Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-04 / 183. szám
PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A/. MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI X évfolyam, i83. szäm ARA 50 FIM.EI! 1966. AUGUSZTUS 4., CSÜTÖRTÖK § Befejezte munkáját a szovjet parlament Megválasztották a Legfelsőbb Tanács Elnökségét és az új szovjet kormányt — Podgornij beszédet, Koszigin kormánynyilatkozatot mondott Moszkvában magyar idő szerint nyolc órakor megkezdődött a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának ülése. Tíz órakor a Szövetségi Tanács is folytatta munkáját. A Nemzetiségi Tanács szerda délelőtti ülésén kilenc állandó bizottságot alakítottak. Ezeknek a 750 küldött közül 319 lett a tagja. A Legfelsőbb Tanács Szövetségi Tanácsa szerda délelőtti ülésén úgyszintén megválasztotta az állandó bizottságokat, amelyeknek — csakúgy, mint a Nemzetiségi Tanácsnál — együttesen 319 tagja van. A Szövetségi Tanács külügyi bizottságának elnöke Mihail Szuszlov, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára lett. A Szövetségi Tanács — a szovjet parlament egyik háza -— szerdán jóváhagyta a június 12-én megválasztott 767 küldöttek több mint 70 százaléka rendelkezik felső-, illetve középfokú képzettséggel. A küldöttek közül 42 a Szovjetunió Hőse, 189 a Szocialista Munka Hőse, 46-an Lenin-díjasok. 1015 képviselő nem volt tagja az előző ösz- szetételű parlamentnek. Szerdán délután a Szövetségi Tanács és a Nemzetiségi Tanács együttes ülésén elsőnek a Szovjetunióban tartózkodó török parlamenti küldöttség vezetője, Ferruh Bozbeili kapott szót. A szovjet parlament áttért ezután a Legfelsőbb Tanács Elnöksége által hozott törvény- erejű rendeletek jóváhagyására. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa szerdán délután a két liáz együttes ülésén megválasztotta a Legfelsőbb Tanács Elnökségét. Az elnökségnek 32 tagja van: nak tagját választották meg a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökévé. Podgornij megköszönte a küldötteknek a bizalmat és kijelentette, minden erejével azon lesz, hogy megfeleljen ennek a bizalomnak. A Legfelsőbb Tanács szerdai ülésén jóváhagyott (Folytatás a 2. oldalon.) Jól jövedelmez A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke beszél. küldött meghatalmazását. A Szövetségi Tanács mandátumvizsgáló bizottságának elnöke, Nyikolaj Rogyionov bejelentette, hogy a választások valamennyi választókerületben a Szovjetunió alkotmányának megfelelő módon zajlottak le. A Szövetségi Tanács összetétele sokban hasonlít a Nemzetiségi Tanács — a szovjet parlament másik háza — összetételéhez. A Szövetségi Tanács küldötteinek 46.7 százaléka munkás és kolhoztag, 482 küldöttet elsőízben választottak a Legfelsőbb Tanácsba. Az új összetételű szovjet parlament két házában ösz- szesen 1517 képviselő foglal helyet. Közülük 698 munkás és kolhoztag. A Legfelsőbb Tanácsba 56 katonai személyt, valamint tudósok, orvosok, pedagógusok, meg az irodalom és művészet képviselőinek nagy csoportját választották be. A Legfelsőbb Tanács 1141 küldötte az SZKP tagja,* illetve tagjelöltje, 376 pedig pár- tonkívüli. A parlamentben 425 női képviselő foglal helyet. A az elnök és minden egyes szövetségi köztársaság képviseletében egy elnökhelyettes, a titkár és az elnökség húsz tagja. Leonyid Brezsnyev javaslatára ismét Nyikolaj Podgornijt, az SZKP Politikai BizottságáTEHERAN Al: iráni sah ellátogat Lengyelországba is A teheráni császári udvar szerdán bejelentette, hogy az iráni sah és felesége, Bulgáriában és Magyarországon esedékes látogatása után, hatnapos látogatást tesz Lengyel- országban. * A KOCSÉRI ÜJ ÉLET TSZ- *BEN AZ IDÉN ISO HOLDON S TERMELNEK PARADICSO- í MOT ÉS 65 HOLDON FEHÉR | HÚSOS PAPRIKÁT. AZ IDÖ- ^ JÁRÁS KEDVEZETT A ^ ZÖLDSÉGFÉLÉKNEK. A ^ TERVEK SZERINT 30 VA- ^ GON PAPRIKÁT ÉS 20 VA- $ GON PARADICSOMOT EX- PORTÁLNÁK AZ NDK-BA, § AZ NSZK-BA ÉS AUSZT- § RI AB A. A TERMÉS TÖBBSÉ- SGÉT A KECSKEMÉTI KON- | ZERVGYARNAK ÉS A MÉK- ^ NEK SZÁLLÍTJÁK. AZ IDEI § PARADICSOM- ÉS PAPRI- ^ KATERMÉS KÖZEL NÉGY- | MILLIÓ FORINTOT HOZOTT $ A SZÖVETKEZETNEK KAIRO A vihar elsodorta Cleopatra palotáját Az egyiptomi tengerparton, Marsa Matruk környékén borzalmas vihar tombolt és elsodorta egy régi palota maradványait. Egyes tudósok szerint a palota Cleopatra királynőé volt, és 2000 évvel ezelőtt épült. rssssssss/rssssssssssssM/mm'ssssssssssssfSSSsssfssssssssssssssssssssssfssssss/'ssssssssfssssssssfSfSSssssssssssssssssssssssssssfS/sr KÜZDELEM A GABONAFÖLDEKEN Szórványosan dolgoznak a gépek Eltolódott az aratás befejezése ROMA Beatnik-razzia Kedden este újabb Beatnik- ellenes razzia volt Rómában. Az „örök város” rendőrsége száz hosszú hajú külföldi fiatalembert vett őrizetbe és azokat, akiknél nem talált elég pénzt, kitoloncolta, mert „külsejük rontja a városképet”. Pest megyében is nehéz körülmények között dolgoznak az aratók, a felázott földeken még sokhelyütt szünetel a gabonabetakarítás. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a gyakori és ismétlődő esők jelentékeny mennyiségi és minőségi veszteséget is okoznak a kalászosokban. A termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok, de a gépjavító állomások dolgozói is mindent elkövetnek, hogy áldozatos munkájukkal csökkentsék a veszteséget. Figyelik a gabonatáblákat, hogy ha valahol megszikkad a talaj, akár néhány órára is, azonnal megkezdhessék a munkát A megyei tanács mezőgazdasági osztályától kapott jelentés szerint az aratás befejező szakaszában, az egyes járások, illetve városok között az alábbi sorrend alakult ki: Első a dabasi járás, ahol már befejezték a gabonabetakarítást, Nagykőrösön 99,2 százaléknál tartanak a munkákkal. A harmadik helyen a szentendrei járás áll 99 százalékkal, a negyediken a ceglédi járás 95,5 százalékkal. Ötödik a ráckevei járás 90 százalékkal, hatodik a monori 87,4 százalékkal. A hetedik helyen a gödöllőiek állnak 85,9 százalékkal, a nyolcadik a budai járás 85,3 százalékkal, a kilencedik a nagykátai járás 82,6, tizedik Cegléd város 80,9, a tizenegyedik a váci járás 80, míg a tizenkettedik a szobi járás 48,4 százalékkal. A tarlón végzett talajmunkák sorrendjében első a nagykátai járás 62,1 százalékkal, második a ceglédi 58,4 százalékos teljesítménnyel, harmadik helyen — 5l,8 százalékkal — a monori járás áll, utána a dabasi -járás következik 51,4 százalékkal, ötödik a ráckevei járás 50,4, hatodik Nagykőrös 50,2, hetedik a váci járás 49,8, nyolcadik a gödöllői járás 43,2, kilencedik Cegléd város 37,9, tizedik a budai járás 36,8, tizenegyedik a szentendrei járás 20,8, míg a tizenkettedik a szobi járás 8,9 százalékkal. Régi mederben Napirenden: az építőipar Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Fontos kérdést tűzött napirendre a megyei tanácá végrehajtó bizottságának ülése: az építőipar helyzetéről, problémáiról, feladatairól tárgyalt. A jelentés, amelyet Üjfalusi Ferenc osztályvezető terjesztett a tanácskozás elé, arról tanúskodik, hogy a megyei építőanyag-ipari és az építő vállalatok 1966. első felében eleget tettek a reájuk háruló feladatoknak, a teljes termelési tervet 108,7 százalékra teljesítették. A többlettermelés kétharmad részét a termelékenység növelésével érték el. Ennek ellenére a tanácsi építőipar tevékenysége mégsem volt zavartalan. A létszám- hiány mellett akadályozta az egyenletesebb munkát a fontosabb építési anyagok, a cement, a tégla és a kavics hiánya. E tekintetben a megyei vállalatok — a korábbi kormányhatározat ellenére — még mindig hátrányt szenvednek a minisztériumi üzemekkel szemben. Nehezítették a vállalatok tevékenységét az üzemek egészségügyi, szociális és kulturális ellátottságában mutatkozó hiányosságok. A végrehajtó bizottság a legkisebb részletekre is kiterjedő alapossággal vitatta meg, hogy ezeket a problémákat miként lehetne megoldani. Az év hátralevő részében megyénkben is nagy feladatok várnak az építőiparra, a III. ötéves terv további időszakában pedig legalább 15—16 százalékkal tervezik bővíteni a tanácsi építőipar kapacitását. Varga Péter, a megyei tanács vb-elnöke a vita összegezéseként megállapította, hogy a jövőben gyümölcsözőbb együttműködést kell kialakítaniuk az építőipari vállalatoknak. Elsőrendű feladat a lakosság igényeinek a kielégítése. APADÁS: óránként 1 centi JAVÍTÁS: nyári gátakon INTELEM: jöhet újabb hullám! — Ezt jelzi legszívesebben a szolgálattevő: a Duna végig erősen apad. — Készültségi fok? — Minden készenléti szolgálatot csökkentettünk, illetve megszüntettünk. Még első fokú készültséget tartunk Szentendre szigetén. Ez is órák kérdése ... Az árvédelmi ügyelet jelentéseiből Simonfai László fő-, mérnök még ezt emeli ki: — Dunabogdánynál és a tököli gátakon még árvédelmi munkálatokat végeznek. Ezek azonban inkább helyreállítási jellegűek. Így a hullámverés okozta lazulásokat, kimosásokat kell helyreállítani, illetve pótolni. — Kérés, tanács? — Felkértük a községek illetékeseit az összegyűlt fakadó vizek visszavezetésére. Egyúttal emlékeztetünk arra, hogy csak nagy erőfeszítések átán védhettek sok helyütt a nyári gátakat. — Ilyen rövid ostrom ellen? — Valóban, tavaly hónapokon át álltuk a sarat. Az idén azonban több nyári gátszakaszon derékmagasságig burjánzott a bokor- és gyomnövényzet. így akadályozott a közlekedésben, s elrejtette a kis töltés hibáit és szivárgásait. A mostani eset intő példa: a nyár folyamán jöhet még árhullám. Ne kockáztassunk feleslegesen, tartsuk rendben a gátakat! Holnapra hat méteres vízállás. T. Gy. PADERBORN ítélet az ékszer-rabló detektív felett Két és fél évi börtönre Ítélték kedden Siegfried Kuhntf a nyugatnémet bűnügyi rendőrség egykori detektívjét a paderborni bíróságon, mert rábizonyították, hogy sorozató* ékszerrablásokat követett éi i