Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-17 / 90. szám

19««. ÁPRILIS IT, VASÁRNAP 9 Diákkorában egy barátjával a Madách téri kis színházból jövet ezt mondta: — ... szerepét így én is el tudnám játszani. A baráttal hosszú évek után most találkozott újra. Fölelevenítették a régi emlé­ket, Sinkovits megkérdezte: — Emlékszel mit válaszol­tál? — Emlékszem. Azt mond­tam: „Neked ezt a szerepet nem így kell majd eljátsza­nod, hanem másképp, job­ban ...” Jobban és másképp — ez vezette — vallja — szí­nészi pályafutásáról. — Jobban, ezt úgy értettem: hitelesen. Másképp, hogy a magam egyéniségét belevi­gyem és sohase ismételjek. A főiskolát elvégezte — „szakemberek kezébe kerül­tem”, mondja —, szerepelt a Művész Színházban, a Belváro­siban és az Ifjúsági Színház­ban, végül a Nemzetiben. Egy napon magához hívta Gellért Endre és Major Ta­más. A Nemzeti Színház szer­ződtette. Sinkovits tiltakozott, ő elvi okokból először vidékre akart menni. És gyakorlati okokból is. így beszélte meg a menyasszonyával, Gombos Katival. — Ez sem lesz rossz házas­ság — nyugtatta-meg Major. Sinkovits, ma: — Tizenöt esztendő múltán úgy érzem, mindkettő jól si­került Az elsőt a Gombos-Sinko- vits család két gyermeke, a másikat temérdek szerep, két Jászai Mari-díj és most a Kossuth-díj bizonyítja. Temérdek szerep. Ügy tűnik. Sinkovits számára nincs lehetetlen. Játszik mai szerepet és klasszikust, víg­játékot és tragédiát, színpa­don és filmen, rádióban és tévében. Vajon ő maga elégedett? — A mindig jobban, min­dig másképp kötelessége, amit magamra róttam, arra készte­tett, hogy egyre vizsgáljam magam: mit tettem jól, mit rosszul, fejlődtem-e, képes va­gyok-e fejlődni? Az első szerepe, az első KASSAI FERENC: filmszerepe — ez a lexikonra tartozik. Hát az első szerep, amellyel Sinkovits is elége­dett? — A Katona József Szín­házban ment három egyfelvo- násos, Nagy Lajosé, Déry Ti­boré és Urbán Ernőé. A há­rom darabban három szere­pet játszottam, az egyik még­hozzá kettős szerep volt. Akkor éreztem úgy, hogy most már ki szabad mennem fővárosi színpadra. Rátay Antal: Elestek Michelinnél Az elnök golfozott texasi ranchán, amikor behajóztak, valahol délen. A neved Joe. Bronswile Joe — s halott vagy. Anyád még csak retteg, de a limesből azért félretett ma is, mert még hazavárnak. Joe a neved. Bronswile Joe, s halott vagy. Nyersgumi ízű a föld, mi a nyelved alá hull. Smith. Csak egyszerűen Smith vagy. te szőke, mert márka e név, a kereskedő Smitheké, hisz ezrek kilincselnek óvadék nélküli hi:elért az otthoni háznál, hol grape fruit lombja szűri le hűssé a tengeri párát. Smith vagy a nyolcas légi desszantból, s már biztos, hogy más veszi át a cégvezetést. Clark tizedes! Nyisd ki a szádat! Köpd ki fogaidból a bozótot, mert rajtad a sor! Tőled kéri ma számon az otthon a dalt, a préri dalát, amelyen felnevelődtél. Hát nem védett meg kedvesed amulettje? Sem a helikopter páncélfala, sem a parti naszád kisérő ágyúsora? Clark tizedes — halott vagy. Állj ki a sorból. A hősök már nem menetelnek! Gregory Szabadi, már nem mar a tengeri sós szél. már hűs a mocsár, mint az itthoni víz, mit bölcsészként odahagytál. Anyád már nem jár negyedévenként az IKKÁ-ba. S mit fia küldött; a szomszédoknak nem olvas fel több levelet. Eszelősen motoz sok régi kacat közt, s motyogja folyton az új nevedet: Gregory Szabadi — hontalan hulla Michelinnél, bölcsész, ki oktalanul hullt a mocsárba. Az elnök golfozott texasi ranchán, amikor behajóztak, valahol délen. Egy vagy a nyolcas légi desszantból, hát állj ki a sorból. A hősök már nem menetelnek. Köpd ki a földet a szádból, a nyersgumi ízűt, s csapd össze bokádat Clark, Smith, Joe. Gregory és kiáltsd; én is ott VOLTAM Michelinnél! 'sssryysssss*ssifss*smrsvrsn'*sr**ssffssssssssss/ssssss/ss/sss/s/ssrfsssssrrjrrsssss/s TÁJ SZÉLBEN Nyúlánk lobogás, tüzek szelleme, szél! Száz fiatal lány combján ég a szoknya, a szél arcuk a fénnyel egybemossa, hajuk kibontja, szemeik kékje távol tengerekhez ér. Tovaviszi a délutánt a szél a déli féltekén. Tóth Imre: Hegyközség (rézkarc) Nyúlánk lobogás, tüzek szelleme, saséi! Tető-vitoriák feszülnek az égre, az alkony kihajózik szilaj messzeségbe, és sűrű kékké old fehéret, feketét a szelek nemzetközisége. tásnak valami rejtett értelme volna. Mindketten nevettek, csak ő állt ott sután az irányt jelző tábla mellett, s mielőtt elindultak volna, lát­ta, hogyan ül le Ebner a mező szélén. Már a városból idefelé jö­vet, a kocsiban, hátul hozzá­hozzáért az asszony lába, de akkor azt hitte, hogy a sok fékezéstől történt így. Egy új raktárépületet kel­lett megnézniük Géesényben. A szemlével hamar végeztek, s visszafelé, amikor a vár­domb mellett hajtattak, akkor szólt az asszony, hogy állja­nak meg, mert ő kíváncsi a romokra. Ott álltak tehát a várkút- nál, és Járfás a hosszú csend után így szólt: — Mit kíván, mit dobjak be a kútba? — Semmit A fiatalember azonban ma- kacskodott. — Nem. Csak azért is „be­imponálok” magának. Az asszony nevetett. Végre felingerelte kísérőjét. — Már nem érvényes. Mondtam, hogy gondolkozás nélkül kérem. Járfás hirtelen megragadta a nő karját, úgy, hogy az fel­szisszent a fájdalomtól. — Mi tetszett volna? Talán ugrottam volna le?! Ebnerné hűvösen felelte: — Maga őrült. Eressze el a karomat! Újra csak a sima és zsíros­fényű kútkávát fogták át te­nyerükkel. Járfás hangja fel­csattant: — És maga... maga mit dobna le? Az asszony felemelte a kar­ját, és amikor az orkánkabát ujja felcsúszott a csuklóján, látható lett egy sárga, nagy karkötő. Ezt oldotta le az asszony és engedte le a mélybe. Amikor a karkötő csobbant, Járfásnak úgy tet­szett, hogy most százszoros erővel áradt felfelé a kútból a visszhang. Némán meredtek egymásra. — Tőle kapta? — Igen. Külföldről hozta tavaly. Járfás úgy simogatta meg a templomhűvösségű kútkávát, mintha újból az asszony keze érintené. — Már az autóban észre­vettem. Ugye, két kígyó volt rávésve? — Kettő. A fiatalember gyámoltala­nul előbbre lépett, de csak egyetlen lépést tett. — Azt is láttam, hogy arany volt — Maga valóban jó meg­figyelő — felelte az asszony és Járfásnak úgy tetszett, mintha gúny bujkálna a hangjában. „Most odamegyek és megcsókolom” — határozta el. Igen, ezt kell tennie. Csak ez lehet az egyetlen válasz erre a kihívásra. A csók valahogy félszegre sikerült. Járfás nem tudott attól a gondolattól szabadul­ni, hogy lentről, az országúi­ról megláthatják őket Éppen hogy érintette az asszony szá­ját, csak egy pillanatra az or­rában érezte a kölni- és pú­derszagot. — Ezt most miért csinálta? — kérdezte flegmán a nő. — Hát... a karkötőért... Nevetett az asszony. — Maga félreértette a hely­zetet Ez már sok volt Tekintete elborult és fenyegetően in­dult a nő felé. De hirtelen komikusnak érezte a helyze­tet Az asszony végül is a főnök felesége. Ébner meg vár rájuk lenn a hegy lábá­nál. Megállt és teli tüdővel ne­vetett. Ebnemé meghökkenve bá­multa. — Mit nevet? A kérdésre nem válaszolt Jártás, csak nevetett megállít­hatatlanul, mintha csak új forrás támadt volna ott lenn a kút mélyén. Az asszony odalépett hozzá és megrázta a vállát. — Inkább dobott volna a mélybe, hallja-e! A fiatalember felvonta a szemöldökét. — Aztán hogy számoltam volna el magával a férjének? Az asszonyban volt még annyi erő, hogy visszavágjon: — Maguk értenek ahhoz, hogyan kell a leltári hiányt el­intézni. Indultak lefelé csendesen az ösvényen. Félúton megszó­lalt a nő: — Maga már úgyis mindent tud. Azt hiszi, hogy eldobjuk annak az ajándékát, akit sze­retünk? Ha akarja, jelentheti máris a dolgot. Járfás belerúgott egy kőda­rabba, mely nagy ívben zu­hant le az útmenti szakadék­ba. — Minek gondol engem? Majd azt mondjuk, hogy vé­letlenül esett bele. — Azt — helyeselt az asz- szony, s furcsán, félig nevetve tette hozzá: — Azt hiszem, nem lesz meglepve. Az út többi részét némán tették meg. Lenn, az ország­úton a sofőr a motorházat néz­te, Ébner pedig egy faágat su- hingatott a levegőben. Húsos jóindulatú arca széthúzódott amikor megpillantotta őket. — No, megostromoltátok a várat? Miután őfe ketten hallgat­tak, Ébner beleszimatolt a le­vegőbe és nyugtalanul megre­megett vastag orreimpája. — Mi történt? Járfás sietve mondta: — Ott fenn, a várkútnál. véletlenül beleesett a karkötő — Nocsak — szólt kurtán az áruforgalmi osztály vezető­je és valóban nem látszott meglepettnek. — Hanem in­dulhatunk, mert kettőre vár minket a tanácstitkár, s addig még meg kell ebédelnünk is. A sofőr rácsapta a motorház fedelét. — És benzint is kell tankol­nunk. Elindultak. Az asszony né­mán ült a hátsó ülésen, most az ablakhoz húzódott és nem ért össze a lábuk. Hamarosan odaértek egy benzinkúthoz, melynek épületében ids presz- 6zó volt. A nő kiszállt és be­ment az ajtón. Az üvegen át látta, hogy egy pohár vizet iszik. Járfás ezt a pillanatot hasz­nálta ki, hogy odaszóljom a főnökéhez: — Két embert talán ki le­hetne küldeni ahhoz a kúthoz. Nem lehet mély a vize. Ébner vállatvont. — Minek az? — Gondolom, értékes em­lék ... A főnők megfordult az ülé­sen, s száraz hangon válaszol­ta; — Ugyan. Kis bóvli. Egy ut­cai árus adta el, amikor haza­felé mentünk a szállodába. Már nem volt mit mondani 2rre. Járfás kilépett a kocsi­ból, hogy addig is, amíg az asszony visszatér, szívhassa a § kinti tavaszszagú levegőt. $ Kotroczó István felvételei Három és fél szerep egy es-$ tén. Sinkovits gyakran újráz-^ ta meg ezt a bravúrt: a rekord" a Három testőr tizennyolc | szerepe volt a József Attila^ Színházban. (— A József Attila Színház-^ ban mertem először bátran ki- i sérletezni. Ha nem sikerül,^ majd szólnak, gondoltam. § Nem szóltak. A Nemzetiben^ készültem fel a pályára, de a| József Attilában szereztem ^ meg hozzá a bátorságot és ai lendületet.) ; A rekordot most újra meg-5 közelíti: Gertler Viktor ... és ^ akkor a pasas ... című film- ^ jében tizenhat szerepet ját- ^ szik. | Valóban: melyik filmszere-^ pével volt elégedett? — A két félidő a pokolban. S És, persze, a Tizedes. Azóta ig az utcán, a boltban, mindé-^ nütt tizedes vagyok. Most majd talán & ő lesz a „pasas". Mert Sinkovits akármit ját-^ szik, olyanképp és olyan jól ^ csinálja, hogy fogalommá te-fc szí a szerepét, azonosítják ve-5 le. így volt Karló a Legendá-^ ból, így Sade márki a Marat-§ ból, így Ádám a Tragédiából,^ így... I Vannak-e álmai? — Ahhoz még túl fiatal va-i gyök. Nem is túl fiatal, mert| az egész fiataloknak is van-$ nak vágyaik. De elég fiatal^ vagyok ahhoz... Kis szünet. — De... Ha mégis monda-^ nőm kell valamit: Peer. A Nemzeti Színház tagja. & Szerény, művelt ember. Ked-.s vés mindenkihez. Így, jól teszi. Zay László § _______________________________I

Next

/
Oldalképek
Tartalom