Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-26 / 123. szám

na T ncf.rí.f kICírirtD 1966. MÁJUS 26., CSÜTÖRTÖK Katasztrófa Hangulatos eszp­resszó. Szerelmes- pároltnak terve­zett, valódi, ked­ves búvóhely. Benne diszkrét félhomály, pirinyó asztalok, halk fel­szolgálók. A párok elkülö­nülve simulnak össze a maguk li­liputi világában, és fütyülnek min­denre, ami saját mikrokozmoszu­kon kívül törté­nik. Arról a resz­ketős nénikéről sem vesznek tu­domást, aki této­vázva elbotorkál mellettük, tömén­telen dioptriás szemüvege mögül nagy nehezen ki­kémlel egy gaz­dátlan asztalkát, odatipeg és sóhaj­tozva letelepszik melléje. Ódivatú, fekete táskáját óvatosan a másik székre teszi, de aztán a székkel együtt közelebb húzza magához. — Parancsol? — áM meg előtte a kiszolgáló. — Egy jó, forró duplát kérnék, szi­vecském ... és, ha nem haragszik ... külön habot is hozzá. Ha lehet, sok habot, dupla habot... Néhány perc múlva már az asztalán gőzölög vastag pohárban a dupla, és ott van nagyobbacska üvegtálban a ke­ményre vert, hó­fehér tejszínhab. Tekintélyes adag. Ügy hat a félho­mályban, mint egy óriási krizan­tém. A nénike nagy élvezettél fog a lakomához. Elő­ször habot kever a kávéba, két-há- rom púpozott ka­nállal. Aztán ka­nalazni kezdi. Egy kanálka kávé és egy kanálka külön hab. A pohárból lassan fogy a ke­verék, de a hiányt újabb habadagocs- káfckal pótolja. Közben fölnyitja táskáját és zörgő papírzacskóból né­hány kekszet ko­tor elő. Azt maj­szolja nagy élve­zettel egy-egy szürcsölés után. Arca átszellemül, szeme átragyog az okuláré töménte­len dioptriáján. Aztán beüt a katasztrófa. Amint átnyúl ka­nalával a habos­tálhoz, kabátjá­nak ujjával leveri a kávéspoharat. Nagy csörömpölés, a habbal kevert kávé szétfröccsen a padlón. Der­medt csönd zuhan a presszóra. A kiszolgáló- lány már ott mo­solyog a tetthe­lyen. — Jaj, de ügyet­len vénasszony vagyok... — men- tegetődzik sirán­kozó hangon a né­niké. — Nem történt semmi — nyug­tatgatja a kiszol­gáló —, még a pohár sem tört el. — De a kávé, a kávé! — Mindjárt feltürülöm. — Nagyon kö­szönöm, kedves, de... ne hara­gudjon. .. ha hoz­na egy másik dup­lát, hiszen itt van még ez a tömén­telen hab ... Tud­ja, szívem, 1 gyön­ge a gyomrom ... kávé nélkül meg sem tudnám en­ni... (ml) A párízs—müncheni hálókocsi NDK bűnügyi film A bűnügyi filmnek külön értékmérője van. Nem kívá­nunk tőle igazi realitást, mély emberábrázolást, vagy túlzott társadalmi érdeklődést. Ezek hiánya fel sem tűnik. Egy ilyen produkciótól viszont iz­galmat, logikát követelünk, egyszóval jó szórakozást. Ha ezt nem kapjuk meg, és unat­kozva jövünk ki a moziból, joggal érezhetjük magunkat becsapottnak. „A párizs—müncheni háló­kocsi” ritka gyenge film. Nincs benne semmi, ami érthetővé tenné elkészítését (a fölösleges magyar bemutatóról nem is beszélve). Vérszegény történet­ből, gyenge ötletekkel és lapos rendezéssel „sikerült” olyan filmet csinálni, amely még a közepes rutinmunka szintjét sem éri el. A mese — titokza­tos gyilkosság a vonaton, és az azt követő nyomozás — renge­tegszer feldolgozott téma, na­gyon sokan megcsinálták már — ennél lényegesen jobban is. Nem érdemes a történet tagla­lásába belemenni, de említsük meg a két legbosszantóbb hi­bát. Az első, ami végighúzódik á filmen, hogy logikátlan, a néző számára rosszul követhe­tő. Ez elveszi a közönség leg­jobb szórakozási lehetőségét, azt, hogy együtt nyomozhat a detektíwel. Eseménytelensége érdektelenséget szül. A másik, nem kevésbé durva hiba, hogy a film nincs lezárva, pedig nincs bosszantóbb, mint egy megoldatlan bűnügyi rejtvény. A néző már épp kezdene ér­deklődni és reménykedni, hogy türelmes unalma elnyeri méltó jutalmát, amikor megle­petésszerűen megjelnik a „Vé­ge” felirat. Lehetne még sok hibát találni, például erőlte­tett „izgalom”-keltés, rossz hangeffektusok, a filmszerűség és látványosság teljes hiánya, de olyan gyenge a film, hogy nem éri meg a vele való fog­lalkozást. Egy kérdés marad még csak: miért kellett egy ilyen filmet megvenni és bemutatni? — ej — ÜLÉST TARTOTT A KÖZÚTI BALESETELHÁRÍTÁSI TANÁCS A közúti balesetelhárítási tanács szerdán a Közlekedés- és Szállítási Dolgozók Szak- szervezetének Köztársaság téri székházában tartotta évi rendes ülését. Megállapítható, hogy a közúthálózat cs a hoz­zákapcsolódó létesítmé­nyek állapota, fejlődése nem áll arányban az egy­re növekvő forgalommal. és ez növeli a baleseti ve­szélyt. Az ország területén a villa­mosvasút és a HÉV-et nem számítva, egy év alatt 23 839 Ki volt a vértesszőllősi ember? Dr. Thoma Andor antropo­lógus most fejetze be a vértes­szőllősi emberi csontmaradvá­nyok feldolgozását. A 450 ezer éves emberi csontmaradvá­nyok (két kis tej fog és egy férfi „nyakszirt pikkelye”) alapján meghatározta a hajdani vértesszőllősiek helyét az ember fejlődésének rend­jében. Eszerint a település lakói két­ségkívül az úgynevezett elő­emberek kategóriájába tartoz­nak. Ez a típus félúton helyez­kedik el a még minden pszichológiai megnyilvánulásukban állati fokon álló, szorosabb értelem­ben embernek még nem is ne­vezhető „emberfélék” és a neandervölgyi, illetve más, fejlettebb ősemberi formák között. baleset — az előző évinél 17.6 százalékkal több — tör­tént. A szomorú statisztiká­ban Budapest vezet 9813 bal­esettel. Pest megyében 1713, Bor­sod megyében 1347 bal­eset fordult elő. A tanács a tavalyi tapaszta­latok alapján megtárgyalta a soronkövetkező feladato­kat, külön foglalkoztak^ a gyermekbalesetek megelőzé­sével. Olyan intézkedés ké­szül, amely szerint a követ­kező tanévben az általános iskolák 6—7. osztályos tanu­lói számára 6—6 órás köte­lező KRESZ-oktatást vezet­nek be, s kiadják az általános iskolások KRESZ-tanköny- vét. Gödöllő Már 2000 méter... A Vízkutató és Mélyfúró Vállalat ceglédi üzemegysé­gének dolgozói, akik Gödöl­lőn, a Palotakertben végez­nek melegvízfeltáró mun­kát, ma reggel elérik a 2000 méteres mélységet. A fú­rók felkészülten várják a meleg víz feltörését... Büfé vagy könyvtár? MI A FONTOSABB DÁNYNAK? Amikor a megye legtöbb községe saját kezelésébe vet­te a községben működő kis könyvtárakat, a Gödöllői Ag­rártudományi Egyetem elvál­lalta a dányi koriyVtár pát- ronálását. Célja az volt, hogy termelőszövetkezeti minta- köriyvtárat fejleszt belőle az alig négyezer lakosú köz­ségben. A kezdeményezés élénk visszhangra talált a la­kosság körében. Rövidesen megalakult, ugyan­csak kulturális célkitűzések­kel a helyi parasztklub is és a lehetőségek szerény keretei között igen élénk működést fejt ki. A parányi könyvtár pedig megindult a fejlődés útján. Eleinte egy pedagó­gus vállalta a vezetést, úgy­szólván társadalmi munká­ban. Később a község egy ,,félfüggetlenített” dolgozót ál­lított a könyvtár élére Ba- racskay Lászlóné személyé­ben. A dányi könyvtárnak az ál­talános iskola épületében szo­rítottak helyet. Azt az alig tizenöt négyzetméternyi alap- területű udvari szobácskát kapta meg, amely korábban iskolai szertan volt. Ide özön­lenek könyvcserére heten­ként kétszer á dányi gyere­kek. A felnőttek csütörtökön délután. A könyvtári napló tanúsága szerint a forgalom Dánynak, a könyvtárkérdés megoldásáról tehát csak ezek után lehet szó. Átmeneti megoldásként kínálkozna an­nak a kis háznak az igénybe-, véjele, amely > a község új telepén áíl és jelenleg üzlet van benne. Ezt a kis üzle­tet rövidesen megszüntetik, mert az új telepen korszerű helyiség épül, a házikóban viszont bü­fét kíván nyitni a föld­művesszövetkezet. A jószándék tagadhatatlanul megvan mindenkiben, csak az anyagi lehetőségeket kel­lene most már megteremteni. No meg azt eldönteni: a bü­fé vagy a könyvtár fontosabb? ZSENDÜL A VETÉS, MOST KELL A LEGJOBBAN ÖVNI VÖTÖL. A PÁTYI PETŐFI TSZ ASSZONYAI ARV ALIN OS A POCOKLYUKAKBA. MINDENFAJTA KÄRTE- KUKORICÁT SZÓRNAK (Gábor foto) Világirodalom: oldalanként 5 fillérért Világszerte — és nálunk is — egyre népszerűbbé válnak a zsebkönyvek. Céljuk: mo­dern formátumú, ízléses, de olcsó kiadványokat, nagy pél­dányszámban adni az olvasók kezébe. Az „Európa” Könyv­kiadó új „zsebkönyvek” so­rozata ezeket a célkitűzéseket még meg is toldotta az „érté­kes könyveket” jelszóval. A sorozatban eddig megjelent Golding: A legyek ura és Ehrenburg: Julio Jurenito cí­mű könyve, s az ünnepi könyvhét alkalmából napvilá­got látott Hochhuth: A hely­tartó című munkája. A példátlan nemzetközi si­kert aratott mű előadása nyolc kerek órát venne igény­be, azért a világ színházai különböző átdolgozott válto­zatokban tűzték műsorukra a ^ darabot. A kiadó rfiost a ^ dráma teljes szövegét jelen- tette meg 31 000 példányban ^ 17 forintért. A 354 oldalas, ^ rendkívül modern, vonzó kül- $ sejű könyv ezek szerint — ^ durván számolva — oldalán- ^ ként 5 fillérbe-, szavanként § pedig 00,2 fillérbe kerül! Az ^ „Európa” tehát sikerrel telje- ^ siti a zsebkönyvkiadás vala- i mennyi feltételét...--------- 1 — Növényi élet a tenger ^ legmélyén. E. J. F. Wood ^ Miami-i tengerészeti bioló- ^ gus 12 ezer láb mélység- ^ ben algákat talált az óceán § mélyén. Ez idáig úgy hitték, $ hogy a növényi élet a ten- ^ gerben 240 láb mélységen ^ alul megszűnik. ^ A HÁZ A földszintes ház szemben volt az emeletes házzal. Sárgára meszelt kis ház volt, széles ablakokkal. A fiatal­ember szerette ezt a házat. Jólesett tudni, hogy van, hogy közel van. Ha este kinézett az ablakon a sárga vil­lanyfény megnyugtatta. Az nyugtatta meg, hogy abban a kis házban emberek élnek, főznek, vacsoráznak, nevetnek. Holott körülötte, alatta, fölötte, mellet­te csupa lakás volt, ahol ugyanezt tet­ték. Be volt ékelődve a maga kis szo­bájával a lakások közé, de nem ismert jóformán senkit sem. A kis ház gaz­dáit sem ismerte, de az más volt. Egy idősebb asszonyt látott néha a ház előtt és egy fiatalabbat, gyerekkel. Mondták, hallotta, a fiatalasszony fér­je katona. Az idősebb asszony a kato­nafiú mamája. Két asszony és egy gye­rek él a házban. Kert nem volt. A fia­talember arra gondolt, ha ő lakna a házban, csinálna egy kis kertet is, gyümölcsfákkal. Nyáron, ha zivatar volt, aggódott a házért. Féltette. A nagy házon, az eme­letesen volt villámhárító. A kis ház egyedül és magányosan ázott. Télen be­lepte á hö a tetejét, olyan volt, mint a cukorház. Ezt is szerette nézni. Egy vasárnap reggel furcsa dübör­gésre ébredt a fiatalember. Bosszanko­dott is, hogy felébresztette a zaj. Fur­csa zaj volt, nem tudta pontosan, hon- nan ered. Kinyitotta az ablakot. Egy markológép ette a homokdombot. A domb közvetlenül a ház mellett volt. Később, talán egy óra múlva emberek közeledtek a házhoz. Körüljárták, né­zegették. Aztán egyikük megjelent a háztetőn. Bontani kezdte. A fiatalembert szorongás fogta el, in­get, nadrágot húzott, leszaladt a lép­csőn. Két férfi ácsorgott a lépcsőház előtt, nem ismerte őket. — Lebontják? — kérdezte az egyik. — Le... — válaszolt a másik — út épül majd ... egyenes út... Egészen közönyösen beszélgettek az ö házáról. Mintha csak egy papírKázról lenne szó, amit összegyűrnek. Odaát közben a svájcisapkások már jól előrehaladtak a munkával. A ház mint a vetkőzödő asszony szégyenlősen mutogatta fabordáit. Elfordult. A két asszony jutott eszé­be a gyerekkel. Vajon, hol vannak, honnan nézik ezt a siralmat. * Egész délelőtt nem volt nyugta. Ta­nulnia kellett volna, de a betűk össze­folytak a szeme előtt. A kopácsolás, dübörgés — a markoló szorgalmasan ette a homokdombot — fülében zaka­tolt. Egyik cigarettáról a másikra gyúj­tott. Néha az ablakhoz lépett, és nézte a porfátylat, amelybe a szégyenlős kis ház beburkolta magát. Ebéd után újból lement. Ellensége­sen figyelte a markolót. Azon is egy svájcisapkás dolgozott, cigaretta füs­tölgőit a szájában, mosolygott. — Túlórázik — gondolta a fiatalem­ber keserűen — túlórázik, hát jókedve van. Egy asszony közeledett a úton. Amint közelebb ért, megismerte. A ház fiata­labb nőtagja volt. Mosolygott ő is. Oda- szólt a svájcisapkásoknak: — Nem találtak egy vödröt? Itthagy­tam a vödrömet... — Addig keresse, míg itt vagyunk__ — szólt le tréfálkozva egy fiatalabb férfi, fehér volt a sapkája a portól. — Jó a lakás? — szólt oda egy má­sik, bajuszos, vörösarcú. — Parkettás ... fürdőszobás ... vála­szolt az asszony kicsit hencegve. Haragudni kezdett a vékony kis nő­re. Micsoda teremtés. Bontják az ott­honát, lebontják és nem látni rajta egy csepp szomorúságot sem. Persze, nem ő 1 dolgozott, nem ö fáradt érte. Ö csak beleült, mikor férjhez ment. Micsoda nő. — Nem találod? — hallotta egyszer­esük az öregasszony hangját, s az volt valóban, a katonafiú anyja, fekete­mintás fejkendöben. Bátorságot vett, köszönt. Az öregasz- szony csodálkozva nézett rá, de fogad­ta. — Jól elintézik — intett a szemével a ház felé a fiatalember, mintha meg akarná nyitni a felháborodás zsilipjeit. — El... — válaszolt kurtán az öreg­asszony, s hátrament a menye után. Később, a lépcsőházban hallotta, amint beszélték: jól járt a kis ház gaz­dája, háromszobás lakást kapott, s pénzt is, új bútort vesznek, televíziót, frizsidert. Hiába, útban volt a ház, kell a teherkocsiknak az út, a tégláknak — új épületekbe kezdenek. A fiatalember felment a szobájába, ahol késerű cigarettafüst fogadta. És a könyvei. Haragudni kezdett magára is, amiért egy idegen család házáért, bosz- szankodik, ahelyett, hogy tanulna. Nekiült az egyik vastag könyvnek. Ödakinn már csendesedett a zaj, a markológépet hazavitte a gazdája, a svájcisapkások már fürödnek valahol, már mesélik, hogy az egyik tartógeren­da makacs volt, de ők sem kezdők eb­ben a szakmában, velük nem babrál ki egyetlen tartógerenda sem. Sötétedett. Odalépett az ablakhoz. Várta a jól ismert sárgás villanyfényt, de csak a fák ágait látta. Egyszer el­határozta; megfigyeli hogyan leveled- zik a fa, de sohasem tudta megfigyel­ni. Hogy tudják magukat olyan észre­vétlen átalakítani ezek a fák. Sóhajtott, öregesen, belenyugvón, A húszegynéhány évével ötvennek érezte magát. Elhatározta, hogy ha megnősül, felépíti a ház mását. Vagy legalábbis — gondolta később — készíttet róla egy festményt. Elmeséli majd, milyen volt, és egy festő megcsinálja. Modern ke­retbe foglaltatja, felakasztja a falra. Feketét főzött, erőset, aztán vissza­ült a könyvéhez. Ráhajtva fejét egy fejezetcímre, hamarosan jóízűen el­aludt. Bende Ibolya igen nagy és állandóan nö­vekszik. A beiratkozott rendsze­res kölcsönzők száma már meghaladta a négy­százat, a múlt évben kikölcsönzött könyvek száma pedig a hét- ezerkészázat. — A további fejlődésnek határt szabnak a rendelke­zésünkre álló helyiség szűk méretei — mondja Baracs- kay Lászlóné, akitől az iránt érdeklődtünk, hogy mi való­sult meg eddig az Agrár- tudományi Egyetem szép ter­veiből. — Állományunk jelenleg el­éri a háromezerkétszáz kö­tetet, de már ennek a ki­elégítő elhelyezésére sincs < helyünk. Az érdeklődés vi- $ szont egyre fokozódik a $ könyvtár iránt, a dányiak a 5 magukénak érzik, de a nö- $ vekvő igények kielégítésére > már nem alkalmas. $ Az egyetem szívesen ad- ; na könyveket is, bútor- ; zatot is a könyvtár fej- ; lesztéséhez, de itt egyiket sem tudjuk el- ! helyezni. A községi tanács! elhatározott szándéka, hogy! gondoskodik új helyiségről, I de erre csak azután kerül- i hét sor, amikor a sürgősebb i feladatokat már megoldotta. < Uj iskolákra, orvoslakásra, ; óvodára is szüksége van >

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom