Pest Megyei Hirlap, 1966. szeptember (10. évfolyam, 206-231. szám)
1966-09-15 / 218. szám
MEGYEI iJtírlap 1966. SZEPTEMBER 13., CSÜTÖRTÖK Tűzharc Dél-Tirolban Dél-Tirolban szerdára virradóra tűzharc folyt le egy olasz járőr és két terrorista között VIETNAMI JELENTBE Szovjet űrhajósok Szíriában Beljajev és Leonov, a Szíriában vendégeskedő két szovjet űrhajós szerdán látogatást tett Zuajen Szíriái miniszterelnöknél. Partizánakciók Saigon közelében A dél-vietnami partizánok úgyszólván a főváros küszöbén hajtottak végre bravúros akciókat szerdára virra- dólag. Harminc partizán egy amerikai járműpark, egy rendőrállás és egy vízszűrőüzem ellen intézett hármas támadást. A járműpark az „Equi- pement inc.” üzemhez tartozott. E magánvállalat biztosítja az amerikai szárazföldi erők hadianyagszállítását Saigon kikötője és a főváros között. A hatalmas üzem mintegy negyvenezer munkást foglalkoztat, közEmelkedő exporttermelés (Folytatás az 1. oldalról) kereskedelem és a vendéglátóipar áruforgalma: 113 millió forinttal volt magasabb, mint az előző évben. Ezen belül 28,5 százalékkal emelkedett az iparcikkek forgalma, amely mintegy 14 százalékkal meghaladja az országos szintű növekedést is. Énnek elsősorban az az oka, hogy a lakosság egyre több tartós fogyasztási cikket, motorkerékpárt, gáztűzhelyt, hűtőszekrényt vásárol. Ezt elősegíti az OTP hitelakciójának bővítése, valamint a rendszeresen megtartott árubemutatók és kiállítások. A végrehajtó bizottság megvitatta az előterjesztett beszámolót és többek között megállapította: bár a vállalatok gazdálkodásának iránya jó, megfelel a kormány gazdaságpolitikájának, még mindig nem általános a különböző termékek gyártásánál a jobb minőségre való törekvés. Erre a jelenlegi bér- és prémiumrendszer s egyéb előírások nem eléggé ösztönöznek, ehelyett a mennyiségi termelést segítik elő. A végrehajtó bizottság végezetül határozatban rögzítette elismerését a tervüket teljesítő, gazdaságosan működő vállalatoknak és köszönetét fejezte ki a dolgozóknak. h. f. p. A dabasi járásban a rozs az első Lopják az anyagot í 1966. februárjától kezdve nagyméretű építőanyag- szállítás indult Amerikából Dél-Vietnamba. Körülbelül 300 millió dollár értékű fűrész- és acélárut, valamint cementet rendelt az amerikai hadsereg — mintegy illusztrálásaként annak, hogy mennyire „ideiglenesen” rendezkedik be. Most azonban egy kis zavar támadt. Mint az AP hírügynökség jelénti, Dél- Vietnamban lopják az amerikai építőanyagot. „Lehet hogy öt, de az is lehet, hogy 10 millió dollár értékű anyagot loptak el, az ördögbe is!” — nyilatkozott egy magas rangú had- táptiszt a Pentagonban. „Még nem tudjuk megállapítani a kár összértékét”. A végleges leltárt november elsejére készítik el, s ez még újabb meglepetéseket tartogat. gyújtóbombákkal lángbaborf- lották. ötvenöt jármű részben, vagy teljesen elpusztult. Meglepetésszerű támadás ért egy vegyes amerikai és dél-vietnami tengerészgyalogos járőrt kilenc kilométerre Da Nangtól. A támadást végrehajtó szabadság- harcos egységek létszámát hatvan főre becsülik. A járőr veszteségét a sai- goni jelentés súlyosnak minősíti. Egyidejűleg heves aknavető-támadás érte az ugyancsak Da Nang közelében fekvő amerikai tengerészgyalogos parancsnoki állást is. Véres zavargások Djiboutiban az elnök látogatása után Az amerikai taktikai légierő folytatta támadásait a demilitarizált övezet északi részében. Az amerikai bombázók kedden is több hullámban támadták a VDIC területét. Quang Khe térségében rakétakilövő állomás intéztek támadást. egy ellen szott a karfiol másodvetése. Legalább tíz napot kell válnunk, míg az inárcsi, ka- kucsi termelőszövetkezetekben vághatják a hófehér fejeket. k. m. tűk dél-koreaiakat és Fülöpszigetieket is. A partizántámadás színhelye légvonalban 3 kilométerre volt csak Saigontól. A szabadságharcosok a szürkületi órákban átvágták a járműparkot körülvevő drótakadályokat. Az éjszakai órákban aztán behatoltak a telepre, s azt plasztik- és Amerikai diplomata kiutasítása a Szovjetunióból A diplomata státusszal ösz- szeegyeztethetetlen tevékenysége miatt a Szovjetunióban „Persona non grata’-nak nyilvánították D. R. Lesh-1, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének másod titkárát. A szovjet külügyminisztérium követelte, hogy Lesh hagyja el a Szovjetunió területét. (Folytatás az 1. oldalról) gyedik polinéziai francia atomrobbantásra. ★ A francia hírügynökség jelentése szerint a szerdára virradó éjjel súlyos zavargásokra került sor a francia-szo- máliai Djiboutiban a függetlenségért tüntető fiatalság és a rendőrség között. A djibouti zavargásokról szóló további jelentések arról számolnak be, hogy a tüntetők megfékezésér© nemzetőrcsapatokat és az idegenlégió egységeit küldték ki, amelyek kézigránátot, később gépfegyvereket is használtak. A tüntetők négy kerületben támadták meg a rendőrőrszobákat, amelyeke* fel is gyújtottak. Az AFP szerint a tűnt* tésnek számos sebesültje vars jóllehet hivatalos jelentést erről még nem adtak ki. A tüntetés kezdetén a fiat* lók „Éljen a függetlenség”, „Halál a parlamenti képviselőkre” kiáltással vonultak fel és így robbantak ki a későbbiek során a véres zavargások. A zavargások következtében Djiboutiban esti 7 órától kezdődő kimenési tilalmat rendeltek el, ugyanakkor lezárták azokat a kerületeket, ahol a zavargások kitörtek. REKORD A MAGASSÁGI REPÜLÉSBEN (Folytatás az 1. oldalról) dott. A Kanári-szigetek fölött az asztronauták ismét bekapcsolták a Gemini 11-hez illesztett Agena-célrakéta hajtóműveit, lefékezték az űrhajót és visszatértek az eredeti pályára, amelynek a földtől mért távolsága 296 kilométer. Conrad rádión azt jelentette, hogy a műszerek tanúsága szerint, a rekordjavítás alatt az űrhajót viszonylag alacsony szintű sugárzási dózis érte, ami szinte biztonságosabbnak tűnt, mint egy mellkasi röntgenátvilágítás. Miután a Gemini 11. visszatért a magassági repülés világcsúcsát jelentő elliptikus pályáról, megkezdődött Gordont „félűrsétája”: kinyitotta a pilótaülés csapóajtaját és deréktól felfelé kiemelkedett a kabinból, hogy l4o percen át fényképeket készítsen. Gordon és Conrad a szemük elé táruló csodálatos látványon kívül még egy, mindeddig egyedülálló élményt élt át: a ..félűrséta” több mint kétórás ideje alatt kétszer volt számukra éjszaka és egyszer nappal, azaz az űrhajó kétszer haladt el a föld árnyékos és egyszer bolygónk napsütötte része felett. Gordon csak „éjszaka” készített felvételeket, „nappal” csupán a gép lencséjét cserélte. Az egyik ilyen „pihenő időszakban” a vezetőpilóta meglepve közölte a földi ellenőrző központtal, hogy néhány percre mindketten elbóbiskoltak. Ez volt az első olyan „űrszunyó- lcálás” amelyet űrhajósok valóban légüres térben hajtottak végre. Az űrutazás csütörtökön reggel ér véget, magyar idő szerint 14.52 órakor száll le a Gemini 11. az Atlanti-óceán vizeire. (Folytatás az 1. oldalról) rotechnikával készítettük elő a magágyat. — Mit adott a rozs az aratáskor? — A járási átlagunk 5,9, a termelőszövetkezeteké pedig 7,3 mázsa volt. Nem rossz, de lehetne ennél jobb is. Mivel járásunkban a rozs monokultúrás növény, sok a kártevője. Erőteljesen fertőtlenítjük a talajt az L hetes vegyszerrel, ezenkívül a gyűrűshengere- zés és a tárcsázás is irtja a kártevőket. Időben szórtunk, gondolva arra, hogy a laza homoktalajnak legyen ideje leülepednie, ez egyik fontos előfeltétel a jó műtrágyázás mellett. Az elmúlt években már sikeresen alkalmaztuk a zöldtrágyázást, ezért az idén már kétezerötszáz holdon vetettük, aláforgattuk. — Nem vagyunk elmaradva, de nem ártana, ha a vetőmagellátás folyamatosabb lenne. A rozsdiszpozíciók rendben megérkeznek a termelőszövetkezetekbe, csakhogy a papíron kimutatott magot nem lehet elvetni... — És a többi gond? — Éppen most akarok rátérni. Hiszen nemcsak rozsból áll a világ. Vetjük az őszi takarmánykeveréket, 560 holdon már elkészültünk s ugyancsak földben van közel hatszáz holdon az őszi árpa. Azután ... Szedjük a burgonyát, készülünk a szüretre. És itt a cukorrépa. A sári Fehér Akác Tsz már megkezdte szállítását. Nem panaszkodhatnak, holdanként meghozta a száznyolcvan—kétszáz mázsát. — Törik-e már a kukoricát? — Egyelőre nem, hiszen a rossz időjárás miatt késtünk a. vetéssel, így a törés sem iezdődött. Mindenesetre a ;sövek szépek, kielégítő termésre számítunk. Ellenben aagy a sürgés-forgás a kertészetekben. A paradicsom, a paprika, a káposztafélék mind várják a betakarítást. Híres termékünk, a karfiol. Itt is van elmaradás. A tapaszon később szedhectük fel az új burgonyát, s így csűrni Francis diáktársaival együtt villámgyorsan teljesítette az előírást. Letérdelt háttal az ablaknak, térdét összezárta, a padba előre elkészített fehér lepedőt borított magára, karjait összekulcsolta a térde előtt a földön, s arcát karjaiba temette. Éppen úgy, ahogy ezt tanították a tanárai, akik ezt a furcsa tudnivalót a közoktatási tanács utasítására sajátították el diákjaikkal. Az atom-próbariadó kereken tíz percig tartott. Ezalatt Francisnak volt ideje gondolkozni. Azon is, ami Mrs. Fielddel történt, és amit erről az esetről a matematikatanár mondott, s arról is, hogy mi történne akkor, ha a vörösök valóban megtámadnák őket atombombával. Francis, mint annyi más 18 éves abban az időben az Egyesült Államokban, meg volt róla győződve, hogy ez a támadás előbb-utóbb bekövetkezik. Politikával soha nem foglalkozott, de rendszeresen átlapozta a helyi lapot. Elsősorban a bűnügyi és a sport- rovat érdekelte, mint fiatal társait általában. Éppen a minap akadt meg a szeme az újságban egy cikken. Arról szólt, hogy a Gallup-féle közvéleménykutató intézet körkérdést intézett az amerikaiak egy —, a közvéleménykutatás szempontjából kidolgozott módszerrel összeállított — csoportjáról és a megkérdezettek 7? százaléka elkerülhetetlennek vélte a harmadik világháborút. Francis gondolatvilágában úgy élt a világháború, mint nagyszerű alkalom arra, hogy megmutassa bátorságát, rátermettségét, ügyességét. S mivel a harmadik világháborúról azt Írták a lapok, hogy az úgyszólván kizárólag a levegőben folyik majd, Francis elképzelte magát, mint bátor repülőt: atombombával terhelt gépén messze berepül a vörösök birodalmába, s az előre kijelölt helyen, milliméternyi pontossággal dobja le terhét, eldöntve ezzel a háború sorsát, megmentve a „vörös mételytől” Amerikát, az amerikai életformát. Persze, a fiú nemigen tudta, hogy mit értsen „vörös métely” alatt. De hát abban az időszakban élt, amikor az amerikai lapok, a rádióadók, a televíziós társaságok szünet nélkül beszéltek a „vörösök aknamunkájáról”, „felforgató tevékenységéről”. Francis nem lett volna tizennyolc, éves amerikai, ha nem ad hitelt ennek a propagandának. A vörösök úgy jelentek meg képzeletében, mint félig vad emberek, akik úgyan európai ruhában járnak, de mindent közösen, parancsszóra végeznek, és arra készülnek, hogy eltiporják az egyént, a szabadságot. Hogy mit jelent az a szó „egyén”, s hogy mit jelent „szabadság”, azt Rowers természetesen szintén nem tudta. Őszintén szólva nem is nagyon gondolkozott rajta, hiszen az csak magától értetődő, hogy egy amerikai fiatalember egyéniség és szabadnak született. Ha megkérdezik tőle, hogy mit ért e fogalmak alatt, Francis alighanem úgy válaszolt volna: az egyéniség az, aki különbözik másoktól, s a maga gondolatai, hajlamai szerint él. A szabadság alatt pedig azt értette, hogy mindenki azt tesz, amit akar, kivéve, ha az a törvényekbe ütközik. Persze, soha nem gondolt rá, hogy az egyéniségnek bizony jónéhány korlátja van a sokat emlegetett és dicsőített amerikai életformában, nem is szólva a szabadságról, ami viszont csak a lehetőségekig terjed a gyakorlatban. 2. Francishoz hasonlóan gondolkoztak osztálytársai is. Legtöbben felnőttként éltek — a szülői ház nemigen ellenőrizte őket. Francisnak elég sok vitája volt az édesapjával amiatt, hogy az öreg nem engedte a fiát szabadjára, szinte minden percéről elszámoltatta. Nemigen fordult elő, hogy az öreg Rowers valamit megtiltott volna a fiának, de mindenről tudni akart. Nem is igen volt mitől tiltania Francist. A fiút nem érdekelték a lányok, azaz csak az az egy, Rosa Rubin, aki viszont még arra sem adott alkalmat, hogy a fiú kifejezze előtte vonzalmát. Francis ezenkívül szenvedélyes és jó baseball játékos volt, ott töltötte a pályán minden szabadidejét. Még moziba járt el hébe-hóba. Egykorú társaihoz hasonlóan az izgalmas filmeket szerette. Különösen megnyerte a tetszését az „Atomváros” című film, a Paramount „grandiózus, ötmillió dolláros filmje”. Ezt a filmet úgy hirdették, mint az év kimagasló rémhistóriáját Amikor Francis megnézte, nem csalódott. Izgalmat várt, s izgalmat kapott. Mégpedig újfajta izgalmakat, nem olyanokat, amelyekhez már az unalomig hozzászokott. Addig csak olyan filmeket látott, amelyek a bűnről, a szenvedélyről, az ármányról szóltak. Francis sohasem lelkesedett a gengszter-filmhősök iránt, ösztönösen irtózott a gyilkosságtól, a haláltól és ezért a különböző gengek harcairól készített filmek vajmi kevéssé nyerték meg tetszését, nem keltettek benne lelkesedést. Az Atomváros egészen más. Ennek a filmnek írói, rendezői, szereplői újfajta izgalmakkal borzongatták meg Francis idegeit. Olyan embereket látott a vásznon, akiket egyetlen szigorú szabály köt, s ez „ne beszélj idegenekkel” ... Az „atomvárosban” a gyermekek azt mondták, hogy „ha felnövünk”, nem pedig azt, hogy „amikor felnövünk”. Az atomváros szüntelenül készült a vörösökkel való nagy leszámolásra. S a film úgy fejeződött be, hogy nem hagyott kétséget aziránt: nemsokára eljön majd ennek a nagy leszámolásnak az ideje. Ebben az időben Francis rákapott az olvasásra. Kizárólag egyfajta könyveket olvasott. Olyanokat, amelyek az atombombáról, az atomháborúról szóltak. Jónéhány ilyen könyvet kölcsönzött Mrs. Ing- ramot kis magánkölcsön- könyvtárából, amelyet a Rowers család minden tagja rendszeresen látogatott. Mrs. Ingramot özvegyasszony volt, férje a háború előtt ugyanabban az iskolában tanított, ahová Francis járt. A tanár 1942- ben vonult be katonának, a haditengerészethez. 1943-ban szűkszavú, hivatalos értesítés érkezett, hogy elesett a háborúban. Az özveggyel együtt siratta meg az egész környék. Őszintén szólva, amíg élt, nem nagyon szerették a férfit, mert meglehetősen nyers modorú, barátságtalan ember volt. Hősi halála azonban feledtette ízeket a kellemetlen emlékeiét. Akkoriban szinte egész Amerika a Hitler elleni hábo- -ú szent lázában égett. Űgv írezték, hogy nemcsak America, hanem az egész világ szabadságáért harcolnak. Mr; Ingramot ezért az ügyért áldozta az életét, s ezért a városka lakói tisztelték, becsülték emlékét. A tiszteletből azonban nem lehet megélni. Az özvegy kevéske járadékából sehogyan sem boldogult és végül is elhatározta, hogy kölcsönkönyvtá- rat nyit. A vállalkozás nem sikerült túlságosan, különösen az első időben látogatták kevesen Mrs. Ingramot kis’ boltját. A kölcsönkönyvtár alapját ugyanis azok a könyvek képezték, amelyeket az özvegy férjétől örökölt. A tanár angol irodalmat tanított, s szenvedélyes könyvbúvár volt. Könyvespolcán Shakespeare, Mark Twain, Burns, Balzac, a világirodalom nagyjainak -^fiűvei sorakoztak. Ilyen olvasnivalót pedig vajmi kevesen kerestek a városka lakói közül. Mrs. Ingramot azután — barátai tanácsára — kölcsönt vett fel, s „modern” könyvekkel, bestsellerekkel, detéktívregényekkel és nem utolsósorban háborús emlékiratokkal bővítette az olvasnivalók tárát. Az elgondolás bevált, ettől kezdve sokkal többen keresték fel a kölcsön- könyvtárat, s ami Mrs. Ingramot számára fontosabb volt, többen fizették be a havi két dolláros kölcsönzési díjat. Mrs. Ingramotnál Francis egész sor olyan könyvet talált, amelyek a Hirosimára és Na- gaszakira ledobott atombombákkal foglalkoztak. A fiú sokszor hajnalig, lélegzetvisz- szafojtva olvasta ezeket a könyveket, amelyek a japánokat, mint valamiféle „sárga állatokat” ábrázolták, s amelyek hosszú oldalakon keresztül írták le az atombomba pusztító _ hatását. A szerzők legtöbbje természetesen nem feledkezett el arról sem, hogy bizonyítsa: „Az atombomba az amerikai technika, a civilizáció és tudás diadala, s Amerika számára kizárólagos eszközt ad, hogy a világon biztosítsa a szabadságot”. (Folytatjuk)
