Pest Megyei Hirlap, 1966. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1966-05-13 / 112. szám

2 TASKENT Naponta 150 új lakás Észrevehetően gyengültek Taskentben a földlökések, amelyek mintegy két hétig nyugtalanították a város la­kóit. A földrengésjelző állo­más adatai szerint ä jelzett időszak során 320 földlökést észleltek. A város vasútállomásaira I folytonosan érkeznek az épí- j tőanyagok, és mint ismere­London A brit kormány Csütörtökön folytatódtak Londonban a brit kormány ás a rhodesiai Smith-rezsim kép­viselőinek szigorúan bizalmas tárgyalásai. Diplomáé'ai körökben úgy tudják, hogy a megbeszélések még a jövő héten is London­tessé vált, moszkvai építők Taskentben egész lakónegye­deket emelnek. A város ut­cáin késő estig bútorokkal megrakott teherautókat lehet látni, amelyek a fedél nélkül maradt családokat szállítják a frissen épült házakba. Min­den nap átlag 150 család kap új lakást. húzza az időt ban folytatódnak, majd átte­szik a tárgyalások színhelyét Salisburybe. Mértékadó megfigyelők sze­rint a brit kormány időt akar nyerni, s ezért a megbeszélé­sek elhúzódására törekszik. Basutoföld függetlenségét kéri A basutoföldi nemzetgyű­lés szerdán határozatot fo­gadott el, amelyben felszó­lítja Angliát, hogy 1966-ban adja meg függetlenségét. A 800 000 lakosú Basutoföld Dél-Afrikában fekszik. DJAKARTA Óriáskígyó Egy nyolc méter hosszú óriáskígyó megszökött a dja- kartai állatkertből, „ttja so­rán” megevett egy kisgyerme­ket, néhány csirkét, kutyákat és macskákat. A kígyót vé­gül is agyonlőtték. Rio de Janeiro Tonhal-értekezlet Az Egyesült Nemzetek Élel­mezési és Mezőgazdasági Szer­vezete (FAO) által összehívott nemzetközi tonhal-értekezlet eredménytelenül végződött. A részvevő 15 ország képvi­selőinek nem sikerült meg­egyezni a tonhalászatot szabá­lyozó nemzetközi egyezmény szövegében. Utazzon külföldre MÁVAUT-on május 15-től Szabadkán át Újvidékre rendszeres autóbuszjárat. Naponta indul Budapest Engels térről 8.00 órakor. Viteldíj: Szabadkára 91,10 Ft i Üjvidékre 114.30 Ft Jegyek ülőhelybizfosítással l oda- és visszaútra válthatók, a MÁVAUT Engels téri pályaudvarán és az IBUSZ-irodákban. Érdeklődés: 18—28—28 számon CSAK RÖVIDEN... Kedden ül össze a Bizton­sági Tanács a rhodesiai vál­ság ügyében. Megnyílt a „Prágai Tavasz — 1966” nemzetközi zenefesz­tivál. Az első koncertre és operaelőadásra csütörtök este került sor. Leleplezték Kufstein várá­ban Bacsányi János emlék­tábláját. Edward Kennedy és VI. Pál pápa húsz perces megbe­szélést folytatott a pápa sze­mélyi könyvtárában. Fejes Endre „Rozsdatemető” című regényének közlését kezdte meg a bécsi Die Pres­se. Szerdán és csütörtökön meg­beszéléseket folytatott Pekin g- ben Csou En-laj kínai minisz­terelnök és Emil Bodnaras, a Hanoiból hazafelé tartó ro­mán küldöttség vezetője. E hét első három napján 15 nyugat-európai kommu­nista párt vezető képviselői Becsben vita jellegű konfe­renciát tartottak. Couve de Murville francia külügyminiszter a jövő héten Lengyelországba látogat. A francia kormány kilenc- milliárd frank kártérítést követel Algériától, az államo­sított, vagy társadalmi tulaj­donba vett francia vagyono­kért. MEGKEZDTE MŰKÖDÉSÉT a Földművesszövetkezeti Villám bértehermotor- szolgálat. Vásárolt áruját hazaszállítja, gázpalack­ját kicseréli. Hívásra házhoz megy, olcsó, gyors, pontos igénybevehető Földművesszövetkezeti Kölcsönző Boltnál. Cegléd, Marx Károly u. 2. Telefon: 751. Hiitintsí vessative! kezetek figyelem! A lakosság ellátásának érdekében felajánlunk megvételre regenerált üvegeket folyamatos szállításra: 0,5 kq-os, foqy. ár: 0,95 Ft 1 ” ” 1,40 " 5 ” •* 7,30 ” A szállítás kontinerben, illetve naqyobb tétel esetén, vaqon- ban történik. A fogyasztói árból 11.5% árrészt kapnak az fmsz-ek, továbbá a 0,5-ös és 1 kq-os üveqek után további 5 fillért, az 5 kq-os üveqek után 10 fillér engedményt, darabonként. Megrendelést az alábbi címre kérjük: GÖNGYÖLEGFELÜJITO VALLALAT Budapest, XIII., Dagály u. 3. Tel.: 200 — 380 rear HEGYEI Májusi pártnapok BUDAI JÁRÁS Pilisi Szénbánya V. 20-án 17 óra, Szili Géza, Törökbálinti Állami Gazdaság V. 19-én 16 óra, dr. Lő­rinc József, Pest megyei Bíróság V. 23-an 16 óra. Gelencsér Arpáti- né dr., Ipari Szerelvény és Gép­gyár V. 24-én 14.30, Arató András, Budaörs község V. 27-én 18 óra, dr. Sánta Anna, Budavidéki Erdő- és Vadgazdaság V. 17-én 16 óra, dr. Földes Lajos, Budai Erdészet, V. 18-án 8 óra, Kiss Frigyes, Me­chanikai Művek V. 18-án 14.30, Koller Tamásné, Pm. Moziüzemi Vállalat V. 18-án 16.30, Guttrai Józsefné, Pest megyei Semmel- weis-kórház V. 19-én 14 óra, cir. Földes Lajos, Pusztazámor V. 20- án 18 óra Németh Mária, Tárnok V. 20-án 18 óra Kristóf András, Sóskút V. 20-án 18 óra Krommer Béla, Bia V. 20-án 18 óra Engel Ferenc, Zsámbék V. 20-án 18 óra Balogh Pál, Budakeszi V. 20-án 18 óra dr. Hadadi Tibor, Piliscsaba V. 20-án 18 óra Miskolczi Zoltán, Solymár V. 20-án 18 óra Lőrincz Miklós, SzG. Porkohászati Gyár V. 20-án 14.30 Lendvai István, Pm. Gépjavító Vállalat V. 20-án 14.30 dr. Lapusnyik András, Pm. KL- SZÖV. V. 20-án 17 óra Hangyái András, Pm. Vegyi és Kezmüip. Váll. V. 20-án 16.30 Édes István, Pm. Főügyészség V. 20-án 16.30 dr. Pusztafy Károly, Érd Gépjav. állomás V. 23-án 16 óra Antal Im­re, Torbágy V. 23-án 18 óra Meg- léczi Istvánná, Páty V. 23-án 18 óra Kollár István, Perbál V. 23-án 18 óra Kovárik János, Pm. Sta­tisztikai Hivatal V. 23-án 16.30, Koitai Vilmos, MNB. Pm. Igazga­tóság V. 23-án 16.30, Leitner Sán­dor, AFTH Pm. Felügyelőség V. 23-án 16.30 dr. Ambrus György, Pm. Pénzügyőrség V 23-án 17 óra, Tóth Mihály, Törökbálint V. 24-én 18 óra Kariik András, Központi rendőrőrs V. 24-én 7 óra dr. Máté Zsigmond, Érd rendőrőrs V. 24-én 8 óra Horváth Ferenc, Tök község V. 25-én 18 óra Nagy László, Her­ceghalmi AG V: 25-én 16 óra Szi­geti Ernő, MGM. Diósüi Csapágy­gyár V. 25-én 14,30 Mudrogh Fri­gyes, Budakeszi rendőrőrs V. 25- én 8 óra Türk Mihály, Pilisvö­rósvár V. 25-én 8 óra dr. Kiss Sándor, Budaörs rendőrőrs V. 26- án 8 óra dr. Tímár Pálné, Érd község V. 27-én 18 óra Gyüre László, Eudajenő tsz V. 27-én 18 óra Kókai Mihály, Piiisvörösvár község V. 27-en 18 óra Tuza Sán- dorné, Üröm tsz V. 27-én 18 óra Bozsó József, Pm. Fűszert Váll. V. 27-én 16.20 Emesz László, Pm. Ru­házati Kisk. V. 27-én 16.30 Villá­nyi Endre, Pm. Iparcikk Kisk. V. 27-én 10.30 Koitai Aladár, Ny. Pm. Élelmiszer V. 27-én 16.30 Gidófaivi Zoltán, Budai Járási Rendőrkap. V 27-cn 17 óra Raposa Margit, Pm. Állami Gazd. Igazg. V. 28-án 8 óra Zsitvai Attila, Törökbálint Tüdő- szanatórium V. 31-én 14 óra űr. Tasnádi Endre. CEGLÉDI JÁRÁS Abony V. 19-én 13 óra Hável Jó­zsef, Ceglédbercei. község-tsz párt- ház V. 17-én 13 óra Holló János, Jászkarajenő község tsz kultúrház V. 18-án 18 óra, Prczenszki Gábor, Dánszenímiklos ÄG Micsurin Tsz kultúrház V. 20-án 18 óra Varga Ferenc, Kőcser község tsz párt­ház V. 19-én 18 óra Pancsovai Nándor,. Abony gépjavító állomás V. 20-án 17 óra Pásztor Mihály, Abony József Attila Tsz kultúrház V. 24-én 18 óra Somodi István, Abony Lenin Tsz tsz-közp. V. 24- én 18 óra, Gyigor József, Abony Kossuth Tsz. tsz-közp. V. 23-én 18 óra Nagy Imre, Abony Uj Világ Tsz, tsz-központ, V. 25-én 18 óra Győré Sándor, Albertiq&a község, fmsz, pártház V. 19-én T.3 óra Mé­nesi Árpád, Aibertirsa Szabadság Tsz, tsz-közp. V. 23-án 18 óra, Mé­nesi Árpád. Aibertirsa Dimitrov Tsz, tsz-közp. V. 24-én 18 óra Hal­mi József, Gsemő AG kultúrház V. 17-én 18 óra Vass István, Cse- mő Faiskola központ V. 18-án 18 óra Markovics E, Csemő Budai úti ÁG üzemegys. V. 20-án 18 óra Bállá János, Gsemő Erdészet, Rá­kóczi Tsz V. 24-én 18 óra Bene József, Csemő Uj Élet Tsz tsz- közp. V. 18-án 18 óra Erdélyi Gábor, Csemő Szabadföld Tsz tsz- közp. V. 19-én 18 óra Kónya Fe­renc, Kőröstetétlen Vörös Csillag Tsz pártház V. 20-án 18 óra Rév János, Kocsér Petőfi Tsz központ V. 20-án 18 óra Pintér István, Nyársapát Borforg. Haladás és Aranyhomok Tsz. Kultúrház V. 13-án 18 óra Erős János, Törtei községi alapsz. és tsz pártház V. 19-én 18 óra Varga Gábor, Cegléd rendőrség, járási tanács Tisztiklub V. 20-án 16 óra Bencsik Mihály. CEGLÉD VAROS Cegléd városi művelődési ház V. 20-án 18 óra dr. Benedek Jenő, Közlekedés és Gépjavító Váll. V. 30-án 15 óra, dr. Szokodi Sándor, Tanács Építő Ip. Váll. V. 26-án 16 óra Sőreg Pál, Ceglédi kórház V. 26- án 14 óra dr. Kosa Miklós, Gépjavító állomás V. 26-án 16 óra Joó Ágoston, Cipőipari Vállalat V. 26-án 14.45 Czeiner Gyula, Kerti­mag G. V. 26-án 16 óra T. Tóth János, Földszöv. V. 26-án 18.30 Balogh Ferenc, MÁV állomás V. 26-án 18 óra Munzcr István, MÁV vontatás V. 26-án 15 óra Bölcső János, MÁV Pft. V. 26-án 15.30 Somogyvári Ferenc, Posta V. 26- án 17 óra Hegedűs József, Kísérle­ti G. V. 26-án 16.30 Csöbönyei Ist­ván, Lenin Tsz V. 2G-án 17 óra Lédeczi Béla, Ruhaipari Váll. V. 26-án 13 óra Máthé Vera, Villa­mosipari gyár V. 26-án 15.30 Bar- tus Szilárd, Május 1 ruhaüzem V. 26-án 13.45 Molnár József, DÁV V. 26-án 17 óra Győré Sándor, Téglagyár V 26-án 15 óra Varga Ferenc, Erzsébet malom V. 26-án 16 óra Viszkok Ferenc, Tejipari Vállalat V. 26-án 16 óra Tóth László, Húsipari Vállalat V. 26-án 7 óra Szeleczki Mihály, Cifrákért! ÁG. V. 26-án 16 óra Szabó Ele­mér, Talajjavító Váll. V. 26-án 15.30 Száraz Mihály, Vendéglátó­ipari Váll. V. 26-án 16.50 dr. Haj­dú Endre, Községgazdálkodási Váll. V. 26-án 16.30 Balogh József, Sütőipari Váll. V. 26-án 16.30 Sági Ferenc, Alkotmány Tsz V. 26-án 17 óra Pásztor István, Vörös Csil­lag Tsz (kp-fll.) V. 26-án 17 óra Szabó Ferenc, Vörös Csillag III. üe. (V. 26-án 17 óra Lukács Imre, O. Vízkutató V. V. 26-án 16 óra Kátóti István, Dózsa Népe Tsz (I. üe.) V. 26-án 7 óra Radosza Mik­lós, Dózsa Népe Tsz (H. üe.) V. 26-án 7 óra Egri János, Dózsa Né­pe Tsz (HI. üe.) V. 26-án 7 óra, Szalisznyó Ferenc, Kossuth Tsz (I. üe.) V. 26-án 7 óra Tóth Gyula, Kossuth Tsz (II. üe.) V. 26-án 7 óra Tokaji András, Kossuth Tsz (III. üe.) V. 26-án 7 óra Tószegi Imre. Kossuth Tsz (IV. üe.) V. 26- án 7 óra Tóth Ferenc, Szeszipari v. Pincegazdaság V. 26-án 16 óra Öcsai István, Táncsics Tsz közp. V. 26-án 7 óra Nagy László Táncsics (II. üe.) V. 26-án 7 óra Juhász Károly, Petőfi Tsz V. 26-án 7 óra Bódis An­tal, MÉK V. 26-án 15 óra Both Ferenc, Faipari Ktsz V. 26-án 16 óra Magyar László, Háziipari szö­vetkezet V. 26-án 16 óra Bartók Barnáné; Vasipari Ktsz V. 26-án 16 óra Nagy Sándor, Cipőipari Ktsz V. 26-án 16 óra Fekete Lajcsi. Építőipari Ktsz V. 26-án 17 óra, Csizmazia Pál, Vízgazdálkodási Váll. V. 26-án 16 óra Kovács Fe­renc. CSEPEL AUTÓGYÁR Járműgyár V. 25-én 15 óra Só­falvi Zoltánné, Motorgyár V. 25- én 15.15 óra Szatmári Lajos, Igaz­gatósági V. 25-én 16 óra Mészá­ros Ottó. DABASI JÁRÁS Sári község V. 24-én 19 óra Var- j ga Péter, Dabas község V. 20-án 19 óra Szabó Sándor, Inárcs Már­cius 21. Tsz V. 19-én 19 óra Kő­műves Imre, Örkény szakiskola V. 16-án 18 óra Marosi Elemér, Bugyi AMG V. 25-én 19 óra Plut­zer Miklós, Felsőbabád AG V. 26- án 19 óra Farkas József, Alsó- némcdi V. 27-én 19 óra Miskolczi K., Kernád Március 15-e Tsz V. 27- én 19 óra Csipái Ferenc, Tatár­szentgy. község V. 27-én 19 óra Plutzer Miklós, Gyál ktsz V. 27- én 13 óra Miillek Antal, Gyón község V. 27-én 19 óra Bondor György, Dabas Járási Tanács V. 30-án 16 óra Boros András, Öcsa Fmsz V. 31-én 19 óra Dobrovolni Sándor. 25-ÖS ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT Vállalat központja Csepel V. 17- én 16 óra Göndics Zoltán, Szak és Segédipnr Csepel V. 17-en 16 óra Kormos László, Gödöllő Ag­ráregyetem építkezés V. 17-én 16 óra Jankó Zoltán, Vác Forte Épít­kezés V. 17-én 16 óra Lengyel László, Csepel Papírgyár építke­zés V. 17-én 16 óra Benkö Pál, Csepel Vasmű építkezés V. 17-én 16 óra Kaponya Endre, Pest­vidéki Gépgyár építkezés V. 17- én 16 óra Pelle József. GÖDÖLLŐI JÁRÁS Dány község V. 29-én 11 óra dr. Math ezer Jolán, Galgahévíz V. 27-én 19 óra dr. Dajka Balázs, Zsámbók V. 27-én 19 óra Czapp Miklós, Kistarcsa V. 21-én 19 óra Monori József, Mogyoród V. 21-én 19 óra Szönyegi Lajos, Vác- egres V. 23-án 19 óra Asbóth László né, Verseg V. 23-án 19 óra Dér Jánosné, Galgamácsa V. 22-án 19 óra Kukely István, Fésűsfonógyár Kistarcsa V. 23- án 14.15 óra Werner Jánosné, Ipari Műszergyár Iklad V. 20-án 14.15 Gál Géza, Központi Erdő- gazd. Gödöllő V. 23-án 16 óra Kiss Emil, Domony V. 25-én 19 óra Udvardy Béla, Kartal V. 25- én 19 óra Vízi István, Nagy- tarcsa V. 25-én 19 óra Szirmai Ró- bertnő, Veresegyház V. 25-én 19 óra Dobi Mihály, Erdőkertes V. 25- én 19 óra Jósvai Lajos, Iklad V. 26-án 19 óra Drabon József, Kerepes V. 26-án 19 óra Faragó András, Aszód V. 27-én 19 óra Lucza Ferenc, Csömör V. 27-én 19 óra Kormos Zoltán, Galga- györk V. -27-én 19 óra Nagy La­jos, Szada V. 27-én 19 óra No­vak László, Valkó V. 27-én 19 óra Ihászi József, Vácszentlászló V. 27-én 19 óra Mezei József, Gödöllő V. 27-én 19 óra Németh Lajos, Bag V. 30-án 19 óra dr. Cseri László, Hé- vízgyörk V. 30-án 19 óra Dajka Ernő, Isaszeg V. 30-án 19 óra Magyaróvári Pál, Pécel V. 30-án 39 óra Csécsi János, Túra V. 30-án 19 óra Sára Ferenc, Tangazdaság Gödöllő V. 30-án 19 óra Kiss Emil, Aszód Gépjavító Állomás V. 30- án 16 óra Kardos Győző, Járá­si Tanács Gödöllő V. 30-án 16 óra dr. Dióssy Imre, Vadgazda­ság Gödöllő V. 30-án 9 óra Pintér Sándor, Sütőipari Váll. Aszód V. 30-án 15 óra Csobán Pál, Járási Rendőrkapitányság V. 30-án 16 óra Erdélyi Mihály. GÖDÖLLŐ VAROS Gödöllői Agrártudományi Egye­tem V. 18-án 14 óra dr. Szűrös Mátyás, Ganz Árammérőgyár V. 26- án 16.30 Csenterics Sándor, Gö­döllői Gépgyár V. 26-án 16.15 dr. Simon Pál, GÖFÉM V. 25-én 14 óra dr. Vrestyák József, HI- SZÖV V. 27-én 14 óra dr. Füredi János, HUMAN V. 17-én 17 óra Gombos Sándor, Városi Tanács (Eü. dóig.) Nemes István, Pedagó­gusok V. 20-án 16 óra dr. Bálint Andor, MŰM 202. sz. Int. V. 27- én 13.30 Dékán Antal, Orsz Ta­lajjav. V. 30-án 16.30 ‘ Nagy György, Kisállatt. K. Int. V. 27- én Katona Román, Ktsz V 23- án 16.30 dr. Pál István. MONORI JÁRÁS Gvömrő község tanácsháza V. 20-án 19 óra Hargitai Károly, Mo- nor község járási PB nagyterme V. 30-án 18 óra Somodi Gyula, Mende község (pártház) V. 24-én 18 óra Lovas Géza, Tápiósüly község kultúrotthon V. 17-én 19 óra Kováts Géza, Vecsés Víz­gép. váll. Kultúrterem V. 19-én 17.30 dr. Halustyik József, Va­sad község és tszcs (párthelyiség) V. 20-án 19 óra Vida György, Úri község és tsz. Kultúrterem V. 20-án 18 óra Horinka István, Pilis ktsz és község (pártház) V. 25-én 14 óra Sedró János, Pi­lis Hizlalda. Kultúrterem V. 25­én 14 óra Göbölyös Ferenc, Nyáregyháza község és tsz. párt- helys. V. 25-én 18 óra Győri Já­nos, Tápiósáp község és tsz. Párthelyiség. V. 26-án 19 óra Szabó Gyuláné. Gomba község és tsz (tanácsháza) V. 26-án 19 óra Szabó Ferenc, Ecser köz­ség és tsz. (Párthelyiség) V. 27- én 19 óra Topolcsik János, Benye község és tsz. (kultúrterem) V. 27- én 19 óra Sima István, Csévha- raszt község, tsz (Kultúrotthon) V. 27-én 18 óra H. Kovács Janos, Maglód község (Párthelyiség) V. 27-én 18 óra Pócsik Lajos, Kava község tsz. (Kultúrterem) V. 27- én 18 óra Fehér László, Péteri község tsz (Tanácsháza) V. 28-án 18 óra Szenyán János, Üllő köz­ség (Pártház) V. 31-én 18 óra Varga Pál. NAGYKÖRÖS VAROS Állami gazdaság V. 16-án 16 óra Lékó László, Nagykőrösi Konzerv­gyár V. 20-án 14.30 Palotás Ka­roly, Gépjavító Ktsz Szolnoki u. műhely V. 20-án 15 óra Bakó Gé­za, Ládagyár V. 17-én 14 óra Gya- raky Jenő, DÁV V 17-én 16 óra Káló József, Faárugyár V. 17-én 14 óra Tóth Mária, Vegyesipari Váll V 18-án 16 óra Tóth Maria, Dózáa Tsz V. 18-án 17 óra Tanai István, Petőfi Tsz V. 18-án 17 óra Tóth Sándor, Szabadság Tsz V. 19- én 17 óra Godó János, Földmű­vesszövetkezet V. 19-én 19 óra Horváth József, Városi bíróság V. 19-én 17 óra Horváth Lehel, Vá rosi tanács V. 20-én 17 óra Hege­dűs László, Pedagógúsok pb nagy­terme V. 23-án 18 óra D Kovács Gábor, Egészségügyi pb nagyter­me V. 24-én 18 óra Kovács Sán­dor, Rendőrség V. 24-én 17 óra Mészáros István, I., II. körzet pb nagyterme V. 25-én 18 óra Molnár László. NAGYKÄTAI JÁRÁS Tápiószele mozihelyiség V. 26-án 19 óra Dr. Koller Mihály, Nagy­káta pártbizottság V. 27-en 19 óra Bíró Gyula, Tápioszentmárton mű­velődési otthon V. 20-án 19 óra Boj&or József T^zecső művelődé­si otthon V. 20-án 19 óra Udvarüi János, Nagykáta BM rendörkapitanysag V. 2l-én 14 óra Kiss Tibor, Nagykáta járási ta­nács V. 2l-én 14 óra Mészáros Judit, Újszilvás művelődési ház V. 23-án 19 óra Keszi József, Új­szilvás állami gazdaság V. 23-an 17 óra Dr. Dobrai Lajos, Tapió- györgye művelődési ház V. 23-án 19 óra Sin ka József, Tápiószöliös tanácshaza V. 23-án 19 óra Szabó János, Farmos művelődési ház V. 24 19 óra Kardos János, Tápiosze- le Gépjavító Váll V. 24-én 19 óra Turúczi Pál, Nagykáta Göbölyjú- rás V. 29-en 19 óra Heimaun Győ­ző, Nagykáta MKB Tsz V. 24-en 19 óra Miló Béla, Szemmái tonkáta pártház V. 25-én 19 óra Dr La­katos József, Szentmártonkáta ál­lami gazdaság V. 25-ón 19 óra Ne­mein istvan szentmaftonicáta Gép­javító Váll. V. 25-en 17 óra Kolozs Sándor, Szentmártonkáta művelő­dési otthon V. 25-én 19 óra Turzo- czi Attila, Szentmártonkáta újte­lepi isk. .V. 26-án 19 óra Kiss Bé­la, Nagykáta ErdÖszőlő V. 25-én 19 óra Monda János, Nagykáta epresi iskola V. 25-en 10 óra Pata­kai Imre, Tápiószele kísérleti gaz­daság V. 26-án 17 óra Salomvari László, Tápióbicske művelődési otthon V. 27-én 19 óra Faíudi Im­re, Pánd ’tanácsháza V_ 27-én 19 óra Kuncár Pál, Kúka művelődési ott­hon, VG. 27-én 19 óra Radios Im­re, Tóalmás művelődési otthon V. 27-én 19 óra Árokszállási Ist­ván. RÁCKEVEI JÁRÁS Szerszámgépipari Művek Fej­lesztő Intézete V. 23-án 15 óra Cservenka Ferencné, Pest-videki Gépgyár V. 17-én 15 óra Barin- kai uszkárné, Kiskunlacháza köz­ség V. 17-én 20 óra Golub Mi- haiy, Apor ka község öv. művelő­dési otthon V. 19-én 19 óra He­gedűs Istvánná, Dunavarsány község HISZ. Ebédlő V. 17-én 17 óra Boross Gyuláné, Délegyháza község öv. Párthelyiség V. 17-én 18 óra Demján Oszkárné, Duna- htaraszti község. Pártház V. 17- én 19 óra Basa László, Dunaha- raszti MAHART ebédlő V. 17-én 13.30 Schmikli István, Dunaha- raszti Sütőip. Székház V. 17-én 12 óra Ivanícs Gyula, Dunaha- raszti Pedagógus II. sz. iskola V. 17-én 18 ór Urda Éva, Döm- söd község öv. Pártház V. 17-én 19 óra Decsov Lajos, Dunavar­nány község öv. Palántanevelő V. 16-án 13 óra Gömöri Ferenc, Dunavarsány pedagógus iskola V. 17-én 14 óra Csáti János, Ha­lásztelek község öv. Párthelyi­ség V. 17-én 19 óra Kígyós! Fe­renc, Lórév Községi Tanács V. 24-én 13.30 Frideczky József, Ma­kád község öv. Községi tanács V. 17-én 20 óra Szabó István, Ma- josházi község. Párthelyiség V. 17-én 19 óra Szabó Imre, Rác­keve község. Községi 8anács V. 17-én 19 óra dr. Simon Péter Ráckeve Árpád MTSZ tsz-iroda V. 17-én 19 óra Tézli Károly, Ráckeve Arany Kalász MTSZ tsz- iroda V. 17-én 19 óra Nyerki La­jos, Ráckeve Rákóczi MTSZ tsz- iroda V. 17-én 19 óra Tóth Jó­zsef, Ráckevei Járási Tanács öv. Tanácsterem V. 18-án 17 óra Brá- da Elek, Szigetbecse. Párthelyi­ség V. 17-én 19 óra Erdei And­rás, Szigetcsép közvéö öv. Párt­helyiség V. 27-én 18 óra Falvay István, Szigethalom község ta­nácsháza V. 16-án 18 óra Miseta János, Szigethalom Tűzrend. Pk. tanterem V. 17-én 8 óra Szilágyi Lajos, Szigetszentmiklós Rendőr­őrs öv. Tanácsház V. 17-én 17 óra Draspó Lajos, Szigetszent­miklós község öv. klub. V. 17- én 16 óra Földes János, Sziget­újfalu község öv. Párthelyiség V. 23-án 19.30 Szijjártó Sándor, Tak­sony község öv. Párthelyiség V. 20- án 19 óra Kovács István, Tö­köl község öv. művelődési ház V. 17-én x9 óra Szél! Károly, Tököl BV kórház öv. tanterem. V. 17- én 9 óra Szabó Ferenc, Tököl BV kórház öv. tanterem V. 19- én 16 óra Paulovics Ede, Kiskun­i 1966. MÁJUS 13., PÉNTEK sági AG Apaj öv. Ebédlő V. 17- én 6 .ra Kovács Kálmán, Kert. Szol. Főiskola gazdasága. Ebédlő V. 17-én 18 óra Csömör József. SZENTENDREI JÁRÁS Budakalászi Lenfonó V. 19-én 14.30 Hegyvári Ferenc Dunabog­dány községi művelődési ház V. 20-án 19 óra Kecskeméti Lajos, Vi- segráo község párthaz V. 20-án 19 óra Kovács Amalné, Budakalászi Gyapjú V. 14-én 14.30 Kocsis Gá­bor, Budakalász község partház V 17-én 19 ora Sclunk József Pocsmegyer község tanácshaza V. 18-án 19 óra Tiuoldi Tiborne, Pomázi Posztó V. 19-én 14.30 Esku- lits József, Pomaz község párt­ház V. 19-én 19 óra Czeiner László Leányfalu község pártház V. 20-án 19 óra Kerényi Viimosné. SZENTENDRE VAROS PVKV Irószerüzem V. 23-án 14 óra Branovits Ferenc, Kocsigyár V. 13-én 14 óra dr. Pálos Miklós, Kerámia Szövetkezet V. 16-án 15 óra Magyar János, Háziipari Szö­vetkezet V. 17-én 15 óra Bella Mi­hály, Betonárugyár V. 18-án 14 óra Balogh Janos, Erdőgazdaság V. 18-án 14 óra Gál László, Víz­müvek V. 18-án 15 óra Kasza Gábor, Város terűiét V. 19-én 18 óra Bi­kád! József, Városi tanács V. 25-en 16 óra Hegedűs István, Papírgyár V. 19-én 14 óra Kerezsi István, Kéziszerszámgyár V. 19-én 14 óra dr. Birksteiner Alfréd, Április 4 Tsz V. 19-én 17 óra Kátó György, Mathiász Tsz V. 20-án 17 óra Mi- haiik Kálmán, Ktsz (KIOSZ-ban) V. 20-án 16 óra Sziráki Ferenc, Elektromos Müvek V. 24-én 16 óra Németh Ferenc, Községgaz­dálkodási váll. V. 25-én 15 óra Langer Károly. SZOBI JÁRÁS Szobi Járási Tanacs V. 17-én 15 óra Gere Géza, Szob Köbanya-te- lepi kuit. ház V. 17-én 16 óra Be- nyo Istvánná, Márianosztra OB kultúrotthon V. 20-án 18 óra Nagy Xamas, Bernecebaráti község, tszr- kultúrotthon V. 20. 19 óra Rixer Ferenc, Kemence község, tsz, párthelyiség V. 20-án 19 óra Ku- nya Imre, Kemence erdőgazdaság V. 20-án 16 óra Bcdrus Janos, Tésa páruheiyiség V. 20-án 18 óra Nagy Péterne Perócsény kuitúrnáz V. 20-án 19 óra Provics Ilona, Vámos- mikola párthelyiség V. 20-án lö óra Bartiia Antal, Vámosmikola AMG, állami gazdaság V. 20-án 16 óra Prétyi József, Vámosmikola AG V. 20-án 16 óra Restyánszki Bertalan, Nagybörzsöny község, tsz, községi tanács V. 20-án 19 óra Bodnár Sándor, Nagybörzsöny er­dőgazdaság V. 20-án 16 óra Csonk» István, Ipoly tölgy es kultúrotthon V. 20-án 19 óra Grécs Istvánná, Lelkes községi tanács V. 20-án 19 óra dr. Ponyi Béla, Ipoly damásci kultúrotthon V. 20-an 19 óra Csa­thó Béla, Szob község, tsz, községi tanács V. 20-an 18 óra Hinuner Lőrinc, Szob MÁV. vám, . JVIAV- kultúriiáz V. 20-án 16 óra Varga Ágoston, Zebegény kultúrotthon V. 20-án 19 óra Tenczer Béláné. Zebegény Ásványbánya V. 20-án 16 óra Ferenczy Ferenc, Nagyma­ros község, kultúrház V. 20-an 19 óra Sebestyén József, Nagymaros gépgyár V. 20-án 14 óra Hutter lVIihályné, Kismaros kultúrház V. 20-án 19 óra Csósza István, Verő­ce községi tanács V. 20-án 19 óra Csele József, Verőce porcelán- gyár V. 20-án 13 óra Stefkó La­jos, Szokolya község, tsz kul­túrház V. 20-án 19 óra dr. Árvái József, Kóspallag kultúrház V. 20-án 19 óra Tánczos István, Márianosztra községi tanács V. 20- án 19 óra Török Géza. VÁCI JÁRÁS Dunakeszi Járműjavító V. 31-éa 15.30 óra Darvast István, Dunake­szi Mechanikai Labor V. 25-én 1« óra Takács László, Felsőgöd köz­ség V. 27-én 18 óra Lajkó Károly, Főt gyermekváros V. 20-án 16 óra Iglói Pál, Dunakeszi Konzervgyár V. 20-án 14.30 óra dr. Vida Gyula, Dunakeszi községi összevont V. 26- án 18 óra Várkúti József, Alsó- göd község V. 27-én 18 óra Takács Lajos, Váci Járási Tanács V. 24-én 16.30 óra Bácskai Ferenc, Vác tan­gazdaság V. 30-án 16 óra Balassi István, Főt munkásőrség V. 30-án 17 óra Pásztor Károly, Kósd V. 27- én 19 óra Berkó Árpád, Sződli- get község V. 27-én 19 óra Monori Balázs, Vác tűzrendészet V. 28-án 16 óra Zsigri Lajos, Vác rendőr­ség V. 20-án 16 óra Józsa Kálmán, Ügyészség V. 23-án 15.30 óra Bittér Antal, Váchartyán gépállomás V- 23-án 16 óra Szikora Pál. VÁC VAROS DCM Vác V. 19-én 14.30 óra dr. Kiss Tibor, Híradástechnika V-, 19-én 14.30 óra dr. Bozóki István, Hajógyár V. 19-én 14.30 óra Bálint Gyula, Kötöttárugyár V. 19-én 14.30 óra Hargittai Dániel, Fortegyár V. 19-én 14.30 óra Hantos Lajos, Egyesült Izzó V. 19-én 14.30 óra Lenvó László, Tatarozó vállalat V. 19-én 15.30 óra Ritz Sándor, Bélés- árugyár V. 19-én 14.30 Pálmai La­jos, Fonógyár V. 19-én 14.30 Búzás Istvánná, KIP öntöde V. 19-én 14.30 Merész Mátyás, MüM. 204. Intézet V. 19-én 15 óra Vogel Gyu­la, Sütőipari vállalat V. 19-én 15 óra Stcvla Mihály, Finompamut- fonógyár V. 19-én 14.30 óra Arany István, Ktsz. fmsz V. 19-én 17 óra Tari Kálmán, VKG Vízmű V. V. 19-én 16 óra Kovács László, Hús­ipari váll. V. 19. 16 óra Prohászka József, Motorjavító váll. V. 19-én 16 óra Oszlár Béla, Erdőgazdaság M. Erdész. V. 19-én 13.30 Durugv András, MA VAUT V. 19-én de. 8 óra Szabó Sándor, Népbolt Válla­lat V. 19-én 16 óra Pribil János, Pedagógus V. 19-én 15 óra Pová- zsai Sándor, Postahivatal V. 19-én de. 8 óra Tóth B. András, Terület V. 19-én 17 óra Kövesdi István, MÁV V. 19-én de. 8 óra Lukácso- virs Ferenc, Szentendrei Cement V. 19-én 14.30 óra Papp Lajos, Ven­déglátóinak váll. V. 19-én 15 óra Hajnal József, Pálma Gumigyár V. 19-én 14.0 óra Horváth Sándor, Országos Börtön V. 19-én 8 óra Ujszászi József, Váci rendőrőrs V. 19-én 8.30 óra Szabó János, Ve­gyesipari javító váll. V. 19-én Kris­tóf Károly. Tanács kórház V. 19-én Urbán Dezső*

Next

/
Oldalképek
Tartalom