Pest Megyei Hirlap, 1966. július (10. évfolyam, 154-180. szám)

1966-07-13 / 164. szám

^Mbp

»66. JÚLIUS 13., SZERDA

Körszínház, 1966

Több vidéki és fiatal színész mutatkozott be a Troilus és Cressida produkcióban

KAZIMIR KAROLY KOS- SUTH-DÍJAS RENDEZŐ vezetése mellett 1958 nyarán hívták életre a Körszínházat, hogy a nyár folyamán a Budapesten maradók és a fővárosba látogatók se maradjanak „fedett” színházi produkció nélkül. A Körszínház létre hozása művészi szempontból is jelentősnek bizonyult, mivel a nézőtérrel szerves kapcsolatban elhelyezett körszínpad olyan drámák művészi előadását és olyan színházi műfajok felelevenítését tette lehetővé, amelyek kevésbé hatásosak a hagyományos színpadokon. Görög tragédiák, középkort idéző komédiák és egészen modem drámák törtek utat erről a színpadról a közönség szívéhez. Nyaranta 10—15 ezer néző tekintette meg az előadásokat, s az elmúlt évadban Thomas Mann Fiorenzája és Mariója olyan sikert aratott, hogy nemcsak a Körszínházban, de az évad során még a Thália Színházban is telt házak előtt játszották.

MÉLTÓ FOLYTATÁSA ennek a sorozatnak a Körszínház idei bemutatója, Shakespeare Troilus és Cressida című, a görög—trójai háborúról szóló darabja. A mű különösen nagy hatással kel életre a Shakespeare-színpad és a görög színterek hagyományait magábafoglaló színháztérben, amelyet a Budapesti Nemzetközi Vásár lengyel pavilonjában építettek fel. A darabot először július 9-én játszották, nagy sikerrel.

A darabválasztásról és a rendezői szándékról Kazimir Károly Kossuth-díjas rendezővel és munkatársával, Goszto- nyi Jánossal beszélgetünk.

— Shakespeare Troilus és Cressida című drámáját Magyarországon 65 évvel ezelőtt, 1901-ben mutatták be, és azóta nem játszották — mondta Kazimir Károly. A drámairodalom remekei közé tartozik és kevés klasszikus darab létezik, amely ennyire behatóan foglalkozik a háború lealjasító, minden szépet, nemest és emberit tönkretevő erejével. A háborúban Troilus és Cressia szerelme puszta illúzió lehet

pedig félesége, Drahota Andrea alakítja. Juhász Jácint és Földi Ottó Veszprémből, Pecz- kay Endre Győrből, Ajtai Gábor Békéscsabáról, Karikás Péter és Pécsi Ildikó Pécsről, Somogyi Miklós Miskolcról, Kátai Endre Szegedről szerződött a produkcióhoz.

— Sok fiatalt szerepeltetünk — teszi hozzá Gosztonyi János, a rendező munkatársa —, mert lelkesedésük, lendületes és áldozatos munkájuk nélkülözhetetlen egy ilyen produkciónál, ahol nemcsak a darabot kell betanulni, . de üres, négy fallal határolt csarnokból — mondhatnánk a semmiből — magát a színházat is magunknak kell megteremtenünk. A bemutatót kéthónapos munka előzte meg, és a fiatal színészek nemcsak hivatástudattal, de segítő érdeklődéssel dolgoztak. Az egyik

idén végzett főiskolás, Huszti Péter például állandóan szak- irodalmat kért tőlem a darabra vonatkozóan, hogy Hector alakját még elmélyültebben formálhassa meg. Az előadás egyik leghumorosabb alakítása is most végzett főiskolás nevéhez fűződik. Az idős trójai kerítő, Pan dar us alakját Tahi Tóth László játssza teli kedvességgel és humorral.

A NYÄRON BUDAPESTRE LÁTOGATÓK tehát fővárosi kedvenceiken: Dómján Editen, Szabó Gyulán, Spányik Éván, Bujtor Istvánon, Inke Lászlón, Szirtes Ádámon és Káló Flóriánon kívül saját színházuk művészeivel és a most induló fiatal színészekkel is találkozhatnak a Körszínházban a Troilus és Cressida előadása során.

Jósfay György

AZ IDEGSEBÉSZ

Annak az olvasónak, aki ismeri Karinthy Frigyes „Utazás a koponyám körül” című könyvét, gyakorta eszébe juthattak — egy-egy makacsul ismétlődő fejfájás alkalmából

— azok a tünetek, amelyeket az író oly mesteri precizitással írt le. — Miután tudom, hogy rengeteg ember olvasta nagy írónk művét, elhatároztam: felkeresem az orvost, aki a legtöbb agyműtétet végezte Magyarországon.

A téma érdekes

Dr. Zoltán László kandidátus, az Országos Idegsebészeti Tudományos Intését igazgatója közismerten kedves, beszédes egyéniség, a feladat tehát nem látszott nehéznek. Annál inkább a kivitelezés.

— Mondja, minek ez? Ha magát érdekli az életem története, szívesen mesélek, de ne írja meg... Aztán mesélni kezdett.

— Wintemitz professzornál kezdtem az István-kórházban.

— Akkoriban ő volt az egyetlen, aki agydaganatokat operált Azután a Bakay-klinika következett. Na persze ezekben az években még kevés

legfontosabb a pontos diagnózis

(Lippsay Ágnes felvétele)

agyat műtöttem. Operáltam mindent, amit a sebészek általában, sőt valamivel többet is. Az volt a hírem, hogy amit más nem vállal, én igen. Engem soha nem érdekelt a műtéti statisztika. így valóban elvállaltam azt is, amelynél kevés volt a siker valószínűsége, viszont műtét nélkül biztosnak mutatkozott a halál.

A háború évei véget vetettek nyugodt munkámnak. A klinikáról elküldték. Voltam OTI-orvos, operáltam magán- szanatóriumokban. Hirtelen meg sem tudnám mondani, hány helyen dolgoztam azokban az években.

1948-ban ösztöndíjjal több mint fél évig tanulmányoztam az idegsebészetet Olivec- rona professzor mellett, majd Dániában és Angliában voltam.

Az első önálló idegsebészeti osztályt 1949-ben alakítottuk. 25 ágyat kaptam a Balassa utcai Idegklinikán. Az eszközök még kezdetlegesek voltak és a „jóakaróktól” gyakran lehetett hallani akkoriban, hogy az osztálynak csak egy kapuja van, ahol bemennek a betegek. Kifelé már csak viszik az embert Én is produkálhattam volna tetszetősebb eredményeket, ha csak a „biztosat” vállalom, de képtelen vagyok belenyugodni abba, hogy valaki meghaljon. Sokszor küldtek hozzám menthetetlennek látszó beteget.

— Gyújtson rá! Felém tolt egy görög cigarettákkal teli dobozt, aminek külön története van. Néhány évvel ezelőtt egy ellenzéki görög politikust „véletlen” autóbaleset ért. A betegágyhoz a professzort hívták. Azóta szinte mindennap akadnak betegei Görögországból a legkülönbözőbb panaszokkal. Dr. Zoltán László megszokta ezt a cigarettafajtát.

— Hány műtétet végeztem? Nem tudnám megmondani. Az intézetem 1954-ben alakult. 140 ágyunk van, 36 szakorvos segíti a munkámat, 19 sebész. Közülük bármelyik ugyanúgy elvégzi a legnehezebb műtétet, mini én. Persze

a „hőskorszak" óta

rengeteget fejlődtek az eszközök. Hol vannak már azok az idők, amikor helyű érzéstelenítéssel dolgoztunk és egy

orvosnak csak az volt a feladata, hogy beszélgessen a beteggel a műtét közben. Pár év óta tökéletes altatóberendezéseink vannak. Ma már nem varázsló az idegsebész. Nemcsak daganatokat operálunk. Számtalan olyan betegséget gyógyítunk műtéti úton, amely azelőtt lehetetlennek látszott. A műtét elvégzése nem jelent problémát, inkább a diagnózis. Van-e daganat és ha igen, hol? Kell-e operálni? Ezr kell minden kétséget kizáróan eldöntenünk. A modem technikai berendezések lehetővé teszik, hogy jódos kontraszt anyagok befecskendezésével televíziós képernyőn láthassa az orvos az elváltozást.

Mindezek ellenére sem vagyok tökéletesen elégedett. A fejlett külföldi államokban mindenütt 80, maximum 100 ágyas idegsebészeti osztályt találunk. Nálunk, mint már mondtam, 140 ágy van. Az igazi az volna, ha a mi intézetünk ágylétszáma csökkenne és a nagyobb vidéki városok önálló idegsebészeti osztályokat kapnának. A betegek hosszas szállítását ezzel elkerülhetnénk, és így eredményesebben tudnánk gyógyítani. Ha kell, akár holnap tudunk adni hat főorvost és hat adjunktust, akikre nyugodtan rá lehetne bízni a vezetést.

Azt hiszem, most már eleget mondtam — tárja szét tréfásan a karját.

Tekintetem a falon függő, kutyákat ábrázoló képre téved.

— Na látja,

ők majdnem kimaradtak.

pedig nélkülük igazán nehéz engem elképzelni. — Nem mesélek történeteket róluk. Mint minden kutyatulajdonosnak, nekem vannak a világon a „legszebb, legokosabb kutyáim”.

Egyébként? Nagyon szeretem a zenét és általában mindent, ami szép, legyen az kép, könyv, szobor, vagy bármi más. Hétköznapi ember vagyok, szeretem az életet úgy, ahogy van.

— Ugye megbocsátja professzor úr, hogy beszélgetéseink töredékét — kívánsága ellenére — papírra vetettem? ... Mátéffy Zoltán

csak, Achilles győzelme nex-i tor felett pedig nem lehet S más, mint aljas csel eredmé- § nye. A háború minden emberig értéket szétrombol. Ezt a ^ mondanivalót kívántuk hang- ^ súlyozni a rendezésben. A .tró- ^ jai háborút minden idők há- S borújává változtattuk, az § ókori háborús áldozatok szá-^ zadunk háborúinak áldozatai §

ÍS' . |

A rendezői elképzelést segi- § tették Rajkai György díszletei § és Láng Rudolf jelmezei is, >

§

A PRODUKCIÓ SZEREP- $ OSZTÄSA ÉRDEKES KÉPET $ MUTAT. Sok vidéki és égé- ^ szén fiatal színészt fedezünk ^ fel a színpadon. ^

— A Körszínház produkciói- ^ ban szeretnénk minél több vi- > déki színésznek lehetőséget 5 adni, hogy a főváros közönsé- ^ ge előtt is beírni tatkozhassa- ^ nak — mondja Kazimir Ká- ^ rolv. — A férfi címszerepet ^ például az elmúlt évadban ^ Szolnokot! játszó Kozák And- rás, Cassandra jósnő szerepét s

—-----1

S

m id i gy űj temény |

5

dr. Smidt Lajos nyug- ^ sebc-'z főorvos. Körűibe- | álló |

találhatók í S

ötvenöt éve foglalkozik re- s giségek gyűjtésével Szombat helyen díjas

!ül 35 ezer darabból gyűjteményében ősnyomtatványok, oklevelek ^ — közülük a legrégibb 1290- | bői származik, — köntös az i 1901-es kínai boxerlázadás ide- ^ jéből, valamint bőséges ma- § gyár, illetve, vasi vonatkozá- ^ sú anyag. A gyűjteményt dr. | Smidt Lajos Vas megyének $ ajánlotta fel azzal a teltétellel, i

V

hogy azt ne bontsák az ő nevét viselje.

meg es %

Aki nem csinálta, az hiszi csak, hogy ez a legkevesebb. Aki csinálta, tudja: ez a legnehezebb. Kimondani valakire az áment. Vége, nincs tovább. Vedd a sátorfádat, s menj. De hová? A fejesek — mondják az emberek, amikor látják, jönnek a fekete meg a szürke Volgák, Mi van? Kitüntetés vagy lebukás? A közhiedelem mindig felületes: csak végleteket ismer. Mennyi győzködés, vita, könyörgés és káromkodás előzi meg, mire kimondja az ember az áment. Van, aki úgy jön az emberhez, hogy: na, mit okvetetlen- kedtek? És percről percre megy ösz- sze az íróasztal előtti széken, a végén alig látszik ki a földből, úgy ballag kifelé. És van, aki már sóhajtozva, összetörve roskad le, a halántékát tapogatja, mint, aki azt mondja; teljesen kikészítettek, mi ez a meghurcolás, hát nem látjátok, hogy különben is teljesen kivagyok? Sokan színészkednek, higgye el, nekem. Mintha azzal a pár grimasz- szal, sóhajjal helyreüthetnék azt, amit heteken, hónapokon át rosszul csináltak.

Persze, persze, maga mindig ragaszkodik a konkrétumokhoz: jól van, mondok egy példát. Ismerte Bánik Gyulát? Igen? Nos, tudja akkor azt is, hogy mi történt vele. De az elején kezdem: két éve körülbelül, hogy a járási pártbizottság instruktora meg a vállalati párttitkár eljött hozzám. Amit elmondtak, megdöbbentett. Bánik? Hát lehet ez? Olyan embernek ismertem, akiért tűzbe teszem a kezem. És akkor basáskodik, nőügyek, fekete utak a kocsival? Mondtam a két elvtársnak: bizonyítékokat kérek. Addig én még csak nem is beszélek Bánikkal. Megsértődtek: azt hiszem, szíre-szóra ideszaladnak? Minek nézem őket? No, rövidebbre fogom. Persze, azért kimentem. Igaz

volt. Elkaptam nagyon Bánikot. Es- küdözött égre-földre: mondtam neki, ne verd a melled, hanem szedd össze magad. Ismertem hosszú évek óta, tudtam, ha akar valamit, megcsinálja, Bíztam benne. Bár ne tettem volna. Persze, most azt is mondhatja, hogy az egész az én hibám. Ha akkor nem bíztam volna... de hát itt nincs „ha”... Itt csak igen van, vagy nem. Bánik a nemre tett. Egy-két hónapig tartotta magát, azután minden ment a maga útján tovább. Fegyelmit indíttattam ellene. Közben kaptam egy-két telefont Mentőakciók. Miért kell ezt annyira mellre szívni? Azt hittem, ott üt meg a guta. Minek mellre szívni? Hát mi az... na, de hagyjuk. A fegyelmi vissza nem riasztotta, csak óvatosabbá tette. Most már csúnya stiklikbe bonyolódott. A többit már ismeri. Most a börtönben elmélkedhet, mi a jobb? Embernek maradni, vagy megjátszani a fenegyereket? A szocialista fenegyereket, aki azt hiszi, az államkassza fizeti a szeretőit, a kártyaveszteségét; aki hitbizománynak tekintheti a vezetői széket; aki... mit magyarázzam, találkozhatott már ilyennel.

Nos, hát ilyen ügyek. Bánik esetében maga mondta ki magára az áment; de amikor másnak kell kimondani! Másnak? Nekem! Igazság- osztónak lenni, amikor mindenki a maga igazságát véli az egyedül helytállónak! Arcúkor ezt is, meg azt is figyelembe kell venni, múltat, eredményeket, melléfogásokat, s mérlegelni. Eddig még nem nehéz! Ám, amikor az jön ehhez, hogy csöng a telefon, valaki találkozásra hív, értekezlet szünetében akaszko- dik rám. Csak levelet nem ír senki! írásban nem adnak ilyesmit! Még csak az kellene. A dokument az do- kument. Ki olyan ostoba, hogy a

maga jószántából az oroszlán torkába dugja a fejét. Márpedig manapság igencsak allergiásak mindenütt az újmódi betyárbecsületre, amikor italcimborák, haverok nyüzsögnek a bajbajutottért, mert attól tartanak, hogy esetleg magával rántja őket.

Figyeljen ide: szentnek kellene lenni ahhoz, hogy az ember nyugodtan aludjon, ne piszkálja a lelkiismerete. Éjszakánként sokszor felébredek, s azt kérdezgetem magamtól: tényleg mérlegeltél mindent? Minden körülményt figyelembe vettél? Gondoltál arra, hogj ez az ember évekig inaszakaataig dolgozott, tanult, eredményeket ért el, nem is keveset, felhozott egy lerobbant gyárat, vállalatot, milliókat hozott devizában az országnak, s most vége, menj, nem tartunk igényt rád, magadnak kerested.

Miért van, hogy sok ember elveszti a fejét, amikor — és éppen akkor! — jobban kezd menni? Amikor simán fut a gyára, nincs semmi baj, amikor kitüntetéseket kap, jutalmakat, külföldre küldjük üdülni, kocsit adunk a feneke alá, s akkor egyike másika elveszti a mértéket, s harácsolni, habzsolni kezd. Minden kellene neki, az is, ami nem jár, amiért nem dolgozott meg, ami már törvénytelen? Ha mindig csak ez lenne, belebolondulna az ember. Szerencsére, más is van. Olyan, akit ráállítunk a sínre, s fut a maga útján, kitérők nélkül, egyenesen. Van olyan igazgató, főmérnök a területemen, aki tíz-tizenöt éve csinálja, de annyi bajom nem volt vele, hogy egyszer is leteremtsem. A másik meg... hát, nem furcsa, hogy eny- nyi féle az ember? Sokféle még a kiforratlanság. Van, aki tehetséges, a kisújjában van az, ami másnak a fejébe sem fér bele, s mégis, két- három lépés után már a földön hempereg. A másik meg igyekszik, majd megszakad, a lelkét is kiteszi, de hát, áldja meg az ég, a jószándék olykor katasztrofális is lehet, ha semmi mással nem köt szövetséget. Vezető — olvasom az újságokban, maga is leírta bizonyára

sokszor, de hát hamis, félrevezető fogalom ez. Ahány poszt, annyi féle ember. Régóta biciklizik maga is a szakmájában, tudja hát, egy jó vezető csodákat tehet a legrosszabo helyen is, egy gyenge vagy akar- nok meg lezüllesztheti, tönkreteheti a legjobbat. Dehogy becsülöm le én a dolgozók szerepét! Persze, hogy szavuk van, s ha akarnak, leültethetnek nemcsak egy vezetőt, hanem egy gyárat is. A legjobb igazgatót is tönkretehetik a beosztottjai. És fordítva is igaz: a legjobb apparátust is céltalan tömeggé, semmit nem akaró masszává olvaszthatja egy rossz vezető.

Maga egy mondatomba kötött bele, most azért ül itt. Igen, azt mondtam azon* az értekezleten, hogy ez a legnehezebb: kimondani az áment. Ám nem azt állítottam ezzel, hogy inkább ne mondjuk ki. Sőt: sokszor előbb kellene kimondanunk, mint ahogy megtesszük. Csak arra céloztam, s ha jól figyelt, akkor megérthette, hogy a legtöbbször már véglegesen tönkrement ügyekre, menthetetlenekre ütjük rá a befejeztetett pecsétjét. Sokszor csak szenteket ismerünk meg ördögöket. Míg valaki valami világraszóló botrányt nem csinál, addig szent. Hiába, hogyha idejében belenyúlnánk, akkor a baj se lenne nagy, s az ember is megtartható lenne. Nem nyúlunk bele. Csak, amikor ördög lesz belőle. Akkor azután a seprű után kapkodunk: ki vele. Persze, mindez csak a magam vitatható, elég szubjektív véleménye. Valami igazság azért van benne, ezt szerénytelenség nélkül állíthatom. Tizennyolc éve foglalkozom személyzeti és káderügyekkel; elég magas szinten, van, hát némi áttekintésem. Persze, az egészet olyan könnyítő, baráti csevegésnek fogja fel, nehogy valami elveket fabrikáljon belőle. Helyes? Egy dolgot jegyezzen meg, mert ez a legfontosabb: akkor lenne a legjobb nekem, ha egyszer sem kellene kimondani az áment...

Mészáros Ottó

t