Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)
1966-07-02 / 155. szám
4 1966. JÚLIUS 2., SZOMBAT "‘‘Kj&ritm Ái'w ____________..________ A WUNYA úgy Túl sokan voltak a kibicek, akik csak drukkoltak, kivel — mi lesz, s túl kevesen azok, akik ide vagy oda tették le a garast. Túl sokan voltak azok, akik csak szajkózták a „csúnya ügy, csúnya ügy” szavakat, s túl kevesen, akik gondolkozni kezdtek, miért csúnya e csúnya ügy, s csúnya-e egyáltalán? A kibicek arra gondoltak; miért ártsák magukat bele, az okos ember ilyenkor félreáll, ezek meg egyék csak meg egymást. Ezek. A három Petrák-fiú, s a nyolc, akivel összeverekedtek. Csúnya ügy: rendőri riadókészültség az élüzemünnep- ségen. Csúnya ügy: a tizenegy ökölre menő közül négyet első segélyben kell részesíteni. Csúnya ügy: szórakozni jönnek az emberek, s akkor akadnak, akik elrontják az estét. Csúnya ügy: itt vannak a minisztériumból, az iparigazgatóságról, ki tudja még honnét, szebbnél szebb beszédek, s akkor tessék, másfél óra múlva ez a ... Mi is? Csúnya ügy? Károly belevörösödött a méregbe: — Na most már tágulj! Berecz a részegek feneerősségével lökött rajta: — Te! Szétvágom a fejed! Sándor mozdult, talán, hogy közéjük álljon. Kaltenekker azonban ugrott, ő meg azt hitte, Sándort akarja megütni. A jobb ökle az ugrás közepén akasztotta meg Kalte- nekkert, s abban a pillanatban látta, hogy Berecz meg a többiek is Sándornak esnek, Károly kiált valamit, de már nem hallotta, ütött, fordult, ütött, valaki csúnyán ké- pennyalta, érezte, sós íz lepi el a száját: vérzik. Berecz, Sándor kezét próbálta kicsavarni, s közben ordítozott: — Az anyátok kurafi.. 1 majd én megmutatom ... mert az én bőrömre ... Ekkor hallgatott el a zenekar. 5 fizetett a büfénél, dehát én nem gondoltam volna, hogy ez leisz belőle ... Tessék elmenni az üzembe, s megkérdezni, hogy soha nem volt baj velem, én hat éve dolgozok ott, de még rámszólni sem kellett ... ha Berecz nem fizetgeti a fröccsöket, s tetszik tudni, nem is nagyon ettem, hamar a fejembe ment a bor, akkor én nem keveredek bele, mert én a törvényt... — Na jó, majd a többit elmondhatja máskor. Különben Berecz azt állítja, hogy nem hívta magát, s nem mondott semmit sem. Így van? — Nem. — Megmondja a szemébe? — Igen. — Hozzák be Bereczet. Persze, teljesen agyon volt csapva az este. Hát ilyet? — Végre valaki megtömté ezt a Bereczet... — Igen. Az öreg maradt, valakinek a vendégekkel is lennie kell. — Mi volt tulajdonképpen? — Azt csak ők tudják, vagy ők sem. Mi arra lettünk figyelmesek, hogy egy kupacban verekednek. Szétszedni is alig lehetett őket, addigra meg valaki kihívta a riadókészültséget ... — Jó kis este, nem? — Hagyd el. öt év után végre megvan az élüzem cím, s akkor ez... Amikor már a lépcsőn felfelé mentek, még hozzátette: — Ha megfeszítenek se értem: hogy kerül ebbe a három Petrák gyerek? A főhadnagy a két lábra állított széken himbálta magát. Fújta a füstöt, s nézte, ahogy azok ketten sorra elolvassák a kihallgatási jegyzőkönyveket. Tulajdonképpen nem a legszabályosabb, dehát a tényállás tisztázott, a jegyzőkönyveket mindenki aláírta, most már megmutathatja, bár azért a kapitánynak reggel jelenteni fogja. — Köszönjük. — Kérem. „Petrák Sándor géplakatos ... született... anyja neve ... Petrák Károly géplakatos ... született... Petrák István esztergályos ... született ... egybehangzóan előadják, hogy...” Időnként megnyalta a jobb öklén csípő, égő sebet. Ezt be sem kötözték, elég volt a felrepedt ajkából szivárgó vért elállítani. Hallgatta csak, mit diktál a rendőrtiszt a pici kis szőke gép- írónőnek, s közben a kopott, barna bútorokat nézegette. Eddig is Sándor beszélt, ő bírja a legjobban, majd figyel, úgy veszik-e a jegyzőkönyvbe, ahogy ők elmondták. Mert az nem mindegy. Ebből még bírósági ügy is lehet... bárcsak lenne, ott majd megállapítanák... Igen, ő ütött elsőnek. Miért is tagadná? „... éppen a büféhez tartottak, hogy valamit igyanak — állításuk szerint addig szeszes italt nem fogyasztottak, s ezt az alkohol-ellenőrző próba igazolta — amikor elsőként Berecz Ambrus, majd Kaltenekker Ármin hozzájuk lépett, s útjukat állva azt kérdezték; — Na, teletömtek benneteket pénzzel, vörös huszárok?” Sándor igyekezett Bereczet félretolni: — Sokat ittál. — Én-e? — Nem tudom, hogy miket beszélsz. Szorosan Sándor mögött álltak. Ösztönösen megérezték, hogy itt baj lesz. Látták, hogy Berecz meg Kaltenekker mellett már mások is állnak, a forradásos képű Sisa Pált, meg a kopasz Császárt jegyezte meg hirtelen. — Én ne tudnám? Tudom én nagyon! De még mennyire tudom, hogy az ég rogy- gyon rátok! Sándor most már erélyesebb mozdulattal próbálta meg Bereczet, s az izzadó képű, sűrűn pislogó Kalte- nekkert odébb hessegetni. Még nem figyeltek rájuk, a zene elnyomta a hangokat, a táncolok olykor könnyedén meglökték őket. — Na jó, elég volt — ezt Károlv mondta. — Nicsak — rikkantott természetellenes hangon Berecz — megszólalt a pipiske ... a középső kirá- lyocska ... a lakatosok gyöngye ... az örömfiú ... Berecz ronda fráter volt mindig is, szentigaz. Amikor öt esztendeje brigádot alakítottak, ő volt a legpiszko- lódóbb. Azóta sem nyughatott, de most? Hát elment ennek az esze'? Mi köze ahhoz, hogy a brigád mennyi pénziutalmat kapott? Kaltenekker a többiekhez fordult: — Jól adják, mi? ök felszedik a oénzt, nekünk meg ]eT’Qszik a normát... Azok sunyva hallgattak. Nem. fontos az embernek beszólni ... Mi csak láttuk a „Nevezettek igyekeztek kitérni a kötekedés elől, de Berecz és Kaltenekker továbbra is szidalmazták őket, sőt, utóbbi igyekezett a mellettük megállók között is hangulatot szítani. Amikor ezt nevezettek, Petrák Sándor, Károly és István látták, határozottan felszólították Bereczet a távozásra, s amikor ez nem következett be, eddig még ki nem derített módon verekedés kezdődött, amelyben Petrák Károly és István, valamint Berecz Ambrus és Császár József könnyű sérüléseket szenvedett.” — Főhadnagy elvtárs, az elsőt én ütöttem. — Maga? — Én. Az úgy volt, hogy láttam, a Kaltenekker Sanyó- nak, azaz Sándor bátyámnak ugrik, s én akkor már tudtam, hogy itt úgyis verekedni kell.. — Tudta? Honnét tud maga ilyesmit? — Hát... azt érzi az ember. — Szóval maga kezdte a verekedést? — Én. Sándor közbeszólt! — Azért ez nem egészen így van. Berecz lökött nagyot Károlyon, ha nem kapom el, hanyattesik. — Dehát maguk ... okos, felnőtt emberek, régi szocialista brigádtagok, maga párttag is Petrák Sándor, s akkor bedőlnek egy ilyen ... egy ilyen olcsó provokációnak ... eh ... hát mit magyarázzam? Nem értik? Őszintén szólva — nem értették. — Maga már összekerült a törvénnyel, nem? — Hát... — Ne hápogjon, a mindenit. Berecz Ambrus, üzérkedés bűntette, nyolchónapi börtön... Így van? — Igenis. — Na látja, tud maga igent is mondani. — A nyilvántartóból tetszett ...? — Az ne érdekelje magát. Az a fontos, hogy a rendőrség mindent tud. Legalábbis akiről kell, hogy mindent tudjon. Hát akkor beszéljen ... „Berecz Ambrus beismerte, hogy szóváltásba keveredett a Petrák testvérekkel, de nem emlékszik, hogy mit mondott, mert akkor már körülbelül öt nagyfröccsöt megivott. Állítása szerint Petrák István megjegyzést tett rá, hogy mit, arra nem emlékszik, de sértő volt számára, s ezért felelt vissza. A kihallgatott állítja, hogy nincs haragos viszonyban a Petrák testvérekkel, s 6 már csak akkor védekezett, amikor valamelyik Petrák megütötte. Előadja azt is, hogy ő Kaltenekkert nem hívta magával, s ezt hajlandó a szemébe is mondani, s tagadja, hogy azt mondta volna Kaltenek- kernek, hogy „gyere velem, csinálunk egy nagy heccet, megszorítjuk ezeket a vörös selyemfiúkat”. A kihallgatot- tak szembesítése szükséges.” — Főhadnagy úr kérem, én csak mentem Bereczzel, mert — Szép: most veszik át a kitüntetést, a jelvényt, s a rendőrség viszi el őket... — Mit szólnak ehhez a vendégek? — Csúnya ügy... így tönkretenni egy ünnepséget! — Csúnya ügy! Mi lesz még ebből? Néhányan zavartalanul majszolták a szendvicseket, a terem távolabbi sarkában az egyik asztalán énekeltek, „lehullott a rezgő nyárfa...” A zenekar tétován állt a színpadon, játszanak, ne, mi legyen? A vendégeknek és a vezérkarnak az öltözőből átalakított büfében terítettek. Elég nyomott volt a hangulat, a főtechnológus igyekezett nevetést szítani: „Na, és azt hallottátok, hogy Móriczka kimegy a tanító nénihez ...” Nem hallották. Akik hallották, azok is úgy tettek, mintha odafigyelnének. A városi titkár nem ment el az ünnepségre. Egész nap a gyomrával kínlódott, ott pedig inni kell. Kimentette magát. A televíziót nézte, hirtelen nem tudta, az ajtónál csengetnek vagy a telefon szólalt meg. — ... hét embert bevittek... hármat ismersz, a Petrák gyerekek, tudod... — Megyek. A kapitányság előtt már ott állt Selmeczi a Warszawa mellett. i — Egyedül jöttél? — Itt tartott valakit? — Nem. Mindenkit hazaengedtem. — Egyszerre? Fejcsóválva felelt; azért mert csak egy éve van a városban, még nem kell, hogy zöldfülűnek tartsák: — Na, azt azért nem. & Bereczet külön elkísértettem. Mert — részeg... A lépcsőn lefelé menet: — Nos? — Nézd, ezen gondolkozni kell. Gondolsz te arra, hányféle visszhangja lesz ennek az üzemben? Hogy megoszthatja az embereket? A tényeket az összefüggésekkel együtt kellene megítéltetni az emberekkel. Félek, hogy nem így lesz. — Hazaviszlek. — Ne fáradj. Egy kis séta jót tesz. A zenekar Chubby Cheker híres limbóját játszotta, valami tviszt és csárdás keverék ütemben. A kultúrterem borfoltos, összetaposott szerpentinnel* teli parkettjén már csak a fiatalabbak táncoltak, az idősebbek borozgattak, s voltak, akik szedelőzködni kezdtek. Még motoszkált az emberekben valami, de inkább azt latolgatták, a csúnya ügy hétfőn hol folytatódik? A város túlsó felén Petrák néni ekkor tette az első vizesruhát Pista megduzzadt, még mindig vérző öklére. MI FAN TEREM A MIKOFA ? Az alig néhány esztendős furcsa szóösszetétel jelentése: gombatermő fa. Jelentősége pedig két irányban is figyelemre méltó: csekély ráfordítással nagy mennyiségű ehető gombát lehet termeszteni mindenféle talaj, komposzt és szervestrágyák nélkül és közönséges fatuskókból iparilag igen sokoldalúan felhasználható, a parafánál könnyebb, amellett erős, értékes faanyagot állíthatunk elő. A módszert Japánban dolgozták ki először, majd néhány fában szegény európai ország közvetítésével nemrég hazánkba is eljutott. Az első kísérleti eredmények biztatóak. Évente több százezer fát vágnak ki erdeinkben úgy, hogy a fa tuskója a földben marad. Óriási famennyiség vész kárba, sőt — mivel a különböző farontó gombáknak a korhadó faanyag táptalajt nyújt — a tuskök állandó veszélyforrást jelentenek az erdő- gazdaságoknak. Viszont elegendő ezeket a tönköket „beoltani” például az ízletes tőke- gomba, vagy a késői laskagomba spóráival — a felületüket bekenik spórákkal fertőzött péppel —, és a káros gombák helyett évente többször, ehető s igen egészséges és értékes gomba terem. Három-négy évi hasznosítás után — mialatt a pókhálófmom gombamycéliu- mok egészen átszövik és kiszívják az „élő” tuskó nedveit, a teljes sejtállományát — az értéktelen és elkorhadásra kárhoztatott, most viszont már köny- nyen kiemelhető hulladékfából préseléssel, faragással gyönyörű dísztárgyakat, használati eszközöket készíthetünk. Többek között ceruza-faanyagnak használhatjuk fel igen előnyösen. Az eddigi hazai kísérletek szerint nálunk csak a laskagomba alkalmas mikofás telepítésre. A mikofás gombatermesztésnek, illetve mikofa érlelésnek háztáji változatát is kidolgozták már: rövidre fűrészelt fatömböket leásnak a kiskertbe, vagy az udvaron, beoltják gombaspórával és kellő árnyékolás, illetve védelem mellett könnyen fedezhetik belőle a háztartás gombaszükségletét. Néhány év múlva a tömböket cserélik, az érett, pehelyköny- nyű mikofából a barkácssarokban száz hasznos eszközt, vagy dísztárgyat faraghatnak. PRO NATURA Tildy Zoltán dr. művészi fotókiállításáról Ritka és fotolencsével nehezen megörökíthető pillanatot rögzített a művészi felvétel. Címe: Barátposzáta. Ki tudná megmondani, hányszor állunk meg — hazánk vonzó tájait járva — egy-egy szépségekben gazdag vidék . látványától megigézet- ten? Miféle belső kényszer állítja meg az utazót és mondatja vele elragadtatottan: — Milyen gyönyörű! Szülőnk, a természet alakította ki vonzódásunkat a széphez, a szépség felett érzett, sosem szűnő örömünket. Ha a valóságban látjuk a természetet, ez a szó jut róla eszünkbe: szép. Ha ábrázolva nézzük, amely azonos, vagy még több, gazdagabb érzelmet kelt, hozzátesszük: művészet. E kettő találkozása a Magyar Fotóművészek Szövetsége rendezésében Tildy Zoltán dr. „Pro natura” című természet- és állatfotóinak kiállítása a Nemzeti Galériában. Hamar elfelejti itt az ember, hogy kiállítási teremben jár, mintha a képekkel maga a természet ölelné körül a látogatót. Halkan koppannak a léptek, pedig most már nem kell attól tartam, mint a leshelyén fényképezőgépét szorongató művésznek, hogy a szárnyait kitáró nemeskócsag felrezzen a zajra és hosszú csőrét csattogtatva ijedten elrepül, megfosztva ezzel egy gyönyörű képtől a kiállítás nézőit. Több foto témája jól ismert, hiszen nem egyszer láttuk már a valóságban a tihanyi partrészletet, a csillogó vizű Balatont, vagy a fehér törzsüket napban villogtató nyírfákat. S mégis itt, a kiállítás nagyméretű fotóin mennyire más hangulatot árasztanak, mert a képek a bemutatásnál, a látványnál többet adnak — mondanivalót. Az egyedülálló három nyárfa a természet nyugalmáról beszél, mégis az ellenpontra, Csontváry zilált ágú cédrusára gondolunk, mert egy valami közös bennük — a magányosság. Az állatképeket már a felfedező kiváncsiságá- val nézzük, hiszen a nádasokban ellesett madárvilágnak, vagy az erdei állatok életét mi csak képeken ismerhetjük meg, ezeken keresztül érezhetjük magunkat beavatottnak a természet titkaiba. Tízézérnél több látogatója volt már eddig Tildy Zoltán dr. művészi fotókiállításának, ezért kellett meghosszabbítani Vasárnap utoljára fogadja a Nemzeti Galéria a természet és művészet kedvelőit. Jártak itt turisták Ukrajnából, Volgo- grádból, Gdanskból, megnézték német, román, finn és amerikai vendégek. A vendégkönyv száz és száz köszönő és elismerő mondatából hadd ragadjunk ki egyet: Milyen kár, hogy nem indul országjáró útra ez a szép kiállítás! Ifj. Szitnyai Jenő 600 bor bajnok jelöli Az ország legkiválóbb szőlős vidékein 12 megyei borversenyt rendeztek az elmúlt hetekben, és a győztesek közül a bírák 600 bajnokjelöltet „delegáltak” az országos döntőbe. A négynapos verseny július 6-án, szerdán kezdődik Budapesten, a városliget' Vajdáhunyad várában. Közös magyar, finn, cseh és lengyel versengés Nemzetközivé fejlődik a rádió honismereti vetélkedője Beszámoltunk arról a sikerről, amelyet a megye versenycsapata a rádió „Tiszán innen — Dunán túl” című honismereti vetélkedő első fordulójában elért. Vas megye legyőzése után a középdöntőben a Heves megyeiekkel kell megmérkőznie. Az érdekes és izgalmas vetélkedő iránt nemcsak belföldön nyilatkozott meg igen nagy érdeklődés, hanem három más országban is. A varsói, a prágai és a helsinki rádió ugyanis hasonló vetélkedőket rendez. Így merült fel a gondolat, hogy a Tiszán innen, Dunán túl vetélkedő győztesei a nemzetközi küzdőtéren is síkraszálljanak a pálmáért, összemérjék tudásukat. A gondolat értesülésünk szerint igen kedvező visszhangra talált mindhárom országban. Valószínű, hogy eredményre vezetnek a hamarosan meginduló tárgyalások. Itt említjük meg, hogy a középdöntő csapatainak nemcsak saját megyéjük, hanem az ellenfél területe, sőt az egész ország ismeretanyagából is alaposan föl kell készülniük.
