Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-04 / 131. szám
fIST micre» ir/firtoD 1966. JÜNIUS 4., SZOMBAT VARPALOTA / 1566. JÚNIUS 5. 1566. június 5-én támadták meg a törökök Palota várát, ostromuk azonban megtört a várvédő vitézek hősiességén. Erre az eseményre emlékeztek csütörtökön a várpalotai tanács ünnepi ülésén. Az esti órákban mutatták be a „Vármulatság” című táncjátékot, amely a 400 évvel ezelőtti események hangulatát idézte. A jubileumi ünnepségek vasárnap a II. országos bányász fúvószenekari fesztivállal érnek véget. Új eljárás színes fotokopizáláshoz Metcalfe ausztráliai mérnök szabadalmaztatta eljárását, amellyel színes fotókópiákat készít és első ízben biztosítja a legfinomabb árnyalatok hű tolmácsolását is. A sokszorosítandó színes képet átvilágítva „negatívként” használja. A negatívon áthatoló fénysugár fixálja a képet különleges -papírlapra, amelyet statikus elektromossággal töltöttek fel. Ezt követően a papírt olyan előhívó fürdőbe helyezik, amelyben parányi színező részecskék vannak. Shaib Ali bej „bachracs”-a Régészeti szenzációk Szentendrén, Domonyban és Aszódon I Hét évszázad I | magyar versei Ihárom kötetben I ^ Az idei könyvhét „csendes \ meglepetésként” látott napvilágot a Hét évszázad magyar ^ verseinek három kötete (Szép- ^ irodalmi—Kelikon). Nem előz- ^ te meg különösebb beharan- ^ gozás, megjelenését jobbára a § „szakmabéliek” és a versra- ^ jongók tartották számon. Pe- ^ dig az egyedülálló vállalkozás s nagysága és sikeré nemcsak § irodalmi üggyé, hanem egész 5 kulturális életünk fontos ese- ményévé avattá. S Négy neves irodalomtörté- ^ nészünk (Király István, Kla- ) niczay Tibor, Pándi Pál és § Szabolcsi Miklós) sok eszten- S dei munkája során alakult ki S a mostani, méltán a magyar 5 líra kincsesházának tartott ^ hatalmas gyűjtemény. Jelentős ^ mértékben eltér a legutóbbi § (1954-es) kiadástól, hiszen ^ szerkesztői — az új, marxista ^ kutatások alapján — egyrészt § kibővítették, másrészt átdol- ^ gozták és — érthetően — az S eltelt több mint tíz esztendő ^ alatt „befutott” költőink alko- ^ tásait is szerepeltetik — szé- § leskörű válogatásban. ^ A magyar líráról, a kezde- ^ teitől — az első kötet mintegy •? másfélszáz oldalas váloga- ^ tást ad népköltészetünkből, ^ majd ismeretlen himnuszköl- § tők, valamint Janus Panno- S nius verseit közük kitűnő S műfordítók tplmácsolásában — ?> napjainkig az eddigi legátfo- 5 góbb képet teremtik meg a ^ gyűjteményben, elkerülve az ^ antológiák egyik betegségét, a § sokféleség címén már-már S „természetté" váló színvonalig beli egyenetlenséget. ^ Mércéül a legjobbak, legér- ^ tékesebb alkotásai szolgáltak, s i? így kétségtelen, hogy a „kitől, ^ milyent és mennyit” kérdések- ?! re választ adó összeállítások- ^ nak, tehát a mennyiségi mu- ^ tatóknak is, meg a költemé- ^ nyékben sűrűsödő minőségi ^ erővonalaknak is jelentőségük S van. Bőkezűek csupán az | „élő költők” esetében voltak a S szerkesztők, de erre a kivétel- ? re főleg az alakuló-változó ^ életünk minél gazdagabb köl- ^ tői tükröztetése késztette őket. Ez helyes is, mert a má- § ról hírt adó költői vallomá- sok a bennünket leginkább érA Dunakanyarnak az a vadregényes szakasza, ahol ma Szentendre fekszik, a rómaiak, majd később a török hódoltság korszakában is igen fontos települési hely lehetett és — amint azt a föld mélyéből minduntalan előkerülő régészeti leletek bizonyítják — katonai jelentősége is volt. A város területén most nagyszabású csatornázási munkálatok folynak, sok helyen megbontják a girbe-görbe utcák burkolatát és a fürge csákányok igen gyakran felszínre hozzák a rég múlt századok épségben megmaradt emlékeit. A régészeti kutatásokat ezen a vidéken régebben dr. Soproni Sándor, a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum igazgatója irányította, amikor azonban megvált a múzeum vezetésétől, hogy elfoglalja új munkakörét a Nemzeti Múzeumban, a szentendrei lelőhelyek csaknem gazdátlanná váltak. Nemrégen új szakember került a szentendrei múzeumba, Rosner Gyula régész személyében, aki vállalta a további feltárások megszervezését. Munkájáról igen nagy lelkesedéssel beszél — mert mint mondotta — a terület archeológiái szempontból rendkívül gazdag és még nagyon sok szenzációt tartogat a kutatók számára. Megjelent a Jelenkor júniusi száma i Gazdag, változatos tartalommal, sok érdekes olvasmánnyal jelentkezik a pécsi irodalmi és művészeti folyóirat új száma. Különösen gazdag a szám elbeszélésanyaga; Bertha Bulcsu, Kende Sándor, Nagy-Tóth Lajos és Szabó Magda új művét olvashatjuk ezek sorában. Figyelemre méltó Szenczei László: Nem jut el mindenki Floridába című drámarészlete is. Űj verseivel többek között Csordás János, Kalász Márton, Kiss Dénes és Pécsi Gabriella jelentkezik. Az Élet és Kultúra rovatban két érdekes cikket olvashatunk a baranyai cigány- problémáról. Lemle Géza és Thiery Árpád írását Soltra Elemér gálykuti cigány-témájú rajzai illusztrálják. Az elméleti írások sorában különös érdeklődésre tarthat számot Szalay Károly cikke a humor korszerűségének problémáiról, Bajomi Lázár Endre szellemes összefoglalója az argot-ról, Taxner Ernő budapesti színházi levele és Hegedűs Gyuláné összeállítása, amely teljes áttekintést nyújt a Dunántúlon 1965-ben elhelyezett úgynevezett „két ezrelékes” képzőművészeti alkotásokról. Igen nagy jelentősége van annak a római korból származó megerősített tábornak, cast- rumnak, amelynek első nyomaira már több mint harminc évvel ezelőtt bukkantak a Szentendre belterületén folyó építkezések során, mivel azonban pénz nem volt a na- gyobbszabású ásatásokra, a területet védetté nyilvánították és a föltárt épületmaradványokat visszatemették. — Szentendre város tanácsának pénzügyi támogatásával az idén végre megkezdhetjük a castrum föltárását — mondotta Rosner Gyula. — Feltárjuk a tábor délkeleti tornyát és a védőművet, a föltárt épületmaradványokat megfelelően konzerváljuk és kialakítjuk a nevezetes helyre tervezett romkertet is. A város egész területén megszervezik a nagyobb szabású és tervszerű kutatómunkát, amire a folyamatban levő csatornaépítések is jó alkalmat adnak. A város sok olyan pontján ásnak kutatóárkokat, ahol föltételezhető, hogy a felső rétegek alatt régészeti emlékek rejtőznek. Különösen gazdag lelőhelynek ígérkezik a part menti szakasz, ahonnan már eddig is igen sok értékes lelet került elő, a korai bronzkortól kezdve egészen a XVII— XVIII. századig eltelt korszakok emlékeként. Egy XV. századbeli rétegből került elő teljesen ép állapotban a többi között egy olyan pereces kulacs amelynek még hasonmásával sem találkozott eddig a régészet. Valószínű, hogy Mátyás király korából való. A csatornázási munkák során, ahogyan a domb felé haladnak, egyre inkább csak a török hódoltság korából származó emlékek kerülnek napfényre, egészen fent, a Rákóczi utca táján, már ilyenek se. Ebből arra lehet következtetni, hogy a település hosszú századokkal ezelőtt a part mentén kezdődött és onnan terjedt fölfelé. Az eddig deklő mához kötik figyelmünket. De aki néhány órára el akarja hagyni a jelent és belefeledkezni az elmúlt korok életébe, előveszi az elő köteteket. Onnan indulva és a jelen felé közelítve érdekes kérdésekre kapunk válaszokat. Miként alakultak az évszázadok folyamán költészie- tünk „lírai mozdulatai”, milyen gondolati, érzelmi töltések feszítették? Miként tágult a világ, a horizont egyre jobban a magyar líra körül? Nagy művészi erővel tör fel az egyes korok magyar valósága, olykor a nyomasztó tragikum átélése, míg végül uralkodóvá válik a gondolat: az igazi magyar sors része az egész haladó emberiség sorsának. Teljes szépségükben bontakoznak ki előttünk hét évszázad nagy, lírai értékei, gazdagítva élményeinket és emberiségünket. Ki-ki megtalálja benne a maga kedvencét. És azzal, hogy a magyar költészet minden számottevő irányzatát, eszmei és esztétikai vívmányát felvonultatja, nagy segítséget ad a kultúra munkásainak, pedagógusoknak. Szinte nélkülözhetetlen kézikönyve lehet az országszerte elszaporodó irodalmi színpadoknak (az eltelt három évben 583 ilyen színpad alakult, 9700 taggal), amelyek már eddig is bizonyították, hogy a költői értékek fáradhatatlan gondozói. „Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret -— írta József Attila. A verseskötetek népszerűsége sokszor tanúságát adta, hogy az olvasóközönség szereti nemzeti líránkat. A több mint háromezer oldalas „Hét évszázad magyar versei" című reprezentatív antológia bizonyára új rétegeket hódít meg a költészet számára. — á — o — SOLYOM JÓZSEF: JUTKA ELTŰNT A z osztályvezető idegesen kopogott ceruzájával ' az íróasztalon. Már harmadszor ismételte a mondatot: — Indokolásuk szerint sem megengedhető, hogy ... mondom, hogy indokolásuk szerint... Tettetett nyugalommal, de sértődött, metsző hangon kérdezte végülis: — Ilonka, talán unalmasnak találja, amit diktálok? Ilonka kibámult az ablakon. Arcáról leolvasható volt, hogy gondolatai egészen másutt időznek, s főnöke hangjára olyan hirtelen fordult meg a székén, hogy öléből a földre esett gyorsírófüzete. — Bocsásson meg, nem értettem pontosan... Mit is tetszett kérdezni? — Azt, hogy talán unalmas ... — Igen, értem, máris írom — szólt készségesen és felkapta a földről a füzetet, szolgálatkészen mondotta —. Talán unalmas ... — Hiszen nem is érti, amit diktálok?! — Ne haragudjon, de nem tudom, hogy mi van velem ... — Talán beteg? — Nem, semmi bajom sincs ... Igazán semmi bajom. — Kérem, küldje be Máriát. A következő percben már egy másik gyors- írónő ült az osztályvezető íróasztala előtt, s végre befejezhette a levelet: — Indokolásuk szerint sem... A diktálás végén az osztályvezető megjegyezte: — Nagyon furcsán viselkedik mostanában a kolléganője. A gyorsírónő csodálkozva nézett rá: — Nem tetszik tudni, hogy mi történt? Eltűnt a kislánya. I lonka harmincnyolc éves, elvált asszony. Középtermetű, de mégis alacsonynak tűnik, mert a molett, gömbölyű vonalak jellemzőek alakjára. Amikor azonban jó napja van, még sok férfi utánafordul az utcán. Az a típus, aki különösen a fiatalembereknek tetszik. Még a mozdulatai is puhák, gömbölyűek, igazán nőiesek. Férjhez mehetett volna már másodszor is, hiszen nem egy kollégája megkérte a kezét a hivatalban, de következetesen kosarat adott az udvarlóinak. — Jutka tizennégy éves. Már nem gyerek, akit mesékkel lehetne áltatni. Nem lephetem meg egy új apukával — mondta ilyenkor. Számára ez nem csupán ügyes kibúvó volt, őszintén így érzett, gondolkodott. Egyáltalán nem tett le arról, hogy egyszer majd egy rendes, hozzá illő emberhez kösse a sorsát, de csak majd akkor, ha már a gyerek a saját lábára állt. Bízott, hogy még nem lesz túlságosan öreg, amikor erre sor kerülhet. A válásáról sok pletyka keringett a hivatalban, a legtöbben csak találgatták, hogy mi volt az igazi ok. A legtöbben a férjet hibáztatták, aki közismerten szoknyabolond. Mások úgy vélték, hogy Ilonka túláradó szeretete vitte zsákutcába házasságukat. A férjet agyonnyomta ez a szeretet. Ballépéseinél állandó lelkiisme- retfurdalást okozott és ezt nem tudta tartósan elviselni. Ilonka természetének valóban alkotó eleme volt a szeretet és a ragaszkodás, s miután elvált, ezt senkivel nem oszthatta meg, minden érzését a lányára pazarolta. Jutkát irigyelték is ezért barátnői: — Szívesen örökbe fogadnám a' mamádat. — Bár az enyém lenne ilyen jópajtás! — mondták nem egyszer, amikor látták, hogy anya és a leánya fesztelenül, bizalmas barátnőkként beszélik meg egymással a gondjaikat, s közben cinkosan összenevetnek. Nem utolsósorban azért irigykedtek Jutkára, mert az egész iskolában ő járt a legcsinosabban. Közös varrónőjük volt az anyjával. Ilonka barátnői többször is szóvátették, hogy bután szereti a gyerekét. — Azt értitek ezalatt, hogy túlzottan? — kérdezte ilyenkor Ilonka. — Pontosan. — Tévedtek. Elfelejtitek, hogy nekem két szülőt kell pótolnom. Az apa szeretetét is. Sajnos, nem hiszem, hogy ez mindig sikerül. I lonka három nap alatt tíz évet öregedett. Valósággal összeroppant, amikor megtudta, hogy eltűnt a lánya. Alvajáróként szé- delgett a hivatalban is. Először mint egy ámokfutó, száguldott kórházról kórházra, a rendőrségre, mentőkhöz. Mindössze annyit sikerült megtudnia, hogy leánya nem lett baleset áldozata. Délben az iskolában látták utoljára Jutkát, attól a perctől kezdve azonban, hogy kilépett a kapup, nyoma veszett. A kolléganői biztatták, bátorították Ilonkát, de jóformán nem is hallotta, ha szóltak hozzá. Éjszaka eszébe jutott, hogy a keresésben segíthetne a volt férje is. Félretett minden szégyenérzetet, s elindult hozzá. Becsöngetett és a férje pizsamában nyitott ajtót. Az asz- szony szóhoz sem engedte jutni: — A gyerekünkről van szó! Azonnal gyere, segíts megtalálni. Ha nem lesz meg, én a Dunának megyek... — Ne haragudj, de most nem mehetek... Ez teljesen lehetetlen — hebegte zavartan a férfi. — Nem vagy egyedül? — Hát igen... Szóval beláthatod, hogy most... — Bocsáss meg, hogy zavartalak — mondta Ilonka és sarkonfordult. A férfi még utánakiabált a lépcsőházban: — Kár agggódnod! A rendőrség biztosan... * harmadik napon dél felé járt az idő, A amikor az irodában megszólalt a telefon — Ilonkát kereste a rendőrség. A következő percben már szétfutott a hír a szomszédos szobákban is: megkerült a kislány. Ilonka taxival száguldott a rendőrségre, hogy karjába kapja gyermekét. Késő délután érkezett vissza a hivatalba. Arcán már nyoma sem volt a háromnapos szorongásnak, elkeseredésnek, egyik pillanatról a másikra visszafiatalodott és mosolyogva fogadta társnői jókívánságait. Körülfogták és egymás szavába vágva faggatták: — Hol volt a gyerek? — Mit csinált három napig? — Mit mond, miért szökött meg? — Hol találták meg? — záporoztak felé a kérdések. — Mindent elmesélek sorjában, csak hagyjatok véire szóhoz jutni — válaszolta nevetve. — Képzeljétek, platinaszőke lett a kis bestia! Alig ismertem rá. Ági is gondban volt, amikor meglátta. Ági a legjobb barátnőm, ő találta meg Jutkát. Szabadságon van és a Puskin-moziba mentek a férjével délelőtt. A mozi előtt egyszer csak megpillantotta Jutkát egy fiú karján. Mondta is a férjének: — Nézd csak, nem Ilonka lánya ez? — Ugyan, Ilonka lánya gyerek még, ez pedig egy kiforrott csinos nő — válaszolta az a mamlasz. — Az eszed tokja! Azért látod nőnek, mert most platinaszőke — intette le Ági, aki rájött a turpisságra. Oda is ment Jutkához és megszólította: — Milyen csinos vagy Jutka! — össze tetszik téveszteni valakivel, én nem Jutka, hanem Yvette vagyok! — hazudott szemrebbenés nélkül a kis fruska. — Ugyan, ne butáskodj! Azonnal megismertelek, hiszen tavaly együtt nyaraltunk. Miért nem akarsz megismerni engem, talán haragszol rám? — Tévedni tetszik, mondom, hogy Yvette vagyok — hazudott tovább, de már nem volt ideje odébb állni, mert Ági férje közben rendőrt hozott. A rendőr láttán gyorsan elpárolgott az a csibész, akinek addig a karján andalgott. Mária közbeszólt: — Remélem, jól elverted a lányodat? — Hogy megint elszökjön?! örülök, hogy végre visszakaptam. Sírtam előtte egy sort, és ez, hidd el, többet ért, mint a verés. Láttad volna csak, hogy mennyire szégyellte magát — magyarázta Ilonka, de a kolléganője mérgesen legyintett: — Ne haragudj, de azt kell mondanom, hogy nem vagy észnél. Téged kellene elfene- kelni, de úgy, hogy megemlegesd még nagymama korodban is. Kiváncsi vagyok, hogy mit szól majd mindehhez Zoli? — Nincs szükségem nevelési tanácsokra. Zolinak pedig megmondhatod, hogy felőlem akár meg is pukkadhat! — felelte magabiztosan Ilonka. Z oli a férje volt, Mária urának a kollégája. Gyakran találkoztak, közös társaságba jártak. A válás óta rendszeresen Mária számolt be Zolinak Jutka iskolai eredményeiről, szépüléséről és csínytevéseiről. Mint megígérte, még aznap este elmondta a kislány megkerülésének históriáját is és hozzátette: — össze is vesztem a volt nejeddel. Most babusgatja a lányát, ahelyett, hogy jól elverné. — Hát ez az! — válaszolt felháborodva Zoli. — Felelőtlen bolond! Azt hiszi, hogy az élet ciróka-miróka babajáték Tegnap felhívott telefonon és zokogott, hogy ő menten a Dunának megy, ha nem kerítem elő Jutkát. Fogadni mernék, hogy ma már vett egy új lemezt , és most otthon lettkiszezni tanul a lányával. Nem kerteltem, nyíltan, egyenesen megmondtam a válóperi tárgyaláson is: lehetetlen egy ilyen nővel együtt élni. Nézni sem tudom, hogyan neveli félre a gyereket! összegyűlt anyagban van egy i igen szép tetraéder alakú ötven akcsos török súly is. Az OTP szentendrei lakótelepén a földmunkák során a többi között két törökkori edényt találtak, egy bronzból készült bográcsot, amelynek török neve „bachracs” és egy kis tálat, oldalán török szöveggel, amelyből az állapítható meg, hogy az edény „Shaib Ali bejé” volt. A bej szandzsák bég lehetett, amint azt az edényen látható két lófarkas zászló mutatja. De nemcsak Szentendre területén kezdődnek vagy már folynak az idén régészeti föltárások, hanem a megye több más pontján is. így például az aszódi paprikaföldeken Kalicz Nándor, a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportjának tagja vallatja a föld mélyét annak a korai neolit-kori lakótelepnek az emlékanyagáért, amely korábban már adott néhány különösen értékes festett kerámiát az aszódi múzeumnak. Domonyban egy középső bronzkori urnatemető már kincslelethez is juttatta az archeológusokat. Két kis színarany spirált találtak, amelyek valószínűleg egy női nyakék részei lehettek. Ugyanitt találtak egy nagyon szépen bordázott, kigyófejes, dúsan aranyozott bronz karperecét és több bronzékszert. A kincsre egy meszes gödör ásása közben bukkantak a munkások, akik értékes leletüket azonnal beszolgáltatták. Régészeti szenzációval szolgált legutóbb Verseg is. Itt lovas sírt tártak föl. Ez a lelet olyan jelentősnek látszik, hogy a helye körül nagyszabású föltárási munkálatok kezdődnek. m. 1. — Az „Egy magyar nabob” című Jókai-regény film- változatának külső felvételeit Vácott és Sződligeten készítették.
