Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-24 / 174. szám
1966. JÚLIUS 21., VASÁRNAP PEST MFC. VEI í^fiHop SZÉTHULLOTT ÜSTÖKÖSÖK NYOMÁBAN LESZ-E METEORZÁPOR? Mint arról a Pest megyei Hírlap egy korábbi száma is r.éhány soros rövid hírben már beszámolt, az elkövetkezendő hónapokban gazdag meteoresők várhatók. Különösen 1966 november közepe tájékán lehetünk tanúi, esetleg eddig még aligha látott égi jelenségeknek. Ezzel kapcsolatosan a következőkben r.éhány, ma már sok tekintetben tudománytörténeti érdekességnek számító adatra szeretnénk rámutatni. 1331. november 13-án a spanyol partok közelében hajózó Bérard kapitány a hajnali órákban tömérdek meteort figyelt meg a teljesen derült égbolton. Három órán át számolta a ..hullócsillagokat”. Egy évvel később, ugyancsak november 13-án, Európa, de Amerika területéről is figyelemre méltó csillaghullást észleltek. Az 1833-i évforduló alkalmából pedig nem kevesebb, mint 240 000 meteort számláltak össze. Néhány csillagásznak feltűnt, hogy az 1831—33 éveket pontosan 33 évvel megelőző 1799-es évről Humboldt hasonló jelenséget írt le. Humboldt ugyanis azt írta, hogy 1799. november 11. és 12-e közötti éjszakán még egy telihold átmérőnyi darabot sem lehetett találni, amely „minden pillanatban ne hemzsegett volna tűzgolyóktól és hullócsillagoktól.” Ennek alapján Olbers megkísérelte a jóslást, mely szerint a szokottnál lényegesen gazdagabb csillaghullások 33 évenként következnek be, és legközelebb 1866. táján várható hasonló jelenség. Olbers jóslata bevált. 1866. november 13-án ugyanis Európa- szerte páratlan meteoreső hullott alá. Egymás után sikerült kimutatni, hogy a nagy meteorrajok, mint például a Persei- dák, Andromedidák, és Ly- raidák is egy-egy üstökössel állnak összefüggésben, annak levált és szétszóródott darabjai, melyek kisebb vagy nagyobb sűrűségben oszlottak el az eredeti pályán. Körülbelül 33 évenként érjük el a pálya azon részét, melyen még a legsűrűbben együtt haladnak Nap körüli útjukon az elpusztult üstökös maradványai. Innen adódik, hogy 33 évenként a szokottnál is nagyobb csillaghullások következnek be. A Leonidák meteorraj élénkülő tevékenysége az utóbbi időkben határozottan felismerhető volt. 1966-ban, esetleg 1967-ben valószínűleg látványos égi jelenségek tanúi lehetünk, amikor bekövetkezik a pályametszés időpontja. Schalk Gyula JELEK AZ ÉTERBŐL Laser-radar Japán technikusok állítása szerint új radarkészülékük, amely lasersugarakkal működik, 500 kilométer távolságra legfeljebb 2—3 métert téved. MESTERSÉGES TERMÉSZETES HOLDAK A NAPRENDSZERBEN Alig tíz évvel ezelőtt mindössze 31 holdja volt Naprend - szerünknek. Az elrtiúlt évek során azonban jelentősen megszaporodott a számuk, hiszen jelenleg több tucat mesterséges hold kering a Föld körül. A Luna—10. automatikus űrállomás Hold körüli pályára vezérlésével pedig a világ és az űrkutatás történetében első ízben sikerült idegen égitest csatlósává tenni, mesterséges holdként a távoli térségekben keringésre kényszeríteni Földről felbocsátott testet. E tekintetben különleges holddal sikerült szaporítani Naprendszerünk kiterjedt holdcsaládját. Bár mozgásukat és pályájukat illetően alig különböznek ember alkotta holdjaink a természetes égitestektől, néhány egyéb vonatkozásban mégis lényeges a kétfajta hold közti eltérés. A természetes holdak nagysága sokszorosa az emberkéz által alkotott holdakénál. Mozgásuk sokkal lassúbb, keringési idejük is sokkal hosszabb, végül míg a mesterséges holdak legtöbbje „lekörözi” saját anyabolygóját, és ennek következtében nyugaton kelnek, és keleten nyugszanak, addig a természetes holdak legtöbbje saját bolygójáról nézve az általunk is megszokott keleten kelő és nyugaton nyugvó égitest. A■/ elmúlt évszázadok során a természetes holdak felfedezése éppen olyan nagy tudományos eredménynek számított, mint napjainkban egy- egy nagy jelentőségű mesterséges égitest felbocsátása. A csillagászat történetének hosz- szú évezredei során Holdunkon kívül egyéb kísérő égitestet nem ismertek a Naprendszerben. Ezért a Galilei által felfedezett Jupiter-hol- dak 1610-ben megdöbbentő erővel hatottak a közvéleményre. Az óriás Jupiter körül keringő négy nagy hold (Io, Európa, Ganimedes és Kallistó) döntő bizonyíték volt a nagy tudós kezében a kopernikuszi világnézet helyessége mellett: nem minden égitest a Föld körül kering. A Jupiter egyébként bolygórendszerünk leggazdagabb holdtulajdonosa (csak Földünk szárnyalta túl mesterséges holdjaival). Az óriás bolygó körül 12 darab természetes hold kering. Ezek egy csoportja a Galilei által is ismert négy legnagyobb hold, közöttük csaknem Föld nagyságúak is szerepelnek. Másik csoporriuk (a VI., VII. és X. számú Jupiter-holdak) közel 10 millió kilométerre távolodnak anyabolygójuktól csaknem 300 napos keringési idővel. A harmadik csoport tagjai (VIII., IX. és XII. számú holdak) a Jupitertől 24 millió kilométer távolságban keringő, kétévi keringési idővel rendelkező égitestek. A gyűrűs Saturnusnak kilenc ismert holdja van. Közülük legnagyobb az 5000 kilométer átmérőjű Titán. E hold nagyobb a Merkúr bolygónál és csaknem akkora, mint a Mars bolygó. Ha a mi Holdunk helyébe tennénk, szabad szemmel nem nézhetnénk rá, és fényénél a legkisebb betűket is jól lehetije olvadni. A legtöbb fejtörést a Mars holdjai okozzák. Bolygószomszédunk két holdja (Phobos és Deimos) meglehetősen közel — szinte mesterséges égitest távolságban — kering a Mars körül. Különösen a Phobos került az érdeklődés középpontjába, minthogy pályája egyre jobban szűkül és sebessége egyre nö- ve.ksz k. E jelenség magyarázatául feltételezték, hogy ez a holdacska, mely mindössze 9000 kilométer távolságban van a Marstól — esetleg belül üres, igen kis tömegű égitest. Eddig még ilyen fajta égitestekkel nem találkoztunk. Szélsőségesen merész feltevések szerint nem természetes, hanem esetleg egy rég kipusztult marsbeli kultúra utolsó emlékeként keringő mesterséges égitest. Sch. Gy. Táj festő Ott ül a hideg, nedves homokon. Arcát szinte csípik a vízcseppek. Beszívja a tenger illatát, lenyalogatja ajkáról a sós csöppeket, és úgv érzi, hogy máris megszerette r tengert. Szeretné megfesteni a magasra csapódó hullámokat, a gyors röptű sirályokat, a hajók ködbe vesző sziluettjeit. De ez nagyöö nehéz. Haitis-3 rosan rájön, hogy természet után nem lehet léfésteni a tengert — megfoghatatlan. A szemnek szinte ezernyi fényképezőgépet kellene helyettesítenie, hogy meglásson és rögzítsen minden mozzanatot, színt. Magunkkal kell vinnünk a tenger mormolását, illatát. A tengert csak emlékezetből lehet festeni. — Nem rossz, nem rossz, fiatalember — mondta rajzait nézegetve a litván képzőművészeti akadémia professzora —, vegye úgy, hogy már nálunk tanul... S most ismét itt a tenger! Hatalmas, ezüstös, gomolygó tenger, játékhajócslcákkal. Repülőgépe kabinjából nézi... Azután eljutott az Azovi- és az Arai-tengerre, a Kaspi- és az Északi-tengerre. Rájött, hogy mindnek más és más a színe, a hangja, a jellege. LegMubolygóval ==> teknős után A TUDOMÁNYOS sza • KÖRÜK az utóbbi években sokat foglalkoznak a madarak, bálnák, különféle halfajok vándorlásainak megfigyelésével. Egy évtizedei ezelőtt tapasztalták első ízben,, hogy a zöld tengeri teknős ezer kilométert is meghaladó távolságokra képes víz alatt elvándorolni. Ez az állat elsősorban a trópusi vizekben és az Atlanti-óceánban honos, de a Földközi-tengert kivéve a legtöbb tengerben megtalálható. Tengeri növényekkel táplálkozik, hossza gyakran meghaladja a 2 métert, súlya elérheti az 500 kilogrammot. AZT TAPASZTALTAK, hogy a brazil partoknál élő teknősök tojásaik lerakása miatt egészen az egyenlítő környékén fekvő Ascension szigetig vándorolnak el. Februárban érkeznek meg a „vándorok”, majd júniusban ismét eltűnnek. Egy másik teknőscsoport Trinidad szigetére járt tojást rakni 1100 kilométerre a brazil partoktól. A jelölés segítségével ezeket a csoportokat minden kétséget kizáróan sikerült azonosítani, a kutatók szerint azonban számos kérdésre még nem sikerült a teknősök vándorlásával kapcsolatban kielégítő választ kapni. Például hiányzik még a vándorlási útvonalak fel- térképezése, valamint a vándorlás sebességének pontos megállapítása. A teknősök vándorújának követésénél- a kutatók most egészen újszerű technikát alkalmaznak. A vándorló teknősökre vezetékkel összekötött bóját szerelnek. A bója a víz színén jelzi a víz alatt haladó állat útvonalát. Korszerűbb módszer szerint a bóját héliummal töltött léggömbbel kötik össze és a léggömbre szerelt rádióadó segítségével már nagyobb körzetben is megbízható ösz- szekötettés tartható fenn. Tekintve azonban, hogy a rádióadók korlátozott hatótávolsága miatt ez a módszer sem alkalmas a több száz, sőt ezer kilométert is meghaladó vándorút követésére, legújabban azt tervezik a kutatók, hogy a teknősöket telemetri- kus berendezésekkel szerelik fel. A BERENDEZÉS KÉT részből Állna, az úszó tutajból és a rászerelt nagy teljesítményű rádióadóból. A rádióadókat föld körüli pályán keringő mesterséges holdak „kérdeznék ki”, és a felfogott rádiójelzéseket a kont- rollállomásnak továbbítanák. A kapott jelzések alapján az állomás személyzete pontosan berajzolhatná a teknősbékák haladási irányát, a megtett távolságot, s ily módon a haladási sebességet is köny- nyűszerrel ki lehetne számítani. Ez a módszer kétségtelenül szellemes megoldás, bár a teknősök vándorújának követésére kissé költséges. Endresz István jobban a Fekete-tengert szerette meg. Látta melegnek, kedvesnek, fodrozónak, kimondhatatlan költségűnek. És látta mogorvának, haragosnak, feketének... „.... Az űrhajón kívül tartózkodva Alekszej Leonov űrhajós megvizsgálta a hajó felületét, bekapcsolta a filmkamerát és figyelte a Földet...” TfézKCVIPoldet és tengert látott. A Fekete-tengert. Természetesen felkészült erre a találkozásra, a feladatnak megfelelően mindent a legaprólékosabban átgondolt. Éppúgy, mint gyerekkorában a Balti-parton, elállt a lélegzete. A Földön beláthatatlan a tenger... S most minden alatta van, az összes partokkal! Később rájött, hogy ezen a napon, március 18-án a tenger viharos volt, de a világűrből nyugodtmak, mozdulatlannak látszott. Csak a színek éltek Sűrű ultramarin térítődött szét a kaukázusi partoktól nyugat felé; kopjahegyként fúródott a tengerbe a sárgásbarna Krim. Dél felé pedig elnyújtott, könnyű ködfátyolként lebegett a rendkívül kék mélység. „... Az űrhajós végrehajtotta feladatát: kilépett a világűrbe, majd visszatért a hajó kabinjába.. A világ tudomást szerzett a kozmosz új hőseiről, visszafojtott lélegzettel kísérte repülésüket és lelkesen fogadta a földön Pavel Beljajevet és Alekszej Lecnovot. Eltelt egy esztendő. A világűrből látott tenger azonban nem hagyta nyugodni Leono- vot. Szerette volna újra megfesteni. Andrej Szokolov festőművész műtermében egy vászon feszül a festőállványcn: az űrhajós fehér űröltözékben a Fekete-tenger felett lebeg. Szokolovvi.l Leonov a repülése után ismerkedett meg. Elhatározták, hogy a szovjethatalom 50. évfordulójára kozmikus albumot bocsátanak ki. Leonov hetenként kétszer keresi fel ezt a műtermet. Földi színekkel bizony nehéz vászonra varázsolni a kozmikus élményeket, a tenger óriási medencéjének szokatlan színárnyalatait, színjátékát. Friss színeket kever a palettán. Festi a tengert és kergeti, űzi magától a megszokott elképzeléseket. A művész keveri a színeket, megcsillan az ecset hegyén a tűzpiros festék és az űrhajós sisakján megjelenik vörös betűkkel: — SZSZSZK. Valerij Gorbikov Áruló magnetométer A Caltech szeizmológiai laboratórium nyilvánosságra hozta azt a régebben titkosan kezelt eljárást, amellyel a tudósok nyomban felfedezik a levegőben végrehajtott atom- robbantásokat. Az ilyen robbantásokból eredő sugárzás egyenes vonalban terjed, akárcsak a televízió hullámai, ezért a föld gömbölyűsége megakadályozza egyszerű észlelésüket. A föld felett végzett nukleáris robbantások következtében a föld külső atmoszférája egy teljes órán keresztül olyanformán remeg, akár egy tál kocsonya. Négy-öt másodpercenként egy vibrációs hullám terjed tova a föld mágneses mezejét képező láthatatlan erővonalak mentén. Ezeket az úgynevezett magne- tohidrodinamikus hullámokat érzékeny magnet'méterekkel tudják felfogni. Mivel a mag- netométer regisztrálja a föld mágneses mezőjében bekövetkezett fluktuációkat, tehát érzékeli a napkitörések hatását a külső atmoszférára és a napból eredő sugárkitöréseket is. amelyek veszedelmesekké válhatnak az űrhajósok számára. Kappa Japánban készített tudományos rakétákat szállítottak Indonéziába. A „Kappa 8’ elnevezésű tíz rakéta a napkisugárzások hatását vizsgálja majd a legfelsőbb légkörben. Japánból nemcsak tudományos rakétákat, de távmérő berendezéseket is kapnak délkeletázsiai országok; ezekkel iehet felfogni a műholdak műszereinek adatait. Indonéziában egyébként tudományos rakétakilövő állomást létesítenek japán segítséggel. V t
