Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-24 / 96. szám
19««. ÁPRILIS 24- VASÁRNAP ”r^/(í/rlfip IS „divat“ már a modern bútor Legutóbb a nagykátai művelődési otthonban rendezett lakberendezési kiállításon arattak nagy sikert a korszerű, kényelmes bútorok. A kiállításon terítési bemutatót is • rendeztek. A bútorokon kívül kiállították a modern szőnyegeket, lakástextiliákat, csillárokat, háztartási gépeket. A legnagyobb érdeklődés a Csobánc és a Csillag lakószobák iránt nyilvánult meg, ezekből a bútorokból már a kiállítás alatt egy-egy vagonnal kellett utánrendelni. A modern «bútorok 80 százaléka egyébként a helyszínen gazdára talált. A nagykátai bútorüzlet forgalma áprilisban — eddig — elérte a félmillió forint forgalmat Termőre fordulás Dánszen tm ik lóson Szalmiákszeszből - tej Ahogyan már beszámoltunk róla, a gödöllői Agrártudományi Egyetem kísérletei bebizonyították: több tejet adnak a tehenek, ha szalmiákos oldatot kevernek a takarmányukba. A módszer hasonló elgondoláson alapszik, mint a már régebben ismert karbamid-etetés, de annál sokkal egyszerűbb. A karbamidos takarmányozás ugyanis nagy szakértelmet és gyakorlatot kíván, emiatt nem is terjeszthető még el általánosan. A szalmiákos etetés viszont minden gazdaságban könnyen megvalósítható. A gödöllői bemutató óta — amelyet a tél végén tartottak —, máris több Pest megyei közös gazdaságban vezették be a szalmiákos-etetőst. így például a pusztazámori Tol- buchin Tsz-ben, a gödöllői és a váci járás több termelőszövetkezetében. A szalmiák-ol- datos silóetetés növeli a tehenek tej hozamát A kertészek a megmondhatói, — nincsen annál nagyobb öröm, mint mikor a gondjaikra bízott fa meghozza az első, várva-várt gyümölcsöt. Ezt az örömöt érzi most Székely István agrármérnök-elnök, a dánszentmiklósiak „főkertésze”, Kelemen György a volt elnök, Méhész László főkönyvelő és a szövetkezet más vezetői is. A mélyponton levő gazdaság, amelynek a szakirányítását 1960-ban átvették, ma Pest megye legjobb termelőszövetkezete. Akarat, munka, szakértelem Székely István, az 59 esztendős elnök, most isj, akárcsak 34 évi pályafutásának minden egyes munkanapján, hajnali fél 5-kor kel. Eligazítja a mezőre indulókat, körülnéz, rend van-e a gazdaság központjában, s meglátogatja valamelyik üzemegységet Délelőtt az irodai tennivalók elvégzése után, megy ki a határba. Gyakran az éjfél is talpon éri, de ha nem, otthon az olvasólámpa alatt, Horaciust, Sha- kespearet, vagy Dürrenmattot forgatja... Amikor a szegényes kis center tpadl ás szobácskát hét évvel ezelőtt, szálláshelyéül kijelölték, hideg februári nap volt, még kályhacsőre sem futotta a tsz-nek. A .Jakosztály” most is éppen olyan mostoha, a kályha is füstöl olykor-olykor, de az elnök azt mondja: nem a vezetők kényelmén múlik az eredményes gazdálkodás, hanem a fegyelmezett, lelkiismeretes munkán. Ebből pedig nincs hiány a Micsurin Termelőszövetkezetben. Az ötszáz ember egy akarattal dolgozik, munkájuknak, a vezetők szakértelmének köszönheti Dánszentmiklós az országosan is kiemelkedő teljesítményt. A távot végigfutva »Versenyben csak az maradhat, aki végig bírja a távot, s a cél elölt nem fullad ki. Es elsőként az érhet a célba, aki többet ad társainál, jobban beosztja az erejét, a tréningekre nagyobb gondot s időt fordított.” Nem a sportról beszélgetünk, csak a hasonlat onnét való, a téma: a minőség- A Forte meóvezeiője hasonlította versenypályához azt, ami mindinkább elsődleges lesz az iparban, s elfoglalja — tegyük hozzá azonnal: végtel — az őt megillető helyet. A jobb gyártmány, a jobb minőség, a „távot” végig bíró termék — életfeltétel! Es még inkább azzá lesz gazdaságirányításunk új rendszerében. Nem véletlen tehát, hogy a minőségről mind több szó esik üzemeinkben, hogy műszakiak és munkások mind nagyobb gonddal — és sajnos sok helyen növekvő .aggodalommal — figyelik, formálják a gyártmányfejlesztés útját. Gonddal, mert mind többük belátja, hogy ez a holnap, a holnapi kenyér. Es aggodalommal, mert nem elég gyors, határozott és célratörő a gyártmányfejlesztési munka. A Külkereskedelmi Minisztérium egyik vezetője említett« — egy megbeszélésen — a gödöllői árammérőgyárat, ahol — úgymond — „rákényszerültek” a gyors, határozott gyártmányfejlesztésre, mert termékeik zöme exportra kerül, márpedig, ha állni akarják a versenyt, akkor újjal, korszerűvel kell kirukkolniuk. A továbbfejlesztett gyártmány külföldi piacokon való elhelyezése már nem gond, ám a gödöllői példa még nem általános. Még nem mindenütt kényszerülnek rá — és nem is a szó átvitt, hanem szorosan vett értelmében —, hogy újat kelljen adniuk. Még eladható a régi, a túlhaladott is. Még. De már nem sokáig. Sőt, már ma sem mindig. Ezt mutatja, hogy a termelésnövekedésnél nagyobb arányban nőttek a készletek, azaz van, amit eleve raktárra gyártanak. Es nemegyszer még áron alul sem tudnak azután eladni. Biztató törekvések tapasztalhatók a munkások között, s s elsősorban is a szocialista brigádoknál a minőség javítására. A szentendrei papírgyár Zója-brigádja, a budakalászi gyapjűmosó gyáregység Április 4. brigádja — példa csak, megyénk üzemeiből sok brigádot említhetnénk, ahol a brigádvállalások első pontja a minőség javítása, s ez tükröződik most a párt IX. kongresszusa tiszteletére tett vállalásokban is. Ugyanakkor e törekvéseket nem kíséri — és előzi meg! — a tudományosan megalapozott, a távlatokat is figyelembe vevő gyártmányfejlesztési munka, sem a tervezést, sem a kivitelezést illetően. Nem véletlen, hogy például 1965-ben a gépipari export nem nőtt a kívánt mértékben: termékeink jő része elmarad a világpiaci követelményektől. Ezen a munkások maguk nem sokat tudnak segíteni, s a műszakiak egy része még mindig nem néz szembe a tényekkel, a kényelmességnek még mindig sok híve található a tervezőasztalok mellett, s a termelésirányításban. A mennyiségi szemlélet korszerűtlensége ma már nyilvánvalóvá lett, de csak összraéretekben. Külön-külön, egyes emberenként még nem az. Ideje erre ráébredni, mert a holnap már az ajtón kopogtat. Es a holnap: a korszerű termék, a jobb minőség. t M. O. Méhész László főkönyvelő sokat tudna mesélni, hol is tartott, milyen elemi nehézségekkel küszködött az átszervezés idején a 3000 holdasra fejlesztett gazdaság. Akkor, a régi, tehetségtelen vezetés miatt csaknem egy millió mérleghiányuk volt, mindössze 19 forintot ért egy-egy munkaegység és ötezer forint körül mozgott egy-egy tag egész esztendei jövedelme. Ma már — az egykori négy és félmilliós termelési érték a 30 millió forintnál tart, a tehermentes tiszta vagyon, a hét évvel ezelőttinek majdnem a hatszorosa és csaknem ötmillió forint van a tartalékszámlán. Az egy tagra jutó átlagjövedelem — a megyei átlagnak éppen a duplája — majd 25 ezer forint. Dánszentmiklós határa, éghajlati és talajadottságai kedveznek a szőlő-, gyümölcstermesztésnek. Ezt a lehetőséget a „dánosi” földek régi bérlői, nagyurai is fölismerték, ám a nagyüzemi előnyöket, csak a termelőszövetkezet tudja igazán kihasználni. Ki is használja. Az elmúlt években 400 hold szőlőt és 300 hold gyümölcsöst telepítettek a dánszentmiklósiak. Tulajdonképpen itt hozták létre legelőször azokat a nagyüzemi ültetvényeket, amelyek most már me- gyeszerte jelzik: mire lesz képes a nagyüzemi gazdálkodás. Tavaly már a Micsurin Termelőszövetkezet összbevételének 40 százalékát adta a szőlőgyümölcs termőre forduló része. Jövőre újabb pászták hoznak gyümölcsöt és 65—70 százalékra növekszik a bevételi arány. Harminc évet fiatalodtak Minthogy a termelőszövetkezet évről évre magasabb színvonalon, sikeresebben gazdálkodik, a tagok a világért sem válnának meg a gazdaságtól. Számításukat megtalálják, jövedelmük magasabb az üzembe járó munkásokénál. Nem is csoda, ha egyre többen térnek vissza az iparból azok közül, akik korábban otthagyták a mezőgazdaságot. Két év leforgása alatt 138-an jöttek vissza Dánszentmiklós- ra. Jellemző, hogy hét esztendő alatt a tagok átlagéletkora 63 évről, 33-ra „csökkent”, — vagyis a dánszentmiklósi Micsurin Termelőszövetkezet 30 évet fiatalodott. Persze a vezetőség, amikor mindent elkövet, hogy a fiataloknak vonzó munkakörülményeket, kulturált szórakozást, tanulási lehetőséget biztosítson, az idősebbekről sem feledkezik meg. Ma már minden egyes tsz-ta- got — ha csak nem vét a szövetkezet törvényei ellen — évi 6 napos fizetett szabadság és 1000 forint prémium illet meg. Ezenkívül különféle kedvezmények, tanulmányi ösztöndíjak szolgálják a szociális és kulturális fejlődést. A munkában megfáradt idős emberek nyugdíj kiegészítést kapnak, a rászorulók segélyben részesülnek. Amikor Varga Péter, megyei tanácselnök az ünnepi küldöttközgyűlésen átadta a Pest megye legjobb közös gazdaságának járó vándorzászlót és a 15 ezer forint pénzjutalmat — megjegyezte: Dánszentmiklós nemcsak a nagyszerű termelési eredményekkel, a példamutató üzem- és munkaszervezéssel, hanem a szövetkezeti közösségi légkör, szocialista tudat kialakításával is felhívta magára a figyelmet Hat szocialista brigádja van már a szövetkezetnek, s ezeknek a tagjai — nem frázis — a magánéletükben és a szövetkezeti közösségben is példát mutatnak. Május elsejéig négy újabb brigád alakul. Abban, hogy a dánszentmiklósi , szövetkezeti tagok testvéri közössége egy nagy családdá fogja össze a falut, a kommunistáknak is jelentékeny részük van. Hatvankét tagot és hét tagjelöltet számlál már a szövetkezeti párt- szervezet s köztük olyan szakembereket, mint például a fiatal Barcza Sándor üzemegységvezetőt, a tsz egyik tehetséges mezőgazdászát. A gyümölcs még ezután terem Kálmán Józsi bácsi, az ugo- di uraság egykori kocsisa most 62 esztendős. 17 éve tagja a Micsurin Tsz-nek, sok megpróbáltatáson ment keresztül, mégis azt vallja: megérte a majd két évtizednyi fáradság. 1959-ben hatodmagával nem keresett annyit, mint tavaly egyedül. Gábor Sándor, Kiss Péter és Kiss István „veteránok” is hasonló véleményen vannak: így, ilyen körülmények között, ilyen vezetőkkel öröm dolgozni. Menyhárt János bácsi, az új telepítésű szőlő egyik „gazdája”, viszont azt mondja: a nagy munkák gyümölcse még csak ezután érik be. A megyei sikerek után most „támadást” indítanak az országos elsőségért is. Súlyán Pál Kályha az ajtók mögött Kívülről, mint egy elegáns hűtőszekrény; a borítás hófehér, zománcozott. A felső keret és a kilincs csillogó, fémszi- nű. Aligha hinné, aki nem látta még, hogy ez a legkorszerűbb fűtési elvek szerint készült, széntüzelésű kályha. Az első példányok láttak napvilágot, és év végén kezdik a gyártását. Forgalomba kerül a hófehér, zománcozott garzon gáztűzhely Is, amely elődjével együtt automata gyújtólángkészülékkel működik. Á két kívánság Vác, Széchenyi utca 29. Néhány lépésnyire a kaputól udvarba érünk. Magas kőkerítés határolja az egyik oldalon, tűzfal a másikon. A falak közé szorult kis kertben veteményeságy, virágaikat bontogató fák. Az ágakat ösz- szekötő kötélen ruhák száradnak. A ház hátsó, udvarra nyíló ablaka nyitva, előtte kerti asztal és kis pad. Itt, a kert napfénnyel bevilágított szögletében tölti csendes napjait egy 92 éves asszony, Komáromi Kálmán- né. Fekete fejkendőt viseL Szeret varrogatm és sétálni. Mostani életében nincs semmi rendkívüli, nem sokban különbözik más öreg nő életétől. De ahogy visszapergeti 92 évének történetét, személye úgy válik egyre érdekesebbé, rendhagyóvá. — Hogy szegény voltam, s szegény volt a családom, ezzel én nem mondok semmit, mert akkoriban nagyon-na- gyon sokan voltunk szegények. Arra nem is gondoltunk, hogy ezen változtatni lehet Legalábbis, amikor még fiatal voltam, eszembe sem jutott ilyesmi. Tízéves koromban — ha jól számítok 1884- ben — kimaradtam az iskolából, pedig szerettem volna többet tudni a betűvetésnél, meg az olvasásnál, de hát kellett a családnak az a csöppnyi pénz is. Minek mehetett el egy gyereklány, ha nem cselédnek? Az lettem, azt szenvedtem végig évtizedekig. Így kerültem az urak közé, így ismertem meg az urakat. Azt a sok megaláztatást a cselédsorban, azt sosem felejtettem el. Szolgáltam kereskedőnél, gyógyszerésznél, dolgoztam szegényházban és szövőgyárban. Ott, amikor kézhezkaptuk havi bérünket, a főnök úrnak kezet kellett csókolni. Mindenkinek. Az asszonyoknak is. Tűrtük, mit tehettünk volna mást? Szegény édesanyám mindig azt áhítozta, hogy valami jó férjet kapjak, aki mellett köny- nyebb lenne az életem. De nekem nem kellett senki. Egyetlen egyszer voltam szerelmes, — úgy ahogy mondom — az az ember lett a férjem. Itt volt asztalossegéd Vácott. Nekem nem könnyebbedéit ugyan a sorsom, nehezen éltünk, de szépen. Boldogítani akartuk magunkat legalább egy gyerekkel. De meghalt szülés közben. Lemondtunk arról is, nem lett soha gyerekünk. Megigazítja henteti szemét kendőjét, a kerten. piJó ez a néhány perc az emlékek feldúlta gondolatok rendezésére. Ahogy beszél, el sem hiszem róla, hogy már kilenc évtized élettörténetének szálait kell bogozgatnia. Csak a fekete fejkendő keretezte, ráncokkal barázdált arc, a hajlott derék, a néha meg- megremegő kéz tanúskodik az öregkorról. — Aztán tizenkilencben megmozdult a föld itt Vácott is és körülöttem is megfordult a világ. Én mindig csendesen, visszahúzódottan éltem. az első napokban nem is tudtam mi zajlik le a városban. Kérdezgettem, mi történik, miért megy az utcára az a sok ember, miért változott meg egycsapásna minden? Jobban kezdtem figyelni az embereket, meghallgattam, mit beszélnek az én fajtámból valók. Földet akarunk, nem tűrjük az urak kizsákmányolását — ezt mondták mindenütt. Féltem ezektől a szavaktól; 47 év volt akkor már mögöttem, épp elég ahhoz, hogy beletörődjek a nyomorúságba. Már álmomban se jött elő a jobb élet. Aztán egy nap a férjem azt mondta: — Most itt minden másképpen lesz, nekünk azok közt van a helyünk, akik ezt akarják. Vörösőr lett. Ismerőseim is mindig hívtak, gyere el a gyűlésekre, tanulhatsz belőlük, össze kell tartani a szegénységnek. Elmentem és nem bántam meg. Akkor tudtam meg igazán, mi lelkesítette az embereket, milyen célért vették vállukra a puskát. És velük együtt én is bátor lettem. Közéjük álltam. Hunyorogva belenéz a napba. — Ilyen szép tavasz volt. akkor is, mikor Vácott kikiáltották a direktóriumot. Olyan láz égett, bennem, amit négy évtizedig nem ismertem. Szerveztem, agitáltam. Ismeri a Hétkápolnát? Hát ott volt egy nagygyűlésünk. Én rendeztem, én, a cseléd. Én, aki öregedő fejjel nem hittem el, hogy szebb lehet még az életem, egyszerre nagyon tudtam hinni, hogy mindenkié szebb lehet. A gondolatsor egy pillanatra megszakad, a néni lehajtja fejét. Akaratlanul is érezteti, hogy a most következő mondatok már a szomorú emlékeket idézik. — Egy hónapig éreztük magunkénak a jövőt. Aztán már egyik ház sem tűzhette ki a piros zászlót, csendőrökkel, katonákkal telt meg a város. Nem múlt el sok idő, a tűi ajtónkon is dörömbölt két szyronyos. Az utolsó pillanatban súgta a férjem: — Közéjük megyünk, tartsuk erősen a szánk! Hat hétig börtönben ültem. Kérdeztek, kérdeztek, de nem szedtek ki belőlem egy szót sem. Reménykedtem, hogy megmenekülnek a többiek. Tizenkét társunkat vezették ki a Hétkápolnához. Agyonlőtték őket. A cellák után a szabadulás sem, hozott jobbat. Nem kaptunk munkát, folytatódott a nyomorúság. De amit 47 éves koromban hinni kezdtem, abban nem törtek meg engem, azt én mindig hittem. A pad támlájában megkapaszkodik, nehézkesen feláll, aztán kiegyenesítve derekát szapora léptekkel indul a ház felé. Nem is annyira sietős a dolga, inkább bizonyítani akarja, hogy nem olyan sok neki az a 92 év. Visszatérve mintha kisímultabb lenne az arca, mosolyog. Szép plakettet tesz le a kerti asztalra. Vörös zászlócskán függ a díszes érem, rajta egy mondat: „A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Tanácsköztársaság 40. évfordulója alkalmából.) Mellette azonos feliratú elismerő oklevél. Aláírás: Dobi István. Majd egy könyv is előkerül, az MSZMP Váci Bizottságának ajándéka. Ezek már a jelen emlékei. — Azért csak tessék megírni, hogy haragszom rájuk. Minden évben megrendezik a veteránok találkozóját és én mindig ott is voltam. De most nem hívtak meg. Megtudtam ám, hogy miért! Kímélni akartak a 92 évem miatt. Pedig a múlt héten gyalog mentem el a rokonokhoz Gombáspusztára. Négy kilométer oda, négy vissza. Tudja, hogy 80 éves koromban operáltak s az orvos lemondott rólám? Azóta meghalt szegényke. Komáromi Kálmánnét már 26 éve a nevelt lánya és annak férje. Barinkéi Ferenc tartja el. Rájuk is panasza van. Agyondédelgetik, nem engedik dolgozni. Ha ezt szóvá teszi, rrfindig azt mondják; mama már eleget dolgozott életében, ha mindenáron mozogni akar, labdázzon a gyerekekkel! — Mi a kívánsága? — Édes fiam, azt szokták mondani, hogy hármat lehet kívánni, nekem csak kettő van. Sosem láttam a Balatont, azt még szeretném látni. A másik pedig — ezt lelkére kötöttem a járási munkásőr- parancsnoknak — ha meghalok. a koporsómat vörös lepellel b'-Psák... Ifj. Szitnyai Jenő i
