Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-14 / 192. szám

/ I 1966. AUGUSZTUS 14.. VASÁRNAP ‘“t/iKtOll .1 a szigeten... Tapintható lenne a Szent­endrei-sziget csendje ... Ha nem lenne táskarádió. ' A Kos­suth eredeti beat-zenével ked­veskedik a déli tánczenei kok­tél hallgatóinak. Ott lent a parton a füzesben, terepszínű katonai sátorlapokból össze- eszkábált kunyhó előtt négyen fekszenek: három fiú és egy lány. Két fiúnak ütemesen rángatózik a lábfeje. A har­madik moccanatlan. Néz föl­felé. A lány hason fekszik és eímélyülten tanulmányozza a fövenyt. Időnként rajzol bele valamit. Négyén nincsenek hatvanévesek. Talán két lépés­re lehetnek tőlünk, amikor észrevesznek. Az egyik fiú he­lyet szorít a pokrócokon. A lány riadtan figyel. — Régóta táboroztok itt? — Tegnap jöttünk. — Meddig maradtok? Tanácstalanul néznek egy­másra. Rángatják a vállukat. — Amíg a pénzünk tart... •— felel végül az egyik fiú. — Mennyi pénzetek van? — Hát... Sokáig kapacitálom őket. Végül négyük zsebéből előke­rül 7 forint. Talán a kompra elég. — Kajánk van — magya­rázza az egyik srác. Valóban előkotornak néhány konzervet a sátorból. Egy sportszatyor tele almával. — Ezt vettétek? Nem felelnek, nem firtatom tovább. — Magát elengedték a szü­lei? — kérdezem a lányt. — Persze . .. — Tudták, hogy idejön? Az egyik fiú, látszólag ő itt a vezér, ingerülten felel a lány helyett: — Miért ne tudhatták vol­na? Semmivel sem veszélye­sebb egy csajnak az ilyen tú­ra, mint egy házibuli. Mi kü­lönben is haverok vagyunk. A többiek helyeselnek. Fog­lalkozásukat illetően kiderül, hogy a fiúk diákok, a lány az általános iskola befejezése Után még nem helyezkedett el. Ennek két éve. — A mutter azt mondja, hvgy ráérek. — Mit akar csinálni? — Ápolónő szeretnék lenni, de ahhoz érettségi kellene ... — Majd férjhez mégy egy. gazdag palihoz — adja az öt­letet a vezér és mindnyájan jóízűen nevetnek. — Hogy fértek el ebben a kis sátorban? — Sípszóra fordulunk .. 1 Kantnira fekszünk, aztán reg­gel felkelünk és kipihenjük magunkat — mondják fel­váltva és nagyon tetszik ne­kik a dolog. — Ha most adnék nektek egy üdülőbeutalót, mondjuk a Balatonra, elmennétek? — Áh, dehogy ... Nincs az a pénz —, tiltakoznak a fiúk. Aztán a lány csendben meg­szólal : — Én elmennék .. 1 A fiúk megvetően néznek az árulóra. Ittlétükről először a partra húzott csónak árulkodik. Egy fiatal férfi ül, hátát egy fának támasztja. Vastag határidő- naplóba ír. Amikor odaérek, becsukja a füzetet. Nehezen áll szóba velem. — Itt is dolgozik? — Ez nekem pihenés — felel. — Mit ír? — Azt sem bánom ha kine­vet. Regényt. A tartalmát el­mondtam Szeberényi Lehel­nek. Érdekesnek tartotta. Meg­próbálom. Mit veszíthetek? — Egyedül van? — Nem, a feleségemmel. Ott van a bokorban. Ha tőle is akar interjút kérni, odamehet, de köhögjön mert... tudja azt akarja, hogy teljesen barna legyen. Fütyürészve indultam a bokrok felé és a biztonság kedvéért megkérdeztem: — Jöhetek? — Egy pillanat. 1! Az asszonyka már beszéde­sebb. Elmondta, hogy a férje technikus a DCM-ben. Há­roméves házasok. Gyerek nincs. Nem is akarnak, — Mennyit ír a férje napon­ta? — Sokszor • egész nap. Ha otthon ‘vagyunk akkor fél éj­szakán át körmöl. De nagyon lassan halad. — Olvasott már valamit be­lőle? — Nem ..: Azt mondja, hogy csak akkor adja ide ha kész lesz. Engem is beleír! — mondja az asszony, de hang­súlya kissé cinikus, lekicsiny­lő. — Nem örül a férje szenve­délyének? A kicsit buta kérdésre ab­szolút gyakorlatias választ ka­pok: — Még mindig jobb mintha kocsmázna, vagy a nők után járna. Önkéntelenül elmosolyo­dom, pedig lehet, hogy tőlem húsz méterre egy remekmű van születőben ... Az úton Skoda. Cseh rend­száma van. Lent a parton élénk sárga sátor, az alja fel­hajtva, látni a berendezést Bent színes gumimatracok, pu­ha gyapjútakarók. A bogrács- tartón már üres a kondér. Két gyerek pancsol a vízben. Az útról nézzük az összkomfor­tos kényelmet. A középkorú házaspár összecsukható, fém­vázas tábori széken ül. A bog­rács alatt spirituszfőző. Az asz­talkán szabályos étkészlet — természetesen alumíniumból. Minden megvan itt, ami egy jól felszerelt háztartás kelléke. A hűtőszekrényt két hatalmas, ismeretlen tartalmú termosz pótolja. A férfi hangosan szól az asszonyra. Nem értem, de hangsúlya olyan mint egy ve­zényszónak. Az asszony leszalad a gyere­kekért, a sátorba tereli őket, lehajtja a lebernyegeket és rá­juk csukja az ajtót. Hiába, itt mindennek rendben kell men­ni. Úgy mint otthon. Ha ne­tán odamennek, a sátor mel­lett lévő fán keresném a csen­gőt, a névtáblát és lent a föl­dön a lábtörlőt... ...a parton ^ A táborban nincs meleg víz, nincs társalgó, kényelmes fotelekkel. Nem fehér kötényes lányok szolgálják fel az ebé­det és a déli nap tűző heve ellen nem véd az ablak redőnye. Nincs figyelmes üdülőgondnok, aki életcéljának tekinti, hogy a beutalt az itt töltött két hét alatt úgy érezze magát, mint a walesi herceg. Erről mind lemond az, aki szabadsá­gát táborban tölti. 'L Es mit kap érte cserébe? r A természet fogható közelségét. A gondozott park he­lyett, ahol nem szabad a fűre lépni, és egy szál virágot le­tépni főbenjáró vétség, övé az erdő minden tisztása, a pa­takok, a Duna. Mosdóvizét a nap melegíti, estéjét a hold vi­lágítja, és a civilizáció zajai helyett a fák susogását, a folyó csacsogását és a madarak trilláját hallgatja. Nem cipel tö­mött bőröndöket. Estélyi ruhája a melegítő, nappali viselete a fürdőnadrág. Ilyenkor, nyáridőben, ezrek kelnek útra. Motoron, autón, kerékpáron,. vagy csónakon. A táborozok legkedvel­tebb paradicsoma a Dunakanyar. Az ő nyomukat járjuk, őket keressük, erdőben és víz­parton ... Szöveg: Ősz Ferenc Foto: Gábor Viktor Kotroczó István Néhány kilométerrel odébb, talán száz méterrel magasab­ban, Királyréten a budai járás kilencven KISZ-titkára vesz részt egyhetes vezetőképző tá­borban. A pártkongresszusra és a jövő évben sorra kerülő KISZ-kongresszusra való fel­készülés jegyében tanulnak. A program szigorú, majdnem hogy katonás. Délelőtt és dél­után foglalkozás, és csak az esti órák szabadok. Látogatásunk idején a tábor lakói éppen járőrversenyt tar­tottak. A cél a kisinóci turis­taház. öt kilométer az út, át a hegyen és erdőkön. Közben fi­zikai és elméleti akadályokat kell leküzdeni. Egyik helyen kérdésekre válaszolnak, má­sutt íjat kell készíteni vagy egyéb ügyességi feladatot meg­oldani. Minden csapatban van egy lány — talán azért, hogy az esetleges lemaradásért le­gyen kit felelőssé tenni. A korán beérkezők jutalma, sörözés a turistaház kertjében. Aztán amikor összegyűlnek a versenycsapatok, azonnal indu­lás vissza. Készülni kell az esti Ki mit tud-ra. — Aj no smok — mondja egy cseh fiú, nem éppen kifo­gástalan angolsággal a német kislánynak, aki magyar Fecs­kével kínálta őt. A lány rá­gyújt, nézik egymást, aztán nagyokat nevetnek. Ez köny- nyen megy, hiszen németül is úgy kell nevetni mint csehül. És táncolni is. Talán ezért a legnépszerűbb foglalkozás a tánc a verőcei nemzetközi if­júsági táborban. Ez idő szerint 850 fiatal táborozik itt: ötszáz magyar, a többiek Európa szinte valamennyi országából. A sztár egy néger mama és há­roméves kisfia. A papa uru­guayi, a mama Ghánában született, de a fiú már magyar. Így is köszön. Azt mondja: — Szíja! — És felkapaszko­dik egy magyar kislány nya­kába a fotoriporter kedvéért. Az úton most egy humuszos arab közeleg. Csak amikor kö­zelebb ér, látszik, hogy tur­bánja törölköző, a fejdíszén levő drágakő egy gyufásskatu- lya és a burnusz egy tábori pokróc. Magas fejhangon gaj- dol valamit, minden második szava Allah és Mohamed — úgy látszik ez egy klerikális arab. Az úszómedencénél nagy csoportosulás. Egy lengyel kis­lányt próbál a vízbe hajítani két magyar fiú, de ez egyálta­lán nem árt a hagyományos lengyel—magyar barátságnak. A legédesebb történet amit itt hallottam, a következő: Egy magyar fiú este odaállt egy nérhet kislány faháza elé és ízes hortobágyi németséggel táncolni hívta. A kislány egy ideig szabadkozott, aztán ter­mészetesen kötélnek állt. Csak a táncparketten derült ki, hogy mindketten magyarok, egyikük sem tud németül. Az a mafla fiú eltévesztette a házat, de — mint mondják — nem bánta még.

Next

/
Oldalképek
Tartalom