Pest Megyei Hirlap, 1966. június (10. évfolyam, 128-153. szám)

1966-06-16 / 141. szám

1966. JÜNTUS 16., CSÜTÖRTÖK ""'ihKn'iav Takarékoskodunk, takarékoskodunk... VALAMI NINCS RENDBEN ezzel a kocsival. Nem értek sokat az autóhoz, belőlem hiányzik is az effajta érdeklő­dés, tudom, hogy van volán, meg néhány ilyen általános tíoiigot, aztán ásítok, ha autó­sok közé kerülök; de ezzel az autóval valami baj van. Megy ez a kocsi, megy ... Mégis mi ez a rángás rajta? Időnként, mintha görcsöt kapna, meg- megrándul; már harmadjára figyelek oda ... S ha még én is észre veszem ... — Miért rángatózik ez az autó? — kérdezem végül a gépkocsivezetőt, aki szenvtelen ■nyugalommal vezet, s a nyug­talanságnak egy szikrája sem látszik az arcán. Pedig a so­főrök általában, különösen az ilyen gyakorlott hivatásosak, nem szeretik a rendellenessé­geket. — Mi van ezzel? EGY DARABIG nem kapok választ, mintha gondolkodnék a vezető, hogy szóljon-e, vagy sem. Aztán mégis megszólal. — Nem. kap elég benzin t a motor. Nem nézett felém, így mondta. — Nem kap elég benzint! Es miért nem kap? — Mert elzártam a csapot, Jobban mondva állítottam raj­ta — magyarázta a kocsiveze­tő, s kinézett felém jelentőség- teljesen, — Az én zsebemre ne zabálja a benzint. Nem igaz? Egy szót sem értek. — Hogy-hogy a maga zsebé­re? — Úgyhogy többet fogyaszt a megengedettnél. Ez egy oiyan kocsi, amelyik többet fo­gyaszt. Van ilyen. A múlt hó­napban is túlléptük a keretet, b levontak tőlem 80 forintot. No, mondtam, ilyen többet nem lesz, ez volt az utolső. Nem lopom én a pénzt. Állí­tottam rajta. — Azért rángat? — kérdez­tem naivan. — Azért. — És ez nem árt a motor­nak? Hiszen ha így rángat, az nem lehet normális dolog. — MONDJA — nézett rám a kocsivezető — mit érdekel az engem, hogy árt, vagy nem árt. Különben is, ha túlfo­gyasztás van, azt levonják, de ha kikészül a motor, hát iste­nem ... kikészült; azért a ku­tya se szól. Ráülök a másikra. Nekem mindegy. Csak nem fi­zetek. — S azon nem lehet segíte­ni, hogy ne legyen túlfogyasz­tás? — Én már meguntam. Vi­szem a kocsit a műhelybe, magyarázom, hogy csináljanak vele valamit. Nincs mese. El­sején meg jönnek a levonással. Ebből elég volt. Játszom tovább a naív cso- dál'kozőt: — Dehát így meg kikészül a kocsi és egy ilyen Volga 120 ezer forint... — Egye meg a fene — fe­jezte be a beszélgetést a ko­csivezető. A Volga meg köhö­gött egyet ismét, mint egy ha­lálos beteg, aki megérezte a végét. NEM IS BESZÉLGETTÜNK többet ezen az úton, annyira lefoglalt a számtani feladvány. Mert, ha a kocsivezető afféle lelkiismeretes, erre ugye ráfi­zet havi 80—100 forintot. Ez neki nagy pénz. Ám lelemé­nyes ember, nem ejtették a fe­jére; ő nem fizet rá. Annál in­kább az állam, vagy mondjam úgy; a népgazdaság. Egy Vol­ga értéke 120 ezer forint. Egy kis összeadás kell, s egy kis kivonás. Ha a kocsivezető fi­zeti a túlfogyasztást, nem a népgazdaság zsebére megy az biztos, s nyerünk is néhány száz forintot. De nem fizeti, így a veszteség 120 ezer forint. Takarékosság óh ... Dékiss János Ahol a folyók találkoznak Egymillió vásárló... A berlini karl-marx-stadti Versandhaus (megrendelésekre csomagokat összeállító és ha­zaküldő nagyáruház) 1961-ben történt megnyitása óta ezek­ben a najxkban állítja össze ölmilliomodik csomagját. A vevőnek csak a megrendelt árukért kell fizetnie, a cso­magolási és szállítási költsége­ket (bizonyos vásárlási össze­gen felül) az áruház fizeti. Az áruház pontos listát ve­zet vevőiről, s erre a listára most került fel az egymülio- modik név. I. Amikor az ember először járja a Csepel-sziget alján — a szigeten lakók szerint a vi­lág végén — fekvő Makád ut­cáit, az az érzése, mintha vagy húsz évvel hátraszökött volna az időben. Akkor ro­gyadoztak így mindenfelé a vályogból emelt, fehérre me­szelt házak, akkor ült a falak tetején mindenütt nádfedél, akkor voltak ilyen görbék, egyenetlenek az utcák, s ácsolták deszkából, vesszőből a kerítést, akkor feihőzött ilyen magasra egy-egy szekér, autó után a por, altkor ter­peszkedtek a faluvégeken ilyen hatalmas, sáros liba- úsztatók. Kultúrház nincs Makádon, szerepét egy régi parasztház tölti be, a mozit is oda tették. Az iskola vagy öt épületben szétszórva. Csak a szorgalma­san, állandóan szaporított keskeny,, betonjárdák utalnak a jelenre. A környékre még a feuda­lizmus rajzolta a vasúti vona­lat: sok falut kerültek el a sínpályák, hogy inkább a nagybirtokokat érintsék. Ma­kádról a felszabadulás előtt még köves út sem vezetett a központibb településekre — s terményeit ma is drágítja a szállítás költsége. Ilyen elzárt faluban, ahol a tér hosszát megnöveli a rossz közlekedés — mintha össze­zsugorodnának az időbeli tá­volságok. Háziasszonyom — nyolcvannégy éves, nyugdíjas, gyémántdiplomás tanítónő — még a magyar gazdasszonyok iskoláját járta Pesten; igaz­gatónője az aradi vértanú Damjanich özvegye volt. Az első, a második világháború, a Tanácsköztársaság meg úgy merül fel az öregebbek be­szélgetésében — és sok öreg­ember él Makádon — mint­ha a tegnapra, a tegnapelőtt- re emlékeznének. Hát ilyen, ilyen múltban él Q, elmaradott település ez a község — első pillantásra, első ismerkedésre. Az elmaradottság egyrészt lázadást szült. (Kom­munista falunak ismerték meg a Tanácsköztársaság alatt, annak tartották a Hor- thy-rendszerben is.) Másrészt újabb elmaradottságot: lakói egymás között házasodtak — föld a földdel. Az újonnan be­települtek képtelenek kiis­mrSSrrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS,'SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS, Képek a papírkosárból A szerkesztőség fo- togyűjteménye való­ságos történelem. Mennyi eseményt, kisebb-nagyobb epi­zódot, síró és neve­tő embereket, méltó­ságteljes komolysá­got, nemegyszer tö­mény unalmat, vagy bizarr érdekességet idéznek ezek a hang­talanul is beszédes kópiák. Ezeket néze­getve annyi minden megfordul az ember fejében. Az alábbi képeket már a papír­kosárból vettem visz- sza — az idő múlásá­val majdnem mind­egyik odakerül —, mert közben eszembe jutott valami. Azon gondolkod­tam el, hogy milyen keservesen nehéz győzni némelykor az Talán eközben nem is gondolnak arra, hogy amit csinálnak, az valóban megér­demli az elismerést, de azért ahogyan csi­nálják, annál kevésbé. Műszakilag élvona­lat képviselő termékeik alkatrészeit ezzel az embert nyúzó, ezeréves módszerrel to­vábbítják egyik műhelyből a másikba. Biz­tos lehet benne bárki, hogy ma már ez a lehető legdrágább megoldás. Nem szólva arról, hogy — embertelen is merni magukat a Makádot átszövő sógorsági-komasági hálózatban. (Pedig a terme­lőszövetkezet is rákényszerült, hogy bogozza. A földeket ugyanis évtizedeken keresztül idegenek nevén hagyták, hogy egy-egy gazda kevesebbet adózzon; de az emberek a tsz-esítés után a valódi tulaj­donviszonyoknak megfelelően Igényelték a földjáradékot.) A rangot azért sok családban tartották, ha más nevén is volt a föld; kirívó, szélsősé­ges példaként említették, hogy a háború előtt egy fiú belebutult abba, hogy az any­ja „tyúkborítóban” tartotta az udvarukon, nehogy az elszök­jön a szegényebb gyerekekkel játszani... Kirívó, de kifeje­ző példa ez is: volt olyan, föld miatt egybeházasodott család, ahol a férj az istálló­ban lakott, és nem ette meg a felesége főztjét — félt, hogy megmérgezi. Van egy Csepel-szigeti mondás — és azok a maká- diak, akik a jövőben újat, szebbet akarnak, nem sértőd­nek meg, ha hallják —, hogy az isten, miután megrajzolta a környékbeli falvakat, leej­tett véletlenül egy pacát: ez Makád. öt évvel a felszabadulás után a szegényebbek megala­kították a Kossuth Termelő­szövetkezetet. 1953-ban hatan maradtak. — 1958-ban aztán kénytele­nek voltunk felszámolni. Olyan volt az, mint a világhá­borús visszavonulás. Minde­nünket eladtuk a szomszédos szövetkezeteknek: a húszezer forintért vett kocsit hatezerért, a tízezer forintot érő fűrészgé­pünket ötezeréri Mi, tagok adóssággal mentünk szét, s léptünk be más szövetkezetek­be: az én nevemen például 120 ezer forint voll Két évig ott dolgoztam, aztán kiléptem: törölték az adósságomat — mondta nekem az egykori Kossuth Tsz egyik alapító tag­ja, Hunkár István, aki egyút­tal alapító tagja a helyi párt- szervezetnek, és a jelenlegi Új Élet Termelőszövetkezetnek is. Szóval kudarccal zárt Ma­kádon az első tsz — és ku­darcokon bukdácsolt tovább esztendőkön át a második is. Évekig 12—13 forintos mun­kaegységet fizetett. Elnyerte a járás leggyengébb termelőszö­vetkezete címet. Az 19ő4-es évben például kereken egy­millió forintos mérleghiánnyal S zárt. ^ Az emberek tehát inkább a § régihez ragaszkodtak. A régi, | a hagyomány pedig Makádon: s a libanevelés J; és a szőlőtermelés. s § A makádi legelő, azt tartják, $ különleges tulajdonsággal ren- | delkezik, májhizlaló. Szőlőt § meg szerzett eleget az egykor 5 terpeszkedő Makád a falu ha- ^ tárán túl is, a Duna másik ^ partján, már a szomszéd me- ' gyében, Kulcs községben. A : családi művelésben vállalt ^ szőlő a tsz-esítés után is lekö- ^ tötte egy-egy família fő ere- ^ iét. Általában, a makádiak a ^ háztájihoz fűzték elsősorban ^ reményeiket, s terveiket sem 6 kötötték sokáig a tsz-hez. § (Egyesek szerint a szövetke- § zeti majort is azért helyezték ^ olyan messze a falutól, hogy ^ — mit lehet tudni? — ne za- § varja meg az egykori parcel- § Iák rendjét a földeken.) ^ Fogaton járjuk a főmező- ^ gazdásszal a határt. Sokan ál- ^ lítják le a kocsit útközben — ^ de egyik kérelmező sem a kö- ^ zös ügyet reklamálja. A csalá- ä di szőlőkben meg éppen olyan í emberrel is találkozunk, aki $ vagy 10 napja betegállomány- ^ ban van. ^ De a határ megcáfolja azt a ^ hiedelmet, mintha a tagságot ^ napjainkban is csupán a ház- ^ táji érdekelné. ^ Magas sikértartalmú bánkú- $ ti, és sűrű, erős szálú szovjet ^ „bezosztája” búzát vetettek. ^ A rozs (szépséghibája: isme- § rétién emberek néhol kisarlóz- ^ tak belőle), a csányiak fel- ^ ügyeletére bízott dinnyés, az ^ Öntözőfejek sugarától perme- ^ tezett zöldséges, az új telepí- ^ tésű mák — mind ritka jó ter- ^ mést ígér: röviden, soha Milyen szépen megmű^ Még a nem szakember is láthatja, hogy ezek a pompás készülékek korszerű, mo­dern gyártmányok. Gyártóik nem is titkol­ják: lépést tartanak a világszínvonallal. Erről a nemzetközi piacon nemcsak sza­vakban, hanem kemény, devizát érő papí­ron is megkapják az erkölcsi bizonyít­ványt. Mindkettőre joggal nagyon büszkék újnak, a fejlettebb­nek a maradiság fe­lett. Életünkben, munkánkban sokszor rendíthetetlen nyu­galommal, békés egy­más mellet élést en­gedélyezünk a tűz­nek és a víznek: az elavultnak és a hala­dónak. Szemünk elé árnyékot von a meg­szokás, a kényelem­féltés, s talán néha a közöny és az igény­telenség is. Az itt látható képek ugyan nem adnak választ az okokra, ám job­ban szemügyre véve veit, gazdag nem volt Makád határa! — Ezt a lovat meg kell csu­takolni! S utána még járatni a napon, hogy megszáradjon. Megfázik így — szól a főállat­tenyésztő a majorban a lovak egyik felelősének. De az csak áll, szabadkozik, semmi más nem történik ez ügyben. De ettől a jelenettől elte­kintve, a tsz-major ragyogó hatást kelt. Szellős, kimeszelt, tisztán almozott birkahodá- lyok, istállók, sertésólak hosz- szú sora: gondozottak az álla­tok is. Arrébb háromszázférő­helyes sertésó] épül. Szom­szédságába, a már meglevő górék mellé 1967-re húszvago- nos takarmánytárolót tervez­nek. Tervek, tervek, tervek,.. Reális tervek épülnek és va­lósulnak meg a makádi adott­ságok óriási lehetőségein. „Mi­kor első nap a faluba jöttem, sürgősen vissza akartam utaz­ni. De megláttam fekete föld­jét, és maradtam” — mondja a főmezőgazdász. S ez a feke­te föld két folyó, a két Duna- ág találkozásánál fekszik — egyedülálló öntözési lehetősé­gek! Adott a lehetőség egy ha­lastóra is. S a májat hizlaló mintalegelőn dollár teremne az országnak, ha nagyüzem­ben tartanák a libákat. Mire a tsz irodájába érkez­tem — épülőfélben ez is: ré­gebben egy telefon nélküli, málladozó helyiségben volt — a mában éreztem újra magam. Padányi Anna (Folytatjuk) Véget ért a művelődési osztályvezetői országos értekezlete A Művelődésügyi Miniszté­riumban szerdán véget ért # megyei, fővárosi, városi taná­csok oktatási és művelődés- ügyi osztályvezetőinek, elnök- helyetteseinek országos érte­kezlete. A háromnapos tanács­kozás utolsó napirendi pont­jaként Molnár János minisz­terhelyettes tartott tájékozta­tót a közművelődés időszerű kérdéseiről. Nemzetközi műanyagkiáliítás Szerdán, a Budapesti Nem­zetközi Vásár Petőfi-csarnoká- ban György Gyula kohó- és gépipari miniszterhelyette! megnyitotta a nemzetközi mű­anyagkiállítást. Hetvenöt haza) intézmény és 12 országból 24 cég mintegy 40 000 műanyag­cikket és műanyagfeldolgozÉ berendezést mutat be. Vala­mennyit a gépiparban lehet hasznosítani. A kiállítást jú­nius 25-ig naponta — vasár­nap is — 10 és 18 óra között tartják nyitva. Megnyílt a Duna-bizottság ülésszaka Budapesten szerdán meg­nyílt a Duna-bizottság 24. ülés­szaka. A tanácskozáson részt vesznek a tagállamok: Auszt­ria, Bulgária, Csehszlovákia, Jugoszlávia, Magyarország, Ro­mánia és a Szovjetunió. Hötzendorfi Konrád, az Osztrák—Magyar Monarchia- vezérkari főnöke mellett az első világháború idején el­szaporodtak a ..pótvezérkari főnökök”, akiket a köznyelv rövidesen elkeresztelt Kávé­házi Konrádoknak, s akik na­ponta órákig tartó vitákban jósolgattak a hadihelyzetről, fontos, csak általuk tudott értesüléseket cseréltek ki, s mindig mindent jobban tud­tak, Nem vitás, hogy ha rájuk hallgat a monarchia vezér­kara, akkor egészen máskép­pen végződött volna az első világháború. A Kávéházi Konrádok ma is élő, késői unokái nem a hadihelyzetet, hanem például a gazdasági helyzetet vitatják meg. „Csalhatatlan” értesü­léseik nem a küszöbön álló flotta hadműveletekről szól­nak, hanem például némely ismert író magánéletével, s •társadalmi állásfoglalásával kapcsolatosak. Nem a mo­narchia vezérkarának intézke­déseit bírálják, hanem a poli­tikai helyzettel elégedetle­nek, amellyel tulajdonkép­pen csak egyetlen bajuk van: nem úgy történnek a dolgok, ahogyan ők szeret­nék. A fecsegő az az ember­típus, aki tulajdonképpen nem tudja, hogy mit akar, csak azt, hogy mindig — mást. Nem rokonszenves embertí­pus, bár ellenszenvességét sok­szor udvarias modorával, si­mulékonyságával ügyesen leplezi. Nála mindig igaza van mindenkinek, akivel ép- 'pen szemtől szemben ül, fel­téve persze, hogy az illető is 'igazat ad neki. A fecsegő szá­mára a legnagyobb sértés, ha a szemébe mondják: légből ka­pott értesüléseket terjeszt, vé­leménye pedig megalapozat­lan hírekre, hiú egyéni re­ményekre és régen idejét múlt gondolkodásmódra épí­tett naivitás. Két évtizeddel ezelőtt a fe­csegő azzal kezdte, hogy „be­bizonyította”: itt nem lesz év­tizedekig villany, villamos, élelmiszer — egyszóval; élet. Ilárom-négy esztendő múltán azt bizonygatta, hogy „ame­rikai kölcsönre van szükség, akkor dolgozni sem keli, még­is tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz Magyarország”. Később „biztos értesülései” voltak, hogy „áz ENSZ-csapatok már a határon állnak”, majd bizo­nyos „titkos egyezményekről” fecsegett. Mostanában gazda­sági kérdésekben szakértő. Kevesli ..az elért eredményes Uct, mert az a véleménye, hogy azoknak nagyobbaknak, a gondoknak pedig kisebbek­nek kellene lenni. Hogy hol hibáztunk? Szerinte ott, hogy kezdettől fogva nem hallgat­tunk rá. Ü az, aki elvileg el­ismeri társadalmi rendsze­rünk fölényét, de a gyakorlat ugyebár, legalábbis szerinte, egészen más. A rejtély „meg­oldását” játszi könnyedséggel megtalálja. Hangulatától füg­gően bizonyos embereket hi­báztat, akiknek a munkakörét ő természetesen „jobban be tudná tölteni”, „nem azért mondja”, de egyébként „úgy sem vállalna semmit”, ő „tö­kéletesen elégedett jelenlegi helyzetével”; nem a saját egyéni sorsa, hanem ,a haza ügye fáj” — nem azért mond­ja. A fecsegő, aki visszaél az­zal a szabadsággal és a de­mokráciával, amely nemzeti történelmünk folyamán két­ségtelenül mostanában a leg­nagyobb — kevesli a demok­ráciát. A demokratizálódást úgy képzeli, hogy ő beszélhet, mások hallgathatják, sőt, egyet Is érthetnek vele. Nem híve az adminisztratív eszkö­zöknek, de gyakran kevesli az adminisztratív intézkedéseket, amikor valaki alaposan meg­mondja neki a véleményét. Fő követelése, hogy becsüljék meg a tudást és szakértelmek Persze szerinte ő a legoko­sabb, s ő rendelkezik a leg­nagyobb szakértelemmel. A fecsegők számára az a legkellemetlenebb, ha leleple­zik őkek Véleményük akkor a lcghatástalanabb, ha a he­lyes, valós véleményt szege­zik szembe velük. Ezt kell tennünk, ez a legjobb fegyver az igazi, ügyeinkért valóban felelősséget érző, eredmé­nyeinket és gondjainkat sú­lyának megfelelően mérlegelő közvélemény kialakítására. A fecsegő, aki pezsgő politikai vitákat követel, nem szereti az ilyen valódi vitákat, ahol tudniillik mindenki meg­mondhatja a véleményét, s végül is a megalapozott véle­mény győz. Dehát — a Kávé­házi Konrádoknak fél évszá­zada soha nem volt igazuk. S tulajdonképpen jól is esik nekik „mártíromságuk”. Ezt az egyet ne tagadjuk meg tőlük. P. I. a lencse által szol­gáltatott dokumentu­mot, ki tagadhatja, hogy: anakronizmus a látvány. A képek egyik ha­zai üzemünkből va­lók, méghozzá kor­szerűnek mondható üzemből. Hogy me­lyikből? Ez most tu­lajdonképpen nem is fontos. Nem kerülne nagy fáradságba bár­mely ipari vagy me­zőgazdasági üzemben felfedezni a réginek és az újnak ezt a nyugtalanítóan békés együttlétét. Gyertyános Zoltán „Csalhalai lan“ csalók

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom