Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)
1966-05-20 / 118. szám
JEL VÉNYREKORD GAZDAG PROGRAM A CSEPEL AUTÓBAN Hatalmas paksamétát rejt magába a dosszié. A lapokon nevek, versenykiírások, számok. Az egyiken a Csepel Autó tömegsport-bizottságának, a sportági szakvezetők, a műhelybizottsági és KISZ- alapszervezeti sportfelelősök névsora. Egy másik oldalon érdekes adat. Tavaly 432-en vettek részt a Csepel Autóban a Kilián testnevelési mozgalomban, s 101 fő szerzett vas-, bronz- vagy ezüst jelvényt. Az eddig kiadott aranyak, ezüstök az aktív versenyzők birtokába kerültek, 22 aranyból 12 a kosarasokhoz. , — Idén bizonyára jelvényrekord lesz. A Kilián testnevelési mozgalom népszerűsítése, az eddigi létszám növelése, az egyik kongresszusi felajánlásunk — mondja Mla- tilik József, az egyesület tömegsport-felelőse. — Kitűnő pontszerzési lehetőséget biztosítanak az alapfokú bajnokságok, amelyek eddig is népes mezőnyt mozgósítottak. Ezeken csak Kilián-igazolvány- nyal lehet részt venni. Igazolt versenyző, a kézilabdán kívül, nem indulhat. A szakszervezet idén 50 ezer forintot adott a tömegsportra, az asztalitenisz, kézilabda, kis- és nagypályás labdarúgás, sakk, természetjárás, valamint a többi verseny lebonyolítására. A Hajtóműgyár jól hajtott, első lett a sakkcsapat-viadalon. Az együttes egyik tagja pedig — Espár Lajos — immár harmadszor nyerte az egyéni aranyérmet. A sakkozók idei küzdelme ugyanis már lezajlott. Nemsokára rajtol az üzemi labdarúgó-bajnokság kilenc csapattal. Foci kis- és nagypályán De térjünk csak kicsit visz- sza a múltra. Az elmúlt években 2—300 néző is biztatta üzemét a hétfői, szombati mérkőzéseken. S hogy idén ki lesz az első; nehéz jósolni. — Megtizedelődött csapatunk, a régiek közül néhá- nyan elfoglaltságuk miatt nem szerepelhetnek — újságolja Szabó Ferenc, az Igazgatóság tavalyi győztes csapatának játékosa, a Vasas egykori sportolója. 1954-ben például Mathesszel és PovázsaiSLWSt Beköltözhető iníratlanok a gödöllői kirendeltség területén: Kistarcsa: 3 szoba, konyha, speiz, fürdőszoba, 160 n-öl telekkel. Ára: 130 ezer forint. 3 szoba, konyha, speiz, pince, 160 n-öl telekkel. Ára: 150 ezer forint; Gödöllő: szoba, konyha, előszoba, 300 n-öl telekkel. Ara: 35 ezer forint. 2 szoba, konyha, speiz. fürdőszoba, nyári konyha, kamra, ól 440 n-öl telekkel. Ára: 120 ezer forint. Pécel: szoba, konyha, speiz, nyári konyha, műhely, fáskamra, 180 n-öl telekkel. Ára: 75 ezer forint. Kerepes: 2 szoba, konyha, előszoba, hall. 2 speiz, pince -f szoba, konyha, előszoba, 1156 n-öl telekkel. Ára: 240 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK, Gödöllő, Dózsa György utca 11. szám Gyalupad eladó. Nagykőrös, X.. Szultán u. 7. __________________ _ 180x 250 úi ablak, betonáthidaló gerenda eladó. Nagykőrös. VI.. Encsi u. 17. Fiatalok, gyertek az Építő KISZÖV szövetkezeteihez szakmát tanulni! Étkezést, munkaruhát ösztöndíjat és szabad szombatot biztosítunk minder leszerződött ipari tanuló részére Tanulási idő Iskola végzettség szerint. A szakma elsajátítását kiváló szakoktatók biztosítják. Munka végzése csak Budapesten. Szállást nem biztosítunk’ (elvételt biztosiunk kőműves, ács szakmákra Jelentkezés ..Április 4” Budapest Vili.. Auróra a. W Személyesen vagy írásban HOO-as Skoda négyajtós, jó állapotban levő. új gumikkal eladó. Nagykőrös, VII., Eper U. 9. Vidéki nagyvállalat műves tagozaton végzett villamosmérnököt KERES, tmk Üzemmérnöki beosztásba Jelentkezéseket ..Műves villamos- mérnök” jeligére a kiadóba kérjük leadni. Beköltözhető ház el_ adó Nagykőrös, IX.. Túrán u. 8 _______ A z Egyesült Izzó Gépgyára esztergályos, marós szakmunkásokat valamint betanult esztergályos és marós munkaerőket TERES FELVÉTELRE 'elentkezés a gyár személyzeti osztályán szombat kivételével naponta 8—14 óráié Budapest rv., Szilágyi u 26. Rákospalota -CJjpest vasútállo^ náí mellett. A nagykőrösi Szabadság MG Tsz fejőju- hászt keres. Fizetés telj esíl ménybérben. Jelentkezés írásban, vagy személyesen a tsz irodáján. Nagykőrös, Temetőhegy-dűlő 3._____________________ F ényképezőgépek, nagyi', ógépek filmfelvevők és kétlámpás örökvaku eladók. Nagykőrös, Tátra u. 1. Kiss. 100-as Wartburg, jó állapotban sürgősen eladó. Este 17 után: Kiss, Vác Liszt Ferenc rakpart 3. 404-es Skoda jó állapotban eladó. Nagykő- rös, II,. Csirpvári u. 27. Önhibáján kívül elvált 58 éves férfi, önálló iparos, 48 év körüli nőt keres házasság céljából. ,,48 éves” jeligére leveleket a Ceglédi Nyomdába kérek.__________________ Kisipari teliháló jutányos áron eladó. Vác, Lenin út 18., I. emelet 3.______________________ Kedden délelőtt Mo- noron, Bartók Béla utca 6. szám alól elveszett egy kismalac. Aki tud róla. fenti címen értesítsen. Nagykőrös, X., Szultán u. 24. számú ház eladó, beköltözhetően. Azonnali belépésre felveszünk szerkezetlakatos, hegesztő szakmunkásokat, valamim vidéki munkára gépés szerkezet- lakatost, ív- és lánghegesztőt ÉS férfi SEGÉDMITN KASOKAT Jelentkezni leheti Országos Bányagép- gyártó Vállalat. Buda oest. IV Baross u 91 -95 szám Eladó 15 db birka. 12 éves heréit ló, egyesbe jár. Cegléd, Kőrisfa utca 27. szám, X. kér. Szövőipari tanulókat szept. 1-re szerződtetünk Felvételre jelentkezhetnek a 15. évet betöltött. Vili. általános iskolát végzettek közül azok, akik az állandó budapesti lakást biztosítani tudják. JELENTKEZÉS: Hazai Pamutszövőgyár. Budapest. IV., Bíross u. 99. Azonnal beköltözhető ház 1050 n-öl zöldséges kúttal, várostól 2 km-re eladó. Nagykőrös. Szabadság tér 11. emelet, 3. ajtó. val együtt kergette a labdát, a budapesti ifiválogatottban. — Én sem mindig játszhatok. A közgazdasági technikumban most van a vizsga- időszak, s nehezen tudok időt szakítani a mérkőzésekre. Hasonlóképp Raduly Jóska, aki munka után nemcsak a Csepel Autó labdarúgóit edzi, hanem a Vasas öregfiúk találkozóira is eljár. így hát megnövekedtek a tavalyi második helyezett kísérleti üzem, valamint az üzemfenntartó gyáregység esélyei. Ennek ellenére szeretnénk az első három között végezni. Az üzemi bajnokságra már jó ideje készülődnek a kerek labda régi és új szerelmesei. Ennek befejeztével a KISZ- alapszervezetek közötti viadal kezdődik, ősszel pedig a kispályás foci. Mondani sem kell, túlzsúfolt a szigetszentmiklósl sporttelep. Ezen új edzőpálya létesítésével akarnak segíteni, amelynek építéséhez a labdarúgó-szakosztály tagjai 250 társadalmi munkaórát ajánlottak fel a kongresszus tiszteletére. Készülnek a röpös-lányok A röplabdázók a gyár területén levő pályán játszanak majd. — Tavaly feloszlott a röplabda csapatunk, s mivel akkor ez a sportág nem szerepelt az üzemi bajnokság műsorán, mérkőzés nélkül maradtunk —, kapcsolódik a beszélgetésbe Koslik Jánosné, aki az Igazgatóság színeit képviseli. — Társaimmal együtt nagyon örülök, hogy ismét szerepelhetünk. Hány csapat indul? Kik lesznek a legveszélyesebb ellenfelek? Ez csak június 15. a nevezési határidő után derül ki. Koslik Jánosné nemcsak játékosa, hanem trénere is a csapatnak, amely az üzemi bajnokságon kívül július 3-án a megyei szakszervezeti Vasas sportnapon is ott lesz, A Csepel Autó természetesen más sportágakban is elküldi képviselőit. Pontgyíijtés a zöld asztalnál Labdajátékok vízben — ezt is tervbevették az autógyáriak. Tavaly kétszer rendeztek házi úszóversenyt, s ez az idén is sorra kerül, kellő jelentkező esetén üzemek közötti vízilabda tornával kiegészítve. Vannak, akik a zöld asztalnál gyűjtögetik a pontokat. A kétfordulós üzemi asztalitenisz-bajnokságon tizenegy csapat vetélkedik. Az MTH két együttest nevezett Mások a természetet járják. A mátrai kiránduláson Kékes és Párád között 12 kilométeres gyalogtúrát iktattak be. A nógrádi hegyvidéken 16 kilométer volt a táv. A természetjárók legközelebbi programja: május 28—29-én kirándulás a Balaton déli oldalához. A Csepel Autógyár szak- szervezeti, KISZ- és tömegsport bizottsága tehát sokrétű programot biztosított. A pártkongresszus tiszteletére az eddigieknél nagyobb létszámban akarják bevonni a dolgozókat a felüdítő testedzésbe több mint ezer részvevőt mozgósítanak. Reitter László ÚTTÖRŐK VÍZEN Az úttörő-olimpia kajak kettes győztesei, a ráckevei fiúk. Ráckevén rendezték a kajakozok megyei úttörőolimpiáját, valamint a 14—15 évesek kiválasztó versenyét. Az úttörőolimpia eredményei. Fiúk. Kajak kettes: 1. Görgényi László. Zellei László (Ráckeve), 2. Medgyesi Fábián (Váci Hajó), 3. Bárthfai, Ujszászi (Váci Úttörő- ház). Kajak egyes: 1. Zellei, 2. Fábián, 3. Medgyesi. Lányok. Kajak kettes: 1. Tamássi, Kónya (Váci úttörőház), 2. Lipokatity, Katona (Ráckeve). Kiválasztó verseny. 14 évesek. Fiúk. Kajak egyes: 1. Kozma Árpád (Ráckeve), 2. Madai (Százhalombatta), 3. Bondor (Váci Hajó). Kajak kettes: 1. Papp, Soproni (Ráckeve), 2. Stáhly, Kozma (Ráckeve), 3. Madai, Lelkes (Százhalombatta). (Reitter felv.) Lányok. 14 évesek. Kajak kettes: 1. Király, Szűcs (Váci Úttörő- ház), 2. Tankó, Mészáros (Ráckeve). 15 évesek. Fiúk. Kajak egyes: 1. Balogh (Váci Hajó), 2. Éliás (Ráckeve). Kajak kettes: 1. Éliás, Szo- morjai,. 2. Szánthó, Szíjjártó (mindkettő Ráckeve). Lányok. Kajak kettes: 1. Király, Nagy (Vácj Uttörőház). 2. volt \ / x i2. lett Vecses Kalász jogosulatlan játéka miatt Súlyos árat fizetett a Vecsé- | si VIZÉP jogosulatlan játékos 1 szerepeltetéséért. A megyei | labdarúgó szövetség fegyelmi j bizottsága szerdán tárgyalta Kalász József ügyét. Kalász november 13-án még a Traktorgyár színeiben játszott és bár nem telt le a hat hónapos várakozási idő, május 1-én és május 8-án már szerepelt a vecsési j együttesben. így a Monor—Vecsés (0:1), va- | lamint a Vecsés—Gödöllői Vasas (2:1) mérkőzés eredményét megsemmisítették és a két pontot 0:0 gólaránnyal Monor, illetve Gödöllő javára írták. Ezenkívül két büntetőpontot vontak le a vecsésiek- től, s a csapat összesen hat pontot vesztett. Ennek következtében így alakult a megyei labdarúgóbajnokság élcsoportja: 1. Monor 16, 2. Gödöllő 14, 3. Aszód 12 ponttal. Az eddigi második helyezett Vecsés a 12. helyre esett vissza, hét pontja van. A szerdai fegyelmi napon Both Györgyöt a Dunakeszi Vasutas labdarúgóját a játékvezető bántalmazása miatt egy évre eltiltották. Az ecseri Szlifka Rudolf, aki megtámadta a birót és csupán társai akadályozták meg az inzultust, hat hónapig nem játszhat. A Nagytarcsai Honvéd pályáját három bajnoki mérkőzésre betiltották, mert a Domony elleni mérkőzés után a játékvezetőt és a partjelzőt inzultálták. Egyben kötelezték az egyesületet, hogy nyolc napon belül közölje a szövetséggel a tettesek nevét. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága ás a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOB Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vin., Somt gyt Béla u. 6. U. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér S. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—320 Géptrószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—462. 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj t hónapra 12 forint. Járási labdarúgó- bajnokságok GÖDÖLLŐ Dány—Veresegyház 4:3, Vácszentlászló—Hévízgyörk 0:3, Iklad —Mogyoród 2:0, Erdőkertes—Gal- gamácsa 3:1, Aszód! Honvéd— Zsámbok 4:1, GEAC II—K ista reá a 1:0 (a második félidőben félbeszakadt). A bajnokság élén a veretlen Hévízgyörk áll, amely az eddigi hét fordulóban 13 pontot gyűjtött, i A 7. forduló meglepetése Veresegyház dányi veresége. Befejezés előtt öt perccel ll-est hibáztak a vendégek. RÁCKEVE Keleti csoport: Aporka—Dömsöd 1:1, Dunavarsány II. kér.—Majos- háza 4:0, Kiskúnlacháza I. kér.— Taksony 1:1, Apaj—Délegyháza 0:6. Szigeti csoport: Halásztelek—Du- naharaszti II 3:0, Szigetbecse—Szi- gethalom II 6:1, Makád—Tököl II 3:2. A Csepel Autó n—Szigetcsép mérkőzésre a vendégcsapat nem jelent meg. „Ezüst gerely66 Csütörtökön délelőtt a MUOSZ-ban kihirdették az 1965. évi „Ezüst gerely” pályázat eredményeit. Egri Gyula, az MTS elnöke méltatta az évről évre ismétlődő — könyv, film, foto — pályázat jelentőségét. Megemlékezett a minden kategóriában emelkedő színvonalról, majd átadta a díjakat a nyerteseknek. CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK Kisgyermek gondozását vállalom, Marton- né, Köztársaság u. 3i. B-épület, C-lépcsőház, I. em. l-l. ajtó. Ot'hon — idegenben A vízilabda OB II-ben a 3. fordulóban hazai közönség előtt is bemutatkozott a Ceglédi Vasutas, s 5:5 arányú döntetlent ért el az MTK ellen. Az asztalitenisz férfi NB II-ben a Dunakeszi Kinizsi férficsapata ll:9-re kikapott Dorogon, míg a dunakeszi lányok otthon 12:8-ra nyertek a Siketek ellen. Kosárlabdában csak részben érvényesült a hazai pálya előnye. Az idegenben játszók közül a Csepel Autó férfigárdája törte meg a jeget, 75:68 arányban győzött Szegeden a Postás ellen. Többi NB n-es együttesünk otthon szerepelt, egy kivétellel győzelemmel. Nők: Nagykőrösi Kinizsi— Debrecen 38:41, Gödöllői EAC— Békés 51:43. Férfiak: Nagykőrösi Kinizsi—Debreceni ASE 61:54. A magyar horgászválogatott I idei első nemzetközi szereplé- ' sére Bécsben került sor a Téli-kikötőben. A magyarokon kívül a csehszlovák válogatott is részt vett a viadalon, amelyen összesen 19 csapat indult. Az elsőséget a vendéglátók szerezték meg, a magyar csapat 11. lett. A magyar együttes egyik Pest megyei tagja, az alsógödi Heier György így összegezte a vendégszereplés tapasztalatait: — Az idei első külföldi út ismét bebizonyította, hogy a magyar válogatottnak át kell állni, a könnyű, vékony „készséggel” történő horgászásra. Ha a soronkövetkezö nemzetközi versenyeken jól akarunk szerepelni, gondot kell fordítani a könnyű, textilbakelit bot beszerzésére, használatára. Sajnos ez üzleteinkben még nem kapható. S. L. Jókarban levő oldalkocsi eladó. Albertirsa Újtelep, Vörösmarty Mihály u. 3. sz. Méhész Mihály. _________ I dős házaspár * 40—50 év körüli bejárónőt keres. Kossuth Ferenc u. 13.__________________ Eladó jó állapotban levő Neovampir por- szívó. Teleki u. 34, 407-es krémszínű Moszkvics jó állapotban eladó. Érdeklődni lehet: Ereklyés állomás, Fatelep._________ Redőnyös fehér, mély gyermekkocsi eladó. Cegléd. Sugár u. 4. Besnyö utca 3. szám alatt egy beépített porta eladó. Eladó használt nagyméretű tégla'a Vasutas sporttelepen. Érdeklődni lehet a Vasutas sporttelepen kedden. pénteken 17—18 óráig. Eladó Sachs-motor, gyalupad. ajtó. kovácsszerszám, csatorna, permetező. Kazinczy utca 1.______ E ladó Lugosi gyártmányú, jó állapotban levő permetező, Ver- moner szerkezettel felszerelve, Kinizsi utca 30 alatt. ______ I dősebb férfi háztartását vállalja magányos özvegy asszony. elme_ gyek tanyára és vidékre is. Érdeklődni: Szo’noki út 4. ________ H áromszobás. Kettő konyhás. több mellékhelyiséges családi ház Két család részére is alkalmas, eladó. Görbe 3, szám._______ B eköltözhetően eladó két szoba. konyhás családi ház nasv kerttel. Sugár utca 67. Divatjamúlt ruhaféléit divatosra átalakítom. Fordításokat, javításokat rövid időre vállalok. RÉVÉSZ női-férfiszabó, Cegléd, Teleki utca 1. szám. 200 kilóig mérő mázsa és egy permetező eladó. VII. kér., Nyár utca 20. szám. Könnyű fédereskocsi ráfosan és gumikkal is eladó, VII. kér. Nyár utca 20. szám. Azonnal beköltözhető kis ház XI. kér,. Ger- ietelep 12 számú eladó. Eladó kilencedik hónapjában levő hasas üsző. Kádas Lászlóné Tófűdűlő 314. szám alatt. Négyszemélyes önmü- ködős rekamié, kettő fotel, négy szék. igényesnek áron alul eladó. Cegléd. Körösi út 19. alatt. _______________ A zonnal beköltözhető két szoba, oldalszoba, konyhás és melléképületes ház eladó. Vezér utca 5. szám, Szücs- telepHáz eladó, beköltözhetően, Cegléd, Ger- ietelep 16 szám. Értekezni 17 óra után, és VQgprnap Jó állapotban levő 20 méteres tanya eladó, két szoba, konyha, kamra istálló, kettő ól, bekerített tanya telek, id. Kiss János. Csemő T. u-írás 272 Sürgősen eladó Ceg- lédbercel megállóhoz 20 percre, kettő családnak is megfelelő ház, három melléképülettel. állattartásra kiválóan alkalmas. 600 n-öl iól termő szőlővel. 1000 n-öl szántófölddel. Orosz József. Homokrajz ke zel asz iskolához. Eladók nagyon szép intarziás, modern formájú ebédlőberendezés, bordó színű francia, velúranyaggal behúzott székekkel. Külön egy darab tiszta tölgyfából, felül vitri- nes, faragott ebédlőszekrény. különleges szép elkészítésű, ol_ csón. Kazinczy utca 3. Zöldhalomban 1200 nöl szőlő épülettel eladó. Érdeklődni lehet Kén utca 6. alatt. Eladó kitűnő állapotban levő cseh mély gyermekkocsi. Cegléd, Árok utca 3/a. ________ E ladó egy fél ház, ár- tézi kúttal az udvarban. Cegléd, VII. Ná- dasdi utca 4. szám. NYÁRSAPÁTI PINCÉSZET értesíti a termelőket, hosry az 1966-os évre a szerződéskötéseket beindította, szombat kivételével mindennap 9—15 óráig a pincénél. Beköltözii2tően eladó Cegléd. V.. Kinizsi utca 3. szám alatti ház, úgy no t öthektós hordó és oszlopnak való fatönkök kaphatók. Eladó ebédlőszekrény, fekete tűzhely réz függőnykarnis, Bat- thv” ny utca 15._______ M ély gyermekkocsi eladó. Széchenyi út 20. Érdeklődés délután 5 után_________ ' Két sodrott ló eladó. I Vécsey utca 32.