Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-14 / 113. szám

4 1966. MÁJUS 14., SZOMBAT MAR ELÉG MELEG VOLT ahhoz, hogy késő este vonat­ra várva a kiskunlacházi pá­lyaudvaron, egy szabad ég alatti padra üljek, örvendez­ve, milyen jó, hogy nem zavar az utóbbi napokban megszo­kott hideg, szél, eső, szippant­hatok egyet az éjszaka levegő­jéből, fedezve egyúttal heti romantika-szükségletemet is. A piros és zöld szemaforok megértőén statisztáltak a fekete háttérből, a zsombék felől erős, egyenletes breke­gés hallatszott. Mellémült egy ember. Biz­tosan beszélgetni vágyott, hi­szen több pad állt mellettünk üresen. — Pestre? — Pestre. És ön? — Én az ellenkező irányba utazom két megállót. — Lesz sok szúnyog az idén. rAnnyi erre a víz. — Kuruttyolnak a békák is. Van mit enni a gólyák­nak. — Már itt vannak? Végigmér. (Megint hülyesé­geket kérdezek a riportalany­tól!) — Három hete! Hiszen a fecskék is megjöttek. ITT MAR IGYEKSZEM LEPLEZNI a csodálkozást. Bólintok is: persze, a fecskék is megjöttek, tudhattam vol­na, hogy a gólyák sem kés­hetnek. — A műhelyünkbe évek óta visszajár egy fecskecsalád. Valamelyik nap, épp munka­idő vége volt, már zártuk vol­na le a lakatpt, amikor lát­juk, hogy a gyárudvaron ott köröz a mi két fecskénk. Nyitva is hagytuk az ajtót, és szóltunk az éjjeliőrnek, vi­gyázzon, el ne vigyenek vala­mit. Reggelre ott találtuk a tavalyi fészkében a fecske­Az angol főváros átmérője száz kilométer, nagysága Ma­gyarországra helyezve Váctól Székesfehérvárig terjedne, teljes Budapestet is beleértve. Ebből a Central, a központ húszkilométeres kör. Maga a City mindössze egy négyzetmérföld. Első embere a lordmajor. Hatásköre kizá­rólag helyi, London többi ke­rületének ügyeivel nem fog­lalkozik. Tisztsége mégsem formális, protokolláris rangja tekintélyes, a királynő után következik. A lordmajor tár­sadalmi munkás, milliomos, évenként két alkalommal a White Hallban rendezett va­csoráin sok minden eldől. A City a bankok, a biztosítók negye­de. Hogy e kasszákban mennyi a pénz? Válasz helyett, tájé­koztatásul kiragadva a Big Five, az öt legnagyobb rész­vénytársasági bank kezeli az összes bankbetétek 80 százalé­kát. Mind az öt a tőkés világ 21 rangsorolt pénzintézete kö­zött szerepel, a Barclay’s pél­dául a lista negyedik helyén. A City utcáin rengeteg ke­ménykalapossal találkozik a járókelő. A keménykalap a pénzügyi tisztviselők egyen- sapkája. Viselet« kötelező, akár a bankaltiszteknek a ci­linder. A City egyébként hi­vatali idő után kihalt, ötezer házmester városa. (1806-ban még 122 ezer lakosa volt.) A céhek fészke is. Napjainkban 90 testület ügyködik, 14 nagy. A kor új mesterségei is felvé­tetnek egy-egy régi közösség­be. A konzervipart a hente­sekhez sorolták, az elektroni­kusok az óramívesekhez tar­toznak. Élő hagyomány: a szakmák utcája. Az ezüst­piac a Chancery House-ban található. A kereskedők bolt­jaikat nagyméretű páncél- szekrényekben rendezték be. párt. Csak ideiglenesen költöz­tek oda, amíg felépítik az újat. Az idén pont az egyik satupad fölé rakták. Aztán megtörtént egypárszor — szó­val érti, kapkodták a szaktár­sak a fejüket. Úgyhogy egy alumíniumlapot szereltünk a fészek alá, nehogy minekünk is küldjenek a tanácstól fel­szólítást. — Hogyan? — A gyártelep szomszédsá­gában áll egy ház, annak a kéményére meg minden évben gólyapár telepszik. Az idén is ott kelepelnek már. Nem kele- pelnének olyan nyugodtan, ha tudnák... Szólt nekem a há­zigazda, hogy kapott a ta­nácstól egy felszólítást, vagy rakja át a kéményét az utcá­tól távolabb eső helyre, vagy zavarja el a madarait, mi­Az áruházak sugárútját, az Oxford Street nevezetességeit felesleges bemutatni, riportok­ból, televízióból sokan isme­rik. A Harley Street rendelőit viszont kevesebben. Réztáblák tucatjai a kapuk alatt. Akad­nak orvosi munkaközösségek is, sebész, fogász, ideggyó­gyász, urológus — közös váró­szobával. A gyógyítás nem ol­csó: a Wellbeck klinikán a szülés hivatalos díja száz font. A Sackville Row szabóköz­pont. Elsőosztályú öltöny ára 90 font. (A 2,8 dollárral egyen­értékű 1 font = 20 shilling, 1 shilling == 12 penny.) A Temple: jogászok, ügyé­szek, bíróságok helye évszáza­dok óta. A nyugalom tömb­jét, a paragrafus szolgáinak elmélyülését valamikor csak egy kis kocsma zaja verte fel, ahol Shakespeare írta, színé­szei pedig játszották a Vízke­resztet meg a Szeget szeggelt. A Fleet Street az újságok hazája. Nemzetközi hírpiac. öt világrész újdondászai ta­lálkoznak irodaházaiban, s itt készülnek az angol sajtó- orgánumok. A legnagyobb pél­dányszámú, a hétmilliós heti­lap, a News of the World, szex képben és szövegben. A Ma­gyarországon legtöbbet idézett, tekintélyes Times-t viszont csak háromszázezer példány­ban nyomják. A Fleet Street szellemi köz­pontja az üjságír óklub. Asztaltársaim dohogva ma­gyarázták: Angliának nincs írott alkotmánya. A Magna Charta, a Bill of Rights, a Habeas Corpus, a Parliament Act és még több törvény, jog­szokás helyettesíti az alkot­mányt, egy részük meglehető­sen ósdi: XI. századbeli. S ami a magyar riporternek szubjektiven Londonban talán a legjobban imponált: az új­ságírók. falatozójában, Peter Evans kedvelt eating house- ában a kiszolgálópult mellett velhogy több károsult járó­kelő panaszt emelt a hatósá­goknál a tiszteletlen gólyák miatt. HIÁBA, TAVASZ VAN! A szúnyogálcák álmukban szen- derednek át az égi mezőkre — a békák gyomrába, a gólyák viszont a békákra vadásznak, a járókelők meg a gólyákra panaszkodnak, a tanács leve­lez. Megindult a természet nagy körforgása — gondoltam kis rezignációval, miközben felszálltam a vonatra. Mert ugye, mi jut nekünk, pestieknek? Az a pár veréb a Körúton? Vagy — hogyan is mondta egy ismerősöm a minap, körülnézve az irodájá­ban? „Megjött a tavasz, itt vannak a legyek.” telexgép kattog, a szalagon a Reuter iroda közli a legújabb híreket. A redakciók környékén, akár városszerte mindenütt, sok a fogadóiroda. Tény: 1965-ben átlagosan minden londoni polgár — a statisztika 8 millió 215 ezer lelket tart nyilván — hetenként 5 shil­linget tett különböző tétekre. Törzsvendégeinek folyószám­lát nyit a bukméker. Legnép­szerűbb ág a lóverseny, de rengeteg a híve az agarak viadalának és a kotorékvadá­szatnak is. A totó dívik; lottó nincs, minek is lenne, ugyan­is bármilyen elképzelhető vagy illogikus lehetőségre .fo­gadnak. Nemrég egy tanító 1:6000-hez kötötte, hogy 1966. augusztus 17-én déli 12 órakor hány fokot mutat majd a Fahrenheit. De sok ezren kockáztatták pénzüket a kö­zelmúltban azon is, hogy a született királyi gyermek mi­lyen nevet nyer. A Henrik árfolyama magas volt, Györ­gyé közepes, Edwardé ala­csony, Ivánra l:10 000-ret ajánlottak. (A fiú: Andrew lett.) Kedvelt játék a bingo, a háziasszonyok har­mincszámos tombolája. Na­ponta többször megismétlődő tárgynyeremény-sorsolás. Sok tucat mozit — a televízió miatt néptelenedtek el — ala­kítottak át bingo-kaszinókká. Valamennyi nyitástól zárásig zsúfolt. Adósok börtönét nem találtam. Bár 1966-ban is akadna jócskán ez intézetbe angol polgár. Nagy-Britanniá- ban sikk a hitelre élés, tenge­rentúli utazástól hajvágásig mindent ajánlanak — és vá­sárolnak is — részletre. A pénzkölcsönzéssel foglalkozó cégek és magánosok forgalma évente 6 millió font. S 1965 utolsó hónapjában 16 millió szigetországi adós tartozása elérte az 1,2 milliárd fontot. László Miklós A nap ugyanúgy bújik elő a keleti látóha­tárról, mint más na­pokon. Vörösen, nagy csendet talál. Az emberek nem loholnak autóbusz után, nem gyömö­szölik egymást a HÉV kocsi­jaiban. Az emberek alszanak. Szombat esti mámort, veszeke­dést, szerelmet, csalódást al­tatnak — a szombat este még indulót dobol, a vasárnap reg­gel szelíd keringőt zsong. De azért lépések trappognak végig az úton, az utcákon — visszhangos lépések. — Hová Jóska? — Melózni... hát te? A vízpart irányába mutat a másik koránkelő, horgászbot van nála, táskájában enniva­ló — zsíroskenyér csak, mert az asszony nem csomagolt, mérgelődött: — Már megint az átkozott halaid... ez az egv vasárnapom van — mor- gott vissza —, egész héten abban a zárt helyiségben ... De azért érezte, hogy az asz- szonynak igaza van egy ki­csit, gyorsan megkente a ke­nyeret s kilopakodott. Ablak nyílik, harangoznak valahol — szelíd, jó szagú ta­vaszi reggel, olyan friss, mint egy hajadon leány. Portörlő bújik elő az ablak mögül, megrázkódik a napsütésben — valaki már takarít, felébredt a szép reggelre, letörölget, felsöpör, egész délelőtt tiszta lesz a lakás. Valaki az utcán is seperni kezd — a gondnok az, neki kötelessége is, de most vala­hogy könnyebben megy. A téli hólapátolásra gondol, a latyakra, a szürkeségre. Meg­rázkódik. De jó ez a tavasz, még akkor is jó, ha fehéredik az ember haja, s a nagylány karikagyűrűt hord már. Jóég, mintha most lett volna az ő lakodalma is — már gondol­kodhat, hány vendéget hívjon s kiket, hogy ne legyen sértő­dés. F ehér inges, piros nyak- kendős fiúk futnak elő az egyik kapualjból, lökdösik egymást, vi­hognak. Kirándulni mennek, de hátizsák egyiknél sincs, nem divat. Sporttáská­kat lóbálnak, tömöttre pakol­va — megedd —, figyelmez­tette őket az anyjuk. — Elő­ször a tojást, aztán a szalá­mit, a süteményt utoljára. Mintha nem lenne mindegy a sorrend. Ilyen egy anya. És olyan, hogy kannával a tej- boltba indult, vasárnap is tej kell a kicsinek, útközben aggódik, hogy összemegy, megsavósodik, mint a múlt héten, frizsidert kellene ven­ni, de még éppenhogy kifizet­te az utolsó bútorrészletet. Majd ... majd —. Lóbálja a tejeskannát és köszön, mert már piacra igyekvőkkel talál­kozik. Üres kosarakkal men­nek az asszonyok és meghaj­lik a válluk, mikor visszafelé jönnek. Salátát hoznak majd, csirkét, hónaposretket, néme­lyik virágot is, orgonát. Meg­vásárolhatnák szombaton is, de ennek a vasárnapi menet­nek is megvan a maga jó íze, némelyik kerékpáron igyek­szik, visszafelé tolja, rajta lesz a kosár, és a többiek azt mondják: okos vagy. Fehér inget, tisztát kér a férj — félig habosán kéri, bo­rotválkozik. — Ráérsz délután is ... — inti az asszony és tudja, hogy teljesen felesleges a szó, a férje nem megy el ugyan hazulról, de fehér ing­ben üldögél vasárnaponként a szobában, újságot böngész, komótosan reggelizik, ez a passziója. Babonásan sóhajt az asszony, még jó, hogy csak ez és nem úgy, mint a szom­széd János, aki fél óra múlva már ultizni indul valahová és háromszor melegítik az ételt, A Vízügyi Építő Vállalat dolgozói Kecskeméten építik az ország első 50 méteres fe­dett versenyuszodáját. Az úszómedence „foglala­ta”, a 71 méter hosszú és 48 méter széles csarnok most már tető alá került. Csaknem 150 tonna külön­böző acéltartóból állították VASÁRNAP vastaggá sűrűsödik a tészta a levesben, mire hazatér. amaszok lődörögnek az úton, valamit csinál­ni kellene — gondol­ják — valami jó hec­cet, de mit. Tegnap bakot álltak az egyik ablak előtt, bezörögtek, de nagyon dühösek voltak a háziak, az ember papucsosan szaladt utánuk, fenyegetőzött — rö­högtek rajta, de azért a hec­cet nem ismétlik meg. Vala­mi más kellene. Kavicsokat rugdalnak, várják, hátha út­jukba kerül valami, ami szó­rakozás. Addig is, míg ha­za lehet menni ebédelni. Ki­csit mindig éhesek. Miséről poroszkál hazafelé egy öregasszony, korai misén volt, még segíteni kell a me­nyének. Kell? Nem muszáj, de ő akar. Valamikor arról ábrándozott, együtt mennek majd vasárnap délelőttön­ként a fia feleségével, együtt bandukolnak a szép fehér templomtorony felé csatos imakönyvvel, de erről le kel­lett mondania. A menye — elismeri — nagyon szorgos te­remtés, templomról hallani sem akar, még útban sincs a gyerek már kikötötte: ke­resztelő sem lesz, csak név­adó. Kedve lett volna vitat­kozni, de öregszik már, a hangja sem a régi, az ener­giája sem. Nem is érti a fia­talokat, elfelejtette, milyen volt a fiatalsága. Mintha időtlen idők óta rajta lenne a fekete fejkendő, körülötte modern bútorok, varia, mi­fene, televízió, — néha elne­vetgél rajta, de úgy, mint aki bűnt követ el. Most haza­megy, kikavarja a krémet, só­hajtozik, közben pedig tulaj­donképpen jó hogy még vár­ják, hogy kavarjon, hogy süssön néha — a mama süte­ményének nincs párja — mondja a vendégeknek a me­nye. Mari tulajdonképpen jó asszony. Veszekedés az egyik lépcső­házban. — Ezerszer mondtam — hangzik az öblös férfihang — ezerszer megmondtam, ne bömböltessék a rádiót... — Délelőtt van már... ne aludjon — rögtön jön rá a vá­lasz, éles, női, nyelvelő. Csapkodás, csörömpölés. Va­laki bevágta az ablakot. A rá­dió tovább bömböl: Öó ... nyá­ron élni jó... — Oó... — csücsörít a kamaszlány a fürdőszobában, riszálja a derekát a dallamra, s megpróbál kormozott gyu­faszállal, divatos szemöldököt csinálni magának és sóhajto­zik, mert ezt csak itt szabad még. A múltkor valamivel korábban jött haza munká­ból az anyja, ott találta őket a barátnőjével a szobában, cigarettázva. Óriási muri volt, pofont nem kapott — azt már nem merik, szerencsére — de két vasárnap nem mehet mo­ziba, s szörnyű. — Öó ... táskarádió... — dúdolja s arra gondol, hogy egy év múlva vesz egy rádiót a saját fizetéséből, mert egye­temre nem megy, bárhogy is akarják, dolgozni megy, keres­ni fog és könnyű nyári ruhá­kat csináltat, sokat és fürdő­ruhát is hálósat, ami most di­vat, de vajon akkor divat lesz-e még. T“““ ányérzörgés, valaki ha­bot ver. Pirosán izza­nak az arcok a kony­hában és a szobában is a piros ulti felett. Valaki töpreng, hogy adja be az asszonynak a kora délutáni össze a tetőszerkezetet, ame­lyet kőszivacspallóval fed­tek le és 300 köbméternyi könnyű perlitbetonból ké­szítettek rá nyolc centimé­ter vastag hőszigetelő réte­get. Előreláthatólag csak jö­vő év tavaszán kerülhet sor a modern fedett versenyuszo­da átadására. meccset. — Anyukám... — próbálja fogalmazni a monda­tat és legyint. Az asszony el- komorodó arcára gondol és ke­serű lesz a szája. — Miért nő­sültem meg — háborog —, még ezt se? meccset se? — és kimegy körülnéz, hátha lehet valamiből kóstolni. Húsleves, rántotthús, pör­költ, saláta, piskótatészta, al­máspite, madártej. — Feketét főzzek? — kérdi valahol egy feleség és a férj bólint. Holott egyikük se sze­reti a kávét. Csak kell. Min­denki issza. Nekik Gorka vá­zájuk is van, ők semmitől sem akarnak elmaradni. Semmitől és senkitől. Autóbusz poroz végig az úton. Meccsre indulók ülnek rajta és asszonyok tömött szatyrokkal. Kórházi asszo­nyok. Látogatóba mennek. Le­vest visznek, húst, vigasztaló szót. — Ma jobb színben vagy... Ez is program. A ré­gebben járók már ismerik egymást, kérdezgetnek, megbe­szélik a legújabb diagnózist Akad, aki az előző napon szü­letett unokájához utazik, an­nak ragyog az arca. Napsütés, elsötétített szobák. Kispárna, könnyű takaró. Az újság a földön. Az asszony odakinn a követ mossa. A nagyfiú most találja alkal­masnak a pillanatot, hogy egy húszast kunyeráljon az any­jától. Egy van már neki, de az semmi. Két kávé és két mozijegy ára. És a kislány az édes likőrt szereti. Ö pedig imponálni akar neki, sört sem iszik, édeset sem — konyakot. Ahhoz pedig még egy huszas keli. — Soha se jössz... — pi- tyereg egy női hang —, soha nem jössz velem sehova ... — Megyek, de nem a ma­mához ... — Azért mert az anyám? — Azért, mert nem! Női könnyek. Csalódott könnyek. Nem jött el a fiú a kora délutáni mozielőadás­ra. Csalódott könnyek, a fiú igazán nem olyannak látszott... S kodáját mossa a férfi. Gondosan mossa, apró­lékosan, néha körül­néz, látják-e. Még csak háromhónapos a Sko­da. Nem bír betelni vele. Ez a vasárnap délutáni szórako­zása. Lemossa, aztán nem megy vele sehova. A benzin — költség. Benzinre még nem telik, fizetni kell a kölcsön­kért adósságot. Valaki kopog az ajtón. — Csak én vagyok ... nem alszanak? Horgolások, könyv, mosó­gépzaj. — Muszáj mindig vasárnap lötykölnöd? — Segítesz, ha holnap neki­fogok? — Majd megbolondul­tam ... Morgás. A férfi bemegy a szobába. Sípol a rádió. Leg­szívesebben odavágna vala­mit. Gólok. Kiabálás. Pohár sörök. Féldeci pálinkák. Iz­zadt arcok. Léggömbök. Kör­hinta, két napra állították fel, félig üresen megy, a fiata­lok mostanában inkább nézni szeretik. — Megettétek az összes sü­teményt! — De anyu én csak ... Kirándulásról hazatérők fáradt lépései. Virágot hoz­nak. Alkony. Árnyak az utcán. Andalgó árnyak. Sétálni in­dulnak a Duna-part felé. Kéz a kézben. A kisvendéglőben zene szól. Halászlé, zsúfolt aszta­lok. — Látod azt a ruhát... — Ugyan ... az is ruha? Egymásbakapaszkodó új­jak. Remények. Vágyak. Ásítás. — Holnap hétfő ... Hétfő. Reggel. Rossz lesz korán felkelni. Az ember meg­szokja a vasárnapot. Olyan, mint a jó meleg fürdő. Bele­feküdni, elterülni benne. H a mindennap vasár­nap lenne, az nem lenne jó. Az ember­nek pezsgő, frissítő fürdőkre is szüksége van. És indulókra. És vára­kozásra. Bende Ibolya P. A. 16 lóerős bemutató Ennyi, sőt sport változatban két ló­erővel több fér az erősen bordázott nagyobb hűtőfelü­letű hengerbe. A Csepel Motorke­rékpárgyár ezzel bemutatja leg­újabb termékét. Jellemzői: új mellső teleszkóp- villa, olajcsillapí­tású hátsó rúgó­zás, könnyen ke­zelhető kormány­mű és kényelmes nyereg. Sebessé­ge eléri a 110 ki­lométert. LONDON ♦ A szakmák utcája ♦ Telex a falatozóban ♦ Mi a bingo? Kecskemét Tető alá került az ország első 50 méteres fedett versenyuszodája Fecskék a műhelyben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom