmadik osztályos diákunk Pereg határának földrajzi nevei, Katona Katalin harmadosztályos „A ráckevei vízimolnárok” című dolgozatával győzött. A gimnázium tanárai között is akad jó néhány, aki nevelői munkáján kívül tudományos téren is tevékenykedik. Losonczi igazgató a ráckevei szerb templomról, Kovács József pedig a Savoyai kastélyról írt tanulmányával nyert pályadíjat. Az Árpád Múzeum gazdag és változatos anyagát egyelőre a még csak részben helyreállított műemlék-kastély néhány helyiségében tárolják. A makádi anyagnak egy kis szobája van. Ennek a szobának Kovács tanár úr famulusa, Dudás Laci a gazdája. Doígozó- és tanulószobának használja. — Neki kulcsot is adtam a múzeumhoz — mondja Kovács József —, akkor jöhet be, Elutazott a kanadai kereskedelmi miniszter Vasárnap délután elutazott Robert H. Winters, kanadai kereskedelemügyi miniszter. Magyar, lengyel és kubai fiatalok Liszt—Bartók zongoraverseny döotőjéken Havonta egymillió újszülött India lakossága július elsején 498 millió 900 ezer volt. Mivel a lakosság növekedési üteme meghaladja a havi egymilliót, augusztus elején a világ második legnépesebb országának már több mint 500 millió lakosa volt. A nagy érdeklődés mellett zajló budapesti nemzetközi Liszt—Bartók zongoraverseny harmadik fordulójához érkezett. A középdöntőből hatan jutottak tovább a legjobbak közé, akik a ma kezdődő döntőben küzdenek az elsőbbségért. A döntő résztvevői: Antal Imre, Kiss Gyula, Jorge Gomez Labrana (Kuba), Lux Erika, Torma Gabriella és Ewa Sinowiecz (Lengyelország). TV-FIGYELO Szórakoztató hétvége A televízió hétvégi programját ezúttal elsősorban a szórakoztató, zenés produkciók alkották. Több hónapos szünet utón ismét képernyőre került a Szombaton este című tarka, vidám összeállítás. A műsort az ismert francia ' éne- I Vizsgáznak a német burgonyakoftibájnok Az ország egyik legnagyobb burgonya term elő gazdaságában, bábodon próbálják ki az új típusú burgonyabeiakarí- tó gépeket a Mezőgazdasági Gépkísérleti Intézet munkatársai és a gazdaság szakemberei. Az NDK gyártmányú burgonyakombájn — amelyik nemcsak kiforgatja, felszedi a krumplit, hanem válogatja is a gumókat — és a félkombájnok „vizsgáznak”. A mérések értékelése után a legmegfelelőbb típusból jövőre nagyobb mennyiséget vásárol a mezőgazdaság. Naponta 600—650 mázsa burgonyát válogat a K—711-es jelű burgonyaválogató gép. kes-táncos pantomim művészről, Henri Salvadorról készített francia kisfilm vezette be. Remekül szórakoztunk ! Henri Salvador sok színű, minden tekintetben magas művészi színvonalat képviselő produkcióján. A továbbiakban a nyári szabadtéri színpadok műsoraiból kaptunk egy kis ízelítőt, többek között Sadok Savir, a rigai eszt- rádegyüttes, a berlini Fried- richstadtpalast, valamint Albert István és zenekarának sikeres produkcióiból. A szombat esti szórakoztató műsort a több alkalommal sugárzott olasz Stúdió Unó műsorának magyar — az eredetinél gyengébben sikerült — változata zárta. Egy kissé érthetetlen, miért kellett ennyire szolgaian lekopírozni egy népszerű külföldi tv-műsort? Ennyire szűkében lennénk a jó, eredeti ötleteknek? A vasárnap esti műsort a Film a képernyőn című érdekes, a filmvilág eseményeiről tudósító összeállítás nyitotta meg. Ezt követően A tudomány nagy öregei című sorozat keretében a közel nyolcvan esztendős dr. Korach Mót akadémikus regénybe illő éle-* tével ismerkedhettünk meg. Az est főműsoraként ismét az Angyallal találkozhattunk. Ezúttal a sorozat Lida című filmjét láthattuk. Mintha öregedne s lassúbbá válna népszerű krimi-hősünk. A két nap többi műsoridejét elsősorban a dortmwndi torna- világbajnokságról közvetített igen látványos programok egészítették ki. S ha már a sportnál tartunk, engedjenek meg egy hetek óta kikívánkozó megjegyzést: vitathatatlan tény, hogy Grosics Gyula az utóbbi évtizedek legjobb magyar labdarúgókapusa volt, de mint tv-bemondó ... Szóval, jobb kapus volt. Klasz- szissal jobb! P. p. A kék s^ínű kabát Sok minden voltam már az életben, huszonkét éves fejjel még jegyszedő is. Higyjék el, nem szórakozásból. Miután otthagytam az egyetemet, mert elfogyott a pénzem, tanítványaim sem akadtak, s állás után is hiába futkostam: nyugtalan és nehéz hónapok szakadtak rám. Nem bírtam otthon maradni, folyvást kószáltam, hol a Kiserdő lombok alatt kanyargó, keskeny útjain, hol a kispesti utcákon, érdektelenül bámulva a kirakatokat, olvasgatva a hirdetéseket, plakátokat, mintha azoktól reméltem volna segítséget. Egyszóval, nem találtam a helyemet. Egyik délutáni csatangolásom alkalmával egy hirdetőoszlopnál az jutott eszembe, elmegyek jegyszedö- nek, a Royal moziba. A Royal mozi városunkban a legszebb mozinak számított. Olyan volt, akár egy palota. Mindenütt szőnyegek, tükrök. A jegyszedők kék színű kabátot viseltek, aranyzsinórral, s minden nap borotválkozniok kellett. Tudtam, hogy egyszerű jelentkezéssel nem érek el semmit. Ezért valóságos haditervet dolgoztam ki magamnak. Általánosan ismert tény volt a városban, hogy a mozi tulajdonosa — mellesleg kenyérgyáros — baráti kapcsolatot tart a közeli pékkel, aki kormánytanácsosi címet vásárolt magának, és így „méltóságos” lett. Mi történne — gondoltam merészen és bizakodva —, ha először hozzá fordulnék? Másnap már föl is kerestem. A sarki boltban, melyet kellemes kenyér- és zsömleillat töltött be, maga a méltóságos pék fogadott, lisztesen, barátságosan. A kövér, ötven felé haladó férfinek először arról beszéltem, hogy már régóta ismerem, gyermekkoromban gyakran vittem hozzá szakajtóban a kenyértésztát, sütésre. Ezután álltam elő kérésemmel. Meg kell mondanom, habozás nélkül írt néhány ajánló sort. Nem tudom, énjének melyik része cselekedett: a pék-e, vagy a méltóságos? Alkonyaikor már siettem is a díszes épületbe. Az igazgató — magas, jólöltözött férfi — a szép előcsarnokban sétált, olyan önérzetesen, mint egy kapitány a hajóján. Miután elolvasta a levelet, végigmért, és szárazon megjegyezte: — Hát... fiatalember, itt nem nagy karrier vár magára. Mosolyogtam. Pénz kellett nekem, ha kevés is, ha ilyen úton is, rang- talanul, lenézve az ismerősöktől. Pénz, mert otthon, anyámtól nem kérhettem, hiszen amit ő keresett, a családnak is alig volt elegendő. Az igazgató talán megfejtette a mosolyt, talán nem is törődött vele, intett a föjegyszedőnek, egy nyurga, fogkefe- bajuszos férfinek, bemutatott neki, s utasította, hogy engem is osszon be valahová. A főjegyszedő hamarosan adott egy olyan kék színű kabátot, amilyet a jegyszedők itt viseltek. így kezdtem hát meg működésemet, amit a hosszú tétlenség után kellemesnek, szórakoztatónak találtam. Helyükre vezettem a nézőket, szünetben kinyitottam, majd becsuktam a körzetemhez tartozó ajtókat, szigorúan őrködtem, hogy senki se szökjön be jegy nélkül. Feladatomat igyekeztem hibátlanul és fürgén teljesíteni. A föjegyszedőnek mégsem tetszettem. Később rá is jöttem, hogy miért? A jóember a beosztását, fö- jegyszedői rangját féltette tőlem. Nappal borbély volt, keveset keresett, rólam pedig tudta, hogy iskolát végeztem. Vetélytársat látott bennem, s ezért ártott, ahol lehetett. Egyszer egy nő belém kötött, s én megmondtam a magamét. Később kiderült, hogy a főjegyszedő ismerőse volt, aki valószínűleg megbeszélés alapján vállalta ezt a szerepet. Egyszóval nem volt kedvező köztünk a viszony. De a baj mégis más oldalról jelentkezett. Az utcán, az oldalajtóknál, mindig ólálkodtak nyughatatlan gyerekek, akik szerettek volna bejutni a moziba, pénzük azonban nem volt. Egyszer nagyon megsajnáltam két lurkót, beengedtem őket, odasúgtam nekik, hogy menjenek előre, ahol üres széket találnak, s viseljék jól magukat. Nem is történt semmi kellemetlenség. A kis csibészek máskor is eljöttek, lassan szinte állandó törzsvendégnek számítottak. Egy este azonban, nem lévén eléggé óvatos, hatalmas bonyodalom támadt miattuk. Már nem tudom, hány gyerkőcöt engedtem be akkor — később ugyanis a két állandóhoz társak is verődtek —, elég az hozzá, hogy amikor szünet után készültem becsukni az ajtót, egy szempillantás alatt beiramodott egy nagy, taslafülű kutya. Minthogy a film nyomban kezdődött, nemsokat törődtem a négylábú vendéggel. Arra gondoltam, csöndes és illedelmes lesz, s majd az előadás végén, a közönséggel együtt távozik. Jóformán észre sem veszik. Mindez azonban nem így történt. A műveletlen kutya a sötétben megzavarodott, a filmet kutyába sem vette, a gazdáját kereste, szaladgált a széksorok között, később egy kövér nő szoknyája alá bújt, mire az asszonyság nagyot sikoltott. — Jaj, egy kutya! Nem mégy innen, te szemtelen! Zavarják ki ezt a dögöt! Pisszegés, zajongás, mozgolódás támadt. — Vigyék ki azt a kutyát! — kiáltoztak mások is. — Zavarják ki, zavarják ki! — zúgták kórusban az első sorokból. A hangos zűrzavar botránnyá fejlődött. Meg kellett szakítani az előadást, kigyulladtak a lámpák. Előrohant az igazgató, olyan döbbent ábrázattal, mintha tűz ütött volna ki a moziban. Mi jegyszedők mindnyájan a kutyát bíztattuk távozásra, de neki esze ágában sem volt elhagyni a helyiséget. Végül is gazdája, az egyik fiú, cimborái segítségével, vezette ki az utcára. Az igazgató éktelen dühös volt, egyre azt hajtogatta, hogyan jöhetett be az a kutya, melyik jegyszedö engedte be? Persze suttogva, feltűnést kerülően beszélt, majd eszébe jutott a visszatérő gyerekektől kérni a jegyet. Ezek megszeppenve keresgélték a zsebükben, de már látszott, hogy mozijegyet sohasem fognak benne találni. — Ki engedett be titeket? — kérdezte most már parancsoló hangon az igazgató. A kisebbik szólalt meg ijedten: — Ez a jegyszedő bácsi szokott minket beengedni! — és rám mutatott. — Értem. No, iszkoljatok gyorsan haza, mielőtt átadlak benneteket a rendőrnek. Maga pedig, jegyszedő úr, jöjjön azonnal az irodába! A beszélgetésnek a fogkefe-baju- szos is tanúja volt. Láttam, alig tudja elrejteni a vigyorát. Felelösségrevonást, szidást vártam, de az igazgató csak ennyit mondott: — Beláthatja, hogy ezek után nem alkalmazhatjuk. Várjon egy keveset az előcsarnokban, s aztán a pénztárnál felveheti a fizetését. A főjegyszedő gúnyosan hozzátette: — Előbb talán vesse le a ... Meg sem vártam, hogy befejezze a mondatot, levetettem a kék színű kabátot, a főjegyszedő kezébe nyomtanés cigarettára gyújtva, várakoztam a pénzre. Fürtös Gusztáv amikor akar. Itt dolgozza fel helytörténeti anyagát és itt tanul. — Néprajzos szeretnék lenni — mondja a nyúlánk fiú — nagyon megszerettem ezt a szakmát. A ráckevei gimnázium fiatal intézmény, de mintha máris kirajzolódna jellegzetes profilja. Losonczi igazgató budapesti tárlatlátogatásokra viszi a diákokat, szabad idejében közéjük megy és verseket olvas nekik. Az önképzőkör igen tevékeny. Leginkább i a magyar költők kultuszát j ápolja. Az iskola névadója- j nak, Ady Endrének különösen eleven a kultusza. Diákok, tanárok szorgalmasan gyűjtögetik az Ady relikviákat, büszkék arra, hogy birtokukban van a nagy költő hibás szövegű legelső sírtáblája, és az egyetlen létező példány halotti maszkjából, amelyet Ferenczy Béni mindössze öt példányban készített róla. Ezt a maszkot a gimnázium folyosóján, egy kis fülkében helyezik el a költő szüleié-éjiek nyolcvankilencedik évfordulóján, november 22-én. Magyar László