Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-05 / 80. szám

1966. ÁPRILIS 4., HÉTFŐ MW HECYFJ kSCÍvIíID 1 Folt a napon Néhány napja szokatlan méretű, sötét üvegen át sza­bad szemmel is jól megfi­gyelhető folt jelent meg köz­ponti csillagunk, a nap felszí­nén. E jelenség arra utal, hogy a „Nyugodt nap nemzetközi éve” után az elkövetkezendő évek az új napfolt-ciklus je­gyében fognak lezajlani, és valószínűleg erős naptevé­kenységre számíthatunk. Minthogy a naptevékenység sok tekintetben összefügg föl­di viszonyaink alakulásával, érdemes néhány szóban átte­kinteni e jelenségekkel kap­csolatos legfontosabb tudniva­lókat. Egy régi, 188-ból származó kínai feljegyzés szerint „A nap vörös színű és madárhoz hasonló folt látható rajta.” Ez dent erőszakosan összefüggés­be akarnánk hozni a napte­vékenységgel, meg kell állapí­tanunk: az utóbbi évek vizs­gálatai valóban arra utalnak, hogy a naptevékenység sok te­kintetben befolyásolja elsősoi'- ban az időjárás alakulását. A nap anyagi sugárzása ilyen időszakban megnövekedik és részecskéi a föld mágneses erővonalai mentén zúdulnak a legfelsőbb légrétegekbe. Ilyenkor mágneses zavarok, fokozott légköri tevékenység és gyors, váratlanul kialakuló időjárásviszonyok lephetik meg az embert. Gyengébb idegzetűek, súlyos betegek sokszor sínylik meg ezeket a szokatlan körülményeket. A;z utóbbi években, különösen a mesterséges égi­testek mérőműszereinek segít­ségével új és a korábbinál sok tekintetben különböző felfogá­sunk van a napról és földi ha­tásairól. A nap közelebb ke­rült a földhöz, vagy ha tetszik a föld a naphoz. Az igazság ugyanis az, hogy tulajdonkép­pen a nap roppant kiterjedt légkörében kering a föld is. Nyilvánvaló, hogy hatásaiban, jelenségeiben számos vonatko­zásban befolyásolja bolygónk fizikai viszonyainak alakulá­sát. Schalk Gyula Az első lépés a Hold felszínén A „Luna—9” szovjet auto­matikus űrállomás sima le­szállása a Hold felszínén lehe­tővé tette, hogy a legközeleb­bi jövőben automatikus mű­szerek segítségével tanulmá­nyozzák a holdfelszín világát, s a későbbiekben űrhajós­csoportot küldjenek a Holdra. Andrijan Nyikolajcv szovjet űrhajós, közvetlenül a kozmi­kus kísérlet sikeres befejezé­se után kijelentette a sajtó képviselőinek: „A szovjet automatikus űr­állomás rádiójeleket ad a Vi­a legrégibb napfoltról szóló ^s'/ss/ss'sss'sssssssssssss/ssssssss/ssssrssssssssssssssssssssss/ssssssssss/ssssss/yssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/sssssss^ feljegyzés. Európában megle- ^ § hetősen későn, csak a XVII. & s • ^ században foglalkoztak beha- ^ tóbban a napfoltok figyelésé- vei. De hosszú időkön át hi-S básan értelmezték a jelensé- $ get. Még Kepler, a nagy csil- ^ lagász is egy ízben azt hitte, ^ hogy a Merkur bolygó napko-1 rong előtti átvonulását látja, s jóllehet egy hatalmas napfolt § volt az, amit észlelt. > A foltok méretei számos földi kihatása is van. Anélkül, hogy túlzá­sokba bocsátkoznánk, és min­HOL ÉLNEK ÉRTELMES LÉNYEK A VILÁGŰRBEN? Dr. Bemard Oliver a kali­forniai Berkeley Egyetem kongresszusán, a „Földön kí­vül élő értelmes lényekkel való kapcsolat létrehozásáról kijelentette: mindössze öt­milliárd dollár befektetés­sel egyszer s mindenkorra meg lehetne állapítani, él­nek-e más értelmes lények is a világegyetem valamelyik bolygóján? Ennek érdekében rendkívül nagy hatásfokú te­levízióantennát kellene épí­teni, amely egészen 200 fényévig terjedő távolságok­ból eredő sugárzásokat is fel tud fogni. Dr. Oliver becslése sze­rint az általa konstruálandó antenna mintegy 80 ezer csil­lagra „terjedne ki”, Dr. Oliver szerint, amennyi­ben léteznek ilyen Földön kívüli civilizációk, azok min­den bizonnyal tudomást sze­reztek már az emberiség lé­tezéséről. Az ezüstös felhők „ vadászai meglehetősen tág határok kö- i zött mozognak. Legtöbbjük $ még távcsővel sem látható, de ^ ha átmérőjük eléri a 40 000 ^ kilométert, akkor szabadj szóin rncI. is fclismcrlicl/QlG ^ S—----------------^^——, —.. k ivételes nagyságú napfoltok '"'""'"""""""""""'"""'""'"'"'""‘'‘'""'""•""""""""''""""‘'■'"""""‘"""'""""'""""''■'■"'ss's'sX — mint amilyen a jelenlegi is — már egész jól megfigvel- hetők. Az eddig megfigyelt legnagyobb napfoltnak 230 000 kilométer volt az átmérője. Ezt a napátmérő egyhatodát elérő foltot 1858-ban észlelték. A jelenlegi ennek körülbelül a fele. A napfoltok két részből áll­nak. Egy belső, sötétebb és egy kevésbé sötét perem rész­ből. Bennük rendkívül kevés a gázmozgás, s alacsonyabb a hőmérséklet. Sok évtizedes kutatómunka segítségével Schwabe német amatőr csillagász ismerte fel, hogy a napfoltok száma nem állandó, hanem bizonyos pe­riódusokban változik: egyszer több máskor kevesebb talál­ható. A ciklus időtartama kö­rülbelül 11 év. Ez azonban csak átlagérték. Két ilyen ciklus egyesít magában egy úgynevezett „hale”-féle mág­neses ciklust, ami abban nyil­vánul meg, hogy a mágneses ciklusok megfelelő szakaszai­ban a megfelelő helyzetű fol­tok mágnessége azonos jelle­gű. Manapság egyre inkább el­terjed a köztudatban is, hogy a naptevékenységnek A nyugodt nap nemzetközi éve programjában befejezés­hez közelednek a csillagászok és a geofizikusok kutatásai. A nemzetközi programban köz­reműködő intézmények között ott találjuk a moszkvai úttö­rőházat is. Itt az ifjak éjjelen­te nagy kedvvel vadásszák az ezüstös felhőket. Képzelhető a gyermekek nagy öröme, ami­kor sikerült nekik is lefény- képezniök a magas lég­kör e meglehetősen ritka geofizikai jelenségét. Az úttörők gazdag anyagot gyűjtöttek, több száz méternyi filmfelvételt készítettek a még sok mindenben titokzatos ezüstös felhők gyors változá­sairól. Az úttörőházban négy éve működnek a csillagász­szakkörök, de már szép ered­ményeket értek el különböző jelenségek, például a meteor- áramlatok, a Jupiter megfi­gyeléséből szerzett anyagok feldolgozásában. Az idősebb és a legaktívabb úttörőknek lehe­tővé tették, hogy belépjenek a Tudományos Akadémia csilla­gászati-geodéziai társasága if­júsági szakkörébe. A csillagász szakköröket a Sternberg-intézet patro­nálja. Az intézet tudományos mun­katársai felügyelnek az idő­sebb úttörők munkájára. Né­hány úttörő — a legjobbak — az intézetben is dolgoznak, ahol szabadon használhatják a csillagászati berendezéseket. A Szovjetunióban több ezer iskolás foglalkozik csillagász- szakkörökben. A gyermekek rendelkezé­sére áll számos jól fel­szerelt obszervatórium és csillagvizsgáló. A képen a moszkvai úttörő­ház szakkörében Szasa Pozd- nyakov tanuló az 5 hüvelykes teleszkópot állítja. harok Óceánjának vidékéről. Ez már nem csupán néma zászlócska, hanem „okos” ké­szülék, amely jó néhány érte­sülést küld Földünk természe­tes bolygójáról. Elmondhat­juk, hogy megtettük az első lépést a Hold felszínén.” Andrej Szokolov szovjet festőművész, akinek rajzait olvasóink figyelmébe ajánljuk, a közeljövő képeit vetíti elénk. Egyik rajzán űrhajót láthatunk a Föld egyik mes­terséges holdjának közelében. A műhold lakosai búcsút in­tenek a Hold felé induló ra­kéta legénységének. A Mars holdját, a Demost, a művész közbeeső állomássá alakította, amelyről rövidesen útjára in­dul a Marsra repülő űrhajó. Az első képen: űrhajó a Föld mesterséges holdjának közelében. A műhold lakosai búcsút intenek a távoli expe­dícióra induló rakéta legény­ségének. A második képen: a Demos, a Mars holdja. Itt mint köz­beeső állomást láthatjuk a bolygó vizsgálatához. Felszí­néről éppen űrhajó indul a Marsra. Elektronikus esőtérkép Nemrégiben érdekes me- chanizmusú esőtérképet szer­kesztett egy amerikai rádió­csillagász: az elektronikus szerkezet pontosan ábrázolja Hová lett a Saturnus gyűrűje? Aki két nappal ezelőtt egy jó távcsövön át a Saturnust kutatta, meglepve látta, hogy eltűnt a bolygóra jellemző cso­dálatosan szép gyűrű. Ijede­lemre persze nincsen ok. Test­vér égitestünk megőrizte lát­ványosságát, csak éppen élével fordította felénk világító hár­mas gyűrűjét. A mellékelt ké­peken jól látszik, hogy fordult el fokról- fokra, míg a mostani rendkívüli képet nem produ­kálta. Az első ábra (A) egy 1950-es felvételt mutat, a kö­vetkező (B) tíz évvel későbbi. Az utolsó (C) az 1966. április 2-i állapotot rögzíti. Ezután fokozatosan ismét láthatóvá válik, felragyog a Saturnus gyűrűje. Hold-obszervatórium Az arizonai Flagstaffban lé­tesült a világ első tudományos intézete, ahol . kizárólag a Holddal és annak bolygóival foglalkoznak. Az intézetben kétszáz tu­dós és technikus^ foglalkozik elsősorban hold-térképek ké­szítésével, a hold-kráterek ta­nulmányozásával, valamint a Holdon uralkodó vegyi és fizikai sajátosságok kutatá­sával. Ez az intézet fogja szolgáltatni az űrhajósok szá­mára a szükséges felvilágosí­tásokat azokról a kutatásokról, amelyeket majdani expedíciók alkalmával kell elvégezniök. Egy nagy amerikai cég nemrégiben eljárást dolgo­zott ki, amely a röntgensu­garakkal készült felvételeket mindössze 90 másodperc alatt előhívja és szárítja. Ez a művelet idáig ötször any- nyi időbe telt. az adott területre lehulló csa­padék mennyiségét. A számláló műszerekhez az információk a térkép ható­sugarában működő meteoro­lógiai megfigyelő állomások­tól érkeznek, ahonnan a ra­daradók kutató impulzuso­kat sugároznak ki az adott légtérbe, a vevőberendezések i pedig felfogják az esőcseppek, hópelyhek és daraszemek által visszavert hangokat. A kutató sugárnyalábok visszave­rődésének intenzitása és gyor­sasága adja meg a leeső csa­padék pontos helyét és meny- nyiségét. Az esőtérkép oly mó­don tartja fenn a szoros ösz- szeköttetést a meteorológiai állomásokkal, hogy a térkép fényérzékeny berendezése először végigsepri az esőmérő radarernyőt. A radarkép in­tenzitását és részleteit jelző elektromos impulzusok aztán normál távbeszélő-vezeték felhasználásával kerülnek a térkép számláló műszereihez. Ezek a műszerek a kapott im­pulzusokat átszámítják az ille­tő helyeken leesett pontos csapadékmennyiségeket jelző értékekre. Az esőtérkép egyelőre csak korlátozott területre leeső csapadék mennyiségét és he­lyét ''jelöli.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom