Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-10 / 162. szám
1966. JULIUS 10., VASÁRNAP vAirwi» IbÁLINT GYÖRGY: Reklámot az erkölcsnek? \ Bemutatjuk Robert Frostot, ja XX. század nagy amerikai költőjét... Vénember, téli éjszakán A külvilág beles rá sötéten keresztül a vékony zúzmarán Mint üres szobák ablakába pontos csillagok. Farkasszemet nem néz vele, Lámpája ingott, azt figyelte ő. Hogy mért jött be a rozzant szobába Nem tudta már — öreg már hiszen. Megáll bambán a hordók között. Ahogy bebotlott, elrémült lenn a pince, Ki botlik most, a pince újra borzad; Elrémül künn az éjjel; neki hangjai vannak, Bizalmasak, mint a fák zúgása vagy a Gallyrecsegés — mindennapi dolgok. Leült, eltöprengett, csak ő tudja min. Fény volt, önmagának világító. Gyönge fény, még az sem, fény se volt. A holdnak adta át magát, a későnkelő. Megtört holdnak — az is jó lesz Őrizni öt s a havat a háza tetején, S a falon álló jégcsapokat. A vénember elalszik. Egy tuskó zöttyenve billen A kályhában, ö is rándul egyet, Lassabban zihál, de föl nem ébred. F.gy öregember — egy ember — nem tudja már Ellátni már a házat, a farmot, a birtokot, V agy ha igen, hát igy S ilyen neki a téli éjszaka. A fűrész Az udvarban a fűrész vicsorog, zörög Forgácsot ont és deszkányi botokat, Jó szagot hordoz a szellő. S aki szemét fölveti, öt hegysort Láthat a szürkületben egymás háta mögött Elnyúlni Vermontig. A fűrész zörög, vicsorog, zörög, vicsorog Amint üresen húz vagy belevájik a fába. Semmise történik, a napnak vége is lesz már. Bárcsak mondták volna: „Hé! Letenni a lantot!” Hadd örüljön a fiú egy félórácskának Mikor nem kell dolgoznia. Mellette állott a húga kötényben és szólt: „Vacsora!” A szóra a fűrész — Hisz’ a szerszámok Tudják mi e szó: vacsora — Kiugrott a fiú kezéből, legalábbis ugrani látszott Vagy ő adta a karját? Bárhogyan is volt. Egyik sem hátrált. De a karja! Úgy kiáltott, mintha nevetne, A többi felé lendült, feltartotta a karját Félig könyörögve, félig mintha tartani akarná Az életet, ki ne csöpögjön. De látta már. Elég nagy fiú volt már, nagy fiú, Férfimunkát végzett: gyerekszíve volt még: Látta, oda van. „Ne hagyd levágni A karom. Ne engedd húgom!” Igen. De karja már leszakadt. Az orvos az éter sötétjébe rakta. Csak feküdt, ajkát csücsörítette Ahogy lélegzett. Aztán az, aki figyelte a pulzust, Megijedt. Nem akarták hinni. A szívét hallgatták. Kicsit ver — Alig — Semmit se már. És vége volt. Nincs segítség. A többiek pedig, « Hát ők nem haltak meg, ugye, Dolgukhoz láttak azután. Bükkfák (RÉSZLET) Mikor látok bükköket balra-jobbra dőlni, Sölétebb fák egyenes sorára. Elképzelem: egy fiú hintázott rajtuk. De ez nem töri meg őket. Mint a hóviharok. Gyakran kellett látnotok Napsütéses téli reggelen: jég súlyosodik ágaikra zivatar után. A gallyak összecsapódaak Mikor megindul a szél s zománcuk Tarkává rontja-repeszti. Majd a nap melegétől kristály-kagylókat ontanak ők: Görögve zúzódnak szét a hónak a kérgén. Mennyi üvegcserép várja a söprést! Azt hinnéd, beszakadt a menny belső kupolája. A bükköket terhük a fonnyadt barasztolihoz etaszít ja, De el nem törnek: mélyre hajolva Maradnak sokáig, s nem egyenesednek. Évek múltán is látod törzseik ivét, A gallyak lombja sepri a földet Mint guggoló lányok előrebukó Haja szárad a napban. Raáb György fordításai a leghíresebb amerikai egyetemek díszdok torává választják. Tekintélye rendkívüli; hazája költőfejedelmének tartják és amikor életének utolsó évében ellátogat a Szovjetunióba, mint az USA reprezentatív személyiséget a legmagasabb rangú politikai vezetők is fogadják. 1963-ban, 88 esztendős korában halt meg. Milyen költői munkásságot takar e sajátosan amerikai karrier? Noha verseit t nem fűtik magukkal ragadó indulatok, s formakészsége sem kiemelkedő; és moralizáló naj- lama ellenére sem gondolat' mélységével ható művész — Frost mégis a század amerikai költészetének egyik legjelentősebb egyénisége. Millióknak írt, milliókat képvisel az irodalomban. Az amerikai középosztály költője; pontosabban: eme osztály elmúlóban levő világképének. hagyományainak és illúzióinak kifejezője. Ez alkalommal szabadverseiből mutatunk be néhányat — Versekből nem lehet megélni. De tudod mit, egy évet adok neked. Ha nem lesz sikered, abba kell hagynoo az írást. — Húszat adjatok, nagypapa, húszat — válaszolta ironikusan a 19 éves Robert Frost, amikor első verse egy magazinban megjelent, 1905- ben. így is történt; a New- England-i, jó családból származó, vagyontalan Frost mint malommunkás, cipész, tanító és farmer kereste meg kenyerét, amíg 1915-ben, nem is otthon Amerikában, hanem Angliában meg nem jelent első, nagy sikert keltő kötete. De belőle saját hazájában is próféta lett; hazatér, letelepszik, farmot vásárol Vermonteban. gazdálkodik, ír . — népszerűsége pedig egyre nő, szinte páratlanul. Hosszú pályafutása alatt négyszer tüntetik ki az amerikai költők legnagyobb elismerésével, a Pulitzer-díj- Jal, s noha egyetemi diplomát nem szerzett, irodalomprofesszornak hívják meg és a tíz ige tehát szépen ott i fog ragyogni a traktor- 5 reklámok és tápszerhir- \ letések között. És este meg- § ielenik majd a homályos park- \ ián a fiatal Mr. Smith és a kis $ lörlice, homályos célzattal — $ ie meglátják majd a ragyogó 5 parancsolatot, és szépen haza- ^ nennek, killön-külön. Azután \ ilindul az est homályában egy\ násik Mr. Smith, némi lopásig mgy bankrablást célzattal — $ le meglátja a transzparenst, $ 's az ádáz Al Capone-tanít- í :ány alázatosan és szelíden ^ lazamegy, mint egy kis bá- ^ 'dny, és másnap nagyobb i idományt küld be névtelenül $ tz üdvhadseregnek. A kaján \ ngatlanspekuláns pedig, aki § negkívánja felebarátja ökrét \ i hozzávaló földbirtokkal és \ lúskonzervgyárral együtt: $ negtörten fogja lehajtani fe- 5 iéf, és megtörtén fogja nya- í con vágni serdületlen kis- \ iát. aki pókeren elnyerte a $ tzomszéd kisfiának zsebpéa- \ :ét. Az alvilági gengszterek \ pedig soha többé nem fog- \ rak ölni, és Chicagóban min- 5 ten milliomos kiteheti éjsza- \ tára ékszereit és részvény-i pakettjeit a ház elé szellőzni. \ \ J lyen szépen megjavulnak 5 majd az erkölcsök az öt- $ letes hirdetési kampány \ tatása alatt — feltéve persze, \ rogy a transzparensek azt is \ pe fogják bizonyítani a bank- \ •ablóknak, alkoholcsempészek- \ vek, spekulánsoknak, sőt a \ paráznáknak is, hogy a párán- \ •.solatok szigorú megtartása ? ió üzletet jelent a számukra.; Tudniillik minden jó hirde- ? és alapfeltétele, hogy ezt a \ közönségnek bebizonyítsa. \ Anélkül a legtökéletesebb hir- \ letét is falrahányt borsó.: Viert amíg a transzparens kö- \ zönsége azt fogja látni, hogy \ ilés útján meg lehet szaba- \ lulni a konkurrens szeszesem- \ 0 sztől mgy a konkurrens \ vemzettől; hogy panamák és \ tpeklációk útján millió dől- \ árokat lehet szerezni, és er- $ cölesnemesítő akciókat lehet \ inanszírozni; hogy paráznái- 3 codásból esetleg gyöngysoro- 5 tat és autókat is lehet sze- \ ezni; addig — attól kell tar- l anunk — az új hirdetési ak- ^ iának kevés sikere lesz. 5 I Hatvan éve, 1906. július 9- ^ én született Bálint György író, ^ publicista, kritikus, a két vi^ lágháború közötti magyar marxista kritika és publicisz- ^ tika egyik kiemelkedő alakja. ^ Ebből az alkalomból közöljük § az alábbi, 1930-ban publikált § írását. % os Angeles nagyon isten$ I télén város lehet — kü- $ lönben nem jutott volna § a város vezetősége arra az ér- ^ dekes ötletre, amelyről most ^ számoltak be a lapok. A vá- ^ ros nyilvános parkjaiban es- | tőnként villanytranszparensek S fogják hirdetni a tízparancso- $ latot. Az erkölcsjavításnak ez ^ a racionalizált és „efficient” ^ módja egészen új és eredeti. ^ Ilyen még nem volt, és ter- ^ mészetes, hogy csak Ameri- § kában találhatták ki. Mert a ^ dolog, a praktikus hirdető § szellem szempontjából, ugye- \ bár, nagyon egyszerű. Ha pél- \dául az emberek nem akar- $ nak Ford-autót venni, akkor ^ addig ragyogja bele a transz- ^ parens a bűnös közönybe, § hogy „vegyél Ford-autót”, ^ amíg az emberek végül tény- ^ leg vesznek Ford-autót. Vagy %ha a megátalkodott rossz em- § berek mindig csak szappan- \ val borotválkoznak, a transz- ^ parens addig hirdeti, hogy ^ tessék X. Y.-féle krémmel bo- ^ rotválkozni, míg az emberek ^ végre megjavulnak, és rátér- i nek az egyedül üdvözítő | krémborotválkozásra. % G ppen így, ha az emberek ^ lopnak, paráználkodnak ^ és felebarátjuk ökrét és szamarát kívánják — a transzparens addig inti őket, S> hogy „ne lop”, „ne paráznál- ^ kódjai", „és ne kívánd a fele- \ barátod ökrét és szamarát”, ^ amíg végre magukba száll- ^ nak, és felhagynak ezekkel a ^ rossz szokásokkal. (Sőt, talán § az eddigi sikertelen alkohol- $ tilalmi rendszabályoknál is ^ sokkal hathatósabb volna, ha \ egy másik transzparens azt $ ragyogná: „ne igyál” — és ta- ^ Ián az egész erkölcsi válságot ^ praktikusan meg lehetne ol- ^ dani, ha egy külön színes fény- \ reklám propagálná azt az axio- ^ mát, ami Somerset Maugham ^ rosszmájú megállapítása sze- ^ rint az angolszász puritaniz- \ mus tizenegyedik pararaso- ^ lata: „Ne érezd magadat jól”)--------l énagy Sándor: hordozói Amit megtaláltam, már nem hagyhatom el soha. A friss tej jó izével szétáradó reggeleket, a madárfüttyből épült lomb-boltozatú palotákat, gyermekkoromat, a kenyér-kaszáló áhítatot, amikor hátamba izzadt a Nap, bőrömet lázasra verte a kalász, első csodálkozásomat, vérem térdreborulását, a félénk ájulást testem testvérének egyszerű csodája előtt, » szorongást, hogy mindez nem sokáig tart, a döbbenetét, hogy nem tartott soká, a város gyár-katedrálisait, a köznapi buzgólikodást az izmok imaházában, az elégtételt, amit csak a munka adhat, az első munkást, aki szerszámaimat idomítva öccsévé fogadón, • szilárd szavakat, a nyugtalanságot, kíváncsiságom hetedhétországát, aztán újra a szerelmet, a szemek kitakaródzását, a szerelmet: szikrázó nyári dél kútra-hasaló szomjúságát, • szerelmet: téli éjszakák kály hát-öl elő didergését, egyedüli bátorságomat, hogy boldog akarok lenni — Mindig találok valamit, amit nem hagyhatok el soha. Egy embert, aki csak rámnéz és megy tovább, de visz magával, egy virágot, amit nem tépek le, csak rámosolygok, de van hozzá közöm; mindig találok egy szót, egy jóbarátot, egy percet, egy mozdulatot, hog> elhigyjem: hálával tartozom holnapi életemért. — Boldog élet nincs, csak ^ boldog pillanatok. Ha erre al- ^ kálóm nyílik, meg kell ragad- ni.., | A büszkeség és tartózkodás ^ nem minden az életben. Ta- ^ Ián nem is a legelőnyösebb^ tulajdonságok. De ha valaki-§ nek történetesen ezek voltak^ a legsajátosabb tulajdonságai,^ összeroppan, ha feladja azo-S kát. Vera még egy kísérletet s tett, hogy felül maradjon. | — Azt hittem, jelentősége^ csak egy valaminek van a § férfiak számára, hogy a meg-^ kívánt nővel hálhassanak ... i Elkészült erejével. Olyan ^ lelkiállapotba került, amely- ^ ben szinte ellenállhatatlan ^ kényszert érzett, hogy min- ^ dent elmondjon magáról. Szói szerint mindent. Éreztem a lélegzetét, lát-§ tam, amint kemény melle ^ emelkedik és süllyed, hallót- ^ tam a szíve dobbanását, aho-s gyan járt, mint egy akadozó 5 motor. Mégis olyan messze $ volt tőlem, hogy hiába nyúj- ^ tottam volna ki érte karom, ^ csak egy idegen testet érin- ^ tettem volna, nem Verát. Egy ^ idegen nő testét, aki nem- ^ csak az álmairól mondott le. s Minden másról is. Szótlanul hallgattam végig ^ történetét. Aztán csendesen ^ elköszöntem. § — Ne haragudj, most men-i nem kell... $ $ N em biztatott sem a tá-^ vozásra, sem a mara- ^ dásra. A tenyere hí- ^ deg volt és merev, nem viszo- nozta szorításomat. Az igaz- ^ ság szerint ujjonganom kel- ^ lett volna győzelmem felett ^ vagy legalábbis elégtételt i ereznem a régi kudarc után. ? Mégis jobban örültem annak, hogy kívül kerültem háza ka- $ púján. ^ nagy, kerek szemei vannak, amit nem vettem észre soha. Nyugodtan, kitartóan néztek s már nemcsak a szavak marasztaltak, a szemek is. — Valami baj van vele? — kérdeztem, de csak azért, hogy mondjak valamit. — Ha az ember egyszer már igazgatói állást töltött be, . akkor semmi kedve ugyanannál a vállalatnál portásnak lenni__ É reztem, hogy a gyomrom elhagyja megszokott helyét s lassan emelkedni kezd. Homlokomon és nyakamon apró tűszúrásokkai jelentkeztek az első verítékcseppek. Ingem gallérját egyszeriben nagyon szűknek találtam, úgyhogy önkéntelenül is a nyakamhoz nyúltam. Közben 1 úgy néztem a színes • hangulatlámpát a sarokban, mint aki valami szilárd pontra lel, amibe megkapaszkodhat, mielőtt ' beleveszne a szemek parttalan végtelenjébe. Az asztalon tányérban narancshéj. Mintha tapintható lenne a levegő illatától. Egyszerre indultunk egy- ■ más felé. A lépte ruganyos, maga a megtestesült vágy. A csókja éréit asszonyi csók. ■ Emlékszem, régen néhányszor vadul, szorosan magamhoz öleltem. így akartam szerelmet kicsikarni tőle, de ami- , kor elengedtem, nevetni kezdett és a nevetése mindig megzavart Most nem volt mosoly az arcán. Csak valami nagy, alázatos odaadás. K ésőbb, nem tudom miért, megkérdeztem tő- i le: — Meg tudod magyarázni, i mi volt ez? — A hangom diadalmas volt, nem tudtam lep- ■ lezni győzelmemet. i Kicsit gyanakvó arccal né- I zett rám, de nevezhetném 1 megdöbbentnek is. : annyira jellemző. Imre volt az a szemfényvesztő, aki a szőnyegen is úgy tudott viselkedni, mintha kötélen menne és alatta szakadék lenne. De milyen mérnök az olyan, aki a látványosságért feladja a kutatást? Nevét felkapták, egyre ismertebb lett, ő maga egyre hangosabb. Amikor mindezt elmondtam Verának, védekezés helyett támadott. — Te mindenkit csakis a szellemi képességei, az ambíciói és az elért eredményei szerint mérsz. Szinte képtelen vagy megérteni, hogy másért is lehet szeretni valakit. A szerelemmel úgy van az ember, hogy nem kérdezi, miért, nem analizál. A szerelem nem kér és nem tűr magvarázatot, egyszerűen van vagy nincs ... Kételkedni kezdtem, egyáltalán tudja, mire van szüksége? Egy biztos: megszokta a jómódot. A javak meghódítását, a külső mozgalmasságot a pénz teszi lehetővé. És Imre siker ember. De ez lenne minden, amiért élni érdemes? Az esti találkozástól inkább csak valami tétova unalmat vártam. Mégis szükségem volt rá, kegyetlenül magányosnak éreztem magam az idegen városban, ahová munkám szólított. \/ era egyedül várt. Ez v megzavart. — A férjed? — Nem valami jól mennek a dolgai. Felutazott Pestre. Délután, amikor veled találkoztam, kísértem ki az állomásra ... Keresztbe vetett lábain lejjebb húzta rövid szoknyáját. — Maradj csak... — folytatta s a szemembe nézett. Meglepődtem, hogy milyen tam meg még mindig kezemben tartott kezét — Nem, most nem érek rá. De az estém szabad. Találkozhatnánk, mondjuk... hétkor. Ha még itt vagy nálunk, a városban ... — Reggelig semmi dolgom. — Remek! Hétkor nálam ... — s mondta a címét, azzal választ sem várva, elsietett, mint aki önmaga elől menekül. Alakja egyre nyúlánkabb lett, ahogy távolodott tekintetem elől, míg csak el nem tűnt az egyik utcafordulóban. Magával vitte a tétlen időtöltés derűs nyugalmát is. Lépteim felgyorsultak, mintha időre igyekeznék valahová, pedig a hét óra még messze, s addig semmi, de semmi dolgom. Vagy mégis? Tisztáznom kell magamban, mit akarok tőle. A mikor útjaink elváltak egymástól, azzal búcsúztunk: mi azért barátok maradunk. Semmi okunk nem volt a haragra. Vera becsületesen bevallotta: nem engem választ, hanem Imrét Közlése őszintén megdöbbentett. Nem tudtam megállapí- ni, hogy Vera, az általam tökéletesnek és nagyszerűnek tartott Vera annyira elvakult-e, hogy egyáltalán nem veszi észre: olyan valakivel akarja összekötni az életét, aki szellemileg mögötte maiad vagy tudja, de ez nem zavarja. Imrét középszerű embernek találtam, aki semmiképpen sem ostoba, sőt, gyorsan felfogja a dolgokat, de akit bizonyos szellemi színvakság jellemez és összetettebb, árnyaltabb gondolkodásra képtelen. Gondolataiból hiányzott a szenvedély, a bonyolult szellemi feladatok és általában a tudás iránti delejes vonzódás, amely Verára
