Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-29 / 100. szám
MsT mtcYti K-Jfívitm 1966. ÁPRILIS 29., PÉNTEK A szervezet rázódása növeli a vérnyomást A Budapesti Orvostudományi Egyetem kórélettani intézetében dr. Sós József professzor és dr. Gáti Tibor adjunktus vezetésével egy év óta állatkísérletekben vizsgálják a rezgés hatását a vérnyomásra. Az úgynevezett civilizációs ártalmak sorában ugyanis az elsők között emlegetik a rázkódást. A vibráció vagy rezgés szinte mindenütt nyomon kíséri az embert. A vizsgálódás során azt tapasztalták, hogy a kísérleti patkányok vérnyomása egyórás rezgési behatás után 110 higanymilliméterről 170-re emelkedett. A vérnyomás emelkedése kétségtelenül idegi eredetű, mert a behatás megszűntével megkezdődött a javulás. Norvég Mazsola A norvég televízió nézői is megismerkedhetnek a Magyar Televízió közönségének kis kedvencével, Mazsolával. A népszerű sorozatot ugyanis megvásárolta a Norvég Televízió, s a napokban már meg is kezdték sugárzását. Ugyanakkor a Finn Televízió illetékesei is közölték, hogy bemutatják a Mazsola-sorozatot. Nemcsak emberéletben tisztes kor. de munkahelyen is becsülendő idő. Hátha még kiderül, hogy mennyi minden történt 11 évtized alatt. A mosonmagyaróvári főiskola elődjének kiállításaként nyílt. Aztán egyszerre ország, majd világszerte ismert lett a Mezőgazdasági Gépgyár. Fogatos vetőgépével 1878- ban első díjat nyert Párizsban. A jubileum alkalmából sajtótá110 éves gyár KÉR TÉSZEK 1878: első díj 1966: hét vasas eke jékoztatón mondták el, azt is. milyen nagy útat futottak be máig. A gazdasági válság idején még templomi padok építésével is foglalkoztak. Javítottak vasúti kocsit a MÁV-nak, gyártottak kerékpárt és önetetőt. Munkatársunk azután érdeklődött, mi a veterán gyár legifjabb szenzációja. Megszületett a legnagyobb teljesítményű, SZ 100-as erőgép után kapcsolható 7 ekés gyártmány. Egy úttal 6 méter széles pásztát porha- nyítanak 30 centiméter mélyen. A jubileum alkalmából élüzem címet nyert a Mosonmagyaróvári Mező- gazdasági Gépgyár. Egy bányász azt mondta ne- | kém, hogy szabad idejét a postagalamb-nevelésre szenteli. A komor folyosók, szénboltozat után: nyugtatja a kék ég, a galambok szárnyalása. Ha igaz, hogy a szórakozási formát lélektani tényezők alakítják ki, még jobban igaz az, hogy a foglalkozás, hivatás iránti, vonzalmat is lelki hatások befolyásolják. Az Asztalos János kertészeti technikum diákjai között, elég sok az árva. Van aki csak úgy árva, hogy a nagyszülők tartják. A szülők élnek, összevissza házasodtak és a gyerek útjukban volt. A kertészet úgy látszik vonzza az érzékeny lelkű i ifjúságot. Ahogy Szabó Dezső tanártól hallottam: A kertészet nagy érzés. A palántázás, szemzés, a gyümölcsök mosolya flast- rom a sebre ... ... Persze iskolánk nem valamiféle szentimentalista intézet. Olyan legényeket akarunk nevelni, akik megvetik lábukat a mezőgazdaságban. Megmondjuk nekik mi vár rájuk. Tálentumaikat kicsiszoljuk, hogy tárgyi tudás, szervezőképesség, szuggesztív fellépés terén is letegyék a garast. Arra is figyelmeztetjük növendékeinket, hogy ne locsogjanak sokat, mert azt a falusi ember nem kedveli. — Szóval itt a tanár atyamester is. — Nem tudom — szerénykedik Szabó Dezső —, de még senki nem kopogtatott be: Adjuk vissza a tandíjat. Szélsőséges vélemények Gondolatok egy kiállításról FILMEKRŐL KETTEN HALTAK MEG A FILM NEM ÍRÓI FANTÁZIA SZÜLÖTTE, magja megtörtént esemény. A kisvárosban öngyilkos lett egy 17-éves gimnázista lány és szerelme, egy vele egykorú cigányfiú. A szülők, az ismerősök, az egész környezet emberi nemtörődömsége, faji és társadalmi előítéletei okozták, hogy ez a két növendékember elvesztette, el kellett, hogy vessze minden reményét az életben. A szülők megtiltották, hogy találkozzanak, az ismerősök és ismeretlenek telehordták pletykáikkal a várost, mindenfelől, mindenkitől a „nem!” és a gúnyos vagy felháborodott rosszallás érte őket. így érthető, hogy végül elfogyott az erejük, elvesztették hitüket a jobb élet lehetőségében és a közös halált választották. Az embertelen butaság lett oka a kisvárosi Romeo—Júlia-tragé- diának és ezt a bűnös közönyt és rosszindulatot vádolja a két fiatal sírja. A kettővel, akik meghaltak, mi már nem találkozunk. Történetüket egy, a városba érkezett pesti lány szemével fokról fokra, két évvel haláluk után ismerjük meg. Ciklon, a pesti kirakatrendezőlány lesz az, aki részletekből, apró beszélgetés-morzsákból rekonstruálja az „esetet”. Egyre többet és többet tud és ért meg, és egyre növekszik benne a felháborodás. Végül, el- útazása előtt, allegorikus, te- temrehívó kirakatot készít a helybeli állami áruházban. A meghalt cigányfiú szobrai segítségével egyértelmű szimbólum lesz ez a kirakat. A kisváros beteg szellemének, vétkességének, felelősségének szimbóluma. EDDIG A TÖRTÉNED- Itt következne az alkotó szerepe, hogy művészetet teremtsen, másképp szólva jellemzőt, általános érvényűt alkosson az egyediből, az esetlegesből. Sajnos, a „Ketten haltak meg”, bár jó és dicsérendő szándékú, megvalósításában és eredményében alapjában elhibázott, gyenge film lett. Elsősorban oka ennek a hibás forgatókönyv. Mándy Iván, az író megpróbált új eszközökkel élni, valami szokatlanul nagy hatásút nyújtani, de ez csak formailag sikerült, tartalmilag a film igencsak közepes lett: a formai játékok a tartalom mélységének rovására mentek. viszont Págar Antal és Görbe János, a két meghalt fiatal apjának szerepében. Hiteles, emberi szerepformálásuk egy iga- zabb, művészibb film méltó része lehetett volna. Csalódtunk. A társadalmilag fontos, égető probléma sokkal jobb, nagyobb hatású feldolgozást érdemelt volna. Elek János Kopogás hallatszott a tanári szoba ajtaján. Élcelődtem a tanárral: Jönnek a tandíjért. Varga Sanyi, negyedéves diák — Szentendrén lakik —, lépett a szobába. — No itt egy bérlő — mutatott büszkén, az ifjúra a pedagógus. — Vajon mit bérel a diák? — kérdeztem. Sanyi így adta elő: Szentendrén ősi hagyomány a rózsatermesztés. Ott már minden hely foglalt. Ezért Pomázon bérelek egy ba- rabka földet. Ezerkétszáz vadrózsatövem van. Jó a piaca is. Az üdülőkben eladom 12 forintjával tövét. De vannak egyéni címeim is. — Ügyes fickó vagy Sanyi! — dicsérem a gyereket. — Ez nem puszta ügyesség — veszi át a szót a tanár —, hanem koncepció. A vállalkozásban az adottságok felismerése és a piaclehetőség reális kihasználása a dicséretes. Ilyen minimális bürokráciával kellene ezt nagyban is csinálni. — Megpróbáljuk — állítja Sanyi. Megcsörrent a telefon. A tanár felemelte a kagylót: — Vigyek haza fél kiló babot? Ha van annyi pénz nálam. Megnézem ... Van. Csókollak. Szervusz. — Nem vagyok én őrült? Tíz forinttal a zsebemben előbb még koncepciókat emlegettem — tette le a kagylót a tanár. Aztán imigyen nyugtatta magát. — Kérem, ebben a mezőgazdasági oktatásban az a szép, hogy a távlatokban elolvad az ember apró gondja, akár a hópelyhek a napsütés- I tői. Mindig megragadja valami az ember fantáziáját. Reméljük: a növendékek is olyan almákat fognak termelni, melyek nem esnek messze a fájától. Galgóczy Imre — A nagykátai járás hat községében tartották ez év első három hónapjában véradónapot. Farmoson, Pán- don, Tápióbicskén, Tápió- györgyér, Tápiószecsőn és Újszilváson összesen 282 liter vért adtak az önkéntes véradók. még nem is egészen kiérlelt* de már jól felismerhető egyéni stílusuk van. És őszinte, emberi mondanivalójuk. Ha csupán kettőjük alkotásaival ismerkedtek volna a kiállítás látogatói, biztos, hogy sokkal higgadtabb, megfontoltabb vélemények hangzottak volna el a szentendrei tárlatot illetően. Aki miatt kirobbantak a nagy* viták, az Nádler István. Csak nonfiguratív képekkel szerepel a tárlaton. Színek és fényhatások — ez munkássága. De vajon elégséges-e es ahhoz, hogy munkássága a művészet rangjára emelkedjen? A festészet formanyelve a színkombinációkkal, a fényárnyék játékával, a vonalak és formák ritmusával, a kompozíció dinamikusságával vagy statikus voltával nagyon alkalmas érzelmek kifejezésére. De ... A festészet művészi formanyelvének érzelem- kifejező oldala elszakíthatatlan kapcsolatban áll ábrázoló oldalával. Önmagukban a ritmusok ilyen vagy olyan kombinációi, a térhatások vagy színfoltok viszonyai nem alkalmasak sem konkrét ábrázolásra, sem érzelmek kifejezésére. A színfelületek és színfoltok ritmizált játéka semmit sem ábrázol, s lényegében semmit sem fejez ki. Ez az igazság. S ez az igazság érvényes Nádler István munkásságára is. Jogosan támadták képeit, alkotói módszerét a tárlat látogatói, ha nem is megfelelő hangon és formában. Mégis — véleményem szerint — nagyobb hasznot jelentenek Nádler István művészi fejlődéséhez az őt ért bírálatok, mint azok a vállveregető dicséretek, miszerint jelenlegi munkásságával „bátor helytállásról”, „merész hitről” tesz tanúbizonyságot. Ugyan miféle bátorság vagy merészség kell ahhoz, hogy valaki hivatalosan bemutassa munkásságát? Helyes volt a kiállítás megrendezése, de a három kiállító bemutatott képeinek arányán vitatkozni lehet. Prukner Pál Mégsem az igazi Ruca Amálka, aki már harminckilenc esztendeje viselte’ ártatlanságának nyűgét, egyik reggel megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy a kedvenc újságjában a házassági apróhirdetést böngészte. — Istenem! — suttogta. — Ez ő lesz. Ö. Az igazi. Még egyszer olvasni kezdte elölről a hirdetést. „43 éves, vezető állású, jól kereső, önhibáján kívül elvált, lelkileg összetört férfi, 18 éves kislányával, jó anyagiakkal, hozzá hasonló, lelkileg nagyon gazdag leány, vagy asszony ismeretségét keresi, házasság céljából 35—40 évesig. Csak fényképes levelekre válaszolok. Válaszokat „Hűség a sírig” jeligére a kiadóba”. Ábrándozva ejtette ölébe az újságot, s míg keze tétován nyúlt a varrásban félbehagyott férfi-alsónadrág után —, egy háziipari szövetkezetnek dolgozott —, addig megpróbálta maga elé képzelni azt a férfit, áld érzelmeiben meggyötört sorsát, s nem éppen szerény kívánságát ország-világ elé tárta. IVÍagas, markáns arcú, őszülő halánté- kú férfi alakja jelent meg lelki szemei előtt; olyan férfiúé, akinek a megjelenése tekintélyt, tiszteletet parancsol a beosztottjai számára, odahaza pedig, ringatta magát az ábrándozásban, megértő férj, jóságos lelkű apa, és a hangja, minden bizonnyal, úgy muzsikál, mint valami régimódi zenélő óra. Valósággal elérzékenyedett. Maga elé képzelte azt a komisz asszonyt, aki ösz- szetörte annak a férfinak jobb sorsra érdemes lelkét. Dühösen szorította ökölbe száraz, csontos kezét. A varrótű a tenyerébe fúródott. Felszisszent. Ámbár a fájdalom jókor jött, mert csak most vette észre, hogy a harmadik gomblyuka, férceli már az alsónadrág hátsó fertályára. Sírva csapta a megcsúfolt fehérneműt az asztalra, s sűrű könnyhullatások közepette átkozta a férfiakat, akik miatt annyi bosszúság, meg nem értés és sérelem érte már. És ami a legfájóbb: ezért most is öt forinttal csökken a munkadíja. Azután restelkedve bánta meg az általánosítást, hogy a gondolatban elkövetett oktalan gyanúsítást levezekelhesse, levélpapírt és tollat kapart elő a komódfiókból, s elszánta magát a levélírásra. „Tisztelt Uram! — kezdte el szálkás betűkkel az írást —, olvastam ...” — Nem, ez nem jól hangzik — morogta. — Talán így: „Kedves Ismeretlen! Olvastam „Hűség a sírig” jeligés hirdetését és nagyon meghatódtam szomorú helyzetén. El tudom képzelni, mi mindenen mehetett keresztül, míg válásra került a sor.” Itt elakadt az írással. Szemébe köny- nyek tolultak a váláshoz képzelt drámai helyzet miatt, majd azon kezdett gyötrődni, miképpen mutassa meg önmagát a levélben. Dacos könnyhullatással folytatta: „Higgye el, én is megsérült lélekkel járom az élet göröngyös útját, s csak az tartott meg a jövendőnek, hogy nem mentem eddig férjhez. Hogy a jóisten megóvott egy részeges, goromba férjtől, amibe talán bele is őrültem volna”. Ismét egy elérzékenyülési roham. „A hirdetésből azt vélem kiolvasni, hogy ön jólelkű ember és szeretetre vágyik. Ezért, az az érzésem, hűséges élettársa lennék/’Ami az anyagiakat illeti: bedolgozó varrónő vagyok, házam van és kelengyéről sem kell gondoskodnom. Szíves válaszát várva, maradtam tisztelettel: Ruca Amália” Ezzel megcímezte a borítékot, feltüntette lakcímét és a legközelebbi postával útjára bocsátotta a levelet. Két hét múltán érkezett meg a válaszlevél. Igaz, tartalma erősen nélkülözte a hirdetés érzelgős motívumait, s helyette inkább a „Nézzünk, miből élünk!” prózai gondolatai voltak benne túlsúlyban. „Tisztelt Asszonyom! Kézhez kaptam becses levelét, de hogy úgymondjam: nem eléggé nyerte meg tetszésemet. Több okból. Írja, hogy háza, kelengyéje van, s némi keresettel is bír. Ez rendben is lenne, de könyörgöm, azt is tudni szeretném, hogy az a ház, amivel rendelkezik, milyen értéket képvisel. Mert egy háznak az értéke, ugyebár, lehet húszezer és százhúszezer is. Ezért az általam említett két szélső határérték közötti tolerancia számomra sem közömbös. (Persze, az sem elhanyagolandó szempont: mennyire rúg a keresete. Prémiummal, hűségjutalommal és egyéb járandóságokkal együtt. (Továbbá azt is közöltem a hirdetésben, hogy csak fény- képes levélre válaszolok. Mivel azonban úriembernek érzem magam, előlegezem a bizalmat, de arra kérem Kegyedet: kimerítő tájékoztatást szíveskedjék küldeni, amely terjedjen ki mind az anyagi, mind a családi körülményeire. S természetesen, egy retusálatlan arcképet is kérek. Megkülönböztetett tisztelettel: Hamuka Sámuel”. Megrökönyödve meredt Ruca Amálka a rideg tónusban írt, közönséges üzleti levélre. S míg nézte az ábrándjait szétzúzó, könyörtelen sorokat, úgy érezte! rászedték, megszégyenítették. Általában két csoportra osztotta az embereket: szemérmesekre és szemérmetlenekre, akiket úgy határolt el egymástól, hogy mennyire jóságosak, megértők, avagy: üzletiesen önzők, könyörtelenek, minden erkölcsi felfogásra fittyet hányók. S most, amikor már abban reménykedett, hogy megtalálta az igazit, most kap egy ilyen levelet... Rossz előérzete ellenére mégis megírta a második levelet. Ebben felsorolta szerény anyagi körülményeit, keresetének mértékét, s mellékelte tíz év előtti fényképét. Most már gyorsabban érkezett válasz. „Asszonyom! Anyagi körülményeiről adott tájékoztatása lehangoló számomra, amit még az is súlyosbít, hogy a mellékelt fényképről ítélve, olyan sovány, zör- gőcsontú nöszemély lehet, mint a bibliai hét szűk esztendő. Mivel az utóbbi az előbbit semmiképpen sem tudja pótolni, illetve feledtetni ezért arcképét visszaküldöm. Tisztelettel: Hamuka Sámuel” Elfehéredő szájjal gyűrte össze Ruca Amálka a szemérmességet nélkülöző, kapzsi mohóságról árulkodó levelet — Ö, a pimasz! — ugrott ki belőle a pulykaharag — még azt meri írni, hogy én ... Elharapta az indulattól terhes mondat befejező részét. Helyette összeharapta műfogsorát, s fortyogó dohogással nekilátott a sorozatba kapott alsónadrágok varrásába. Püspöki Mihály Egy képkiállítás vendégkönyvét olvasgatom. „Komoly esztétikai élmény és jelentős művészi esemény.” „Ajánljuk, hogy jelentkezzenek műveikkel egy gyermekrajz-kiállításra!” „Meg vagyok győződve, hogy helyes úton haladnak, nagy élmény volt a kiállítás.” „Nem értjük, hogy mit akarnak. Nem vagyunk meggyőződve, hogy egyáltalán akarnak-e valamit?” „Gratulálok a bátor helytállásért és merész hitért!” „Javaslom, hogy inkább szobafestő és mázoló munkát vállaljanak!” Nem folytatom tovább a vendégkönyv beírásainak idéz- getését. A kiragadott néhány példa is meggyőzően bizonyítja: olyan kiállításról van szó, amely a legvégletesebb véleményeket váltotta ki már eddig is a látogatókból s a megnyitás napja óta nagy viták középpontjában áll. A kiállítás a szentendrei művelődési ház klubjában látható s a képek három fiatal művész: Deim Pál, Kó- sza-Sipos László és Nádiét István munkái. Kinek van igaza? Azoknak, akik az egekig magasztalják minden kritikai megjegyzés nélkül a tárlat képeit s további mé- merészebb kísérletekre serkentik az alkotókat, vagy azoknak, akik lekezelően, sőt nem egy esetben becsmérlően nyilatkoznak munkásságukról? Azt hiszem, hogy sem az egyik, sem a másik, tábornak nincs igaza. Már csak azért sem lehet végletes jelzőkkel illetni képeiket, mert pályájuk kezdetén álló művészekről van szó. A fiatalokra pedig elsősorban az jellemző, hogy szívesen keresik az újat, még akkor is, ha az olykor meghökkentő vagy akár megbotránkoztató. A jó szándékú útkeresés, a tévedés jogát megvonni a fiataloktól — lehetetlen helyzetet teremtene s fejlődésük gátjává válna. Bizonyítja ezt az is, hogy a három kiállító művész közül settő, Deim Pál és Kósza-Si- pos László már túljutott az útkeresés, a mindenáron való újra törekvés stádiumán. Ha A furcsa jelenetek, figurák,. stilizált helyszínek nem vál- | tak szimbolikus erejűvé, a né- | ző csak az abszurd, a valóság- [ gal kevés közösséget mutató voltukat érzi. Bármennyire is kétlábon járó lelkiismeret Ciklon, nyomban elveszti igazságát, mihelyt alakja nem valóságos, nem igazi, csak papírfigura. Itt pedig ez a helyzet. Túl sok a hallgatás, túl sok a természetellenes a vi- _ selkedésében, túl modoros ah- 8 hoz, hogy reális alakként ie- S hetne tekinteni. Ludas ebben $ a rendező, Palásthy György ^ is. Bár filmjében magas fokú ^ mesterségbeli tudásról ad szá- ^ mot (jó jelenetkomponálás, ^ lassítás, belevágott színes ^ részletek), azonban ez nem pó- ^ tolhatja a gondolati, művészi ^ mélységet, ami hiányzik. Bán-8 tóan sok az utánérzés egyes 5 francia filmekhez és általá- ^ ban a francia új hullám (ma ^ már-már halódó) iskolájához ^ Nagyon sokszor érzi a néző a $ mesterkéltséget, a csinált jel- ^ képeket, az erőltetett hangsú- ^ lyozást. Alapjában téves el- ^ képzelés, hogy a mondániva- ^ lót egyszerre, szinte szájbará-8 gásként el lehetne mondani. 8 Gyakorlatilag ez történik a 8 kirakat-jelenetben, ahol a § rendező mintegy állóképek- ^ ben összefoglalja — amit a ^ film folyamán kellett volna ^ mondania. Lehetne vitatkozni ^ azon is, hogy lehet-e egy ilyen ^ nagy fontosságú témánál ak- ^ tív, cselekvő hős nélkül igazi ^ erőt adni a mondanivalónak. ^ Márpedig Ciklon, jó szándéka 8 ellenére sem aktív figura, in- 8 kább csak saját érzéseitől és 8 fölháborodásától vezérelt alak. $ (Ha nem így lenne, akkor ^ miért szökik meg egyetlen $ tette, a kirakat elkészítése ^ után?) Jár-kel, inkább tén- ^ fereg a világban, hideg arccal $ néz mindent, egy pillanatra ^ sem tud igazán emberivé vál- ^ ni. Nagyban oka ez, hogy a ^ néző idegenül ül a moziban, ^ nem nagyon érzi, hogy köze | lenne ahhoz, ami a vásznon 8 történik. 8 8 A KÉT FŐSZEREPLŐ kö-^ zül a halott lány barátját ^ alakító Tordi Géza igen jó, | plasztikus figurát formál. Tor- $ day Teri — részben rossz ^ rendezői-írói elképzelés kö- ^ vetkeztében — nagyon hal- í vány. inkább játssza, mint ^ éli szerepét. Több benne a ru- $ tin, mint a művészet. Kiváló í
