Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-23 / 225. szám
4 1966. SZEPTEMBER 23., PÉNTEK T \Hkanr hÁil'> 1&SK4'S 3AMVRIK J anurik, a sánta vándorkereskedő napáldozatja előtt érkezett a tanyára, s akkora kutyazene fogadta, hogy a tihanyi echót utánozták tőle a falak. Azóta is nyílt titok előttem, miért fűti olyan engesztelhetetlen gyűlölet a házőrző ebeket az országutak hontalanjai iránt. Talán azért, mert ők otthon vannak, s a vándorok nem? Én mentettem meg Januri- kot jó néhány csibával, fogd- meg karóval, hogy ne legyen kutyavacsora. A köszönését már szüleim is fogadták, s ezért hálából addig kínálgatta nékik két füleskosarának dá- riusi kincseit, míg végképpen nyugovóra tért a nap. Megjárja termetű, veresképű ember volt Janurik, s' községhatárnyi járóföldeket begyalogolt, naponta. Arasszal kurtább bal lábával úgy döc- centette a földre a lépést, ahogy a rossz diák a kínnal szült felelet-mondat végére a pontot. De beszélni, azt a legsimább nyelvű lelkiatyánál is sokkal simábban tudott. A csicsócér- na aranyfonallá változott a nyelve hegyén, amivel hajdanán a koronázási palástokat varrták a királyfikérőkről álmodozó hercegkisasszonyok, a rákszemeukor angyalkák vasárnapi csemegéjévé, s a kosár fenekére rejtett szűzdohány ... Mivé is? Valami olyan felséges füstölnivalóvá, amit pipájába tömni legfeljebb Szent Péter apostol, vagy a római pápa, ha méltó. S hogy mindez természetesen nem állott meg a lábán jó adag túlzás nélkül? Igyekeznie kellett árva Janurik jának szorgalmaznia a boltot. Hat kicsiny Janurik várta otthon a mindennapi betevő falatot, az egész kosár-bolt alaptőkéje nem ért fel egy pár hathetes malac árával, mire ment volna csodálnivalö szótehefcsége nélkül? kkor is lement a nap, bánat színű felhőbe fulladt az esthajnalcsillag, de még mindig dicsérte kosara kincseit, holott csak tucat patentkapcsot vett tőle édesanyám. Hanem, amikor elköszönt, édesapám szives szavakkal marasztalta, borravaló gyanánt: — Éccakázzon nálunk, Janurik szomszéd. Szabad ágyunk ugyan nincsen, de ha nem nagyságos úr a dereka, instál- ja a kanapé... A topa kalmár hálásan köszönte, letelepedett egy bicegő gyalogszékre, s szótlanul szemlélte, ahogy vacsorázni kezdtünk. Nem is nagyon szólhatott, mert minden falat külön- külön rugózásba hozta nyel- deklőjét. Le-fel járt, üresen nyeldesett, akár a gólya a nagyra nőtt kecskebéka után. Még a fejét is előredöntötte, mintha a szája felé lendített aludttejes kanalat az ő szájába célozta volna édesapám Nézni is kín volt azt. Szüleim egymásra kacsintottak, s ezzel törvényerőre emelkedett a vendéglátó invitálás: — Társuljon, szomszéd, ha meg nem vetné a szegénységünket! A lába máris lépett volna, de pányvázta az illendőség. — Köszönöm, asszonyság, félórája sincsen, hogy falatoztam ... Bosszúból vitustáncba kezdett az ádámcsutkája. — Nincsen olyan rakott szekér, amelyre még egy villaöltés fel ne férne — bíztatta édes&pám. — Jöjjön, ne ural- tassa magát! — És már szorította is neki a helyet közöttünk. A kaskás szabadkozva odá- bicegett. — Hát csak azért, hogy sérelem ne essen, meg a megtiszteltetésért ... I eült, szempillantások alatt J ürességre kárhoztatta a hatalmas tálat, amelyből kenyérrel aprított aludttejet ettünk, megtoldotta új köcsöggel, jó-negyed kenyérrel, majd araszos szivart tekert szűzdohány leveléből — egyet édesapámnak, egyet önmagának —, s a füst függönye mögött megsimogatta az arcomat... — Te mentettél meg az ebektől, apró-szomszéd, mivel lehetnék érte az örömödre? Percekig tántorogtam a kan- csukacukor, meg a rákszemeukor között. A kancsuka hosz- szabb, fura íze van, s a végigfújt nyálat buborékoltatni lehet a végén. A rákszem kám- foros, ropog a fog alatt, kellemesen hűti a torkot. De nyom egyik után sem marad. Jobb lesz hát olyat kérni — gondoltam —, amit akkor vehetek elő, amikor akarok, mindenkor gyarapít, s még a lyukas fogamba se költözik helyette a jaj... — Mondjon egy mesét Janurik bácsi! A vándorkalmár engedelem- kérés okából a szüléimre lesett. — Szívesen, kisszomszéd, ha nem untatnám vele a háziakat ... Az izgalom csalánmarásában égtem, míg az engedelem megszületett. Születésétől fogvást sánta szegény — gondolhatta édesapám —, tehát a háborúról nincsen mit beszélni véle. Jövő-menő, a csendőrök füle- szeme is lehet, meggondolatlanság a világ sorsát hánytor- gatni előtte. Azt meg, hogy fukar az év, szoros a szegénység, nélküle is tudjuk. Hát akkor mondjon a kedvére inkább ... — Meséljen, szomszéd, az ellen nincsen paragrafus... f is Janurik, a kaskás ke- j reskedő olyan csodálatosat mesélt akkor nekem, ami százszor, meg ezerszer a fülembe zsondult azóta is ... — Éldegélt valaha egy legény Szalonta mellett. Toldi Miklósnak hívták. De olyan régen élt ám, hogy akkor még fán termett a görögdinnye, özvegy édesanyjával éldegélt ez a Miklós, sok szolgáik, nagy darab földjeik voltak, s a bátyja, György úr valami belső lélötty volt a Lajos király udvarában. Oda vágyakozott az öccse is, egyre a vitézi életen törte a fejét, amit a bátyja elirigykedett, előle, s emig.it gyakran megnyerhette a szomorúság. Míg egyszer ... Mesélt Janurik, mesélt, a keze meg szivarokat tekert közben, s a füst úgy gomoly- gott a szobában, ahogy a száz- esztendős öregek háta mögött a múlt. Csodás jeleneteket formált, míg a mennyezetig go- molygott, mintha a Toldi Miklós élete-meséjét illusztrálta volna. Felmagasodott, ahogy a pelyhesállú ifjú, amikor a nyalka Laczfi hadát észrevette, megdült rézsútosan, mint vasmarkában az irányt mutató petrencerúd, örvénylett, akár a farkas-párbaj viadala, cipóvá gömbölyödött hasasan a Toldi Lőrincné aranyaitól, majd —, mert kiment közben a bátyám, s nyomában léghuzat keletkezett —, hátrázni kezdett, mint a Miklós taszításától a megvadult bika ... Hanem a falnál szerte is foszlott ez a mesefüst, mert két ásítás között az órára pillantott édesapám. — Aki teremtette, már tizenegyre jár! — mondta nem titkolt ingerülettel. — Reggel lucernát kaszálunk ... harapja el a végét, szomszéd! — Egykettőre befejezném — védte a jussát Janurik —, most lenne a legérdekesebb ... ■ x — Majd ha legközelebb itt éjszakázik. Nem lesz az akkor sem kurtább, inkább hosszabb, hiszen azért mese ... Annyira elkeseredtem a vá- moltsorsú Toldi miatt, hogy a könnyeim is eleredtek a dunyha alatt, pedig az édesapám háta mögött háltam ... A lámpát két fúvás megfojtotta, az asztalban percegve munkálkodott a szú, s a kanapé nagyokat nyekkent a forgolódó Janurik súlya alatt... — Nem mese ez, szomszéd, hanem história — mondta álmosan. — Rigmusba is van szedve, ott lóg a fogason a kabátom belső zsebében ... — Akkor meg várhat az alkalmára nyugodtan — zárta le a vitát édesapám egy „Nyugodalmas jóéjszakát”-tal... F élig az övé voltam már. mégis hűtelenül elkerült az álom, s valami bitófánholt betyár lelkét küldte hozzám önmaga helyett, aki egyre a fülembe súgdosott: „Mi lenne, ha kilopnád a Janurik zsebéből a Toldi históriát? Nem is lenne az lopás, legközelebb visszaszerezhetnéd a helyére észrevétlen, s addig elolvasnád. Persze, ha mernéd! De hát gyáva vagy te ...” Ki ismeri be azt, hogy gyáva? Lemásztam az ágyról, négykézláb közelítettem a Janurik kabátját, s Szent Antalnak tíz miatyánkot ígértem, ha sikerülne a vállalkozásom ... Reccsentek az ágyak, a kémény torkába dudorászott a szél, egér mocorgott a padláson, s bennem vacogott a lélek ... Végre! Itt a kabát... itt a könyv... nem, nem, ez bu- gyelláris... de ez már Toldi! Milyen kicsike, és mégis mennyi minden belefér... Libabőröztető izgalommal a szekrény alá rejtettem a zsákmányomat, és visszamásztam az édesapám háta mögé. El is aludtam egy-kettőre. Igaz, hogy csendőrök kísértek álmomban, méghozzá vasra- verve ... Reggel Janurik olyan sokáig tekergette a kapcáját, míg megszolgálta a reggelit, utána adott három rákszemeuk- rot, elköszönt. és égzengető kutyazene kíséretében ki bicegett az udvarról... Ettől a naptól kezdve éjjel is nap sütött a fejem fölött. Arany János Toldiját olvastam, egyszer, kétszer, ötször. A disznók legeltetése közben, a déli pihenő idején, még morzsolva a tengerit is, hiszen odatűztem a kas oldalára. S amikor a sötétség elvámolta a szemem elől a betűt, izgalmas története, csengő rímei, nyelvének nemes zöngéje zsongott a fejemben, csiklandozta képzeletvilágomat, szürkének ítélte kimondatlan szavaimat, mielőtt a nyelvem hegyére telepedtek volna... H űtlen lettem én Toldiért még az anyaszentegyház- hoz is. Szüleim ugyanis papnak szántak, ami ellen nem is lett volna ellenszavam, hiszen a tisztelendők férfiként is szoknyában, de sohase gyalog jártak, csak az az egy gond árnyalta nyolcéves agyamat: „Hogy vehetem akkor majd feleségül Ugrin Tér kát?” De Toldi ezt a gondot is legyőzte. Lemond iám a papságról, s néhai jó Arany János uram jóvoltából nem lett vörös haskotös prelátus belőlem azóta sem. Jó ideig Toldi Miklós szerettem volna lenni, de az sem sikerült. Három erősebb cimbora is élt felénk, bárhogyan köptem a markomat, lebírkóztak. Csak a Toldi György tar fejévé kinevezett tökök törtek engedelmesen darabokra a botom alatt, s a naptár üres oldala hasalt szó- fogadóan a ceruzám alá, hogy ráírhassam az első, Toldi-ih- lette versemet... Janurikot sokáig visszavártam, de nem ugattatta meg a kutyánkat soha többé. Ügy hírlett jó idő múltán, hogy ő lett volna az az ismeretlenné ázott halott, akit a kákái gulyakút- ból kihalásztak. Mások szerint házasságtörésre vetemedett, s átalszökött a választottal a Dunán ... Ha ez, ha az, az emlékét a szívemben őrizem azóta is. Valahányszor Toldi Miklósnak kéne lennem, mindig eszembe jut topa Janurik, a kaskás vándorkalmár, aki akaratán kívül a toliforgatásra csábított engem, nyugodjon békében, ha holt, ne verje, de áldja a sorsa érte, ha élne. FECSEGÉS Az Oxford Egyetem pszi- clio-nyelvészeti kutatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója, Richard Charles Olfried professzor szerint az emberek legtöbbször nem azért beszélnek, hogy közöljenek valamit, hanem csak cél nélkül fecsegnek bele a világba. A profesz- szor \igy véli, hogy a fecsegés voltaképpen fiziológiai szükséglet, amely egyébként változó méretű. Tézisének igazolására önként jelentkező hallgatóinak torkára miniatűr mikrofonokat szerelt, zsebükbe pedig apró magnetofonokat tett. Ezzel a berendezéssel naponta lemérhető, hogy ki mennyi', mond és mennyit fecseg. 1 ' | Hatvanöt I esztendő ^ Tegnap ünnepelte hatvanötö- § dik születésnapját Csuka Zol- § tán, az Érdligeten élő József $ Attila-díjas költő és műfordi- ^ ^ tó. Fél emberöltőnél is hosz- ^ szabb ideje már, hogy itt él ^ ^ megyénkben, s dolgozik ma is. ^ § Újságíróként, költőként kezd- ÍJ S te pályafutását. Tizennyolc S $ esztendős korában, 1919-ben J ^ Pécsett a Diák, majd egy esz- ^ tendővel később a Krónika cí- 5; mü lapot szerkesztette, s ^ S ugyanebben az esztendőben je- v. $ lent meg első két verseskötete. ^ $ Többek között ő alakította a J ^ Látóhatár című kisebbségi $ § szemlét, amely negyvennégyig ^ S rendszeresen megjelent. A fel- ^ S szabadulás után a pécsi Üjdu- ^ nántúl című napilap felelős c ^ szerkesztője volt* ^ Negyvenhét esztendő mun- J kásságát ismertetni és méltat- s s ni — egy tanulmány is kevés s S lenne. Tizenkettedik verses- ^ $ kötete a napokban jelent meg ÍJ* ^ Növi Sadon, Előretolt állásban § ^ címmel. § Mégis, elsősorban műfordi- ^ § tóként ismerik, ö fordította a S S Nobel-díjas Ivó Andric három ^ $ regényét — Híd a Drinán, ^ % Travniki krónika, Elátkozott jfc § udvar, Miroslav Krleza: Éjsza- \ s kának virrasztója című bállá- ; S dagyűjteményét, a Horvát J S hadisten című novelláskötetet, $ ^ az Agónia című drámáját, ^ ^ amelyet a budapesti Madách ^ Színház játszott, a Zászlók cí- ^ S mű regény első két kötetét, A J § fekete sas ámyékábant és Aí ^ fehér sas árnyékábant. Az ő ^ § fordításában mutatta be az el- ^ S múlt évadban a budapesti ^ S Nemzeti Színház a Dundo Ma- S rojet, s a rövidesen filmen is s § látható A szerelemre szava- § zok című nagysikerű regény — ^ S írója a tehetséges, fiatal Groz5 dán Olujic — is az ő avatott ^ tolmácsolásában került a ma- ^ ^ gyár olvasók kezébe. ^ § ö maga írta Krleza balladái- J ^ nak utószavában önmagáról: ^ ^ „Kerek harminc esztendeje, ^ hogy e balladák fordítója egy ^ 6 maradi és meg nem értő világ ^ s kellős közepén „szikrányi fény ^ § nékül”, nagyon rögös úton el- s ^ indult, hogy déli szomszédaink ^ műveit magyar nyelvre ülte«- $ | se..." A megismerés és/ a ^ s megismertetés vágya vezette £ 5 végig életútján. Felfedezni és * ^ felfedeztetni az emberekkel a a ^ Duna menti népek: délszlávok, S § bolgárok, szlovákok irodalmi § § kincseit. S a megismerés és ^ 5$ megismertetés nemes és nagy ^ munkája mellett olyan fel- s adatra is vállalkozott, mint A S s jugoszláv népek irodalmának § S története megírására, amely- ^ § Ível déli szomszédaink iroda- ^ ^ lomtörténészeit is megelőzte. ^ ^ Jelenleg is fiatalos lendület- § § tel, fáradhatatlanul dolgozik. ^ ^ Ezt azok az elkészült művek $ ^ bizonyítják, amelyek már csak ^ ^ megjelentetésre várnak. íme, ^ sj néhány közülük. Dusán Calic: ^ ^ A hősök is emberek. Hamza ^ ^ Humo: Grozdana kacaja. Es ^ § egy saját kötet: A szentendrei ^ ^ rebellis. És talán rövidesen is- ^ ^ mét találkozhatunk költői ké- ^ ^ pekben gazdag, meleg hangú ^ $ lírájával is. ^ Prukner Pál & Ssíolitlaráitísi gyüiésok Diákparlament az iskolákban A Pest megyei fiatalok tovább folytatják a tavaszi hónapok nagysikerű előadássorozatát, a „Vádoljuk az imperializmust” akcióját. A különböző oktatási intézményekben vietnami őrséget alakítanak, és november 2-án szolidaritási gyűléseken tesznek hitet a szabadságukért és függetlenségükért harcoló hős vietnami hazafiak igazságos ügye mellett. A tavasszal valamennyi iskolában KISZ-napok lesznek, és májusban Budapesten, Gyulán, Keszthelyen, Sárospatakon, Győrött és Egerben ismét megrendezik az országos diáknapokat, Ezeken a megye diák- és ifjúmunkás KISZ-kül- döttségekkel fogja képviseltetni magát. Ugyancsak megtartják majd az országos diákparlament előtt a megyei diák- parlamentet, amelyen a fiatalok egyebek között az érettségiről, a pályaválasztásról és az elhelyezkedés gondjairól kibontakozott vitákban is hallatják szavukat EKG vizsgálaton a törpe sertés A Budapesti Orvostudományi Egyetem Kórélettani Intézetében lényeges élettani kísérleteket folytatnak. A D—2 vitamin, Cholesterin és speciális sók túladagolásával az emberéhez hasonló infarktust idéznek elő a kísérleti állatokon, és közben tanulmányozzák a gyógyítás lehetőségeit. A vizsgált törpe sertések ritka kísérleti állatok, egy-egy teljesen kifejlett példány 40—50 kiló súlyú. A képen: EKG vizsgálatra készítik „Vürös”-t, a 39-es szá mű törpe sertést. Csak egy kis szerencse... Az ötszázadik lottó számhúzás előtt A statisztikai adatok szerint valószínűnek látszik, hogy az 1966-os év a lottó történetében rekordokban bővelkedő esztendő lesz, feltéve persze, ha Fortuna továbbra is így akarja. A legutóbbi, 34. játékhéten elért telitalálattal — elérője egy nyugdíjazás előtt álló budapesti nagymama volt — az idei öttalálatbs szelvények száma tízre emelkedett. Ez maga is rekord. Ez az ötös egyúttal a lottó történetének ötvenhetedik ilyen szelvénye volt: 1965- ben kilenc, 1964-ben négy, 1963-ban nyolc, 1962-ben három, 1961-ben négy, 1960- ban nyolc, ■ 1959-ben hét, 1958-ban egy, míg a csonkának számító 1957-es esztendőben három lottózónak sikerült megkörnyékeznie Fortuna istenasszonyát. Az idei tizedik öttalálatos szelvény érdekessége — éppen úgy, mint elődjének, a három szőnyi lottózónak —, hogy ikerszelvényen sikerült eltalálnia a bűvös öt számot. Míg tavaly a kilencedik öttalálatosnak csupán november közepén sikerült kitöltenie szelvényét, az idén már augusztusban megszü- ’ etett a tizedik. 880 kiló százforintos ! A Sportfogadási és Lottó i igazgatóság adatai szerint — beleértve / a szeptember 7-én kifizetett szelvényt is — az idei öttalálatosok tulajdonosainak kifizetett nyeremény- összeg — a nyereményilleték levonása után — 19 253 552 forintra emelkedett. A nyereményösszegek növekedését az is bizonyítja, hogy a lottó •történetének első öttaláiato- sa, özv. Ring Sándorné 1957 áprilisában még „csak’* 684 872 forintot kapott kézhez, napjaink telitalálatos szelvényeinek értéke pedig kétmillió forint körül van. Ráérő statisztikusok kiszá- mitották, hogy egy-egy ilyen kétmilliós lottófőnyeremény súlya — ropogós százforintosokból összerakott kötegeltből — éppen huszonkét kilogrammot nyom. Az utóbbi esztendőkben egyre több telitalálatos szelvény érkezett vidékről. A telitalá- latos szelvények tulajdonosairól a lottóigazgatóságon vezetett nyilvántartás szerint az idén a tíz nyertes közül hét volt vidéki. Hadd említsük meg most a legszerencsésebbek lakóhelyeit: Veszprémben kezdődött, folytatódott Gyulán, Pitvaroson, Szőre- gen, Makón, ezután ismét Veszprémbe látogatott a szerencse három ottani vasutashoz, majd Szőnyben ért véget a nyertesek sora. Kilenc év alatt az öttalála- tosokra kifizetett nyeremény- összeg — a nyereményilleték levonása után — 80 millió 105 ezer forint volt, s a lottófőnyeremények tulajdonosai éppen nyolcszáznyolcvan kilogramm százforintost vihettek haza. Vezet: a 37-es! Sokáig tartana, ha valamennyi szerencseszám sorsát megvizsgálnánk az ötven- hét öttalálatos szelvényen. A telitalálatos szelvényeken a 37-es változatlanul tartja a rekordot (nyolcszor szerepelt a telitalálatos szelvényeken), míg a 36-os a második helyre csúszott vissza. Érdekes azonban, hogy más számok előbbre rukkoltak, mégpedig a 13-as, a 42-es, és a 66-os. Valamennyi hét-hét alkalommal szerepelt öttalálatos szelvényen. A Fortuna által legkevésbé „kedvelt” számok között változatlanul megmaradtak a 25-ös, a 72-es, a 78- as, és a 82-es, ezekkel egyetlen egy alkalommal sem találkoztunk telitalálatos szelvényen. Viszont a 41-es „megemberelte” magát, a makói Szabó Dezsőné ikszelte át először az idei 24. játékhéten, s a 26.-on a veszprémi vasutasok szelvényén * is szerepelt. Mit bizonyít ez? Nem kevesebbet, hogy minden szám egyformán nyertes szám lehet, „csak” egy kis szerencse kell eltalálásukhoz. Sz. I.
