Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-09 / 161. szám

Szentendre r — X. ÉVFOLYAM, 55. SZÁM 1966. JULIUS 9., SZOMBAT _ PE ST MEGYEI HÍRL A P K Ü LÖNKIADÁS A „Bőséges" vacsora — Vacsoráznék — mond­tam. A válasz: — Kilenckor zárunk! Már negyed kilenc, nincs kiszolgá­lás! — és mielőtt bármit is feleltem volna, lerántották az orrom előtt a térítőt. — A kerthelyiségben egész este nincs kiszolgálás — szól­tak a szomszéd asztaltól. — Kiégett az égő — tették hozzá magyarázatképpen. Ez a kis epizód a Görög Kancsóban történt. A város­ban tehát már lehetőség sincs, hogy vacsorázzam. Üres gyomorral jobb az alvás — gondoltam és hazamentem aludni. Vannak azonban, akik nem érik be ennyivel. P­Kézbesítők kerestetnek Sajnálatos véletlenek össze­játszása következtében a szentendrei posta kézbesítői közül egyszerre hárman kies­tek a munkából. így a hiva­tal csak a legnagyobb nehéz­ségek árán tudja megoldani a kézbesítést. Abban remény­kednek, hogy a három helyre hamarosan akad jelentkező. MEGOLDÁSRA VÁR tizenhat család gondja Erdő mellett nem jó lakni — mondja a régi nóta, de ugyanezt mondják határunk egyik legszebb pontján, a dö- mörkapui bányatelepen la­kók is. Ifjú Szabó János, az Építőipari Ktsz fiatal dolgo­zója kereste fel szerkesztősé­günket, s a tizenhat kint la­kó család nevében terjesztette elő a panaszokat. A panaszai­kat, melyekkel már jártak ta­nácsnál, bíróságnál, sőt a Népszabadság szerkesztőségé­nél is, de csak nem akarnak megszűnni. Ifjú Szabó János tanácsára felkerestük a Kerámia Szö­vetkezetben dolgozó Kubinyi Lászlónét, a 63-as számú kör­zet tanácstagját, aki Szabóval egyetértésben, valahogy az alábbiakban mondta el fáj­dalmukat: — Magam is tizennégy éve lakom azon a szép telepen, amely egykor a Pest-Nóg- rád megyei Kőbánya Vál­lalat lakótelepe volt, s a 16 család szolgálati lakás­ként kapott ott otthont. A kőbánya felszámolásával Tévedések víg játéka Az elmúlt héten a népsza­badságban olvashattuk a rö­vid hírt: „Szabadtéri Néprajzi Mú­zeumot létesítenek Szentend­rén. A város határában, az Öreg forrásnál száz házat építenek majd fel, hazánk 25 legjellegzetesebb néprajzi táj­egységének stílusában.” Eddig tartott a rövid hír. Amellett, hogy szentendrei büszkeséggel vettük tudomá­sul majdani múzeumi gaz- dagulásunkat, egy apró meg­jegyzésem mégis lenne, öreg forrást nem ismerünk Szent­endrén! Ha, mint felteszem, a Sztaravodáról, ősi jellegze­tességünkről van szó, annak neve az idők folyamán volt már Ó-kút, Királyforrás, Sza­badságforrás, maradt azon­ban öreg és fiatal számára minden időkben Sztaravoda, ami szerbül öreg vizet jelent, öreg forrás azonban nem helyi megjelölés. Szintén napilapban, a na­pokban olvastam, hogy most jelent meg a Pest megye mú­zeumai című kiadvány, me­lyet a városi klubban lát­hattam is. Belelapoztam, és hnindjárt bosszankodhattam is. Tévedés nélkül nincs (zentedrei sajtókiadvány, vagy hír? A füzet 91. oldalán ez olvasható: Szentendrén, Áb­rányi Emil író egykori la­kóházának udvarán, 1965- ben létesült a Szobormúzeum. Ilyen munka kiadása előtt tájékozódni illik, sőt kell. S tudni kell, hogy a Szobor­park nem Ábrányi Emil or­szágos hírű költő (és nem író!) egykori lakóháza udvarán lé­tesült, mert Ábrányi lakó­háza (1921-ben bekövetke­zett haláláig) a mai szülő­otthon épülete volt, vagyis a szomszédos épület. (Nem mindegy!) Most folyik a park- múzeum bővítése, a szülő­otthon udvara egy részének hozzácsatolásával — az a ház és udvar azonban, ahol a Szoborkert létesült, dr. Po- lónyi Dezső ügyvéd, majd Nagykovácsy Milenkó buda­pesti kereskedő családi ott­hona volt. Ennyi ténybeli szigor kö­telez egy ismeretbővítő füzet kiadásakor! De folytathatom a tévedé­sek sorát. A Duna-parton a Kék Duna melletti lakóház fa­lán kőbe vésett tábla hir­deti: Itt élt 1953-tól 1960-ig, haláláig Boromisza Tibor festőművész, a nagybányai és a szentendrei művésztelep egyik alapító tagja. E néhány szóban is két történelmi tévedés van. Bo­romisza Tibor, kinek művészi nagyságát mindenki elisme­ri, s akinek emlékszobája kiállított műveivel naponta ott az érdeklődők rendelkezé­sére áll — sem a nagybányai, sem a szentendrei művészte­lepnek nem volt alapító tag­ja! 1953 előtt is élt Szentend­rén 1920-tól 1924-ig, de 1929- ben, amikor művésztelepünk a Pannóniatelepen 12 ala­pító tagjával létrejött — Bo- romissza a Hortobágy lakója, ihletett művészi megfestője volt, s csak 1943-ban tért vissza hozzánk, hogy halá­láig közöttünk maradjon! A nagybányai iskolának pedig tanítványa volt, de az ottani művésztelepnek sem volt ala­pító tagja. Csak a való tényeket óhaj­tottam kiemelni, anélkül, hogy bántani akarnék bárkit is. (horváth) ma már a legtöbben másutt dolgoznak, de többen, 20—30 éve ott lakók, mint Uher Fe­renc, idős Szabó János és má­sok a kőbányától mentek nyugdíjba. A múlt évben a telep a városi tanács kezelésé­be került, s az idén már a községgazdálkodási vállalat­hoz kell fizetniük lakbérüket az ott lakóknak. Nézzük a panaszokat. Az el­ső: az áramszolgáltatás. A szolgáltatással nincs baj, de a múlt hónapban kaptak felhí­vást, hogy mindegyiküknek, 16 családnak, családonként 656 forintot kell fizetniük jú­lius 15-ig egyéni mérőóra fel­szereléséért, mert különben kikapcsolják az árámot. Ugyanis a telepnek ez idő szerint egyetlen árammé­rője van. A családok mindegyikét azonban ne­héz gond elé állítja a nagy összeg előteremtése. Nem lehetne részletekben befizettetni? (Az egyik épületet, amelyben Kászonyi István, Szabó József, Nebl József és még két család lakik, életveszélyesnek minő­sítették, s oda nem vezetnek áramot. Ez érthető, de mi lesz az ott lakókkal?) Következik a vízgond. Egyetlen nyitott kerekes kútja van az egész telepnek, mely­nek vize szürkén iszapos. Ta­nácstagi közbenjárásra annyi történt, hogy tavasszal klór- mésszel - egyszer tisztították. Sőt két család annyira távol van a kúttól, hogy állandóan a patak vizét használják még ivásra is! A település egy kilométer­nyire fekszik a buszmegálló­tól. Tehát mindenki gyalogol­hat. Egy esztendőn keresztül nagyon boldogok voltak, mert a lajosforrási busz különjá­ratban naponta kétszer bejárt hozzájuk. Ám amióta beszün­tették ezt a járatot, már két éve hiába kérik visszaállítá­sát A MÄVAUT szerint a rossz útviszonyok miatt nem tudnak felmenni, Kubinyiné szerint azonban már az utat is rendbehozták, ez nem komoly érv az elutasításra. Az állomástól délután há­romnegyed négykor in­duló busz kényelmesen hazavihetné a munkából fáradtan megtérő, gyer­mekekkel és csomagokkal „felpakolt” asszonyokat. Mint Kubinyinétól halljuk, tavaly még azt is megtette a MÄVAUT, hogy este 11 óra­kor a pilisszentlászlói busz Sztaravodára külön vonalban hazavitte a néhány színházból . érkezőt — 16 család és 20 isko­lás gyermek folyamatos ké­relme azonban teljesíthetet­len. — Hát akkor hogyan jutnak el egyszer-egyszer színház­ba? — kérdezem a panaszoso­kat. — Színházba? Ne gúnyolód­jon velünk! Még a szentendrei mozit sem igen látogathatjuk! Lajosforrásra este 7-kor indul az utolsó buszunk; az esti előadásról, kert­moziról tehát nekünk csak álmodoznunk szabad. Megnézhetjük egyszer-egyszer a kora délutáni műsort, de csak úgy, hogy a pilisszent­lászlói busszal megyünk ha­za, ami az elágazástól éppen három kilométer gyalogtúrát jelent! Horváth Levente TIT-MERLEG F ilmmel érdekesebb Mind többet és többet aka­runk tudni, mi felnőttek is, ezért van az, hogy városunk­ban és járásunkban is rendsze­resen folynak és látogatottak az ismeretterjesztő előadások. A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat városi és járá­si vezetőségének dr. Soproni Sándor a Nemzeti Múzeum osztályvezetője az elnöke, An­gyal Zoltán tanár már tizen­harmadik éve a szervező tit­kár. A vezetőségben jól kép­zett szakemberek, kedves is­merősök foglalnak helyet. Dr. Szepessy Barnabás főorvosunk, Jászay Béla művelődési fel­ügyelő, dr. Héj Miklós, a visegrádi múzeum igazgatója, Balta Benjámin tanár, a járási pártbizottság osztályvezetője, dr. Weinzil Oszkár a járásbí­róság elnöke, ifj. Csömör Dá­niel papírgyári technikus, Vi­rágos Mihály járási mezőgaz­dasági osztályvezető, Maros­völgyi Lajos gimnáziumi tanár és Laborfalusi Róbert, a buda­kalászi lenfonógyár osztályve­zetője. UTCARÉSZLET Rácz József tusrajza Mellettük hatalmas előadói gárda áll. S mert mind jobbá és érdekesebbé akarják tenni az előadásokat, azért határoz­ta el a vezetőség, hogy kérdő-1 íveket bocsát ki. Azt várják, hogy a megkérdezettek így fejtsék ki véleményüket, mit kell tenni azért, hogy minél többen hallhassanak őket ér­deklő dolgokról, s hogyan szer­vezzenek jól látogatott elő­adásokat? A kérdőívekre nagyon érde­kes válaszok érkeztek be. Volt aki megállapította, hogy kor­szerűtlen és sablonos az egy­szerű előadás, minél több kis- filmre, de legalább is diavetí­tésekre van szükség színesebbé tételükhöz. A helyi, városi vagy községi igények alapo­sabb figyelembevételével kell az előadásokat összeállítani — írták megint mások. Hegedűs István, papírgyá­runk igazgatója úgy nyilatko­zott, hogy a szakmunkások kö­rében nagy az érdeklődés a szakmai kérdések iránt. Szabó Ferenccel, a járási ta­nács művelődési felügyelőjé­vel és Angyal Zoltán tanárral beszélgettünk, akik elmondták, hogy az üzemekben igen be­váltak az idén a komplex elő­adási formák, amikor egyszer­re orvos, pedagógus és bíró beszélget a hallgatókkal pszi­chológiai, gyermeknevelési és egyéb kérdésekről. Ilyet csi­náltak az idén elsőnek, szép sikerrel a ceamentárugyárban, s a budakalászi lenfonógyár­ban. Különösen jól sikerült..az. a filozófiai tanfolyam, amely szintén a TIT keretében zaj­lott le a propagandisták és szakelőadók képzése céljából. Nagy érdeklődéssel hallgatták meg Király József budapesti pszichológus előadásait a gyer­meknevelés és a legújabb lé­lektani kutatások tárgyában. A TIT 1965. második felében 451 előadást rendezett a vá­rosban és a járásban, de már most megállapítható, hogy az idén lényegesen nagyobb lesz az eredmény. A beérkezett kérdőívek fel­dolgozása és felhasználása után még érdekesebb és szem­léletesebb „hallgatnivalókat” várhatunk. — Három hónap alatt 32 573-mal növekedett ha­zánkban a televízió-előfize­tők száma. Február végén 874 451, május végén 907 024 volt a számuk. 'r""SS"S//"S"S'SSSSS//"SSSSS/SSSSSS/SSSSfSS/fSSSSSSS/SS//S/SSSSSSSS/SSSS/SSSSSSS/SSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSfSS/SS//S//S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/S/SSSSSSSS//SSSSS/Sf Levelesládánkból: TISZTELT SZERKESZTOSEG! Az elmúlt szombaton a vas­útállomás mellett megrökö­nyödve láttam, hogy a Város­gazdálkodási Vállalat kezelé­sében álló faiskolai terület közepén a beékelt széles bur­gonyatábla fehéren virágzik. Nem értettem a dolgot, be­mentem a telekre, s meg- döbbenten láttam, hogy a burgonyaültetvény fehérlik az azt elárasztó kolorádóbogár- ömegtől. Tudjuk e bogár ve­szedelmes voltát, ismerjük a kötelező védekező, illetve ir­tási eljárást is, érthetetlen te­hát, hogy közület hanyagolja el ennyire a területét. Miért pusztíttatja ez a közület a sa­ját ültetvényét és terjeszti a bogarat a szomszédos telke­ken? S ezek után a városi hatóság tán büntetni fogja a tsz-t, vagy egyéni gazdákat, ha földjükön nem irtották kellő módon a bogarat? NYÁR Szombat. A Margit-hídi HÉV-megál- ló. A pénztárnál tömeg, ami itt igazán nem újság, most mégis mintha a szo­kásosnál is többen lennének. Ennek ellenére sikerül mindenkinek elérni a bent álló szerelvényt. Indulunk. Az út negyven perc és érdekességek­kel tele. Érdekes, hogy megnyílt a ró­mai-parti camping. Tulajdonképpen nem az, de az eddig szeszélyes időjá­rás után mégis örülni való, hogy kinyi­tott és autókkal teli. Színes sátrak vil­lognak a zöld gyepen, örülünk, igenis, örülünk a szerelvényen majd mindany- anyian — és a sok külföldi, aki nem autóval jött, azóta is gondolkodhat, miért volt szombaton olyan hallatlan jókedve a magyaroknak. Még a szentendrei állomáson fogadó ideges tömeg sem zavarja az örömöt és az sem. hogy egy sereg Nurmi-utód rohamozza meg a bent álló autóbuszo­kat — hogy helye legyen Leányfaluig, Visegrádig vagy akár csak a városig. Vasárnap reggel kilenc óra. A Mű­vész tömve. Férfiak, nők, gumitalpú cipőkben, oldal- vagy hátizsákkal. Tu­risták a reggeli kávéra térnek be. Az i,igazi” állva dobja magába a feketét, a „koca” le is ül hozzá. A többiek szemében méla megvetés — nem saj­nálja a drága időt. Fél tíz körül szállingóznak a törzs­vendégek. Megkapják a szívvel (és ká­véval) főzött duplát, vagy az egyéb „szokásost”, szemük szórakozottan vé­gigfut a bentülőkön, egy pillantást vetnek a képékre — minden a helyén, megnyugodtak, mehetnek tovább. Szertartás. Ön is, ő is és én is ezt teszem. Sarokasztalnál nagy társaság, ismerő­sek valahonnan. Hát persze, a patak partjáról. Ott kuporognak napok óta kis szétnyitható székeiken, ölükben vagy előttük a rajztábla, pasztellkréta, gomb- vagy olajfesték, tus. Minde/n évben visszatérnek, mint tavasszal a fecskék. Azt a szőke sza- kállú, szemüveges, vékony fiatalembert legalább négy éve ismerem. Nekem kicsit ő jelenti a nyár jöttét. Meg azt is, hogy egy év ismét elmúlt — és mi­lyen gyorsan. A Pest megyei rajztanárok minden évi képzőművész táborának lakói ők. Rácz Józsi bácsi Nagykőrösről (raj­zait az elmúlt évben is sokat láttuk a lapban) és Iván, az örökké vidám és soha nem öregedő Remsei fiú (legalább hat éve teljesen egyforma és fiatal). Idén — először — képzőművészeti gim­nazista lányával együtt jött a táborba. Ők azok, akik mindig megjelennek a templomhegyen, a sikátorokban és igazán nem zavarja őket a bámészok tömege. Ök hozzák a nyarat vagy a nyár hozza őket? Mindegy. Bár az idén, úgy érzem, az előbbi történt. Jöttek ők esőben és belopózott utánuk a szik­rázó napsugárba öltözött július. A várost nézők megállnak mögöttük, vagy csak a szemük sarkából vetnek pillantást a készülő képre, ellesik az alkotás perceit és csendben állnak to­vább. Hozzá tartoznak a városképhez ebben a két hétben és utána is, mint a magasba nyúló templomok karcsú tornyai. A délután a határcsárdában ér. A söntésben fürdőruhás fiúk, lányok, a teraszon megkésett ebédelők, a Duna- parti kapun a partra tett csónakok gaz­dái özönlenek be. Néhány bennszülöt­tet látni és néhány annak látszót. Az előbbi alatt a szentendreieket értem, az utóbbi alatt feketére égett vadeve­zősöket. Az este... Ismerem minden léleg­zetvételét, a gondolatait. Az úton autó autót ér. Mindenütt telt ház. A klub gitárzenekara a kerthelyiségben ját­szik. Sok a hallgatójuk bent is és a kerítésen kívül is. Nyár van. És sok idegen. Bányász Hédi 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom