Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-15 / 166. szám
1966. JULIUS 15., PÉNTEK "k'Mírlap 5 Mi újság a vászon túloldalán? Eltűntek a fehér foltok Moziaggastyánok Nyári vígjátékdömping Jelenleg világszerte ismét tért hódít a mozi. A film, amely a televízió előretörésével egy időre háttérbe szorult, egyre több nézőt csábít megint. A megye mozi és filmellátottságáról, annak eredményeiről és problémáiról Üjszászi Gyula, a Pest megyei Moziüzemi Vállalat igazgatója a következőket mondta: — A megyében 187 mozi működik. Sikerült elérnünk, hogy megszűntek a „fehér foltok” és tulajdonképpen ma már a megye minden pontjára eljutnak a filmek. A probléma nem is a mozik mennyiségénél, hanem a minőségénél jelentkezik. 167 vetítőberendezésünk van, (ezekből néhány váltakozva működik a különböző községekben) ebből azonban mindössze 67 alkalmas normál, illetve széles film vetítésére. Kereken 100 gépünk 16 milliméteres keskenyfilmvetítő. A másik, talán még súlyosabb nehézség, a mozik állapota. Filmszínházaink nagy többsége igen régi, s magán viseli a múltbeli rablógazdálkodás nyomait. Szükség van a mozik tatarozására, helyre- állítására. A vállalat évi 5—6 millió forintot fordít felújításra, azaz fordítana, ha lenne kivitelező. Néhány mozink — mint például a pilisi — már olyan rossz, hogy a tatarozás is meggondolandó. Ilyen helyeken új épület kellene, azonban az ehhez szükséges beruházásra nincs a vállalatnak lehetősége. A mozik „elöregszenek” s előfordulhat, hogy egyszerre többet is le kell majd állítani. Helyette nem lesz más. Az új gazdasági mechanizmus valószínűleg ezen a téren is hoz változást, és a vállalat nagyobb önállósága, a beruházásokba való beleszólást is jelenti majd. — Többször elhangzott a panasz, hogy sok a régi film, és az újak is „megvénülnek”, amíg a mozikba jutnak. Különösen kirívó ez az idegen- forgalmilag rendkívül jelentős Dunakanyarban. Várható-e változás ezen a téren? — A panaszok nagy többsége tényleg jogos, és lehetőségeinkhez képest igyekszünk is majd minél több új filmet bemutatni. A Dunakanyarban jövőre — ha már az idén nem is sikerült — kiemelt műsorú filmszínházak lesznek, amelyek a legjobb filmeket még a budapesti premier előtt bemútatják. A megyei mozik nyári filmújdonságairól Gutrai Jó- zsefné, a vállalat műsorosztályának vezetőjét kérdeztük: — Az idei nyár filmjei kellemes szórakozást kínálnak a moziba járóknak. Mind a kalandos, mind a vidám filmek kedvelői örülnek majd a „Kaland az Aranyparton” c. bolgár, és az „Utazás a hitvesi ágyba” c. NDK-filmnek. Előre is nagy sikert lehet jósolni a „Házasság olasz módra” c. filmnek, amelynek főszereplői Sophia Loren, és Marcello Mastroi- anni. A népszerű francia komikus Bourvil filmje „A nagy buli” címmel kerül majd bemutatásra. Elsősorban a fiatalabbak körében számíthat sikerre a népszerű énekes sztár Cauierina Valente filmje, melynek címe: „Hófehérke és a hét vagány”. A „Chaplin kavalkád” a zseniális nevettető nagy táborának szolgál majd jó szórakozással. Két vidám magyar film, is vászonra kerül a nyáron. Az egyik Palásthy György víg játéka: „Sok hűség semmiért”, a másik film címe: „És akkor a pasas ...” Ennek főszereplője Sinkovics Imre — 15 szerepben. A nyár végére marad két igazi „nagyágyú”, két különleges alkotás bemutatója. Az egyik a magyar „Hideg napok”, amely a mostani Karlovy Vary-i film- fesztivál magyar verseny- filmje, a < másik az angol „Domb”, a cannes-i filmfesztivál különdíjával kitüntetett alkotás. Elek János Úttörők a biztonságos otthonért Felhívás a nyári gyermekbalesetek csökkentésére Az Állami Biztosító adatai szerint, tavaly több mint 26 ezer gyermekbaleset történt, közöttük 155 halállal végződött. A legtöbb halálos baleset a közlekedésben fordult elő, utána következik az otthon, lakásban, udvaron keletkezett halálos balesetek száma. A Magyar Úttörők Szövetsége, a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Vöröskereszt és az Állami Biztosító nj?ári gyermekbalesetek csökkentéséért naplópályázattal egybekötött „Üttörők a biztonságos otthonért”-mozgalom- ra bocsátott ki felhívást. Ebben minden úttörő egyénileg vehet részt. A részvevőknek a mozgalmi követelményeknek teljesítéséről eseménynaplót kell vezetniük a következő szempontok alapján. 1. Vizsgáld meg, mit tartasz, illetve mit tartottál balesetet okozható veszélynek otthonodban, vagy ott, ahol nyáron tartózkodtál (nyaralás, tábor, kirándulás) és mit tettél az általad felismert veszélyek megszüntetéséért? 2. Mit kell tenni és mit tettél ja nyári fertőző betegségek, mér- j gezések és egyéb ártalmak el- I kerüléséért? 3. Figyeld meg, hogy a gyere- jkek milyen szabálytalanságot, bal- ; esettet okozható cselekedetet követnek el játék, közlekedés köziben. Mit tettél azért, hogy e miatt I ne következzék be baleset? I 4. Figyeld a „Pajtás** című lap | számait. Teljesítsd az „Üttörők ja biztonságos otthonért’* címmel ; megjelenő külön feladatokat, j Teljesítését vezesd a naplóba. jNézd meg az ugyanott található ; rajzókat és írd be a naplóba, mi ja helytelen azokon és milyen bal- I esetet okozhatnak? i ; Az úttörőcsapatok szeptember ; 15-ig gyűjtik össze a naplókat, s ; azokat, a Vöröskereszt megyei, vá- Irosi, vagy járási elnökségéhez • kell beküldeni. A pályázaton ; résztvevők között megyénként ; 100—100 értékes jutalmat sorsolnak ki. i irmnm 1966. július 15, péntek, Henrik napja. A Nap kél: 4.01, nyugszik: 19.38 órakor. A Hold kél: 0.55, nyugszik: 17.28 órakor. Nyugat felől fokozatosan megnövekvő felhőzet, többfelé záporeső, zivatar. Megélénkülő délnyugati, nyugati, később megerősödő északnyugatira forduló szél. A meleg mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24—28 fok körül. — Megyei tanácstagi beszámoló. Nagy Sándor megyei tanácstag ma délután 15 órakor Vácott, a DCM-ben tanácstagi beszámolót tart. — A lottó 28. játékheti nyerőszámait ma délelőtt 10 órai kezdettel Siófokon sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. — Halálos villamosbaleset. Újpesten, az Irányi Dániel utca 28. számú ház előtt Ur- mös Sándor 37 éves segédmunkás, veresegyházi lakos egy villamos kerekei alá esett, amely halálra gázolta. — Halkan szóló muzsika címmel a Bartók Béla Zene- művészeti Szakiskola növendékei finn szerzők estjét tartják szombaton este a szentendrei Park-múzeumban. — Sme tanától Janácekig címmel összeállítás hangzik el Csehszlovákia zenei kultúrájából szombaton este a leányfalui szabadtéri moziban. - ■* A t fi Az első magyar gőzüzemi vonat 120 EVE, 1846. július 15-én délután négy órakor indult útjára a pesti iu- dóliázból az első magyar gőzüzemi vonat. A zászlókkal és virágfűzérckkel díszített Pest és Buda elnevezésű mozdonyok ezen az emlékezetes úton 350 utassal, 49 perces menetidő alatt tették meg a Pest és Vác közti 36.6 kilométeres pályát. Az első magyarországi vasút építését mohó tőkéscsoportok ádáz vetélkedése előzte meg. A botrányos visszaélésekben bővelkedő vállalkozás magán viselte a gátlás nélküli profithajsza minden jellegzetességét. A vasútépítés ezt követően egyre fokozódó iramban folytatódott. Két év múlva csaknem har- inadfélszáz kilométerre növekedett a magyarországi vasútvonalak hossza, s 20 év múlva már a 2500 kilométert is meghaladta. A vasútépítés fontosságát felismerte Petőfi ts, amikor röviddel az első magyar vasút megnyitása után látnoki érzékkel hirdette a vasút és haladás kölcsönhatását „A vas-úton” című versében: „Száz vasutat, ezret csináljatok, csináljatok. Hadd fussák be a világot, mint a testet az erek. Ezek a föld erei. Bennök árad a műveltség, ezek által ö ml ének szét az életnek nedvei.** ★ 360 éve, 1606. július 15-én született Rembrandt van Rijn holland festő és rézkarcoló. 215 éve, 1751. július 15-én született Gyarmathi Sámuel nyelvtudós, a finnugor és általában az összehasonlító nyelvtudomány megalapítója. 70 éve, 1896. július 15-én alakult meg a budapesti Újságírók Egyesülete, amelynek első elnöke Mikszáth Kálmán volt. 50 éve, 1916. július 15-én halt meg I. I. Mecsnyikov Nobel-díjas orosz biológus és bakteriológus. Rendőrségi felhívás a balatoni viharjelző rakétákról A Balatonon a vihar közeledtét rakétákkal jelzik. Előfordulhat, hogy ezek közül egynéhány nem robban fel s a Balatonba hull. Ezeket a rakétákat a rendőrségnek nem minden esetben sikerül megtalálnia. A kilőtt és nem működő rakéták igen veszélyesek, szétszedésük, meggyújtásuk súlyos sérüléseket okozhaat. A rendőrség ezért felkéri a balatoni üdülőket, hogy ha ilyen rakétát látnak vagy találnak, haladéktalanul jelentsék a legközelebbi rendőrőrsnek, vagy rendőrnek pontos hely és időpont megjelölésével. — ötórai teát rendeznek vasárnap délután és este a dömsödi művelődési otthonban. — Hétfőig tart nyitva Pilisen a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat lakberendezési kiállítása. — Idén, az abonyi József Attila Tsz-ben és a kocséri Uj Élet Tsz-ben paprika- válogató szalag, a jászkara- jenői Lenin Tsz-ben és a kocséri Uj Élet Tsz-ben Uni- frukt III. rendszerű paradicsomválogató működik majd. — A Kakuk Marci című tv-film egy részét az elmúlt napokban Gyömrőn forgatták a Magyar Televízió filmesei. — Befejeződött a tápió- györgyei filmszínház renoválása és szélesvásznúvá történő alakítása. — Övónők — bankettel egybekötött — tízéves találkozójára kerül sor szombaton este az aszódi fegyveres erők klubjában. — Vasárnap délután a Vidám Színpad művészei (Kazal László, Balogh Erzsi, Csaló Zsuzsa) Nagykőrösön vendégszerepelnek. Áramzavar Széles körű nyomozás egy lelketlen anya kézre kerítésére Csecsemőjét az orvosok megmentették Üjszülött csecsemőt találtak a Rácfürdő mellékhelyiségében július ll-én, röviddel déli 1 óra után. Az újszülött szájába zsebkendőt gyömöszölt a lelketlen anya s az apróságot fejjel lefelé állította a mosdóba. A normálisan fejlett — 3.3 kilogramm súlyú fiúgyermeket — akinek testhőmérséklete már 33 fok alá süUyedt — azonnal a Heim Pál Gyermek- kórházba szállították, ahol az orvosok odaadó ápolása megmentette életét. A Budapesti Rendőrkapitányság a megyei rendőr-főkapitányságok segítségével széles körű nyomozást indított a bűncselekmény elkövetőjének kézre kerítésére. Egy harminc év körüli, 165 centiméter magas, drappszürkés ballonkabátos nőre esett a gyanú. Az asszony július ll-én körülbelül egy órakor kádfürdőre ; váltott jegyet. A 80-as számú je- • gyet kapta. Amikor a számot szólították, az asszony már nem volt a várakozók kozott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri a lakosságot, hogy az esettel kapcsolatos mindennemű felvilágosítást jelentse a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életbiztonsági Alosztályánál, Budapest, V. kerület, Engels tér, IV. emelet, 414-es szoba, vagy telefonon 123—456 1927 mellék. (Komódi karikatúrája) rádió és a televízió mai műsora PETŐFI RADIO 14.00: Hangszeres népi muzsika. 14.15: Válaszolunk hallgatóinknak. 14.30: Arany völgy. Ope- rettrészlet. 15.05: Heti hangversenykalauz. 15.50: Eszperantisták ötperce. 15.55: Csinn-Bumm Cirkusz. A Gyermekrádió műsora. 16.45: Könnyű fúvós muzsika. 17.05: Hangverseny a stúdióban. 17.40: Láttuk, hallottuk ... 18.00: Részletek Lehár: A cáré vies c. operettjéből. 18.17: Az ötödik. Rádiójáték. 19.10: A dzsessz kedvelőinek. 19.30: Muszorgszkij: Leánykérés. Négyfelvonásos víg- opera. 21.45: Az ötéves terv és a reform. Dr. Garam József írása. 22.00: Ami a jövőhét zenei műsoraiból kimarad. URH 18.35: Oliver. Részletek Bart zenés játékából. 19.00: Bach-kantáták. XI. rész. 19.57: Könnyűzene. 20.50: Kamarazene. 21.55: Rose Bampton és Rafael Arié énekel. TELEVÍZIÓ 9.30: Kéz kezet mos (angol film). 10.55: Utazás jegy nélkül. Üdvözlet a Szovjetunióból (ismétlés). 19.18: Labdarúgó VB. Magyarország—Brazília labdarúgómérkőzés. Pi OSTABONTAS Eltűnt a zebra! Gödöllőn a Szabadság téri autóbusz-végállomás és a HÉV-megálló közötti útsávon teljesen eltűnt a hajdani zebrasáv. Különösen a nyári nagy autósforgalomban, nem egv- szer hajszálon múlik a gyalogosok testi épsége. Ha nincs jelzés, az autók a KRESZ szerint is, a megengedett sebességgel, nyugodtan közlekedhetnek a belterületen. Nagy a forgalom, a gépjárműveknél hosszú a féktávolság, néha hajszálon múlik a baj. Mindezt elkerülhetjük, ha újrafestik a zebrát. Mayer Béla Gödöllő SÓHAJOK HÍDJA Valahányszor Bagón valaki rámerészkedik a Petőfi téri kishídra, akkorát sóhajt, mint hajdan a velencei rabok. A hidacska recseg, inog a léptek alatt, korhadt deszkái bármikor eltörhetnek. Korlát is csak az egyik oldalon van rajta, tehát jól meggondolja bárki, közlekedjen-e rajta. Kiss Sándorné Állfgm meg 3 Erre kérik Máriabesnyő, Bag, Hévíigyörk és Galgahé- víz dolgozói a túrái helyi vonatot. Ugyanis a járat e négy állomást kihagyja, és emiatt a fenti községek dolgozói kénytelenek az amúgyis túlzsúfolt távolsági miskolci vonatot igénybe venni. ÍGY VAN EZ NÁLUNK Községünkben, mint másutt is, sokat költenek járdaépítésre. A gyalogosoknak azonban nem nagy az örömük benne, mert a kerékpárosok — sót újabban a motorosok is — teljesen kisajátították őket. Ügy repesztenek rajta végig, mintha legalább is az országúton lennének. A Kolozsvári, a Vp út utca és a dánosi utak mind rendesen kövezettek, miért nem ott járnak? A másik apróság, amin szintén könnyen lehetne segíteni. Négy körzeti orvos rendel. Naponta utalják be a betegeket nagyobb vizsgálatra a ceglédi SZTK-ba. Megesik, ho&y a beteg elmegy a i ''gell vonattal, de Cegléden csak délután van olyan rendelés, amire neki szüksége van. Így várakozással feleslegesen telnek a drága órák. Jó lenne, ha mind a négy körzeti orvosi rendelőben kitennének egy táblát a ceglédi SZTK-központ szakosított rendeléseinek idejéről. Lengyel László Albertirsa v A csirkefogókat nem a szer- 5 számkiadó tartja nyilván, ha-; nem a rendőrség. Van a felsoroltakon kívül; még kézfogó is. Az összes fo- ^ gók között talán ez a legkölt- S ségesebb. : S A RESZELŐ A reszelő érdes felületű: szerszám, alakja minden eset- ; ben hosszúkás, még a gömbö- j lyű reszelőé is, amely henger * alakú, mégis gömbölyűnek; mondják. j A reszelőt nem szabad össze- ! téveszteni a szerelővel, amely! szó ugyanazon betűkből áll, | csak más sorrendben. Egyéb- : ként a két fogalmat könnyű j egymástól megkülönböztetni, j mert a szerelő gyakran reszel,! de a reszelő — sohasem sze- ! rel. ! > A reszelőnek is rengeteg < fajtája van, úgymint: vas-, fa-, J lapos-, gömbölyű-, félgömbö- j lyű-, oldal-, torma- és köröm-! reszelő. Használnak még tűre- ! szelőt is, ezzel azonban nem : tűt reszelnek, nevével csak a ; kis méretére utalnak. A részé- | lő, kivéve a tűreszelőt, két > részből áll, a tulajdonképpeni j reszelőbői és a nyélből. Néha! : le szokott jönni a reszelő nye-! le, s ekkor a dolgozó egyet! nyel, vagy káromkodik, ki-ki : vérmérséklete szerint. Ezért a ; , reszelőt használat előtt taná-; ■ esős jól megnézni, nehogy j ■ munka közben átszúrjuk a te- j ■ nverünket, ami legalább nyolc j ; hét betegállomány. A reszelő értékét az érdes- j sége adja meg. Ha ezt elveszti, I • értéktelenné válik, ellentétben ; az érdes modorú emberrel, aki, j 1 ha elveszti az érdességét, ezál- i 1 tál sokkalta értékesebb lesz. : KOSSUTH RADIO 8.20: Mit főzzünk? Ételreceptek. 8.25: A robotember háza. Ifjúsági rádiójáték. 8.42: Népdalcsokor. 9.15: Piaci jelentés. 9.20: Zenekari muzsika. 10.10: Az óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 11.00: Három új történet az emberi butaságról. 12.15: Operarészletek. 13.00: Ami a jövő hét zenei műsoraiból kimarad. 14.05: Variációk zongorára. 15.00: Üzenetek. A mikrofon előtt: Boros Anikó. 15.40: Egy B. 52-es nem tér vissza. Kulcsár István dokumentum-műsora. 16.10: Villanófényben. 16.15: Zenekari muzsika. 16.43: Játék, sejtelem, fenyők... Szlovák versek. 16.58: Ötórai tea. 118.00: Mi történt a nagyvilágban? 18.20: Üj Zenei Üjság. 18.45: Verbunkosok, magyar nóták. 19.25: ; Labdarúgó-világbajnokság. Köz- ; vetítés a Magyarország—Brazília I mérkőzésről. Beszél: Szepesi ■ György. 21.20: Made in Ilun- ! gary. Könnyűzene, tánczene, ; dzsessz. 22.20: Mahler: Dal a földiről. 23.23: Operettrészletek. 0.10: > Barokk-operaáriák. A FOGÓ Ezt a szerszámot nem azért nevezik fogónak, mert fogni kell, mert hiszen a kalapácsot, a reszelőt is fogják. Valószínűleg azért, mert vele valamit, pl. egy bevert szöget, meg lehet fogni. De ez a megjelölés még így sem egészen tökéletes, mert nemcsak a fogó fog, hanem a kréta és az én zakóm is, melyet a múltkoriban festettem feketére, de ezeket mégis krétának és zakónak hívják. A fogó összes fajtáját na.- gyon nehéz lenne felsorolni, így csak az ismertebbeket említjük: harapófogó, csőfogó, laposfogó, csípőfogó, kombi- náltfogó, átfogó, befogó, egérfogó, csirkefogó és így tovább. A harapófogó nem veszélyesebb, mint a többi, ha hara- pónak is mondják. Igen szelíd szerszám, csak az ügyetlen dolgozónak harapja meg a kezét, de azt más fogó is megteszi. A csőfogó nem csőből készült, mint gondolnánk, csak csövet lehet vele fogni, míg a csőkulcs már valóban csőszerű. Az elnevezések, mint látjuk, nem következetesek a szerszámok világában sem. A csípőfogó nem hasonlít sem a női csípőhöz, sem a férfiak kezéhez, mellyel női csípőt lehet fogni: csípő tehetsége van, de egészen másfajta, mint pl. a szúnyognak, vagy a szalmiákszesznek. Többnyire drótot csípnek vele. Ha ismerősünket, vagy barátunkat akarjuk megcsípni, jobb, ha a kezünket használjuk. Egérfogót a szerszámkiadók hem szoktak kiadni. Ez némely kiadóban ott sétálgat a többi szerszámok között. A dolgozók általában macskának hívják.