Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-03 / 182. szám
fiíf Nícrtf Z'/Cfalni) 1966. AUGUSZTUS 3., SZERDA Lengyel József hetven éves Regényíró, novellista, költő; b mai magyar irodalom egyik legérdekesebb alakja, akinek az élete maga is regény. Annak az antimilitarista és forradalmi szellemű fiatalságnak az útján indult, amely szembefordulva a háborúval, egy új társadalmi rend, a szocializmus megteremtésével akarta a békét biztosítani. Első írásai Kassák Lajos lapjában, a Tettben jelennek meg; első cikkei a Vörös Újságban. A forradalom iskoláját Kun Béla és Korvin Ottó közvetlen közelében járta ki, akiknek fiatal, de nagyon elszánt és lelkes segítőtársa volt. Első jelentős műve az 1919-es idők emlékeiről, tanulságairól szól. Visegrádi utca címmel jelent meg, a Tanács- köztársaság tízéves évfordulója alkalmából, Moszkvában, Kun Béla előszavával. „Ebben a könnyen olvasható formában írt, érdekes és jellemző epizódokkal tarkított könyvben — írja Kun — sok minden olyant talál az olvasó ezeknek az iskolaéveknek az idejéből, aminek hasznát veheti akkor is, amikor elmélyülni kíván a magyarországi proletárforradalom nagy történelmi tanulságaiban”. Gondolkodó, a tanulságokat kikutató és megőrző író lett Lengyel. Talán az emigráció is kifejlesztette bölcselke- dő és álmodozó hajlamát, hiszen neki is — mint forradalmár társainak — a Tanácsköztársaság bukása után menekülnie kellett. Bécsben, Berlinben, Moszkvában élt, várva az új forradalmat, a hazatérést, s nehéz körülmények közt keresve a mindennapi kenyeret. Ö is sok mindent megpróbált, volt újságíró, próbálkozott könyvkiadással, lapot szerkesztett, filmgyárban dramaturgoskodott. Belülről ismerte a forradalmi mozgalom egyszerű embereinek sorsát, gondolkodását, érzésvilágát, hősiességüket és tévedéseiket. Második nagyobb- szabású művében, a Prenn Ferenc hányatott életében, nekik állít emléket; úgyszintén e regény — negyedszázad múltán — napjainkban keletkezett folytatásaiban, az Újra a kezdet és az Ante, apud, ultra, trans című kisregényekben. Az egyszerű embereket, kedveli, hősei mindamellett nem a szürkék és jelentéktelenek közül valók. Mint ismeretes, Lengyelt 1938- ban, a Kun Béla ellen indított per során letartóztatják. Tizenöt évet tölt száműzetésben, szibériai lágerekben és istenháta mögötti erdei telepeken. Magyarországra való hazatérése után sorra megírja ez időkből származó élményeit és gondolatait. Az „Igéző”, a „Kicsi mérges öregúr”, az „Elejétől végig” és a többi remekmívű novella pontos beszámoló a száműzöttek életéről, azokról, akik nem bírták a szenvedéseket, s a törhetetlen lelki erejű hősökről, akik az érthetetlen tragédia közepette sem adják fel kommunista meggyőződésüket, saz igazságba vetett reményüket. Szomorú, tragikus dolgokat ír meg ezekben a novellákban Lengyel, mégis írásművészete ezekben emelkedik igazi költői magaslatra. Az igazságba vetett személyes meggyőződés mintegy belső világosságot áraszt szét minden egyes írásban. Mindaz, amit megír, az embernek az önmagába vetett hitét sugározza költői ihle- tettséggeL Lengyelt szenvedélyesen foglalkoztatja az alkotás, a munka, s maga az alkotó ember. A láger-történetekben is fontos motívum az embert megőrző tettvágy. De külön írásokat is szentel e témának. A Három hídépítő című regényében a Lánchíd alkotóinak állít emléket; példabeszédszerű novelláiban, mint az Oldás és kötésben, a soha meg nem szűnő emberi munkakedvnek. Hetvenedik születésnapja egybeesik ötvenéves írói jubileumának évfordulójával. Ez alkalommal mindezek az írásai összegyűjtve is megjelentek, Mérni a mérhetetlent címmel. Ez a vaskos két kötet egész szocialista irodalmunk történetének, s mai irodalmunknak legértékesebb gyűjteményei közé tartozik. Egy következetes, egyenes irányban haladó forradalmár író életének és gondolkodásának izgalmas, elolvasandó dokumentuma. a. A festő háza meg a szobra A mester, néhány hét múlva lesz éppen hat esztendeje, kint nyugszik a hegyoldalon, fehérre meszelt, rozsdavörös zsalugáteres háza falain belül a Szőnyi István utcában azóta megállt az idő. Jóformán minden úgy van, szinte hajszálnyi pontossággal minden ugyanazon a helyen, ahogy akkor volt. Hiszen nem ment messze a gazda, a sírkert olyan nagyon közel, a dolgok, bútorok, képek, könyvek, minden, tartják a régi rendet, oktalan tárgyak, talán azt hiszik, aki meghalt, egyszer még visszajön. Ősz hajú, szikár asszony, szemüveges, lába mamuszban, kötött kabát a vállán, rekkenő nyári hőség odakint, múzeum hűvössége idebent. Itt lakik ez az asszony, őre és gondosója egy ember, a férje — s éppen ezért saját élete — emlékének is, a lakás pedig valóban múzeum. Nem a műértéssel válogatott és helyükre tett szép régi bútorok, drága keleti szőnyegek teszik azzá. Sem az értékes, sőt, ritka, sok régi könyv alatt roskadozó polcok, vagy a szoba szegletében zöldellő gyönyörű mázas kályha, valamely hódmezővásárhelyi fazekas remeke. S a falon köröskörül függő képek sem, noha egytől-egyig e házból örökre eltávozott festőművész alkotásai. Hanem minden összevéve és még a levegő is emlék ebben az épületben, de még a környéken is, és az egész falu, maga Ze- begény, szintén Szőnyi István emléke, életében annyira ösz- szeforrt ezzel a tájjal. — Ez volt az utolsó festménye, már be sem fejezhette, ott maradt az állványon, levettem, berámáztattam, és én akasztottam fel ide — mutat az özvegy egy képre. Pirostetős házak közül magasba szökken a zebegényi templom jellegzetes tornya. Hegyre futó kertjének magas pontjairól messze ellátott, rajzolta, festette a tájat, a falut, a mélyben kanyargó Dunát, a túlpartot, a fákat és az embereket. Harminchat hosz- szú esztendő alatt számtalan képen, a legkülönbözőbb látószögből örökítette meg Zebe- gényt. A falu most készül bronzbaöntött mását felállítani, azzal megörökíteni festője emlékét. — Először 23-ban találkozott Zebegénnyel, a jegyesem volt már, sokat beszéltem róla, azt hitte, holmi lokálpatriotizmusból dicsérem a falut, Mi gyermekkorom óta idejártunk nyaralni, aztán apám megvette ezt a házat, kis parasztház volt, és átépítette. Azon az őszön hoztam először ide a vőlegényemet. Nem tudott betelni a szép vidékkel. Huszonnégy januárjában, az esküvőnk után, ide költöztünk és itt is laktunk 29-ig. — Kicsi ház, nagy tehén — idézi férje régi szavait, ez volt az embere életének nagy vágya. Az első kívánsága tehát teljesült, a másodikra várnia kellett. Előbb két kecske került a házhoz. — Azon tanultam meg a fejést. Később vettek két tóhenet, már tellett rá, a fiatal festő képeit sokan keresték. Volt két macskájuk, baromfiuk, nyuszijuk tucatszámra, a nyu- lak ólai ma sem üresek. A kertész részére, hogy a nagy kertet könnyebben megmunkálja, egy időben lovat tartottak, és persze a kutya sem hiányzott soha. — Puli volt a legelső, Mi- csipi, így hívták. Beszél a férjéről, mennyire szerette az állatokat, és hogy azért is tudott olyan jó állatképeket festeni. Húsz évig, közben a Képzőművészeti Főiskolán katedrát kapott, csak nyaralni jöttek Zebegénybe, meg ünnepeken, hétvégeken. Aztán — pesti lakásukat elvitte a bomba — 1948-tól kezdve megszakítás nélkül ebben a házban élt és dolgozott 1960. augusztus 30-ig Szőnyi István. Az" alig nyolc iUGÁC-IPUSZTá idegenforgalmi látványosság Társasutazások Ciprusra és Egyiptomba ♦ Népszerű a hazai országjárás ♦ Az IBUSZ sajtótájékoztatója Ismét egy látványos, romantikus attrakcióval gazdagodott idegenforgalmunk: az IBUSZ a Bács megyei Idegenforgalmi Hivatallal közösen, autóbuszkirándulásokat szervez a külföldi és hazai turisták számára, a valaha vadregényes Bugac- pusztára. A régi stílusban épített új, romantikus Betyár-csárdánál áll meg a busz. Itt a vendégek homokfutókra ülnek, s azon hajtanak ki a puszta megmaradt részére, ahol megtekinthetik az ősi magyar-szürke marhákból álló delelő gulyát, a növendéklovakat terelő, ostorukat pattogtató csikósokat, s a békésen legelésző juhnyájat. A Bugaci Földművesszövetkezet csárdájában ezután ízes, igazi alföldi bográcsgulyás és kapros-túrós lepény várja, illatos, zamatos borokkal együtt a vendégeket, akiknek kedves, 16 éves fiúkból álló rajkózenekar húzza a magyar és cigány népdalokat. 1 ' Egyébként az IBUSZ itt, Bu- gacon tartotta meg, a sajtó ^ képviselői számára tájékoztatóját. Elmondották, hogy ez ^év első hat hónapjában az ^ idegenforgalmi hivatal különféle szolgáltatásait, szervezett bel- és külföldi utazásait 8 több mint 1 millió 22 ezer sze- §mély vette igénybe. A TIT-tel § közösen szervezett autóbuszos ^országjárás egyik legnépsze- $ rűbb szolgáltatása az IBUSZ- tak. Száznál több útvonalon ^közlekednek ezek a különjáratok. Az IBUSZ idén közel ^ 300 nemzetközi kongresszus, ^konferencia és nagyobb össze- i jövetel lebonyolításában is $ segít a rendező szerveknek. ^ Eddig a külföldi társasutazásokon 36 216 magyar turista ^ utazott a baráti államokba. En- *nél több, 57 536 vendég érkezett külföldről a baráti álla- ^ mokból hazánkba. A nyugati tőkés országokból pedig 40 797 ^turista látogatott hozzánk. Is- ^ mertették az őszi-téli társas- S utazások programját is. Fi- Sgyelemre méltóak a repülőin tak, amelyeket Ciprusra, Gö- Í rögországba, Egyiptomba és Í Libanonba szerveznek. $ (h. f. p.) éve emelt emeletes műteremben mindenféle színű anyagok üvegekben porcelán keverőedények és rudak tanúskodnak arról, hogy a festéket mindig maga keverte. A két állvány egyike üres, a másikon vászon, még egy befejezetlen kép. Női akt halvány kontúrjai, hat éve augusztusban fogott hozzá. Ecset, paletta a kép mellett, mintha csak most tette volna oda. Zebegény tavaly Wilt Tibor szobrászművésznél megrendelte a szobrát, most készült el a mű, mellszobor, másfél méteres életnagyságban, és egyelőre az öntőműhelyben várja, mikor viszik el. A község ta- j nácsa, pedig számos ülésén megvitatta, nem tudott dűlőre jutni, hol állítsák fel a szobrot. A Szőnyi utca kezdetén levő kis térségen vagy pedig a vasútállomás kijárata előtt, hogy mindenki láthassa, akár a vonatablakból is, ppgy festő műterme volt Zebegény. Jövő héten a Képzőművészeti Alap felkérésére Wilt Tibor és más művészek bizottsága dönti el a szobor helyét. — Én azt szeretném, ha az utca kezdetére tennék, a szép, öreg, nagy diófa alá. Úgy szerette azt a fát — sóhajt az özvegy. Sz. E. BALATONFURED Skandináv népvitorlás A Magyar Hajó- és Darugyár balatonfüredi egységének sporthajó üzemében a hajóasztalosok hazánkban eddig nem gyártott vitorlástípus mintadarabjának elkészítését kezdték meg. A hajótípus, amely a skandináv országokban népvitorlásnak számít, igen kedvező műszaki tulajdonságokkal rendelkezik. Fedélzetén három utas foglalhat helyet, s az éjszakát is a vízijárművön tölthetik. A mintadarabot külföldi versenyzők kérésére építik. Százéves hadn agyi um formis Régi, értékes egyenruhákat vásárolt az Országos Hadtörténeti Múzeum. Léczfalvi Gyárfás Lajos hadnagy két egyenruháját adták el unokái a múzeumnak. A néhai nagyapa a második székely határőrezred hadnagyaként az 1848-as szabadságharc katonája volt, ezért később börtönbe került. Hazai viszonylatban az egyenruhák között százévesnél öregebb öltözék ma már ritkaságszámba megy. Kitömött holdvilág? A fordítás olyan mint a kitömött holdvilág — Heinrich Heine fogalmazta meg így a fordítási kísérletek reménytelenségét. S a lefordíthatatlanságukról híres Heine-versek gyakran meggyőzik erről az igazságról a magyar, az olasz és az orosz olvasót. De meggyőzik-e a műfordítót is? A világszerte hatalmasra terebélyesedett versfordítási irodalom önmagában is nemleges választ ad erre a kérdésre. Még az elszigetelt, nehezen megközelíthető magyar nyelven írt versekből is annyit fordítottak le 1956-ig, hogy címeik jegyzéke csak egy 12 kötetes bibliográfiában foglalható össze. (Az elmúlt év fordításirodalma ugyanennyi.) A műfordítás problémái, gondjai • állandó vitatémák a nemzetközi költői találkozókon, rendezvényeken. Az őszi budapesti költőtalálkozó előtt megjelenő Árion című kötet költői, műfordítói is főleg azt a kérdést boncolgatják: le lehet-e fordítani a verset? Neves külföldi és magyar műfordítók nézeteit közli a kötet két-három nyelven. Az értekezések szerzői a magyar költészet ismert tolmácsai. Roger Caillois elégikusan vallja be, hogy önként lemondott a formahű fordításról miután néhány eredménytelen kísérletet tett rá. Leonyid Martinon, aki oroszul szólaltatja meg a francia és magyar költőket versben fejti ki nézeteit: „Nem tehetetn, hogy mint a papagáj vagy a kakadú verklizzem önöket! Mit zsenijükkel egykor kitaláltak a magam módján lesz abból szöveg.’’ Guil- levic így írt: „Meggyőződésem, amelyben a tapasztalat sajnos csak megerősít, hogy a fordítónak mindig, vagy majdnem mindig el kell hagynia, fel kell áldoznia valamit. Mit? Azt, ami nem lényeges.” Jean Roussolot nem is szereti a fordítás kifejezést: „Ha költészetről van szó, inkább a szerényebb átdolgozást választanám”. A másik tábor még talán ennél is hangosabban tör lándzsát a fordítások mellett Yarmis Ritson azt vallja, hogy „egy költészet olyan mértékben költészet, amilyen mértékben lefordítható”. Raab Zsuzsa szerint az a fontos, hogy a műfordító olyan költőket válasszon, akikről úgy érzi: helyette beszélnek. Jan Smrek, cseh költő nem is azt tekinti legsürgősebbnek, hogy az ismeretlen költőket és verseket bemutassák, hanem azt. hogy lefordítsák a világirodalomból mindazt, amit eddig elrontottak. Rossz fordítás pedig bőven akad a cseh irodalomban! Smrek az Ember tragédiájának fordítását említi, amely Hviezdoszlav tollából került ki 1919-ben. — Harminc százalékkal több sort tartalmazott, mint az eredeti... Paranbacu, aki Juhász Gyula, Kosztolányi, Tóth Árpád és József Attila verseit tolmácsolja román nyelven, József Attila verseivel dolgozik legtöbbet. „Több mint egy hónapomba került, amig megtaláltam a villoni hangvételű Tőkehaszon balladájához a refrént.” „A tőkések" a haszon” románból szószerint visszafordítva így hangzik: „Mindenféleképpen a szent Tőke húz belőle hasznot”. A magyar irodalom régóta a francia literatúra, a francia művészeti világ felé tájékozódik. Nemcsak a magyarok fordítják szívesen a franciákat: a legjobb magyar versek műfordításai is Franciaországban jelennek meg. Keit Batsford amerikai költő és műfordító szerint a francia adaptálok francia verset csinálnak a magyarból is, éppen azért helyesebb lenne, ha a magyarok angolokkal és amerikaiakkal „fordíttatnák le” munkáikat. A „magyar lélek” és a magyar zene ismerete különben is elég a fordításhoz, a költők a nyers szövegből is tudnak jó verset produkálni. Ez pedig — mondják az amerikaiak — az Új-világban a legköny- nyebb, mert a vén Európában nem éri meg műfordításokkal bajlódni. Jose Luis Cano azt panaszolja, hogy a műfordításhoz még a versírásnál is több szabad idő kell. Ki rendelkezik . zzel? Enzesberger nyíltan kimondja, ami a szívét nyomja: A fordítókat elég rosz- szul fizetik. Fordítani: luxus. (Ami a magyar költészetet illeti, az NSZK-ban analfabéták vagyunk). Arthur Miedzrecky, ' inek magyar származású felesége segíti lengyelre átültetni Petőfit, Adyt, József Attilát, Radnótit, azt mondja: „A fordítást a gondolkodás egyik legmagasabbrendű tevékenységének tekintem”. Miért Árion a készülő kötet címe? A szerkesztők szerint azért, mert Árion hitt az ének erejében. A görög mondahős, akkor is énekelt, amikor a kalózok kirabolták a hajóját. Lantjával együtt vetette magát a tengerbe. Egy Texasban megjelenő folyóirat, ahol az amerikai műfordítóiskola legjobbjai publikálnak, szintén címadónak választotta a görög dalnokot, akinek hitét a fosztogató kalózhorda garázdálkodása sem rendíthette meg. Krajczár Imre Nőnek a házak AHOGY ROHAN AZ IDŐ, ÜGY NYÚLNAK EGYRE MAGASABBRA VALAMIKOR KICSINYKE HAJLÉKOK. LEGSZEMBETŰNŐBB EZ OLYAN VIDÉKEN, AHOL A KÉT VILÁG RANDEVŰZIK — LEGALÁBBIS ÁTMENETILEG. ÍGY LÁTHATJUK BUDAFOKON PEST KÖRNYÉK LEGMAGASABB LAKÓHÁZAKÉNT A 12 SZINTES TORONYÉPÜLETET.
