Pest Megyei Hirlap, 1966. augusztus (10. évfolyam, 181-205. szám)

1966-08-13 / 191. szám

1966. AUGUSZTUS 13., SZOMBAT Hccrit l/öW(ip rs A mongol íjászok 6 ország legjobb íjászai vesznek részi a nemzetek közötti íjászversenyen Bu­dapesten. A részvevők első csoportja, a mongol verseny­zők, már augusztus 10-től a budapesti Spartacus-pályán tartottak edzést. Elégedett ér szakmunkások Kérdőív a Ganz Elektromos Mérőműszerek Gyára fiatal dolgozóinak Beszámoltunk arról az adat- felvételről, amelyet a Pest megyei Tanács munkaügyi osz­tálya az egy-két éve képesí­tett, fiatal mezőgazdasági szakmunkások helyzetének vizsgálatára végzett. Ezúttal hasonló vizsgálatot fo'yta- tott fiatal ipari szakmunkások között, mégpedig a Ganz Gö­döllői Elektromos Mérőműsze­rek Gyárában. A hely meg­választása abból a szempont­ból is helyes volt, mert ebben a gyárban sok a fiatal nő, más­részt magas a középiskolát végzett szakmunkások aránya. Szúrópróba szerűen ötven ifjú szakmunkás között osztották ki a kérdőívet, amelynek az iskolai végzett­ség után érdeklődő rovatába tizenheten írták be, Hogy gim­náziumban, ketten pedig, hogy ipari technikumban érettségiz­tek. Az ív további kérdései: miért választotta a pályát, amin dolgozik, mégpedig hány éves korában és milyen ha­Jól dolgoztak a Pest megyei fiatalok AUGUSZTUS 20-ÁN ZÁRNAK AZ IFJÚSÁGI ÉPÍTŐTÁBOROK Az idei utolsó csoportok dolgoznak az ifjúsági építőtá­borokban. A megyében, csak­úgy, mint tavaly, négy helyen volt tábor: Nagykörösön, Szi­getmajorban és Szentmárton- kátán középiskolás lányok, Soroksár—Péteri-majorban fiúk dolgoztak négy turnus­ban. Június 26-a, a tábornyitás napja óta ' 26S0-an vettek részt a tá- 1 bori életben, kétszázzal többen, mint amennyien eredetileg jelent­keztek. Ezenkívül 180 egyete­mista dolgozott a gödöllői építkezéseken, míg 40 egyete­mista lány a balatonalígai munkálatokban vett részt. Ezek a fiatalok két hétre le­mondtak jól megérdemelt vakációjukról, kamatoztatták segítőkészségüket az állami gazdaságokban, szőlőt kötöz­tek, barackot szedtek, kerté­szetekben zöldséget neveltek. A Pest megyei fiatalok ál­talában jól megállták helyü­ket. Mógor Béla, a KISZ Pest megyei bizottságának munka­társa elmondotta: a csoportok kivétel nélkül mind túlteljesítették nor­májukat, becsületes munkát végeztek. Azokat az iskolákat, amelyek­nek fiataljai a legjobb ered­ményt érték el, a KISZ Köz­ponti Bizottságának a IX. pártkongresszus tiszteletére alapított emlékzászlajával tüntették ki. A kiváló brigá­dok tagjai pedig pénzjutalmat kaptak. A veteránok, akik ne­gyedik, illetve ötödik éve töl­töttek két-három hetet a tá­borokban, elnyerték a KISZ Központi Bizottságának dicsé­rő oklevelét, illetve az arany­koszorús KISZ-jelvényt. Eddig a megyei táborok­ban három csoport fejezte be a munkát. Az előbb említett emlékzász­lót jó munkájuk jutalmaképp az első turnusban a lányoknál a nagykátai gimnázium, a fiúknál a nagykőrösi gimná­zium nyerte el. A második turnus elsői, az érdi, . illetve a nagykőrösi élelmiszeripari szakközépiskola tanulói lettek, míg a harmadik turnusban a fiúknál, lányoknál az aszódi gimnázium járt az élen. k. m. Kisdiák buszkaraván Félszemmel már szeptem­ber elseje felé kacsingatunk. Ismét csak eljön a tudomány­nyal töltekezés hivatalos ideje. Ezért nem meglepő, de igen örvendetes az Autó- közlekedési Vezérigazgatóság sajtófőnökének, Mali Ró- bertnek értesítése. — Előzetes híradás. Egy sor kisdiák örülhet a me­gyei AKÖV-ifjak ajándé­kainak. — Iskolaholmi? — Annak is tekinthetjük, csakhogy egy kicsit tekinté­lyesebb holmiról van szó. A fiatal mesterek húsz iskola­busz elkészítésére vállalkoz­tak a kongresszus tisztele­tére. — Lesz-e látványos átadás? — A huszadiki ünnepet megelőző napon a csillebérci úttörőtáborban. Itt veszik át jelképesen a kisdiákok. Utá­na autóbuszba vágják ma­gukat, s a húsz autóbusz jó kedvű utasokkal megrakottan végigjárja a fővárost. tásra; helyesnek tartja-e pá­lyaválasztását; jelenleg mi­lyen munkakörben dolgozik; tanul-e tovább; végül, hogy mennyi a keresete? A legtöbb megkérdezett — műszerészek, lakatosok, esz­tergályosok, marósok, szer­számkészítők — válaszából elégedettség olvasható ki. Pedig nagyobbára, különösen az érettségizettek, eredetileg más pályára, egyetemre, fő­iskolára készülődtek. Például az a hatvani kis­lány is, akit nem vettek fel érettségi után a Pedagógiai Főiskolára. Most műszerész, a foglalkozását megszerette, havi keresete 1350 forint. Ugyancsak műszerész lett és szintén helyesli pályaválasztá­sát az a gödöllői kislány, aki gimnázium után hiába jelent­kezett óvónőképzőbe. Túrái érettségizett lánynak gyár- látogatás során tetszett meg a műszerészpálya és örül, hogy ezt választotta. Érdekes, noha keresetük a velük egykorú fiúkénál né­mileg alacsonyabb, a megkér­dezett érettségizett lányok mind elégedettek. — Megtaláltam a számítá­som — írja például egy bagi ifjú, aki híradástechnikai tech­nikumot végzett. — A jövedel­mem havi 1400 forint. Egye­temre nem vettek fel. Katonai szolgálatom után felsőfokú technikumba szeretnék jár­ni. Persze azért elégedetlen is akad közöttük. íme egy példa rá: aszódi lakos, két éve szak­munkás. Még a gimnáziumban elhatározta, hogy mechanikai műszerész lesz, a szakmát most js szereti, válaszában mégis ez olvasható: — Nem találtam meg a szá­mításomat. Havi keresete 1600 forint! Pesti lakos kollegája, akit érettségi után nem vettek fel a műegyetemre, „most már” szintén nem helyesli, hogy elektroműszerész lett belőle, „mert rengetegen vannak a szakmában”. Idézzünk azonban néhány nyolc általánost végzett szak­munkás válaszából is. Például négy fiatal szerszámkészítőjé­ből. Keresetük egyformán 1300 forint Egyikük gödöllői, már gyermekkorában ezt a pályát választotta, túrái szaktársa szintén. Elégedettek. Kistarcsai társuk viszont, bár azt írja, hogy szereti szakmáját, a jöve­delmét kevesli és emiatt elé­gedetlen. A szád a i ifjú szer­számkészítő, akit annak ide­jén nem vettek fel az erdészeti technikumba, most ezt írja: — Nem szeretem ezt a mun­kát, az erdőbe vágyódom. Két kerepesi esztergályos válasza: — Elégedett vagyok, olyan szakmát választottam, amit szeretek — írja az egyik. Havi keresete 1300 forint. — Tévedésből választottam, nem tartom helyesnek pálya- választásomat, mert nem ka­pom meg a megfelelő bért — írja 'a másik. Havi keresete 1450 forint! Fiatal túrái lakatos azt pa­naszolja, hogy nem a szakmá­jában, hanem műszerészként foglalkoztatják és ez a mun­kakör nem tetszik neki. Ezen a panaszon könnyű lenne segíleni, bizonyára jól erezné magát a fiú a gyárban, ha visszakerül­ne tanult szakmájába. Ami pedig a két-három éves szak­munkásképző iskolából kike­rült és 1600 meg 1400 forintot kereső néhány ifjú elégedet­lenségét illeti, azon nem kell feltétlenül megütközni. Vég­tére természetes a nagyobb jö­vedelem utáni vágy, még hasz­nos- is lehet, ha jobb és több munkára serkent. Mégis el­gondolkoztató azonban, ha a fiatalemberek nem tartják a maguk számára elégségesnek az ilyen keresetet Akár ön­maguk helyzetét, képességét, tudását, gyakorlatát ismernék félre, akár más okból támasz­tanak az élettel szemben ki­elégíthetetlenül túlzott követe­léseket, mindenképpen káros — elsősorban rájuk nézve — oktalan elégedetlenségük. He­lyes lenne, ha a gyár KISZ- vezetői foglalkoznának Velük. Sz. E. Decemberben új óvodát avatnak Üllőn Üllő lakossága rohamlép­tekkel szaporodott az utóbbi években, ma már közel jár a tízezerhez. A községben ennek ellenére mindössze 52 kisgyermeket lehet óvodába vinni! Most végre mód nyí­lott a megoldásra, öt évvel ezelőtt az OVIT Vállalat a község belterületén telepet létesített, amelyen egy fel­vonulási épületet és egy irodát emelt. A tanácsnak akkor az volt a kikötése, ha az OVIT a telepet meg­szünteti, az épületet nem bontja le, hanem átadja a falunak. A vállalat idén befejezte tevékenységét ül­lőn; s az épületet nem becs­lési árban, ötszázötvenezer forintért, hanem’ csak anyag­árban, kétszázhatvanezerért bocsátotta a falu rendelke­zésére. Ezt az összeget is csak februárban kell kifi­zetni a közrégfejlesztési alap­ból. A felvonulási épületen még sok átalakítást, javítást kell végezni, s ez körülbelül há­romszázezer forintba kerül. Már a jövő héten hozzákez­denek a munkálatokhoz a gyömrői tsz-közi vállalat építői. A számítások szerint az épület elkészülte után, de­cember elsejével 75 gyere­ket vehetnek fel a napközis óvodába. A járási tanács és a megyei KÖJÁL enge­délye alapján összevonják a régi és az új óvoda kony­háját, ami még újabb 10—15 főnyi létszámbővítést tesz lehetővé. így összesen ki­lencven gyermek számára lesz hely az új óvodában. „Nem az én gyerekem!“ A m on őri földművesszövet­kezeti vendéglőben ebedre várnak a vendégek. „Csúcs- forgalom” van. Unalmasabban szemügyre veszem a helyisé­get. Az ajtó melletti asztaltár­saságon megakad a szemem. Mindössze ketten vannak. Húsz év körüli fiatalember az egyik, bámészan sörözget; vele szem­közt egy kisfiú, cigarettájából sűrű füstfelhőket ereget. Ti­zenkét éves lehet. A füst szür­kén gomolyog elő ajka szög­letén, bizonyítékául, hogy jó mélyen leszívta. Tüdőre. Ruti­nosan. A vendégek közül egyesek érdeklődve, mások rosszallóan nézik: Szólni egy sem szól. „Minek avatkozzam bele? Nem az én gyerekem!” Néhány kilométerrel arrébb gyerekcsapat zsibong az utcán. A járda szélén tülekednek, arccal a fal felé. Snúroznak. Pár lépéssel odább nyolcéves­forma kibic lesi őket. Szipog. Maszatos képén tétován gurul­nak alá a súlyos könnycsep­pek. Kibie? Dehogyis! Ö az első vesztes. Kizsebelték. Pe­dig a Népboltba kellett volna mennie. A járókelők — asszo­nyok is — közömbösen kerü­lik ki őket. Egyik sem szól rá­juk. „Nem az én gyerekem!” A vecsési víztorony előtt apró gyermekek labdáznak. A labda időnként az úttestre gu­rul. s ilyenkor a legkisebbét küldik érte. Fürgén eliramo­dik, körül sem néz. Egy hét­tonnás Csepel az utolsó pilla­natban fékez, két méternyire tőle.' A sofőr kiszáll, szitkozó­dik, „két egyforma pofont” is beígér. Aztán felberrcg a mo­tor, s elhajt. A fiúk folytatják, ahol félbeszakadt. Az ijedtsé­get máris elfelejtették. Az em­berek jönnek-mennek mellet­tük, rájuk sem néznek. „Nem az én ...!" Nemrégiben történt a me­gyében. Távbeszélővonalat bő­vítettek az egyik járási szék­helyen. Eljött a dél, a munká­sok megéheztek. A vezetéket a távíróoszlop alja köré teker­ték, s elmentek ebédelni. Mintha csak erre vártak vol­na, előjöttek a környékbeli gyerekek. Lebontották a veze­téket az oszlopról, s rángatni kezdték. A megnyúlt drót hir­telen felcsapódott, az elektro­Vakablakok Néhány éve egy pesti bérház harma­dik emeletén kaptam szobát Homályos, barátságtalan hely volt, egyetlen abla­ka szűk mellékutcára nézett. A legszél­ső ablak, a legszélső szobáé volt, két utca kereszteződése fölött. Hónapok óta laktam már ott, de még egyszer sem kerestem meg szememmel az utcára néző sűrű ablakrengetegben. Amikor aztán egy napon felpillantottam, megle­pődve vettem észre, hogy a szobának a másik utcára is néz egy ablaka. Vak­ablak. Belülről nem árulta el semmi. Ültem a faluszéli réten, elandalodva bámészkodtam. Egy lepke szálldosott alacsonyan a fű fölött, meg-megérintve a zöld dárdák hegyeit Barna tyúk lo­holt utána, mindenáron el akarta kap­ni. A lepke játszadozva el-elillant a ve­szedelmes csőr elől. Aztán magasabbra libbent, s a tyúk lemondva róla, abba­hagyta az üldözést, visszafordult. Nem is láthatta, hogy a lepke tőlem másfél méterre leszáll a fű közé. Én láttam, megjegyeztem, hogy hol van, a földre lapulva odakúsztam és a sejtett pontra lecsaptam. A lepke ottmaradt. Fogtam, s odahajítottam, a tyúknak. Elrebbent a mozdulattól, de aztán visz- tzafütött érte. Míg elégedetten tovább­állt, arra gondoltam, hogy tulajdonkép­pen semmi bajom nem volt ezzel a lepkével és a tyúkhoz sem volt semmi közöm. ★ Volt-e az emberiségnek valaha is tö­kéletesebb, megbonthatatlanabb össze­fogása, mint a lottózás? A történelem legnagyobb ügyeinek is mindig akadt árulója. A lottónál az áruló is az ügy legmelegebb pártolója. A lottózás szinte iskolápéldája annak, miként teremt a tömeg az egyének fii— lérnyi erejéből — mindenféle ideoló­giai vagy fizikai rábeszélés nélkül — milliókat. Micsoda monumentalitás! — kiálthatnék fel, ha eszembe nem jutna, hogy mindez persze miért van: Azért, hogy az a millió végül csak egy valakié legyen. Próbálnánk csak ebből a millióból valami további csodát teremteni — például egy iskolát — ez a millió nem lenne sehol. Pedig nincs itt semmiféle önzés: he­tente mindenki beletörődik, hogy a mil­lió nem lett az övé. S ha másé lett, be­letörődik, akár százszor, ezerszer. Hogy legalább egyszer magának is akarja, ezt csupán türelme jutalmául szeretné. Csak az hozná ki a sodrából, ha ez a millió mindenkié lenne. Mert mindenki egyedül akar elnyerni mindent, min­denkitől. S mert mindenki ezt — ugyanazt — akarja, ezért ez a nagy egyetértés. Két kolleganő száll fel a villamosra. Az egyik magas, csúnya, negyven kö­rüli, a másik kis takaros fekete, alig túl a húszon. A csúnya nő fején méh­kas nagyságú barna bőrkalap, rugal­mas, pasztellszínű, csodaszép jószág. Az utasok először csak a kalapot lát­ják meg, aztán azt, hogy kibékíthetet­len ellentétben áll az arccal. Ám a ruházat igazolja, a kalap nem tévedés, a nőnek kétségtelenül jól megy sora. A kicsi és kecses nő fénylő fekete haja szabadon van. Az a kalap szá­mára elérhetetlen álom. Konfekció kabátja is erről tanúskodik. Élénk sze­me, fitos orra, ajka mégis derűt sugá­roz. Csupa vonzás a szemnek. Szorosan áll a másik nő mellett, a kalap közelében. És az utazóközönség bámulja a kalapot és bámulja őt. Bá­mulja őt ezzel a csodálatos kalappal. És ő is tudja ezt; látszik a tekintetéből, ahogy elkapja a pillantásokat. A csúnya nő kibámul az ablakon, nem sejt semmit. ★ — ... és kérek egy citromot, de szép legyen! — mondta az előttem álló ve­vő. Az eladónő felmutatott egyet, csak ami a kezébe került. A vevő a fejét rázta és fintorgott. Ugyanígy a máso­diknál és a harmadiknál is. Az ötödiknél végül beletörődött. — Kérek egy csúf citromot — mond­tam. Az eladónő nevetett és kiválasztotta a legszebbet Dozvald János mos vezetékhez ért, s az áram agyonütött egy gyereket. Az úton kerékpárosok, autósok siettek céljaik felé. Egyik sem állt meg, hogy elkergesse a gyermekeket. „Nem az...!” A nagykátai vasútvonalon még ma is „divat” a zúgpálin- kamérés. A hajnali vonatokon a zugfőzők demízsonból árul­ják a féldecit. Felnőttnek, gyereknek — egyaránt. Es nem akad senki, aki kivenné a po­harat a „teenagerek" — a be­járó diákok, ipari tanulók — kezéből. „Nem...!” Kocséron vasárnaponként alig lehet beférni a vendéglő­be. Amíg a felnőttek az egy főre eső alkoholfogyasztás emelésében „jeleskednek”, ad­dig a tíz-tizenkét évesek a rex-asztalon bökdösik a csont­golyókat, s félfüllel a hangos­kodó részegekre figyelve gya­rapítják pejoratív szókincsü­ket. S nem akad senki, aki ha- zaküldené őket. „Nem az én gyerekem!" Nem az én gyerekem, hál’- istennek. Az enyém szófoga­dó, rendes, különben is, pró­bálna csak ilyesmiket csinál­ni! De hát ő nem olyan, mint a többi. A többi trágárul be­szél, lecsúzlizza a villanyégő­ket az utcán, csavarog, randa­lírozik. Uramisten, mi lesz ezekből, ha felnőnek! A szom­széd fiú például a múltkor... S itt egy ijesztő eset követ­kezik, amit a mesélő a tulaj­don két szemével látott. Lát­ta .... de nem szólt. „Minek? A más gyerekére? Neveljék meg a szülei!” Neveljék meg a szülei, akik bizonyára derék munkásembe­rek, éppen csak három mű­szakban dolgoznak, s mit sem tudnak gyermekük „kilengésé­ről”? Neveljék meg a szülei, akiknek esetleg ez a legkisebb gyerekük, az elkényeztetett „vakarék”, akinek mindent el­néznek? Neveljék meg a szü­lei, a hatvan felé járó, beteges emberek, akik fiatalon sem ér­tettek a gyerekneveléshez? Ne­veljék meg a szülei, akiktől — esetleg — még semmi jót sem látott a gyerek? Mert ilyen szülők is vannak. De az ő gyermeküket is meg keli menteni. ny. é. ■v

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom