Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-19 / 91. szám
MJT mtcvtt 1966. ÁPRILIS 19., KEDD A ,,DÉR YNÉ“ LAPJAIRA A színházi autóbusz Esztergom felé, Piliscsaba határában haladt, amikor egy „bal- esetes” munkás intett a vezetőneik: Vegyék fel, szállítsák el a leányvári orvoshoz. A színészek készségesen helyet adtak a betegnek. A szerencsétlen ember félszegen bámult szét a kocsiban. Tapasztalta: felé irányul a társulat együttérző tekintete. A leányvári orvosi rendelő előtt a beteg megkérdezte: — Kérem szépen mivel tartozom? — Semmivel! Csak gyógyuljon meg — hangzott a válasz. A munkás így búcsúzott: — Mihelyt emelni tudom a kezem, majd megtapsolom a Dérynét. ★ Délelőtti, ifjúsági előadás után történt Szigethalmon. 14—15 éves lányok autogramra várakoztak a művelődési ház kijáratánál. Várták a fiatal színészetet. Az iskolások közül csak egy leány állt távolabb nagyon bánatosan. — Te miért nem mész közelebb — szólította meg egy felnőtt. — — Jaj, nem merek a fiúk elé menni: lefutott a szem a harisnyámról. ★ A lehelet is meglátszott a tatai színpadon, mikor ott játszottunk az ifjúságnak. Szúf tűk a hideget. Az előadás hőse is kifakadt ... Kopogtak az öltöző ajtaján. Vájár nyitott be, „monogramot” kért a kislánya emlékkönyvébe. — Miért nem a leányka jött be? — kérdezte már csendesen a „hős”, talán nincs is itt? — De itt van a Gyöngyike, az első sorban ül, — szóit az apa — csak ő bénulásos, úgy hoztam kerékpáron, mert nagyon szereti a színházat. A színészek csendben aláírták nevüket. A „hős” is gyorsan magára öltötte a kosztümöt. Percre rá; így ejtette színpadi szövegét: — Az anyja! ezt jól csináljuk ... (Galgóczy Imre) Eis«: a Metronom tánezenekar (Tudósítónktól) A gödöllői járás tánczenekarai és táncdalénekesei vasárnap délután az aszódi művelődési házban tartották járási fesztiváljukat. Több mint hatszáz fiatal tetszésnyilvánítása segítette a nézőtérről a zsűri munkáját. A tíz zenekar és a hét énekes műsora közötti szünetben az aszódi művelődési ház irodalmi színpadának tagjai mai költőknek fiatalokról — fiataloknak írott verseit adták elő. Hasonlóan a Kit mit tud országos vetélkedőihez, a zsűri itt is nehéz helyzetben volt A délután 6 órakor kezdődött verseny eredményéit csak éjfélkor hirdette ki Jakus József, a KISZ gödöllői járási bizottságának titkára, aki mindjárt a díjakat is átadta a helyezetteknek. Az első helyezést a gödöllői Metronóm, a másodikat a Farmers tánc- zenekar nyerte. A harmadik helyen a bagi Sirály és Nautilus zenekarok osztozkodtak. A versenyt — a nagy érdeklődésre való tekintettel — bemutató jelleggel a közeljövőben megismétlik. Az alkotás pillanata Három neves művész a Tanácsköztársaság hőseit mintázza Szentendrei patikusgyakornokbói — VI Közel kétszáz évvel ezelőtt, 1794-ben épült, eredetileg szerb iskola céljaira, Szentendrén, a Görög utcai Blagovesz- tenszka templom mellett az az emeletes műemléképület, amely jelenleg a Ferenczy Károly Múzeum hajléka. Pontosan tizenöt évvel ezelőtt, 1951- ben kapta meg az újonnan létesült múzeum. Az idei esztendőt azonban nemcsak a jubileum teszi nevezetessé, hanem az is, hogy most nyílik meg a múzeum számára a továbbfejlődés lehetősége: két új szárnyépületet kap. Onódy Béláné, a Ferenczy Károly Múzeum vezetője lelkesen beszél az intézmény múltjáról is, jövőjéről is. A múzeumot tulajdonképpen dr. Soproni Sándor, a Történeti Múzeum tudományos munkatársa hívta életre és igazgatta 1962-ig. Régészeti gyűjteménye a legjelentősebb, közel húszezer darabból áll, amelyek között a kőkorszaktól kezdve minden korszaknak van emléke. Bronzkori urnák, avar ékszerek, értékes kelta és római emlékek, honfoglaláskori edények és lószerszámok kerültek elő az ásatások során és Szentendrén találták meg Európa legrégibb, ma már világhírű kocsiemlékét is. A néprajzi gyűjtemény a környék magyar és nemzetiségi lakosságának színes, változatos népviseletét menti át az utókor számára. Igen jelentős helytörténeti anyag is összegyűlt már a múzeumban, amely őrzi a város régi pecsétjeit, az érdekes céhemlékeket, a híres szentendrei gyer- tyamártók, mézeskalácsosok és szőlőtermelők eszközeit; összegyűjtötte és kegyelettel őrzi azoknak a festőművészeknek használati tárgyait is, akik Szentendrén éltek és alkottak. — A gyorsan gyarapodó gyűjtemények már régen kinőtték ezeket a régi helyiségeket — mondja beszélgetés közben Onódy Béláné — és évek óta harcolunk a múzeum bővítéséért. Tizenöt éves jubileumunkat igazi ünneppé az teszi, hogy a múzeumbővítés ügye az idén végre elérkezett a megvalósulás küszöbéig. A tervező munka már folyik, a két oldalszárny műszaki tervei az idén elkészülnek, az építkezés pedig 1967-ben megkezdődik. Az anyagi fedezetet már biztosították hozzá a felsőbb szervek. Az új szárny- épületek emeleti helyiségeiben rendezzük a képzőművészeti kiállításokat, az egyik termet fönntartjuk az elhunyt ""vészek alkotásai számára, a ■'obiben a szentendrei műlághírű tenorista Stéger Xavér Ferenc emlékére is kiállítást rendez a jubiláló Ferenczy Károly Múzeum vésztelep alkotóinak munkáiból rendezünk időről időre kiállításokat. A jubileumi év ünnepi programját összeállították már. Megnyitója a Vajda Lajos emlékkiállítás, amely a felszabadulás évfordulóján nyílt meg. Utána A Dunakanyar festői című kiállítás kerül sorra, ugyancsak a Nemzeti Galériával közös rendezésben. Ezt követi a Paizs-Goebel Jenő emlékkiállítás. A művész egyike volt a szentendrei művésztelep alapítóinak. A Nemzetközi Camping Szövetség kongresz- . szusának idején a városi ta-i náccsal közösen rendezik a 8 szentendrei festőművészek 8 nyári tárlatát, majd Czóbel | Béla gyűjteményes kiállításé- 8 ra kerül sor. Októberben, a 8 múzeumi hónap alkalmával, 8 Stéger Ferencnek, Szentendre 8 egyik világhírűvé vált szülőt-§ tének emlékére rendez a mű-8 zeum kiállítást. Stéger Xavér Ferenc 1824-§ ben született, a szentendrei s patikus fia volt. Durrüsa Jenő 8 utcai szülőházát már régen 8 emléktáblával jelölték meg. 8 Apja őt is patikusnak szánta, 8 gyógyszerész-gyakornokként & került le Zágrábba 1846-ban, 8 csodálatosan szép tenorhang- 8 jával ott tűnt fel egy műked- 8 velő előadáson. S 8 Később Bécsbe került, ott 8 képezték ki operaénekessé, 8 S 1853-tól 1867-ig az udvari ope-§ ra ünnepelt énekese volt,* majd európai turnéján sorral meghódította énekművészeté- 8 vei az európai fővárosokat.* 1874-ben a pesti Operához 8 szerződött, és egy esztendőn 8 át a magyar közönséget káp- 8 ráztatta el hangjával. 1874-ben ^ vonult vissza, és haláláig, 8 1911-ig Szentendrén élt. A jubileumi év végén kerül 8 sor a Táj és ember című ki-8 állítás megnyitására, amely ^ sokrétűen tárja a látogatóké elé Szentendre festői vidéké-* nek legjellegzetesebb termé- * szeti érdekességeit. A múzeumnak máris igen 8 fontos szerepe van nem- 8 csak Szentendre kulturális * életében, hanem a Duna- 8 kanyar idegenforgalmában 8 is. 8 V Bizonyítja ezt, hogy a múlt; évben a múzeum látogatóinak s száma meghaladta a harminc-;, ezret. A látogatóknak tovább- i, ra is növekvő tömege jelen-s leg a múzeum kincseinek csak egy töredékében gyönyörködhet, de ha elkészülnek az új szárnyépületek, jut hely annak a hatalmas anyagnak is, amely a régi római tábor helyén álló raktárakban halmozódott fel a közönség és a szakemberek számára egyaránt hozzáférhetetlenül. A szakértők egyöntetű megítélése szerint az emlékek feltétlenül megérdemlik azt. hogy a kibővítésre váró szentendrei múzeumban kapjanak méltó helyet. Magyar László Tavasz van. Éppúgy, mint 1919-ben. Tavasz van, mint akkor: a Tanácsköztársaság első, viharos napjai alatt volt. A művészek éppen most birkóznak a feladattal: megörökíteni, bronzba formázni az akkori rügyfakadás azóta legendássá vált hőseit. Kun Bélát, a nagyszerű forradalmárt, az agitátort, a népvezért. Landler; Jenőt, a kiváló katonát, a Tanácsköztársaság tábornokát. Szamuely Tibort, a lobogó lelkű Ifjút, a végsőkig harcoló, a megadást nem ismerő kommunistát. Három művész ül együtt a műteremben, Herczegh Klára, Munkácsy-díjas, Landler Jenő megformálója, Olcsai-Kiss Zoltán, Kossuth-díjas, Kun Béla domborművének alkotója és Farkas Aladár kétszeres Munkácsy-díjas, aki Szamuely alakján dolgozik. — Rendkívül nehéz a feladat — mondja Olcsai-Kiss Zoltán —, mert egy emlékművön belül három különböző egyéniségű művész ábrázol három egymástól teljesen elütő alkatú politikust. A feladat rendkívül kötött, adott és zárt j a tér, a méret. Alkalmazkodnunk kell az architektúra meglevő adottságaihoz is. Farkas Aladár a kicsinyített gipszöntvény előtt filmfelvételek állnak. Sok eg- kori harcostárssal, kortárs: beszéltem, elolvastam az é’c rajzot, mielőtt hozzákezdi: Landler Jenő reliefjének meg mintázásához. Olosai-Kiss Zoltánnak lát - szólag könnyebb a feladata mert személyesen ismerte Ku Bélát. De talán éppen ezért — sokkal nehezebb is. Farkas Aladár kék sapkáját forgatja a kezében. Ügy tűnik, ő a legnyugtalanabb, talán n legtöbb gondot Szamuely alakja okozza? — Rendkívül összetett jellem volt. Szamuely haláltmeg- vető hős volt. Harcos volt és meg nem alkuvó, de mégis mélyenérző, lírikus ifjú. Ezt mind igyekszem belesűríteni munkámba. Eldől majd, hogy sikerül-e. Három művész történelmünk óriásainak állít végre méltó emléket, a budapesti Kun Béla téren, az egykori hírhedt Ludovika előtt. A bronz emlékmű négy méter magas lesz, a hatalmas beton- és kőtalapzat foglalja keretbe majd az alkotást. A tervek szerint november 24-én leplezik majd le a magyar és nemzetközi munkásmozgalom ? három kiemelkedő alakjának emlékművét. R. I. Tánczenei koktél Süt a nap. A Duna partján ülnek. A ' lány a fiú vállán nyugtatja a kezét. Hallgatnak. Észre sem veszik, hogy a másik pádról már jó ideje figyelem őket. Nézik, hogyan köt ki a komp a sétány alatt. Dél van. A tánczenei koktél ideje. — Bekapcsolod? — kérdezi a lány. Azt hiszem ezt kérdezi, mert a fiú benyúl orkánja zsebébe. A halk zene szétszóródik a parton. Csendben ülnek tovább, nézik egymást, aztán összehajtják homlokukat. Semmi más, csak ösz- szehajtják homlokukat. Közben szól a tánczenei koktél a fiú orkánja zsebéből. Kedden, csütörtökön és szombaton délben tánczenei koktélt sugároz a rádió. Bizonyára nem illik megzavarni békés együttlétüket, mégis kedvem kerekedik átülni oda. Arra a padra, ahol ketten ülnek. Cigarettára gyújtok és átsétálok hozzájuk. Felnéznek. Nem mosolyognak barátságosan, a lány végig sem hallgatja körülményes magyarázkodásomat, azt mondja: — Üljön le. Leülök mellé. Előbb velük együtt nézem, hogyan hajtanak a kompra a kocsik, nézem, hogyan válik el a parttól a nagy fekete test, s mintha rábízná magát a vízre, sodródik a túlsó part felé. Aztán oldalról a lányra pislantok. Most mosolyog. — Klassz, mi? — Micsoda? — kérdezem. — Hát, minden. A zene ... Nem folytatja, de tudom, tetszik neki a víz is, a leveleiket pattogtató fák a túloldalon, a nap meleg sugárzása. Persze, a zene is tetszik neki, és csak erről beszél. Ez nem érzelgős dolog, er- -ől beszélget. A táj, a hatalmas folyam lomha magányának szépségét csak befogadja a szeme, de nem beszél róla. Ettől egyszerre ismerős lesz ez a lány. Pedig vagy nyolc évvel lehet fiatalabb nálam. A fiú hallgat. Száját összepréseli, úgy hallgat. Talán nem tetszik neki, hogy ideültem. Így hát most hármasban hallgatunk. — Én sem vagyok nagyon beszédes . .. — mondom. — Olyanok vagyunk, mint a nyugdíjasok — nevet a lány. Valóban olyan csendesen sütkérezünk a napon, mintha semmi dolgunk nem lenne már ezen a világon. — Csak az van, hogy összevesztünk — folytatja a lány. A fiú szeme furcsán villan „Minek beszélsz erről idegen előtt?” — Nem vesztünk össze, csak... — mondja a fiú. — Csak? — kérdezek rá. A lány figyelmesen megnéz magának. — Nem értünk egyet mindenben. — Miben? Erre aztán nincs válasz. A kérdést követői, hallgatás most már nem olyan megnyugtató. A fiú elnéz a távolba. — Elgondolkodtam az apámon ... Ismét csend van, de most még véletlenül sem szólalok meg. — Két éve... — folytatja, aztán ismét hallgat. Hirtelen rám kapja tekintetét. — Egyszerűen megszüntette az életét ... A lány lehajtott fejjel ül, a fiú gyorsan és dühösen folytatja. — Volt egy találmánya. Amióta emlékszem rá, azon dolgozott. Még egészen kis srác voltam, akkor is azon dolgozott. Amikor elkészült vele, kiderült, hogy elkésett. Kitalálta a dolgot más is... — öngyilkos lett? — Igen. — Mi volt a foglalkozása? — Gépészmérnök. Reggel bement a gyárba, rohant haza, aztán ültünk csendben, az anyám kötögetett, ő meg dolgozott mindig, mint egy őrült... Aztán mi lett belőle? — Ezen vesztünk össze? — kérdezi a lány. — Nem értem — mondom. — Minek hajtsam magam — kérdezi inkább magától a fiú. Itt ülnek a tavaszi napsütésben tizenhat évesen. Nem lehet több egyikük sem. S feltették maguknak az élet alapkérdését. Nem is kísérletezem a válaszszák Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. — Nem erről beszéltünk — mondja a lány a fiúnak. — Ezt csak most mondtad el. A fiú megrántja a vállát. Most már mintha ott sem lennék, egymással beszélnek. — Nem érted? — kérdezi a fiú. — De értem. — Akkor? — Mégis azt mondom, hogy lusta vagy. — Rámnéz és magyarázatként hozzáteszi: — Egyáltalán nem tanul... — Nem érdekel... Mitj csináljak? — Hová jártok? — Ide, a gimnáziumba — mondja a lány. Most már rövidesen itt az érettségi és ő nem tanul semmit. — Mikor lesztek érettek? — kérdezem és hunyorítok. — Két év múlva. — Na, akkor még van idő. — Nincs — mondja a lány. — Te minek készülsz? — Nyelvész szeretnék lenni. — Es te? — nézek a fiúra. — Nem tudom ... Majd belépek va lami szakmába ... — De, ha nem tanulsz, akkor nem is tudhatod, hogy mi érdekelne — mondja a lány. Dühös. Nézi a fiút és hallgat. A fiú mosolyog. Büszkén nézi a lányt és mosolyog. Aztán rámnéz. — Két év alatt megtanult franciául... Meg oroszul is tud. Es teljesen jó a kiejtése. A lány tekintete megenyhül. — A, ez még csak olyan szórakozás ... — mondja. — Majd az egyetemen ... Hallgatunk. Ismét kellemes a csend. A túlsó partról friss szagokat hoz a szél. A fiú zsebében szól a rádió. Felállók és elbúcsúzom tőlük. Végigmegyek a parton és hátranézek. Ülnek, egymást nézik, aztán összedugják a homlokukat. Nádas Péter — Nehéz feladat volt — I folytatja Herczegh Klára — ] megtalálni a legmegfelelőbb | portrét. Rendelkezésünkre! csak régi fotók és korabeli I
