Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-10 / 162. szám

2 mwnip 1966. JULIUS 10., VASARNAP A kínai főiskolákon megszüntetik a felvételi vizsgákat A Komszomolszkaja Pravda '»saját információ” jelzéssel ismerteti a főiskolai felvé­teli vizsgák megszüntetésé­ről szóló kínai párt- és kor­mányhatározatot, valamint az intézkedésnek a kínai diák­ság körében keltett vissz­hangját. A szovjet ifjúsági lap rá­mutat, hogy a határozat a ta­nulmányi előmenetelről való gondoskodást „burzsoá revi­zionista fekete vonalnak" minősíti. A határozat nyilvánosságra hozatala után a kínai sajtó­ban számos bíráló cikk je­lent meg a korábbi főisko­lai felvételi rendszerről. A csangsaí középiskola diákjai „o felvételi vizsgák rendszerének 21 nagy bűné­ről szóló vádiratban’’ azt kifogásolják, hogy a vizsga­előkészületek miatt kevesebb időt fordíthatnak politikai munkára és Mao elnök mű­veinek tanulmányozására. A pekingi ÍV-es számú közép­iskola diákjai kijelentik: „Nem csupán a vizsgák rendszerét zúzzuk szét, hanem a kultúra évezredes béklyóit is, ame­lyek a nép nyakára nehezed­nek”. Vang Pej-ina, a pekingi egyetem bölcsészhallgatója a Renmin Ribao szerkesztőségé­hez küldött levelében a kö­vetkezőket írta: „Rendkívüli örömet és lelkesedést éreztem, amikor rádión értesültem a KKP Központi Bizottságának és az államtanácsnak a főis­kolai felvételi vizsgákat meg­szüntető irányelveiről. Hatá­rozottan támogatom ezeket a bölcs irányelveket... A pe­kingi egyetem bölcsészkarán eltöltött két év alatt nem ta­nulmányoztam kellő módon Mao elnök munkáit, időmnek i nagy részét a revizionizmus j mérgével átitatott lélektannak, j annak a bűnös és elnyújtott logikának, idegen nyelveknek, matematilcának, biológiának, fizikának, kínai nyelvnek szén- ! teltem. Mivel az idegen nyel- I vi, a lélektani és a matemati­kai vizsgán nem szereztem elég pontot, háromszor kel­lett megismételnem a vizsgát és ezért nem tudtam külön­böző forradalmi jelentősé­gű mozgalomban részt ven­ni. E kíméletlen rendszer el­nyomása alatt, amelyben fő szerepe van a tanulmányi elő­menetelnek, erkölcsileg renge­teget szenvedtem, egészségem is megrendült. Ezt a reakciós rendszert gyökeresen meg kell változtatnir SZIKRÁK Mihail Szokolov, szovjet író nemrég tért vissza angliai és finnországi tanulmányút- járól, ahol a Lenin életével és j munkásságával kapcsolatos helyeket kereste fel. A szov­jet író „Szikrák” címmel négykötetes regényében dol­gozza fel Lenin életművét. A csend himnusza A francia üzletekben „A csend himnusza" címen új hanglemez jelent meg. A le­mezen először egy kellemes, mély hang néhány szót szól a csendről, majd a lemez né­mán tovább forog. A házasulás világrekordere Az amerikai Long Beachou- ban letartóztattak egy Frank­lin Mills nevű 64 éves embert, miután felfedezték, hogy har­mincadszor nősült meg anél­kül, hogy 29 feleségétől elvált volna. Aratnak már a szobi járásban is (Folytatás az 1. oldalról) folytathassák a mezőgazdasá­gi üzemekben most már az „igazi” aratást, fontos feltéte­le a gépek és munkaeszközök maximális igénybevétele. Gyorsítani kell a járulé­kos tennivalókat is, fő­képpen a talajmunkát. Több helyütt kihasználatlanul állnak a nyári mélyszántáshoz alkalmas nagy teljesítményű erőgépek. Szó esett az ülésen a siló­zásra való felkészülésről és az aprómagvak betakarításáról is. Az egyes járásokat érintő feladatokat hétfőn tájértekez­leteken beszélik meg a mező- gazdaság vezető szakemberei. s. p. PÁRIZS Tovább él as ELDO Az európai űrrakétafejlesz­tési szervezet (ELDO) minisz­teri értekezlete pénteken este befejezte munkáját. A tagál­lamok képviselőinek kétnapos szívós alkudozá­sa eredményeként a vita­tott kérdésekben megálla­podás született és az ELDO tovább él. A tanácskozásról kiadott közlemény szerint a szervezet miniszteri tanácsa elhatároz­ta, hogy folytatják az „Európa 1” rakéta építését és 1967. ja­nuár 1-től egy tökéletesebb CSAK RÖVIDEN... NAGYARÁNYÚ FEGYENC- LÁZADÁS tört ki pénteken az amerikai Baltimore-ban A lázadást pár óra alatt sike­rült megfékeznie a rendőrség­nek. VÉGREHAJTOTTÁK Ber­linben a halálos ítéletet Horst Fischer SS-orvoson, akit az NDK Legfelsőbb Bí­rósága márciusban ítélt ha­lálra auschwitzi bűncselek­ményei miatt. AZ USA öt legnagyobb re­pülőtársaságának mintegy 35 ezer repülőgépszerelője bér­sztrájkba lépett JÚLIUS KÖZEPÉN kerül sor az újabb francia atom- robbantásra. JÚLIUS 23-ÁN a nyugatné­met fővárosba érkezik McNa­mara, az USA hadügyminisz­tere. AZ ENSZ gazdasági és szo­ciális tanácsa genfi üléssza­kának pénteki plenáris ülé­sén a román, a csehszlovák küldött és a Szakszervezeti Vi­lágszövetség képviselője szó­lalt fel. BHUTTO, a betegszabadsá­gon levő pakisztáni kül­ügyminiszter nem tér vissza hivatalába. KÉT SZÁZALÉKKAL nö­vekedett De Gaulle népszerű­sége a szovjetunióbeLi látoga­tással, a közvéleménykutatás adatai szerint. rakéta konstruálását kezdik meg. A miniszterek egy másik és legvitatottabb kérdésben, a tagállamok pénzügyi hozzájárulása kérdésében is megállapodtak. Ennek értelmében a tagálla­mok hozzájárulása a követke­zőképpen oszlik meg: Egye­sült Királyság 27 százalék, az NSZK 27 százalék, Franciaor­szág 25 százalék, Olaszország 12 százalék, Belgium és Hol­landia 9 százalék. Egy hét a világpolitikában Világméretű esemény volt a szocialista csúcskonferencia ♦ Viharos tömegdemonstrációk az USA vietnami gaztettei ellen ♦ A JKSZ plénuma és a nemzetközi sajtó ♦ Az indonéz dráma új felvonása A Varsói Szerződés tagálla­mai Politikai Tanácskozó Testületének bukaresti ülése méltán került a világsajtó minden lapjának első oldalán az első helyre, a rádió- és televízióadások élére. A hét európai szocialista ország a világpolitikának éppen arról a két kérdéséről tárgyalt és alakított ki nyilatkozatba foglalt közös álláspontot a testvéri barátság és a teljes kölcsönös megértés jegyében, amely az emberi jövendő és a legközelebbi időszak szem­pontjából egyformán legidő­szerűbb és leghamarabb meg­oldható. Az európai béke és bizton­ság problémakörét illetően jóíismert és világos a szo­cialista álláspont. Alapja a különböző társadalmi rend­szerű országok békés egymás mellett élésének szocialista elve — és ez az elv megkö­veteli a másik oldaltól is a reális, történelmileg kialakult helyzet józan megértését, a tények tiszteletbentartását. 1966 Európájában csak az folytathat eredményes politi­kát, aki a jelen valóságára épít; márpedig ennek a je­lennek egyik ténye a Német Demokratikus Köztársaság, ae első német munkás—paraszt állam létrejötte, megszilár­dulása és alkotómunkája — mint ahogy sajnálatos tény az is, hogy az NSZK-ban erőteljesen érvényesülnek a militarista tendenciák, a re- vápsszellcm visszataszító haj­tásai. így hát a német prob­léma megoldása kulcskérdés; amikor az európai biztonság megteremtéséről esik szó, sem megkerülni, sem hosz- szabb távra elodázni nem le­het. A másik, a békét fenyege­tő, súlyos ügy az amerikaiak bűnös vietnami agressziója, a háború kiterjesztésének új vonásai — éppen most, a Hanoi és Haiphong lakóne­gyedeire dobott bombák okoz­ta tüzek fényében. A szo­cialista közösség országai még szilárdabban, mint ed­dig, ott állanak a küzdő, az amerikai agresszorok legheve­sebb támadásaira is helytál­lással felelő Vietnami De­mokratikus Köztársaság mel­lett és mélységesen egyet­értenek azzal, hogy a békét helyreállítani csak azoknak a követelményeknek alapján le­het, amelyeket a VDK kor­mányának négypontos nyilat­kozata és a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front ötpontos deklarációja tartal­maz. A Hanoi és Haiphong elleni gyalázatos bombatámadások egyébként a nyugati világ­ban is mély megdöbbenést keltettek. A NATO-szövetsé- ges holland kormány a bom­batámadások miatt „aggodal­mát fejezte ki” s ahogy a nyugati jelentések megfogal­mazzák, „ezt az aggodalmat írásban juttatták el az USA hollandiai nagykövetségére”. A tömegek felháborodása tün­tetések százaiban jutott kife­jezésre az elmúlt héten is: elég csak a számos olasz városban, a Hamburgban és Münchenben, angol városok­ban lezajlott viharos tiltako­zásokra emlékeztetni s arra a véres rendőri beavatkozással elfojtott tüntetésre, amely a japán Kyotőban okozott kel­lemetlen órákat az ott tar­tózkodó Rusk külügyminisz­ternek. Az Egyesült Álla­mokban fellángolt tüntetések egyik jellemző epizódja volt. hogy Goldwater, Johnson egykori ellenjelöltje büsz­kén jelentette ki a 25 704 viet­nami amerikai halott jelké­pes koporsójával felvonuló phoenixi tüntetőknek, hogy „a vietnami kérdésben telje­sen egyetért” Johnsonnal. Wilson angol miniszterel­nöknek — akinek a hónap derekán sorra kerülő moszk­vai látogatását a hét végén jelentették be — szintén szá­molnia kell az angol közvéle­ményben, sőt saját pártja bal­szárnyán is egyre erőteljeseb­ben megnyilatkozó és az ame­rikai politika veszélyességét keményen bíráló hangulattal. Azt a tényt, hogy Wilson moszkvai látogatását követően Washingtonba repül, több nyugati kommentátor úgy ér­tékeli: az angol miniszterel­nök — elsősorban belpolitikai okokból — megkísérli majd az amerikaiakétól árnyalati- lag különböző állásfoglalás ki­dolgozását, a vietnami háború ügyében. Az angol munkáspárti kor­mány vezetőjének valóban van oka arra, hogy megerősít­se helyzetét. A hét egyik je­lentős eseménye volt Frank Cousins technológiai miniszter lemondása: lehetetlen ebben nem Wilson politikai tőkéjé­nek komoly megcsappanását látni. Cousins, a szakszerve­zeti vezető Wilson munkás- és szakszervezetellenes ár- és jövedelempolitikája miatt hagyta ott a bársonyszéket, de közismert, hogy a munkáspárt baloldalának az amerikaiak vietnami kalandorpolitikájá­ra nemet mondó csoportja számít Cousins tekintélyére... Az elmúlt hét politikai ese­ménysorában nagy figyelmet keltettek a Jugoszláviából ér­kező hírek. A JKSZ plénumá­nak ismert határozatai ■— Rankovics távozott a ’-.özponti bizottságból, Sztefanovics, az áUambiztoiisági szervezet volt vezetője a belügyminisztérium éléről s a JKSZ-ből is kizár­ták, több döntést hoztak a JKSZ megerősítésére — nyu­gaton különböző kommentá­rokra adtak alkalmat. Figye­lemre méltó ebből a szem­pontból Tito elnöknek az a beszéde, amelyet a harcosok napján a veteránok előtt mon­dott, s amelyben hangsúlyoz­ta: „A mostani körülmények között különösen veszélyes a liberalizmus, amely tág teret enged a nacionalizmusnak, a káros nyugati befolyásnak.” Tito elnök egy másik beszédé­ben elmondotta, hogy a JKSZ központi bizottsága előtt fel­tárt és megbírált személyi kapcsolatok és ingadozások miatt megbénult a gazdasági reform végrehajtásáért foly­tatott munka. A jugoszláv kommunisták előtt álló egyik legfontosabb feladatként a nép bizalmának teljes helyreállí­tását jelölte meg. A nemzetközi politika távo­labbi színterein lezajló esc- V nyek között a héten igen je­lentősek voltak az indonéziai történések. Az indonéziai drá­ma újabb felvonásának va­gyunk tanúi: az oly sok áldo­zatot követelt kommunistaelle­nes hajsza újabb hullámának, valamint a Sukarno és a tá­bornokok közötti párbaj vál­tozó hevességű jeleneteinek. Egyre jobban kirajzolódik az elnök legfőbb ellenfelének: Nasutionnak terve: Suharto ás más tábornokok segítségével úgy manőverezni, hogy Su­karno hatalmának utolsó ma­radékát is megsemmisítsék, s az elnöki tisztség csak üres látszatfunkció maradjon. Su­karno ingerült tiltakozása — beszédében kifakadt: „Nem akarom, hogy királyként ke­zeljenek” — arra utal, hogv a hatalmi harc még nem dőlt el, bár a tábornoki csoport, maga mögött tudva a jobboldali szervezeteket, elsősorban a diákszövetségeket, Sukamo utolsó politikai hadállásainak bevételére készül. Gárdos Miklós Júliusi pártnapok KERTESZETI-SZOLÉSZETI főis­kola tangazdasagainak ÜZEMEGYSÉGEI Budakeszi tí. e. Ebédlő VII. 22-én 18 óra Kovács Lajos. Lakihegy ü. e. Ebédlő VII. 22-én 18 óra Kiss Lajos. Szigetmajor ü. e. Ebédlő VII. 22-én 18 óra Urbán Gábor. Szigetcsép és Kísérleti Ebédlő vn. 22-én 18 óra Nagy Mihály. Sziget­becse ü. e. Ebédlő VII. 22-én 18 óra Szőke János. Erősouszta Ebéd­lő vn. 22-én 18 óra Kiss Mihály. Soroksár kerület, Gépműhely és közp. Ebédlő Vn. 22-én 18 óra Magyar Sándor. Vány ü. e. Ebédlő VII. 22-én 18 óra Végh Kálmán. SZENTENDRE JÁRÁS Budakalászi Gyapjúgyár VII. 14-én 14.30 óra dr. Magyar Károly- né. Csobánka község VU. 14-én 20 óra Sófert János. Pomáz köz­ség VŐ 14-én 20 óra Nagyváradi László. Dunabogdány község VII. 14-én 20 óra Krizsanyik Pálné. Du­nabogdány kőbánya VII. 14-én 12.30 óra Knáb Mihály. Leányfalu köz­ség VII. 15-én 19.30 óra Barna Bé­la. PilisszentlászJó vn. 15-én 20 óra Kardos László. Pomázi Therá- pia VII. 15-én 20 óra Pesti István. Szentendre Járási Tanács VII. 18- án 15.30 Devecseri Istvánné. Bu­dakalász község VII. 19-én 19 óra Czeiner László. Visegrád köz­ség VII. 22-én 19.30 óra dr. Rácz Ferenc. Visegrád kórház vn. 22- én 14 óra Simon János. SZENTENDRE VAROS Papírgyár VII. 21-én 14.30 óra Somoskői Gáborné. Betonárugvár vn. 20-án 14.30 óra Nyitrai Ferenc. Kocsigyár VU. 21-én 14.30 óra Ke- rezsi István. Április 4 Tsz VII. 21- én 17 óra Balogh János. Háziipari Szöv. VII. 21-én 14 óra Krilla Fe­renc. Városi tanács VII. 21-én 15 óra Faragó József. Szentendre te­rület VII. 21-én 18 óra Sziráki Fe­renc. trószerüzem VII. 18-án 14.30 óra Pála Károlyné. Elektromos­művek VII. 22-én 16 óra Bella Mi­hály. Kézlszerszámgyár VII. 25- én 14.15 óra Gál László. Mathiász Tsz. VII. 29-én 19 óra Rudolf Fe­renc. Ktsz (KlOSZ-ban) VII. 29-én 18 óra Németh Ferenc. VÁCI JÁRÁS Dunakeszi Járműjavító VU. 28- án 15.30 óra dr. Szokodi Sándor. Dunakeszi Konzervgyár VII. 22-én 15.30 óra Erdős Ernő. Dunakeszi Mechanikai Labor VII. 20-án IS óra Bácskai Ferenc Váci Járási Tanács VII. 26-án 16.30 óra dr. Vi­da Gyula. Tűzrendészet VII. 23-án de. 8 óra Zsigri Lajos. Sződlige* VII. 29-én 19 óra Takács Lajos» Alsógöd tsz VII. 18-án 12 óra Ma­gyar András. Kösd VII. 29-én 1* óra. Dudla Károly. Váchartyáa VII. 22-én 19 óra dr. Laezkó PáL Fót Munkásőrség VII. 25-én 1T óra Házencgger Ede. Kisnémedt VII. 21-én 19 óra Bubenka László. VÁC VAROS Híradástechnika Vác VII. 22-éft 14.30 Timár Mátyás. Iiajógyáf Vác VII. 28-án 14.30 Bozóki István. Finomfonógyár VII. 28-án 14.3# Hetesi Ferenc. DCM Vác VII. 21-én 14.30 Vértesi György. Kötöttáru- gyár Vác VH. 21-én 14.30 Galbiesek Károly. Fortegyár VII. 21-én 14.3# Lenyó László. Egyesült Izzó VII. 21-én 14.30 Kettler László. Tataro­zó Vállalat VII. 21-én 15.30 Bors István. B-élésárugyár VII. 21-én 14.30 Hartai Géza. KIP öntöde VII. 21-én 14.30 Szabó Sándor. MTH VII. 21-én 14.30 Ritz Sándor. Sütőipari Váll. VII. 21-én 15 óra Hajnal József. Ktsz, Fmsz VII. 21- én 17 óra Arany István. VKG és Vízmű VII. 21-én 16 óra Hártó Ist­ván. Húsipari Váll. Vác VII. 21-én 16 óra Hantos Lajos. Motorjavító Váll. VII. 21-én 16 óra Vogel Gyula. Erdőgazdaság M. erdészet VII. 21-én 15.30 Pomozi Miklós. M A VAUT VII, 21-én 8 óra Merész Mátyás. Népbolt Vállalat VII. 21- én 16 óra Pribil János. Pedagógus VII. 21-én 15 óra Povázsai Sán­dor. Postahivatal VII. 2l-én 8 óra Rákóczi András. Terület VII. 21-én 17 óra Kövesdi István. MÁV VII. 21-én 8 óra Bárány László. Szentendrei Cement VII. 21-én 14.30 Papp Lajos. Vendég­látóipari Váll. VII. 21-én 15 óra Prohászka József. Pálma Gumi­gyár VII. 21-én 14.30 Biczó Rezső. Váci Rendőrség VIT. 21-én 8.30 Horváth Sándor. Városi Tanács és kórház VII. 21-én 15 óra Urbán Dezső. FIGYELEM» AZ ÉM. 25. SZ. ÁLLAM! ÉPÍTŐIPARI VALLALAT Bp. XXL, (Csepei) Kiss j. alt-, u. 19—21. felvételre keresi Épületlakatos, autóvillamossági szerelő, központifűtés- szerelő, víz-, gázszerelő, tetőfedő-szigetelő, épület­asztalos, festó-mázoló, építőipari könnyügépkezelö, ív* és lánghegesztő, ács-állványozó és kőműves szak­munkásokat. A fenti szakmákhoz betanított segéd­munkásokat. Továbbá kubikosokat, általános segéd­munkásokat, autó- és földmunkagépek lavifásában jártas motorszerelőket, építőipari gépek javításában jártas géplakatosokat, volamint E—302-es kotrógépre két tő vizsgázott gépkezelőt. Munkásszállást biztosítunk. ♦ Jelentkezés a fenti címen a munkaerőgazdálkodáson. F E EH M VÁ S ! Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a háztartásból ki­kerülő sárgobarackmag felvásárlásával a helyi fmsz-ek foglalkoznak. Már kg-os tételben is átveszik. Ipari vállalatok, közegetek, termelőszövetkezetek I A Csepel Autógyár felesleges készleteiből (saját gyártás, vásárolt alkatrész, hengerelt áru, építési anyagok, félkész termékek, kötőelemek, regie-anyagok, használt szerszámok stb.) kiárusítást tart. A kiárusitás 1966. július u-től—augusztus 28-ig tart, A BNV TERÜLETÉN LEVŐ AUTÓ- ÉS TRAKTORIPARI PAVILONBAN Megközelítés: a Kacsóh Pongrác út 7. sz. bejáraton Árusítás: helyszínen, a 104/966. sz. OT—PM. rendelet alapján Ügyintéző: Vollár Mihály Telefon: Csepel Autógyárban: 131—660/134 m Vásár területén: 229—031 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom