Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-08 / 160. szám

A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜIÖNKI X. ÉVFOLYAM, 160. SZÁM 1966. .1 ÜLI ÉS 8. PÉNTEK 144 helyett 190 millió Túlteljesíietie féléves tervéi a konzervgyár Július eleje minden üzem­ben, vállalatnál az értékelés időszaka. A konzervgyárban is ilyenkor értékelik az első fél­évben elért eredményeket. Ezekről érdeklődtünk Bekő Dezső gazdasági igazgató- helyettestől. Tőle tudtuk meg, hogy a konzervgyárnak első félévi termelési terve 144 millió forint volt, amelyet 190 Híradás a Hunyadiból Megkezdték az árpa tséplését, aratják a búzát Kedden 11 órakor felzúgott a cséplőgép, megkezdődött a cséplés. Árnyékban 35 fokot muta­tott a hőmérő, az emberek hátát pecsenye pirosra sütöt­te a nap. Szombaton még csak hordták a csomókat asztagba. Es most reggel már Bujdosó Lászlóék a 20 holdas táblának a forgóját szántják. Tóth Já­nos traktoros, Hegedűs Dezső, Fekete Ferenc tanulók a fris­sen szántott földbe géppel napraforgót vetnek silótakar- mánynak. Hat árpaasztag soráköiik' á szövetkezet szérűjén, mellet­tük cséplőgép, készen. Túri Józseftől, a szövetkezet elnök- helyettesétől érdeklődtünk. — Mikor indul a cséplés? — Most mindjárt! — kap­juk a választ. — Aratással hogyan állnak? — Jó napos időnk van! — töröli meg homlokát. — Gyor­san érik a gabonánk, neki- kezdtünk a búza aratásának is. Kézzel csak olyan helye­ken aratunk, ahol géppel nem tudjuk levágni, táblakezdés­nél, vizes, összekuszált része­ken. Azért, hogy az aratás és gépelés a sürgős, más mun­kákkal sem maradunk el. A szőlő gyomtalanítása, lucerna kaszálása több más munkát ütemszerűen végzünk. Az aratógéppel egy 23 hol­das búzatáblában találkozunk. Megálltak egy kicsit hűsöl­ni, mert mindenütt egyfor­ma meleg volt — beszélgetni. — Ma rendkívüli meleg van! — rázogatja ingét Dani László. — Baj akad-e a masinával? — Néha-néha akad, de iparkodunk gyorsan kijavíta­ni. Sietni kell a munkával, hogy minél hamarabb a zsák­ban legyen a termés. 11 órára járt az idő, mire újra a szövetkezet központjá­ba értünk. Felzúgott a cséplő­gép és belekerültek az első kévék, megjelent a gép „szá­jában” a friss, jószagú szalma. Gyurkó Mihály boldogan mu­tatja tenyerében az , először náluk csépelt árpaszemet. — Nagyon elégedettek va­gyunk a terméssel — mondja búcsúzáskor. Dani László traktoros és Hegedűs Ambrus aratják a búzát. Tóth—Fleischmann TÁLALT SZERENCSE Hogyan kell kitölteni a lottószelvényt? — Nincs erre szabály és a tippelésben nincsen okos ember — mondja Horváth Albert, a lottókirendeltség vezetője. — Talán egy való­színű, hogy a következete­sen tippelőnek előbb-utóbb szerencséje lehet. Nem egy MIRŐL ÍR A FIGYELŐ ? A magyar szövetkezeti moz­galom idén már a nemzet­közi szövetség tagjaként ün­nepli a 44. szövetkezeti na­pot. Ennek kapcsán a Figyelő vezércikkben foglalkozik a SzövetKezetek munkájával. A gazdasági mechanizmus reformja felvetett egy rend­kívül bonyolult és érdekes kérdést. Erről szól a Mono­pólium és verseny című írás. A lap állandó rovatában, a Periszkópban a világ föld­gázhelyzetéről szólnak, a szo­cialista országok gazdasági együttműködésének aktuális kérdéseit négy hasábon tag­lalják. Hogyan lehetne több la­kást építeni? — ez a cí­me Zala Ferenc írásának, Vasárnap EDOSZ-nap Nagyszabású sportnapot ren­dez vasárnap a konzervgyár Szakszervezeti bizottsága. A sportnapon részt vesznek I megye területén levő élel- tnezési üzemek dolgozói. Du­nakeszitől Vácig, Pilistől Ceglédig. amely szintén nagy' érdek­lődésre tarthat számot. CAMPING A székesfehérvári műszaki üzletekbe került a Villamossá­gi, Televízió- és Rádiókészü­lékek gyárának új terméke, a „Camping” elnevezésű hordoz­ható tranzisztoros autótáska­rádió. A fogantyúval ellátott, tetszetős kivitelű táska­rádió rövid- és középhullámon kívül jól vesz ultrarövid hul­lámon is. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Fő a bizalom. Színes, széles­vásznú NDK—csehszlovák jégrevűfilm a Divin házas­pár főszereplésével. Korhatár nélkül megtekinthető. Kísérőműsor: Szomszédok. Előadások kezdete: fél 6 és órakor. Ezúton mondunk hálás köszö­netét mindazoknak, akik folyó hó 2-án a római katolikus te­metőben idős Illés József nő sze­retett édesanyánk temetésén részt vettek. Iliés család. esetben fizetünk olyan nyer­tesnek, aki elmondja, hogy évek óta ugyanazokkal a számokkal lottózik vagy ép­penséggel a totón hűségesen kitart a csapatai mellett. — Szerdán este hét óráig vagyunk nyitva. Ez annyit jelent, hogy hét óra után nem adunk szelvényt és a kitöltött szelvényeket sem tudjuk továbbítani. — Lihegve érkezett hét óra előtt néhány perccel a gépüzem egyik ipari tanuló­ja. Az üzemben hatan elfe­lejtették a lottót kitölteni. Uccu neki, lóduljon a leg­fürgébb tanuló. Töltsön ki hat szelvényt teljesen ötlet­szerűen, úgy, ahogyan eszé­be jut. — Csak néhány perc áll rendelkezésre. Gondolkodási idő nem volt. Odaügyeskedte az ikszeket, már nyomta is befelé a kitöltött szelvénye­ket. — Amikor visszatért az üzembe, letette a munka­padra a hat szelvényt. Tes­sék választani! És a hat dol­gozó ezt is rábízta a vélet­lenre. Úgy vették el a szel­vényeket, ahogyan sor sze­rint következtek. — Két nap múltán húzás — és az egyik dolgozónak né­gyese volt. Örömében meg­kérdezte a tanulót, hogy gyalog vágtatott a szelvé­nyek kitöltésére vagy kerék­páron. — Berván! — Derék gyerek vagy! Ezért kapsz egy új Bervát. — Még meg sem kapta a pénzt, meg­ajándékozta a fiút egy új segédmotoros kerékpárral. Ünnepi tábortűz Német Irénről nevezték el a KISZ-építőtábort Ünnepi volt a hangulat az állami gazdaság feketei üzem­egységében. Az ifjúsági tábor lakói lelkesen készültek a névadó ünnepségre. Hat óra­kor már gyülekezni kezdtek — és hét órakor megkezdő­dött az ünnepi műsor. Káló József városi KISZ- titkár elmondotta: a városi KISZ-bizottság tudomásul vet­te a fiatalok kívánságát és engedélyezte, hogy a há­romszáz fiatalt befogadó tá­bort Német Irénről nevez­zék el. Ezután Káló József Német Irén életéről és mártírha­láláról beszélt. A névadó ünnepet színvo­nalas műsorral fejezték be a fiatalok. KÖLCSÖNÖSEN Tudvalevő, hogy az export szállításra kerülő árut minden országban gondosan megvizs­gálják. Többszörösen szigorú a vizsgálat a mezőgazdasági ter­ményekben, hiszen minden ország gondosan vigyáz arra, nehogy a szállítások során kártevőket hozzanak be, amik­nek pusztítását a hazai terme­lés megsínylené. Ez a növényvédelmi felügye­lő feladata. Megvizsgálja a ki­felé menő árut, és azt is, ami bejön. Németországban is van egy szakember, aki az elszállí­tásra kerülő vagy átvételre vá­ró termékeket ellenőrzi. Érdekes véletlen. Ugyanaz az ember vizsgálta meg a vá­rosból induló szilvaszállít­mányt, aki a hozzánk érkező burgonyát ellenőrizte — és Nagykőrösön is hasonló volt a helyzet. A két növényvédelmi fel* ügyelő tudott egymásról, bár sohasem találkoztak. A múlt évben a német ellen­őrzés itt a helyszínen történt és a német partner készsége­sen bólintott mindenre, a vé­gén pedig tört magyarsággal ilyenformán nyugtatta meg a nagykőrösi kollégát: — Ami van neked jó, az ne­kem is gut! Külön busz a Háry Jánosra Július 30-án különautó- buszt indít a művelődési ház a Háry Jánosra, augusztus 6-án pedig a KIOSZ indít autóbuszt. A szabadtéri játékok többi előadására július 15-ig még lehet jegyeket rendelni a mű­velődési házban. millió forintra sikerült tel­jesíteni. Első félévi tervét tehát a gyár 46 millió forint­tal megtoldotta. A tavasz és a nyár első gyü­mölcseiből már sokat feldol­goztak az üzemben. Egyik első főzelékféléből, a zöld­borsóból 600 vagon volt a terv. Eddig már 540 vagont gyártottak belőle, s még tart a szezon. A zöldborsót cseresz­nye, meggy és egres követte. A cseresznyetervet, amely hat­van vagon volt, már eddig is négy vagonnal túlteljesítet­ték. Meggytermelésükkel el­maradtak (de még jön gyü­mölcs) ugyanis a tervezett 55 vagonból eddig még csak 24 vagonnal készítettek el. A negyven vagon egres­befőttből harminc elké­szült, és ugyancsak 23 vagon ké­szen van már a 28 vagonos szamócatervből. A meggy- és a zöldbab­szezonnak még a kezdetén van a konzervgyár. Mindkettőből még nagy mennyiségű áru jö­vetelére számítanak. Szükség is lesz rá, ha figyelembe vesszük, hogy a gyár tervé­ben 500 vagon zöldbab sze­repel. Eddig 56 vagon ké­szült el. Az előbb felsorolt áruk egy — jelentős — része exportra megy. Az első félévi exportszál­lításokat hatmillió forint­tal túlteljesítette a gyár. Remélhető, hogy a követke­ző félév végén hasonló jó eredményekről számolhatunk be az olvasóknak. Hogy mik vannak... Javitja-e a fülbevaló a látást? A történetnek talán ott van az eleje, hogy a kon­zervgyárban tilos a nagy karika és hosszú fülönfüggő hordása munka közben — nyilván munkavédelmi okok­ból. Azt mondják, ez a ren­delkezés nem új keletű. Fel­tételezhető, hogy egy közel­múltbeli ellenőrzés során is­mét rossz tapasztalatokat sze­rezhettek a munkavédelmi Egyre népszerűbb rí kétforintos reggeli Biztosan voltak bőven fej­csóválták, akik kételkedtek ab­ban, hogy egy vidéki városban megszokhatják az emberek azt, hogy reggel munkába in­dulás előtt nem otthon fo­gyasztják el a terített asztal mellett a kávét, a pohár tejet, vagy a kakaót. A boltnyitás után mintha a fej csóváinkat igazolta volna az, hogy a forgalom elég gyönge volt. De azoknak lett igaza, akik bíztak abban, hogy a for­galom fel fog lendülni. Ma már négy-ötszázan reg­geliznek naponta a tejboltban. A munkába sietők, sőt az isko­lások is, csak zsebrevágják a két forintot, amiért ízes kávét és két ropogás süteményt kap­hatnak, A friss kakaó kedvelői sem fizetnek többet, mint há­rom forint húsz fillért a két süteményért meg a kakaóért. Sőt, az országúton haladók kö­zül is szép számmal reggeliz­nek a korszerű boltban. őrök és ismételten, figyel­meztették a nőket az elő­írás betartására — amiben semmi érdekes sem lenne, ha, ha a dolognak nem lenne következménye... de van, és nem is akármilyen. A szemész szakorvos mesél­te el. S ha nem orvos szá­jából hallottuk volna, talán el sem hinnénk. Ugyanis az történt, hogy néhány napja megszaporodtak a szemészet betegei. No, nem azértj mint­ha hirtelen több lenne vá­rosunkban a rosszul látó, gyenge szemű ember. Nem. A többlet konzervgyári asz- szonyokból tevődik ki, akik azt kérik a szemésztől, adjon igazolást arról, hogy nem ve­hetik ki a fülbevalót, mert akkor romlik a látásuk. Nem vicc, ez komolyan meg­történik. Kedden négyen kér­tek ilyen igazolást. Természetesen nem kap­tak, hiszen amit állítanak — babona. Nem tudni honnan, ered. De furcsa, hogy 1966- ban felnőtt, értelmes embe­rek ezt komolyan hiszik ... (b. h.) Számvetés gyakorlat közben A kollégiumi esték hangu­lata a nyári szakmai gyakor­lat alatt sem kopott meg. A fürdőből gőz tódul ki, a fiúk lefekvéshez készülődnek. Nyolcra mindenkinek itthon a helye. A Toldisok KISZ-titkára a kollégium irodájában vár rám, olvas. A könyv alatt egy­másra rakott papírlapok — tizennyolc oldal. Az utolsó gyűlés titkári beszámolója. — Tizenhárom pontban fog­laltuk össze az évi munkát. Kilenc alapszervezetünk van. Munkájukat a vezetőség, az iskola igazgatója, az osztály­főnök és a KISZ tanácsadó tanár irányítja. Idén 4 új alapszervet alapítottunk. Ez annyit jelent, hogy az iskola 258 diákjából 242 (93,8 száza­lék) KISZ-tag. Az iskola KISZ csúcsveze­tősége 11 alkalommal tartott ülést. Előkészítették az elvég­zésre váró feladatokat. Össze­vont taggyűlésre ötször került sor. Április 4-én is volt egy ilyen ünnepélyes taggyűlés, ezen kapta meg a legjobban működő alapszerv a KISZ vándorzászlaját. Ennek előz­ményeként idén minden tanár titkosan adta le szavazatát. A szavazatok alapján a harma­dik, azaz immáron negyedik B osztályé lett a zászló. Az iskolai év végén érté­kelték az alapszervekben vég­zett munkát. Több mint ötven jutalmat, KISZ-tábori megbí­zólevelet, sport- és kulturális versenyekben szerzett okleve­leket osztottak ki. — Mi rendeztük a város diákságának március 15-1 ün­nepségét — folytatja Szendrei KISZ-titkár —. Egyedül a diákság készítette elő a ha­gyományos hóvirágbált. Részt vettünk a gyarmati ifjúság napján, a cseh—magyar ba­rátsági esten. — A politikai oktatás ke­retében honosítottuk meg a filmszemináriumot. Ezen két érdekes vita alakult ki, a Hét­köznapi fasizmus és az ítélet Nürnbergben című filmek után. — Szerepeltünk az élelmi- szeripari középiskolák orszá­gos versenyén. A korábbi éveknél gyengébb eredményt értünk el. Ennek ellenére há­rom tanulónk, Kása Mária, Lovas Ilona és Asztalos Mária felszabadult. Verseny volt a fiú- és a lánydiákotthonok között is. Félévben a lányok, év végén mi nyertünk. — Végezetül mi is lebonyo­lítottuk a tavaszi kulturális seregszemlét, részt vettünk a Kazinczy helyes kiejtési ver­senyen. A megyei szavalóver­senyen tizenharmadik helyen végeztünk ötven induló kö­zött. Búcsúzik a KISZ-titkár: — Hát röviden ennyit az el­múlt iskolai év KlSZ-munká- járól.

Next

/
Oldalképek
Tartalom